Találatok a következő kifejezésre: Képes lennél hogy (61 db)

Ha most kiderülne, hogy terhesség miatt késik, nem tudom, képes lennék-e elvetetni a babát. Segítséget kérek?

Van már két kisgyermekem, de harmadikat nem tudnánk bevállalni semmiféle körülmények között. Mindig védekezünk (óvszerrel, mert nem bírom a gyógyszert), de már másfél hete késik. Ennyit nem szokott, és napok óta folyton ez a "mindjárt megjön" érzésem van. Nagyon félek, hogy babát várok, de a férjem szerint biztos, hogy nem szakadt ki az óvszer (mindig ellen?rzi).

Legjobb válasz: Most könnyen rávágnám,hogy igen,szüld meg és add oda gyermektelen párnak,de nem tudom képes lennél-e rá.Nagyon jót tennél másokkal.Képzeld,hogy örülnének neki.Én abortusz ellen vagyok,ne vetesd el.Ha terhes vagy,még változtathatsz a döntéseden,9 hónap sok idõ,lehet,hogy rendbe jöttök anyagilag mire szülsz. Egy 2 gyerekes anyuka,aki mindent megtenne egy 3. babáért.

Szintén zenész vagyok. Van egy 30, egy 16 hónapos gyerekem. Hitelre 55 m2-es lakásunk, félig hiteles autónk. A férjem a második születésénél hirtelen munkanélküli lett. Egy évig nem is talált másik állást. Most van ugyan munkája, de havi 30-40 ezerrel kevesebbet keres, mint azelõtt. A havi költségvetésünk szintén olyan, mint a Tiétek. Egyszer nem védekeztünk, terhes is lettem ismét. Én képtelen voltam elvetetni, azért, amit Te is leírtál. Abban reménykedem, amit az elõttem is írtak, ez az állapot nem tart örökké, valami jónak kell történnie, csak ki kell bírni addig. És ha megtörténik a jó, mennyire bánnám, hogy megváltam egy babától.
Most könnyen rávágnám, hogy igen, szüld meg és add oda gyermektelen párnak, de nem tudom képes lennél-e rá.Nagyon jót tennél másokkal.Képzeld, hogy örülnének neki.Én abortusz ellen vagyok, ne vetesd el.Ha terhes vagy, még változtathatsz a döntéseden, 9 hónap sok idõ, lehet, hogy rendbe jöttök anyagilag mire szülsz. Egy 2 gyerekes anyuka, aki mindent megtenne egy 3. babáért.
A kérdező hozzászólása: Csináltam. Jelenleg a havi egyenleg nulla forint alatt van, mert a férjem munkanélküli lett, és sajnos a hiteltörlesztés megemelkedett. Nincs keret, akárhogyan számolom. Gõzerõvel keres munkát, én viszont nem tudok még visszamenni (gyesen vagyok), mert nincs bölcsi ill. a munkahelyem olyan, hogy egy hónapon belül repülnék (folytonos leépítések stb.). A lakásunk pedig mindössze 40 nm. :(
Én inkább túl esnék gyorsan egy abortuszon amit 1 nap alatt lezavarom , minthogy felelõtlenül anyagi fedezet miatt a semmibe haza vigyek a kicsit..Azt, meg hogy nem tudnád lelkileg feldolgozni az abortuszt, arra gondolj úgy, hogy sokkal nehezebb lesz egy megszületett gyerekrõl lemondani, akirõl tudod, hogy valahol él, és te vagy az anyja.Talán még meg is látod az arcát..Az abortusz esetében nincs mihez kötõdni...Én ha nem tudnám vállalni anyagilag, nem tenném tönkre a másik kettõ lehetõségeit.
Elõzõvel értek egyet!
Utolsó vagyok. Majd ha tesztelsz írj még nekünk, talán ha biztosat tudsz, még segíthetünk!
Azonkívül 3 gyerek után már nagycsaládosnak számítotok, ami nagyobb kedvezményekkel jár. Elsõ voltam
Nekem az a véleményem, hogy ahol kettõnek jut, ott jut a harmadiknak is. Csinálj költségvetést a várható kiadásokról és bevételekrõl. Aztán dönts! Biztos maradtak ruhák babagondozási eszközök, berendezések a másik két gyereked után, szóval nem sok mindent kéne beszerezni.
Nem tudnám soha odaadni senkinek, ha már megszültem. Akkor inkább elvetetném. Írom ezt úgy, hogy abszolút nem pártolom az abortuszt, nem is volt benne részem soha, és a harmadik babám nem volt betervezve. Megtartottuk, mert igazából semmi nem szólt ellene, ám mi sem vagyunk most pénzügyileg a topon, de majd csak lesz jobb.
Te most abban a helyzetben vagy mint a sógornõm.Náluk is két gyerek van, és náluk is az apuka munkanélküli.A sógornõm is terhes lett, nem tudta mit tegyen, mert azt elismerték, hogy anyagilag totál nullán vannak, és teljesen padlón lennének egy kisbabával.Mindenki, köztük én is az abortuszt javasoltuk neki.De õ is jött avval, hogy inkább megszüli, és örökbe adja olyan családnak akiknek baba kell.Én akkor is mondtam neki, hogy ne tegye, mert ez nem egy tárgy, hogy oda adom és kész..Nem fog tudni lemondani róla, mert 9 hónap elég erõs kötõdési idõ..Mondtam neki, hogy ha megtartja, akkor meg minden hónapban õ lesz az elsõ aki a postánál fog várni a segélyre..A lányok meg nélkülözni fognak, és idõvel a szüleit fogják hibáztatni, hogy sok mindent nem kaptak meg.De biztos volt benne, hogy a születendõ gyermeke jó szülõkhöz kerül..Nem írom le, hogy mennyi papírt, mennyi akadályon kellett keresztül menni az örökbefogadás ügyintézése miatt.Amikor 7 hónapos volt minket kért meg, hogy alkossunk vélemény az "új" családról, hogy a baba jó helyen lesz-e..Vagyis már megvoltak a jövendõbeli szülõk. Mégsem tudta odaadni.Lett is ebbõl egy jó nagy gond az új szülõk révén, hiszen hónapok óta arra vártak, hogy az övéké lesz.Erre a sógornõm a szülés elõtt 2 nappal visszalépett, még a sógorom sem tudta, hogy ez a döntése..Végül is most 3 gyerek van.Persze a jósaltom is bejött, mert minden hónapban tényleg õ az elsõ a postán.Ha nem jön a családi pótlék idõben már sír, és aggódik, hogy mit adjon a gyerekeknek enni, mert nincs pénz..Anyósom sem tud adni nekik pénzt, bár igyekszik õ is segíteni..A lányoknak a baba születése óta nem vett szinte semmit, mert nincs mibõl..Karácsonykor a sógornõm végig sírt, mert annyi pénzük nem volt, hogy ajándékot vegyen a lányoknak..Arról nem is beszélve, hogy elmondása szerint a pénztelenség, a nehezebb élet miatt a sógorommal is rendszeresen veszekednek.. NA én ilyen életet biztos nem szeretnék..Nekem is van egy fiam, de én ha most terhes lennék tuti nem vállalnám be..Inkább mindent megadok a fiamnak amit tudok, minthogy a semmibe nõjön fel.
Abortuszra mennék..Inkább egy napos procedúra mint egy életen át tartó idegesség, hogy mit adjak a gyerekeimnek enni..
Írj ha csináltál tesztet!
Jaj de átérzem amit írsz...én ugyanis ugyanebben a cipõben jártam (jó mondjuk a 40 nm-et leszámítva mert nálunk nagyobb a hely). Hiába van a férjemnek munkája, nekem meg gyedem, olyan sok a különféle törlesztésünk, annyira megemelkedett hogy egy váratlan kiadás (akár csak egy cipõ megvétele) teljesen padlóra tud küldeni. Én ráadásul nem két fillérért spirált tetettem fel mert egyszerüen tudtuk hogy nem fér bele 3.gyerek és nem is terveztünk, nem is szerettünk volna. Aztán spirál mellett terhes lettem...hetekig õrlõdtem, gondolkoztam filóztam mi legyen. De így hogy itt van a két élõ gyerekem akik szépek okosak és életem értelmei nem bírtam rászánni magam hogy elvetessem... Így most várjuk a harmadikat. Nem tudom hogy lesz hogyan boldogulunk. Csak bízni tudok. Kisruhája, ágya, kiskád, bútor mindene megvan a nagyokról, szerencsére tudok szoptatni és egy -két éves koráig olyan jelentõs mennyiségeket nem fogyaszt, rezsi se lesz miatta több, és nagyon bízom benne hogy évekig azért nem leszünk ilyen szorult helyzetben. Mindketten akarunk és tudunk dolgozni, olyan nem lehet hogy évekig ne kecmeregjünk ki. (mondjuk az egy másik hogy az egyik hitelünk 2 és fél év múlva véget ér tehát annyival kevesebb lesz a kiadás ez elõrelátható.) Nagyon nem irigyelem a helyzeted és érthetõ, akárhogy is döntesz!!!!
A kérdező hozzászólása: Köszönöm szépen!
Egyetértek, de van két gyereked, én személy szerint kizártnak tartom, hogy le tudnál mondani a harmadikról. Nehéz a helyzet, és nehéz a döntés. Drukkolok, hogy csak egy csík legyen!
A kérdező hozzászólása: Egyébként igaz, lehet, hogy az abortuszt könnyebb feldolgozni, de most úgy érzem, könnyebben adnám oda olyan embereknek, akikrõl tudom, hogy boldogok lennének, és mindent megadnának neki. Azaz adnék neki esélyt a tökéletes életre.
A kérdező hozzászólása: Köszönöm mindenkinek! Jelentkezni fogok mindenképpen.
A kérdező hozzászólása: Igen, az a baj, hogy mi is szerettünk volna több babát, de az élet (és az anyagiak) közbeszóltak. Ha nem így lennénk, a föld felett repkedve vigyorognék örömömben, így viszont a körmömet rágom idegességemben (pedig tudom, hogy a stressztõl még jobban késik - ha csak késik...)
A kérdező hozzászólása: Mindenkinek köszönöm a választ! Nagy kõ esett le a szívemrõl: éjjel megjött a menzeszem. Nem kívánom senkinek ezt az egy hetet, pedig tudom, ennél milliószor rosszabb élmények is vannak...

