Találatok a következő kifejezésre: Hogyan szoktasam a (31 db)

mennyi idõs? én megpróbálnám sima pohárból itatni, hátha azt elfogadja. (széles peremû a jó.)
Mindegyik pici, aki meg nem tudja hogy kell inni belole csak ragja ezt a fajta poharakat. legyel turelmes, meg ra kell neki jonni, hogy mire van ez, mit varsz el tole.
A kérdező hozzászólása: 7, 5 honaposdak vagyunk!Köszönöm a válaszokat
Szerintem semmiképp ne "játszon" vele, elõször, ha igazán szomjas érdemes rávenni, hogy ez van és nagyon jó dolog. Legfõképpen étkezéseknél. Ha tudatosult benne, hogy mire való, akkor rá lehet bízni késõbb.
Szia az én fiam is elõször nekem akart inni belõle de aztán úgy csináltam mintha én is innék belõle és mondtam neki közben hogy milyen finom.
Barátnõm kislánya 17 hónapos és a mai napig nem tud mit kezdeni a csõröspohárral pedig az anyja már 6 hónapos korába tanította belõlle inni!A gáz az, hogy pohárból sem nagyon még mindíg csak a cumisüveg!
Az én kisfiam 6 hós se volt még mikor vettem neki silikon csõröst.Elõször csak játszott vele kb.egy hétig.Addig-addig rágcsálta a csõrét mire jött belõle valami és azóta is egyedül iszik beleõle.Most 7 hós múlt.Szerintem a játéknál jobb "tanítómester" nincs.
akkor nekem szerencsém volt:) az én kisfiam egybõl rákapott és tudott inni belõle, bár, hogy hozzátegyem, nem szereti, mert azóta feleannyit iszik, mint elõtte.õ is rágja a szilikont :) viszont abból iszunk, vagy pohárból...a cumisüveg nincs többet!!! :)
Ráordítasz
Az én kutyám is ilyen õt úgy fésültem ki, hogy valaki fogta valamennyire és közben én meg õs is simogatta. Ezt egy idõ utám megtanulja, és akkor nem kell lehogni, mert tudja hogy akkor simogatást kap (ha jó viselkedik utána adj neki egy jutalomfalatot) :D
Kölyök korától kell rászoktatni. Mivel ezzel elkéstél, kösd ki, kezd fésülni, kevés idõ múlva hagyd abba és adj neki jutalomfalatot.Egyik kezeddel tarthatod a nyakörvénél és rá is lehet szólni, hogy áll, vagy nyugi.Többet érsz el, ha testtájanként fésülöd ki.
20.57 válaszával tökéletesen egyetértek. De ha annyira szeret enni, akkor jutalomfalatot is adhatsz neki nyugodtan. Akkor legalább a fésülködést is összeköti egy jó dologgal.
Én ilyenkor szoktam adni nekik egy jó nagy mûcsontot és amíg azt rágcsálja, nyugodtan tudom fésülni. Ha már megszokta, késõbb ez elhagyható.
Az elõttem szóló módszere vált be nálunk is. Adsz neki egy nagyobb jutalomfalatot, amit perceken keresztül képes rágcsálni, amíg te szépen fésülöd. Ezzel egyrészt leköti magát, másrészt összekapcsolja vmi jóval. Elõször csak rövid ideig fésülgesd, aztán növelheted az idõt. Ezzel a jutalmazásos figyelemeltereléssel szoktattuk mi hozzá a fültisztításhoz is, ill. a nyakörv meg hám feladásához is.
Kölyökkorban kellett volna kezdeni a szoktatást, mivel ezt lekésted, nehezebb most. Én mindig asztalon fésülök (nem picik a kutyáim, 25-28 kilósak), ekkor tudják, hogy ott nyugi van. Rakj rá nyakörvet, pórázt, tedd asztalra, valaki segítsen fogni, le ne ugorjon. Közben én nem etetném, veszélyes is lehet, még a legbékésebb kutyánál is. Elõször csak 5 perc, aztán fokozatosan több idõ legyen a fésülés . Közben, ha jól tûri, dicsérni kell. Utána játék, és jutalomfalat. Elõbb-utóbb megtanulja, hogy az asztalon fésülködés van, és nincs helye ott pattogásnak. Ne csak akkor fésüld, ha már nagyon rasztás, mer az fájdalmas, így csak negatív élményekkel párosul, ha szép a bunda, akkor is fésüld, esetleg masszírozd kicsit mert az kellemes neki, így szeretni fogja.

