Találatok a következő kifejezésre: Hogyan lehet rendezni (49 db)

Közösen felvett lakáshitellel terhelt ingatlan tulajdoni részesedését, hogyan lehet rendezni, ha egy páros szakít?

A párom előző barátnőjével közösen vett fel hitelt egy ingatlanra, és az így került megvásárlásra.50-50%-os tulajdoni részesedéssel. Ennek immáron 6 éve. Azóta párom egyedül fizeti a törlesztő részleteket. De tulajdonképpen a csaj soha nem fizetett bele, mert munkanélküliként tengette az életét, majd megcsalta a páromat a haverjával és azzal lelépett. A tulajdoni részesedést azonban még mindig nem rendezték. Párom szerint a banknál vannak ezzel kapcsolatban akadályok. Nem értem mi lehet az? Van valakinek tapasztalata?

Legjobb válasz: A bankot nem érdekli, hogyan alakulnak a családi viszonyok, neki a befizetett havi részletek a lényegesek. Mi is kértük annak idején a váláskor, hogy ossza kétfelé a megmaradt hitel összegét, de erre nem volt lehetõség. Végül abban egyeztünk meg, hogy egyikünktõl vonja az egészet, a másik pedig havonta átutalja a felét. Ha a párod bizonyítani tudja, hogy a volt barátnõje eddig semmit nem fizetett, akkor bíróság elõtt támadja meg a közös tulajdont. Ez viszont nem érinti azt, hogy a hitel összegét továbbra is teljes egészében neki kell fizetnie, ha a volt párja nem hajlandó.

Irta hogy a nõ lemond, nem azzal van gond, hanem a bankkal. A nõ tudja hogy nincs része mert nem fizet és nem is fog fizetni és azt is tudja ez egy idõzitett bomba amibõl rosszul is kijöhet.
A bankot nem érdekli, hogyan alakulnak a családi viszonyok, neki a befizetett havi részletek a lényegesek. Mi is kértük annak idején a váláskor, hogy ossza kétfelé a megmaradt hitel összegét, de erre nem volt lehetõség. Végül abban egyeztünk meg, hogy egyikünktõl vonja az egészet, a másik pedig havonta átutalja a felét. Ha a párod bizonyítani tudja, hogy a volt barátnõje eddig semmit nem fizetett, akkor bíróság elõtt támadja meg a közös tulajdont. Ez viszont nem érinti azt, hogy a hitel összegét továbbra is teljes egészében neki kell fizetnie, ha a volt párja nem hajlandó.
Szerintem a bank felé el kell vonatkoztatni a részletektõl. Hitellel terhelt ingatlant is eladhat valaki ha nem tudja vagy nem akarja tovább fizetni a részleteket. De "ehhez a bank engedélye szükséges". Itt viszont nem eladásról volt szó legalábbis eddig. Más a lemondás és más az eladás. Egyik esetben van egy lemondo nyilatkozat és majd egyszer lesz valami másik esetben valaki megvásárol egy 50%-nyi tulajdonrészt x Ft-ért. Van aki ingyen ad dolgokat hitelátvállásért cserébe mert máskép minuszal szálhatna ki az ügybõl igy viszont tisztán kezdhet ujra, nem zaklatja utána a végrehajtó. Végülis a nõ részérõl is jogos, akár az 1 Ft-os távozás mert ha a párod teszem azt munkanélküli lenne egy idõ után a nõnek meg lenne munkája, a bank elkezdené tõle vonni a részleteket. Nem hülyeséget mondok. eladná az ingatlant sec pec, viszont ha devizahitel akkor esélyes hogy maradna plussz adosság és azt már valóban vonná a végrehajtó az õ munkabérébõl ha a párodéból nem tudja.
A hitel az ingatlanhoz kapcsolódik. A tulajdonjog is, de nem fedi egymást a kettõ. A legtisztább az lenne, ha megvásárolnátok a hölgy részét, a hitel pedig maradna, ahogy van, de mondjuk téged vonna be adóstársnak helyette. (A bank ehhez ragaszkodik, mert így látja biztosítottnak, hogy ki lesz fizetve)
A következõ lépés egy jó ügyvéd, akinek elmondja elejétõl a végéig a történetet ! Már régen meg kellett volna tenni, hiszen elég nagy a tét.
Elméletben ez 2 módon megoldható. 1. szerzõdésmódosítással, adóstárs kivonással 2. másik tulajdonos kivásárlásával Hogy melyik járható a 2 közül az függ a párod jövedelmétõl, a fennálló tõketartozástól, a havi törlesztõ nagyságától és az ingatlan jelenlegi forgalmi értékétõl.
A kérdező hozzászólása: ez sem rossz: https://www.pszaf.hu/data/cms2376055/Panaszkezeles_Web.pdf
A kérdező hozzászólása: Illetve hogyan lehet ezt a dolgot végérvényesen rendezni? Köszi elõre a válaszokat.
A kérdező hozzászólása: A történetet még bonyolítja, hogy a szakításkor született egy "papír", ami arról szólt, hogy a csaj lemond a lakásról. De ez egy 6 éves iromány, ami szerintem sem tartalmilag sem formailag eleve nem volt megfelelõ (ebben is anyós okoskodása van benne). Szerintem már akkor teljesen használhatatlan volt, és a bank valószínûleg ezért dobta vissza. A párom szerint a csaj (akit ezért még tisztelni kellene), bármikor alá fogja írni mégegyszer a papírt, hogy lemond a lakás tulajdoni jogáról párom javára. (ezzel kapcsolatban azért vannak kételyeim). Ha így is lenne, mi legyen a következõ lépés?
A kérdező hozzászólása: Köszi a válaszokat.