Trambulinban ugrálás nélkül megy a hátra szaltó de nem tudom hogy merjem e szivacsos mert lenne ember aki átforgat. Ui. : 11 egy vagyok képes lennék rá?

Legjobb válasz: Biztos képes lennél rá:D Akaraterõ, önbizalom, bátorság;) az érkezésre figyelj fõleg..

Biztos képes lennél rá:D Akaraterõ, önbizalom, bátorság;) az érkezésre figyelj fõleg..
Mivan? Hogy az étkezésre figyeljen? Miröl beszélsz? Köze sincs az étkezésnek ehez (csak annyi, hogy ha 100 kg háj vagy akkor nem tudod megcsinálni). Én inkább azt ajánlom, hogy csinálj hidat és annak többi gyakorlatát. A Fegyencedzés címü könyvben megtalálod. Az interneten le tudod tölteni
Az 1.válaszoló nem éTkezésrõl beszélt, hanem éRkezésrõl, azért nem mindegy!:D Egyébként sikerült?:)

Ha sokat gondolok arra, hogy jó lenne mással lenni úgy, akkor valószínűleg képes lennék a megcsalásra?

Folyton ezen kattog az agyam, mert nagyon kívánok egy másik férfit, elsősorban ez testi vágy. Viszont nem vagyok egyedülálló. Vagy más az, hogy mit merünk megtenni gondolatban és más, amire tényleg képesek vagyunk a valóságban?

Legjobb válasz: Mivel van konkrét személy,akire vágysz,így nagy bizonnyal képes lennél rá...Jön egy olyan szituáció,te elérzékenyülsz és ledobod a bugyid neki rögvest.... Ha nem lenne konkrét személy,csak úgy fantáziálgatnál,akkor nem lenne gond! Viszont így szerintem nagyonis van...

