Találatok a következő kifejezésre: Jól voltunk a párommal A (12 db)

Az ovulációm környékén együtt voltunk a párommal, óvszert használtunk, ám szerintem nem jól helyezhettük fel, mert kiszakadt, a barátom belém ment el. Azonnal elmentem eseményutániért. Aktus után 3 óra múlva be is vettem, szerintetek nem lesz gond?

29 napos a ciklusom, és a 15. napon történt a dolog, eddig pharmatex-el védekeztünk, át akartunk térni az óvszerre. Sajnos tabit nem szedhetek. Kicsit szeretném ha megnyugtatnátok, hogy hatni fog az esemény utáni :( 21 L

Legjobb válasz: Nyugi. Okos voltál. Nem lesz gond.

Nyugi. Okos voltál. Nem lesz gond.
Remélem neked több szerencséd lesz mint nekem. Mi már évek óta használunk gumit és egyszer mégis kiszakad, igaz, mi 5 órával az aktus után vettük be a bogyót. Szerdán a doki is megállapította a terhességet. :( Nektek több szerencsét!
A kérdező hozzászólása: Hát ezzel eléggé elkeserítettél, mert az a 2 óra sztem nem sokat számít, megkérdezhetem milyen volt a fajtája a gyógyszernek? én escapellet vettem be.
Amikor nekünk kiszakadt, akkor épp peteérésem volt, 6 óra után vettem be esemény utánit (Rigesoft) és 5 napos késéssel megjött. Nyugi, korán vetted be, semmi baj nem lesz! És ne ijedj meg ha 1 hetet késik, mert ez normális :)
Pill... én rigesoftot kaptam. Mióta szexelek azóta visszamenõleg megvan az összes mesi naptáram, abba szoktam ezt is jegyezni. Ha esetleg bezavarna akkor kalkuláljak vele.
bár nekem csalós volt, mert megjött a mesim, igaz késve. Ezért nem is gyanakodtam. Csak a biztonság kedvéért vettem vettem egy tesztet, hogy minden bajt kizárjak. És az jelezte a pozitívat. Majdnem szívinfarktust kaptam.
A kérdező hozzászólása: Köszönöm a válaszokat, majd csinálok énis egy tesztet a biztonság kedvéért

4 hete volt missed abortuszom a parommal sajna nem vartunk csak egy hetet aztan egyutt voltunk most kene megjojjön ha jol tudom 4 het utan nem? Faj a hasam es van allando megjon erzesem de nem jott meg faj a hasam elegge mi van velem?

fej es hasfajasom van az abortusz ota voltam kontrolon egy hete azt mondtak minden rendben van lehetek esetleg terhes?tegnap kellett volna megjojjon 4 het utan.bocs a helyesirasert.abortusz utan mikor all vissz a hcg szint mikor nem mutat pozitivat a teszt?vagy ha pozitiv akkor most vagyok terhes?

Legjobb válasz: koszonom a valaszt

A kérdező hozzászólása: koszonom a valaszt
hát meg kellett volna várni azt a bizonyos hat hetet. Ha 4 hete volt az AB akkor elvileg hat hét múlva kéne megjöjjön nem? Legalább védekezhettél volna:-S Hát elvileg négy hét után már ki kellett ürüljön a hcg. Én a helyedben várnék egy hetet és utána tesztelnék.
A kérdező hozzászólása: ja es ma is es 2 napja is vereztem egyetlen egy csepet mit jelent?
Szia! Nekem is volt egy vesztésem, azt mondta a doki, hogy várjuk meg az elsõ vérzést, aztán rajt! De utána nem estem rögötn teherbe.. Kellett 2 hónap! Szóval szerintem, ha a szervezeted rendbe jött, csak akkor lesz képes megtermékenyülni! Hallottam már ilyet! Szóval, még várj egy kicsit, és menj vissza dokihoz, az a biztos! Nekem anno 4 hétre jött a mensi!
Szia! Sajnálom, én is átéltem nyáron. Nekem nagyon hosszúak a ciklusaim, így mûtét után is csak 11 hétre jött meg. Sztem ne aggódj, bár én is vettem akkor 4 tesztet. Ha terhes lennél, akkor ahogy az elõzõ válaszoló is írta, a szervezeted készen áll egy újabb terhességre!
Remélem nem a Rippelékre gondolsz, mert feri nem halt meg!!!
A kérdező hozzászólása: Igen, rájuk gondolok...Akkor nem tudom, honnan szedtem, lehet álmodtam. Na, mindegy. Köszönöm :)

