Találatok a következő kifejezésre: Hogyan szabaduljak a (114 db)

S. O. S! Hogy szabaduljak a rémálmoktól?

Próbáltam már alomfogót, alvás elõtt vizet, langyos vizet, teát, tejet, mézes tejet, tornát és futást, vettem álomfogót, ágyam fölé raktam rózsafüzért, szedtem már nyugtatót, nem zabálok be elalvás elõtt, a szoba hõmérséklete is pont jó, szóval igyekszem, hogy minden megfeleljen. 3 éve élek úgy, hogy folyamatosan rémálmaim vannak és azt hiszem most kezdek bekattanni. Az elején még nem volt olyan rossz, a 2. évben már egyre durvábbak jöttek, kezdtem álmomban folyton meghalni, még kicsit élveztem is, mikor pl lelõttek álmomban mégsem haltam meg vagy meghaltam és felébredtem és megkönnyebbültem. Aztán ezzel egyhuzamban jött elõ az, hogy folyton felriadtam. Hol csak úgy szimplán, hol sírva, heves szívveréssel, remegve és nagyon ijedten. 4 napja olyan rémálmaim vannak, hogy egyszerûen nem merek lefeküdni aludni. Kb háromnegyed órája riadtam fel, megint zokogva, ijedten és én ezt nem tudom tovább csinálni. Voltam több pszichológusnál és pszichiáternél is, mind azt mondták, hogy amíg sokat stresszelek és nyugtalan vagyok, addig ez lesz. Ennél nyugodtam életem már nem is lehetne. A suliban minden rendben, vannak barátaim akiket szeretek és úgy indulok neki minden napnak, hogy de jó lesz és úgy is feküdnék le, hogy milyen jó volt, ha csak nem kéne attól rettegnem, hogy éjjel megint miket fogok átélni.

Legjobb válasz: Keress fel egy igazi pszichológust, azt,hogy ez attól van, hogy stresszelsz még én is megmondtam volna ...

Keress fel egy igazi pszichológust, azt, hogy ez attól van, hogy stresszelsz még én is megmondtam volna ...
Kedves Kérdezõ! Megkérdezhetem, hogy merrefele laksz az országon belül? A szüleid támogatnak abban, hogy tovább keresgéljetek olyan szakember után, aki segíthetne? Tényleg elég furcsának találom, ha több pszichológus, illetve pszichiáter sem tudott ennél többet segíteni. Arra mit mondtak, hogy - a te meglátásod szerint legalábbis - ennél nyugodtabb már nem is lehetne az életed, és úgy érzed, hogy alapvetõen minden rendben van veled, körülötted?
Rémálmaim nekem is tinédzserkoromban voltak.Sajnos jókat akkoriban nem is álmodtam. Az énkereséssel van összefüggésben.Nem nézel szembe a negatív érzéseiddel.Nem vállalod fel õket.Ez a korral jár egyébként. Aztán kialakult az egyéniségem felvállom mit szeretek, kit utálok, nem hazudok magamnak a dolgokról, , nem áltatom magam stb.... megszûntek. Olyannyira, hogy szinte csak jókat álmodom és imádok aludni.41/N Úgyhogy az kamaszkori én kereséssel van kapcsolatban és megkockáztatom hadilábon állsz még saját magaddal...
A kérdező hozzászólása: (adsbygoogle = window.adsbygoogle || []).push({}); Tényleg minden rendben van az életemmel. A szüleimnek mikor beszéltem róla, õk is kérdezték, hogy szerintem mi lehet a gond, van-e valaki vagy valami, ami bánt, de nincs semmi. Aztán mondták, ha úgy van, akkor keressek orvost. Voltam a sulipszichológusnál, õ azt mondta, hogy csak stresszelek. Voltam egy mások pszichológusnál, õ is azt mondta, hogy vagy valami trauma ért vagy stresszelek. Elmentem egy pszichiáterhez, felírt nyugtatót, szedtem, nem volt jó, elmentem egy másikhoz, mondtam neki, hogy gyógyszereket nem akarok és õ sem mondott mást, mint hogy valami történhetett velem gyerekkoromban, amire talán nem is emlékszem, de valószínûleg az váltja ki. Még kicsit keresem önmagam, de hadilábon nem állok magammal azt hiszem. Teljesen elfogadtam már magam, a suliban jól teljesítek, sportolok és fogytam is, most pont meg vagyok elégedve magammal, egy jó suliba járok, a szüleim támogatnak és szeretnek, nem látok problémát az életben. Arra is gondoltam, hogy talán valami bajt érzek elõre, de ez már 3 éve... Köszönöm a válaszokat!
Lehet, hogy ez most hülyén fog hangzani, de nem lehet hogy attól stresszelsz, hogy rosszat fogsz álmodni? Lehet, hogy a tudatalattid már annyira ráfókuszált erre, hogy hiába "tökéletes" az igazi életed, de mélyen, legbelül, mindig ettõl félsz, és ezért újra és újra elõjönnek. Bocsi, ha hülyeség, de nekem rögtön ez ugrott be. 13/L
A kérdező hozzászólása: Van abban valami, amit mondasz, most 2 napa enyhébbek, nem az a nagyon durva felriadós álmaim vannak, remélem így is marad.

