Találatok a következő kifejezésre: Hogyan mérték első (15 db)

Hogyan mérték (és kik) az első két napot?

Isten a Biblia és egyéb írások szerint a harmadik napon teremtette az égitesteket... De akkor hogyan számoljuk az első két napot? És ki, vagy kik és honnan tudják, hogy az Úr mikor mit teremtett? És még nem is voltak égitestek, de azt mondta "legyen világosság - és lett" De akkor is még a semmi volt, de akkor mit világított meg, és főleg mivel?? Vagy hogy van ez? Megj.: Az egésznek semmi tudományos alapja, illetve Isten elmondta az embernek, hogy hogyan teremtette a világot?

Legjobb válasz: Aranyos ez az eszmefuttatás :-) Biztos vannak/lesznek is, akik megpróbálnak erre "tudományos" választ adni (nem olvastam el a hozzászólásokat, csak a kérdést). A bibliai teremtéstörténet nem tudományos tény, hanem egy jelképes történet, így a kérdéseidre nem is lehet tudományos választ adni. Nem az a lényeg a Bibliában, hogy minden egyes aprócska részlet stimmeljen. Ami fontos, az az erkölcsi tanulság és a szabályok, pl. a tízparancsolat. Kicsit olyan ez, mint amikor a teknõs és a nyúl meséjébe kötnek bele, hogy "de hát az állatok igazából nem is tudnak beszélni".

