Találatok a következő kifejezésre: Hogyan vagy lehetne (1028 db)

Szerintetek hogy, vagy miként lehetne megértetni a Magyar médiával és a hazai zeneiparral, hogy ne erőltessék ezeket a mondvacsinált dolgokat, sztárcsinálósdi műsorokat?

...és ezeket a hazai gagyi zenéket, amivel mindig leb?günk, hanem álljanak rá inkább a filmezésre és az ezzel kapcsolatos dolgokra? A vigjátékaink, akciófilmeink és a dokumentumfilmeink, visszamen?leg évtizedekre,ezerszer jobbak voltak,mint bármelyik zenei erölködésünk.

Legjobb válasz: Igazi szakértõket kellene odaültetni, akik szívvel-lélekkel szeretik azt, amit csinálnak és nem pénzhajhászokat, akik csak arra várnak, hogy bezsebeljék havonta a nagy pénzeket.Úgy lehetne megtõrni õket és ezt a sok unalmas celebet,ha többmillióan betelefonálnának,vagy utcai tüntetéseket szerveznének ezek ellen a mûsorok ellen és nem Orbánt és Gyurcsányt hibáztatnának azzal,hogy ide került ez az ország. Az, hogy Magyarországon ilyen rossz és megosztott a közhangulat és közvélemény, arról nem a politikusok tehetnek, hanem a különbözõ Magyar médiák, mint a HírTv, a DunaTv, M1, ATV, az InfoRadio, Echo Tv és a Bolgár György féle vadító dumashow-k mellett. Õk keltik a legnagyobb feszültésget ebben az országban, csak a sok naív okostojás átlagember ezt nem veszi észre sajnos.:-( Nem a politikusok ellen kellene fellázadni, akiknek már nincs elég hatalma ezek felett, hanem a médiák, kiadók és reklámcégek és sajtó ellen, tehát egyszóval a Magyarországot sakkban tartó ilyen jellegû nagyobb multi cégeknek kellene keresztbe tenni.

Igazi szakértõket kellene odaültetni, akik szívvel-lélekkel szeretik azt, amit csinálnak és nem pénzhajhászokat, akik csak arra várnak, hogy bezsebeljék havonta a nagy pénzeket.Úgy lehetne megtõrni õket és ezt a sok unalmas celebet, ha többmillióan betelefonálnának, vagy utcai tüntetéseket szerveznének ezek ellen a mûsorok ellen és nem Orbánt és Gyurcsányt hibáztatnának azzal, hogy ide került ez az ország. Az, hogy Magyarországon ilyen rossz és megosztott a közhangulat és közvélemény, arról nem a politikusok tehetnek, hanem a különbözõ Magyar médiák, mint a HírTv, a DunaTv, M1, ATV, az InfoRadio, Echo Tv és a Bolgár György féle vadító dumashow-k mellett. Õk keltik a legnagyobb feszültésget ebben az országban, csak a sok naív okostojás átlagember ezt nem veszi észre sajnos.:-( Nem a politikusok ellen kellene fellázadni, akiknek már nincs elég hatalma ezek felett, hanem a médiák, kiadók és reklámcégek és sajtó ellen, tehát egyszóval a Magyarországot sakkban tartó ilyen jellegû nagyobb multi cégeknek kellene keresztbe tenni.
Sehogy. Ebben van a pénz. A nézõ szavaz, kattint a bulvárhírért, megveszi az újságot, és újra és újra leül a tv elé.
12:45 részben errõl szól a médiatörvény, de azt is szanaszét kellett ócsárolni, hogy milyen jogellenes, felháborító dolog, miközben nem azokat bántja, akiket kihülyítettek a Kossuth térre ragtapasszal a szájon, hanem azokat, akiket többé megbüntetnének ha pl hazugságot írnának le szándékosan (manipulációért, nagyobb bevételért).
12:45 azok a csatornák amiket leírtál, mind-mind politikai pártok csatornái. most akkor ki a naiv?

Környékünkön nincs Tesco. Hol, hogyan lehetne utána járni, hogy mégis legyen, vagy lehetne-e egyáltalán valamikor?