Hogyan szabaduljak a felesleges ételtől?

Lényegében arról lenne szó hogy eléggé sokat ettem és muszáj vagy valahogy megszabadulni tőle. Jöhet az hogy jó hülye vagyok hogy telezabáltam magam de egyszerűen imádom az édességet és jól is esett de nagyon tele lettem. Lehet hogy bulimiás vagyok nem tudom mert eléggé gyorsan beettem de még sosem hánytam és nem is hashajtóztam magam. Próbáltam ledugni a torkomon a fogkefét de csak ilyen öklendezés volt ami köhögésbe torkollott és még a torkom is megfájdul. ittam sok vizet meg meleg szódabikarbónás vizet is de semmi. valami ötlet? mert tényleg szétreped a gyomrom és ezután a sok innivaló után már pisilnem is kell :DDDD Valaki segítsen nekem!!!

Legjobb válasz: Most ezt szenvedd ki és tanuld meg belõle a leckét: nem zabáljuk teli magunkat. Muszáj megtanulni az önkontrollt, jobb, ha akkor kezdjük, amikor már nem késõ. Én is szeretem az édességet, de mértékkel kell belõle enni. Amúgy meg... Ha már egy kicsit jobban vagy, mozogj. Mondjuk biciklizz, vagy sétálj. Nekem a karácsonyi nagy bezabálásoknál bevált (akkor a hideg miatt taposógép), csak az elsõ pár perc volt rossz, utána sokkal jobban éreztem magam. Mellesleg nem károsít, nem úgy, mint a hányás, hashajtás.

Most ezt szenvedd ki és tanuld meg belõle a leckét: nem zabáljuk teli magunkat. Muszáj megtanulni az önkontrollt, jobb, ha akkor kezdjük, amikor már nem késõ. Én is szeretem az édességet, de mértékkel kell belõle enni. Amúgy meg... Ha már egy kicsit jobban vagy, mozogj. Mondjuk biciklizz, vagy sétálj. Nekem a karácsonyi nagy bezabálásoknál bevált (akkor a hideg miatt taposógép), csak az elsõ pár perc volt rossz, utána sokkal jobban éreztem magam. Mellesleg nem károsít, nem úgy, mint a hányás, hashajtás.
Menj el sétálni, kocogni, mozogd le, 1-2 órát tölts a szabadban és vegyél be valamilyen emésztést elõsegítõ gyógyszert, pl. Dipankrin, Bilagit.
*amikor még nem késõ
A kérdező hozzászólása: Volt már ilyen hogy tele ettem magam... Nem karácsonykor volt hanem egy névnapi vacsinál hogy úgy teleettem magam hogy akkor így fel is jött egy kicsi... Önkontrollom nincs semennyi... az a helyzet hogy itt szenvedek pedig nem kéne mert tanulnom kellene... Nem is akarok hányni igazából csak lennék már jobban...
meleg sós víz

Hogyan szabaduljak a fanszőrzettől?

Már borotváltam párszor a fansz?rzetem viszont gyorsan visszan? és egyre jobban rá n? a péniszemre, és a herém is elég sz?rös. Ez természetes?

Legjobb válasz: Természetes. Sajnos a borotválásnál jobb megoldás nincs, hacsak nem akarsz vagyonokat költeni a végleges szõrtelenítésre. Gyantázni meg epilálni a heréket és a péniszt meg nem lehet, legalább is nem javasolt, de mindenképpen fájdalmas. A krém meg szerintem csípne, és amúgy sem sokkal jobb mint a borotva. Amúgy állítólag ez tévhit, hogy a borotválás erõsíti a szõrt, csak úgy tûnik, mert elvágja a szõrt és a korábbi amúgy is erõs szál hegyesen nõ vissza, míg a gyantánál, epilálásnál teljesen új képzõdik ami több idõ, de az is visszaerõsödik csak késõbb. Nyáron ugye sûrûbben kell szõrtelenítenem a lábam, és olyankor én is többször borotválom, de nem lett több sem erõsebb, eleinte úgy tûnik, de ahogy most gyanta hosszúságúra nõtt, már nem volt különbség. Ha erre lenne tartós és egyszerû megoldás akkor a nõk már biztosan tudnának róla. :-)

