Találatok a következő kifejezésre: Hogy tudnám ezt (2729 db)

Tudnia kell, hogy Õt szeretem és tényleg, még a szex is tökéletes, ezt hangoztatom és éreztetem is vele. Nem tudom mit tehetnék, 3 havonta beindul nála ez a dolog. Akkor mindenkivel gyanúsítgat, mindenkire féltékeny. Hogyan tudnám ezt kitörölni nála?

4 éve elvált nő vagyok, de 2,5 éve boldog kapcsolatban élek egy nálam 7,5 évvel fiatalabb férfivel, nagyon szeretem és minden tökéletes lenne, ha nem lenne féltékeny.16évig voltam férjnél és van két lányunk a házasságomból, ami ha tetszik ha nem összeköt bennünket, bár már nem úgy, mint régen, de vannak dolgok néha, amiket muszáj megbeszélni és a gyerekek érdekében nem is veszekszünk. Tökéletesnek mondhatnám az életemet ha szerelmem, nem akadna ki, ha a gyerekek szóba hozzák az apjukat előttem és válaszolok is nekik. Ilyenkor elkezd gyanúsítgatni utána pedig több napig nem szól hozzám és úgy mászkál a lakásban mint egy szellem.Féltékeny:Telefon hívásokra, számítógépre, pedig már ott sem lát, max havonta egyszer.

Legjobb válasz: Hasonló helyzetben vagyok férfiként, csak nem vagyok féltékeny. Van két gyerek és a korkülönbség is kb. megegyezik. Ha ennyivel fiatalabb férfival élsz, akkor igen jó nõ lehetsz. (Akkor is, ha te ezt másként látod.) A gyerekek apjára cseppet sem vagyok féltékeny, tudom, hogy az már egy lezárt ügy. Azt is tudom, hogy a gyerekeknek õ AZ APA. Ezzel nem is érdemes versenyeznem. Viszont idõnként keresik különbözõ ex-ek. Az azért zavaró, hogy egyértelmûen nem mondja meg, hogy semmi esélyük, van már valakije. Nem arról van szó, hogy bármit is engedne nekik, de nem tudja úgy kezelni ezt a helyzetet, ahogyan kellene. Tehát ne csak azt éreztesd, hogy szereted õt, hanem azt is, hogy senki mást nem.

Hasonló helyzetben vagyok férfiként, csak nem vagyok féltékeny. Van két gyerek és a korkülönbség is kb. megegyezik. Ha ennyivel fiatalabb férfival élsz, akkor igen jó nõ lehetsz. (Akkor is, ha te ezt másként látod.) A gyerekek apjára cseppet sem vagyok féltékeny, tudom, hogy az már egy lezárt ügy. Azt is tudom, hogy a gyerekeknek õ AZ APA. Ezzel nem is érdemes versenyeznem. Viszont idõnként keresik különbözõ ex-ek. Az azért zavaró, hogy egyértelmûen nem mondja meg, hogy semmi esélyük, van már valakije. Nem arról van szó, hogy bármit is engedne nekik, de nem tudja úgy kezelni ezt a helyzetet, ahogyan kellene. Tehát ne csak azt éreztesd, hogy szereted õt, hanem azt is, hogy senki mást nem.
Szex a megoldás, dobd be magad. Látom a válaszod elõre, ne is ird be: "szex terén semmi gond." Szerinted...

Hogyan tudnám ez szépre megvalósítani?

A szobám mind a 4 falát és az ajtaját is más szín?re fogom festeni - mind élénk színekkel, és lehet, hogy pamacsolva lesz. F?ként szekrények vannak ebben a szobában. A szekrényeket úgy kaptam, mert nem tudtam venni, és az a baj velük, hogy a burkolatuk elhasznált, kopott, karcos, és vannak rajtuk olyan foltok, amik több órás fert?tlenítéssel, súrolással sem jöttek le. Viszont megvan az az el?nyük, hogy teljesen sík felület?ek. Úgyhogy gondoltam, újratapétáznám, mert az még mindig olcsóbb, mint új bútort venni, és legalább olyan lesz, amilyenre én akarom. De ha tényleg az én ízlésem szerint szeretném, akkor nem hagyományos bútortapéta lesz rajta, hanem képeket (szép csomagolópapírokat vagy mintás fajta tapétákat stb.) fogok ráragasztani. Indás, leveles, virágos, pillangós, szivecskés képekre gondoltam, mert azok mennek egymáshoz még akkor is, ha nem egyformák, és színesek, ami nekem a legfontosabb. Persze ezeket a mintás képeket (f?leg csomagolópapírokat) kiegészíteném színes pöttyös, csíkos, szivárványos és egyéb színes képekkel. (Azért nem természetképekkel, mert az a lakás egy másik részén van.) Valahogy így képzelem el a szobámat, csak nem a rózsaszín lesz domináns, és a szekrények máshogy néznek ki:

