Találatok a következő kifejezésre: Isten nem egy tagadásra hogyan jöhettek (1 db)

Isten nem hívésére, egy tagadásra hogyan jöhettek létre európában egyházak?

Legjobb válasz: Róma szinte mindenütt jelen volt Európában. A Római Katolikus Egyház a római vallásból fejlõdött ki. Késõbb, az 1500-as években a reformáció hatására kialakult a Lutherista (evangélikus)egyház, amely már elszakadt a pápától. Utána a Kálvinista (református) egyház, majd, pedig a késõbbi idõszakban a többi kisegyházak. Errõl hosszú fejezetek vannak a történelemben. Ami nagyon fontos, hogy az emberekben mindig is volt isten iránti érdeklõdés (hiszen így vagyunk megalkotva), így Róma befolyása a politika és a hatalom megszerzése révén hatékonynak bizonyult. Az emberek mindaddig megdönthetetlenül hittek Róma, vagyis a Római Egyház hatalmának, amíg le nem fordították a köznyelv nyelvére a Bibliát, és ki nem derültek, hogy a köznyelv végig félre volt vezetve. Remélem tudtam segíteni.

Róma szinte mindenütt jelen volt Európában. A Római Katolikus Egyház a római vallásból fejlõdött ki. Késõbb, az 1500-as években a reformáció hatására kialakult a Lutherista (evangélikus)egyház, amely már elszakadt a pápától. Utána a Kálvinista (református) egyház, majd, pedig a késõbbi idõszakban a többi kisegyházak. Errõl hosszú fejezetek vannak a történelemben. Ami nagyon fontos, hogy az emberekben mindig is volt isten iránti érdeklõdés (hiszen így vagyunk megalkotva), így Róma befolyása a politika és a hatalom megszerzése révén hatékonynak bizonyult. Az emberek mindaddig megdönthetetlenül hittek Róma, vagyis a Római Egyház hatalmának, amíg le nem fordították a köznyelv nyelvére a Bibliát, és ki nem derültek, hogy a köznyelv végig félre volt vezetve. Remélem tudtam segíteni.


Hasonló válaszok

A kérdés szövege Válaszok száma

Tudnátok válaszolni erre a két bibliai ellentmondásra?

"Ennekokáért Mikálnak, Saul leányának nem lőn soha gyermeke, az ő halálának napjáig." 2 Sám 6:23

"De elvevé a király Aja leányának, Rispának két fiát, kiket Saulnak szült vala, Armónit és Méfibósetet, és a Saul leányának, Mikálnak öt fiát, kiket szült Barzillai fiának, Adrielnek, a Méholátból valónak." 2 Sám 21:8

Mikálnak nem voltak gyermekei, a 2 Sám 21:8-ban Saul másik lánya Méráb kellene, hogy szerepeljen (ld. 1 Sám 18:19-et).

És a gadarénus megszállott esete. Egyedül volt a megszállott, vagy pedig ketten voltak (Mt 8:28, Mk 5:2)?

2

Mit gondoltok erről a cikkről?

http://vilaghelyzete.blogspot.hu/2013/02/ki-lesz-petrus-roma..

Ti örülnétek, ha valóban eljönne a Katolikus Egyház vége?

12

Mi Názáreti Jézusz valódi szerepe az egész emberiség történetében?

8

Miért van az, hogyha isten kerül szóba, akkor az egyik fél a maga vallását képviselő egyén idézetekkel (Jób xy -adik levele), meg hosszú kifejtésekkel jön, de a való életben meg még egyikük se találkozott istennel?

17

Szeretném élvesetes vallási vitákban megvédeni a hitemet, mint ahogy keresztény barátaim is teszik itt nap mint nap, de a természeti vallásokat senki sem illeti kritikákkal. Miért?

18

"Kedves " Hovind hívők, illetve más kreacionista irányzatokat követők. Válaszolnátok néhány kérdésre?

Ti állandóan azért kardoskodtok hogy az elméleteteket kezeljék tudományosan elfogadott,korrekt és versenyképes elméletként.

