Találatok a következő kifejezésre: Hogyan lehet az alábbi (148 db)

Hogyan lehet az alábbi helyzetből jól kijönni?

Páromnak van egy 5 éves gyermeke. Elég sokszor van nálunk és gyakran van olyan helyzet, amikor kettesben vagyok vele. Édesapa nagyon engedékeny, édesanya meg egyáltalán nem neveli, vagyis a laptop elé ülteti egész álló nap. Én ezt nem nevezem gyereknevelésnek. A nagyszül?k meg próbálnak neki mindent megadni. Igazából én vagyok a gyerek életében ez egyetlen, aki következetes és aki nem tesz felesleges ígéreteket. Nálam a NEM, egy óra múlva is nem marad. Szóval nálam már nem alkudozik annyit, mint másnál. Viszont ennek meg van a hátulüt?je. Hiába szeretem, játszok vele, f?zök neki, amit szeretne, mégis úgy érzem, hogy tart t?lem, én vagyok a gonosz mostoha. Például nem engedem meg neki, hogy este kilenc/ tíz után nekiálljon egy újabb másfél órás mesének. Pedig apának az még simán belefér. Szeretem, ha az asztalnál eszik, elvárom, hogy ne ordibáljon feln?ttekkel stb. és ragaszkodom az esti fürdéshez. Egyik szül?nek sem fontos ez annyira... Szerintem ezek alapvet? dolgok, amik ha most nem rögzülnek, akkor sosem fognak. Többször már el?fordult olyan, hogy az édesapjával sugdolózott arról, hogy kér csokit este, de azt ne mondja el nekem. Sokszor kihangsúlyoz dolgokat, mint például: most még megnézem ezt a mesét és után megmosom a kezem, jó? Ok nélkül magyaráz meg dolgokat, mintha ezt elvárnám t?le. Sosem bántottam, még csak kiabálni sem kiabáltam rá, de mégis tart t?lem. Érzem, hogy szeret. Sokat beszélgetünk, egész jó egyébként a kapcsolatunk. Fontos megjegyeznem, hogy nem nevelem, semmi ilyen szándékom nincs, ezek a helyzetek akkor adódnak, amikor egyedül vagyok vele, és nekem kell eldöntenem adott helyzetben, hogy mit szabad és mit nem, s?t elég sokszor a nagyszül?kre hivatkozok, mégis én vagyok a szigorú. Hogyan tudnám ezt a dolgot pozitív irányba fordítani? Köszönöm!

Legjobb válasz: Szia! Sajnos a leírtak a legjobb példái annak hogyan lehet egy gyereket félre vagy jól nevelni. Elsõ körben leírom, hogy TE, kérdezõ nagyon jól kezeled a helyzetet, bár írod, nem neveled, de tulajdonképpen azt csinálod-anyuci, apuci, nagyszülõk helyett is. Anyu dolgot hagyhatjuk, mert nem vele élsz. Viszont apunak követnie kellene a példádat és nem jólesõen legyintenie a módszeredre, meg odafigyelni a gyerek titkos "sutyorgásaira". Tõled nem tart, és nem fél a gyerek, hanem tudja hogy szabályok, határok vannak -és igen, KÉPES is betartani! Nem tudom mennyire szilárd és erõs a kapcsolatod ezzel a férfival, de a gyereknek most Te vagy az egyedüli pozitív segítség , hogy jó írányban fejlõdjön.

