Találatok a következő kifejezésre: Holnapra vagyok Semmi (60 db)

Holnapra vagyok kiírva, de semmi! Hasonló cipőben járó kismama hogyan viseli?

Legjobb válasz: Szia! Tulajdonképpen olyan értelemben vagyok (illetve voltam :-)) hasonló helyzetben, hogy a kiírt napon (hétfõi nap volt)kellett mennem vizsgálatra, de semmi nem volt. Teljesen zárt méhszáj, NST-n semmi esemény, elõtte való nap még ezerrel vásárolgattam a babámnak. A doki pénteken akart befektetni, én pedig hazafelé menet azon sáptoztam, hogy miért pont hétvégére, miért nem érek rá hétfõn bemenni. Már azt is végiggondoltam, hogy milyen újságokat viszek be, hogy ne legyen túl unalmas. Nem lett rá szükségem. Másnap este mentem magamtól a kórházba :-) Üdv, 8 és fél hónapos kisfiú anyukája

Szia! Tulajdonképpen olyan értelemben vagyok (illetve voltam :-)) hasonló helyzetben, hogy a kiírt napon (hétfõi nap volt)kellett mennem vizsgálatra, de semmi nem volt. Teljesen zárt méhszáj, NST-n semmi esemény, elõtte való nap még ezerrel vásárolgattam a babámnak. A doki pénteken akart befektetni, én pedig hazafelé menet azon sáptoztam, hogy miért pont hétvégére, miért nem érek rá hétfõn bemenni. Már azt is végiggondoltam, hogy milyen újságokat viszek be, hogy ne legyen túl unalmas. Nem lett rá szükségem. Másnap este mentem magamtól a kórházba :-) Üdv, 8 és fél hónapos kisfiú anyukája

Holnapra vagyok kiirva, de semmi jele, lehet ebbol barmi? Volt igy valaki h semmi jele es megis beindult idoben?

Legjobb válasz: Én a szülés elõtti napon voltam NST-n,a dokim mondta is,hogy semmi jele annak,hogy történne valami,hajnalban aztán mégiscsak beindult.

Én a szülés elõtti napon voltam NST-n, a dokim mondta is, hogy semmi jele annak, hogy történne valami, hajnalban aztán mégiscsak beindult.
40+5nel mar a khban voltam tulhordas miatt. Delelott uh-k, flow vizsgalat stb, minden rendben volt, mehszaj total zart, szulesnek semmi jele. Delutan 3kor jottek a fajasok.
Nekem se volt semmi jele, aztán a végén majdnem otthon szültem. Estére lettek fájásaim amiket nem vettem komolyan, mire kórházba kerültem már nyitva voltam és egy óra múlva babáztam, még leizzadni sem volt idõm :-)
Nekem sem volt semmijele, lefeküdtem aludni este, mint mindig, aztán hajnal 2kor arra keltem, hogy elfolyt a magzatvíz :) Nekem is 1 nappal született a lányom a kiírtnál.
A kérdező hozzászólása: Akkor van remeny...:)
A kiírt nap reggelén semmi jele sem volt, hogy szülés lesz, még reggel voltam NST-n is.Majd délután 3 órától jöttek az erõs, de rendszertelen fájások..5 órakor(akkor már 2 órája jöttek a fájások)újjabb NST-re kellett mennem(mert a reggeli eredmény nem lett jó), és még akkor sem mondták, hogy hamarosan szülés lesz.Majd éjszaka elfolyt a m.víz, és másnap délután 14:50kor, 10 perc híján 24 órás vajúdás után felsírt a kisfiam. 5 hós baba anyukája
Délután négyre mentem NST-re, tök zárt voltam, aznapra voltam kiírva. Utána elmentünk vacsizni a férjemmel, haza már nem mentünk, még jó, hogy az utolsó két hétben nálunk volt a táskám a csomagtartóban. A bécsi szeletem közben folyt el a magzatvíz, még aznap megvolt a lányom. :)
persze hogy lehet. ismerösömnek még este 6 kor sem volt semmi jele (tök zárt volt) 11-kor meg volt a baba. 2 óra alatt tágult ki. Egy másik ismerösöm este 10-kor még étteremben vacsizott a férfjével hajnali 3-kor meg megszületett a baba.
6-ra mentem nst-re, utána volt uh is.azt mondták, hogy pár napig ne szamitsak a babara.9-kor elfolyt a magzatvíz
Nekem semmi elõjele nem volt, sem keményedések sem jóslók, sem semmi. Az NST is azt mutatta, hogy jól érzi magát bent, nincs semmi méhmozgásom. Aztán a kiírás napján hajnalban elkezdett szivárogni a magzatvíz, délután megszületett a fiam.
Nekem mindkettõ a kiírt a nap elõtt jött, és elõtte való nap még fogalmam se volt róla.

