Találatok a következő kifejezésre: Hogyan legyek Kedvesebb hogyan legyek egyszerü nő (1 db)

Hogyan legyek elnézöbb? Kedvesebb? hogyan legyek egyszerü nő?

Sokat veszekedtem,mert nem tudtam kifejezni, ami fájt nekem, a barátom meg zárkozott tipus, megijedt, és majdnem ráment a kapcsolatunk.

Legjobb válasz: Szia! Az én párom is sokat hazudott, füllentett nekem mikor megismerkedtünk, fontosabbak voltak neki a barátok, vagyis inkább haveroknak nevezném õket. Aztán engedtem egyedül, bár mikor elment jól kibõgtem magam. Azóta teljesen megváltozott azt hiszem kiélte magát, már nem akar egyedül menni sehova, ha én nem megyek akkor õ sem. Nyáron volt az esküvõnk, már most a picibabával próbálkozunk, bár sajna egyelõre nem sok sikerrel, de hátha a hét végén + tesztem lesz. És nem egészen 3 évnek a leforgása alatt történt, monogatja is a párom hogy sokat tûrtem neki annak idején, más nem viselte volna el. Bíztam benne és 360 fokos fordulatot tett de csak jó irányba.

Szia! Az én párom is sokat hazudott, füllentett nekem mikor megismerkedtünk, fontosabbak voltak neki a barátok, vagyis inkább haveroknak nevezném õket. Aztán engedtem egyedül, bár mikor elment jól kibõgtem magam. Azóta teljesen megváltozott azt hiszem kiélte magát, már nem akar egyedül menni sehova, ha én nem megyek akkor õ sem. Nyáron volt az esküvõnk, már most a picibabával próbálkozunk, bár sajna egyelõre nem sok sikerrel, de hátha a hét végén + tesztem lesz. És nem egészen 3 évnek a leforgása alatt történt, monogatja is a párom hogy sokat tûrtem neki annak idején, más nem viselte volna el. Bíztam benne és 360 fokos fordulatot tett de csak jó irányba.
Az már elõrelépés, hogy megértetted a barátodat és elfogadtad hogy gond van!:) Itt most sok kérdés egyszerûen egy DÖNTÉSEN múlik: mostantól több szabadidõt engedek neki, mostantól nem leszek morcos, meglátom a szépet, a jót feltételezem. Azt is lehet, hogy mindennap reggel, este elgondolkozol rajta, hogy viselkedtél, miket gondoltál, és újra megfogadod ezeket. Naplót is írhatnál, nagyon hasznos tud lenni. A bizalmat olyan könnyû elveszíteni és olyan nehéz valaha is visszanyerni... Sok minden múlik azon, hogy szerelmes vagy-e a barátodba. Ha igen, akkor bízol benne feltétlenül. És ami még fontosabb: önmagadban bízz. És higyj, hiszen a jóban, a szépben, a boldogságban való hit nélkül, mit ér az életünk? Hova tartunk anélkül? Egy kapcsolat nem attól tökéletes, hogy minden nap békésen telik, egész álló nap mosolyogtok egymásra, mindenben megegyeztek, egyetértetek, tökéletesen hasonlóak vagytok stb, mert egy idõ után halálosan unalmas lenne az élet. Az igaz, hogyha nem érzitek jól magatokat a kapcsolatban, az nem jó kapcsolat. De ne könyveld el elveszettnek, sokmindent tehetsz! Persze, ha a barátod egy kedves lányra vágyik, a te természeted pedig nem kedves, akkor sokat kell magadon dolgoznod, hogy megváltozz, mert valaki vagy eredendõen kedves, vagy nem. Azt nem tudom mit értett azon, hogy "egyszerû", de nekem a kiszámíthatóság, az önfeláldozás, nyíltság és õszinteség, és a megbízhatóság jutott az eszembe, az igazi TÁRS, aki nem csak "velem él", hanem tényleg a TÁRSAM az életemben, nem olyan lány, akin mindig csak gondolkozni kell, hogy most vajon megint mi baja, és magyarázni a dolgokat, újra és újra, nem hagy békén stb... Remélem segítettem egy kicsit! Szedd össze magad, és tegyél a kapcsolatodért, és magadért!:)
A kérdező hozzászólása: igen, nagyon szeretem a baratom, es ezert is szeretnek valtozni.
én is ilyen voltam mint te.Rá is ment egy kapcsolatom.Aztán összejöttem egy sráccal aki ugyan olyan volt csak kicsit durvábban. nem volt jó ha dolgoztam, féltékeny volt a barátnõimre.Egyszer elmentem nélküle bulizni hozzá teszem osztálytalálkozóm volt. sorban jöttek az sms-ek hogy öngyilkos lesz, mert nem mondom meg hol vagyok.oda akart jönni.kikapcsoltam a telóm és eldöntöttem hogy vége.Akkor arra gondoltam ha csak fele ennyire voltam bolond már elviselhetetlen lehetett.Azóta tudom hol a határ... Gondolj arra hogy neked hogy esne hosszú távon ha valaki így viszonyulna hozzád.Ideig- óráig jól esik , de aztán....Azóta ezt bevetem a mostani páromnál is. ha nem tetszik ahogy viselkedik velem, elkezdem én is vele. Pl ha flegma én is az leszek. Hamar rájön mennyire rossz, és veszekedés nélül meg van oldva a probléma. Türelem és bizalom! Sok sikert!!!


