Találatok a következő kifejezésre: Hogy viselkedjek bátyámmal Egy mocsok szemétláda! (1 db)

Hogy viselkedjek a bátyámmal? Egy mocsok szemétláda!

Anyu másodszor is férjhez ment, a bátyám és a n?vérem az el?z? házasságából születtek. A n?vérem férjhez ment, elköltözött. Egyetemista korában a bátyám beleszeretett egy lányba, akivel össze is házasodtak. Mi a szüleimmel eléggé rossz körülmények között éltünk, apu 3 m?szakban dolgozott, mellette vállalt még második és harmadik állást is, anyu szintén 3 m?szakba járt, mégis alig volt pénzünk. A bátyám ennek ellenére folyton azzal jöt, hogy küldjön neki anyu pénzt, mert a haverok meg a felesége el?tt nem akar égni emiatt. A szüleim mindig adtak neki valamennyit, de neki sosem volt elég. A vége az lett, hogy azt állította, hogy apu miatt él ?(!) olyan rosszul, ezért megsért?dött, és azóta alig láttuk. Már van 3 gyereke (a legnagyobb már 16 év körüli), és kb. 20 éve összesen talán háromszor találkoztunk. (Egyszer a könyveit vitte el, egyszer az apja temetésén, legutobb pedig teljesen véletlenül találkoztnunk.) Nemrég volt a keresztlányunk szülinapja, anyu már a n?véreméknél volt (? az anyukája a keresztlányomnak), amikor véletlenül befutottak a bátyámék - mert épp arra volt valami dolguk, nem is a keresztlányom megköszöntése ügyében, pedig ?k állítólag jóban vannak. Mi is odaértünk, a bátyám meg úgy csinált, mintha mi sem történt volna. Puszi, beszélgetés, stb. Hirtelen úgy meglep?dtem, hogy nem csináltam és nem is mondtam neki semmit. Anyu alig gy?zte nézni a (háromból ketten voltak ott) unokáit. Aztán amikor puszit adtak mindenkinek, és odaállt a nagyobbik lány anyu elé, a bátyám felesége megkérdezte t?le, hogy "Tudod ki ez a néni?" A lány meg (kb. 14 éves), ott állt, húzogatta a vállát, és fogalma sem volt róla, hogy ? a mamája. Nem nagyon t?nt fel a dolog senkinek, ment minden tovább, puszi, stb. De én azóta majd' felrobbanok a düht?l. Amikor a bátyám apjának temetésén én nem mentem hozzá oda részvétet kívánni, akkor meg volt sértve... erre kiderül, hogy még arra sem képes, hogy a gyerekének megmutassa, ki az, aki ?t megszülte, felnevelte és a mai napig imádja.

Legjobb válasz: Hát, hallod, nem vagy könnyû helyzetben. Mivel nem ismerem az érintetteket szeméylesen, ezért csak annyit tudok mondani, hogy én mit csinálnék. Ha tudod a számát, hívd fel a bátyádat, és beszéljetek meg egy idõpontot, amikor nyugodtan le tudnátok ülni beszélni. Szerintem ezt a "randevút" egy nyilvános helyre(pl.étterem)-be szervezd, mert itt nagy a valószínûsége, hogy nem fog cirkuszt csinálni. Üljetek le megbeszélni a dolgokat, DE! Az negyon fontos, hogy nyugodt hangnemben! Még akkor is, ha õ elkezdene kötekedni, vagy kiabálni, te maradj csöndes, és nyugodt, 2 okból: 1.senki sem ér annyit hogy esetleg a rosszullétig felhúzd magad, 2. még ha õ cirkuszol is, mutasd meg neki, te mennyivel különb vagy mint õ, és te felnõtt módjára tudsz viselked. Sok sikert kívánok!!!! Légy ügyes, és diplomatikus.