Szia! Sajnos a leírtak a legjobb példái annak hogyan lehet egy gyereket félre vagy jól nevelni. Elsõ körben leírom, hogy TE, kérdezõ nagyon jól kezeled a helyzetet, bár írod, nem neveled, de tulajdonképpen azt csinálod-anyuci, apuci, nagyszülõk helyett is. Anyu dolgot hagyhatjuk, mert nem vele élsz. Viszont apunak követnie kellene a példádat és nem jólesõen legyintenie a módszeredre, meg odafigyelni a gyerek titkos "sutyorgásaira". Tõled nem tart, és nem fél a gyerek, hanem tudja hogy szabályok, határok vannak -és igen, KÉPES is betartani! Nem tudom mennyire szilárd és erõs a kapcsolatod ezzel a férfival, de a gyereknek most Te vagy az egyedüli pozitív segítség , hogy jó írányban fejlõdjön.
Ha érzed, hogy szeret, akkor nincs semmi baj. :) Ezek amúgy is életkori sajátosságok, még az én 3 évesemnél is van két ember, akikre fél éve azt mondja, "nem szeretem"... és tényleg nem is szereti õket. Nálunk a két gyerek, ha választani kell a két nagyi közül, hogy kinél legyenek pár napot, mindig a szigorú, és következetes, de szeretettel teli nagyanyjukat választják. Érdekes, pedig a másik nagyon engedékeny, ráadásul a kedvenc kajáikat csinálja, ötféle ételbõl választhatnak. Mégis a másik nagyi az érdekesebb, mert vele el lehet menni a horgásztóra, meg elviszi õket biciklizni, és fára mászhatnak nála a kertben :)
Gondolom nincs még saját gyereked, mert akkor jobban megértenéd a párodat is. Hidd el Neked sokkal könnyebb következetesnek lenni a kisfiúval, hiszen nem anyaként szereted.Ha lesz sajátod is, ezerszer nehezebb lesz betartani a nevelési elveidet és ezt saját tapasztalatból mondom:) Az ember nagyon könnyen beadja a derekát, elég csak ránézzen a gyereke sóvárgó tekintetére. Amúgy a nevelési elveid nagyon jók, de szerintem ne a párod gyerekén gyakorold, hanem majd a sajátodén.
Az utolsó válaszolótól kérdezném, hogy a következetesség és az anyai szeretet kizárják egymást? Mert azt mondod, hogy csak azért tud következetes lenni a gyerekkel, mert nem az övé. Ez nagyon -nagy tévedés és már ne haragudj, butaság. Aki igazán szereti a gyerekeit, az nem enged a szabályokból, tiltásokból, csak azért mert a gyereke "sóvárgón" néz rá. Nem ezzel teszel jót a gyerekednek, hanem azzal, ha van egy átlátható rendszer és szabályok az életében, ez adja meg a keretet mindennapjainak, és ha hozzászokik a rendszerességhez, ez segíteni fogja felnõttként is!
A kérdező hozzászólása: Köszönöm! Nagyon jól esett mindegyik válasz. Örülök, hogy jó úton járok. Egyébként a párom nem szereti ha beleütöm ezekbe a dolgokba az orromat, viszont engem olyan erõs késztetés hajt, hogy inkább vállalom, hogy összeveszünk, minthogy ekkora hibákat kövessen el, hiszen egy ember életérõl beszélünk ilyenkor. Szerinte én mindent túlaggódok.. :)
A leírtak alapján a dolog pozitív irányba halad.
Szerintem csak olyan dolgokkal foglalkozz, amik közvetlenül érintenek téged. És persze kellemetlenül érintenek. Pl. ha sétáltok az utcán, és ordít, akkor nehogy már beégessen, jogod van megkövetelni a normális viselkedést. vagy ha te mosod utána az ágynemûjét, egyértelmû, hogy nem engedsz a fürdésbõl. Viszont, hogy mennyi csokit eszik, meg mikor, és hánykor fekszik le aludni, szerintem hagyd rá az apukájára. Nehogy már aláássa a kapcsolatotokat. Mert ilyenkor a legtöbb férfi a gyerekét választja, ez így természetes is, így is kell, hogy legyen, bármilyen furcsa nevelési elveket is vall. Azonkívül ha mindenben a te akaratod érvényesül, a gyerek szemében csökkenhet az édesapja, hogy milyen papucs, és nem áll ki érte. Ne akard õt nevelni túlzottan, nem a te gyereked, ha a szülõknek így jó, rájuk kell hagyni.

Hogyan lehet az alábbi problémát megoldani?

http://img841.imageshack.us/i/hibad.png/

Legjobb válasz: Legvalószínûbb a szoftver hiba - telepítsd újra a windowst. Második lehetõség a merevlemez szektorhibája, azon a részen, ahogy egy rendszer fájl található. Harmadik memória hiba. De akár még táphiba is lehet, ha a memóriának nem ad le elég áramot, és az elveszíti tartalma egy részét.

Legvalószínûbb a szoftver hiba - telepítsd újra a windowst. Második lehetõség a merevlemez szektorhibája, azon a részen, ahogy egy rendszer fájl található. Harmadik memória hiba. De akár még táphiba is lehet, ha a memóriának nem ad le elég áramot, és az elveszíti tartalma egy részét.