Bármikor beindulhat a szülés? Holnapra vagyok kiírva, de még semmi jele annak, hogy a Kisasszony ki akarna bújni. Se fájás, se rosszullét, csak nagyon fáradt vagyok napok óta. Ennek ellenére hirtelen is beindulhat, vagy tuti túlhordom?

Legjobb válasz: Egy cipõben járunk! Én mára vagyok kiírva, de semmi! Nem feltétlen kell, hogy elõjele legyen, egyik pillanatról a másikra is megindulhat. Nekem ma nézték a méhszájat, teljesen zárt. Neked? Együttérzek veled!!

Egy cipõben járunk! Én mára vagyok kiírva, de semmi! Nem feltétlen kell, hogy elõjele legyen, egyik pillanatról a másikra is megindulhat. Nekem ma nézték a méhszájat, teljesen zárt. Neked? Együttérzek veled!!
nálam sem volt semmi jel. egyik napról a másikra beindultak a fájások, amelyek egyre sûrûsödtek, összesen 14 óra telt el az elsõ fájás a kórházbaindulás között, a kórházban viszont hamar, 4 és fél óra alatt meglett a baba.
Ne izgulj, az én lányom is 6 nappal késõbb jött, semmi elõjele nem volt. AZt hittem sosem fogok szülni aztán 4 óra telt el az eslõ fájás és a szülés között.Ezt hivják rohamszülésnek, ami jó mert nagyon hamar túl vagy rajta és nem fáj.Türelem, biztosan hamarosan megérkezik a kislányod jól megerõsödve, és gyönyörûen. Nekem elõzõ nap még 1 fájást sem mértek. Ilyen is van, a lényeg hogy nyugalom és pihenj. Könnyû szülést kívánok és jó babázást:) Egy 3 hónapos kislány anyukája
Szia! Igen, igen, bármelyik percben beindulhat :) :) :) "Irigyellek", nekem még három hetem van. Az elsõ lányomnál viszont egyszer csak jött egy fájás hajnalban, aztán a következõ, következõ, majd 6 és fél óra elteltével már a karomban volt. Azt hiszem ez is rohamszülés volt, ahogy az elõttem szóló írta, remélem a kisfiam is így fog születni. Úgyhogy lehet, hogy estére már a karjaidban lesz a Kicsikéd, de amióta a kérdést kiírtad, talán már meg is érkezett.
A kérdező hozzászólása: Köszi a válaszokat!Most voltam orvosnál délután, és egyenlõre semmi...méhszáj zárva, semmi jel.Remélem ez még változik a közeljövõben :-)

16 hetes kismamai vagyok, semmi tünet nélkül! Lehet ez? holnap megyek dokihhoz!

Legjobb válasz: Köszi nektek,de tényleg semmi tünetem!néha az oldalamba szúr valami,de nem vészes!köszi puszika

A kérdező hozzászólása: Köszi nektek, de tényleg semmi tünetem!néha az oldalamba szúr valami, de nem vészes!köszi puszika
Szia, én már a 35. hétnél járok, és csak az utóbbi 4 hétben jelentkezett például a fáradékonyság, a medence fájdalom illetve vannak napok amikor sehogy se jó :) )) Élvezd ki, hogy jól vagy. Én nagyon élveztem!
Persze, nyugi semmi baj! Pocid azért nõ, nem? Derékfájás, has szurka, érzelmi ingadozás? Valami csak van?..:) )
Ilyenkor már nekem sem volt tünetem. Kb.10 héttõl nem nagyon éreztem semmit.
Szia! Ne izgulj, nekem semmi bajom sem volt a 9 hónap alatt, onnan tudtam, hogy terhes vagyok, hogy nem jött meg. Semmi hányingerem, semmi bajom nem volt. A hasam is csak a 18.hét körül kezdett el nõni. 4 hós kislány anyukája
szia!pont ma beszeltem az unokatesommal erröl.mondtam neki, hogy mär lassan 21 hetes leszek, de abszolut nem erzem magam terhesnek.jol vagyok, nem is volt eddig semmi panaszom.csak a hasam nö, es mozog a baba :) erre ö mondta, hogy milyen szerencses vagyok!mennyi terhes cserelne velem, en meg itt elegedetlenkedek, hogy nincs semmi bajom... jo mi? :) boldog babaväräst!