Mivel van konkrét személy, akire vágysz, így nagy bizonnyal képes lennél rá...Jön egy olyan szituáció, te elérzékenyülsz és ledobod a bugyid neki rögvest.... Ha nem lenne konkrét személy, csak úgy fantáziálgatnál, akkor nem lenne gond! Viszont így szerintem nagyonis van...
A kérdező hozzászólása: Mindennek ellenére úgy érzem, hogy a kérdéses pillanatban nem tenném meg. Már sokszor végiggondoltam, de mindig az éppen aktuális lelkiállapotomtól függ az eredmény. Egyébként valószínûleg nem fogok ilyen helyzetbe kerülni, hogy vele eljussak idáig, mert éppen a vonzalom miatt hanyagoljuk a kapcsolattartást mostanában.
Valószínûleg már most elhitetted magaddal a dolgot, úgyhogy vágysz rá. A vágyakat pedig nem jó elfojtani... mondd el a pasidnak, talán akkor elmúlik! :)
Bárki képes LENNE rá, a különbség abban vagy hogy ki akarja megtenni és ki nem....

Attól, hogy a gondjaimat szeretem másokkal együtt megoldani, egyedül is képes lennék rá?

Sokszor érzem úgy, hogy nincs tovább, és ilyenkor a Kék Vonal munkatársaival, vagy kisebb problémák esetén a barátaimmal beszélgetek el. és ilyenkor úgy érzem, minden gondom elmúlik. Egyedül is képes lennék megoldani ?ket? Mert ha nem tudom kiadni magaból, (jobb estebben) mindig csak sírok...és a helyzet is még rosszabbá válik...

Legjobb válasz: Az ember sokkal többre képes, mint amit gondolna magáról. Ha rá vagy kényszerítve, akkor szinte mindent meg tudsz oldani. Persze, amíg van más megoldás, addig az ember hajlamos elkényelmesedni, de ez általában elmúlik, ha rájössz, hogy egyedül is képes vagy elrendezni a dolgaidat.

Az ember sokkal többre képes, mint amit gondolna magáról. Ha rá vagy kényszerítve, akkor szinte mindent meg tudsz oldani. Persze, amíg van más megoldás, addig az ember hajlamos elkényelmesedni, de ez általában elmúlik, ha rájössz, hogy egyedül is képes vagy elrendezni a dolgaidat.

Tudtok mondani olyan programot amely kepes kiszamitani, hogy mennyi anyagra van szuksegem? (bovebben lent)

Pontosabban pl ha veszek mondjuk 50 meter butor szovetet vagy akarmit aminek a szellesege 1,60 cm es en ki kell vagjak kulombozo meretu darabokat belole pl: 30cm x 60cm; 56cm x 78cm; 15darab 40cm x 45cm stb..tehat melyik az a program/ programok melyekkel ki tudom szamolni, hogy hany meter szovetre van nekem szuksegem (1,60 szel) ha ezeket a darabokat ki akarom vagni belole? Korzovel ceruzaval meg 1:10-es vonalzoval szoktam kiszamolni de ez a modszer sok idod vesz igenybe, van mikor tobb orat is

Legjobb válasz: uuuu...lent osszemosodtak a vonalak..mikor irtam nem igy nezett ki..bocsi remelem nem annyira zavaro

A kérdező hozzászólása: uuuu...lent osszemosodtak a vonalak..mikor irtam nem igy nezett ki..bocsi remelem nem annyira zavaro
Esküszöm nem cinkelésbõl mondom, de 4.-ik osztály ......geometria. A különbözõ felületeket összeadod, és ráhagyásként, rászámolsz úgy 20-30 %-ot és annyi. Ez nem program függõ ! Egy komoly program sem fogja kiszámítani helyetted .
A kérdező hozzászólása: Nem! ferre erted, valoszinuleg azert mert tul egyszeru peldat adtam..En pontosan ki tudom szamolni papiron..de egy ilyen szamitasnal en kb 50-60 darab kulombozo meretu darabokat kell berajzoljak..es pontos adatok kellenek, nem megy az hogy osszeadom s kivonom s rahagyok. (es szazalek szamitast is kernek)
[link]

Angolul "Tényleg képes lennél/megtennéd (valamire/azt)? " hogy mondják? (bővebben lent)

Ezt nem abban az értelemben gondolom, hogy képes/ügyes/ért valamihez, hanem, hogy valaki megígér valamit és én visszakérdezek, hogy "te képes lennél ezt megcsinálni (pl. értem)?" valami ilyesmit szeretnék kihozni. Egész jó vagyok angolból, de itt most megállt a tudomány. Remélem valaki tud nekem segíteni és nagyon köszönöm!!!

Legjobb válasz: Could you really do that? Szerintem semmi bonyolult.

Could you really do that? Szerintem semmi bonyolult.
Esetleg még hangsúlyosabb, ha nem ragaszkodom a kérdõ szórendhez, de úgy is jó, ahogy elõször írtam.

Tudnátok nekem segíteni hogy mit tegyek hogy anyukám megengedjen egy kistestû kutyát a házunkba? Sok mindennel próbálkoztam már és régóta is kérem.10 vagyok és úgy érzem hogy képes lennék rá

Ja és tudnátok ajánlani kistesû kutyákat és hogy mik a szokásai? Nekem a Bichon havanese tetszik mondtok róla tulajdonságokat?

Legjobb válasz: Szerintem vedd komolyra figurát! Készíts lapon etetési, sétáltatási táblázatot, gyûjts össze mindent amit tudsz a kutyáról, írj egy oldalnyi információt a sügséges oltásokról, és add elõ hogy mièrt is lenne jó egy kutya! Fel is vehetsz egy "ügyvédesebb cuccott" hogy komolyan vegyenek. Mond el hogy már tudod is honnan vennétek meg, és tudod a nevét is már. Ha ezek után megveszik és mondjuk mégse tudod betartani a kutyás etetési szabályokat nembaj! Akkor már ugyis a csalad resze lesz es nem lesz szivuk visszavenni. (Én is igy szereztem kutyát xD) ha ez sem jön be akkor mond hogy pl. Ha kitünõ leszek megkapom? Ha 1 hónapig vasalok megkapom? Stb..