Természetes. Sajnos a borotválásnál jobb megoldás nincs, hacsak nem akarsz vagyonokat költeni a végleges szõrtelenítésre. Gyantázni meg epilálni a heréket és a péniszt meg nem lehet, legalább is nem javasolt, de mindenképpen fájdalmas. A krém meg szerintem csípne, és amúgy sem sokkal jobb mint a borotva. Amúgy állítólag ez tévhit, hogy a borotválás erõsíti a szõrt, csak úgy tûnik, mert elvágja a szõrt és a korábbi amúgy is erõs szál hegyesen nõ vissza, míg a gyantánál, epilálásnál teljesen új képzõdik ami több idõ, de az is visszaerõsödik csak késõbb. Nyáron ugye sûrûbben kell szõrtelenítenem a lábam, és olyankor én is többször borotválom, de nem lett több sem erõsebb, eleinte úgy tûnik, de ahogy most gyanta hosszúságúra nõtt, már nem volt különbség. Ha erre lenne tartós és egyszerû megoldás akkor a nõk már biztosan tudnának róla. :-)
A kérdező hozzászólása: De nekem hogy is mondjam nem csak a péniszem körül nõ a szõr hanem a péniszemre is rá nõ. :/ Ez is természetes?
Jobban tennéd ha csak ollóznád, ha túl hosszúnak találnád . Amig nem voltál szõrös , azt vártad.Most az vagy , és ez nem tetszik .
Egyetértek, régebben az volt a "menõ", vagy hogy mondjam ha valakinek már szõrös volt, most meg engem is nagyon zavar :D. Én sem tudok jobb módot rá, viszont nem is nõ jobban. Ha nem zavar egyébként, nem kell leborotválni, kivéve ha az asszony kifejezetten nem kéri :DD
Kérdezõ, Te kis sünifarkú!
1-es vagyok, igen az is természetes, az én uramnak is ránõ, mondjuk nem zavaró, de hallottam már olyat, hogy valakinek a makkja is szõrös volt. Az biztos érdekes lehet... Mondjuk ha a makk is szõrös akkor az már valóban szokatlan, de természetellenesnek én még ezt sem mondanám. :-) A férfi az szõrös, tehát a szõrösebbek sem számítanak betegnek vagy ilyesmi, hiszen a hormonok már csak ilyenek, nõnél gázabb lenne ha a vaginájába nõne a szõr.
Szõrös makkot nem láttam még, szerintem nincs ilyen. Biztos nem ugyanarról beszélünk! Gyantáztatni pedig férfiaknak is lehet, vannak kifejezetten ezzel foglalkozó intim kozmetikák Budapesten. A párom évek óta jár, és bár nem fájdalommentes neki sem, de kibírja! Havonta egyszer elég menni.
Nem a makk szõrös, hanem a makkot fedõ bõr, vagyis a fityma.Nekem is szõrös bár ez elég ritka, de sajna én is ezen kevesek közé tartozom, de borotválom.

Az élettársam szexrandizik és társkeresőzik, hogyan szabaduljak meg ettől a nyomástól amit most érzek?

Azt hiszem kettétört bennem valami. Nagyon régóta együtt vagyunk, már számtalanszor újrakezdtük. De komolyabban akkor kezdtük újra, mikor el is költöztem tőle egy időre, hogy új életet kezdjek. Soha meg nem fordult volna a fejemben, hogy még keressük egymást. Nem tudom honnan volt bennem akkora lelkierő, hogy összeszedjem magam, mert eléggé érzelmes és ragaszkodós vagyok... De megkeresett és mivel én sem tudtam feledni visszamentem hozzá. Ezután a nagy fordulat után tényleg azt hittem, hogy most más lesz mert ez egy jó nagy tanulópénz volt és megtanuljuk megbecsülni egymást... Mivel nem fenékig tejfel egy kapcsolat sem, vannak hullámvölgyek, nálunk is most volt egy komolyabb. 1 másfél hét szünet, nem is találkoztunk, de online és telefonban átveszekedtük az egészet! 5 hónapja békültünk ki, de úgy látszik egy ilyen hét így eltávolíthatott minket, hogy ő ismét(!!!) fenn legyen szexrandin és már mással ismerkedjen. Belevaló lányok regisztrációját várja. De nem csak ott ismerkedik, hanem a Facebook-on is. Ha ezen az erős fájdalmon, ami már ébredéskor a mellkasomba hasított, mostanában nem is tudok változtatni, mert ezt nem tudom elmondani mekkora kudarcként és csalódásként élem meg, de Deja vu-m van, mert igaz mostanában nem, de már volt szerencsém többször tapasztalni vele... De VALAMI, AMI STRESSZMENTESÍT, mert meghalok, úgy stresszelek, elvette a maradék önbecsülésemet is ez a kudarc, görcsben van a gyomrom, és nem tudok aludni! Nem akarok lefogyni sem, pedig enni sem tudok! Na szóval, talán arra, HOGY MEGNYUGODJAK, KÉRLEK ARRA MONDJATOK VALAMIT!

