Találatok a következő kifejezésre: Jobb szememmel és (120 db)

Lassan 15 éve viselek kontaktlencsét, de most már kb.1 éve a jobb szemem (és csak a jobb) rögtön elkezd szúrni, és viszketni, amint berakom a lencsét. Mi lehet a magyarázata?

Természetesen vettem új, másfajta márkájú lencsét is, lecseréltem a tárolofolyadékot és a tárolot is, de az új lencsével is ugyanez a helyzet. Megvizsgálták a szememet is, de semmi elváltozást nem találtak rajta. Tanácstalan vagyok.

Legjobb válasz: Én 7 éve hordok lencsét, velem is ugyanez a helyzet. Szerintem az a magyarázat, hogy a lencseviseléstõl vékonyabb lett a szaruhártyád, mint volt, ezért sokkal érzékenyebb. Tehát, ha a lencsén egy miliméternyi kis szösz vagy ilyesmi van,(amit szabad szemmel nem is látsz) a szemed egybõl érzékeli és elkezd szúrni. Én ilyenkor kiveszem, lemosom alaposan folyadékkal, megpróbálom visszarakni aztán. Van,h háromszor beleteszem, mire jó lesz. Mostanában párnahuzattal törlöm meg a kezem, mielõtt beteszem a lencsét, arról kevesebb szösz kerül a kezedre, mint egy sima törölközörõl. Vicces, de hasznos! Remélem segítettem!

Én 7 éve hordok lencsét, velem is ugyanez a helyzet. Szerintem az a magyarázat, hogy a lencseviseléstõl vékonyabb lett a szaruhártyád, mint volt, ezért sokkal érzékenyebb. Tehát, ha a lencsén egy miliméternyi kis szösz vagy ilyesmi van, (amit szabad szemmel nem is látsz) a szemed egybõl érzékeli és elkezd szúrni. Én ilyenkor kiveszem, lemosom alaposan folyadékkal, megpróbálom visszarakni aztán. Van, h háromszor beleteszem, mire jó lesz. Mostanában párnahuzattal törlöm meg a kezem, mielõtt beteszem a lencsét, arról kevesebb szösz kerül a kezedre, mint egy sima törölközörõl. Vicces, de hasznos! Remélem segítettem!
Valószínûleg a jobb szemed érzékenyebb, mint a bal. Azért csak az szúr. Az elõzõ válaszoló.
20 /!/ évig viseltem kontaktlencsét. Hogy attól-e vagy valami mástól, a végén éppen a jobb szememen lépett fel ötször kötõhártya gyulladás. Az utolsónál vették észre, hogy bizony szürke hályogom van. Azóta mindkettõt megoperálták és remekül látok. Azt tanácsolnám, hogy térj vissza egy idõre a szemüveghez, vagy legalábbis váltogasd. A tisztán tartás persze életbe vágóan fontos! És kapható un. "Szemerõ" a patikában /Béres/, ami talán segíthet.
Egyedül van a ketrecben? Vagy van társa is?
A kérdező hozzászólása: Társa is van
Akkor valószínûleg összevesztek valamin és verekedtek. Javaslom, vedd õket külön valahogy egy ideig. Amelyiknek meg véres a szeme, azt vidd el a dokihoz.
Mindenképp el kellene vinni állatorvoshoz. Ha a buborék szürkés, homályos, akkor lehet szürkehályog, ami a tengerészeknél sajnos nem ritka, és gyakran cukorbetegség következménye. Állatorvos többet tud mondani majd.
A kérdező hozzászólása: Igen szürkés a buborék.És ez az maitt lett, h bele kapot a szemébe?
én a helyedben elvinném dokihoz. és hogy vak-e, azt megnézheted ugyis, h elõször a "jó" szeme felé közelited az ujjadat, valószínûleg elhajol, vagy becsukja a szemét. ha megcsinálod ugyanezt majd utánna a másik szemével is, akkor ha vak, nem reagál semmit amig nem bököd meg vagy nem érsz hozzá.

Mitől lehet, hogy mostanában sokat fájdogál a jobb szemem, és ugyanez néha ugrál is?

Legjobb válasz: Nekem is sûrûn ugrál a szemem. De szerintem mindenkinek. Talán sokat gépezel, vagy tévézel. Menj el szemészetre, vagy optikába, hogy megvizsgáltathasd a szemedet, lehet, hogy szemüveg kell. (de nem feltétlenül, nem akarok rád ijeszteni :) )

Nekem is sûrûn ugrál a szemem. De szerintem mindenkinek. Talán sokat gépezel, vagy tévézel. Menj el szemészetre, vagy optikába, hogy megvizsgáltathasd a szemedet, lehet, hogy szemüveg kell. (de nem feltétlenül, nem akarok rád ijeszteni :) )
sokat idegeskedsz, a stressz, ilyenek...fárdság, kimerültség....


Mitől fájhat a jobb szemem és a halántékom?