A kutyánk pár napja a szőnyegre pisilt, most kb.50 cm-rel mellé. Lehet azért pisilt oda, mert nem sikerült jól kiszednem a szagot? 3 órája voltunk lenn sétálni.

B? 1 éves, másfél hete van nálunk, még nem teljesen szobatiszta. Reggel voltunk sétálni, napközben 8-9 órát itthon volt, nem történt semmi gond. Kb. 3 órája voltunk kint, erre most idepisil, ezért nem értem. Ecetes vízzel próbáltam meg pár napja szagtalanítani, most be is fújtam spray-vel.

Legjobb válasz: A kutya suli tényleg jó ötlet, ha nem is járod ki az egészet (mert hát azért költséges) ha addig jártok amíg te magad megtanulod a feladatokat, akkor azt már otthon is tudjátok gyakorolni. Lehet hogy tényleg azért csinálja..söööt. Pl a miénknek nagyon nehéz volt szobatisztává válnia. De mikor otthon voltunk sose mert bepisilni v kakilni, jelzett valahogy hogy most már ideje lenne kimenni. De mikor hétköznap egyedül volt otthon napközben sajnos nem bírta ki és akkor bepisilt meg bekakilt, de kizárolag egy helyre , a fürdöbe és oda is egy helyre ahová szoktattuk kis korában. Sok dologgal tudod a tudtára adni , h te vagy a fõnök és a nem õ. A te lakásod, a te szõnyeged, minden a tiéd. Nem az õvé. Pl.: ez a morgás amit írtál. Próbáld azt ki hogy mikor adsz neki enni akkor ne egybõl tedd le elé a tálat, hanem tedd le a tálját de ne engedd oda hogy egyen. Ültesd le , tartsd vissza hogy oda menjen. Amikor már látod h lenyugodott és rád néz és várja h mehessen enni, na akkor enged oda. Ez egy jó taktika, mert így megtanulja h csak te adsz neki kaját, kaja = életben maradás, szóval tõled függ az életben maradása. Ha nem megy vissza tartanod akkor úgy próbáld meg, h vegyél egy kis tápot, sajtot, valamit a kezedbe, szagoltasd meg vele h tudja h ott van nálad a kaja. Ültesd le és fogd meg a derekát. Tedd le elég a falatkát, ne túl messze de ne túl közel, ésne engedd el a derekát, akkár kézjellel is mutathatod neki h nem. Megfogja érteni h az a falat egyenlõre nem az õvé , de az õvé lehet. Ha már látod h nyugton van enged el a derekád, de mond h nem, és mutasd is a kezeddel. Amikor rádnéz és látod rajta h figyel téged h mit mondasz, akkor mutass rá a falatkára és mond h tiéd, vagy hogy mehetsz, stb.... Pár nap és megtanulja. De ez csak egy példa volt, ezer másik lehetõség van. Még egy ami még beválhat lakáson belül. Sétánál mindig te menj ki elõször az ajtón és csak utána õ. Tarsd vissza, neki kell követnie téged. Mikor haza értek az ajtó elött ültesd le, nyisd ki az ajtót menj be de mond neki és mutasd neki a kezeddel h marad. Kezdj el hátrálni be a lakásba de a kezeddel még midnig mutasd neki h marad. És utána hívd be h gyere. Így megtanulja h csak akkor mehet be ha te beengeded. :) Sok sikert hozzá, sok türelem kell hozzá, de megéri és ne keseredj el ha nem megy elsõre, majd 10szerre menni fog :)