Legjobb válasz: elsõ lépés: szabadulj mega oasitól

elsõ lépés: szabadulj mega oasitól
szabadulj meg tõle! hagyd ott, vissza se nézz
Sajnálom :( Legjobb lesz, ha mégiscsak elhagyod, felépíted az életedet nélküle, és soha többet nem kezded vele újra - most már aztán alaposan eljátszotta a bizalmadat. Ha ennyire rosszul vagy, fizikailag is, lehet, rövid ideig (!) kellene valami nyugtatót szedned. (De az ÖNMAGÁBAN nem oldja meg a problémát! Lépned is kell!!!!) Próbálj meg elõször gyógynövénykészítményeket, patikában adnak felvilágosítást. Ha orvosnál kötsz ki, és felírnak valami Xanax-félét, tudd, hogy az elõírt 3x1-et nem kötelezõ beszedni (egyik rokonom csúnyán rászokott..) hanem az a MAXIMUM, de valójában csak akkor kell egyet bevenni, ha nagyon feszült vagy.
Pocsékul vagy, majd' szétszakadsz belül. Bármit megtennél, hogy elmúljon ez az érzés. Fizikailag fáj a hiánya. DE! Valamit tudnod kell. Ez az érzés ELMÚLIK majd, és nem is olyan sokára. Olyan ez, mint a drogos elvonókúrája, amikor éppen leszokóban van az ártalmas szerrõl. Tudod, hogy így a jó neked, tudod, hogy csak tönkretesz téged, tudod, hogy soha nem fog megváltozni. Csak az idõdet vesztegeted mellette. Csak egyre jobban tönkremész. Õ nem szeret téged. Te viszont ennél sokkal jobbat érdemelsz. Keress gyógyírt! Írd ki magadból! Menj emberek közé! Fedezd fel, hogy a világ sokkal több, mint amennyit most látni vélsz! Keresd meg a barátaidat. Látogasd meg a vidéki rokonaidat. Legyél minél messzebb. Hogy addig, míg ennyire fáj, minél kevesebbet legyél egyedül. Ne találkozz vele. Az elsõ idõben semmiképp. Csak akkor, amikor már képes vagy õt olyannak látni, amilyen valójában. Mert te visszaszerzed majd az önbizalmad. Pár hét múlva már egészen másképpen látsz majd mindent. Végül találsz majd valakit, aki valóban megérdemel téged. De az, aki szexpartner-keresõn ismerkedik, az borzasztó sivár ember lehet lelkileg, és kettõtök közül õ az, aki igazán sajnálatra méltó.
Most komolyan tönkre akarod tenni magad egy ilyen senkiházi mellett??? Ki õ, hogy elvegye az önértékelésed??? Nem neked kellene alábecsülni magad, hanem arra gondolj, hogy õ egy nagy nulla, aki ilyet képes tenni veled. Még ma küld fel a fenébe!!!!
Szerintem jól tetted. Próbálj meg most nem elgyengülni. Maradj erõs, és arra koncentrálj, hogy megnyugodj, és felépítsd a független, önálló életedet, amiben nincs helye sunyi, bunkó alakoknak. (Egy rendes férfinak esetleg igen, de késõbb.)
A kérdező hozzászólása: Kidobtam. De megõrülök...:'( Nem tudom mit csináljak, kur.ára kivagyok borulva!:'(
A kérdező hozzászólása: Pááár év? Addig megõszülök. :((