Lehet baba? Sok jele van, de a teszt negatív. Hőm 37 körül fennt. Száraz vagyok, semmi folyás. Hányingerem van. Holnap utánra nem várom. Ma reggel teszteltem 10es érzékenységűvel nagatívat. Lehet még baba?

Legjobb válasz: Persze! Én 4.nap (késéstõl) reggelén teszteltem negatívat de itt sokan írták hogy ez még nem jelent semmit. A tiéd pláne nem. Várj és késés után tesztelj újra.

Persze! Én 4.nap (késéstõl) reggelén teszteltem negatívat de itt sokan írták hogy ez még nem jelent semmit. A tiéd pláne nem. Várj és késés után tesztelj újra.
A kérdező hozzászólása: Nemtudom, mert tegnap megjött, most nem érdekel már semmi.Nem fogok méricskélni csak próbálkozunk, jön amikor jönni akar...:D
A kérdező hozzászólása: Sziasztok! Ma reggel már csak 36, 8lett...Szerintetek is meg fog jönni?MErt én már gy vagyok inkább legyek túl rajta, nem remélek semmit...:((((((
Szia. Szerintem lehet még baba ne keseredj el a hõd is szép magas ha nem esik le de a teszt még nagyon korai volt várd meg a mensid elmaradását és utána tesztelj , mert még bármi lehet , valószínû hogy még most nagyon kevés a HCG hormon a szervezetedben , kitartás és írd majd meg hogy mi lett a teszt eredménye.
Pénteken mennyi volt a hõd?
A kérdező hozzászólása: Felment megint 37, 0ra! De tesztelni majd csak hétvégén...:D
A mensi elmaradása után 2 nappal. 25 hetes
A kérdező hozzászólása: Kedves 25.hetes? Mikor teszteltél pozitívat?
A kérdező hozzászólása: Én is félek majd megint tesztelni, de mivel ha addig szárazon kibírom(kb péntek, szombat) akkor pozitivabban állok a teszthez és remélem a teszt is hozzám:) Írjál, hogyha tesztelsz. Most is hányingerem van.Ez nem csak a HCG-tõl lenne?
Nem tudom, péntekig remélem kibírom. Rossz volt a negtívat látni, inkább minél tovább várok, hogy ne csalódjak.
Nem gond, Nekem is 0, 1 visszaesett (27 napon) utána megint felment. 25 hetes
A kérdező hozzászólása: Mikor tesztelsz legközelebb?
A kérdező hozzászólása: Szia.Köszi.Amúgy az nem gond a hõvel, hogy 37, 0 2napig aztán 37, 2 2 napig ma meg megint 37, 0?
Nagyon sajnálom. 2 év próbálkozás után Nekem akkor jött össze mikor a legfurcsább volt a hõgörbe. Nem volt benne nagy ingadozás csak kisebb eltérések. Szorítok Neked, ne keseredj el!!!

Fogamzásgátlót szedek 5hónapja, most kellene megjönni a mensimnek holnap vagy holnapután, ilyenkor a melleim mindig megduzzadnak és fájnak de most ennek semmi jele. Lehet hogy terhes vagyok vagy valami baj van?

Emiatt nagyon ideges vagyok már két napja egyfolytában, nem csak emiatt de amiatt még feszültebb vagyok.