Pár nappal ezel?tt kezdett fájni és most is érzem. Nekem sürün szokott fájni a fejem és indig a jobb halántékomnál, de ma is el?ször a szemem fájt és most kezd a fejem is. Ez mit?l lehet?

Legjobb válasz: A szemed fájhat fáradtságtól (is)a fejed meg ebbõl kifolyólag.Van szemüveged?

A szemed fájhat fáradtságtól (is)a fejed meg ebbõl kifolyólag.Van szemüveged?
A kérdező hozzászólása: Van, de nem állandó és nem is hordtam mostanában. Igazad lehet egyébkénrt mert egész nap csak olvasok meg a képernyõt bámulom. Köszi a választ!
Állítólag, ha valakinek fáj a szeme és így a feje is, arra utalhat, hogy rossz a szeme, vagy nagyon megerõltette, de nem tudom, hogy ez vonatkozhat-e fél szemre.
Nos, akkor ez a gond.Fáradt a szemed. és ettõl megfájdul a fejed is. A fiam is így volt.Sokat fájt a feje.Nemrég kapott szemüveget.Igaz csak 1/2-et, de már hordja Június közepétõl.Azóta megszönt a problámája. Azt javasolnám menj el szemészetre, és lehet hogyállandóra fogsz szemüveget kapni. JA!!! nem utolsó sorban....csökkenteni a gép elõtt való ülést.Olvani, csak szemüvegben olvass. Örülök hogy írtál, vártam hogy ezeket eltudjam neked mondani.
A kérdező hozzászólása: Köszönöm a hasznos válaszokat! Nem is a számítógéppel van a baj, inkább az olvasással, mert nem szoktam ennyit olvasni. Most olvasom a nyáron a 13. könyvet meg új telefont vettem, amin van internet és azt nyomkodom egész nap. Este valamikor egyig csiálom ezeket. Valószínü túlzásba estem...

A láztól könnyezik csak a jobb szemem és fáj csak a jobb fülem?

Belazasodtam kedden este. Azota a jobb szemem folyamatosan eg es konnyezik, a bal fulem pedig nagyon faj. A lazam most is 39 fokos..:/ a torkom is bevan gyulladva, es a fejem jobb oldala faj.

Legjobb válasz: Esetleg orvos? V.sz. kellõ gyógyszeres kezelés kéne (bár nem vagyok híve), esetedben, sz.tem antibiotikum, a láz, fülfájás miatt mindenképp.

Esetleg orvos? V.sz. kellõ gyógyszeres kezelés kéne (bár nem vagyok híve), esetedben, sz.tem antibiotikum, a láz, fülfájás miatt mindenképp.
Inkább a (közép)fülgyulladás miatt van lázad, mindenképp menj orvoshoz vele.

Mit jelképez a keresztény vallásban a jobb szem és a jobb kar?

Ha jól tudom az igazságot szimbolizálják, de nem tudom, hogy ennek mi a bibliai háttere. Ez összefügg az "Isten jobbja" kifejezéssel valahogy?

Legjobb válasz: Szia! Mutatnál errõl Igét a Bibliából? Jómagam még sosem találkoztam vele, szóval szívesen megnézném a szövegkörnyezetet.

Szia! Mutatnál errõl Igét a Bibliából? Jómagam még sosem találkoztam vele, szóval szívesen megnézném a szövegkörnyezetet.
Van vmi ilyen, hogy ha a jobb szemed vagy a jobb karod bûnbe visz, akkor tépd ki, mert jobb szem nélkül meg kar nélkül, mint teljesen elégni a pokolban.
Máté 5:30 (de ne tudd meg, miket ad a google letépett kar keresésre...)
A kérdező hozzászólása: Ez tényleg így van, gondolom Isten adta így, nem tudom, hogy mi lehet ennek a gyökere.
apró javítás: angolban a "left"-nek mint a "leave" múlt idejének nincs köze a "left" mint baloldal szóhoz etimológiailag, ez véletlen egybeesés ("leave" + "d" múltidõjelbõl rövidült). a többi tényleg jó.

Mit csináljak ha a jobb szemem (és cska az) elég gyakran bevörösödik? Próbáltam a műkönnyet, de enm mindgi használ. A vörösödés teljesen váratlanul jön, reggel mgé smemi baja, délutánra más teljesen vörös.

Semmi váladék nem jön ki bel?le és a normális viszketésen kívül nem viszket.

Legjobb válasz: Lehet a vérerek gyengesége miatt, egyik ismerõsömnek ugyanez volt, és C vitamintól elmúlt. Vegyél 1000 mg-os C vitamint és napi 5-6-ot simán ehetsz.

Lehet a vérerek gyengesége miatt, egyik ismerõsömnek ugyanez volt, és C vitamintól elmúlt. Vegyél 1000 mg-os C vitamint és napi 5-6-ot simán ehetsz.

