Találatok a következő kifejezésre: Hogy tudnék majd 3 (9 db)

Hogy tudnék elfelejteni majd 3 éves kapcsolatot?

Muszáj volt szakítanom a barátommal most karácsonykor mert kiderült amit ? nem gondolt volna soha hogy megtudok,megcsalt.Nagyon szenvedek kimondhatatlanul.Töröm a fejem mit kellenne tennem.Kibéküljek?1szer történt meg augusztusban vagy lehet hogy az is 1 hazugág.Ide költözött a környékünkre miattam most,de ezt megtudva szakítottam.Szeretem,de nem szerelem,nem tudnám leírni milyen érzéseket táplálok utánna,de hiányozni fog,de félek h hazugságok mellett lennék vele továbbra is.Ami iszonyatos az a múlt amire vissza gondolok,az együtt töltött percek,mindig és mindenhol.AKKORÁT CSALÓDTAM BENNE!Olyan jól becsapott elhitetve velem h soha nem találok olyat mint ?,és szeret,felesége leszek,és mégis 1kalandba bele ment,mondván h részeg volt,de számot cserélni elsétálni 1 nyaralóig sikeült neki az álítólagos állapotában.Nem hiszem el h ezt történt velem,iszonyat,nem tudok nyugodni.még így is ?t akarom pedig nem szabad.De nem nagyon igyekszik hogy vissza szerezzen,semmi,csak sajnálja.nem hív nem ír.belenyugodott.nem is szenved,pedig szeretném tudni.mi lesz velem?nem tudom.annyi emlék van ami fogva tart és nem tudok másra gondolni,nem merek kimozdulni nem is akarok,hiányzik,de sokat hazudgálhatott,annyira kétségbe vagyok esve:(

Legjobb válasz: Szia! Nagyon sajnálom, fõleg így ünnepek elõtt, hogy így jártál, de szerintem azért vannak benned a kérdések, mert nem tudod, hogy a szívedre, vagy az eszedre hallgass.Leírok v.mit: Nekem az elsõ nagy szerelmem akivel 2 évig jártunk egy 40 éves nõ miatt hagyott el. És utólag kiderült, hogy az utolsó egy évben õk már együtt voltak, úgyhogy egy évig hülyének nézett. Szenvedtem mint egy kutya, és lám-lám, két hónappal a szakítás után õ jött utánnam. Persze nem békültem akármennyire is szerettem volna, és most itt vagyok, ennek már hét éve, és én már hat éve megtaláltam az igazit. Õ még mindíg keres, nem tudja túl tenni magát a dolgon. Azt ajánlom neked, hogy egyenlõre ne tégy semmit, az idõ úgyis megoldja, és el fogod felejteni. És ahogy írod, hogy nem is töri ki a nyakát a békülés felé, akkor nehogy már te fuss utánna!! Az emlékeket õrizd meg, de ne tégy úgy, mintha nélküle nem lenne életed. Igenis van, és egyszer kopogtatni fog nálad az igazi. Lehet, hogy nem is olyan sokára. Máskülömben én úgy vagyok vele, aki egyszer megteszi, megteszi mégegyszer.Õ már eljátszotta az esélyét. Remélem sikerült,hogy kicsit tisztábban láss,és szorítok, hogy túltedd magad rajta. Boldog Új Évet, és Új Szerelmet.