A kutya suli tényleg jó ötlet, ha nem is járod ki az egészet (mert hát azért költséges) ha addig jártok amíg te magad megtanulod a feladatokat, akkor azt már otthon is tudjátok gyakorolni. Lehet hogy tényleg azért csinálja..söööt. Pl a miénknek nagyon nehéz volt szobatisztává válnia. De mikor otthon voltunk sose mert bepisilni v kakilni, jelzett valahogy hogy most már ideje lenne kimenni. De mikor hétköznap egyedül volt otthon napközben sajnos nem bírta ki és akkor bepisilt meg bekakilt, de kizárolag egy helyre , a fürdöbe és oda is egy helyre ahová szoktattuk kis korában. Sok dologgal tudod a tudtára adni , h te vagy a fõnök és a nem õ. A te lakásod, a te szõnyeged, minden a tiéd. Nem az õvé. Pl.: ez a morgás amit írtál. Próbáld azt ki hogy mikor adsz neki enni akkor ne egybõl tedd le elé a tálat, hanem tedd le a tálját de ne engedd oda hogy egyen. Ültesd le , tartsd vissza hogy oda menjen. Amikor már látod h lenyugodott és rád néz és várja h mehessen enni, na akkor enged oda. Ez egy jó taktika, mert így megtanulja h csak te adsz neki kaját, kaja = életben maradás, szóval tõled függ az életben maradása. Ha nem megy vissza tartanod akkor úgy próbáld meg, h vegyél egy kis tápot, sajtot, valamit a kezedbe, szagoltasd meg vele h tudja h ott van nálad a kaja. Ültesd le és fogd meg a derekát. Tedd le elég a falatkát, ne túl messze de ne túl közel, ésne engedd el a derekát, akkár kézjellel is mutathatod neki h nem. Megfogja érteni h az a falat egyenlõre nem az õvé , de az õvé lehet. Ha már látod h nyugton van enged el a derekád, de mond h nem, és mutasd is a kezeddel. Amikor rádnéz és látod rajta h figyel téged h mit mondasz, akkor mutass rá a falatkára és mond h tiéd, vagy hogy mehetsz, stb.... Pár nap és megtanulja. De ez csak egy példa volt, ezer másik lehetõség van. Még egy ami még beválhat lakáson belül. Sétánál mindig te menj ki elõször az ajtón és csak utána õ. Tarsd vissza, neki kell követnie téged. Mikor haza értek az ajtó elött ültesd le, nyisd ki az ajtót menj be de mond neki és mutasd neki a kezeddel h marad. Kezdj el hátrálni be a lakásba de a kezeddel még midnig mutasd neki h marad. És utána hívd be h gyere. Így megtanulja h csak akkor mehet be ha te beengeded. :) Sok sikert hozzá, sok türelem kell hozzá, de megéri és ne keseredj el ha nem megy elsõre, majd 10szerre menni fog :)
A kérdező hozzászólása: Szuper, igen stílusosan most odapisilt az eredeti másik oldalára is. Nem értem, nem rég voltunk ugyebár lent, akkor kipisilte/kakilta magát. Az ezt megelõzõ néhány alkalom is a séta után volt 1-2 órával (nem pl. napközben, mikor dolgozunk), tehát azt nem lehet mondani, hogy olyan nagyon kellett már neki. Illatos útról hoztuk. Lehet, hogy csak nem tudja, hogy ide nem kéne? De akkor meg sûrûbben kéne a lakásban elvégeznie, nem? Hiszen itt van már bõ 1 hete, és a mai két pisit leszámítva egyszer kakilt és kétszer pisilt be.
Szia! Lehet, hogy a szagot kiszedted de a kutyában benne van az hogyha egyszer oda végzi a dolgát akkor máskor is.Nálunk is ez volt csak a macskával.Próbáld meg azt, hogy a szõnyeget beszórod örölt borsal.Ne ijedj meg ha trüszög.
A kérdező hozzászólása: Köszön a tippeket! Párat próbálgatok már, pl. az ajtón elõreengedést. Kifelé még nem megy (leülni leül, csak nem marad ott). De befelé egész jó. 3 ajtó van közben, a bejáratinál magától leül, és vár. A kajánál is próbálom visszafogni, leülni ott is(mondjuk alig bír ülve maradni, olyan izgatott, a padlón oda vissza jár a farka, annyira aranyos :) ), de ahogy leteszem a tálját, már benne van a feje. Kutyaiskolába megyünk, ha sikerül a páromat rábeszélni, akkor már most szombaton, ha nem, akkor márciusban (akkor jobb az idõ... -_- )
Jah és nem árt gyakorolni ezeket a feladatokat akkor is amikor már kiválóan megcsinálja, mert az enyém pl "elfelejtette". amikor már telejsen jól mentek a feladatok akkor nem törödtem velük, és volt h beengedtem magam elött a lakásba , mert pl a csizmámat próbáltam leszedni magamról. Legközelebb már magától akart elõttem bemenni a kutya. Úgyh újból kellett csinálni megint a gyakorlatokat, de persze hamar vissza jönnek neki. Vagy megtanítottam neki h fekszik. De mivel hónapokon át nem gykaoroltuk, pont tegnap leakartam fektetni ez a kis hülye meg bámult rám h most mi is van. És kellett 15 perc amíg rájött h jahh...h lekell feküdjek és utána kapom a sajtot :)