Legjobb válasz: a sok idegeskedés miatt késhet.. szuszáz egy kicsit! :) és lásd megjön ha jönnie kell.. :)

a sok idegeskedés miatt késhet.. szuszáz egy kicsit! :) és lásd megjön ha jönnie kell.. :)
A kérdező hozzászólása: ezért imádkozom már két napja, nem elég az érettségi még ez is ráadásul egyedül vagyok nincs senki aki elterelhetné a figyelmem
próbálj meg kikapcsolódni.. zene hallgatás, film nézés, egy jó kocogás, vagy valami, amivel eltudod terelni a gondolataid! :) Az h nincs senki melletted az nem valami jó dolog.. De akkor miért szedsz fogamzásgátlót?
A kérdező hozzászólása: barátom van csak sajnos vele nem találkozom este 7-8ig...egyébként a gyógyszert cisztákra írták:( most szedem 5.hónapja, és most nagyon megijedtem de remélem h nem lesz gond ilyen ideges már rég voltam de megpróbálom elütni az idõt mert ez így a tanulásnál is gond
biztosan nincs semmi gond.. csak a sok idegeskedés, az érettségi miatt, a sok tanulás miatt! :) Ha esetleg jövõhét közepén sem jönne meg akkor azért vegyél egy tesztet, veszteni valód nincs.. :)
A kérdező hozzászólása: hát egyenlõre megpróbálok megnyugodni...aztán majd meglátjuk nagyon remélem hogy nem lesz semmi baj...:(

Holnap, vagy legkésőbb kedden szülésindítás. Most szerdára voltam kiírva, értékem 1 hete 1111, s 3x tagitott kézzel a drnom. Ballonnal akar majd kezdeni, de mint első babas, semmit nem tudok. Tapasztalatok?

A babám nagyon nagy,múlt heten kb 3,9 kg volt,én meg pici vagyok. Nem akarok császárt,vmi gyors tagito vagy szulesindito módszer? Nem ki elem magam,f?zök,módok,takaritok,sz?nyeget sima ok,minden... Lepcsozni nem tudok a terdem miatt.(sport miatt kinyúlt inszalagok),s nagyon nagyon odemasak a labaim.rettegek az inditastol,a csaszartol meg jobban...eda nekem a gerincservem miatt nem lehet,mert nem tudom hányadik csigolyamnal van. Adjatok tanácsot,nyugtassatok meg,vagy nem tudom... 40+4 hetes kismama

Legjobb válasz: Bár nekem lett volna ilyen lehetõségem, hogy indíották volna. Örülj, hogy nem azonnal császároznak. Kérdezz meg mindent a dokitól, hogy megnyugtasson. Itt sok infót lehet kapni, de a doki a mérvadó, mert lehet, hogy ott helyben már mást fog csinálni. Nagyon korrekt ha eddig hagyta túlhordani, mert nem szokták, vagy be is fektetnek. Szerintem nagyon a természetesség híve, szóval beszélj vele. Nagyon könnyû és csodálatos szülést kívánok!! Bátorság vigyáznak majd Rád és a Picire!