Szerintem ilyen pasira ne vesztegesd sem az idod sem az egeszsegedet. hidd el nem erdemli meg! Szedd ossze magad es lepj le. Szerintem nincs ertelme megbeszelni, en megbeszeles nelkul lepnek. Nem mondanam meg h hova, ill telefonszamot cserelnek. Igy nem tud elerni es nem lesz kisertes h valaszolni kell az sms-re vagy hivasara. Nyilvanos site-krol mint facebook, iwiw torolnem maga, . Muszaj h megtedd h feledni tudj. Hidd el par ev mulva fellelelgezel h ebbol a kotelekbol kikerultel. csak meg most nem erzed ugy.
Az unokatestverem hazassaganak is ez vetett veget. Tul koran hazasodtak ossze, tul koran jott a gyerek, hirtelen tul nagy lett a felelosseg, a nyomas hogy al kell tartani a csaladot, tul monotonok a mindennapok. A csavo elkezdett netezni. Valoszinuleg ezen vezette le, es feltamadt benne a 'kielesi oszton'. Az unokatesom megtudta es olyan csalodas volt neki, hogy otthagyta a sracot, vitte a gyereket is, azota uj palija van. azt mondja boldog.
A kérdésedre a válasz, a pasitól kell elsõsorban megszabadulnod, mert õ váltja ki a benned lévõ nyomást amit érzel. Sajnálom, hogy pont egy ilyen férfit találtál, de próbáld meg elterelni a figyelmedet, beszélgess, ismerkedj új emberekkel, csinálj olyan dolgokat amiket már régóta szerettél volna kipróbálni, kérd egy barátnõd segitségét, menjetek el valahová kikapcsolódni. De szerintem nagyon fontos hogy az összes kapcsolatot megszakitsad a pasival, ne beszélj vele telefonon, neten, sms, semmi. Nem érdemli meg, és csak felszakitaná benned a sebeket.
A kérdező hozzászólása: Köszi.:) Hát most tényleg nagyon kikészültem. Vacsorázni sem volt étvágyam, reggelizni sem. Kész ideg vagyok. És nem tudom, hogy beszéljem-e meg vele, mert én még mindig úgy látom helyesnek, még ha õ nem is érdemli meg, vagy szó nélkül lépjek le.
Amikor fáj, arra gondolj, hogy el fog múlni a fájdalom. A rossz kapcsolat azonban az egész életedet tönkretenné. Az elsõ pár nap (éjjel) a legnehezebb, próbáld elfoglalni magad, olvass, írj, csináld, ami téged megnyugtat, ellazít. Sírni is szabad, de csak módjával, mert egy ideig könnyít az érzésen, de egy ponton túl már inkább erõsíti a fájdalmadat. Keresd azoknak az embereknek a társaságát, akik a barátaid, akikkel jól érzed magad! Kezdj bele valamibe, ami hasznos, ami által több, jobb lehetsz! Vállalj valami karitatív munkát, bármi legyen is az! (Pl. gyerekek mellett, állatokkal, idõsekkel, vagy akár csak valami akció keretein belül, pl. egy helyi szemétszedés alkalmával.) Mozdulj ki, sétálj, keresd az emberek társaságát! Bezárkózni tilos! Esténként egy pohár tea (pl. nyugtató citromfû), meleg, mézes tej, ha szereted (nekem nagyon bejött), esetleg valami homeos szorongásoldó (pl. a Sedatif PC-t tudom ajánlani) segíthet kikapcsolni a gondolatokat. Pár nap, max. egy-két hét, és el fog múlni. Arra gondolj, amit tett, és egy idõre tedd fiókba a szép emlékeket! Kitartás, hidd el, a világ is megváltozik körülötted, ha túljutsz ezen! :) A lényeg, hogy járj nyitott szemmel.