Tudom,nem úgy m?ködik,hogy "jónapot, xy településen kellene egy tesco"

Legjobb válasz: http://vallalkozoi.negyed.hu/vnegyed/20111223-gerry-gray-a-m.. Ebben a cikkben azt mondja a vezérigazgató, hogy inkább már csak kisebb boltokat akarnak nyitni. Ha eddig nem nyitottak nálatok, akkor gondolom piacilag nem érte meg nekik vagy nem volt alkalmas helyszín.

http://vallalkozoi.negyed.hu/vnegyed/20111223-gerry-gray-a-m.. Ebben a cikkben azt mondja a vezérigazgató, hogy inkább már csak kisebb boltokat akarnak nyitni. Ha eddig nem nyitottak nálatok, akkor gondolom piacilag nem érte meg nekik vagy nem volt alkalmas helyszín.
Én meg azt szeretném, ha a tesco eltûnne a városunkból!!! De nem fog!
Miért szeretnéd?
A kérdező hozzászólása: Azért lenne jó, mert egy kis városról van szó.A legközelebbi tesco 25 kilométer, busszal nem lehet megközelíteni, mert nincs megálló és nem valami sûrû a járat. A másik tesco meg úgy 35 kilométer, egy másik városban. Ami nagy bolt úgymond, az a Spar, de más lehetõség nem nagyon van, csak maszek boltok(sokszor horror áron). Szerintem meg lenne rá kereslet bõven, ha helyben is lenne. Köszönöm a válaszokat!
Kereslet lenne rá. De a horror áras kiskereskedéseket megölné! Mint ahogy az összes kiskereskedõt megöli(ahol van) a rohadt tesco!!! S ugye a tesco az aki alámegy az áraknak, nem a kiskereskedõ adja sokért. Többnyire nem kapja meg annyiért az árut, mint amennyiért a tesco árulja. Tehát még jobban meghal az ország, ha egyre több tesco lesz!

Létezik olyan, hogy a párok szakítás után jönnek rá, hogy még szeretik egymást? A 2. összejövés csak szenvedés lesz, vagy lehetne jobb is mint az első? Szakítás utáni barátság létezik? Vagy abból is lehetne megint szerelem?

Legjobb válasz: A problémák megmaradnak,amik korábban a szakításhoz vezetnek.De ha ezt tuldjuk fogadni,mert erõsebb a szerelem és kell az illetõ,vele akarunk lenni,akkor mûködik.

