Találatok a következő kifejezésre: Igaz, hogy fű (23 db)

A kérdező hozzászólása: 15 éves fiú vagyok.
Kicsit sok volt a térd ízületeknek .Máskor is szokott fájni, mert akkor írok egy krémet, ami megszûntetei az ilyen fájdalmakat.
Nekem középiskolás koromban a jobb térdembe nyilalt bele isszonyat módon. Volt, hogy csak sétáltam bátyám mellett és majdnem összerogytam. Aztán ahogy nõttem, lassan elmúlt. Szerintem érdemes szedni valami ízületekre, porcokra jó hatással lévõ bogyeszt, de errõl a háziorvosnál érdeklõdjetek!

Igaz, hogy ha valaki rendszeresen fut, akkor azt a mellei is megsínylik, azaz elfogynak?

Legjobb válasz: nem fogyaszt feltétlenül. én pl tömegnövelés alatt is szoktam kocogni és simán,gond nélkül tudom növelni a súlyom.

nem fogyaszt feltétlenül. én pl tömegnövelés alatt is szoktam kocogni és simán, gond nélkül tudom növelni a súlyom.
Ha diétázol, aerob edzést is végzel és ezáltal negatív a kalóriamérleged, akkor a mellbõl fogyhatsz, mivel mindenhonnan megy le zsír, de ennek sorrendje genetikailag meghatározott mindenkinél.
Nincs olyan hogy valaki csak egy helyrõl (mondjuk mellbõl) fogy, akkor bizony elég amorf figurákkal találkozhatna az ember a mindennapokon. Ha fogysz, akkor mindenhonnan fogysz.
Én speciel fogytam, mellrõl és arcról. Amíg a combom meg a fenekem még érdemben nem változott sokat, a melleim meg az arcom már durván. Sõt, mikor hízok, ezekre a helyekre nem megy vagy nagyon lassan megy vissza a zsír illetve nagyon extrém mértékben kell híznom hogy kikerekedjen a fejem meg a mellem nagyon észrevehetõen.

Igaz, hogy a 2 magos proci, ha 1 program [játék] fut akkor jobb lehet mind a 4 magos? Adatok lent!

Egyik informatikával foglalkozó barátom mondta,hogy egy 2 magos lehet jobb mint 1 4 magos...Mert elvileg,ha a magok 3,5 Ghz-t órajeleznek akkor jobb mint a 4 magon 3,1 ghz-sek? Mert elvileg a 4 mag a több program/játékos futatásnál van csak lényege? Pl:2 mag :3,5ghz 4 mag 3.0 ghz Ugyan akkora 4 mb Cachek?

Legjobb válasz: Itt pontos típusok kellenének mert órajel szinte semmit nem számít. Írd le a két CPU típusát és minden választ megkapsz.

Itt pontos típusok kellenének mert órajel szinte semmit nem számít. Írd le a két CPU típusát és minden választ megkapsz.
minden attól függ, hogy az adott program tud-e 2-nél több szálon dolgozni, vagy sem. ha adott egy program, ami csak két magon fut, akkor az gyorsabb lehet egy magas órajelû kétmagoson egy alacsonyabb órajelû négymagoshoz képest. viszont ilyen programból egyre kevesebb van (értsd egyre több játék fut 4 vagy több szálon).

Igaz hogy ha maxon fut a processzor akkor hamar kinyiffan?

mondjuk enyém 2,4es és valóban 2,40en fut,ez ártalmas neki?

Legjobb válasz: Ha rendes hûtés van rajta, akkor nem.