Hogyan szoktasam bele a szobakutyám hogy az alomba végeze el a dolgát? (alomnak sódert tettem be )

Legjobb válasz: Ne szoktasd bele, nem macskád van, hanem kutyád. Sétáltatni kell.

Ne szoktasd bele, nem macskád van, hanem kutyád. Sétáltatni kell.
Nem kell almozni! Az is elég gagyi kifogás erra, h pl még nincsenek meg az oltásai. Semmilyen indok nem elég arra h valaki elhitesse velem, egy kutyát alomra szoktatni jó, avgy épp kell.
Ebbõl is látszik milyen elfuserált Magyarországon a kutyatartás..mikor megmentettem az 5 hetes kutyámat, akkor SEM szoktattam alomra..hanem mikor megvoltak az oltásai szépen levittem..én kb. 6-7 hétig nem tudtam kivinni..remélem nem olyan megterhelõ levinni szerencsétlen kutyát..
Nem, nem, és nem! A kutyát sétáltatni kell, kellenek neki az új szagok, és ingerek. A sóder különben sem jó alomnak, ha már ilyen elfuserált ötleteid vannak legalább macskaalmot vennél neki. De a kutyák általában séta közben ürítenek!
SEHOGY!!! Napi 3-4 séta, ebbõl egy séta legalább 1, de inkább 1, 5 órás, póráz nélkül futós, kutyákkal játszós, labdázós legyen, a többi 15-30 perc eü-i séta...esõben, hóban, fagyban, kánikulában...
Most ez komoly? A szobakutya nem azért szobakutya, mert nem kell levinni, hanem azért mert kis méretû. Szóval ugyanúgy kell sétáltatni, mint egy másik kutyát, és a szobakutyáknak általában a mozgásigényük is nagyobb, szóval napi 3-4 séta! Ha ezt nem tudod vállalni ajándékozd vagy add el!
Úgy látom sok embernek halvány lila fogalma sincs arról, hogy a szobakutya mit jelent. NEM, NEM AZT HOGY NEM VISZED KI AZ UTCÁRA. Komolyan hihetetlen, hogy az emberi butaság nem ismer határokat. Mi a retkes fenének van kutyád?
Sehogy. Ha almozni akarsz tarts macskát. A kutyát sétáltatni kell. Ha még kölyök és nem lhet vele sétálni, akkor sem megoldás az alom, mert csak azt szokja meg, hogy lehet WC-zni a lakásban. Tahát ha még kölyök, akkor egyetlen szó nélkül takarits utána. Vagy pl. meg lehet tenni azt is, hogy két óránként leviszed 5 percre egy olyan helyra ahol nincsenek kutyák és nem engedsz neki felszedni semmit. gyors pisi, kaki hatalmas lelkesedés, dicséret és haza mentel.
Mutasd meg neki, azután talán megteszi, lehet hogy utánnoz! Nálunk a WC-re ültetjük, de nem kell kitörölni, kinyalja!


Hogy szoktasam visza a kiságyba 3 honapos lányomat?