Lehet-e különböző dioptriájú szemre próbalencsét kérni. (bal:-1.75, jobb:-2. 00, de romlott mindkettő). Szeretnék kontaktlencsére váltani, de nem tudom, hogy bírná-a e a szemem és először szeretnék próbalencsét rendelni. Lehet-e így?

Legjobb válasz: szerintem igen. nekem sem egyforma kell, és van lencsém másfél éve. ezerszer jobb és kényelmesebb. a higéniára figyelj oda és sztem nem lesz gond. persze elötte menj el szemorvoshoz és õ majd tudni fogja mit kell tenni. a napi lencse drágább, de ha van rá pénzed érdemes olyat venni mert jobb a szemnek meg én jobban szeretem mert nem moztul el olyan könnyen és könnyû ki-be rakni.

szerintem igen. nekem sem egyforma kell, és van lencsém másfél éve. ezerszer jobb és kényelmesebb. a higéniára figyelj oda és sztem nem lesz gond. persze elötte menj el szemorvoshoz és õ majd tudni fogja mit kell tenni. a napi lencse drágább, de ha van rá pénzed érdemes olyat venni mert jobb a szemnek meg én jobban szeretem mert nem moztul el olyan könnyen és könnyû ki-be rakni.
nem lehet csak úgy megrendelni elõbb meg kell vizsgálni a szemed, alkalmas-e a kontaktlencsére és milyen dioptria kell, mert általában nem azonos a szemüveg dioptriájával... utána betanítás és ott kapsz próbalencsét
persze, vizsgálat után próbalencsét kapsz... olyat ami neked való, de a szemüvegnek más a dioptriája általában mint ami kontaktlencsébõl kell.

Mitől fáj és könnyezik, csak a jobb szemem, minden reggel ébredéskor?

Minden reggel szemfájdalommal ébredek, de csak a jobb szememben. Tompa szúró fájdalom és nagyon könnyezik. Olyan mintha lenne benne valami, de nincs. Kb. 1 óra után szemcsepp hatásásra enyhül, de nagyon fényérzékeny. Ha er?s fény éri azonnal könnyezni kezd.Többször voltam orvosnál, de nem találtak benne semmit, kaptam ken?csöket, de nem segített.

Legjobb válasz: Nem lehet valami allergia? Esetleg hason vagy oldalt fekve alszol a jobb oldaladon, és így a jobb szemedet jobban irritálhatja az ágynemû anyaga, vagy ki tudja mi. Vagy lehet, hogy maga a folyamatos nyomás zavarja.

Nem lehet valami allergia? Esetleg hason vagy oldalt fekve alszol a jobb oldaladon, és így a jobb szemedet jobban irritálhatja az ágynemû anyaga, vagy ki tudja mi. Vagy lehet, hogy maga a folyamatos nyomás zavarja.
A kérdező hozzászólása: Köszönöm a kedves válaszod. Nem vagyok alergis és "össze-vissza" alszom, ráadásul néha otthon, néha a páromnál.
Velem is elofordul elegge gyakran, amikor elalvas elott tv-t nezek, vagy szamitogepezek.Meglehet, hogy a jobb szemed gyengebb, igy faradekonyabb.
Ez is a szemszárazság jele lehet használj vmilyen nedvesitõt pl. Artelac szemcseppet.
Csak egy tipp: Estére ragaszd le a jobb szemed, és ha reggel könnyezik és fáj, keress másik orvost. (Lehetõleg magánrendelõset)

Mi lehet a bajom? Már régóta tudom, hogy a jobb szemem gyengébb mint a bal, de mivel nem szeretném, hogy az agyam kikapcsolja a balt, néha befogom a bal szememet és csak a jobbot használom (pl. olvasáshoz, netezéshez, rövid ideig).

Már régóta tudom, hogy a jobb szemem gyengébb mint a bal, de mivel nem szeretném, hogy az agyam kikapcsolja a balt, néha befogom a bal szememet és csak a jobbot használom (pl. olvasáshoz, netezéshez, rövid ideig). Ám amikor 5-10 perc ilyen "torna" után mindkét szememet próbálom használni, elég furcsa, mert teljes fényben vagy sötétségben semmi gond, viszont félhomályban szürke foltot látok a jobb szememmel (nem teljesen szürke a kép, csak olyan mintha berepült volna a képbe egy szürke gomolyfelh?).

Legjobb válasz: Köszönöm szépen, de picit félreértettél; nem azzal a szememmel látok homályosan, amit leatakartam, hanem azzal, amelyikkel néztem...

A kérdező hozzászólása: Köszönöm szépen, de picit félreértettél; nem azzal a szememmel látok homályosan, amit leatakartam, hanem azzal, amelyikkel néztem...
A kérdező hozzászólása: Amúgy pár percig tartanak a "szürke felhõk".


Ha éttermek, kávézók, bankok, okmányirodák, földhivatalok, posták, takarékszövetkezet, áruházak nyitvatartása érdekli, kattintson ide!