Szia! Nagyon sajnálom, fõleg így ünnepek elõtt, hogy így jártál, de szerintem azért vannak benned a kérdések, mert nem tudod, hogy a szívedre, vagy az eszedre hallgass.Leírok v.mit: Nekem az elsõ nagy szerelmem akivel 2 évig jártunk egy 40 éves nõ miatt hagyott el. És utólag kiderült, hogy az utolsó egy évben õk már együtt voltak, úgyhogy egy évig hülyének nézett. Szenvedtem mint egy kutya, és lám-lám, két hónappal a szakítás után õ jött utánnam. Persze nem békültem akármennyire is szerettem volna, és most itt vagyok, ennek már hét éve, és én már hat éve megtaláltam az igazit. Õ még mindíg keres, nem tudja túl tenni magát a dolgon. Azt ajánlom neked, hogy egyenlõre ne tégy semmit, az idõ úgyis megoldja, és el fogod felejteni. És ahogy írod, hogy nem is töri ki a nyakát a békülés felé, akkor nehogy már te fuss utánna!! Az emlékeket õrizd meg, de ne tégy úgy, mintha nélküle nem lenne életed. Igenis van, és egyszer kopogtatni fog nálad az igazi. Lehet, hogy nem is olyan sokára. Máskülömben én úgy vagyok vele, aki egyszer megteszi, megteszi mégegyszer.Õ már eljátszotta az esélyét. Remélem sikerült, hogy kicsit tisztábban láss, és szorítok, hogy túltedd magad rajta. Boldog Új Évet, és Új Szerelmet.
Sajnos nekem is volt egy nagy csalódásom ugyanebben a témában, szintén 3 év után. A barátom megcsalt, de nem bírtam én sem elfelejteni, a barátnõim segítségével eljártam bulizni és arra törekedtem, hogy minél hamarabb kiverjem a fejembõl, de ez bnem sikerült. Mind a kettönknek volt valakije, de így sem sikerült. Igaz amíg nem voltam vele neki is fájt minden velem kapcsolatban. Egy fél év után õ kezdett velem kapcsolatba kerülni (e-mail, telefon, sms), végül rávettem magam, hogy találkozzak vele (titokban). Nehéz volt, sírtam is, de muszáj volt, hogy lássam mert hiányzott. Szakított õ is és én is azzal akivel együtt voltunk és folytattuk a találkozásokat, de nyilvánosan, hogy mindenki lássa. Sokan örültek, hogy újra beszélünk, de nem jöttünk össze. Elhívtam nyaralni és ott minden megváltozott. Rengeteget beszéltünk és a barátaim is beszéltek vele, hogy én mennyire szenvedtem abban az idõben. 1 év 2 hónap szakítás után jóra fordult a dolog és már lassan 1, 5 éve újra együtt vagyunk és együtt is lakunk már 7 hónapja. Természetesen boldogok is vagyunk.
Szia!Hát, ha õ nem töri magát akkor jobb ha elfelejted, nehéz lesz de muszály.Próbáld a rossz tulajdonságait felvetyteni, ne a szépre a rossz percekre gondolj és talán könnyebb.Én így tettem, nem mondom hogy használt de enyhíti a fájdalmat.(több mint két éve már de még mindig fáj, szörnyen!) Ha tényleg szeretne nem tenne ilyet, nem érdekelné más nõ!Az nem kifogás hogy ilyen meg olyan részeg volt, könnyû erre fogni, neki iyg könnyebb, neked meg úgy ha belátod hogy õ is egy tetû aki felrúg 3évet egy dugásért. jobb az ilyentõl minél hamarabb megszabadulni, ha megbocsájtod pláne megteszi legközelebb is(lásd lent) Sajna a pasik a farkukkal gondolkoznak, farok feláll, ész megáll!És ez alól nincs kivétel, aki az az már mind óvó-féltõ kezek alatt van azaz foglalt. Nekünk meg marad a selejtese, válogass közülük! Én nem hiszek az ilyen majdjönazabizonyosigazi-tündérmesékben, egy ideig én is ebbe ringattam magam aztán jött a valóság!Elmesélhetem? Öt év állítólagos szerelem után(szertlek, el akarlak venni, gyereket akarok töled) lecseréltek egy olcsó nõre mert igéretesebb volt, meg benyögte hogy õ még nem élte ki magát, tehát másokkal is le akar feküdni, de még szeret csak már nem szerelmes belém.Öt év után csoda is lenen, de ennyit értem. Felejtésképp-meg hát mi mást tehettem?- kerestem egy másikat(ha már neki lett akkor nekem pláne)és egy ideig jónak is tünt, azt hittem belefogtam, de tenyereltem! Két év után kiderült hogy mindenkivel flörtöl, én azt hittem dolgozik holott panziókban dugta a nõit, végig hazudott és átvert nagy ügyesen(ezt a legkönnyebb)miközben engem azzal terrorizált hogy nekem biztos van valakim, nem mehettem le még a barátnõimhez sem, olyanról hogy szórakozni járni meg meg se tehettem!Volt hogy míg dolgoztam õ otthon gyömöszölte az ágyunkat egy ringyóval, én takarítottam össze utánuk... Na és akkor most kéne a tündérmese?Minek áltatjuk magunkat?Férgesek közül is a rohadt gyümölcs jut, minek a púder? Bocsi ha kiábrándító voltam, nem ez volt a cél.