Szerintem vedd komolyra figurát! Készíts lapon etetési, sétáltatási táblázatot, gyûjts össze mindent amit tudsz a kutyáról, írj egy oldalnyi információt a sügséges oltásokról, és add elõ hogy mièrt is lenne jó egy kutya! Fel is vehetsz egy "ügyvédesebb cuccott" hogy komolyan vegyenek. Mond el hogy már tudod is honnan vennétek meg, és tudod a nevét is már. Ha ezek után megveszik és mondjuk mégse tudod betartani a kutyás etetési szabályokat nembaj! Akkor már ugyis a csalad resze lesz es nem lesz szivuk visszavenni. (Én is igy szereztem kutyát xD) ha ez sem jön be akkor mond hogy pl. Ha kitünõ leszek megkapom? Ha 1 hónapig vasalok megkapom? Stb..
Elsõnek is.Anyukád miért engedi hogy kutyád legyen? Lehet azért, mert tudja hogy nem vagy rá készen.Lehet azért is mert nem álltok úgy anyagilag. Amúgy egy kutya 80 ezertõl van általában, mármint egy fajtatiszta (nem szaporítótól!!).Etetés, állatorvosi költségek, stb... ez sok pénz.Mindenki azt hiszi hogy képes rá.Én is úgy éreztem, lett is egy kutyánk, és hát most egy 3 éves jól nevelt kutya, aki mellé tegnap kaptam még egy kutyát amire már tegnap elköltöttem 50 ezret, mert hát kifér a kerítésen stb... Szóval egy kutyával sok gond van. De ha tényleg jól álltok, meg képes vagy rá akkor hozz fel érveket.Én amúgy a Beagle kutyust ajánlanám, nekem olyan van tegnaptól kezdve.Csak hát szökõs fajta, meg nagy mozgásigényû.
Bocsi, de egy 10 éves a legritkább esetben alkalmas kutyatartásra.
Most ez komoly?! A Bichon tetszik, és mi mondjunk róla tulajdonságokat?! Ha valaki kutyát akar tartani, az csak a hab a tortán, hogy az adott fajtából oda-vissza, álmából felkeltve bevág minden elérhetõ információt. Az alap meg az, hogy általánosságban felkészül a kutyatartásra, minden szempontból. Na most ha azt nézem, hogy ez az utóbbi általános "tudás" 100-szor több, mint a fajta speciális tulajdonságai, akkor mit értesz az alatt, hogy "úgy érzed, képes lennél rá" ?! Vagy csak úgy jött egy ilyen érzés? Mert az önmagában elég karcsú lesz...
A bichon-nak elég kényes szõre van ami szakszerû ápolást igényel amihez még te túl kicsi vagy hogy megfelelõen ápolni tudd, vagy pedig kozmetikushoz hordani ami nem kis költség. Szerintem inkább úgy kellene a szüleid elé állnod, hogy elmondod miért szeretnél kutyát és lehet egy nagyon nagy plusz lenne ha rögtön nem egy több száz ezres fajtát kérnél, hanem mondjuk azt mondanád anyukádnak hogy mentsétek meg egy menhelyes kutya életét.
A kérdező hozzászólása: Koszi mindenkinek Hat mar 4 eve konyorgok kutyaert es amugy mar kozelebb jutottam egy kicsit. Mivel anya is szokot rolabeszelni hogy mit csinalnek vele meg ilyenek.. koszi a valaszokat. :)

Miért történik velem ez a borzalmas nagy változás? A helyzet az hogy könnyen eltörik a mécses, hamar megsértődök! Nagyon utálom ha átvernek! Képes lennék örökre megszakítani a kapcsolatot bárkivel? !

A helyzet az hogy miután vége lett a több évig tartó kapcsolatomnak, eléggé úgymond leeresztettem. Eléggé nem tör?döm viselkedésem lett. Inkább csak a múltra gondolok!A szerelmemre akit még mindig nagyon szeretek! Na de tegnap nagyon rossz volt az is hogy összevesztem a legjobb barátn?mmel, és mondtam neki hogy többé nem vagyok rá kíváncsi, ugyanis mindig átver, ha megígér valamit soha nem azt teszi, és ez nekem már tényleg sok! De azt még úgy furcsálom hogy mikor együtt voltam a barátommal,nem viselkedtem így a barátn?mmel, de miután vége lett ennyire nagyon megváltoztam!És nem tudom hogy minek tudhatom ezt! A volt barátommal már nem hiszem hogy nagy esély lene összejönni.Pedig tudom hogy ? is szeret én is szeretem, csak sok veszekedésvolt, és elég bizalmatlanok voltunk mindketten egymással. És olyan aki esetleg most udvarolna sajnos nincsen.Akadna de én nem bírom az egy éjszakás kalandokat,komoly meg nincsen!

Legjobb válasz: Én is leeresztettem, csak nálam egy idõben romlott meg a kapcsolatom a párommal, lettek családi gondjaim itthon, és nem ment a suli. Most ott tartok, hogy elég durván kikészültem, orvoshoz kell járnom. DE! Elkezdtem úgy gondolkodni, hogy nem érdekel semmi, magamnak én kell, hogy a legfontosabb legyek. És igenis befejezem a fõiskolát, rendes állásom lesz, és ha újra összeszedem magam, igenis lehetek csinos, kiegyensúlyozott nõ, aki a magánéletében is sikeres. A családi gondokból meg igyekszem csak annyi részt kivenni, amennyi feltétlenül szükséges. És tudod mit? Mûködik. Szedd össze magad, kérj bocsánatot a barátnõdtõl, mert szerintem a kiegyensúlyozatlan lelkiállapot miatt is láthatod másként a dolgokat. Beszélgessetek sokat, tartsatok egy-egy lányos szépítõ délutánt, ami neki is, és fõleg neked is jó, hogy újra összeszedd magad. Soha ne felejtsd el, hogy pasik jönnek-mennek, de az igaz barátok egy életen át megmaradnak. 21/L