Hát, hallod, nem vagy könnyû helyzetben. Mivel nem ismerem az érintetteket szeméylesen, ezért csak annyit tudok mondani, hogy én mit csinálnék. Ha tudod a számát, hívd fel a bátyádat, és beszéljetek meg egy idõpontot, amikor nyugodtan le tudnátok ülni beszélni. Szerintem ezt a "randevút" egy nyilvános helyre(pl.étterem)-be szervezd, mert itt nagy a valószínûsége, hogy nem fog cirkuszt csinálni. Üljetek le megbeszélni a dolgokat, DE! Az negyon fontos, hogy nyugodt hangnemben! Még akkor is, ha õ elkezdene kötekedni, vagy kiabálni, te maradj csöndes, és nyugodt, 2 okból: 1.senki sem ér annyit hogy esetleg a rosszullétig felhúzd magad, 2. még ha õ cirkuszol is, mutasd meg neki, te mennyivel különb vagy mint õ, és te felnõtt módjára tudsz viselked. Sok sikert kívánok!!!! Légy ügyes, és diplomatikus.
Én a helyedben távolságtartó lennék a bátyáddal és feleségével, akár ki is osztanám õket (szigorúan a saját nevedben tedd, anyukádat ne keverd bele, nehogy megvonják tõle azt a kevés alkalmat is, hogy láthatja az unokáit). Ha viszont találkoztok a gyerekekkel (akik semmirõl sem tehetnek), akkor hagyd, hogy anyukád kiélvezze. Szerintem tudja õ is, amit te, dehát az anyai és nagymamai ösztönök.. Neked viszont ilyen ösztöneid nincsenek, és nyugodtan hangoztasd a véleményed a bátyádék elõtt (négyszemközt, vagy a feleségével együtt hatszemközt), mert amit mûvel, az nem éppen elfogadható. Egyébként az is lehet, hogy a felesége a ludas, sok ilyen sztorit hallani.
Úgy tûnik, a bátyád fura egy patthelyzetben van: egyszer ott van a az anyukátok, meg te, aztán ott van a felesége és a gyerekek. Ez alapján úgy tûnik, igazából még õ sem tudja, kit tekintsen családjának. Mindenképpen hibázott a bátyád abban, hogy nem tartotta veletek a kapcsolatot, de én külsõ okot keresek ebben. Viszont nagyon jól kijött ebbõl a történetbõl az, hogy a mai rokoni kapcsolatok mennyire felszínesek: mikor véletlenül találkozunk, kedvesek vagyunk, puszik sora, csak éppen nem tudjuk, hogy ki kicsoda. Én egy az egyben megkérdezném a helyedben a bátyádat, hogy miért játsszák a feleségével együtt ezt a "rokonok is, meg nem is"-komédiát...


Hasonló válaszok

A kérdés szövege Válaszok száma

Szerintetek igaza lehet?

Sziasztok

Nemrég jöttem haza a munkából,a szomszéd néni
kérdezgetett,hogy mikor hozom el hozzánk a páromat,
anya azt mesélte,hogy jól megvagyunk,kíváncsi rá.

Amit tudni kell:
2011 augusztusában ért véget egy 2 éves kapcsolatom,
szeptemberbe lett egy új,másfél évig,ami januárban
véget ért,még a hónapban megismertem egy srácot,
fél évig flörtöltünk,randizgattunk,majd összejöttünk,
de nyár végén szétmentünk,azóta szingli vagyok,és
most jó így,úgy érzem rám fért már.

Megkérdeztem anyát,miért hazudta azt,hogy párom van.

Erre annyit válaszolt,hogy engem akart védeni a szomszéd néni előtt,mert ez olyan szégyellni való,mármint a szinglisség,főleg,hogy mindig volt valakim.

Szerintetek egy lassan 2 hónapos szinglisség,
tényleg ekkora szégyellni való?

22/L

7

Ez már biztos jele a megcsalásnak? Mit csináljak?

A férjemmel 7 éve vagyok házas, van két lányunk.

A munkája miatt sok emberrel van napi szinten kapcsolatban, köztük egy 20 éves lánnyal is. Már találkoztam vele, beszéltem vele egyszer. Az iskolája környékén gyakran van dolgom, sokszor megesik, hogy velem szemben megy el, de nem ismer meg.

A férjem nem rég jött haza. Annyit mondott, hogy elment egy faluba alkatrészért. Többet nem mondott és lefeküdt aludni. Èszrevettem, hogy egy idegen telefont tett le az előszobában. Megnéztem és a fent emlìtett lányé! Sokkot kaptam egy pillanatra! Tudom, nem szép dolog, de alaposabban szétnéztem a telefonban. A lány valakinek írta, hogy 'megfogadtam, hogy nem ülök be ... mellé az autóba' (a férjem nevét írta), mire azt a választ kapta, hogy 'már megint vele vagy?'

Mit csináljak? Korábban már csinált hasonlót ezzel a lánnyal! Megcsalt?

34N

45

Melyik szebb név? Izsák vagy Gyárfás?

31

Párom és sógornőm szeretne egy "verset" íratni az apukájuk sírkövére. Melyik a jobb? Az apukájuk 36 éves korában halt meg, öngyilkos lett.

1 . ,,Àlom volt az életem, egy kis rövid álom.
Letörte ifjú életem, rövid boldogságom."

2. ,,Mert a halál csendes álom, de az elválás szívtépő fájdalom."

3. ,,Nehéz volt elválni tőletek, de ha el is mentem.
Mindig itt leszek veletek.
Mindig itt leszek, titkon s észrevétlen.
Ha el is mentem itt marad a léptem.
S végig kopog a csendes éjen."

6

Tobbgyermekes szulok, ti hogyan oldjatok meg a pihenest betegseg eseten? Tudtok labadozni?

Kivancsi vagyok mashol hogyan mukodik. Erosebb betegsegre gondolok, influenza, virusos jarvanyok, mutet utani labadozas.