Hogy lehet az alábbi szavakból egy teljes mondatot kapni? A mondatokra pedig, hogy lehet válaszolni?

ever are haircit get a going you to? if 100 where go would had you you dollars?

Legjobb válasz: Where would you go if you had 100 dollars? (mit csinálnál, ha lenne 100 fabatkád? I would go to the casino. Are you ever going to get a haircut? (elmennél végre egyszer hajat vágatni?) No chance. (esélytelen)

Where would you go if you had 100 dollars? (mit csinálnál, ha lenne 100 fabatkád? I would go to the casino. Are you ever going to get a haircut? (elmennél végre egyszer hajat vágatni?) No chance. (esélytelen)
A kérdező hozzászólása: Köszönöm!!:)


Mozgó meghívó? Hogyan lehet az alábbi meghívót elkészíteni?

Videó: Http://www.youtube.com/watch? V=ASoQ8puhamg Arra már sikerült rájönni, hogy ha a jobb oldali ablakot nyitjuk ki akkor a bal oldali alak mozog, és fordítva. Magát a megvalósításhoz kellene segítség.

Legjobb válasz: Kétszer megnézed a videót és rájössz te is hogyan mûködik! http://www.youtube.com/watch?v=ASoQ8puhamg

Kétszer megnézed a videót és rájössz te is hogyan mûködik! http://www.youtube.com/watch?v=ASoQ8puhamg

Hogyan lehet az alábbit megcsinálni CSS-el? Vannak szavaim, mondjuk <a> vagy <span> tag-ek között. Ezeket úgy formázom, hogy egy lekerekített dobozban legyenek, mint egy felhő. Sok ilyenem van és .

és az oldalon ezek a felhők sorkizárva vannak rendezve. Ez azt eredményezi, hogy a felhők közti távolság változó soronként, ami nem szép. Ehelyett azt szeretném, ha a dobozok közti távolság fix lenne, helyette a dobozban lévő szöveg két oldalán a hely lenne a rugalmasan változó. Hogyan lehet ezt megcsinálni?

Legjobb válasz: csinálj egy ábrát ehhez painttel mert nem értem :D

csinálj egy ábrát ehhez painttel mert nem értem :D
Nos, pont egy hasonlót csináltam én is hirtelen felindulásból tegnap. :D Viszont CSS-el nem nagyon lehet megoldani azt, hogy a padding változzon. Azt tehetnéd meg szerintem, hogy JavaScripthez folyamodsz. :) De szerintem ez még JavaScriptttel sem lenne egyszerû. Miért kell ennek feltétlenül így kinéznie? Mihez kell ez?
Egyébként, a markupban én inkább ul-t használnék, ha ezek a felhõk összetartozó dolgokat sorolnak fel. Én így oldanám meg js-ben: CSS-ben balra igazítok. Ez fallbacknek sem utolsó. Az y koordináta alapján beosztom soronként a felhõket. Ezután minden sorhoz megismétlem az alábbi lépéseket: addig növelem a sorban lévõ összes elem (li) belsõ paddingját, amíg a container (ul) magassága meg nem változik. A magasság megváltozása elõtti érték volt a jó. :)
A kérdező hozzászólása: Azért kell, hogy szépen nézzen ki. Egyébként nagyon egyszerû dolognak tûnik. Egyszerûen szavak vannak színes dobozban felsorolva. Ha nincsen sorkizárva szarul néz ki. És ha a sorkizártba változik a köz, az is rosszul néz ki. De ha a dobozon belül változik a köz, az szépen nézne ki.
A kérdező hozzászólása: ja de jó lenne, ha mégis meg lehetne oldani ezt css-el! tényleg annyira bonyolult? pedig tök egyszerû probléma

Gyorulás vagy gravitáció? Hogy lehet az alább kifejtett két dolog ekvivalens?