Ha pont tetten éred, akkor azért rászólhatsz érte, csak annak nincs értelme, hogy utólag büntesd. Ha épp látod, akkor azért mehet egy "mi a fenét csinálsz te büdös dög?!"
A kérdező hozzászólása: Amúgy szerencsére igen, úgy tûnik egész nap alszik. Most itthon vagyok, és nap közben 2 dolgot csinál: vagy alszik, vagy ásít.
A kérdező hozzászólása: Ja, meg itt sokan azt írják (meg másol is olvastam), hogy amíg nem teljesen szobatiszta (mondjuk, ha eltelik 1 hónap minden gond nélkül), addig ne büntessük azért, mert bepisil, mert még nem tudja, hogy az a szabály. Ergo nem fogja érteni, miért büntetjük, hanem csak nagyon dicsérjük, mikor kint végzi el a dolgát.
A szag simán visszavezeti. Soha nem domestossal, hypoval vagy ilyesmivel takaríts kutyapisit, mert ezeknek a pisihez nagyon hasonló ammónia szaguk van. Én ilyen célra mindig ecetet használok, az nagyon jól eltünteti a szagokat, és ha kiszellõzött, ecetszag sem lesz.
ilyen korú kutyának már tökéletesen vissza kell tudnia tartani úgy hogy napi 3szor vinnéd le. persze ha nincsen semmilyen egészségügyi baja. már a legelejétõl kezdve rá kellett volna szólnod ilyenért. lehet hogy jelölget, de az is lehet hogy nem tanulta elég rendesen meg a szobatisztaságot. a lényeg ha kint végzi a dolgát dicséret, ha bent akkor nagyon szigorúan rászolni hogy fújj akkor amikor épp látod. ezesetben nem elég csak önmagában a fújj, egy rövid ideig ne is foglalkozz vele, ne simizd meg ne játsz vele rögtön mert így nem érti meg rendesen. egyszer s mindenkorra meg kell tanulnia hogy a lakás nem wc. a szõnyeget felszedném amíg nem 100% os az eb szobatisztasága. plussz kitisztíttatnám mert fõleg a kisdolog beszívódik mélyen a szõnyegbe.
Mennyi ideig volt az illatos úton? Gondolom ott szabadon voltak, lehet h megszokta h amikor kell neki akkor pisil. Bár az a fura, hogy írtad h naponta egyedül van 8, 9 órát és se kaki se pisi nincsen. Ami nagyon jó, mert ez azt jelenti h végig aludja azt a 8, 9 órát :) Lehet, hogy próbál jelölgetni a lakásban, próbálgatja h ki a falka vezér. 3-4 órát ki kell bírnia pisilés nélkül egy kutyának simán, fõleg h nem kölyök már. Próbáltad már, hogy mikor lent kakil v pisil adsz neki 1 jutalom falatot, viszont mikor látod otthon h kezd pisilni nagyon leszídod!!! Keményen, határozottan hangosan mond neki h mit csinálsz, én még a mutató ujjamat is felmutatom a kutyámnak, így már kéz jelekbõl is tudja h mikor kell lapulni és csönben lenni :) Esetleg ujságpapírral finoman üss rá a fenekére. De csak finoman h érezze h nem szabad oda pisilnie. Nekünk ez az ujság papíros bevált. így megtanulta h ha elõvesszük az ujság papírt és még a mutató ujjamat is mutatom neki akkor már nagy baj van :D de kézzel ne üss rá , mert elõfordulhat h félni fog tõled, v késõbb oda fog kapni.
Ja és nyugodj meg a bors nem hagy foltot és felporszívoszhatod könnyen.
Lehet hogy már a szülés közeledtét jelzik. Könnyû szülést neked.
Én 37+2vagyok. Hányingerem sajnos nekem is van. Az egyik oldalon olvastam, h lehet összefüggésben van azzal, h kezdünk nyílogatni. Nekem mensi szerû érzéseim vannak és nagyon türelmetlen vagyok! Könnyû szülést kívánok!
Szülés beindulása elõtt nem egy nõnek van hányingere, hasmenése, mert a szervezet úgymond készül a szülésre, és meg akarja magát szabadítani a "feleslegtõl". Van akinek emiatt pl. már nem is kell beöntést csinálni szülés elõtt, mert a szervezet megoldotta maga a hasmenéssel.
A kérdező hozzászólása: Köszönöm a válaszokat.Nekem is van olyan érzésem mintha mejönne, a derekam is fáj, csak ez a hányinger ne volna.Remélem minden rendben lesz, nagyon várom már, hogy megszülessen a babám.Nektek is kivánok könnyü szülést.
Szia! Ne is mond! Mostanaba alig eszek vmit mert mindentol hanyingerem lesz.Tegnap egesz este a wc-n ultem mert ment a hasam. Nagyon gyakoriak a fajasaim is.Az alvasrol nem is beszelve. Lehet h lassan a szuloszoban kotunk ki:) Udv;37 hetes pocakos