A problémák megmaradnak, amik korábban a szakításhoz vezetnek.De ha ezt tuldjuk fogadni, mert erõsebb a szerelem és kell az illetõ, vele akarunk lenni, akkor mûködik.
mi történt késõbb veletek?hasonló cipõben járok..
mi is szakítottunk mert azt mondta, hogy nem úgy szeret ahogy kellene és inkább legyen vége. de pár napra rá megjött az esze mindkettõnknek hogy mégis csak jobb lenne ha megpróbálnánk megint és nem is gondolnánk erre a dologra többet. azóta együtt vagyunk és minden sokkal jobb lett. persze ez sok dologtól függ pl.: egy suliba jártok-e? távkapcsolat-e? mennyire szeret?
szerintem egy próbát mindenképpen megér, ha mindkét fél akarja...tapasztalatból mondom, hogy nálam pozitívan sült el a dolog, mikor 2.-szorra jöttem össze a barátommal sokkal mélyebb és erõsebb szerelem jött létre köztünk:)
Én összejönnék simán a volt bnõmmel mégegyszer ha õ is belemenne... de sajnos nem akarja. szerintem létezik simán még lehet nagyobb szerelem is mint volt. persze attól függ a szakításkor mennyire bántotta meg egyik a másikat és utána tud-e még úgy ránézni mitn azelõtt... függ a történtektõl...
sztem nem érdemes még egyszer összejönni azzal, akivel egyszer már nem mûködöttó. egyik bnõm 3szor járt egy sráccal, de végül mindig szakítottak. ez van
Hát... Szerintem megéri újra összejönni, de természetesen két véglet létezik; vagy boldogabbak lesztek, mint valaha, vagy nem fog mûködni és újra szakítotok, aminek még nagyobb fájdalom lesz a következménye. Mindkettõ benne van a pakliban, de ha tényleg szereted, egy próbát megér. Amúgy mi lett a vége a dolognak? Összejöttetek vagy nem?
Még vmi, amikor úgy érzitek szakítani kell az csak dõ saját magatoknak, ha újra összejöttök ezután akkor az azt jelenti hogy képes volt a kapcsolatotok továbbfejlõdni a következõ lépcsõfokra!!
Mi már 10 éve vagyunk egyutt volt idõszak hogy 2 hetente összeugrottunk és egymás idegeire mentunk aztán újból összejöttünk, és még mindíg itt vagyunk :P
szokták mondani, hogy melegítve csak a töltött káposzta jó...hát :S...szerintem még az sem. Én eddig szinte minden pasimmal újrakezdtem és ugyan az lett a vége. Újabb szakítás, újabb szenvedés, nagyobb szenvedés. Semmiképp se kezd vele újra. Én megtanultam, aminek egyszer vége van, annak vége van. De ismerem a helyzeted, úgysem ránk (válaszadókra) fogsz hallgatni, hanem mész a saját kis fejed után, ahogy minden szerelmes ember. Egyet tudok csak tanácsolni. Az eszedre hallgass!!! Egy szakítás után, soha másra!!! Ha eldöntötted, hogy hogy jó a szívednek leginkább, akkor légy erõs, és tarts ki! Én szorítok!
minden esetben más! mi a barátommal 1x egy hétre szakitottunk. 2x pedig 1 hónapra. 3 éven belül. most tökéletes minden már fél éve. imádjuk egymást. szertintem ha szeretitek egymást akkor a volt gondokat meg lehet oldani és folytatni szépen
Szakítás utáni barátság szerintem sincs, mert az egyik fél mindíg többet akar. Én mindkét helyzetben voltam már, volt, hogy újrakezdtem és a pokolra kívántam bocsánat a kifejezésért de ez az igazság viszont a mostani párommal mikor szétmentünk kb egy napba se tellett és rájöttünk arra, hogy mekkora hülyeség volt és azóta is boldogok vagyunk együtt :) Szóval ez kapcsolatfüggõ teljesen
van 2.dik esély, de csak akkor ha mindkét fél szereti még egymást és tisztázzák a problémákat..de szerintem nincs szakítás utáni barátság:(
Nah én ezen a napokban estem át :S Szakítottam a barátnõmmel személyesen és még aznap este rájöttem hogy szeretem és felhívtam (mivel nem tudtam hozzá átmenni mert 50km van köztünk) hogy még szeretem és nem tudom hogy miért kellett ilyen durva dolog hogy erre rájöjjek:) Ez múlthét csütörtökön volt azaz 5 napja:) azóta nem veszekedtünk:) szóval lekopogom de eddig mûködik:)
Mi szétmentünk a barátnõmmel, és nem bírtuk tovább három napnál, Rájöttünk, hogy hülyeséget csináltunk, és hogy sokkal fontosabbak vagyunk egymásnak, mint valaha gondoltuk. Eltelt 2 hónap, és még mindig nagyon boldogok vagyunk.
A kérdező hozzászólása: jah, nem beszelek vele par honapja igy jobb
és sikerült túltenned magad a dolgon? :( mi is találkozgatunk...de ááh :( sajnálom.
A kérdező hozzászólása: szakitottunk, találkozgattunk még, majd elkezdett egy mésik lányról áradozni nekem hülye módon és megszakitottam vele a kapcsolatot...
A kérdező hozzászólása: nem járunk egy suliba, mind a ketten pesten élünk, szeret, de lehet már nem szerelembõl..
A kérdező hozzászólása: nem, már mással járok, akivel sokkal jobb minden:)


IMDB vagy port.hu-s linket adj. Aztán megnézzük.
Én is kerestem ezt a filmet, de sajnos nálunk ez nem jelent meg DVD-n.

Ezt a táskát egy facebookos oldalon láttam, ahonnan meg is lehetne rendelni. Nekem nagyon kéne, úgyhogy írtam a csajnak, de nem válaszol, szóval úgy döntöttem megkeresem máshol. Lehet tudni valamit a márkájáról, vagy, hogy honnan lehetne szerezni?

A Facebook oldalon 4500-ért hirdetik, a Vaterán láttam de 7000-nél kezdődik és ott sincs róla egyéb infó. Remélem meg lesz, mert nagyon tetszik ez a táska.