Einstein szerint ekvivalens. Na de! Hogy lehet ekvivalens egy bolygó tömege által okozott a bolygó felületén annak mindenpontján a tömegközéppontja felé ható gravitációs tér

Legjobb válasz: A súlyos tömeg és a tehetetlen tömeg hagyományosan két különbözõ fogalom, és a relativitáselmélet elõtt még elméletileg sem mondta ki vagy vezette le senki a kettõ ekvivalenciáját. Einstein is csak posztulálja. Az Eötvös-féle mégoly pontos torziós ingával sem lehetett kimutatni, hogy ha, tegyük fel, a súly az egyikkel, a tehetetlenség (hogy minden test igyekszik megtartani nyugalmi helyzetét vagy egyenes vonalú egyenletes...) a másikkal arányos, akkor is a két arányossági tényezõ különbözik. (Ettõl persze még mindig különbözhet, még sokkal pontosabb kísérlet kimutathatja.) A modern fizika egyik megoldatlan problémája, hogy nem találják a gravitációs teret / kölcsönhatást "közvetítõ" részecskét, a gravitont, holott, mint a többi minden kölcsönhatásnak, kéne lennie ilyen elemi részecskéjének. Ha ez megvolna, azt a gyorsuló ûrkabinban és a földi gravitációs erõtérben is meg kéne tudnunk figyelni.