Legjobb válasz: Ragasztás: szerintem mindegy, hogy rakod fel, ha változtatnál, akkor egyszerûen lecsiszolod alatta a szekrényt és máris kaptál egy sík felületet. A három variációból én az elsõt választanám, de nem változtatnék a dõlésszögön, sõt azt is el tudnám képzelni, hogy a különbözõ képek nincsenek átfedésben, hanem egy irányba állnak különbözõ méretben, mozaikszerûen, és minden képnek van egy ugyanolyan vastag, ugyanolyan színû kerete. Sõt azt is el tudnám képzelni, hogy színes a szoba, a szekrényt pedig újságpapírból kivágott fekete-fehér képekkel borítod, és minden ajtón más színû a képek kerete. Szerintem az nagyon dizájnos lenne.

Ragasztás: szerintem mindegy, hogy rakod fel, ha változtatnál, akkor egyszerûen lecsiszolod alatta a szekrényt és máris kaptál egy sík felületet. A három variációból én az elsõt választanám, de nem változtatnék a dõlésszögön, sõt azt is el tudnám képzelni, hogy a különbözõ képek nincsenek átfedésben, hanem egy irányba állnak különbözõ méretben, mozaikszerûen, és minden képnek van egy ugyanolyan vastag, ugyanolyan színû kerete. Sõt azt is el tudnám képzelni, hogy színes a szoba, a szekrényt pedig újságpapírból kivágott fekete-fehér képekkel borítod, és minden ajtón más színû a képek kerete. Szerintem az nagyon dizájnos lenne.
A kérdező hozzászólása: Köszi a jó ötletet a keretekkel és a ragasztással! :) Mondjuk az újságpapíros nekem sosem tetszett, de egyébként az is jó ötlet lenne.
A kérdező hozzászólása: Mások? Más ötlet? :)
Azt azért meg kell jegyeznem, hogy a képnél amit belinkeltél, a rózsaszín egységet teremt. Amúgy elég érdekes. Én pl hosszú távon biztos megbolondulnék, ha nincs egy fehér pont amin nyugtathatnám a szemem. :D A csomagoló papírral annyi lehet a baj, hogy kopni szoktak és szakad. Tehát lekéne fóliázni valamivel ami védi :/ Nekem a második opció tetszik. Pár kép nagyjából egyenlõ távolságra, egy síkban, mint egy kiállító teremben. Mi lenne ha a fogók szív alakúak lennének? Hátha lehet valahol kapni. :)
A kérdező hozzászólása: Hmmm... jó 5let ez is, köszi! :) Meg kell néznem, hogy ilyen régi szekrényhez gyártanak-e egyáltalán még fogantyút... Persze várok még válaszokat! :)
Le is festheted fehérre a szekrényeket és arra dekupázs technikával felragasztod a kívánt képet és lakkréteggel vízállóvá varázsolod. http://www.google.hu/imgres?imgurl=http://www.sweetheartgall.. http://www.google.hu/imgres?imgurl=http://amdesignsbyannmari..
Szebbnél-szebb tapétával is bevonhatod a régi szekrényeket. Ezen az oldalon válogathatsz a tapéták között: http://www.nemet-tapeta.hu/katalog.php?k=34 (iránymutatásnak megteszi) Sok sikert az álomszobádhoz!
A kérdező hozzászólása: NAGYON SZÉPEN KÖSZÖNÖM! :) Nagyon tetszenek!!!

Filmeket szoktam letölteni utorrentel, de valamiért a számítógép ( talán vírus) elkezdte összevissza pakolgatni a filmeket. Persze az utorrentben a filmek bepirosodtak, seedelni képtelenség. Hogyan tudnám ezt helyrehozni?