Munkaviszony megszűnése után hogyan lehet rendezni a volt munkáltatóval a leltár-problémákat?

Munkáltatóm a felmondást követően egy héttel kiadta a kilépő papírokat, azon semmiféle tartozást nem tüntetett fel. A raktárhoz hozzáférésem volt, de a kilépés napján nem készült leltár. Újabb egy hét elteltével telefonon felhívtak, közöltek egy összeget, hogy annyi hiányt állapítottak meg és 3 napon belül tegyen le az asztalra az összeget és utána nyugton hagynak. Mivel munkaügyi jogász ismerősöm nincs, kérem, hogy aki járatos ilyen ügyekben adjon tanácsot, hogy két hét elteltével számon kérhetnek-e rajtam egy - vélt vagy valós - leltárhiányt, különösen pedig úgy, hogy kilépésem napján nem készült olyan leltár, aminél jelen voltam és aminek eredményét saját magam is aláírtam volna. Azonkívül - lehet, hogy ez már csak az eljárás miatti mérgemben merült fel bennem - de ennek a "nyugton hagynak" megfogalmazásnak számomra zsarolás íze van. Arról már nem is szólva, hogy az utóbbi hónapokban a fizetésemnek csak töredékét kaptam meg, holott naponta 10-12 órát dolgoztam. Minden tanácsot, javaslatot, véleményt előre is köszönök.

Legjobb válasz: 1. Ha a kilépõs papírjaidat úgy kaptad meg, hogy azon a tartozásod = leltárhiány összege nem szerepel, akkor (szerintem) jogilag nem is követelhetik. 2. Ha úgy készült leltár, hogy te azon nem voltál ott, akkor az a leltár nem hiteles. 3. Ha a leltárhiány összegét telefonon, és nem írásban követelik tõled, akkor pedig méginkább nincs jogalapja a követelésüknek. Ha írásban követelnek tõled így utólag akármit is, fogadj egy "munkaügyi jogászt", és ... gondolom õ is azt fogja mondani, hogy meg kell várni, amíg bírósági, peres útra terelik a követelésük behajtását.... addig pedig engem legalábbis nem nagyon érdekelne, miket hordanak össsze.