A súlyos tömeg és a tehetetlen tömeg hagyományosan két különbözõ fogalom, és a relativitáselmélet elõtt még elméletileg sem mondta ki vagy vezette le senki a kettõ ekvivalenciáját. Einstein is csak posztulálja. Az Eötvös-féle mégoly pontos torziós ingával sem lehetett kimutatni, hogy ha, tegyük fel, a súly az egyikkel, a tehetetlenség (hogy minden test igyekszik megtartani nyugalmi helyzetét vagy egyenes vonalú egyenletes...) a másikkal arányos, akkor is a két arányossági tényezõ különbözik. (Ettõl persze még mindig különbözhet, még sokkal pontosabb kísérlet kimutathatja.) A modern fizika egyik megoldatlan problémája, hogy nem találják a gravitációs teret / kölcsönhatást "közvetítõ" részecskét, a gravitont, holott, mint a többi minden kölcsönhatásnak, kéne lennie ilyen elemi részecskéjének. Ha ez megvolna, azt a gyorsuló ûrkabinban és a földi gravitációs erõtérben is meg kéne tudnunk figyelni.
Ok, így már mindjárt más.
Igen, biztos. Pontosabban a létrehozáshoz kell energia, de a fenntartáshoz már nem.
"vagyis nem feltétlenül, de ebbe ne menjünk bele" Biztos vagy ebben?
"A Földben is, mint anyagban van energia, csak azt másképp lehet érzékelni, hiszen E=mc^2. Tehát energia=anyag." Ez OK, de a kérdezõ szerintem nem erre gondolt. Hanem arra, hogy egy ûrhajó gyorsításával akarsz gravitációt létrehozni, akkor ahhoz energiát kell felhasználnod (vagyis nem feltétlenül, de ebbe ne menjünk bele). Míg egy gravitációs térben a testre energiafelhasználás nélkül hat a gravitációs erõ.
"egyik esetben nagy tömeg gravitációs terérõl van szó, míg a másik esetben a nagy tömeg a közelben sincs, sõt az ûrhajót gyorsítani kell, tehát energiát kell felhasználni." A Földben is, mint anyagban van energia, csak azt másképp lehet érzékelni, hiszen E=mc^2. Tehát energia=anyag. Vegyünk egy ládát a világûrben, melyben vagy, és a liftet egy láthatatlan kéz éppen g gyorsulással húzza fölfelé. Ekkor nem tudod eldönteni, hogy az általad érzett mg erõ vajon egy gyorsítóerõ, vagy egy nagy test gravitációs ereje okozza. Ezért tekintjük "ekvivalensnek" a kettõt.
Attól függ, mi a célod. Ha ûrhajóval utazni akarsz, akkor még fúziós hajtómûvekkel sem tudod nagyon megközelíteni a fénysebességet, mert ahhoz (mármint a megközelítéshez, mert az elérés lehetetlen) irdatlan mennyiségû energia kellene. A gond pedig ott van, hogy azt az anyagot is fel kell gyorsítanod, amelyet késõbb, akár jóval késõbb használsz reaktív anyagként (vagyis a rakéta kifújja a fúvókákon). "elõbb-utóbb megközelítjük c-t; (igaz, az csillagközi utazáshoz nudli" Ahogy vesszük. Ahogy megközelíted a fénysebességet, a hajón egyre lassabban telik az idõ (belül ezt nem érzed, de kívülrõl úgy látszik), ezért egy 1000 fényéves távolságot akár pár hét alatt is megtehetsz. De csak saját idõben, mert eközben az ûrhajón kívül (pl. a Földön) párezer vagy akár pármillió év telik el. De ha csak mesterséges gravitácót akarsz, akkor arra sokkal egyszerûbb és olcsóbb megoldás is van.
A kérdező hozzászólása: s nem lehetne a mesterséges gravitációt egyszerûen úgy megoldani, hogy az esetleges ûrhajót folyamatosan gyorsítjuk g-vel? Vagy a baj csakis a folyamatos üzemanyaghasználat lenne, ami ráadásul megközelítve a határsebességet teljesen értelmetlen is lenne, meg mi a franc vinne el annyi elégetnivalót? na jó ez kicsit sok kérdés volt egybe, de talán érthetõ, hogy mire akartam kilyukadni. Foylamatos gyorstás: 1. megvan a mesterséges gravitáció; 2. elõbb-utóbb megközelítjük c-t; (igaz, az csillagközi utazáshoz nudli, de jóval több a mai elért sebességünknél) 3. c közelében már akár csinálhatunk mesterséges gravitációt majd a lassításkor ellenirányú gyorsítással, azaz fékezéssel. Nem?
Nem arról van szó, hogy a kétféle effektust azonosképpen lehet elõállítani, hanem arról, hogy a hatásuk azonos (súlyos tömeg vs. tehetetlen tömeg). Ha pl. nem egy székkel tartod meg magad a villanykörte becsavarásakor, hanem rakétafúvókákkal, akkor bizony energiát kell felhasználnod, holott fizikai értelemben a két eljárás eredménye azonos: ellenállsz a gravitációnak. Csak éppen a felhasznált energia teljes mértékben a gázsugár kinetikai energiáját növeli (na meg hõenergiát is kap). Ugyanezt látod akkor is, ha a gyorsuló ûrhajót elhagyó gázsugarat figyeled az ûrhajóból.
A kérdező hozzászólása: köszi, a lokalitás kicsit javít a gondolat átlátáson, de ez nem változtat azon, hogy egyik esetben nagy tömeg gravitációs terérõl van szó, míg a másik esetben a nagy tömeg a közelben sincs, sõt az ûrhajót gyorsítani kell, tehát energiát kell felhasználni.
Einstein azt mondja, hogy LOKÁLISAN nem különböztethetõ meg a gravitáció és a gyorsulás. Ez azt jelenti, hogy akkor nem tudod a kettõt megkülönböztetni, ha a gravitációs mezõben elvégzett kísérleted olyan kicsi térrészletre korlátozódik, amelyen még nem jelentkeznek az árapályerõk: vagyis HOMOGÉN gravitációs térben. Homogén gravitációs tér viszont nem létezik, csak olyan, hogy pl. egy igen nagy gravitációs terû égitesttõl elég nagy távolságban a gravitációs gradiens (a gravitációs erõ térbeli változása) a kísérleti eszköz méreteihez és érzékenységéhez képest elhanyagolható. Viszont érzékeny atomórákkal kimutatható már az is, hogy egy páremeletes épület felsõ emeletén gyorsabban járnak az órák, mint a földszintjén. Vagy ha pl. egy igen nagy lifben zuhansz lefelé, akkor zuhanás közben két egymástól elég nagy távolsága lévõ test vízszintesen közelíteni, függõlegesen pedig távolodni fog egymáshoz/tól. Ebbõl észrevehetõ, hogy nem az ûrben lebegsz, hanem gravitációs térben vagy szabadesésben. (Az ekvivalenciaelv mély mondanivalója persze az, hogy elvi különbség sincs a kettõ között. Ezt pedig nem befolyásolja az, hogy nem vagyunk képesek abszolút homogén gravitációs tér létrehozására.)
:D A folyamatos lineáris gyorsításhoz képest igazán elhanyagolható az egyszeri felpörgetés, nem?

Hogyan lehet az alább említett rovar ellen védekezni?

Sziasztok!

Legjobb válasz: Szerintem orvos. Õk biztos tudják a védekezési módját is, meg hogy mik. Pláne ha ilyet képes okozni amit leírtál..:|

Szerintem orvos. Õk biztos tudják a védekezési módját is, meg hogy mik. Pláne ha ilyet képes okozni amit leírtál..:|
Szerintem szerezz rovarírtót, Mospilan vagy decis megteszi a hatását.
A külsõ jellemzés valamilyen bögölyre enged következtetni, de a böglyök lárvái a talajban vagy a vízben élnek, nem paraziták...
vegyél pest reject et mert nekünk is van és régóta nem láttam legyeket de ha ez nem válik be akkor rovarirtó....