Legjobb válasz: ebay.com kb 3000 ft

ebay.com kb 3000 ft
A kérdező hozzászólása: igen amint kiírtam rájöttem :DD de köszi szépen!!
Egyszerû, vedd meg
A kérdező hozzászólása: Köszönöm, hogy ilyen okosan hozzá tudtál szólni. Képzeld megvettem még a megjelenésekor. De a lemeze megsérült, így használhatatlanná vált. Mivel nincs pénzem újból tizenvalahány ezret kiadni érte, ezért szerettem volna kiírni valahogy, hogy be tudjam fejezni a játékot.
http://xbox360turn.5mp.eu/web.php?a=xbox360turn&o=RXaU3dukom Itt le van írva, hogy hogyan kell kiírni játékokat. Kiflashelni meg csak valamilyen x-box üzletben, szervízben fogják, vagy ha találsz valakit aki megcsinálja. Nekem is megcsinálták 2000 Ft-ért elég olcsó volt.
A kérdező hozzászólása: Köszönöm! Ilyen x-box üzletbe csak úgy be megy az ember és kér egy ilyet? Ez nem rizikós? Mi van, ha feljelentenek? Még tényleg sosem csináltam ilyet, kicsit félek, nem akarok balhét belõle.
Hát fogalam sincs, nekem szerencsém van mert ismerek ott egy dolgozót és õ csinálta meg. De ha bemész és megkérdezed abból még nem lesz balhé max elmondják, hogy õk ilyennel nem foglalkozhatnak vagy ilyesmi.

5 hónapja vagyunk együtt a barátommal, és egyeszerüen csak átlagos dolgokról tudunk beszélgetni, pl "hogy vagy? Milyen napod volt? ". miért van ez és h lehetne változtatni? :S szeretjük egymást, de ez így furcsa.

Legjobb válasz: Hát ez nagy baj.... Nehezen nyíltok meg egymás elõtt, és túl sok a gátlásotok egymás elõtt, még ha a szex megy akkor is.... Ki kell mozdulni, el kell menni kirándulgatni sétálni, oda ahol kevesen vannak és ha õ nem akkor neked kell kérdezgetned õt más témákról, mindenrõl amire kíváncsi vagy.

Hát ez nagy baj.... Nehezen nyíltok meg egymás elõtt, és túl sok a gátlásotok egymás elõtt, még ha a szex megy akkor is.... Ki kell mozdulni, el kell menni kirándulgatni sétálni, oda ahol kevesen vannak és ha õ nem akkor neked kell kérdezgetned õt más témákról, mindenrõl amire kíváncsi vagy.
mi állandóan emlékeket mesélünk egymásnak lehet azért is mert velem annyi minden történt már meg vele is de én alapból azt érzem h megakarom vele osztani életem minden pillanatát szóval általában mindig elmondom mit gondolok éppen mi jut eszembe barátinkról is szoktunk mesélni egymásnak meg tervekrõl álmokról , am azzal semmi baj nincs ha általános dolgokról beszéltek csak nem árt bele vinni egy kis személyes szálat mert ha 5 hónapja együtt vagytok csak érdekled a barátodat csak lehet azt hiszi tolakodás lenen kéregetnie mindenfélét
Nekem is ugyanilyen volt a legutóbbi kapcsolatom, de mi négy hónapig húztuk csak, utána beleuntam ebbe. Sok sikert.
A kérdező hozzászólása: Köszönöm:)
Szerintem mondd el neki ezt a problémádat, kérdezd meg, õt ez mennyire zavarja és szerinte mit tudnátok tenni. És ha errõl tudtok beszélgetni, akkor máris meglesz az elsõ dolog az érzésekrõl, és utána csak jobban fog menni ezentúl. De beszéld meg vele szerintem :)
A kérdező hozzászólása: nem az van h végig kuss van, meg se szólalunk, ne hidd azt .. beszélünk .. csak nekem az hiányozna h valahogy nyitottabban, jobban az érzésekrõl vagy nem is tudom .. vagy pl a kapcsolatunkról .. jó mindig mondjuk h szeretlek de valahogy jobban, többet az érzésekrõl ..
Még ha ki se mozdulnék a lakásból 2 hétig, akkor is tudnék mirõl beszélgetni a barátnõmmel. Érted mit akarok mondani ezzel :-) Ha már ennyire keresni kell, hogy mirõl beszélgessetek, hogy ne legyen nagy a csend, akkor az a kapcsolat nem életképes.
A kérdező hozzászólása: értem..:) csak az a baj h semmi olyan nem történik velem amit megosztanék vele, minden napom ugyanolyan .. max ha elmegyünk valahova bulizni de az se mindig van .. úgyh.. :/
A kérdező hozzászólása: :/ tippeket nem tudnátok adni esetleg, hogy mirõl kéne beszélgetnünk..?? mit mondjak, mit kérdezzek..? vagy mondjam el neki ezt a problémám?mit csináljak?:S
A kérdező hozzászólása: mégcsak 15évesek vagyunk de akkoris :S az a baj h énsem tudok tõle mit kérdezni, vagy mit mondani..
Folytassák ok le a következõ, "értékellentéteket" tartalmazó vitákat. Ha szükséges, pár nappal korábban tájékoztassanak a vita idõpontjáról, és egyezzetek meg hogy ki melyik oldalt képviseli. Témák: Abortusz, pró/kontra Eutanázia, pró/kontra Halálbüntetés, pró/kontra Káros-e a televízió, pró/kontra
Ilyet csak külföldrõl lehet rendelni szerintem. Amúgy ezt találtam: http://www.luxaddiction.com/