Hogyan szabaduljak meg a rosszkedvtől és az állandó sírástól? 15/L

1 éve lettem ilyen,mióta anyám az új élettársával van.Még csak 15 éves vagyok,de legszívesebben mindig sírnék.Nem vagyok ilyen emós eretvágós személyiség,teljesen átlagos vagyok. Suliban jó kedvűnek mutatom magam a többiek előtt,aztán hazajövök,bezárkózok a szobámba mert rájövök hogy nem vár itthon senki,és elbőgöm magam. anyám csak a kisebbik gyerekével foglalkozik meg az élettársával,a többi rokonom is a kisebbet isteníti. Tanulni sem tudok,mert itthon csak a sok "idegen" ember vár akik nem foglalkoznak velem és azzal hogy tanulnom kell...Hangoskodnak,csak nekem olyan a szobám hogy az ágyam éppen elfér,a falak nagyon vékonyak.Sosem alszom rendesen.Barátaim sincsenek már, akiknek elmondhatnám és akkor könnyebb lehetne talán. mit csináljak hogy jókedvű legyek?

Legjobb válasz: :( Hogy hogy nincsenek barátaid? Nem lehet, hogy csak félsz megnyílni nekik? Egy barát sokat segíthetne neked, hogy ne érezd magad egyedül, próbálj meg kicsit nyitottabb lenni. Amúgy meg szerintem mondd el anyukádnak, hogy hiányzik neked, hogy beszélgessetek, és úgy érzed kizár az életébõl. Lehet annyira leköti õt minden, hogy bele se gondol te hogy szenvedsz:(

:( Hogy hogy nincsenek barátaid? Nem lehet, hogy csak félsz megnyílni nekik? Egy barát sokat segíthetne neked, hogy ne érezd magad egyedül, próbálj meg kicsit nyitottabb lenni. Amúgy meg szerintem mondd el anyukádnak, hogy hiányzik neked, hogy beszélgessetek, és úgy érzed kizár az életébõl. Lehet annyira leköti õt minden, hogy bele se gondol te hogy szenvedsz:(
Anyád egy szmét önzõ dög! Nekem apám ugyanilyen, a helyzet uez, csak én 23 vagyok. Már ötödik éve élek ebben a pokolban - elvárások, meg számonkérések megvannak, de a beszélgetés, stb. egy mp. sem. Próbáld vmivel lefoglalni magad, de az lehetõség szeirnt ne anorexia-, és ne bulimia nervóza legyen (nekem ez lett, azért intelek óva tõle)!
hú! szegény lejány! velem is valami hasonló van, 2 éve nagyon felborult itthon minden és én is csak bõgicsélek...csak én már 19 vagoyk és így még cikibb, ha beszélni akarnék róla... szerintem beszélj anyukáddal! drukkolok Neked! :)

Hogyan szabaduljak meg attól a rossz szokásomtól hogy folyton tördelem az ujjaim?

Lehet hogy esetleg kicsit érdekes kérdés csak egyszerűen nem tudok róla leszokni pedig tudom ha még egy pár évig folytatom annak nem jó vége :D

Legjobb válasz: osztálytálytársaim min. 3 éve csinálják :)

osztálytálytársaim min. 3 éve csinálják :)
nekem is vannak rosz szokásaim.. nekem bevállt módszer, ha "azt" akarod csinánl, i akkor mielött elkezdet csinálk helyette mást, mondjuk pislants 5 öt egymás után gyorsan.. de akármit. tényleg akármi mást csak ne a szokást, és egy idõ után le szoksz róla de csak ha tényeg nem csináépod
De az mennyivel jobb, ha azt szokja meg hogy ötöt pislant aztán tördeli az ujjait? Akkor nem csak irritáló lesz, de retardáltnak is hiszik majd. Én úgy szoktam le róla, hogy többet nem csináltam.

Mit tegyek? Hogy szabaduljak meg a szagtól?

Egy lakásban lakunk egyetemista lányok. Az el?bb mentem ki a szobámból a konyhába, hát a lakásban terjeng a b?z, valamelyik csajszi nemrég volt a wc-n, és az a semmivel össze nem téveszthet? vérszag terítette be a lakást. De ez még semmi, tárva-nyitva van a szobájuk ajtaja (?k ketten laknak a szobájukban, én egyedül az enyémben), és éreztem, hogy honnan jön a b?z, feltételezem, hogy a szobai kukába dobták a betétet. Rajtam van a hányinger azóta, de persze felt?n?en nem szell?ztethetek, ráadásul a saját szobám ablaka nem m?ködik, a múltkor is ketten tettük be, azóta nem lehet kinyitni, és percek alatt telement a szobám is b?zzel, azalatt, amíg kinyitottam, hogy kimenjek. Most bespréztem saját magamnál, mást nem tudok tenni, a kulcslyukon közlekedem, ?k se szoktak szell?ztetni. Mikorra fog ez eloszlani? Visszafojtott lélegzettel megyek ki 1-1 pillanatra, ha nagyon kell, de lassan mennék a fürd?be is, wc-re is, amit persze meg se tudok közelíteni, és amilyen h.ülye vagyok, ebben az állott vérszagban az én hasam is elkezdett fájni, mintha megjönne, úgyhogy nem sokáig bírom már okádás nélkül.

Legjobb válasz: Te szegény!:( Miért nem szólsz nekik, hogy szellõztessenek?