Van egy albérlőnk, nem tud már 3 hónapja fizetni, de nem akar kiköltözni. Van érvényes szerződésünk, és azt mondták, hogy én nem rakhatom ki, mert Joga van ott tartózkodni. Be kell perelnem, és MAJD a végrehajtó kiteszi. MIT CSINÁLJAK?

Legjobb válasz: Ha már három hónapja nem fizet, akkor ajánlott levélben felszólitod, hogy X dátumig fizesse ki a hátralékot, különben kényszerkilakoltatod. Amennyiben a határidöig nem fizet, végrehajtóval kipakolod a cuccait, kicseréled a zárat és bepereled az elmaradt összeg miatt.

Ha már három hónapja nem fizet, akkor ajánlott levélben felszólitod, hogy X dátumig fizesse ki a hátralékot, különben kényszerkilakoltatod. Amennyiben a határidöig nem fizet, végrehajtóval kipakolod a cuccait, kicseréled a zárat és bepereled az elmaradt összeg miatt.
kezdedtnek megtenne, ha lekapcsoltatnad az osszes kozmuvet. annyival se novelje a tartozasat. vizgazvillany nelkul lehet megno a kikoltozesi hajlandosaga. egyebkent meg marad a per, csak az eleg hosszan elhuzodik.
Hát pereld be, és majd a végrehajtó kiteszi. Ha lekapcsoltatod a közmûveket, az birtokháborítás, és a lakó meg visszakapcsoltathatja. Szóval lehet, hogy nem mész vele semmire. Ha szabályosan felmondtál, és letelt a szabályos felmondási idõ, akkor a lakónak NINCS joga ott tartózkodni. Sajnos azonban neked sincs jogod onnan erõszakkal eltávolítani. Ez egy patthelyzet, amit peres úton lehet feloldani. Úgyis szükséged lesz ügyvédre, ezért már most vond be, hogy a felmondás legalább érvényes legyen. Nagyon ciki, ha a végén derül ki, hogy a felmondás érvénytelensége miatt elölrõl kell kezdeni az egészet.
Szerintem onnan, hogy a bérlõ a szerzõdésben vállaltakat nem teljesítette írásbeli felszólításra sem, a bérleti jogviszony megszûnt. Attól a perctõl õ sima lakásfoglaló, és semmiféle birtokháborítás nincs, ha a tulaj kikapcsoltatja a közmûveket. Ha van gyerek is az ottlakók között, az kicsit gázosabb, de ha csak tavasszal tudod kitetetni õket, akkor perelheted rajtuk visszamenõleg is a lakbért. Nem javaslom, mert mocsok dolog, de akár a bejárati ajtót is leszereltetheted.
Nem tudsz addig végrehajtóhoz fordulni, amíg jogerõs bírósági végzés vagy végrehajtható okirat nincs a kezedben. Hidd el, nincs más legális lehetõség, mint perelni. Bármi mással megütheted a bokádat.
Milyen szerzõdésed van . Ha papír védelemben hiszel inkább jegyzõhöz fordulj mint valami megélhetési ügyvédhez aki még a perben is félreképvisel XD ..... Valahogy ezért nem írok szerzõdés ... Mint parasztosan mondanák csak olyan szarjankónk ad ki akit le tudsz rendezni izomból :) ) Vagy MINDIG legyen a lakásba bejelentve réges-régóta egy családtag akivel meg keserítitek az élõsködõ életét , , , egy kis le nem húzott kaki, , ének a haverokkal , közös minden . Ha a lakcím oda szol hívhatja a sündörséget is .....
BIRTOKVÉDELMI JOG! Megsérted = rabosítva leszel. Ezért nem szerzõdünk magánokiratban. Akár 2-3 éved is rámehet. + ügyvédi díj, leamortizált lakás, elmaradt lakbér. Hab a tortán: Ha közmûveket akarsz majd magadnak akkor szépen kifizeted a tartozásokat és azért külön beperled a volt bérlõdet. Legközelebb KÖZJEGYZÕNÉL szerzõdj közokiratban. Akkor kimarad a bíróság a képbõl.
Nekem volt egy ismerõsöm akinek ugyan ez volt a gondja. Õ elég egyedi módon oldotta meg ezt a problémát. Fogta magát, beköltözött a saját lakása egyik szobájába. Vitt magával egy magnót. Nem csinált semmit azon kívül, hogy egész nap üvöltette a mulatóst (00-24), meztelenül mászkált a lakásban. Bérlõk egy hétig bírták.
# 7 Nem írtam mást :) )) Ha régebb óta be vagy jelentve , a tulaj rokonaként , nem tehetnek ki , , megillet a jog :) .. A rabosítás nem ilyen egyszerû , , , a cigányság is élvezi a EU rendszer pozitív korlátait XDDD
Ja és az elsö válaszoló voltam
Az én lányom is 3 hós és szintén ezt csinálja.Én arra gondolok , hogy tele van nagyon , báris a mi esetünkben és azért jön vissza a tej egy pár óra mulva.Megsirat minden büfit meg pukit. Próbálom húzni egy kicsit a szopik közötti idöt , ami nem könnyü mivel 2 óránként enne még mindig de igy kevésbé bukik. Várom én is a válaszokat
A kérdező hozzászólása: Szia! Nem tudom, az biztos hogy nagyon szeret enni, öröm nézni, ahogyan szopik. Talán az a baj, hogy relatív gyorsan szopik? Kb, 15 perc, ez sok vagy kevés ennyi idõsen? Erõsen is szív és a tejem is könnyen jön... Amúgy 3-4 óránként kér enni...
Az én kisbabám 15 hetes és Õ is sokat bukik. Én már korlátozom a szopi idejét. Talán sokan elítélnek, de mi csak 10-13 percig szoktunk szopizni, mert ha tovább hagyom, nagyon sokat bukik. Néha Õ sem büfizik és kaja után 2 órával jön vissza egy kis kaja. Szerintem ez normális, amit nem tudott megemészteni a gyomra, az jön vissza. Talán próbáld ki, hogy ne egyen olyan sokáig. Ne aggódj, nincs semmi baj.
nálunk 5 - 10 perc alatt lezajlik a szopi , de gyakran nyel félre a gyors szopizástól szegénykém nagyon mohó - ugyhogy a 15 perc szerintem normális pláne hogy 3 - 4 óránként eszik