Ha jól emlékszem júli 5-én volt meg utoljára. Éa 26-án voltunk együtt a párommal. Teherbe eshettem? Július 31-én barnás folyás volt meg másnap is. De csak minimális. Ma meg valami nagyon kevés eddig. Ma hajnali 2-kor hányingerem volt.

Legjobb válasz: Ha kicsit hosszabbak a ciklusaid általában, akkor igen. Barna folyást nem biztos, hogy összefüggésbe hoznám ezzel, hányinger pedig még nagyon korai lenne. Elvileg akkor még csak 4 hetes lehetsz, és az inkább a 6-7 hét környékén kezdõdik általában. Persze kivételek mindig lehetnek :)

Ha kicsit hosszabbak a ciklusaid általában, akkor igen. Barna folyást nem biztos, hogy összefüggésbe hoznám ezzel, hányinger pedig még nagyon korai lenne. Elvileg akkor még csak 4 hetes lehetsz, és az inkább a 6-7 hét környékén kezdõdik általában. Persze kivételek mindig lehetnek :)
26-a óta nem telt el annyi idõ, hogy érezhess bármit is a terhességbõl, ez 6 napja történt, a beágyazódáshoz 7-10 nap kell, még kapcsolat sincs a sejtecske és az anya között. Tehát a hányinger nem terhességi tünet ebben az esetben.
másodiknak: nem lehet 4 hetes, 6 napja volt az aktus. Tudom én, hogy az elõzõ menstruációt kell figyelembe venni, de mivel tudja pontosan, hogy mikor voltak együtt, így egyértelmûen nem terhességet jelez a hányinger.
A kérdező hozzászólása: Az ovulációs kalkulátorba kiszámoltam, hogy 19-én volt ovulációm. És az együttlét pedig 7 napra volt 26-án. Akkor most lehetséges a baba?
a baba bármikor lehetséges, a ciklus különbözõ szakaszaiban több, illetve kevesebb esély van rá jelenleg nincs az a teszt, orvos, vérvétel, ami ki tudná mutatni, hogy terhes vagy-e vagy sem, mert 6 nap után nem mutatkoznak még ennek a jelei lehetsz terhes is és meg is jöhet, lehet hormonproblémád is, ami miatt barnázol normál vérzés helyett várni kell, legkorábban az aktustól számított 14. napon tesztelhetsz, de még az sem mindig ad pontos eredményt
Ha csak az az egy együttlét volt, vagy csak az az egy esélyes, mert a többin mondjuk védekeztetek, akkor nem valószínû a terhesség, mert annak még nem éreznéd jelét, pláne nem hányinger formájában. Vagyis pontosítok, a tüneteid még biztosan nem az okozza, még akkor sem, ha esetleg mégis besikerült a 26-i együttlétbõl.