Ha rendes hûtés van rajta, akkor nem.
ma 20:43 Hát... Te is hülyeséget írsz. A cpu attól nem hal meg, hogy ki van használva. Az overclock valóban rövidíti az élettartamát, de gondolkodjatok már. Miért halna meg attól gyorsabban a proci, mert kihasználod a képességeit?
Nem.
enyen is 2.4es, de 3.4en fut. nemtom milyen procid van, de csak ha a feszt emeled nagyon akkor nyiffan ki hamar, meg ha magas homersekletu allandoan. Ez utobbi 2 dolog fugg a procitol.
A kérdező hozzászólása: intel pentium (4) igy van írva, de nem meleg, sõt van hogy lemegy 19 fokra, amúgy 20-30 között ingadozik, csak azt mondták sokan megdöglik ha maxon megy :S hát furcsállom is, akkor minek gyártják 2, 4-esre ha meghal ha azon használom
Ne aggódj, nem fog meghalni csak azért, mert 2, 4-es, és 2, 4-en megy. Vagy félreértettél valamit, vagy rosszul fogalmazott valaki, aki ezt mondta neked, vagy nem ért hozzá.
Akkor csóró phenom procim már szénné égett volna. :) Akkor megy tönkre hamarabb ha folyamatosan 90-100%-on van használva. Meg a túlhúzás se tesz neki jót.
Utolsó. Azt nemond nekem, hogy nem melegszik, vesz fel több áramot egy 100%-on hajtott processzor mint egy 20%-on hajtott. És mint tudjuk a magas hõmérséklettõl csökken az élettartam. Igaz hogy nem melegszik izzóra ettõl de azért feltud melegedni. Én ha például a procim 100%-on használom 41C-ról felmegy 65C-ig.

Igaz hogy Windows 7-en sok programot nem lehet telepíteni, és sok játék nem fut rajta?

Amúgy ezt a windows-t szeretném felrakni:

Legjobb válasz: Eddig tudott Fallout 3-on kívül talán nincs gond. Ami van azt meg majd javítják. Jóra sikeredett ez az oprendszer!!! Nyugodtan vágj bele, de azért 2 giga ramod legyen!

Eddig tudott Fallout 3-on kívül talán nincs gond. Ami van azt meg majd javítják. Jóra sikeredett ez az oprendszer!!! Nyugodtan vágj bele, de azért 2 giga ramod legyen!
Windows 7 egy álom. Még a száraz fost is elindítja. Mindent lehet más környezetben telepíteni, futtatni. Tutiságos.
64 bites verziót ne rakj fel, mert nincs értelme...
Hülyeség. Win7-et használok (32 bitest) és eddig minden program gond nélkül elfutott rajta, még az olyan régi cuccok is, mint a Deus Ex, vagy a Freelancer.
Kitõl hallotad ezt a baromságot? Fut minden csak jó gép kell hozza.Jah és mégvalami minden windows alapja egyforma. Csak persze változatos grafika (dizájn) meg + programok beépitve stb de az alap ugyanaz. Persze, hogy egy 32 bites program nem futtatható 64 bites es rendszeren az ismét más dolog. :)
Tájékozódás nélkül miért kérdezel baromságokat? Nem azt írtam hogy nem indul el, csak hogy problémás! http://techline.hu/kiprobaltuk/20091013_jatekok_windows7_ala.. "A Fallout 3 sajnos nagyon problémás. Meg sem jelent a Games Explorerben, de még a Start Menüben sem. Érdekes módon, Vistán semmi probléma nincsen ezzel a játékkal, Windows 7 alatt azonban egy rémálom mûködésre bírni. Csak akkor indul el, ha megkeressük (tallózással) az EXE fájlt, és úgy indítjuk el."
Csak akkor ha 4 giga ramod van vagy több, mert 32 biten nem tudja megcímezni
Nekem eddig semmi gondot nem okozott...persze, a nero 6 írja h elvileg nem jó de gyakorlatilag telljesen jól megy :)

Igaz, hogy a fű leépíti az izmokat?

Legjobb válasz: igen, az agyi-t mindenféleképp. azért is teszel már fel ilyen kérdéseket.

igen, az agyi-t mindenféleképp. azért is teszel már fel ilyen kérdéseket.
Ez a válsz ütött! és szerintem hasznos is volt:)
hát hogy közvetlen az izmokat, azt nem hinném. Maximum közvetve, hiszen az egész szervezetet kiszívja...
A kérdező hozzászólása: Nem értem, mi a baj a kérdéssel, sõt. Kíváncsi voltam, s nem a baromságodra. Nem én füvezem, hanem egy haverom, tõle hallottam. S nem tudtam, hogy ez egy kifogás-e, mert lusta edzeni, vagy netalán igaz is. De kösz a bunkózást, s nem, nem volt hasznos.