Hogyan lehet azt alábbi dolgokat beállítani?

http://kepfeltoltes.hu/view/120609/sdfgdgsdf_www.kepfeltolte..

Legjobb válasz: Biztos, hogy az a uTorrent sebessége? Mert én nem tenném rá a nyakam. Az színes és órás kérdésedre a téma a válasz, de ne kérdezd melyik. https://www.google.hu/#sclient=psy-ab&hl=hu&q=windows+7+aio+..

Biztos, hogy az a uTorrent sebessége? Mert én nem tenném rá a nyakam. Az színes és órás kérdésedre a téma a válasz, de ne kérdezd melyik. https://www.google.hu/#sclient=psy-ab&hl=hu&q=windows+7+aio+..

Hogyan lehet az alábbi gépet felhúzni?

http://valid.canardpc.com/show_oc.php?id=907687

Legjobb válasz: Azt mondod, hogy hú, miközben felfelé mutatsz :D

Azt mondod, hogy hú, miközben felfelé mutatsz :D
Hozzáértõ: Ahogy látom elég régi benne kb minden. Erõsebb processzorhoz új alaplapra lesz szükséged, de jobban jársz, ha már PCIe-t támogató alaplapot veszel, tehát új videókártya is kell. A ramról (memóriáról) ne is beszéljünk. Jobban teszed ha 10-15K huf-ért felteszed vaterára 40-ért veszel egy új gépet, sokkal gyorsabb lesz, mintha ugyan ennyi pénzbõl felújítanád, az ilyen régi dolgokhoz már elég drága az alkatrész.
Az elõzõ válasz írója vagyok, ha ki tudnád deríteni pontosan milyen alaplap van benne, lehet hogy érdekelne is a dolog megvételre, feltéve hogy úgy döntesz eladod. További dolgokért küldj privátot.

Hogyan lehet az alabbi he;lyzetet lereagalni? Bovebben lent. Ferfiak valaszat is varom!

Tehat a feleseg igaz nem teljesen egeszseges mert magas vernyomasa van de ez nem indok arra h ne tudna dolgozni. A vernyomas gyogyszerrel kezelve van. Egyszeruen ketoldali munkaundora van. eddig ahany munkahelye volt kul cegekenl kul teruleten egyik sem tetszett mindig kitalal vmi indokot h milyen szemetek bent a cegnel. a ferjnel ki is jatsza h o milyen beteg es milyen rosszul van. bezzeg mikor jon a hetvege es bulizni kell menni, meg mikro elutaznak a betegsenek hult helye van akkor kicsattan az egezsegtol. miheylyst vissza kell emnnie dolgozni rogton beteg. A ferj dolgozik mint egy barom, reggel 6tol sokzor este 10-ig negy orakat vezet soksozr naponta es sozmbaton is bevallal melot h vhogy megeljenek. en ezt abszolute nem tartom fairnek, de kivancsi lennek elsosirban ferfi jeloltekre itt h ok ebben a szituban hogyan lepnenek fel, h regalnak le a dolgot.

Legjobb válasz: ezek szerint te vagy a férj? egyszerû, megmondani neki, hogy innentõl anyukám külön kasszán vagyunk, a rezsit felesben fizetjük, a maradék pénzét meg mindenki magára költheti.