Jól voltunk együtt a párommal? A 15. napon van a peteérésem és mi a 14-15-16. napon szeretkeztünk.

Legjobb válasz: Szuper!!! Majd írd ám meg, hogy sikerült-e! :-) Még egy picit odébb van, hogy kiderüljön, de hamar eltelik az a 2 hét, hidd el! :-)

Szuper!!! Majd írd ám meg, hogy sikerült-e! :-) Még egy picit odébb van, hogy kiderüljön, de hamar eltelik az a 2 hét, hidd el! :-)
Lehet, hogy szerencséd lesz, de ha babát szeretnétek nem javasolt 2 napnál gyakrabban szeretkezni, mert nem termelõdik elegendõ spermium. Persze nem kizárt hogy az elsõ napiból összejön, de valószínûbb a fogamzás ha 2 naponta vagytok együtt, mert a spermék kb. 48 óráig életképesek így folyamatos az utánpótlás. :-)
Nagyszerû! Jókor voltatok együtt!
Szia! Remélem olyan szerencsés leszel, amilyen én:) Én vettem, ovu-tesztet és pé-kor meg 3 napjára, meg máskor is voltunk együtt! Úgy tûnik sikerült:) 2 csíkom lett! Sok sikert!

Hogy izgassam fel a barátom? Még nem voltam nála, csak egy parkban és egy elhagyott folyosón tudtunk találkozni. és ő nagyon jól csinál mindent.

Félek még nem volt ilyen komoly kapcsolatom és beleültem az ölébe, ? csókolgatta a nyakam és lentebb is ment..most nekem kéne valami trükk, de ehez szeretnék egy kis segítséget...:)

Legjobb válasz: Ne félj, ne görcsölj! Ahogy korábban is. Lazíts és add magadd ahogy korábban is.

Ne félj, ne görcsölj! Ahogy korábban is. Lazíts és add magadd ahogy korábban is.
A kérdező hozzászólása: óóó jólenne csak utalt rá h nem a legjobb ha látszik a folt..:S
Szívd ki a nyakát:D
A kérdező hozzászólása: én 16 vagyok, õ 19 :)
A kérdező hozzászólása: Köszii :)
Tobbnyire ami neked jol esik, az neki is. Te is puszilgasd, simogasd a nyakanal, a fulenel, meg egy picit lejjebb. :) Nem kell meg tovabb menni, majd alakul. Nem gorcsolj ra.
Korotok?
A kérdező hozzászólása: Hát jóó.. de amit gondoltam, azt még nem tenném..és nemsoká átmegyek hozzá, aztán picit félek ..még nem szeretnék semmi olyat..
Használd a fantáziád!! Pl mit csinálnál vele???
A kérdező hozzászólása: de én mit csináljak? :) mert az addig megy, de ne csak õ csinálja hanem én is szeretném.. :)
Mit vállalnál be? Egy eldugott folyosón sok mindent lehet csinálni...