Hogyan kellene viselkednem? Neki van igaza és tényleg fura, antiszociális vagyok?

A barátom ma felhozta hogy az apukája és a barátnője azért nem szeret engem mert mikor először bemutatott nekik akkor én alig beszélgettem velük. Ez úgy volt hogy elmentünk hozzájuk délután de ők nem voltak otthon,ott aludtam náluk és reggel kb. fél órára találkoztam az apjáékkal míg reggeliztünk. Az anyjával és a férjével, a barátom öccsével teljesen jól elvagyok,az anyja mindig mondja hogy milyen aranyos vagyok és pont tegnapelőtt említette hogy jó hogy nem vagyok olyan hogy leülök egy helyre és csendben ülök hanem lehet velem beszélgetni. A barátom szerint ha bemutatott a haverokjainak akik teljesen idegenek voltak számomra velük se kezdtem el beszélgetni és miattam beállt a "kínos csend". Pedig tisztán emlékszem hogy a legelső ismerősével akinek bemutatott jól elbeszélgettem,sőt szinte vele beszélgettem míg sétáltunk. A másik haverját nem igazán bírom mert drogozik és elég nagyképű,ha tudná a barátomat is belevinné a rosszba. Tavaly előtt szilveszterkor elmentünk egy házibuliba ami tele volt számomra idegenekkel és mire egyik bemutatkozott az előzőre már nem is emlékeztem,mire odaértünk mind részeg volt ráadásul lázas voltam és meg voltam fázva,gyógyszerrel tudtam elmenni vele a buliba. Én félreültem mivel rázott a hideg és nagyon rosszul voltam,szerintem érthető mért nem nagy beszéltem senkivel, de ő ezt az esetet is felhozta hogy itt is furán viselkedtem. Szeptemberben ő albérletes lett az egyetemnél ahova járunk, én bejárós vagyok és első nap megkérdezte hogy elmegyek e hozzá aludni az albérletbe míg nem kezdődik a következő órám, mert volt 5 lyukas órám. Elmentem, lefeküdtem, a lakótársai max. a lábamat látták az ajtóból. Mikor ott voltam nála mindig csak futólag találkoztam velük,mikor épp a konyhába kijöttek valamiért vagy mi voltunk a konyhában ők meg wcre mentek. A barátom azt mondta hogy szerinte ők is furának látnak, mert látja az arcukon és miután egyszer elmentem tőlük valami rosszat mondtak rám ezzel kapcsolatban. Én viszont nem így látom. Lehet hogy nem vagyok a legbarátkozósabb ember, na de hogy antiszociális? Mikor én bemutattam a barátnőimnek az egyetemen és elkísért volna minket órára inkább hátulra lemaradt velem,hozzájuk se szólt, egyszer elmentem wc-re és addig ott állt csendben mellettük. A keresztanyámékhoz elmentünk egyszer,egész délután náluk voltunk ( a szüleimmel) és annyit csinált hogy köszönt, a mamáimnál szintén úgy. Azt mondta hogy ha valakinek bemutat miattam van kínos csend, de ők ismerik egymást, ha már én "antiszociális" vagyok szerinte akkor mért nem beszélget ő velük? Szerintetek mért mondta hogy fura vagyok és antiszociálisnak látnak mások? Tényleg az lennék? Eléggé megbántott ezzel,nem is az hogy ezt mondta rólam hanem hogy ő még rosszabbul viselkedik ha megmutatom valakinek és ő mond rólam ilyet..

Legjobb válasz: 1. Vannak csendesebb típusú emberek (én is ilyen vagyok), ha szeret, el kellene fogadnia így. 2. Az én szüleim TÉNYLEG nem szeretik a barátomat (bár ezt mutatják felé, azt mondják õk nem szólnak bele az életembe), de ezt még soha nem mondtam neki. Ezzel nem azt mondom, hogy nem kell az ilyesmit megbeszélni, de nekem ebben a formában nagyon fura. Én nem tudnám azt mondani, hogy a szüleim nem szeretnek, mert tudom, hogy nagyon megbántanám vele. Érdekes.