1. Ha a kilépõs papírjaidat úgy kaptad meg, hogy azon a tartozásod = leltárhiány összege nem szerepel, akkor (szerintem) jogilag nem is követelhetik. 2. Ha úgy készült leltár, hogy te azon nem voltál ott, akkor az a leltár nem hiteles. 3. Ha a leltárhiány összegét telefonon, és nem írásban követelik tõled, akkor pedig méginkább nincs jogalapja a követelésüknek. Ha írásban követelnek tõled így utólag akármit is, fogadj egy "munkaügyi jogászt", és ... gondolom õ is azt fogja mondani, hogy meg kell várni, amíg bírósági, peres útra terelik a követelésük behajtását.... addig pedig engem legalábbis nem nagyon érdekelne, miket hordanak össsze.
Sehogy. A kilépés napján kellett volna leltárt készíteni.

Hogyan lehet rendezni a viszomom a nevelt lányommal? Illetve érdemes-e?

Nevelt lányomat kb. 16 évig neveltem közösen az édesapjával (anyukája meghalt). Gyakorlatilag felneveltük, diplomázott. Majd megismerkedett egy fiúval, akivel ripsz-ropsz összeköltözött (kb. 1 hónap ismeretség után). Az els? id?ben meghívtam ?ket ebédre, vásároltam nekik olyan élelmet, amit szeretnek, hisz nem volt sok pénzük). Egyszer eljött egyedül, dumcsiztunk. Mondtuk, hogy sem az apja, sem én nem vagyunk túl jól. Akkoriban mindketten kivizsgálásra jártunk. Közölte, hogy elég rossz most nekünk, majd elvonult. Utána még egyszer kétszer felhívott, majd semmi. Az apjával hetente beszél telefonon, feltesz néhány formális hogy vagyot, majd ennyi. Sem velem, sem az öccsével (közös gyerek) semmi kapcsolata. Anyámékat, akik saját unokájukként szerették, ugyancsak nem keresi. Hál'istennek legalább az igazi nagyanyjával (férjem anyja) elég jó kapcsolata van. Oda gyakran jár. El?ször nehezen dolgoztuk fel, a fiam kifejezetten dühös volt rá. Most már szinte nem is említjük, mintha sosem lett volna.Érdemes er?feszítéseket tenni? Mégis csak közeledik a karácsony.

Legjobb válasz: Nem könnyû a dolog, mivel én egyáltalán nem látom, hogy történt valahol, valamikor, valamilyen konfliktus. De valami mégis történt, hogy ennyire megváltozott... Mivel nem tudni mi, célszerû lenne felhívni és megkérdezni, hogy miért mellõzi a társaságodat vagy egyszerûen áthívni, hogy jöjjön át ebédre/vacsira/sütizni/teázni/kávézni, stb... Én itt rákérdeznék a dologra, kb így: "Nagyon hiányoztál már. Csak nem haragudtál meg rám valamiért, hogy ilyen régen jöttél? Vagy van valami más problémád? Tudok segíteni?" Így látja, hogy nem hibáztatod, csak nem érted a helyzetet, mindezek ellenére/mellett te szereted és várod õt magatokhoz. Valószínûleg, ha megsértetted valamivel, akkor ezzel kiengesztelheted vagy ha problémája van veled, akkor õ is el tudja mondani.

Nem könnyû a dolog, mivel én egyáltalán nem látom, hogy történt valahol, valamikor, valamilyen konfliktus. De valami mégis történt, hogy ennyire megváltozott... Mivel nem tudni mi, célszerû lenne felhívni és megkérdezni, hogy miért mellõzi a társaságodat vagy egyszerûen áthívni, hogy jöjjön át ebédre/vacsira/sütizni/teázni/kávézni, stb... Én itt rákérdeznék a dologra, kb így: "Nagyon hiányoztál már. Csak nem haragudtál meg rám valamiért, hogy ilyen régen jöttél? Vagy van valami más problémád? Tudok segíteni?" Így látja, hogy nem hibáztatod, csak nem érted a helyzetet, mindezek ellenére/mellett te szereted és várod õt magatokhoz. Valószínûleg, ha megsértetted valamivel, akkor ezzel kiengesztelheted vagy ha problémája van veled, akkor õ is el tudja mondani.
Persze hogy erdemes keresnetek ot, nemcsak karacsonykor, hanem mindig. Szerintem hivjatok el hozzatok, es beszelgessetek el vele, hogy miert viselkedik igy. Valami nyomja a lelket, szivet (lehet hogy az anyukaja halala, ami orokre ott lesz a lelkeben)es probaljatok meg megerteni ot, es segiteni neki, segiteni rajta. Nem veszekedessel, hanem finoman. Keressetek, meg szep!:)
Ez aztán a hálás gyermek!
A kérdező hozzászólása: köszönöm a véleményeket.Az utolsó válaszolónak: hasznps volt amit írtál, kvázi igaz. Nem akarok pillanatnyilag ezzel foglalkozni, még nagyon haragszom. Fõleg a fiam és az idõs szüleim miatt nagyon hálátlannak tartom. Gondolom, idõvel elmúlik a haragom és akkor elbeszélgethetünk errõl. Addig marad minden ahogy van. N