Két fiatal leányzóból álló 'együttest' keresek. Jó pár éve voltak felkapottak Mo-n? ! Ha jól emlékszem az egyik fogszabályzós (vörös/szőke hajú) a másik pedig sötét hajú, a fekete-zöld volt az egyen szín?

Az egyik klipjükben az egyiknek a nagy testvére bulit rendez,de őket bezárja az emeletre a szobába,ők viszont ki szöknek. A másikban pedig gördeszkás suhancokat figyelnek és ott énekelnek majdnem az egész klipben. Tud valaki segíteni?

Legjobb válasz: Nem Zendaya és Bella Thorne?

Nem Zendaya és Bella Thorne?
A kérdező hozzászólása: Nem, õk nem régiek, de köszönöm!
blog27?

Pár éve egy tisztes középosztáylbeli család voltunk, mindekettőnknek biztos jól fizető állása vaolt, mára viszont a válság miatt sokkal lejjebb adtuk az életszinvonalunkat, vannak így mások is?

Pár éve simán befizettük a számláinkat,tellett egy kis kikapcsolódásra ,házfelújjításra,ma viszont a férjem munkanélküli ,tologatott számlák,minden fillér számít .

Legjobb válasz: Ugyanez. Futotta nyaralásra, két autó fenntartására, nem volt gond egy új ruha, cipõ, havonta néhányszor étterem... Most meg csúszunk a számlákkal, az autómat le kellett tennem, mert nincs pénzem javíttatni - pedig dolgozunk mindketten...