Bár nekem lett volna ilyen lehetõségem, hogy indíották volna. Örülj, hogy nem azonnal császároznak. Kérdezz meg mindent a dokitól, hogy megnyugtasson. Itt sok infót lehet kapni, de a doki a mérvadó, mert lehet, hogy ott helyben már mást fog csinálni. Nagyon korrekt ha eddig hagyta túlhordani, mert nem szokták, vagy be is fektetnek. Szerintem nagyon a természetesség híve, szóval beszélj vele. Nagyon könnyû és csodálatos szülést kívánok!! Bátorság vigyáznak majd Rád és a Picire!
2 indított szülésem volt, túlhordás miatt. Mindkét gyerek nagy volt, 4 kg és 39 cms fejjel születtek. Normál úton szültem, semmi gondom nem volt. Az elsõ szülés röpke 2 óra volt, a második pedig 3. Tablettával indították, az elsõt pedig "mindennel" :) Kérj tablettás indítást, ne ballonost, nem sok jót hallottam róla, nálunk pl nem is csinálják már. OPT-n voltál már? Nekem az elsõnél az adta az alapot, majd a többi vizsgálat:)
Nekem 40+10 napra indították ballonnal. Ne félj, minden percben figyelnek majd rátok, fájni fog, de semmi sem lesz elviselhetetlen! A ballont este szokták felhelyezni, ami elég kellemetlen érzés, ha ellenállsz, akkor fáj. Azt tudom tanácsolni, hogy lazulj el, csukd be a szemed és viseld el az érzést, akkor pár másodperc alatt végeznek. Ne állj ellen, minél jobban feszít, annál jobban engedd! Én azt mondogattam, hogy "elfogadom, a kisbabámért elfogadom, erõs vagyok, fegyelmezett vagyok, együttmûködöm". Innentõl kezdve fájdogál, néha erõsen, de kérhetsz fájdalomcsillapító injekciót, én kértem. Ettõl még aludni is tudtam, nem volt vészes. Reggel jön az oxytocin. Na, akkor elkezd tényleg fájni, de itt is kérhetsz fájdalomcsillapítást, én teljesen nem voltam normális, hogy nem kértem... aztán végül az orvos döntött az EDA mellett, hátha ellazulok és tágulok végre... Innentõl kezdve, ha kapsz EDA-t, semmi nem fáj, érzed a fájásokat, de nem fáj! Végül császár lett, mert a Babó elfáradt :( Ettõl sem kell félned, mert sajnos ma már tényleg rutinbeavatkozás, ha el kell végezni, az a Ti érdeketekben van, fogadd el! Érezni fogsz mindent, fájdalom nélkül, ami nagyon fura. Érzed, hogy vágnak, hogy folyik kifelé a vér, hogy varrnak, húznak-vonnak, de nem fáj! A vége felé mintha picikét mégiscsak fájt volna valami, akkor gyorsan szóltam és az EDA kanülben kaptam még egy adagot, ami kitartott órákig. A lényeg, hogy együtt kell mûködni, el kell fogadni, ami következik és nem szabad szégyenlõsködni, ha fájdalomcsillapítóra van szükséged, mert adnak. Nagyon sok boldogságot kívánok!
Az indítástól sokkal hosszabb ideig tartana?? Nem hinném. Én annó mindenhol azt hallottam és olvastam, hogy az indított szülések gyorsabbak de fájdalmasabbak, mint a spontán indulók. Nyugi, gyerek bent még nem maradt:) Azt, hogy hogyan tudsz szülni, mármint hogy van e mód alternatív szülésre, azt a dokitól kéne megkérdezni. Nálunk pl egyik helyen sem volt ilyesmire lehetõség a spontán induló szüléseknél sem. Drukk++++++ Majd írd meg, hogy zajlott a szülés, addig pedig kitartás!!! Tudom milyen rossz várni, nekem a 42.héten indították:)
Azért a fájdalom csillapítót annyira nem kéne hangoztatni, mert sok helyen nem adnak semmit! Két helyen is szültem már, de egyik kórházban sem lehetett kérni se fájd.csillapító injekciót, se EDA-t, se mást. Kedves kérdezõ, hidd el, tényleg ki lehet bírni a szülést:)
hát pedig lehet hogy nálatok a relatív téraránytalanság miatt császár lesz én is így voltam, 4 kiló fölött született a babám, 38-as fejjel császár lett én akkor örültem ennek, mert én meg a természetes szüléstõl féltem ekkora fejû babával nem kell félni a császártól szerintem, én nem félnék a következõtõl, az elsõ felkelés nagyon fájt, meg utána még 2-3 napig nehéz felülni, de igazából ennyi
A kérdező hozzászólása: :(((( Rettegek meg a csaszar gondolatatol is... Valami termeszetes tagito modszer?Barmi?
A kérdező hozzászólása: Nem magatol a szulestol felek, hanem a mesterseges inditastol, hogy nem nyilik normalisan a mehszajam.Fajdalomcsillapitokent en max azt az 1-2 oran keresztul tarto injekciot kaphatom, mit csipobe adnak... Edat nem kerhetek, a gerincem miatt. Sok helyen olvastam hogy inditassal sokkal hosszabb ideig tarthat, a babo sokkot kaphat, elfarad, stb... Most mar csak 2 napom van inditasig, de holnap meg megnez a dokinom, hatha valtozott valami, s pontositunk a keddet illetoen.. Inditasnal lehet alternativ modon szulni? Mert en vizben szerettem volna vajudni. Biztam abban hogy hatha a mostani frontok meginditjak, de semmi..plusz tegnap is meg a lakasatalakitas soran nem volt egyszeru napom, de meg ez sem hozott eredmenyt... Nagyon nem akar kibujni... :((
Engem is indítottak oxitocinnal, én teljesen zárt voltam! De nagyon hosszú vajúdás után meg kellett cszározni! (nekem is nagy babám volt)
A kérdező hozzászólása: Tegnap volt egy hete hogy megszuletett az en kis hercegnom, 4kg-val, tabis inditassal. Nehez orak voltak, eda nelkul, de kaptam 1kabito szurit. Delutan 4:20kor kaptam a tabit, s masnap hajnal 2:20ra meglett a kis szerelmem. Mindenkinek koszonom a batorito szavakat! Boldog babazast mindenkinek!!!!! :)
A kérdező hozzászólása: S enm kellett csaszarozni, hal'istennek, pedig nem volt kicsi.. :) 4kg, 37es fej, 53 cm...:) Igaz felvaltva konyokoltek a hasamba, s kellett a vacuum fajasgyengeseg miatt is. Nem volt olyan szulesem mit szerettem volna, de ez a kis csoppseg mindenert karpotol. Amig nem lettem anya, nem tudtam elkepzelni sem ezt az erzest! S gyonyoru sotetszoke hosszu hajjal..:)
Szívbõl gratulálok!!! sok boldogságot a csöppséggel!!!!
Gratulálok, sok boldogságot és jó egészséget Nektek!