1. Vannak csendesebb típusú emberek (én is ilyen vagyok), ha szeret, el kellene fogadnia így. 2. Az én szüleim TÉNYLEG nem szeretik a barátomat (bár ezt mutatják felé, azt mondják õk nem szólnak bele az életembe), de ezt még soha nem mondtam neki. Ezzel nem azt mondom, hogy nem kell az ilyesmit megbeszélni, de nekem ebben a formában nagyon fura. Én nem tudnám azt mondani, hogy a szüleim nem szeretnek, mert tudom, hogy nagyon megbántanám vele. Érdekes.
2. válaszoló vagyok. Hát még annyit tudok hozzáfûzni, 21 éves vagyok, kb. olyan 4 éves korom óta koccintok gyerekpezsgõvel (most is inkább azzal, nem vagyok nagy alkoholista, és a pezsgõt sem szeretem :) )... de eddig mindig a poharamat néztem koccintás közben, és senkinek nem volt ellene kifogása. Nem is értem, miért kéne a párodon kívül bárkivel szemezni koccintás közben... hát, hová jut ez a világ :D
A kérdező hozzászólása: Igazából nem azt mondta hogy a szülei nem szeretnek hanem hogy az apjának a barátnõje nem szeret, amúgy tényleg nem igazán bír mert nem vagyok egy nyalizós ember, de direkt nem vagyok olyan, az a véleményem hogy ha valaki szeret akkor ne azért mert benyaltam nála magam. Én is meglepõdtem amúgy hogy ezt mondta mert már 3 éve ismerem de soha nem mondott hasonlót.
A kérdező hozzászólása: Hát velem is ez a baj, hogy ahol lakik szinte olyan embereket ismer akik ilyen "nagymenõk", drogoznak, cigiznek, minden héten más csajuk van, lányoknak még be se mutatott. Pl. a legjobb haverja még mindig a szakiskola 10. osztályát járja, pedig annyi idõs mint én, de ilyen emberekkel egyszerûen nincs közös témám, soha még csak nem is cigiztem. Eddig az apjáékkal is próbáltam megszerettetni magam, próbáltam velük kedves lenni és beszélgetni, ha nem volt más téma megmutattam a kistesómról a képeket a telefonomban vagy valami hasonlót kitaláltam, de ahogy láttam nem igazán vevõk erre. Tegnap elmentünk az apjáékhoz és behívtak a nappaliba hogy kérek-e szaloncukrot, boldog új évet kívántam stb. A barátnõ épp angolt tanult mikor mentem, elkezdett mesélni hogy fél éve angolt tanul, nem tudom-e hogy van ez meg az, mire mondtam hogy én németet tanulok már 12, 5 éve, és meglepõdött rajta pedig már mondtam neki jó párszor. Utána mesélt az angolról, hogy mit nem ért benne, de egyszerûen csak annyit tudtam hozzászólni hogy szerintem mi nehéz a németben, de abból meg õ nem értett semmit mert nem tanult még németül. Egyszer be is szólt, koccintottunk, én a poharakat néztem hogy a másik pohárral koccintsam össze nehogy mellé vagy eltörjön aztán mondta hogy "nem tudtad hogy ha valakivel koccintunk akkor a szemébe kell nézni?" Nem is lett volna baj ha mondja, de amilyen hangnemben mondta..legszívesebben ott hagytam volna.
Látom így hajnalra nagyon ráálltam a koccintás szóra :D Egyébként ne foglalkozz a csajjal, amiket eddig írtál róla, õ sem lehet egy agytröszt. Ha nem kedvel, hát nem kedvel. Ne vedd magadra :)
Megértelek, engem is állandóan azzal piszkál a barátom, hogy túl csendes és visszahúzodó vagyok, meg alig beszélek. Pedig ez nem igaz, de olyan haverjai vannak akikkel nem találok közös hangot, az egyik egy beképzelt drogot használó milliomoscsemete, a másik egyszerre 3nõt tart 30évesen. Egyszerüen nem tudok mirõl beszélgetni velük, de azért próbálkoztam. A családjával az elején tényleg nagyon visszahúzodó voltam, de ez is azért volt mert az elözõ barátom családja minden ok nélkül utált és nem tudom egyszerüen akkora nagy feszültség volt bennem az elején, hogy megfeleljek, hogy leblokkoltam. E
Véletlen elküldtem:D Szóval ez mára feloldodott oly annyira h múltkor egy családi összejövetelen az egyik rokon megkérdezte, hogy én mindig ilyen sokat beszélek -e, mert kb. be nem állt a szám, de úgy látom a barátom ezt nem veszi észre, mert még mindig azzal piszkál, hogy túl visszahúzodó csendes vagyok, csak azért mert nem beszélek sokat a barátaival. Lehet a te barátodnál is igy van, nem birja elfogadni, hogy nem jössz ki az õ barátaival és egyszerüen nem találod velük a közös hangot, és ez bántja, aztán könnyebb rád húzni azt, hogy Te ilyen antiszociális vagy vagy akármi.