Te szegény!:( Miért nem szólsz nekik, hogy szellõztessenek?
Már bocs de nem emiatt egészségtelen a szobád, h bûz van, hanem hogy nem tudod kinyitni az ablakodat és egy egészégügyi szellõztetést legalább1szer egy nap nem tudsz megejteni a szobádba! Hogy tudsz aludni ugy hogy elõtte nem nyitod ki az ablakodat? Telitõdik nálad a levegõ folyamatosan? Én megõrülnék ha rossz lenne az ablakom és nem tudnám kinyitni a szobámba! El se tudok ugy aludni hogy nincs kiszellõztetve! Te csak akkor szellõztetsz ha szag van? Érdekes! Ja és egyetemista lány létedre te is meg õk is szégyellhetitek magatokat amiért ennyire nincs eszetek...nesze nektek értelmiség!
Szólj nekik, mert bûztõl nem tudsz tanulni se!!! és az kelleemetlen!!
A másodiknak igaza van! Valahogy meg kéne szerelni az ablakodat, mert nagyon egészségtelen, hogy nincs friss levegõ a szobádban!
Szólj nekik! Ez gusztustalan dolog!Mellesleg, Te ezt minden hónapban végig akarod csinálni?Hogy szagolod ezt, mert nem tudsz szellõztetni! Mi a fürdõben lévõ kukába tesszük az ilyen jellegû szemetet és naponta (!!!!) levisszük a nagykukába a ház elé. Ülj le velük beszélgetni!Ha értelmesek, meg fogják érteni, hogy téged ez zavar és büdös van! Az ablakhoz meg hívni kéne szerelõt vagy valami!Szellõztetni kell! 15/L
A kérdező hozzászólása: Nem szólhatok nekik, egyszerûen nem lehet úgy beállítani, hogy helló csajok, k.rva büdös utánatok a wc meg a lakás, ugyan szellõztessetek már... Hogy mondhatnék akár csak hasonlót is? Tapintatosan meg nem tudom, hogy mit mondhatnék, más úgy nagyon nem szokott büdös lenni nálunk, hogy esetleg másra fognám. Kedves második, tudsz-e olvasni?? Ajánlom, hogy még egyszer olvasd el, amit írtam. Az ablakom nem mûködik! Pár napja ketten tettük be, mert majdnem rámesett!! Mivel a lakás meg nem az enyém, így nem rendelkezem az ablak felett sem, csak szólni tudtam, de mire ez meg lesz javítva, addigra levizsgázunk s hazamegyünk. Amúgy meg pont azért akart rámesni, mert épp szellõztetni akartam, és elõtte már lett csinálva egyszer, de úgy látszik, nem jól!
A kérdező hozzászólása: Na, tiszta h.ülye vagyok, de kínomban azt találtam ki, hogy direkt odaégetek valamit a konyhában, és a konyhaablakot fogom sarkig tárni. Na de ha tényleg a szobában van a betét, mert ott érzem a bûzfészket, akkor szellõztethetek napestig.
"Figyeljetek lányok! Szeretnék egy elég kellemetlen témáról beszélni veletek, de úgy érzem, meg fogtok érteni.Szóval elég érdekes szag van a lakásban, mint a menstruációs vér szaga...Nagyon kellemetlen, és este, alvás elõtt egyébként is jó lenne szellõztetni egyet.Arra gondoltam, hogy ahhoz elkerüljük az ilyen jellegû problémákat ezeken napokon célszerû lenne naponta levinni a fürdõbõl a szemetet, hogy ne terjengjen itt a szag.Remélem nem haragszotok meg, hogy így õszintén elmondtam, de elég kellemetlen nekem ez." Kb. ennyi!
És ha a konyha ablakod nyitnád ki és kinyitnád a szobádat? Akkor kereszthuzat lenne és menne a szobádba is friss levegõ! Amugymeg mondtad hogy 2-en vannak, akkor a másik nem szól rá hogy hé te barom ne ide dobd a betétet a szobánkba, a másik nem érzi a szagot? Elképesztõ, h vannak olyan lányok akik ilyet csinálnak komolyan mondom. Ha nincs a wc-be kuka akkor dobja ki a konyhában lévõ szemetesbe maximum, de akkorse a szobába. A véres betétjét az idióta vissza be viszi a szobájába...okos lehet az is!

Hogyan szabaduljak meg egy gonosz lány ármánykodásától, aki a fejébe vette hogy utánzom?

ott tesz keresztbe,ahol csak tud,méghozzá igen sunyi módon. az emberi beszédet pedig nem érti.(sajnos)

Legjobb válasz: kaapd eeel, öööld meeeg

kaapd eeel, öööld meeeg
pofozd fel
akkor utánozd direkt...míg az agyára nem mész...:D:D:D
A kérdező hozzászólása: kössz a válaszokat, de azt hiszem az elsõ kettõ nem túl humánus! :) Bár ha a középkorba élnénk elgondolkodnék rajta...