Nos,ha tényleg ezt akarjátok,akkor leszek egyedüli ateistaként az oldal történelmében,aki erre kísérletet tesz.

Remélem tisztában vagytok vele hogy a tudományOs elméleteket tesztelsnek és kísérleteknek kell alávetni,valamint a többi tudományos elmélettel kell versenybe állítani,melyik a legjobban igazodó a bizonyítékokhoz és melyikben van kevesebb találgatás.

És csupán 6 egyszerű kérdést tennék fel amit egy versenyképes elméletnek el kell tudnnia hárítania.

Nos,a kérdések a következők:

1.)Ha volt özönvíz hol van a rengeteg üledék?Egy év szerintem elég idő ahhoz hogy csak egy rétegnyi üledék keletkezen.Tehát hol van az a mindenhol megtalálható üledékes kőzetréteg,ami mindenhol egybefügg.Valamint ha képződött is ilyen réteg akkor hogy lehetnek üledék mentes csupasz ősföldek?

2.)Ismét geológia.Ha a hegységek órák leforgása alatt keletkeztek,akkor nem szabadna gránitból áló hegységeknek létezniük.A gránit ugyanis a Föld mélyén keletkezik és igazán hoszú idő alatt.Ez aból következik hogy a gránit szerkezete eltér a többi vulkanikus kőzetétől.A gránitban ugyanis igencsak nagy kristályok láthatóak.Ezek a kristályok egy bazaltban például nem láthatóak,mert a bazalt mikor a felszínen gyorsan folyt és gyorsan szilárdult meg,nem volt a kristályokna elég idejük a növekedésre.A gyorsan folyó bazalt a gyors megszilárdulás hatására nem növeszt nagy kristályokat.A gránit viszont elég időt tölt a mélyben és így bene nőhetnek a kristályok.Szóval mivel magyarázátok mondjuk a Velencei-hegység létét?

3.)Mivel magyarázzátok hogy a vizi őslények is kihaltak ?És ne hozakodjatok elő Nessi vel.A bizonyítékok a létére egyenlők a nullával.Tehát hova tőnt mondjuk a plesioSaurus,az ophtalmosaurus,a liopleurodon és még néhányany.

4.)A radiometrikus kormeghatározásnak miért nincs jelentősége?A trícium segítségével évre pontosan határozták meg borok palackozási korát.Ha tudtok tudományosan elfogadható oldalt linkelni akor jöhet (tehát ne index,meg origó legyen)

5.)Azt mondjátok hogy a dinoszauruszok fosszíliái az özönvízkor képződtek.Nos tisztában vagytok a saját állításaitokkal?Azt állítotátok hogy a Grand kanyont egy özönvíz vájta ki.Nos ha egy kanyont ki tud vájni,akkor azokat a lábnyomokat a puha homokba,iszapba,sárba nyomódva nem mosta volna el?

6.)Azt mondjátok hogy a lemeztektonikát az özönvíz indította el,mely a Föld bűntől való megtisztításáért volt.Na akkor kérdezem:Az Ion meg a marson is laknak?Mivel ezen a két égitesten is felfedezhető a lemeztektonika jele.(A Marson már nincs)

Ha csak egy kicsi hiteleséget szeretnétek a tudomány felől ,akkor válaszoljatok.

17/f

141

Hogy magyarázható, hogy a szemitizmust megtapsoljuk, az antiszemitizmust pedig kővel dobáljuk?

10

Keresztények, ha Isten nem fél semmitől, miért ítélkezik?

33

Hívők, feltettétek már magatoknak valaha ezt a kérdést?

Azért hiszek Istenben, mert nem értem az evolúciót?

26

Ha Isten szeretetből teremtett mindent, akkor miért vannak ragadozó állatok, amik bántanak másokat?

27

Ha éttermek, kávézók, bankok, okmányirodák, földhivatalok, posták, takarékszövetkezet, áruházak nyitvatartása érdekli, kattintson ide!