Én is leeresztettem, csak nálam egy idõben romlott meg a kapcsolatom a párommal, lettek családi gondjaim itthon, és nem ment a suli. Most ott tartok, hogy elég durván kikészültem, orvoshoz kell járnom. DE! Elkezdtem úgy gondolkodni, hogy nem érdekel semmi, magamnak én kell, hogy a legfontosabb legyek. És igenis befejezem a fõiskolát, rendes állásom lesz, és ha újra összeszedem magam, igenis lehetek csinos, kiegyensúlyozott nõ, aki a magánéletében is sikeres. A családi gondokból meg igyekszem csak annyi részt kivenni, amennyi feltétlenül szükséges. És tudod mit? Mûködik. Szedd össze magad, kérj bocsánatot a barátnõdtõl, mert szerintem a kiegyensúlyozatlan lelkiállapot miatt is láthatod másként a dolgokat. Beszélgessetek sokat, tartsatok egy-egy lányos szépítõ délutánt, ami neki is, és fõleg neked is jó, hogy újra összeszedd magad. Soha ne felejtsd el, hogy pasik jönnek-mennek, de az igaz barátok egy életen át megmaradnak. 21/L
ilyen lelki állapotban sokkal jobban kiélezõdnek az érzékek, így olyan dolgokat is felvesszel amit máskor nem.tudom mert én is így érzem magam
szerintem keress valami jó elfoglaltságot. Ne törõdj az exeiddel meg aki átvert. Nemdõl össze a világ ha egy ideig nincs barátod. Foglalkozz mgaddal! Ápold a lelked és nemsokára biztos találsz valakit aki neked való!:)

Hogyan győzzem meg a barátom arról, hogy tényleg képes lennék egy gyerek felnevelésére és belemenjen?

Én egy 16 éves lány vagyok. Van egy barátom akivel 1 éve vagyunk együtt. Az lenne a problémám, hogy én szeretem a gyerekeket nagyon és szeretnék is egyet. De mindenki akinek mondtam az csak annyit mondott, hogy fiatal vagyok. Pedig az én érvem az nem a kor mellett szól, hanem az érettség mellett! Van akinek már lehet gyereke, de minek neki ha nem érett. Én pedig tudom magamról, hogy igen is képes lennék felnevelni egy gyereket, hiába vagyok fiatal. De senki nem ad rá esélyt, hogy bebizonyítsam. A barátom is érett hozzá egyébként.Egyébként az anyagi háttér is megvan meg a felel?sség tudat is mind a kett?nknél! Segítsetek mert nagyon fontos nekem!

Legjobb válasz: 1. kapcsolódva: meg ki tudja hogy meddig tart az "anyagi háttér"?....Ráadásul gyakorló anyaként azt tudom írni neked, hogy ez a "jajj de cuki" dolog kicsit másabb. Kezdjük az elején. Tegyük fel nem jön a tejcsid azonnal aggódás, szenvedés; fejés, nyugtalankodás, elég-e neki vajon, de akkor miért sír? Már így indulhat. Hasfájós lehet a pici, napi 2-3 órákat alszik -a 6-8 helyett- , közben kipróbálni az összes hasnyugattót. De ha még nem is hasfájós, éjszaka a babák nagy százalékban felkelnek, akár 4-5x is éééés igen, bizony csakis TE, az anyukája kelsz fel majd hozzá. Reggel 7kor riadó, nem veszi ám figyelembe, hogy Te még aludnál....aztán nõ a gyerek. Idõvel ki fogja az akaratát nyilvánítani. Van hogy sír, mert éhes, hogy unatkozik, nem jó neki valami. Bömbölni is tud. Akkor is ha apuka már 6párnát tett a fejére. Nem lehet az ágyba berakni, mert ott is bömböl....fogni kell Aztán ön a fogzás....Éjjel újra lehet felkelni hozzá.... + bömbölde...Utána jön a kúszás -mászás, mindent feltalál, megkeres, lepakol-kipakol, annyira kiváncsi a világra hogy 2 másodperc alatt eltûnik mellõled és már a konyha elõtt próbál felállni az ajtóra...közben meg mosni kell, háztartást vezetni, gyerekkajcsit csinálni,férjet(családapát) hazavárni.... De s mégorolhatnám. Ezeket pedig nem azért írom le, hogy elvegyem a kedved, hanem mert az anyasághoz kell egy fizikai, szellemi érettség is. Te készen állsz erre?