Legjobb válasz: Hát én ilyen vírusról még nem hallottam, ami átpakolgatná az anyagokat :), persze ez nem jelenti azt, hogy nem is létezik, a mai világban mit lehet tudni :) Az utorrentnek van egy olyan funkciója, hogy a kész letöltéseket automatikusan áthelyezi egy másik mappába, tehát pl az x mappába tölti, de amint meg van az egész, áthelyezi a y mappába. Nincs ez esetleg beállítva? Beállítások/további beállítások/mappák

Hát én ilyen vírusról még nem hallottam, ami átpakolgatná az anyagokat :) , persze ez nem jelenti azt, hogy nem is létezik, a mai világban mit lehet tudni :) Az utorrentnek van egy olyan funkciója, hogy a kész letöltéseket automatikusan áthelyezi egy másik mappába, tehát pl az x mappába tölti, de amint meg van az egész, áthelyezi a y mappába. Nincs ez esetleg beállítva? Beállítások/további beállítások/mappák
Egyébként ilyenkor is el lehet indítani a seedet, a piros torrenteken nyomj egy stoppot, majd nyomj egy jobb klikket a torrent nevén, válaszd a haladó/letöltés helyének megadása parancsot. Ezután ugyanitt "kényszerített újraellenõrzés. Elméletileg felmegy 100%-ra, és utána már indíthatod is.
A kérdező hozzászólása: Nyuszter! Köszi a tippeket a 2.elméleted vált be. Sikerült, köszi a segítséget!

Hogy tudnám formálni a mellem? Mert a mell kasom középsö részén van és ugy mond horpadás (tyúkmell) hogy tudnám ezt kijavitani átformálni rövid idö alatt?

Legjobb válasz: Sehogy. Neked nem is tyúkmelled van, hanem tölcsérmelled. A tyúkmell esetén kifelé boltosodik a szegycsont, és a bordák, neked meg befelé. Ez csont, nem izom betegség, "átformálni" ilyen módon nem lehet, csak mûtéti úton, de ezt csak akkor érdemes, ha már olyan fokú, hogy szívet, tüdõt terheli.

Sehogy. Neked nem is tyúkmelled van, hanem tölcsérmelled. A tyúkmell esetén kifelé boltosodik a szegycsont, és a bordák, neked meg befelé. Ez csont, nem izom betegség, "átformálni" ilyen módon nem lehet, csak mûtéti úton, de ezt csak akkor érdemes, ha már olyan fokú, hogy szívet, tüdõt terheli.
A kérdező hozzászólása: értem és ha keményen gyurnák izom nem tud oda felrakodni?
Nekem is van egy horpadás a 2 mellem között, és 2 év edzés után sem tûnt el :D, de engem nem zavar. Szerintem ettõl még lehet esztétikus egy felsõtest. A haverok elõször azzal viccelõdtek hogy mellebevertek egy lapáttal, de most már õk is elfogadják.
http://www.google.hu/imgres?imgurl=http://www.thelancetstude.. Ha megnézed a képet, láthatod, hogy arra a részre nem tudsz, mert ezt nem fedi izom.

Nagyon pirinyók a melleim. Hogyan tudnám ezt elfogadni?

Szóval. Lassan betöltöm a 14-et és nagyon-nagyon picik a melleim. Alig kezdtek el fejl?dni. És ezt nagyon szégyellem. Az osztályomban a tízen akárhány lány közül már mindenkinek kifejlett mellei vannak,csak nekem nem.És még az alsóbb osztályos lányok (5.,6.) is sokkal fejlettebbek. Ja és csak én vagyok az (egy két embert kivéve) aki nem menstruál még. Ez is rossz. Hogyan tudnék "megbarátkozni" a saját testemmel? Amúgy sincs sok önbizalmam így meg végképp. Ráadásul kb. egy éve nagyon beütöttem a bal mellem,és úgy látom mintha nem fejl?dne az ütés miatt,mert kisebb,de nagyon sokkal.Ez lehetséges? Kérlek adjatok tanácsot és tippet,valamint kérlek segítsetek! Köszönöm szépen,el?re is mindenkinek!

Legjobb válasz: Ne izgulj, Neked is lesznek szép melleid, csak ezek szerint nálad késõbb indulnak be ezek a folyamatok. Annak meg örülnék a helyedben, hogy nem menstruálok még. Ne tudd meg hogy útálom :) Egyébként meg senkinek nem kell tudnia, hogy Te még nem menstruálsz nem igaz? Nekem is pici melleim vannak és 14 évesen ráadául még úgy is néztem ki mint egy deszka. Magas voltam, alaktalan, ici-pici mellekkel. aztán folyamatosan elkezdtem nõiesedni. Most egészen elégedett vagyok magammal :):):) Ne keseregj, próbáld meg lekötni magad mással, mire észbekapsz, kész NÕ leszel. Szép estét! :)