Hogy szabaduljunk meg a szájpenésztől? Minden legyen steril állandóan, vagy éppen hogy ne?

Hónapok óta küzdünk, glicerin borax ideig óráig beválik, éppen hogy egyszer nem kenem be már újra ott van. Figyelek a higiéniára, de állandóan mindent a szájába vesz, most 4és fél hós, nem tudok mindent lefert?tleni és igazából nem is akarok. Csak összezavarodtam hogy most tényleg mindennek sterilnek kell-e lennie (dokin?nk mondta) vagy a gyereknek tényleg kell találkoznia egy kis "kosszal" is. Lehet azért szájpenészes mert eddig annyira odafigyeltem, de akkor most mit tegyek?

Legjobb válasz: nekünk is folyton volt,és nem tudtam már mit csinálni egyszerüen!nálunk idövel"kinötte"de volt hogy egymás után2-3xis kijött!

nekünk is folyton volt, és nem tudtam már mit csinálni egyszerüen!nálunk idövel"kinötte"de volt hogy egymás után2-3xis kijött!
Mi is hónapokig szenvedtünk vele, tök steril volt minden, ecseteltem rendesen. Akkor múlt el, amikor elkezdtünk almát enni. Álítólag ilyenkor megváltozik a ph a szájban és attól elmúlik. Mindenesetre nekünk bejött. Kb ekkor hagytam abba az agyament sterilizálást és szoktunk át arra, hogy hetente 1x. Szóval alma és kosz :)
segítek! A technika a titka. Az ujjadra úgy tekerd fel a gézt, hogy lelógjon kissé, olyan 3-4 centit. A géz közepe felé legyen a lógó rész, a vége az ujjadon legyen tekerve. (ez úgy néz ki, mint amikor lóg a géz, mert lebomlott, letekeredett) szóval ezt lógasd bele a szirupba, de bõven, jól áztasd be és a babád majd automatikusan leszopizza a folyadékot, a géz meg ledörzsöli mélyebb részekrõl is. Naponta többször csináld, elmúlik.
Elsõ tökéletesen leírta hogyan kell kezelni a boraxal a babát.Az orvosok gyakran nem mondják el, hogy nem lekenni kell a penészt, hanem határozottan ledörzsölni a baba szájából ujjra csavart gézlappal.A szájpenész egy gomba, ami eléggé makacs és visszatér ha nincs rendesen kikezelve.
A kérdező hozzászólása: köszönöm mindenkinek, csak azt nem értem ha köze sincs a sterilizáláshoz akkor mitõl jelenik meg?
a sterilitásnak semmi köze a szájpenészhez, nekünk ezt mondta a doki mikor volt a lányomnak.Mindent amit a szájába vesz és amivel vissza tudja fertõzni, kezelni kell.Nem sterilizálással hanem borax glicerines oldattal, naponta többször és jó alaposan.Cumi, cumisüveg cumija, kanál, rágóka, cici... Evés elõtt és után is, sterilizálás után is.Elég makacs tud lenni és bejelentés nélkül újra megjelenik. Elõttem már leírták az "írtás" folyamatát, úgyhogy ezt nem ismételném meg.Remélem minél hamarabb rendbe jöttök. Ja és a szájban való megjelenés után kb két héttel a pocakját is bánthatja, és a popón is megjelenhet, arra boraxos popsikenõcsöt ír fel a doki, de jó rá a sudocrem is. A kislányom jóval kevesebbet is evett a szájpenész idején.
http://www.babazo.hu/bebi/20080130-ujszulottkori-csecsemokor.. Azt hiszem ez az oldal segíteni fog! :)
Nálunk szerencsére csak egyszer támadott a szájpenész. A borax-os oldat bevált. Mindig bekentük a száját, tiszta lila volt mindene + a cumijait is kenegettük vele. Nagyon makacs sajnos a szájpenész, de ha kitartóan és rendszeresen kenegetitek, biztosan elmúlik!

Hogyan szabaduljak meg a ház falába fészkelt darazsaktól?

a meleg elõrehaladtával egyre inkább nagyobb a "forgalom" a falból ki és be... mivel tudnék megszabadulni tõlük....

Legjobb válasz: Fûrész

Fûrész

Ha éttermek, kávézók, bankok, okmányirodák, földhivatalok, posták, takarékszövetkezet, áruházak nyitvatartása érdekli, kattintson ide!