81 és 90 éves nagyszüleim azt hiszik, hogy a 3 éves lányunk náluk tölt majd heteket nyáron? ! Nagypapa már menni alig tud. Hogy nem látják a határaikat? !?

Nálatok is volt ilyen feljánlkozás ennyire id?s rokontól?!?! Már magukat is alig képesek ellátni :-((((

Legjobb válasz: Anyósom és apósom is közelítenek a 80-hoz. Bár nem ajánlották fel, hogy hetekre hagyjuk ott a kicsit, de már nem egyszer mondták, hogy egy délutánra hagyjuk ott nyugodtan. Akkor még se ülni nem tudott, se mászni, semmit. De anyósék nem gondoltak bele, hogy se melléülni nem tudnak, se felvenni. Nem tudom, hogy gondolták. Megköszöntük az ajánlatot, de nem hagytuk ott. Most megyünk megint karácsonykor, de nem hagyjuk ott megint. Visszük a rokonokhoz õt is, moziba meg majd elmegyünk máskor. :) Pedig már áll, kapaszkodva lépeget, mégsem merem otthagyni. Se emelni nem tudnak anyósék, se nehezet cipelni. Max. annyira bízom rá anyósra, hogy beteszem a babakocsiba, aztán tologathatja, megmutathatja a szomszédoknak.