Legjobb válasz: Hát igen ez nem egyszerû..sajnos..amikor sír és néz rád nagy szemekkel hogy: ANYA vegyél ki:):) De légy erõs:) menni fog

Hát igen ez nem egyszerû..sajnos..amikor sír és néz rád nagy szemekkel hogy: ANYA vegyél ki:) :) De légy erõs:) menni fog
Gondolom idáig valami okból veled aludt...hát úgy nehéz lesz.Két választásod van:megfogod, beleteszed, cumi, takaró, puszi, és 1. otthagyod, ha sír, kiveszed, visszateszed...ez így, míg el nem alszik 2.otthagyod, ha sír hagyod kicsit sírni, hátha elalszik.
Mi van a köldökzsinórral?Mi köze ehhez?Ezt nem értem ne haragudj.
Megfogod, beleteszed.
úgy aludjatok, ahogy mindketten tudtok pihenni. Nem kötelezõ kiságyban aludni. Nálunk rövid a köldökzsinór még mindig, pedig már elmúlt 2 éves... kb 1éves koráig a kiságyban aludt, utána meg a földön ágynemûkön, ezért vettünk egy ágyat neki. Mióta bölcsis 2 hetente beteg, éjszaka is szívni kell az orrát. Ezért mi most alszunk együtt. Apa másik szobába, hogy legalább õ tudjon aludni... Szóval ahogy jól esik
beleteszed, ha sír, megsimogatod, megnyugtatod, de NEM VESZED KI! nehéz lesz, mert magadat kell legyõznöd, de menni fog.

Hogyan szoktasam le ezekrol a dolgokrol? Mekkorara fog meg noni?

Van egy 4 honapos kis kutyam felig tacsko felig arany retriver,de tisztara ugy nez ki ,mint az arany retrivermcsak rovid a szore.

Legjobb válasz: megversz egy 4 hónapos kutyát? grat...

megversz egy 4 hónapos kutyát? grat...
Enni annyit eszik, amennyit adsz neki. A nagyobb kutya ételéhez oldd meg, hogy ne férjen hozzá. Kutyára támadás, ugrálás, karmolás pedig már nevelés. Le kell állítani, le kell tiltani róla. Nem verni kell és ordítani, hanem megakadályozni, hogy neked nem tetszõ dolgokat csináljon. Az autóból is csak akkor szállhat ki, ha te engeded neki. Vonatkozik ez a beszállásra is. Szóval, tanítani kell a kiskutyát.
A kérdező hozzászólása: Nem ugy verem meg, hogy szet csapom, hanem az orrara ra csapok, vagy a fenekere , de nem is faj neki.SOsem lenne szivem meg utni rendessen.
*akkor kezdj el nyüszíteni Ugráláshoz még: amikor felugrik, akkor fordítson neki hátat az, akire felugrott, így már nem érdekes a számára az ugri-bugri. Sok sikert!
Most komoly? Megvered? Ez csak a bizalom kárára megy! Ordibálsz vele? Szerinted érti, amit te ordítasz neki? A kutyával energiával lehet kommunikálni. Energia = érzelem. Amikor valamirõl letiltod, (egyszóval kijelölöd a határokat számára, mit csinálhat, mit nem) mindig légy nyugodt és határozott. Ha pl. fenn van a kanapén, akkor mondd neki nyugodtan és határozottan: Nem! és hívd le a kanapéról. ( A Nem! parancsszót akkor mondd, mikor nem tetszik neked, amit csinál. ) Ha elsõ parancsra nem jön, akkor a grabancánál fogd meg és rázd meg egy kicsit, és vedd le a kanapéról. Ha látod, hogy fel akar menni, akkor állj elébe, és a két kezed két ujjával (mutató és középsõ) a kutya válla-tájánál gyorsan, határozottan bökd meg, majd ültesd le. Ugyanezt a kajálásnál. Csak akkor a saját táljához tedd oda. Sok sikert!
gyakorlatilag mindent rosszul csinálsz! alapvetõen a hozzáállásodon kellene változtatni, elolvasni pár kutyaneveléssel foglalkozó szakkönyvet és értelmezni, alkalmazni az ott tanultakat, esetleg házhozhívni egy gyakorlott szakembert!

A görényem mindig kiburitja hogy szoktasam le erröl?

Ami a sarok wc be van azt mindig kikaparja és a sarok wct felforditja ezért máshova végzi a dolgát nem a sark wc be mit tegyek?