Aranyos ez az eszmefuttatás :-) Biztos vannak/lesznek is, akik megpróbálnak erre "tudományos" választ adni (nem olvastam el a hozzászólásokat, csak a kérdést). A bibliai teremtéstörténet nem tudományos tény, hanem egy jelképes történet, így a kérdéseidre nem is lehet tudományos választ adni. Nem az a lényeg a Bibliában, hogy minden egyes aprócska részlet stimmeljen. Ami fontos, az az erkölcsi tanulság és a szabályok, pl. a tízparancsolat. Kicsit olyan ez, mint amikor a teknõs és a nyúl meséjébe kötnek bele, hogy "de hát az állatok igazából nem is tudnak beszélni".
Az akkori emberek próbálták emberi ésszel felfogható formában közölni a világ keletkezését, persze ez is csak puhatolózás.Senki sem állíthatja õszintén, hogy érti a teremtést, és, hogy az pont úgy történt, ahogy le van írva.Tehát ezek a képi leírások szimbolikusak, nem kell szó szerint venni.
Miért váltogatta volna a napok eltelt idejét? Olvastam Tanúk által szerkesztett lapot, ahol azt írták le, hogy egy nap között évmilliók teltek el. Ha nem képesek hinni a Bibliában, akkor minek hisznek Istenben? Attól mert te, vagy más nem képes emberi ésszel felfogni, az attól még megtörtént és úgy, ahogy le van írva. Isten nem variálgatja az idõt és Judit által leírt rész azt jelenti, hogy õ uralkodik az idõn is. De miért csinálna bolondot az emberbõl? A teremtés le van írva, és ennyi. Aki képes volt idõt, teret, embert, érzelmet teremteni, annak ez nem okozott nehézséget. Aki ezt nem tudja elhinni, az rakja le a Bibliát és felejtse el, mert Istent lekicsinyleni bûn, hisz akkor már ott nincs tisztelet, ha felülbírálja a szavait, vagy a saját emberi tudását próbálja beletukmálni a Bibliába.
T. 5-ös Válaszadó! Itt azt irod a válaszodban, hogy Istennél is ugyan az az idõ, ami nálunk, azaz 24 óra /1 nap/ Ellent kell mondjak a Biblia alapján. A Péter II.3:8 verse ezt irja: "Ez az egy azonban ne legyen elrejtve elõttetek szeretteim, hsdogy egy nap az Urnál olyan mint ezer esztendõ, és ezer esztendõ mint egy nap". TEhát Istennél más az idõ fogalma. De bizonyiték erre az is, amikor Ádámnak azt mondta, hogy amely napon eszik a tiltott fa gyümölcsébõl, azon a napon meghal. Hogyan halhatott meg Ádám azon a napon, hiszen sok gyermeke született. Nos ahogy tudjuk a Mózes I. 5:5 versébõl: "És lõn Ádám egész séletének ideje kilencszáz harminc esztendõ, és meghala." Sokan végig sem gondolták ezt a dolgot. Mármint hogy Ádám hogy halhatott meg aznap, mikor gyermekei születtek. Hát igy. Istennél l nap, az nálunk 1000 esztendõ. Tehát Ádám valóban meghalt azon az 1 napon belül. Még a teremtéssel kapcsolatban csak annyit szeretnék hozzátenni, hogy nem 24 órás napon - 6 nap - teremtette Isten a földet. Ugyanis az eredeti héber nyelvben a "nap" szó nem csak 24 órás napot jelentett, hanem hosszabb idõszakokat is. Igy teremtési korszakokról beszélhetünk. Ezért is van az, hogy találnak õskövületeket, állatok csontjait amik több millió évesek. Ezek jóval az ember megjelenése elõtt már kihaltak. Tehát a "nap" szó, sokkal több idõt is magában foglalhat, mint 24 órás napot. Üdv: Judit!
A balga így szól: „Nincs Isten.”
"Szó nincs arról, hogy ne hinném el, amit a Szentírás tartalmaz..." Ez volt a kulcs mondat az egészben! Azért akartok hinni, mert nem tudjátok elképzelni, hogy élünk és meghalunk. szeretnétek, ha több is lenne, de belül tudjátok, hogy nincs túlvilág. Mint már többször írtam: Régen azt mondták, hogy a lelkünk az égbe távozik, de aztán rájöttek, hogy ott csak az ûr van. Amúgy is, minek kellene túlvilág, ha egy végtelen univerzumban bárhová elpaterolhatná egy lakatlan bolygóra a lelkünket. Ez egy mese, melyet a szüleitek is az õ szüleiktõl hallottak (papok segítségével persze, vallástól függetlenül). A csirkének ha elvágják a nyakát, akkor sincs több. Megdöglik és kész. A polinéz kannibál törzseknél is ennyi volt. Megölték egymást megették és kész. Nincs semmiféle lélek.