Anyósom és apósom is közelítenek a 80-hoz. Bár nem ajánlották fel, hogy hetekre hagyjuk ott a kicsit, de már nem egyszer mondták, hogy egy délutánra hagyjuk ott nyugodtan. Akkor még se ülni nem tudott, se mászni, semmit. De anyósék nem gondoltak bele, hogy se melléülni nem tudnak, se felvenni. Nem tudom, hogy gondolták. Megköszöntük az ajánlatot, de nem hagytuk ott. Most megyünk megint karácsonykor, de nem hagyjuk ott megint. Visszük a rokonokhoz õt is, moziba meg majd elmegyünk máskor. :) Pedig már áll, kapaszkodva lépeget, mégsem merem otthagyni. Se emelni nem tudnak anyósék, se nehezet cipelni. Max. annyira bízom rá anyósra, hogy beteszem a babakocsiba, aztán tologathatja, megmutathatja a szomszédoknak.
Hooogyne. Nagyanyám kivolt, hogy minek utaztatjuk a gyereket Balatonra, neki kellett volna otthagyni. Jelzem, pelenkázni már csak kiságyban lehetett akkor is (4 hós volt), annyira mozgékony. Ja, és elõtte 1200 km-t utaztunk autóval, és azon volt fennakadva, hogy Budapestrõl Balatonra hosszú az út. Vááá!
A kérdező hozzászólása: Ráadásul õk mindkét gyereket be akarják vállalni. Eldobhatós pelenkát még nem is fogtak soha a kezükben, azt sem tudják mi hogy mûködik, türelmük sincs már. Mikor a 2.5 éves ott tölt náluk 1.5 órát látszik rajtuk, h a végére teljesen lefáradnak, pedig abszolút nem egy rossz gyerek. csak ugye jön-megy, énekel, táncikál. Mit kezdenének vele 1 napon/heten át. Én tudom, hogy ez lehetetlen, de vajon õk hogy nem látják!?!?!?!
Nekem 1 nagymamám él még 83 éves.Teljesen tisztába van a dolgokkal.Azzal, hogy már sok mindenre nem képes.A kisfiam most 2, 5 éves és sokszor mondta már mama hogy szívesen vigyázna rá, de már nem bírná öreg õ már egy kisgyerekhez.Nagyon okos nõ.Még most is dolgozik otthon könyvelõ. Én még anyukámra és anyósomra se nagyon merem bízni a kisfiam..már õk sem fiatalok...és nem bírnak annyit.(59 évesek mind a ketten).Bár õk folyamatosan mondják, hogy mikor hagyom már ott náluk a gyereket.
Az én nagyim 76 éves és már többször vigyázott a három éves fiamra, igaz, csak pár órára. Nem hagynám rá egész nap, de õ is tudja, hogy nem bírná. Viszont, az egyik válaszoló írta, hogy a szülei 59 évesek, hát õk szerintem abszolút nem öregek még, rájuk lehet hagyni a picit. Az én szüleim 55 évesek és sokszor, mikor dolgoznom kellett, a fiam meg beteg volt, õk vigyáztak rá, meg amúgy is imádnak vele lenni. Azért 60 év körül még elég fiatalok ahhoz, hogy vigyázzanak egy gyerekre.
ÉS?De rosszindulatú vagy, hogy lehetsz ilyen..?!Biztos h õk is tudják, hogy nem menne nekik, de annyira szeretik az unokájukat, hogy ezzel a gondolattal melengetik a szívüket.Ezt hogy nem lehet megérteni, és tiszteletben tartani õket??
Kedves hatos, nem is feltétlen az a baj, ha egyszer megkérdezik, vagy felvetik a dolgot, de anyósoméknak egyszer kellett elmondanom, hogy nem hagyom velük a gyereket, meg is indokoltam. Nagyanyámnak mondhatom ezerszer, akkor sem érti meg. Ez már elég bosszantó.
Nagymamám 70 éves, õ szokott vigyázni kb. 2-3 órát a 15 hónapos lányomra, a háromévessel együtt ritkán hagyom együtt, max. fél órára. És mindig itthon. Anyukám (51 éves) szokott még rájuk vigyázni de õt is ide hívom. Hozzájuk nem szeretem vinni a gyerekeket, mert akvárium, üvegasztal, hörcsögök.... és akkor tuti a házimunkát is megcsinálja meg a fõzést is. Ha meg ide jön akkor a gyerekek elvannak a saját környezetükben, játékaikkal, mesével, és anyám ha nagyon unatkozik fel is porszívózik. :-)
A kérdező hozzászólása: Utolsónak: én ugyanígy vagyok mér régóta vele. Tulajdonképpen hidegen hagy ki hogyan sértõdik meg. Az, hogy biztonságban legyen fontosabb mint hogy ki hogy duzzog úgyhogy a dédihez soha nem mennek nélkülem az fix. Anyóshoz sem...