Legjobb válasz: vegyél neki Toi-Toi-t!

vegyél neki Toi-Toi-t!
Ülj le vele, és magyarázd el neki szépen, lassan, hogy õ is megértse: tudod, hogy nagyon szeretlek, de ha mégegyszer ezt csinálod, meg kell hogy öljelek!
Az enyém is ugyanezt csinálta :D. Ismerõs a szituáció. Nem kellemes.... Nálam a ketrecben volt a wc, kifõrtam az összes sarkát és dróttal lefikszáltam. Próbálkozott még egy darabig a borigatással, de mikor rájött, hogy nem megy, leszokott róla. Sok sikert!
A kérdező hozzászólása: a 2 csicska kiméljen, a 3. nak cask köszönöm de én is lekötöztem de ki kaparjaXD
rakj kevesebb almot a wc be akkor nem fogja kikaparni. a kakit meg rakjad bele az alomba hogy érezze hogy annak ott a helye. a mellé ment dolgot meg takarítsad úgy el hogy ne is érezze a szagot!
A kérdező hozzászólása: Rendben ma lesz a nagy takaritás ketrecet kefével átt surolom:) kösz válaszokat!

Hőrcsögöm nem megy bele a hörcsög kerékbe csak kivűlröl játszik vele hogy szoktasam bele?

H?rcsögöm nem megy bele a hörcsög kerékbe csak kiv?lröl jàtszik vele hogy szoktasam bele ?

Legjobb válasz: Sehogy sem kell bele szoktatni. Ha nem akar kerekezni, akkor ne erõltesd, ha pedig nem tud, akkor nagyon hamar rájön magától is. Egyébként a hörcsögök éjszaka szoktak aktívak lenni, biztos vagy benne, hogy egész éjszaka nem ment bele?

Sehogy sem kell bele szoktatni. Ha nem akar kerekezni, akkor ne erõltesd, ha pedig nem tud, akkor nagyon hamar rájön magától is. Egyébként a hörcsögök éjszaka szoktak aktívak lenni, biztos vagy benne, hogy egész éjszaka nem ment bele?
És biztos vagy benne, hogy belefér? A kereskedõk alul méretezik. Egy felnõtt aranyhörinek a 23-25 centis átmérõjû a kényelmes. Viszont ráírják a 8 centisre is hogy hörcsögforgó...

2 honapos a babam es ket orankent cicizik meg ejszaka is. Mit csinaljak? Hogy szoktasam? Felek hogy elapad a tejem. Vagy lehet keves neki amit kiszopizik?

Legjobb válasz: Mert nég csak 2hónapos :) Ennyi idõsen az én babám is 2-3óránként cicizett éjszaka, aztán idõvel hosszabbakat aludt. Most már "csak" 2-3szor kel és 12órát alszik. Másfél éves

Mert nég csak 2hónapos :) Ennyi idõsen az én babám is 2-3óránként cicizett éjszaka, aztán idõvel hosszabbakat aludt. Most már "csak" 2-3szor kel és 12órát alszik. Másfél éves
Háááát 2 hósan anyatejes babánál ez normál. lehet most leleleszek hurrogva de nálunk ezért volt az esti tej tápszer, így csak 1x kelt éjszaka. majd 2 hós korától átaludta rendesen az éjszakát. napközben volt cici mindig, este pedig csak tápszer. mindegyiket szopta, söt én szerintem a cicit sokkal jobban szerette, könnyebb volt belöle szopni, az aventes egy lyukas cumisüveggel meg küzdött, de elfogadta. ha nem akarod tápszerezni akkor ez teljesen normális, ki kell bírnod.
A kérdező hozzászólása: Koszi szepen a valaszokat azert gondoltam hogy kevesebb lehet neki a tej mert mar nem duzzad be annyira a mellem hanem olyan plottyedt pedig nem volt igy ez miert lehet?
Ez is normális. A melled nõtt, a bõröd is vele. Most nincs teli, csak annyi tej van benne, amennyi kell neki. Aztán amit az elõzõ hozzászóló is írt, lesznek idõszakok amikor majd több kell neki és ha igény szerint szoptatod, akkor megint "be fog durranni" és megint lesz olyan feszülõs érzés. Nálunk most fogzás van, ilyenkor lóg egy csomót a mellemen és megint duzzadt a mellem. De majd leszokik magától én is így vagyok vele. 1.voltam
Azért nem feszül már, mert beállt a kereslet-kínálat. Korábban még több tejet termeltél, mint amire szüksége volt, és azt is sokszor a szoptatások között (azaz kvázi egész nap). Mostanra viszont a tested megtanulta, mennyi kell, és ilyenkor már csak a szoptatások alatt termel fõleg, köztes idõben kevésbé. Ezért nem telik már úgy fel több óra alatt sem, mint korábban. De ez így van rendjén. Egyebekben egyetértek, szoptass bátran igény szerint. Ahogy nagyobb lesz a babád, majd lassan kitolódik a szopiidõ is.