1. kapcsolódva: meg ki tudja hogy meddig tart az "anyagi háttér"?....Ráadásul gyakorló anyaként azt tudom írni neked, hogy ez a "jajj de cuki" dolog kicsit másabb. Kezdjük az elején. Tegyük fel nem jön a tejcsid azonnal aggódás, szenvedés; fejés, nyugtalankodás, elég-e neki vajon, de akkor miért sír? Már így indulhat. Hasfájós lehet a pici, napi 2-3 órákat alszik -a 6-8 helyett- , közben kipróbálni az összes hasnyugattót. De ha még nem is hasfájós, éjszaka a babák nagy százalékban felkelnek, akár 4-5x is éééés igen, bizony csakis TE, az anyukája kelsz fel majd hozzá. Reggel 7kor riadó, nem veszi ám figyelembe, hogy Te még aludnál....aztán nõ a gyerek. Idõvel ki fogja az akaratát nyilvánítani. Van hogy sír, mert éhes, hogy unatkozik, nem jó neki valami. Bömbölni is tud. Akkor is ha apuka már 6párnát tett a fejére. Nem lehet az ágyba berakni, mert ott is bömböl....fogni kell Aztán ön a fogzás....Éjjel újra lehet felkelni hozzá.... + bömbölde...Utána jön a kúszás -mászás, mindent feltalál, megkeres, lepakol-kipakol, annyira kiváncsi a világra hogy 2 másodperc alatt eltûnik mellõled és már a konyha elõtt próbál felállni az ajtóra...közben meg mosni kell, háztartást vezetni, gyerekkajcsit csinálni, férjet(családapát) hazavárni.... De s mégorolhatnám. Ezeket pedig nem azért írom le, hogy elvegyem a kedved, hanem mert az anyasághoz kell egy fizikai, szellemi érettség is. Te készen állsz erre?
Ugyanezt kérdezném, mint az elsõ válaszoló: Mibõl tartanád el magatokat? Munkahely, lakás, biztos anyagi háttér... stb. ez mind megvan? Mert egy gyereket nemcsak megszülni kell, a pelenka, kaja, egyéb dolgok, nem 2 ft-ba kerülnek. És tök mindegy mennyire vagy érett, 16 évesen még túl fiatal vagy egy gyerek felneveléséhez, mert még te is gyerek vagy, akármennyire is érettnek érzed magad, ebbõl is látszik, hogy nem vagy az, nem gondoltad végig. 16 évesen még érettségid sincs, anélkül meg milyen munkát kapsz??? Még tanulj, majd 6-8 év múlva, kezdhetsz gyereken gondolkozni.
ha szereted a kölyköket menj el bébiszitterkedni, felesleges lenne 16 évesen tönkretenni az életed.... amúgy tényleg, mibõl tartanád el? egyedül, mert a srác tuti ott fog hagyni, ha ilyen hülyeségre készülsz
Ha annyira érett vagy ahogy mondod, akkor be kell látnod hogy fiatal vagy érettségizz le aztán jöhet a baba
Mi az anyagi háttér? Anyuci és apuci, vagy 30 éves jóleresû barátod van? Nem hinném hogy más anyagi hátterével neked kéne rendelkezni hogy na akkor most te szülsz az õ pénzükre. Majd a sakátodra... Lusta vagy tanulni vagy mi? Aki érett az elõbb tanul, mûvelõdik és aztán szül.
anyagi háttér? meg van a 2 év munkaviszonyod a gyed-hez?
Nem te tetted fel a kérdést tegnap, hogy hogyan beszéld le a barátnõdet arról, hogy ne adjon feles tejet a gyerekének? Nos, ha te voltál, vele szemben te "érettebbnek" tûnsz, de bárhogy is fáj nem vagy igazán érett egy gyerekre. arról nem is beszélve, hogy 10 év múlva visszasírod majd ezeket az éveket, úgyhogy most inkább keresd meg önmagad, járj szórakozni, barátkozni, tanulni, dolgozni... stb. Ez MOST a feladatod.
Ez nem egy bolt, ahol azt mondod, kérek abból "EGYET!". Ha érett lennél nem azt mondanád, hogy én is "szeretnék egyet". Ezt nem lehet visszaadni, ha nem tetszik. Te sem tudsz semmit a világról, mit adnál át a gyermeknek? Hidd el, akik itt vagyunk nem vagyunk mind hülyék, hogy mind ugyanazt mondjuk, én pl dupla annyi idõs vagyok mint te...csak mi is voltunk 16 évesek, te viszont még nem voltál idõsebb:)
Le a kalappal, ezt jól összefoglaltad.
15:15! Akkor más lesz az a 84%-os! 34 vagyok, 2 gyerekem van, és nem "szórakoztam".
15:01 érdekes nekem nincsenek. hát, kinek milyen az ismeretségi köre...
Akkor minek osztod az észt:) ? Azt akarod, h mindenki "öregen" szüljön?? Sztem az sokkal gázabb, minthogy 16 évesen!
84%-os láttam másik kérdésnél írtál.. és azt írtad h bánod hogy "szórakoztatok" és csak most vállalsz babát 36 évesen..
Vannak hasonló korú ismerõseim akik boldogan nevelik a babájukat:)
Azért ez vicces. Általában azok igyekeznek lebeszélni itt a fiatal lánykákat a babáról, akiknek már van gyerekük. Vajon miért? Mert van tapasztalatuk és tudják mirõl szól a gyerekvállalás, nevelés. 19/L neked van ezen a téren tapasztalatod? Nincs! Akkor inkább ne biztasd a nálad is fiatalabbat arra, amirõl fogalmad sincs.
Azért, mert 13 évesen kislány és valóban éretlen! 16 évesen azért sokkal komolyabb, és az sem biztos, hogy egybõl teherbe esik.. Amire megszüli már 17 lesz, majdnem felnõtt:)
Ja igen, és mi a különbség gyermekvállalás szempontjából a 13 és a 16 éves lányok között? Azt mondod, 13 évesnek nem tanácsolnád. (tegnap pont írtam egy 13 éves kislánynak itt, aki már szexel)