A kérdező hozzászólása: Köszönöm az értelmes válaszokat! Szó nincs arról, hogy ne hinném el, amit a Szentírás tartalmaz, csupán arra célzok, hogy akadnak érdekes, megmagyarázhatatlan dolgok is benne. A vallás egyébként sok helyen valóban nem fér össze a tudománnyal, és akadnak ellentmondások is...
"De bizonyiték erre az is, amikor Ádámnak azt mondta, hogy amely napon eszik a tiltott fa gyümölcsébõl, azon a napon meghal. Hogyan halhatott meg Ádám azon a napon, hiszen sok gyermeke született." Talán a szelleme halt meg.... Ez is mondja az ige: "Egy ember által jött be a bûn, és a bûn által a halál" Hogyan jöhetett be Ádám által a halál ha már elõtte évmilliárdokkal is meghaltak állatok?
Az isteni sugallat nekem roppantul facsarja az orromat. Fõleg, ha chilis babot ettem elõtte.
Ami azt illeti, ha a napokat szimbolikusan értelmezzük, mint egy folyamat kezdetét és végét, akkor belátható, hogy van tudományos alapja. 1-5. vers: "A föld pedig kietlen és puszta vala, és setétség vala a mélység színén, és az Isten Lelke lebeg vala a vizek felett. " energia feszítette az apró anyaghalmazt, ami végül az õsrobbanáshoz vezetett, vagyis: lett világosság, majd kialakultak bolygók és csillagok, vagyis a világosság el lett választva a sötétségtõl "És monda Isten: Legyen mennyezet a víz között, a mely elválaszsza a vizeket a vizektõl." a légkör kialakulása: felszín alatti, felszíni és felszín feletti vizek, utóbbi értelme az esõ, továbbá az, hogy az akkori ember nem rendelkezett elég pontos ismeretekkel a világûrrõl, és úgy vélte, mivel az égbõl is esõ hullik, felülrõl is víz veszi körbe a földet innentõl pontokba szedve: -földkéreg megszilárdulása, pangea -elsõ életformák, amik képesek lehettek megélni az akkori, mérgezõ légkörben, ami idõvel tisztulni kezdett -a légkör még mérgezõ lehetett, de letisztult annyira, hogy láthatóvá váltak a csillagok, a nap és a hold járása -bizonyított, hogy a jelenleg ismert életformák a vízben alakultak ki elõször, hiszen abban az idõben csak a vízben volt elég oxigén, hogy ez megtörténhessen, de idõvel, ahogy a légkör is egyre jobban megtelt vele, lassan kilépett az élet a szárazföldre, innen meg egyértelmû a többi Az is megfigyelhetõ, hogyha vesszük az általánosan ismert idõintervallumokat, amik a kezdetektõl a Föld kialakulásáig, majd onnan pontról pontra elteltek, az értékek függvénnyel pontosan leírható, exponenciálisan csökkenõ görbére ileszkednek... És le merném fogadni, hogy azt állítod, belemagyarázás, vagy, hogy összehordok mindent. Nos, amit összehordtam, az egyik hírportálon olvasott, meglepõen logikusnak tûnõ szöveg alapján összeszedett emlékeim nyomán hordtam össze némi számolással.
Ülj le fiam eggyes! Te milyen sötét vagy...
Istennek nincs szüksége égitestekre, hogy világosságot csináljon. Ezért lehetett az elsõ két nap este és reggel, anélkül, hogy a Nap és a Hold létezett volna. Nyilván Õ is "mérte" ezt a két napot (meg a többit is, amíg nem volt ember). Valószínûleg a Sínain mondta el Mózesnek, vagy talán még Ádámnak, vagy valakinek kettejük között (bár Mózest tartják a legvalószínûbbnek.) A Biblia nem tartalmazza.
Elõször is: "Az okos így szól: Nincs isten!" Én is írtam egy idézetet, meg te is. Amúgy ne keresd az idézetet, mert magamat idéztem; de ennyi erõvel bármibõl idézhetek, ami épp a te ellentétes elméletedrõl szól. ENNYI! X)
ez egy hülye legenda
Homokórával, mikor megteremtette az Úr Napot, holdat és a csillagokat, vissza számolt 2x24 órát.
A bibliai teremtés egy fikció, ne keverjük a tudománnyal.
De nem is a tudomány rovatban lett feladva ez a kérdés, hanem a HUMOR -ban! :)
szögmérõvel :)
vonalzóval
Derékszögû vonalzóval...