Hasonló válaszok

A kérdés szövege Válaszok száma

Egyesek miért olyan tiszteletlenek a párjuk felé, hogy beleturkálnak a privát szférájukba?

Levelezés telefon stb..Utána meg ezen problémáznak.
Miért ilyenek?

9

Ez igaz lehet, amit a haverom mondott?

A haverom a minap azt mondta, hogy manapság úgy lehet csak barátnőt találni, ha a pasi lekever egy-két jó nagy pofont a csajnak, mert az olyan férfias a lányok szemében, amelyik pasi meg rendes, rózsát visz a lánynak, kedveskedik, az mehet a levesbe. Lehet ebben igazság? Amúgy nekem is az a szomorú tapasztalatom, hogy rendes srácként egy lánynak sem kellek...

14

Azok a párok, akik már több ideje (1-2 éve) együtt vannak egymással, milyen gyakran találkoznak? És amelyik nap nem találkoznak, mennyit beszélnek egymással?

3

Szerintetek mit kellene csinálnom?

A suli legszebb fiúja mostanában érdeklődik utánnam. Nekem is bejön :) Alkalmanként elhív engem magához, és filmezünk, csókolózunk, és hát... Múltkor sétáltam a parkban, és észrevettem, hogy átöleli az ex-barátnőjét. Amikor ezt megláttam, majdnem elkezdtem sírni... Fogalmam sincs mit csináljak. Már eltelt egy hét, azóta hív a fiú magéhoz, de mindig valami ürüggyel nem megyek el... Segítség!

3

Miért jön mindenki az apakomplexussal, ha egy fiatalabb lány egy idősebb férfit szeret?

Például 20 éves lány és 34 éves férfi

6

Évfordulón nem az a normális, ha a pároddal töltöd az estét?

Ma vagyunk 3 éve együtt. Napközben nem nagyon tudtunk egymással foglalkozni, mert délelőtt nagymamáméknál voltam, ő focizott a haverjaival. Délután takarítottunk, mert hétfőtől szombatig dolgozunk, és este 6 után már nincs kedvünk porszívózni meg a többi "zajjal járó" munkát elvégezni.
Megbeszéltük, hogy estére főzünk közösen vacsit, pezsgő behűtve stb.
Vacsora közben állított a szomszéd 18 éves fia (megjegyzem neki holnap iskola), hogy őt most dobta fb-on a barátnője (inkább net-szerelem volt mint valós kapcsolat) és ő ki van akadva és a párom nem menne e el vele sétálni. (A szomszéd ilyenkor örül hogy a párom legalább vigyáz a fiára és nem keveredik bajba).
7kor mentek el, most jött az sms páromtól, hogy beülnek egy kocsmába, és nem tudja mikor ér haza.