Ne izgulj, Neked is lesznek szép melleid, csak ezek szerint nálad késõbb indulnak be ezek a folyamatok. Annak meg örülnék a helyedben, hogy nem menstruálok még. Ne tudd meg hogy útálom :) Egyébként meg senkinek nem kell tudnia, hogy Te még nem menstruálsz nem igaz? Nekem is pici melleim vannak és 14 évesen ráadául még úgy is néztem ki mint egy deszka. Magas voltam, alaktalan, ici-pici mellekkel. aztán folyamatosan elkezdtem nõiesedni. Most egészen elégedett vagyok magammal :) :) :) Ne keseregj, próbáld meg lekötni magad mással, mire észbekapsz, kész NÕ leszel. Szép estét! :)
Késõbben érõ tipus vagy - persze csak hormonális értelemben - nem lesz ezzel semmi baj:) )
14 evesen meg nekem is nagyon kicsik voltak a melleim. Olyan 17 eves koromban ertem utol a korosztalyt. Persze most sem bazinagyok, de teljesen normalis meretuek, es nem lognak. Ugyhogy szerintem nincs ok aggodalomra! Ja es nem hiszem, hogy az utes miatt nem no a bal melled. Turelem.
14évesen nekem se volt semmi mellem, tök vékony voltam, most pedig tök szépen kikerekedtek:) 16 vagyok...
Szia kedves Kérdezõ! Nekem 14 évesen még totál lapos volt a mellem helye :D , aztán 1-2 évre rá úgy megnõtt, hogy most meg túl nagynak találom. Ha netán nem nõ sokat, akkor annak csak örülni fogsz ha felnõtt leszel. A nõvéremnek egész pici, szült 3 gyereket, 5 évvel idõsebb nálam, mégsem lóg a melle, megmaradt szépen mintha két fél almát raktak volna oda. bezzeg nekem a súlya miatt már most lóg. A menstruáció pedig minél késõbb jön annál jobb, addig sem kell " bajlódnod." A méretkülönbség pedig teljesen természetes, hamar utoléri egyik a másikat, mire lesz egy barátod már nem lesz gondod vele. :) A problémák nagy része amiket leírsz, az én szemszögembõl nézve inkább örömre ad okot mint bánatra, Te pedig ne keseredj el! Üdvözlet!
óóóó, 14 évesen még ne izgulj emiatt!! Egyébként manapság egyre gyorsabban, hamarabb fejlõdnek a lányok, persze kivételek bõven akadnak:) Az anyukád melle mekkora? Ált. "öröklõdik " a forma és a méret, bár ez sem minden esetben jellemzõ.
A kérdező hozzászólása: Nagyon köszönöm mindenkinek, a kedves és bíztató válaszokat! Kicsit megnyugodtam. Amúgy anyukám is késõn érõ típus volt, de manapság már mindenki 11 évesen teljesen fejlett. Na mind1..megpróbálok nem sokat foglalkozni vele. Még1szer köszönöm! :)
Én most hallottam hogy egy hollywoodi színésznõ, meg nem mondom hogy hívják, aki tök lapos, beperelt egy magazint, aki a fényképén felnagyította a mellét. Õ köszönte szépen nem kérte, neki úgy jó ahogy van. Látod még a hírességek sem mind rohannak mellplasztikára, pedig lóvéja biztos lenne rá.Amúgy nekem is mindig kis mellem volt, és én sem voltam elragadtatva, de egyszer egy fiú azt mondta, pont belefér a tenyerébe és sose gondolta hogy ilyen formás cici van a pólóm alatt. Persze azóta már két gyermek édesanyja vagyok, és a férjem azt mondta amikor elõször a közelébe került, hogy végre két kis feszes cici. Az exének ugyanis nagy lógós melle volt. Úgyhogy hajrá kis cicijû csajok!
A kérdező hozzászólása: Köszi a válaszokat! Mindenkinek! :)
kessobben ersz mint a tobbiek ...ezel semi gond nincs....valakinek hamarabb elkezd nolni..valakinek kesobb....viszont vannak akiknek gyorsabban nol...szoval meg lehet h le is hagyod oket :P sose lehet tudni....es attol mert beutotted nem alhat le a fejlodesbe...valamint serdulokorban szinte senkinek sem egyforma meretuek a mellei...valakinek ez idovel egyformara formalodik magatol es van akinek igy marad(amugy nekem se egyforma, de ez normalis)

Mostanában túl jól kijövök a mostoha bátyámmal. Olyan, mintha szerelmes lenne belém. Van erre esély? Hogy tudnám ezt kideríteni? És hogy tudnám hárítani?