Srtuktúra tömböt, hogyan lehet rendezni c-ben?

Van egy 10 elemű struktúra tömb, és az egyik adat tagja szerint kellene növekvő sorrendbe rendezni. typedef struct kor{ int x, y, r; float kerulet, terulet, tavolsag; }kor; KOR a[10]; Terület szerint kellene sorba rendezni őket. Próbáltam buborék rendezéssel, úgy hogy csináltam egy "csere struktúrát", de nem akar működni. Ti hogy csinálnátok meg?

Legjobb válasz: qsort-al. Itt egy példa a használatáról: http://www.tutorialspoint.com/c_standard_library/c_function_..

qsort-al. Itt egy példa a használatáról: http://www.tutorialspoint.com/c_standard_library/c_function_..
Bocsi, lehet nem egyértelmû elsõre hogy mit csinál a cmpfunc. Szóval írnod kell egy függvényt ami majd megkapja a két összehasonlítandó elemre mutató pointereket. Ezek után a függvényed 0-t ad vissza ha a két érték egyenlõ, -1-et ha az elsõ kisebb, 1-et ha az elsõ nagyobb
A "nem akar mûködni" elég sokféle problémát takarhat. Nem lehetne pontosítani?
"Próbáltam buborék rendezéssel, úgy hogy csináltam egy "csere struktúrát", de nem akar mûködni." Pedig buborék rendezéssel például lehet. Kódold le normálisan, akkor menni fog.

Galaxy S II-n, hogy lehet rendezni a programikonokat?

programoknál van vagy 6 fül már, de nincs mindegyik fül tele, lévén töröltem már programot. Ellenben az új programok mindig az utolsó fülre kerülnek, ha ott már nincs hely, akkor még újabb fülekre, és így van olyan lap, amin csak 3-4 ikon van, még lenne hely. Hogy tudnám azokat rendezni?

Legjobb válasz: A programoknál nyomd meg a menü gombot (ha ez a neve, a home gombtól balra), és ott lesz rá opció (nálam Edit, de az enyém angol).

A programoknál nyomd meg a menü gombot (ha ez a neve, a home gombtól balra), és ott lesz rá opció (nálam Edit, de az enyém angol).
A kérdező hozzászólása: világos, és aztán? Mert eddig tudom, el tudom távolítani ha rájuk kattintok, tudok új oldalt és mappát létrehozni, de ennyi
Hosszan nyomni kell a programot, és lehet rendezni.

Hogy lehet rendezni a kérdéseket keletkezésük szerinti időrendben?

Az a gondom, hogy össze-vissza jeleníti meg a honlap a kérdéseket, ha használom a keres?t. Egyáltalán van lehet?ség arra, hogy a kérdés keletkezésének ideje alapján rendezzük? Ha nincs, akkor kihez lehet fordulni a kéréssel/javaslattal, hogy ezt a honlap tulajdonosa megcsinálja?

Legjobb válasz: itt a Gyk-n? Aszerint vannak hogy mikor válaszoltak rá utoljára

itt a Gyk-n? Aszerint vannak hogy mikor válaszoltak rá utoljára
A kérdező hozzászólása: Kár... Nekem olyan keresési beállítás kéne, hogy a kérdéseket keletkezésük sorrendjében állítsa sorba. Köszönöm a válaszodat!