Méregessem babámat hogy mennyit eszik? Még pocakban van, de az elsöt mindig mértem, csak hogy tudjam hogy ha sír, lehet-e attól hogy éhes.

Legjobb válasz: Nekem az elsõ gyereknél volt mérleg, de folyton csak idegeskedtem miatta, így a másodiknál és most a harmadiknál sincs mérleg. Most a védõnõ odaadota az övét 1 hétre, akkor mértem napi 1x, hogy mégis mennyit eszik. Ennyi nekem elég is volt a mérlegekbõl:) Szerintem felesleges.

Nekem az elsõ gyereknél volt mérleg, de folyton csak idegeskedtem miatta, így a másodiknál és most a harmadiknál sincs mérleg. Most a védõnõ odaadota az övét 1 hétre, akkor mértem napi 1x, hogy mégis mennyit eszik. Ennyi nekem elég is volt a mérlegekbõl:) Szerintem felesleges.
Egyetértek az utolsóval! Ha sírt a babám, akkor cici! Meg is nyugodott tõle, és a tejtermelést is elõsegítette! Ha méred, azt ne felejtsd el, hogy nagy különbségek lehetnek a csecsemõk között! Van amelyik kevesebbel, van amelyik több tejjel fejlõdik jól!
Temperamentumodtól függ. Én szerettem mérni, látni és tudni. Ha nem vagy nagyon parázós, akkor mérd. Ha idegeskedõs típus vagy, akkor ne, mert csak ártasz vele. Amúgy meg ha sír, tedd cicire. Lehet nem éhes, de megnyugszik tõle...
Szerintem ne. Bõven elég hetente megmérni, hogy gyarapodott-e.
Ne mérd... elsõ babát én is mértem minden etetésnél, halálra idegeltem magamat ha kevesebbet evett mint "kellene" (ez már eleve egy hülyeség, hogy meg van adva mennyit kellene ennie egy babának, náluk is megvannak az egyéni különbségek mint a felnõtteknél, meg általában reggel sokkal többet esznek mint délután vagy este). Most 3 hetes a második babám, õt elsõ hétben mértem, aztán emlékeztettem magamat rá milyen idegbajos voltam az elsõnél az állandó méricskélés miatt így már nem mérem. Fogalmam sincs mennyit eszik egyszerre. És én nem rakom minden nyekkenésnél cicire, csak ha egyértelmû a jelekbõl hogy éhes (nem is lenne jó ha pl. cicire tenném amikor éppen a hasával kínlódik, mert csak rosszabb lenne neki tõle ha akkor ráenne). Minden pelusban van pisi, majdnem mindegyikben van kaki, és gyarapszik is a pici, szóval biztos elég neki az amit eszik. Én meg nem idegeskedem naponta 5-6-szor azon, hogy úristen, megint 10/20/30 grammal kevesebbet evett a kelleténél.
A kérdező hozzászólása: Köszi :)

Ma van a 22-dik napom a menzi elso napjatol szamolva. Ha a hom 36, 5-helyett ma mar 36, 8-az jelentheti aszt hogy osszejott a baba? Igaz este mertem. Es nagyon felvagyok puffadva. Mit figyeljek magamon?

Legjobb válasz: Reggel ágynyugalomban kell mérni! De sajnos ez így elég pici eltérés. Az elözõ hónapokban is mérted már magad? Mert akkor nagyjából már kirajzolódik, hogy mennyivel magasabb a hõd aznap, és kb hányadik napon van péd. De próbálkozzatok nyugodtan, akár minden nap ;) Sok sikert!

Reggel ágynyugalomban kell mérni! De sajnos ez így elég pici eltérés. Az elözõ hónapokban is mérted már magad? Mert akkor nagyjából már kirajzolódik, hogy mennyivel magasabb a hõd aznap, és kb hányadik napon van péd. De próbálkozzatok nyugodtan, akár minden nap ;) Sok sikert!

Nem értem a görbém, van még esély vagy értelmezhetetlen, hogy nem az első naptól mértem?

http://www.ciklus.hu/images/diagramok/59d74d0c63a178c2333a72.. Tudom,hogy a ciklus első napjától kellett volna mérnem a hőmet(akkor még nm néztem utána kellőképpen)nem jött meg azóta sem, viszoont az öszes hcg tesztem negatív, az lh tesztek a ciklusom 30napján 1csíkos utána halványan látszódni kezdett a második csík,de erősebb csak ma lett(ez már utolsó kétségbeesésemben csináltam, megyek majd orvoshoz is,

Legjobb válasz: Igen, elsõ napjától kellett volna, de azért szépen látszik így is az ovu, és az utána emelkedett hõd, az alapján azt mondanám, hogy 5-7 körül fog, vagy nem fog megjönni. Bár az ovu tesztek meg mást mondanak. Majd kiderül. Ha egy-két hónapig még méred mindig a hõd, utána okosabb leszel, és látod a ciklusod is rendesen.

Igen, elsõ napjától kellett volna, de azért szépen látszik így is az ovu, és az utána emelkedett hõd, az alapján azt mondanám, hogy 5-7 körül fog, vagy nem fog megjönni. Bár az ovu tesztek meg mást mondanak. Majd kiderül. Ha egy-két hónapig még méred mindig a hõd, utána okosabb leszel, és látod a ciklusod is rendesen.
A kérdező hozzászólása: utoljára május 15én jött meg utoljára, de a tesztek negatívak és az orvos ma nem tudta eldönteni, hogy miómát lát vagy sem...:(
ha nem lazulsz el, és nem tágulsz ki akkor igen
Tudod, mit csinálj: Fürödjél le meleg vízbe és utána könnyebb lesz. Jó ujjazást!
A kérdező hozzászólása: Kádban próbálkoztam, ellazultam de mégsem.
lehet h a férfi szerszám jobb
maradj egyelõre a csiklód izgatásánál. úgy is orgazmusod lesz, és minden fájdalom nélkül. nem? :-)
Úgy igaz.maradj a csikló izgatásnál.könnyebben elélvezel, könnyebb csinálni és általában rögtön élvezni fogod. Olvasgass egy kis erotikus történetet, majd kezd el simogatni a szemérem dombod.