Hogy tudnam leszoktatni a kesoi elalvasrol? Masfel eves - 11 nel elobb nem alszik. Reggel 9 kor ebred, majd delutan csak 3 kor tud csak elaludni 5 ig.

altalaban ugy alszik el hogy enekelek es ringatom , tancolok vele. ez is baj tudom de hogy tudnek ezeken valtoztatni? segitsetek :( ! :)

Legjobb válasz: így kezdd: holnap reggel felkelted 7 kor. felöltözés, nagy séta, délben ebéd, majd alvás max. 3 ig. déltuán nagy séta, este nyolckor lámpaoltás. nincs ringatás, stb. alvás. ne szórakoztasd, rakd be a kiságyba, maradj ott vele.

így kezdd: holnap reggel felkelted 7 kor. felöltözés, nagy séta, délben ebéd, majd alvás max. 3 ig. déltuán nagy séta, este nyolckor lámpaoltás. nincs ringatás, stb. alvás. ne szórakoztasd, rakd be a kiságyba, maradj ott vele.
Megpróbálhatod, h délben korábban teszed le, vagy nem teszed le, és este korábban kidõl, reggel korábban ébred. És ezért másnap már korábban alszik el délben. 2-3 napig fogtok szenvedni, aztán beáll a rend. Délelõtt próbálj meg olyan foglalkozást találni neki, ahol nagyon kifárad, igy is korábban tudod altatni. Ha sikerült, ne hagy másfél óránál többet aludni (elsõ nap). Ha eldöntötted magadban, szerintem megpróbálhatod reggel egy kicsivel korábban felébreszteni, kb fél órával. Fokozatosan visszaálltok majd a rendes idõbeni alvásra.
Egyetértek az elõttem szólókkal. Mi is így voltunk, aztán mindig kicsit elõbb tettem le.10-10 percekkel 2-3 naponta. Reggel meg ébresztettem, délután szintén. Most ott tartunk, hogy fél 9-9-tõl reggel 7-ig.
Szia! Az én kislányom szintén késõn alszik el (23 óra), reggel 7-8 között kel, és sokszor fent vagyunk éjszaka is 1-1 órát. Délután 2 órát alszik. Javult a helyzet nálatok?
A kérdező hozzászólása: szerencsere javult a helyzet.. elso ket nap nem hagytam napkozben aludni, igy szegenykem kidolt nyolc korul. Reggel keltettem hetkor es igy tenyleg mar delben aludt egy vagy ket orat.. este kilenc korul pedig csicsika :) koszonom a jotanacsokat
Autoimmun (immunológia) panel, éa trombofilia (véralvadás) panel.

Aki tud kérem segítsen. Leadtam a biztosítónak 3db beavatkozásról iratot 1x fizettek a másodikat reklamálásra majd most közölték hogy a 3. beavatkozás (kapszulás vékonybél vizsgálat) nem minősül biztosítási kategóriának. Ez valóban így van?

A groupamáról van szó. Ha biztosítási kategória az említett beavatkozás, hol tudok segítséget kapni? Mert leráznak. Köszönettel Ancsin István

Legjobb válasz: olvad el a feltételeket és a kizárásokat. ott mindent megtalálsz. Ha nincs meg a kötvény/szerzõdés akkor szívesen segítek a továbbiakban.

olvad el a feltételeket és a kizárásokat. ott mindent megtalálsz. Ha nincs meg a kötvény/szerzõdés akkor szívesen segítek a továbbiakban.


Ha éttermek, kávézók, bankok, okmányirodák, földhivatalok, posták, takarékszövetkezet, áruházak nyitvatartása érdekli, kattintson ide!