Hogy szoktasuk le a 3 honmapos kikutyát arrol hogy ne harabdáljon?

Legjobb válasz: Minden kiskutya harapdál.. játékból csinálja, semmi agresszió nincs benne. Nekem 4 hónapos kutyusom van, õ is ezt csinálja. Szerezz be neki játékot, fadarabokat, hogy eleget rágcsáljon, legalább a foga is gyorsabban nõ. Egyébként egy idõ után abba fogja hagyni, most még azért csinálja, mert játszani szeretne.

Minden kiskutya harapdál.. játékból csinálja, semmi agresszió nincs benne. Nekem 4 hónapos kutyusom van, õ is ezt csinálja. Szerezz be neki játékot, fadarabokat, hogy eleget rágcsáljon, legalább a foga is gyorsabban nõ. Egyébként egy idõ után abba fogja hagyni, most még azért csinálja, mert játszani szeretne.
amikor váltja a fogát le fog szokni róla
Még kicsi össze fog mindent harapdálni, régebben engem is harapdélt, kifogja nöni!:D
nekünk is 3 hónapos kutyánk van és most képtelenség róla leszoktatni idõvel biztos kinövi mint ahogy az elöttem lévõk írták...

Hogyan szoktasam rá a pórázra?

A perzsa cicámra ha felteszem a pórázt(nem hám)nem hajlandó vele sétálni csak ha noszogatom, ha nem piszkálom akkor pedig lefekszik és nem mozdul. Hogyan birom rászoktatni ,hogy kövessen engem az utcán és ne kelljen erőszakhoz fojamodnom(?)

Legjobb válasz: A macskát minek sétáltatni?

A macskát minek sétáltatni?
Nem hiszem hogy szereti, ha szeretné jönne magától...
A macskák szabad szellemek, nem lehet õket csak úgy pórázra venni és irányítani. Szerintem hagyd békén szerencsétlent.
A kérdező hozzászólása: Az állatorvos javasolta a sétát mivel a cicám túlsújos. Muszáj sétáltatnom , mert a játék és a diétás táp nem elég a doki szerint.
Még hogy hülyeség! Attól, hogy nem própálták ezt ki az emberek, attól nem kell leszólni azt, aki meg akarja próbálni, és igen, lehet cicát sétáltatni. Szerintem ha noszogatással mûködik a dolog, akkor nem lez probléma. Esetleg be lehetne iktatni a jutalom falatokat, az is sokat segít. Elõször csak egy nyugisabb helyen, közel a házhoz menjtek, és amikor megszokta, akkor mehettek messzebre is.
A kérdező hozzászólása: A jutalomfalatozás tényleg jó ötlet. Ugy is épp tegnap reggel vettem a tescóban 10db jutalomrudat.
De a hámban megy normálisan? Vagy abban is fekszik? Vagy ha nyakörv van rajta, akkor azt? Mert ha nem szokta meg, akkor csak tedd rá, és hagyd egy picit, míg el nem kezd mászkálni benne. Utána könnyebb dolgod lesz.
A kérdező hozzászólása: Ez egyáltalán nem hám. Hanem olyan nyakörvhöz kapcsolható valami...


Ha éttermek, kávézók, bankok, okmányirodák, földhivatalok, posták, takarékszövetkezet, áruházak nyitvatartása érdekli, kattintson ide!