Nem írtam neki vissza semmit, csak hogy "rendben". Nem akarnék veszekedni, de jelenleg olyan dühös vagyok!
Már bánom, hogy nem én nyitottam ajtót, tuti elküldtem volna a gyereket.

(Az nem az én dolgom, hogy egy 200 km-re levő csajjal fb-on levelezik, egy hét után szerelmes és mikor a lány közli vele hogy összejött egy olyan sráccal aki közelebb lakik hozzá, a srác teljesen maga alatt van, fut a páromhoz, hogy ő mit tegyen, mert ő annyira szerelmes. De azért idegesít, hogy a párom ilyenekkel foglalkozik...)

21

Fiúk, őszintén! Mit szólnátok hozzá, ha kiderülne, hogy a barátnőtök mentálisan beteg?

Egészen konkrétan bipoláris zavaros. És ha olyan furcsaságai vannak, hogy pl. teljesen hétköznapi dolognak örül vagy találja viccesnek, máskor meg ok nélkül szomorú vagy ideges? Ez nagyon ijesztő?
Kort is írjatok!

21

Megbántottam a barátnőmet aki emiatt szakított velem, hülye voltam, hogyan hozzam helyre? 19/F

Sziasztok a segítségeteket szeretném kérni mert jelenleg nem tudok tiszta fejjel gondolkodni nagyon szeretem a barátnőmet senkibe nem voltam még ennyire szerelmes, kicsit több mint 8hónapja vagyunk együtt és volt már több-kevesebb konfliktusunk egyszer szét is mentünk akkor is ő szakított de pár nap múlva írt hogy hiányzom neki és szerencsére újra összejöttünk.A mostani helyzetről azt kell tudni hogy nagyon jól éreztük magunkat együtt mostanság de valamilyen hülye ötlettől vezérelve fogtam magam és elolvastam a facebook üzeneteit a mobilján éjszaka miután hazaértünk egy koncertről amit egyből meg is bántam és rájöttem hogy szemernyit sincs miért kételkednem benne és ezért szégyelltem magam és bevallottam neki egyből hogy mit tettem. Sajnos ő ezt egy árulásnak vette amiben ha jobban belegondolok teljesen igaza van. Most nem tudom mi tévő legyek ha valakinek van valami jó ötlete szívesen fogadnám. Üdvözlettel: Egy kétségbeesett szerelmes fiú...

3

Fiúk ti milyen romantikus dolgokkal kedveskedtek a barátnőtöknek?

Mondjatok példát, akár lányok is,hogy ti mitől hatódtok meg

5

Nem szeret már? Miért akarja hármasban?

A barátommal 5 hónapja vagyunk együtt. Nem sok idő, szóval a szexet még egyáltalán nem nevezném unalmasnak. Pár hete viszont felhozta, hogy neki az egyik haverja hármasban csinálta a barátnőjével és annak egy barátnőjével és hogy neki is ilyen álmai vannak. Én Undorítónak tartom az egészet, már akkor is rosszul érzem magam ha más lányt megölel, nemhogy előttem szexeljen vele. Lassan ott tartunk, hogy minden nap felhozza, erősködik hogy menjek bele, erre mondtam neki a szakítás lehetőségét ami után pár napig jegelte a témát, most viszont újra feljött és ugyanott tartunk mint azelőtt. Azóta rosszul érzem magam szex közben is, kevesebb lett az önbizalmam mert folyton az jár a fejemben hogy egyedül kevés vagyok neki. A bizalmam is megrendült és már abban sem vagyok biztos hogy tényleg szeret, mivel akkor szerintem nem kérne ilyet. Én nagyon szeretem őt, de őszintén zavar a dolog.:/ Lelehet egy ilyenről beszélni?
18L

5

Ha éttermek, kávézók, bankok, okmányirodák, földhivatalok, posták, takarékszövetkezet, áruházak nyitvatartása érdekli, kattintson ide!