Ha 2 naponta voltam együtt a párommal most májusban és holnap vagy holnapután kell megjönnie, de nem érzek semmit lehetek még terhes?

Utolsó menstruáció: április 25.(29.napra)

Legjobb válasz: Persze h lehet terhes! Majd pár nap késéssel tesztelj és drukkolok h pozitív legyen. Egyébként úgy tudom h a 2naponta történõ szex a legjobb s fogantatsdhoz.

Persze h lehet terhes! Majd pár nap késéssel tesztelj és drukkolok h pozitív legyen. Egyébként úgy tudom h a 2naponta történõ szex a legjobb s fogantatsdhoz.
A kérdező hozzászólása: Köszönöm szépen, nagyon aranyos vagy :) )) Remélem hogy sikerült!Nem kellene már valamit éreznem??Bár ha ma vagy holnap megjön na akkor aztán annyira mindegy!Izgulok de nagyon :)
Igen lehet. Mind addig ameddig nem jön meg lehet reménykedni a babában. :)
Én lejebb éreztem a szúrkálásokat és nemkem se volt más tünetem. És pozit teszteltem
én is igy vagyok ugyan ezek a tüneteim plussz folyamatos hányinger és 13 án kellett volna megjönnie és azota se semmi és babát tervezunk párommal és 14 ei tesztem még negativ volt azota nem teszteltem remélem össze jött a baboca
én is pont ezt érzem, és nekem is holnapután nem kéne megjönnie. Hasszúrka van, inkább a jobb oldalon. Nagyon enyhe megakar jönni érzés volt napközben és a mellem eléggé feszül és érzékeny. meglátjuk :)
és ti teszteltetek ? vagy mentek dokihoz ??
ma teszteltem, és nekem negatív volt. Nektek?
én ma voltam dokinál azt mondta 2 hét mulva találkozunk de az ultranagon nem látott de minden tunet arra utal hogy babás vok :) és a végére a tesztet is halvány pozinak látta :) de dec 6 án kiderul :)

Holnapra vagyok kiírva, ma voltam nst-n de semmi. Viszont óránként kb 6 szor bekeményedik a hasam, de nem fáj. Lehet attól, hogy napokon belül baba lesz?

Legjobb válasz: szia! Én 06.24-re voltam kiírva. Délelõtt nst-n voltam ahol a dokim azt mondta itt nem lesz baba, befektet következõ héten. Este fél 8-kor irány a kórház 5 perces fájásokkal. 06.25.-én 0.25-kor megszületett a kis tökmag:) Kívánom neked is, hogy így legyen.

szia! Én 06.24-re voltam kiírva. Délelõtt nst-n voltam ahol a dokim azt mondta itt nem lesz baba, befektet következõ héten. Este fél 8-kor irány a kórház 5 perces fájásokkal. 06.25.-én 0.25-kor megszületett a kis tökmag:) Kívánom neked is, hogy így legyen.
A kérdező hozzászólása: Nagyon köszönöm, már nagyon várom!Jó egészséget nektek :-)

Ha éttermek, kávézók, bankok, okmányirodák, földhivatalok, posták, takarékszövetkezet, áruházak nyitvatartása érdekli, kattintson ide!