Azért kicsi lány, mert a gyermekvállaláshoz nem elég, hogy már fiatalon akarod, meg nagy a szíved.....nálad is duplán idõsebbek vagyunk, és neked is azt mondom, hogy mi is voltunk 16 meg 19 évesek. Ismerjük amirõl beszélsz. Meg azt is, amikor ez HUSSSS, elmúlik, mert egy új pasi, vagy karrier, vagy egyéb.... 16 éves kérdezõ kislány, most halál komolyan kérdem: Miért nem mész óvónéninek? VAgy tanítónak. Annyi gyereket kapsz, hogy elég is lesz...
19 éves L! Írtam választ, amikor te kérdeztél, akkor is láttam hogy totál éretlen vagy, hiába a 19 éved. Amit most írtál, abból is ez jön le. Éretlen és felelõtlenül osztogatsz tanácsot a még éretlenebbeknek. Kérdezõ! Használd ki a fiatalságodat!!! Az elõttem írók leírták a lényeget, hallgass rájuk, korai még a baba.
*jól keresõ
Nekem is az elsõ kérdés ami eszembe jutott, hogy hogy lehet valakinek 16 évesen megfelelõ anyagi háttere egy gyerekhez? Hiszen a gyedhez 2 év munkaviszony kell. Te pedig elvileg még csak dolgozni is mostanában kezdhetnél. Vagy tényleg a párod annyira gazdag, hogy simán eltartanátok egy gyereket? A másik, számomra már a "hogyan beszéljem rá a barátom" résznél világossá vált, hogy te abszolút nem vagy érett, csak annak hiszed magad.
Szia:) Azt hiszem nagyon le fognak pontozni, de én melletted állok:) Én egy 19 éves lány vagyok, aki nagyon szeretne gyereket a párjától:) Viszont nekem nem kellett gyõzködni a páromat, mert õ is nagyon szerette volna:) És most úgy néz ki, h sikerült:) Írtam is ki kérédst ide, de nagyon le lettem oltva.. Aztán egy pillanatig úgy gondoltam, hogy igazuk van.. DE a szívem máshogy döntött, igaz akkor már mind1 volt, mert elégszer voltunk ahhoz együtt, h sikerüljön:) Én tudom, hogy akarom ezt a kisbabát, és mindent megadok neki, fel tudom nevelni. A párom ugyanígy gondolja:) Mi nagyon szeretjük egymást, lassan másfél éve:) És szeretnénk egy család lenni:) Édesanyámnál fogunk lakni, én nemsokára befejezem a sulit és megyek dolgozni. Addig anyu fog támogatni.. És egyáltalán nem fogunk élõsködni rajta, mindent meg fogok tenni, hogy el tudjam tartani a picit:) Anyu nagyon is fog örülni neki!! Tudom nehéz lesz, de az életben mindig lesznek/vannak nehézségek, amiért gondot okozna a baba:) És semmi garancia nincs rá, hogy pl 5 év múlva jobb lesz:( Akkor sem biztos hogy találok állást, lesz elég pénz stb.. Ha meg mindenben maximumot akarnánk, akkor minimum 10 évet kellene várni. Addigra lesz saját ház, karrier stb.. És lennék majdnem 30 éves.. Akkor meg sztem túl késõn van már az elsõ babához. És nem utolsó sorban sztem inkább az számít h szeretetet kapjon és nem az h van e saját ház stb. Mint ahogy anyum mondja: ahol 3 tányér van , oda a 4. is elfér:) tehát mindent meg lehet oldani:) Ezzel azt akarom mondani, hogy nyugodtan vágj bele, persze azért gondold át nagyon jól. Beszéld meg a barátoddal, hogy mit szeretne. Ha õ is benne van, akkor semmi akadálya a dolognak. Az a lényeg hogy mindketten akarjátok:) Nagyon sok sikert NEktek!! Remélem bátor leszel és kitartasz a vágyadnál:) Minden jót kívánok:) SZIA! 19/L
Ha szeretnél, kérlek reagálj az írásomra:) 19L
19 évesen felnõtt vagy, aki el tud menni dolgozni ...16 évesen meg még tanköteles és nemigen dolgozhat
Jesszus. Az oké hogy te már nagykorú vagy, és a 19 már olyan necces, de legközelebb egy 13 évesnek is ezt fogod tanácsolni?
13 évesnek nem fogom ajánlani:) Viszont ha nagyon szeretne gyereket, akkor miért ne lehetne? Pl. lehet magántanuló:) Mondom mindenre van megoldás! És miért ne teljesülhetne a vágya??
magántanuló? pff... túl sok szart nem ér. olyan mint az instant húsleves az igazihoz képest.
Szia! Hogy egy 16 éves fejével is írjak, nekem van 5 lányom már, nem vagyok mai csirke, a nagylányom 16 éves, felolvastam neki ezt a kérdést, és annyit mondott: Anya, ez a lány nem normális? 16 évesen nem még bulikba meg mozikba kéne járni a haverokkal barátnõkkel? Suliba járni szakmát szerezni? Rákérdeztem Õ vállana e most babát, azt mondta majd 10-12 év múlva. És úgy érzem egy 16 évesnek ez a normális gondolkozás menete!!! Õ élni szeretne mielõtt leköti magát egy ilyen komoly anya-gyermek kapcsolatba. Ja és azt mondta ha a pasit gyõzködni kell, akkor az már rég rossz. És nem érti meg a kis 16 éves agyával, hogy hogy lehet valakinek 16 évesen biztos anyagi háttere. Egyszóval 16 évesen a babázást még barbikkal kell véghez vinni. Ne akarj gyerek fejjel gyereket. Ha annyira érett lennél, ebbe a mai világba nem akarnál 16 évesen babát szülni. Ezen gondolkozz el.