A szakra, amire jelentkeztem első helyen (BGF gazd. Men. ) első helyen 22 emberrel kevesebb jelentkezett idén, mint tavaly. Ez szerintetek mennyire mérvadó? Jelenthet egy kicsi ponthatárcsökkenést vagy, hogy nem fog nagy mértékben nőni?

Tavaly a ponthatár 388 volt.

Legjobb válasz: Én is oda jelentkeztem. Ha engem kérdezel, akkor azért mert 22 emberrel kevesebb jelentkezett, nem fog csökkenni, viszont nagyon sok embertõl hallottam, hogy elszúrták a matek érettségit, emiatt lehet valamennyire fog, de erre se vennék mérget. Tegyük hozzá, engem sem fognak felvenni az elszúrt matek miatt, ha nem emelkedik a határ akkor sem! (csak ha csökken, de ebbe nem élem bele magam)

Én is oda jelentkeztem. Ha engem kérdezel, akkor azért mert 22 emberrel kevesebb jelentkezett, nem fog csökkenni, viszont nagyon sok embertõl hallottam, hogy elszúrták a matek érettségit, emiatt lehet valamennyire fog, de erre se vennék mérget. Tegyük hozzá, engem sem fognak felvenni az elszúrt matek miatt, ha nem emelkedik a határ akkor sem! (csak ha csökken, de ebbe nem élem bele magam)
utolsó: még megváltoztathatod a sorrendet egyszer, remélem tudod
gazd. men. mindenhol BKF ZSKF BME EKF (Eger) ezek kicsit gyengébb sulik, de jók, a BME azért nem írtam elsõ helyre mert semmit nem tudtam róla a jelentkezésnél csak annyit hogy Jó suli
A kérdező hozzászólása: BGF-emberi erõforrások, BGF-nemzetközi gazdálkodás, Debrecen nemzetközi gazd. és gazd. men. ott is. Valószínûleg hasonlóak lesznek a ponthatárok az összes helyen, szóval ha az elsõre nem vesznek fel sztem a többire sem :S:D De azért megadtam az esélyt. Te hova jelentkeztél?
Elsõ vagyok. Remélem sokan elszúrták a matekot azok közül akik elsõ helyen jelölték, jó lenne ha felvennének. Bár kb 15 pontot kéne esnie, ebben meg már nem bízom :(
Milyen sulikat jelöltél még meg? én is gazd. és menedzsmentre jelentkeztem :D
köszi
A kérdező hozzászólása: felvi.hu-n néztem meg.
A kérdező hozzászólása: Igen, azt néztem, hogy ez nem sok ember. A BGF nemzetközi gazdálkodáson tavaly a tavalyelõttihez képest csökkent a ponthatár 9 pontot, és 150 emberrel kevesebb jelentkezett, de a 22 ennek töredéke. Engem sem hiszem, hogy felvesznek, én is elrontottam a matekot és az emelt törit. Csak kíváncsi voltam mások hogy látják, hátha van még valami remény:S.
off:hol nézted meg?Engem is érdekelne.
Elsõ vagyok. Nekem is az a problémám, hogy a leggyengébb iskolát, amit megjelöltem, az is olyan hogy neccesen vesznek föl gazd. men-re, ha egyáltalán felvesznek. 4.-ként, mentõövként egy építõmérnöki szakot jelöltem meg, egy ezen a szakon középkategóriás suliban, és úgy néz ki az utolsó két helyemet ki is fogom cserélni, szívesebben tanulnám ezt, mint gazdaságot egy gagyi suliban, ide pedig tuti felvesznek. Már sajnálom, hogy nem jelöltem meg egy jobb iskolában is az építõt (BME-re is felvettek volna szerintem), de hát ez van... Ki tudta hogy így elrontom a matekot :S

Akinek a terhesség első hónapjában még volt valamennyi (kevés) vérzése a nem várt idején és esetleg még az ébredési hőmérsékletét is mérte, annak hogyan alakult a görbéje?