Ugyanez. Futotta nyaralásra, két autó fenntartására, nem volt gond egy új ruha, cipõ, havonta néhányszor étterem... Most meg csúszunk a számlákkal, az autómat le kellett tennem, mert nincs pénzem javíttatni - pedig dolgozunk mindketten...
Mi csak azért vagyunk így, mert gyereket vállaltunk és engem nem vettek vissza így volt 8 hónap amikor csak a férjem fizetése volt. Nehéz volt hogy a boltban nézni kell az árakat, hogy a lányunknak nemet kell mondani :-( Szerencsére a megtakarításunk kitartott, így a számlákkal nem volt gond. Ha az nem lett volna.... Nektek meddig volt elég? A férjed mióta keres munkát? Nekünk is sokan mondták a külföldet, de sajnos anyósom nagyon beteg, nem lehet magára hagyni. Ha nektek nincs ilyen "akadály" akkor szerintem menjetek.
hajaj...ne is mondd... soha nem éltünk nagy lábon, férjem átlag keresetes volt, de mindenünk meg volt! MINDENÜNK. Számlák után még volt némi pénzünk egy napokat kirándulgatni ország szerte, vacsorázni menni, moziba, hazajárni vidékre. Akkor 10 ezerbõl haza tudtam menni a szüleimhez, ma már két és fél évvel késõbb több mint a duplája... (benzin, matrica, ...) gyesen vagyok, a munkahelyem nem akar visszavenni, munkát meg nem kapok sehol. (már csak az éjjelibe is belementem, de a kutyának nem kellek)
Pont úgy élünk mi is, ahogyan ti. Kilátástalannak tûnik minden.
Ugyanez..:) És a "legjobb" az ilyenekben, hogy mindig azok a családok járnak így, akik tisztességesen dolgoznak.
Nem voltunk gazdagok de a kaján, számlákon és a többi fontosabb dolgon kívül tudtunk nem fontos dolgokra is költeni. Most meg nagyon oda kell figyelni hogy mit csinálunk. Mi is csúszunk néha a számlákkal. Nem úgy néz ki hogy jobb lesz...de a remény hal meg utoljára. Jegyezd meg, hogy attól nem fizetõdik be a számla és nem lesz több pénzed, ha ezen idegeskedsz! :)
3 napos határidõvel bármikor le tudok lépni. Az elsõ adandó alkalommal indulok, és utána már csak látogatóba jövök vissza.
Náunk is ugyanez. Kb felére vágták le a fizetésünket mindkettõnknek 2 hónapja(ugyanott dolgozunk) Nem tudom így mi lesz, ennyibõl nem tudunk megélni és már feléltük szinte az összes tartalékunkat. Ráadásul a nyakunkon az esküvõ, amit már 1 éve szervezgetünk, csomó minden leelõlegezve v kifizetve, már nem tudjuk lemmondani.
Komolyan, én csak azt nem értem, miért tûrjük, hogy kivegyék a falatot a szánkból? :(
Szüleim augusztusban lábalnak ki a nehéz helyzetbõl, ha minden jól sikerül :) de ez az év pénzügyi szempontból szörnyû volt. Egyik elem beteg lett tavaly, és ugye a táppénz 50%-os a fizetéséhez képest. Igaz, hogy elméletileg nem lett volna baj, csak a rutin mûtétbõl, mûtétsorozat lett, majdnem félévig volt otthon. Alig gyõzzük törleszteni az akkori adósságokat :( Fiatal egyetemista vagyok, és csak reménykedni tudok benne, hogy nekem semmi se történik az egészségemmel, és biztos munkám lesz a jövõben.
Hagyján, akkor még a minap olvasom a nyugdíjtervezetet. vállalj legalább 3-4 gyereket, vagy b*szhatod a nyugdíjad! lóf*sz pénz nincs, munkahely nuku, semmi normális támogatás a családoknak és akkor erre megmondják nekem, hogy majd igenis szüljek 3 gyereket? Mire, b*szzák meg? Komolyan elsírtam magam tehetetlen dühömbe. a halál f*sza szül ezeknek ebbe a tetves országba, inkább elhúzunk külföldre a párommal! 23N
Mi sosem éltünk nagylábon, de mára már a biztos kicsink is kezd elúszni... néha fogalmam sincs, hogy lesz a következõ hónap... mennénk külföldre kézzel lábbal, de itthonról nem is válaszolnak, kimenni meg pénz kell, ami meg nincs... és csak ketten vagyunk párommal.
Persze, hogy vannak. Valahogy "drága" kormányunk nagy munkahelyteremtõ akciója úgy zajlott, hogy a Nokia meg a Flex együttesen elküldött úgy 5-6 ezer ember. Hogy a többit ne is említsem.
Én ezt nem tudom átérezni, viszont van a környezetembe olyan ember aki már majdnem belerokkan a kilátástalanságba.Szabadulna ebbõl az országból de pénzhiány miatt semmit nem tud kezdeni magával.Nem elég hogy egy rakás feladni valójuk van minden hónapba, de még így is leakadnak róluk húzni szinte minden fillért....
Na igen, az ápolás elég sok volt anyósomnál is, bár neki "csak" 3 hónapig volt rá szüksége utána jobban lett. Most minden hétvégén megyünk fõzni és takarítani. Mind a ketten beszélünk nyelvet, így nem is kérdés: ha anyósom jobban lenne, mennénk.
A kérdező hozzászólása: Mindez fél éve volt és most megy a férjem ki hónap végén külföldre.
A kérdező hozzászólása: "Nektek meddig volt elég? A férjed mióta keres munkát? " Még mielõtt munkanélküliv vált volna , már el is ment a megtakírításunk, elõtte hónapban temettük el a férjem nagymamáját és fizettük ki az ápolás költségeit kb 400.000 Ft volt. Aztán jött a hír, hogy elküldik a munkahelyrõl munaknélkülire, mert nincsen megrendelés, akkor még azt ígérték, hogy pár hónap múlva visszaveszik, így végkielégítést sem adtak !!!
A kérdező hozzászólása: Akik ugyanígy vagytok mennyire merül fel nálatok a külföldi munka, kitelepedés ?
A kérdező hozzászólása: Én nagyon rosszul élem meg ezt a lecsúszást , pláne ha a gyerekeimnek kell egyre több dologra azt mondani, hogy sajnos nem lehet .
annyira a szívembõl szóltál, kedves utolsó! ha tudsz jó helyet, szólj nekem is! innen menni KELL!!!

Ha éttermek, kávézók, bankok, okmányirodák, földhivatalok, posták, takarékszövetkezet, áruházak nyitvatartása érdekli, kattintson ide!