Igaz az hogy a sims 3 nem fut rendesen winXP-n?

a kék halál a probléma...nagyon rossz, megvettük a sims 3 - at jó drága volt aztán nem fut.

Legjobb válasz: Hat nemhiszem hogy linuxon fut mivel a linuxon nem mennek a Windowsos programok/jatekok(esetleg ha van a Sims 3-bol direkt linuxos) De windows 7-en biztosan kell futnia nekem meg regebb futott jol windows 7-en szoval probald meg!

Hat nemhiszem hogy linuxon fut mivel a linuxon nem mennek a Windowsos programok/jatekok(esetleg ha van a Sims 3-bol direkt linuxos) De windows 7-en biztosan kell futnia nekem meg regebb futott jol windows 7-en szoval probald meg!
az nem a sims 3 hibaja hanem egy windows hiba!De probald meg mas windowson is!
A kérdező hozzászólása: Ok. köszi! talán 7-en fut. ha nem akk or csak linuxon ?
Mit foglalkozol a barom barátoddal? Örülj, hogy megszabadultál egy ilyentõl.
Sehogy. Ha van egy kis tartás benned akkor nem süllyedsz bizonyos szint alá. Ha megcsalt akkor minden bizonnyal csak tárgyként tekintett rád. Akkor szerinted el tudsz érni bármit is? Aligha...
20 évesen agyilag is fel kellene nõni. Ez a hiszti amit itt csinálsz még egy óvodásnak is a javára válna. Az igazán stílusos "bosszú", ha magas ívben [email protected], kiiktatod teljesen az életedbõl és f0s0l rá.
Csináld ezt teis. Meg is van az elsõ jelentkezõ. ÉN
Talán kicsit elgondolkodtatná, ha megtudná, hogy AIDS-tesztet csináltatsz, vagy hogy nemibeteggondozóba jársz....
Hát szerintem ha megcsalt akkor nem túl jó kapcsolat a tietek én a helyedbe szakitanák vele és féltékennyé tenném egy nagyon jó pasival..és elõtte smárólnák vele meg ilyes!!
A kérdező hozzászólása: Egyik csaj a suliba jár, õt köszönõ viszonyból igen. A másikat csak facebookon. AZ egyik az egyetemista barátnõje, a többit csupán látásból...
Tudod, hogy kikkel csalt meg?
Töröld le a pornóit a gépérõl.
A kérdező hozzászólása: 20
Hány éves vagy? 5?
A kérdező hozzászólása: Tetszik az ötlet:) de nem hiszem , hogy csontig vágná:(
Ebben én vagyok a szakértõ! Olyat tudnék tenni, hogy az unokái is bánni fogják! :)

Ha éttermek, kávézók, bankok, okmányirodák, földhivatalok, posták, takarékszövetkezet, áruházak nyitvatartása érdekli, kattintson ide!