Van valakinek tapasztalata a következők telókkal kapcsolatban? Huawei Ascend G300 vagy Motorola Defy Mb525. Esetleg ötlet, hogy mit lehetne kb 30eFt-ért venni?

Legjobb válasz: Nekem Huawei ascend g300-am van, több mint egy éve... Szerintem nagyon jó telefon, elégedett vagyok vele! Szerintem a ilyet veszel, nem bánod meg :)

Nekem Huawei ascend g300-am van, több mint egy éve... Szerintem nagyon jó telefon, elégedett vagyok vele! Szerintem a ilyet veszel, nem bánod meg :)

Hogyan vagy mivel lehetne ezt az érzést megmagyarázni?

Szingli vagyok már egy ideje (24/L). Amikor megtetszik egy férfi, akkor ha most csak a külsőségeket veszem figyelembe kétféle dolgot szoktam érezni: - Hogy nem szégyellném előtte a testem, mert úgy érzem, hogy biztosan elfogadna - Vagy hogy el sem bírom képzelni, hogy venném le előtte akár a nadrágomat is. És mondjuk tegyük fel, hogy mindkét esetben tényleg tetszik az adott férfi! Miért van ez az érzésem? Nem igazodok ki magamon...

Legjobb válasz: Szerintem ez függhet az egyéntõl is. Van akin érzed,hogy elfogadna,van akinél viszont nem vagy biztos benne és a legjobbat szeretnéd amúgy nyújtani.

Szerintem ez függhet az egyéntõl is. Van akin érzed, hogy elfogadna, van akinél viszont nem vagy biztos benne és a legjobbat szeretnéd amúgy nyújtani.
A kérdező hozzászólása: Mondjuk ismerkedek mostanában a neten is, és fotók alapján is érzem ezt, persze miután már váltottunk azért 1-2 beszélgetést.
Tehát csak az zavar, hogy másféleképpen reagálod le ugyanazt, két külön embernél? Nem lehet, hogy az elõtt érzed, hogy félnél levetkõzni, aki jobb képû / helyesebb?
A kérdező hozzászólása: Hát ebben lehet valami... Mármint nekem mindkettõ egyén ugyanolyan helyes, legalábbis tetszik mindkettõ, de pl. tudom hogy az emberek többségének inkább az tetszene jobban, aki elõtt kevésbé mernék levetkõzni..
Akkor szerintem ez az oka. Hogy más "súlycsoportnak" tekinted.
Három dolog jutott eszembe: 1: a te hangulatod ingadozik, mondjuk a hormonháztartásod függvényében, azaz vannak olyan napjaid, amikor kitárulkozóbb, magabiztosabb vagy, és van olyan, amikor inkább elbújnál. 2: ha az ember nagy adag empátiával és tapasztalattal rendelkezik, ösztönösen rá tud érezni bizonyos emberek habitusára a tekintet, gesztikuláció alapján. Ennek megfelelõen az egyik pasi bizalmat ébreszt benned, a másik pedig megijeszt. 3: a legvalószínûbbnek én is azt érzem, hogy azoknál érzed ezt, akiket magadnál vonzóbbnak tartasz, ezáltal kevésnek éreznéd magad melléjük. És akár ezek kombinációja.
A kérdező hozzászólása: Köszönöm szépen a választ, elgondolkodtató. Végülis lehet benne valami, amit írtok. Az empátiás meglátás is jó dolog.


Ha éttermek, kávézók, bankok, okmányirodák, földhivatalok, posták, takarékszövetkezet, áruházak nyitvatartása érdekli, kattintson ide!