Nalunk nem nagyon megy, probal a ferjem segiteni, de erzem, h nem igazan veszi komolyan azt, h fel sem birok kelni. Valahova mennie kell, valami fontosat csinalni kell, az en munkam nincs megcsinalva "majd ha jol leszel megcsinalod" cimszoval. Tehat nincs fott etel, nincs takaritva, nincs tiszta ruha senkinek belathatatlan ideig, ha tenyleg pihenek. A gyerekek ultetve vannak a tv elott, majd engem szinte szettepnek, ha atveszem oket, mert persze kipihentek magukat, unatkoznak, aktiv jatekot akarnak, en pedig vonszolom magam es sajnalom oket. Talan azert nem erzi at, mert o 1-2 nap alatt tulesik mindenen, de en nem. Hozzateszem, tenyleg van dolga, nem a tv elott ul, egesz nap porog, kozben szabadit fel egy-egy orat naponta, h pihenjek, vagy pl tegnap furdette a gyerekeket, ez mindig az en dolgom. Szoval segit, probalkozik, de kozben erzem, h talan lelkiismeret-furdalasomnak kell lennie ezekert.
Masfel hete influenzas vagyok, egyre rosszabb, mar reggel alig birok dolgomra indulni, folyamatosan lazas vagyok, faj mindenem.
Tavaly ugyanez tortent, akkor ket honap alatt lettem tul mindenen, mert az influenzabol lett arcureggyulladas, majd tudogyulladas es fulgyulladas, mindezt labon hordtam ki, kezdtem azt hinni, hogy nem elem meg a tavaszt. Vegul a gyerekek elvittem egy hetre a nagyszulokhoz, visszautaztam es fekudtem, gyogyultam. Ez jelenleg nem megoldhato, nem vihetem oket, jonni sem tud senki, van bebiszitterunk, de o most vesz ki szabadsagot.
Neha mar az is eszembe jut, hogy a korhazba kerules lenne a legjobb, akkor biztos minden meglenne oldva itthon nelkulem, mert muszaj lenne...

Tudom, tanacsolni nem nagyon lehet semmit, inkabb csak kivancsi vagyok, hogy mas csaladban mi a helyzet. (A szuleimnel kb ugyanez volt.)

5

Mit lehet kezdeni azzal a családtaggal, aki képtelen rendet tartani maga körül?

A háza egy szemétdomb. Szó szerint. Semmit nem dobott ki kb. 10 éve. Kosz, mocsok és penész van nála. Ha nem megyünk át megsértődik, ha átmegyünk meg az a baj, hogy szóvá tesszük a ház állapotát. Teljesen mindegy, hogy hozzuk fel a dolgot (szépen vagy csúnyán), támadásnak veszi és végigsértődik, nem hajlandó róla beszélni. Mindig fogadkozik, hogy összepakol és kitakarít majd, ha... Kb. 10 éve kezdődött, az elmúlt 2-3 évben mérgesedett el a dolog.

28

Milyen volt életed első összeköltözése valakivel?

Úgy értem, hogy pároddal, házastársaddal. Milyen érzés volt? Könnyű volt együtt élni?
Mi jövőhét csütörtökön költözünk, kicsit izgulok a közös élet miatt (jó értelemben) :)

8

Szerintetek mennyire lesz így a kapcsolatunk tartós hosszú távon?

4 éve ismerkedtem meg a jelenlegi párommal.Nagyon jól elvagyunk,jegyben járunk együtt tervezzük leélni az életünket.Viszont van itt egy kis gond ami engem valahogy nem hagy nyugodni.Nem szeretnék gyereket sem most sem később.Lehet hogy ezért néhányan most elég szép véleményt fognak rólam alkotni de hát ez van.
Mindig úgy voltam vele hogy aki erre született és van akinek egyszerűen nem szabad gyereket a kezébe adni.Hát én az utóbbiba tartozok.Képtelen vagyok akár odaköszönni is vagy megfogni egy gyereket.Nem tudom miért egyszerűen elhuzakodom az egésztől.Igazából férjhez menni sem szeretnék de úgy vagyok vele hogy ez még "belefér" és a páromért megteszem,mert neki minden vágya az esküvő.
A párom ezt megértette (úgy ahogy).Amikor eljegyzett akkor már tudta hogy állok ezzel a "gyerek-témával".
Õ is mindig azt mondja hogy nem szeretne gyereket mert nem lenne hozzájuk elég türelme,de mégis amikor úgy néha felhozódik,egyszerűen látom rajta hogy később Õ nagyon is szeretne legalább 1 gyereket.Amikor rákérdezek tagadja.

Oké,hogy nem tudom hogy fogok gondolkodni majd 5 vagy 10 év múlva,de eszem ágában sincs megváltoztatni a gondolkodás-módom és kitartok amellett amit elhatároztam.

Szerintetek ez mennyire lesz nagy baj hosszútávon?
Tönkreteheti ez a kapcsolatot?

23/N

46

Magyarországon mely városokban vannak árvaházak?

5

Mi történik azzal a (z árva) fiatalkorú gyermekkel, aki életben marad, de a szülei a házban égnek?

1. Mi történik a házzal? Ha van, vagy ha nincs biztosítás?
2. A gyermeké lesz, de felújíthatja majd?

3

Ha éttermek, kávézók, bankok, okmányirodák, földhivatalok, posták, takarékszövetkezet, áruházak nyitvatartása érdekli, kattintson ide!