ezek szerint te vagy a férj? egyszerû, megmondani neki, hogy innentõl anyukám külön kasszán vagyunk, a rezsit felesben fizetjük, a maradék pénzét meg mindenki magára költheti.
Akivel ezt meg lehet tenni, meg is érdemli.Mintha az unokatesómat látnám.1x szóltam neki, h ez így nem jó, jól meg is sértõdött, h mi közöm hozzá.
Hát. És a fiú ismerõsöd szereti még a feleségét? Szerintem ha ilyen a csaj, elõbb-utóbb kiszeret belõle. Megoldás lehet a külön kassza, de nehéz. Én egy ilyen nõvel nem tudnék együtt élni.
A kérdező hozzászólása: kedves utolso valaszolo, nem pletykalom masok nyomorat hanemmask velemenye is erdekelt h ki mit tenne! foleg ha az illeto ferfi! ha nem erted a kerdes lenyeget akkor mi a fenenek irsz? abban meg igenis kozom van h vki atjon hozzank keso este mikor nalunk kis baba van es alszik, vagy csuszunk furdets altatas es a gyerek kizokken a napi rutinbol, ugyanakkor elkuldeni meg sajnalom. es ilyen npokon en ejszakazom a picivel es nem alszom. ebben az ertelemben sokszor zavar az esti latogatas de ugyanaqkkormeg sajnalom es nem akarom elkuldeni.
Nem mintha közöd lenne hozzá.. Remélhetõleg a barátnõiddel is kipletykálod mások nyomorát :)
A kérdező hozzászólása: Koszi a valaszokat. az utolsonak igaza van, nem a ferj vagyok, hanem a srac ismerose, (nem szereto), jo ismerosok vagyunk, nekem van sajat csaladom es boldog hazassagban elek, mielott meg erre letamadnanak. A srac nekem onti ki a banatat es maga alatt van es fogalma sincs h mit csinaljon. En drasztikusan oldanam meg a helyzetet a mamaja szerint, mert ugy ahogy az elso leirta leulnek vele beszelni es elmondanam h mennyire nem vagyok boldog es rosszul erzem magam a boromben es valasztas ele knyszeritenem vagy osszeszedi magat es dolgozik vagy valok. a baj h a srac tul lelkiismeretes es valasra nem akar gondolni, de pl en szemely szerint egy ilyen novel nem elnek egyutt egy percet sem. Pedig no vagyok!!! csak tudjatok eleg rossz nezni h atjon munka utan hozzank mikor mar mogotte van egy nap 9 korul h elsirja a banatat es mikor fonoman probalunk a ferjemmel puhatolzoni meg egyebek akkor latni a megkeseredest rajta ami nem csak a faradsag hanem a kilatastalansag inkabb. foleg lat minket boldog hazassagban elni es miota megszuletett a picikenk azota meg jobban maga alatt van neha. szeretne babat de h lehet egy ilyen kapcsolatra egy csaladot alapitani??? mivel meg a rsac um fiatal jokepu sokkal jobb not is talalhat maganak en elhagynam. ezert erdekelt masok velemenye ill ferfiake is h ok ezt h reaglnak le a szitut?
Annyira unom már ezt a beszéljétek meg dolgot..egyszerûen hülyeség, mert szerintetek hányszor próbálták már??? Nah mindegy. Szerintem még az elsõnek a legértelmesebb a hozzászólása.. de én azt vettem észre, hogy ez a gyakorlatban kissé nehezen kivitelezhetõ.. mert pl. a férfi lesz a szemét, ha nem vesz meg a nõnek mondjuk egy alapvetõ dolgot, mert épp neki nincs rá pénze. Szerintem a kérdezõ nem a férfi, hanem a nõ kedves barátnõje, vagy szeretõ, vagy a férfi barátja esetleg az anyja:D Az igazi megoldás szerintem a rövid idõrer külön költözés, kiderül hogyan bírja majd...
Üljetek le megbeszélni, egy õszinte beszélgetés sokmindenre megoldást jelenthet!
ja igazatok van de azért ezt meg kéne beszélnetek szerintem:)
Hát igen, az elõttem szólónak jó az ötlete!
Tyû, megértem, hogy a tanácsadást baráti kötelességnek érzed, ez jól is van így. De azon túl, hogy mindazt, amit neked elmond, mondja el a feleségének TELJES TERJEDELMÉBEN ÉS UGYANAZOKKAL A SZAVAKKAL mást nem tanácsolhatsz neki. Tényleg unalmas, hogy mindenhol elõbb-utóbb elõkerül ez a "beszéljétek meg" duma, de csak így mûködik. Ha az a baj, hogy már ezerszer megbeszélték és nincs eredmény, akkor nem jól beszélték meg. Egyszerûen mindig ugyanazon a nyomvonalon folyt a beszélgetés mind az ezer alkalommal, mindenki a sérelmeit kántálta és becsukta a fülét a másik bajára, azt lekicsinyelte a sajátjához képest. Így nem is juthatnak elõre.


Ha éttermek, kávézók, bankok, okmányirodák, földhivatalok, posták, takarékszövetkezet, áruházak nyitvatartása érdekli, kattintson ide!