Ti is hitegettétek már magatokat azzal, hogy jó nektek így egyedül? Úgy értem, hogy nem érzem azt, hogy képes lennék olyant találni, akivel kölcsönösen szerethetnénk egymást, ezért azzal áltatom magam, hogy ez nekem így jó.23/ L

Más is volt már így? Mitõl lehetek ilyen peches?

Legjobb válasz: Ugyanígy vagyok én is. Mindig hajtogatom, hogy ez jó nekem így. De nem jó... Csak így talán kicsit könnyebb elviselni, meg kivárni, amíg eljön az a bizonyos :)

Ugyanígy vagyok én is. Mindig hajtogatom, hogy ez jó nekem így. De nem jó... Csak így talán kicsit könnyebb elviselni, meg kivárni, amíg eljön az a bizonyos :)
Teljesen megértelek. Az ismerõseimnek eszükbe se jutok. Egy névnapi jókívánság az túl sok már nekik. Ha én nem kezdeményezek valami beszélgetést akkor õk maximum vizsgaidõszakban kérdezik meg, hogy van-e jegyzetem... Ha próbálok beszélni velük akkor elfoglaltak, érdektelenek. Mikor elsõ évfolyamos egyetemistaként próbáltam rábeszélni valakit, hogy arra az órára járjon ahova én is akkor inkább hívott magával egy harmadikat is. Amikor a harmadik nem jött akkor az se akit én hívtam. Mikor említettem neki finoman akkor meg tagadott. Egyszer szóvátettem 3 társamnak hogy miért nem tudnak legalább köszönni, ha már nem jönnek oda hozzám, erre hitegettek hülyeségekkel, hogy siettek meg semmi rosszat nem akartak. Annyi változott, hogy mostmár köszönnek, ha 2 méterre megközelítjük egymást. Akik nem ennyire suttyók azoknak meg csak akkor létezek, ha az egyetemen vagyok. Azon kívül én nem is élek. :I
A kérdező hozzászólása: Nem vagyok visszahúzòdò. Engem is kerülnek, mint a leprást. Akivel jártam, az meg nagyon durván szakított velem. Neki már biztos van valakije, én meg még mindig nem vagyok jól a magányom miatt. Sokszor kimozdulok egyedül is, nyitott vagyok, segítõkész, és sokak szerint csinos, de még így se jön össze.
Akkor nem tudom mi lehet a gond :/ De talán nincs is gond, csak még szimplán nem találkoztál azzal, akivel kell.
A kérdező hozzászólása: Konkrétan volt olyan, hogy leráztak engem, pedig jeleztem, hogy én is a csoporttársaimmal mennék. Nem hívtak, pedig megbeszéltük, hogy közösen megyünk valahova. Jó elismerem, nem vagyok a társsaság közepe, de nekem szinte soha nem adnak esélyt. Nem érdeklõddnek irántam. Meg se akarnak ismerni, mert azt hiszik nem lennék benne semmi mókázásban. És tényleg senkitõl nem kapok egy jó szót, se ölelést, se semmit. A szülinapjaimat is rühellem, amikor kaptam iss valamit, akkor azt el kellett rontania az exemnek a bunkó megjegyzésével, hogy mennyit spórolhatott volna, ha én nem lennék... Meg hasonlók. Még rátett egy lapáttal a magányomra, amikor antiszociálisnak nevezett és azt mondta, hogy engem még az otthoniak se szeretnek...
én nem hitegettem magam soha azzal hogy gyedül jobb. egyszerûen fogalmazva: sose leszek formában ha nem törõdnek velem
Sajnálom :( Talán megpróbálhatnád, hogy keresel egy másfajta társaságot, mint a csoport. Mondjuk tudom, velük muszáj együtt lenni. De ha esetleg van vmi hobbid, ahhoz lehet találni mindenféle társaságot. Mittudomén, olvasóklub, vagy kötögetés, bármi. És ott olyanokkal kerülnél össze, akik hasonló dolgokat szeretnek. Az ilyen kis közösségekben hamar megnyalnak és barátságosak az emberek. Talán vmi ilyesmi helyen ráakadhatnál pár barátra.
Huh, az a megnyalás, az megnyílás igazából. Bocsi :)
A kérdező hozzászólása: Igen, még abban az egyetlen párkapcsolatomban is boldogtalan voltam, ezért mindent felvásároltam. Amibõl annyi jött le, hogy én biztos boltkóros vagyok. Pedig csak annyi volt a bajom, hogy kompenzáltam.
Kérdezõ, komolyan mondom neked egy az egyben magamra ismertem abban, amiket leírtál magadról.Csak én éppen srác vagyok. :) Ha van kedved, én szívesen beszélgetek veled. :) 22/F
én nem hitegetem magam, sz.r egyedül :D
Én nem hitegetem magam, tényleg nem túl jó egyedül, de én már megszoktam.. :/ 21/L
Nem vagy nagyon bátortalan, vagy visszahúzódó?? Az emberek ezt sokszor veszik elutasításnak. mintha nem akarnál velük lenni. Nincs vmi ilyesmi a háttérben?
A kérdező hozzászólása: És tetejébe még barátaim sincsenek. Nem értem.
persze, én most úgy vagyok hogy jobb nekem távol maradni minden normális emberi érzelemtõl.
Én is így vagyok vele.Hát ez nagyon sok dolgon múlik igazából, és nem is lehetne megmondani a konkrét okát, de ugyanez van velem. 23/F
Én nem hitegetem magam, én tényleg jól vagyok egyedül.
Igen. Mindig találok rengeteg ellenérvet, miért nem kell barátnõ. Nem lenne idõm rá, lehet, hogy hamar vége lenne, akkor inkább el se kezdem, többet tudok magamra költeni a fizumból (jó, ez kicsit gonosz, de ez is egy érv..).
Jesszusom, hogy mennyiszer... de talán az durvább pech lenne, ha elkezdenéd magad sajnálni meg depibe zuhannál, és keresnéd a helyzet okát. Így egész kibírható, feltéve hogy nem nézel sok romantikus filmet, nem hallgatsz csöpögõs számokat és nem álmodozol.
A kérdező hozzászólása: Reménytelen, mert aki tetszik nekem, az rám se bagóz. Aki meg akkor se kellene, ha az utolsó férfi lenne a Földön, az meg teper. Nem értem. Nem kell tökéletesnek lennie a pasinak, már sokszor lejjebb raktam a lécet, de még így sem jön össze.
majd összejön, ne aggódj.
Nem mindenkinél hitegetés ez.. Van, aki összeáll bárkivel csakhogy ne legyen egyedül, viszont nem mindenki ilyen. Nekem most van párom, de elõtte kb. egy évig nem volt senkim, és igazából teljesen jól elvoltam.. Az elsõ pár hónapban az elõzõ kapcsolat miatt keseregtem, de utána sokat voltam a barátaimmal, tanultam, dolgoztam, a hobbimmal foglalkoztam.. Nem hiányzott senki. Aztán késõbb megismerkedtem valakivel és lezártam azt a korszakot.
Elég egyetlen egyet találni :) ;)
Óhh mintha csak magamat olvasnám férfi kivitelben. :D
A kérdező hozzászólása: Igen, elég lenne. De nekem nem akar összejönni. És igen, van olyan, aki bárkivel összejönne. Csak nem tapasztalatból írtad? Jártál már úgy valakivel?
Én nem hitegettem magam, hanem elmentem a menhelyre, és örökbe fogadtam egy kiskutyát. Azóta nem vagyok egyedül. Többet ér 1000 pasinál! :D L/22

Ha éttermek, kávézók, bankok, okmányirodák, földhivatalok, posták, takarékszövetkezet, áruházak nyitvatartása érdekli, kattintson ide!