Hogy lehet bebizonyítani, hogy az irracionális számokat nem lehet sorba rendezni, megszámolni?

Legjobb válasz: Mivel ezek végtelen, nem szakaszos tizedestörtek, ezért nem tudod kiszámolni az utolsó jegyüket, tehát sorba rendezni sem tudod õket. Az, hogy megszámolni nem tudod meg azért van mert végtelen sok ilyen van. Na de én is érzem, hogy amit írtam az nem túl matematikus, úgyhogy írjon valaki aki jobban ért hozzá.

Mivel ezek végtelen, nem szakaszos tizedestörtek, ezért nem tudod kiszámolni az utolsó jegyüket, tehát sorba rendezni sem tudod õket. Az, hogy megszámolni nem tudod meg azért van mert végtelen sok ilyen van. Na de én is érzem, hogy amit írtam az nem túl matematikus, úgyhogy írjon valaki aki jobban ért hozzá.
indirekten. Tegyük fel, hogy lehet, valahogy sorba rendeztük az összes irrac számot (könnyebb elmondani valósokra, és mivel tudjuk, hogy a racionálisokat lehet sorba rendezni, így az, hogy az irracionálisokat nem, az már következik ebbõl). Most legyártunk egy olyan valós számot ennek segítségével, ami nem szerepel a felsorolásban, így ellentmondásra jutunk: az egész része tök mindegy mi, a tizedes vesszõ után az i-edik helyre egy olyan számjegyet rakok, ami NEM azonos, mint a felsorolásban az i-edik tagban az i-edik jeggyel. Ezzel kapsz egy valós számot, ami nem lesz azonos egyetlen valós számmal sem a sorrendbõl. Itt most arra kell vigyázni, hogy valós számoknak többféle is lehet a tizedes tört alakjuk (pl. 1=0, 999999..), ezt úgy lehet kiküszöbölni, hogy a felsorolásunkban a valós számoknak csak azt az alakjuk szerepeljen, amik nem olyanok, hogy egy idõ után végtelen 9es szerepel a tizedes alakjukban, és a legyártott számunkban is vigyázunk rá, hogy ne ilyen alakú számot kapjunk, tehát pl. 9es számjegyet soha nem írunk be.
A kérdező hozzászólása: Köszi a választ. De még mindig nem sikerült felfognom :S ez a rész nem tiszta: "az egész része tök mindegy mi, a tizedes vesszõ után az i-edik helyre egy olyan számjegyet rakok, ami NEM azonos, mint a felsorolásban az i-edik tagban az i-edik jeggyel."
A kérdező hozzászólása: Köszi szépen, most már értem :D Ez nagyon tetszik :D

A T-home-nál lehet magunk is frissíteni vagy csak mikor behozza a kérdést a rendszer? És hogyan lehet a csatornákat rendezni mert ez így nem jó sorrend.

Legjobb válasz: Szüleimnél T-Home IP Tv van. Frissíteni még sose láttam és szerintem még sose kérdezett rá. Néha-néha jön egy üzenet a változásokról, de nekik semmit se kell csinálni. A csatornákat természetesen sorba tudod rendezni a menüben a beállításoknál ha jól emlékszem, akkor a televízió menüpont alatt. Ott van egy olyan menüpont, hogy csatornák testreszabása. Ott tetszés szerinti sorrendbe rakhatóak a csatornák és ez a sorrend új csatornák megjelenése esetén se változik.

Szüleimnél T-Home IP Tv van. Frissíteni még sose láttam és szerintem még sose kérdezett rá. Néha-néha jön egy üzenet a változásokról, de nekik semmit se kell csinálni. A csatornákat természetesen sorba tudod rendezni a menüben a beállításoknál ha jól emlékszem, akkor a televízió menüpont alatt. Ott van egy olyan menüpont, hogy csatornák testreszabása. Ott tetszés szerinti sorrendbe rakhatóak a csatornák és ez a sorrend új csatornák megjelenése esetén se változik.


Ha éttermek, kávézók, bankok, okmányirodák, földhivatalok, posták, takarékszövetkezet, áruházak nyitvatartása érdekli, kattintson ide!