Legjobb válasz: Bár nem az én görbém, de szerintem jó példa. Azon az oldalon találtam, ahol vezetem a hõmet. Most visszakerestem neked. Õ mint láthatod nem is kicsit vérzett. Nem is értem, hogy maradt meg a babája, de biztos, hogy minden rendben, mert már ki is írta, hogy lány. http://kepfeltoltes.hu/view/130421/szokatlan_gorbe_www.kepfe..

Bár nem az én görbém, de szerintem jó példa. Azon az oldalon találtam, ahol vezetem a hõmet. Most visszakerestem neked. Õ mint láthatod nem is kicsit vérzett. Nem is értem, hogy maradt meg a babája, de biztos, hogy minden rendben, mert már ki is írta, hogy lány. http://kepfeltoltes.hu/view/130421/szokatlan_gorbe_www.kepfe..
A kérdező hozzászólása: Nagyon szépen köszönöm, kedves tõled, hogy kikerested nekem. Igazából az érdekelt, hogy ha terhesség alatt még megjön a mensi, csak jóval kevesebb, az a hõgörbén hogyan mutatkozik meg. Lemegy-e a hõ a vérzés idején. De látom, hogy valamennyire lezuhant ebben az esetben is. Akinek van még példája ilyen esetre, az légyszi írjon.
Elsõ vagyok. Nálam is hasonló a helyzet, mint nálad lehet. (Bár én vártam a mensit, gondolom te babát szeretnél.) Megjött szombaton (pontosan), de kevesebb volt mint szokott lenni. De nem is ez a legfurcsább, hanem az, hogy nem görcsölök/görcsöltem. A gyengébb vérzés már máskor is elõfordult, de az elsõ 3 nap mindig erõs görcsök mellet telt. Mára pedig nagyon bõ vizes folyásom lett, amibe pár csepp vér is kerül. Mivel a hõm leesett (37, 4; 37, 2; 36, 8), így kizártam a terhességet. De most már kicsit bizonytalan vagyok én is, mert a már nincs rendes vérzésem és a hõm is újra emelkedik. Lehet holnap reggel meg kéne kockáztatnom egy tesztet. Veled mi a helyzet?
A kérdező hozzászólása: Igen, mi babát szeretnénk, nekem késett 2 napot a mensim, de az elsõ két nap csak nagyon-nagyon kevés volt, elsõ nap barnás, majd második nap rózsaszín, vagy inkább test színû. Ilyen még sosem volt. Harmadik napra kicsit nõtt a mennyiség, illetve pirossá vált a vérzés, de még mindig nem normális mennyiség. De nálam szerintem ha el is kezdõdött valami (babára gondolok), sajnos már nem valószínû, hogy még meg van. Sajnos a hõm is vissza esett valamelyest, igaz nem a cover line alá.
Szerintem azért megnyugvásképpen ellõhetsz egy tesztet, különben csak feleslegesen ezen gondolkozol. Nem bántásból írom, csak tudom, hogy a helyedben én is reménykednék. Jobb biztosan tudni hányadán áll az ember. Pont ezért döntöttem el én is, hogy tesztelek, mert az utóbbi napokban ezen pörög az agyam. Bár még nem döntöttem el, hogy inkább negatívnak vagy pozitívnak örülnék.

A lányok mennyire tudnak beindulni, hogy szexeljenek, az első jó pasinak odaadnák magukat? Bocsi, de nem mertem megkérdezni barátnőmtől, meg hát persze amíg együtt vagyunk remélem nem csinál ilyet.

Legjobb válasz: mi ez az elterjedt tévhit hogy a nõk hûségesebbek mint a férfiak? juj ha megadod neki tuti veled marad, nem csal meg... aha.. csak annyira nem mintha egy kanos férfi lenne. nézzél ismeretterjesztõ filmeket a témával kapcsolatba és durva tényeket fogsz hallani. tudod hány apuka neveli a gyerekét úgy hogy azt hiszi a sajátja? vagy hogy a nõk fogamzó képességük csúcsán a "férfias" férfiakra buknak jobban mert ösztönösen vonzza õket az egészséges gén? ezek száraz tények, nincs benne szerelem meg érzelmek, se hûség. kérdés hogy mennyire tudják az egyének "elnyomni" az õsi ösztöneiket ugyebár.

mi ez az elterjedt tévhit hogy a nõk hûségesebbek mint a férfiak? juj ha megadod neki tuti veled marad, nem csal meg... aha.. csak annyira nem mintha egy kanos férfi lenne. nézzél ismeretterjesztõ filmeket a témával kapcsolatba és durva tényeket fogsz hallani. tudod hány apuka neveli a gyerekét úgy hogy azt hiszi a sajátja? vagy hogy a nõk fogamzó képességük csúcsán a "férfias" férfiakra buknak jobban mert ösztönösen vonzza õket az egészséges gén? ezek száraz tények, nincs benne szerelem meg érzelmek, se hûség. kérdés hogy mennyire tudják az egyének "elnyomni" az õsi ösztöneiket ugyebár.
ha szeret, nyilván nem csinálna ilyet. Mi lányok kicsit másképp mûködünk, az igaz, h a szexhez ált érzelmek is kellenek. viszont velem is elõfordult régebben, h egy pasi szemét volt velem, és egy buliban lefeküdtem valakivel. csupán csak mert elkeseredett voltam és a padlón volt az önbizalmam... ja és azért is, mert a srác hasonlított a volt pasimra, szóval valamilyen szinten volt a dolognak érzelmi része is...
Függ attól, mióta vagytok együtt, kielégíted-e rendesen az ágyban, szereted-e, viszont szeret, boldog veled, akkor nincs oka félre menni. Általában. Persze vannak kivételek, akiket némi nimfomán erõ és vadászösztön hajt, ezek késõbb jól megállják a helyüket az utcasarkon is.
Ha megadsz neki mindent amire szüksége van egy kapcsolatban akkor kissebb rá az esély, hogy megcsal. De ha mégis akkor tévedtem.

A barátnőmmel tegnap találkoztunk. Ez volt az első randi. De egyszerűen nem mertem megszólalni. Mit tegyek? Nekem nagyon tetszik. Én is neki. Megszeretném kérdezni hogy akar-e velem járni de nem merem. Hogy kérdezzem meg?

Legjobb válasz: én soha nem szoktam így megkérdezni, hogy akkor most JÁRUNK? de gondolom még fiatal vagy:) szóval szerintem mondd neki, hogy milyen kedves, szép, aranyos lány,és hogy járna e veled:) tuti tetszeni fog neki, és ha tényleg bejössz neki, nem mond nemet:)

én soha nem szoktam így megkérdezni, hogy akkor most JÁRUNK? de gondolom még fiatal vagy:) szóval szerintem mondd neki, hogy milyen kedves, szép, aranyos lány, és hogy járna e veled:) tuti tetszeni fog neki, és ha tényleg bejössz neki, nem mond nemet:)
A kérdező hozzászólása: Okés:) Köszi a választ, de mondj kérlek egy mondatot ami a nõknek bejön hogy hogy kéne?
még fiatal vagy , sztem LEGOzz még ha nemtudod még a magyar nyelvet
Ne izgulj!!!!!!gondold ki hogy mit szeretnél mondani, nem kell semmi nagyon extra dolog!Ha tetszik és te is neki akkor nincs mitõl félni...kezdj bele a mondatba és akkor már nem fogysz felni és a mondatot abbahagyni sem!az elsõ elõtt én is be voltam ilyedve!és kiderült h nincs miért!!! Sok sikert!!!!
A kérdező hozzászólása: Köszi a választ, ezt fogom tenni. És a 2. válaszadónak csak annyit hogy te nemtudod hogy én most mit élek át. Sok kapcsolatom volt már, de most vagyok elõször szerelmes. Igaz, könnyûnek tûnik hogy csak annyit kell mondani szeretlek meg minden, de nem!

Ha éttermek, kávézók, bankok, okmányirodák, földhivatalok, posták, takarékszövetkezet, áruházak nyitvatartása érdekli, kattintson ide!