Olyanokat mond, hogy tökéletes az alakom, jó a humorom, jól lehet velem beszélgetni. De ez engem eléggé zavar (még ha nem is mutatom ki neki). Mindig áthív a szobájába 'beszélgetni' is, de az ágyban kötünk ki (persze nem fekszünk le, bár már vagyunk messzek a dologtól, bár szerintem ő sem akarná.) Nem lakunk együtt, úgyhogy csak hétvégéken találkozunk. És a korkülönbség is elég nagy (én 15 éves vagyok, ő meg 21). Újabban Facebook-on is valamilyen indokkal ír, és furákat. Azaz csak ilyen szokásos zene, stb., de mégis olyan más. Amikor megkérdeztem tőle, hogy miért nem szerez inkább barátnőt, akkor mondta, hogy az sok felelősség, és nincs rá ideje se, és hogy jó ez így. (Mármint gondolom velem.)

Legjobb válasz: Maradj távolság tartó! Ne légy kihívó, ne provokáld feleslegesen! ha elõhozakodna azzal, hogy esetleg többet szeretne tõled, akkor éreztessed vele, hogy ez téged felháborít és semmi esély sincsen rá! Valószínûleg könnyebb préda vagy számára mint egy vadidegen lánnyal szóba állni. Te házhoz mész.. :S

Maradj távolság tartó! Ne légy kihívó, ne provokáld feleslegesen! ha elõhozakodna azzal, hogy esetleg többet szeretne tõled, akkor éreztessed vele, hogy ez téged felháborít és semmi esély sincsen rá! Valószínûleg könnyebb préda vagy számára mint egy vadidegen lánnyal szóba állni. Te házhoz mész.. :S
Mit akarsz hárítani mikor önként besétálsz a szobájába és "az ágyban kötsz ki vele". Azért ez igen csak túlmegy a túl jól kijövünk fogalmán. Mond csak kit nézel Te hülyének? Vagy kamázol, vagy nagyon szeretsz ostobának tûnni.
Ja értem. Szóval a szopinyalitapi oké, de ha úúúúgy néz, és ír facebookon az már sok. Logikus. Elnézést kérek, én vagyok a hülye.
Miért gondolna rád, mikor azt mondja, hogy jó ez így, ha semmilyen testiség nincs köztetek?
A kérdező hozzászólása: A 'túl jól', az idézõjelbe lenne, és az a baj, hogy belementem, hogy kicsit kényeztessen, na meg én is õt, de ez azért már túlzás. Gondoltam, egyszer-kétszer, de ez, ami most van már sok. 4. Mert úúúúgy néz. Nem tudom elmondani amit olyankor érzek, de valahogy olyan, mint egy szerelmes. Vagy olyasmi.
Ez még nem jelenti azt hogy biztos szerelmes beléd egyszerûen csak kedvel és szeret veled beszélgetni stb. szerintem. Bár kitudja...
A kérdező hozzászólása: Iigen, pontosan^^ :)
Elõfordulhat... És házinyuszira is lövünk.. Édes játék, ha szereted az ilyeneket semmi extrát ne várj tõle de ez jó... Nekem is van egy mostoha bátyám ;) annó mi is jól elvoltunk mostmár neki is és nekem is Kapcsolat pici gyerek, Õ játszik az én fiammal én nagyon bírom az övét... Mi elszórakoztattuk egymást annó de sose gondoltunk ettõl többet... Egyszer csak vége lett nem is haragudtunk egymásra érte... Asszonykája tudta az állandóan kavar valamit, az én párom is tudja de nem foglalkoztatja...
dehogy akarsz te bármit is hárítani, kisbogár ... csak érdekes volt ide is kiírni, hogy milyen kis fruska vagy ...
nekem is lehetnél a mostoha hugim :DD
Szerintem meg csak szeretne bártokat szerezni.

Azt hiszem, hogy World of Warcraft függő vagyok. Hogyan tudnám ezt megoldani?

18 éves lány vagyok, Január óta játszom a sokak által ismert World of Warcraft ( WoW )nev? játékkal, és teljesen függ? lettem már, az iskolát is hanyagolom, október óta nem is voltam bent ( magántanuló vagyok ) most pedig pár hete már parázok, hogy mindjárt félév és én még nem hoztam össze semmit, de egyszer?en nem tudom a játékot abbahagyni. Mindig eltervezem, hogy majd hétf?n megyek iskolába, vasárnap meg úgy vagyok vele, majd kedden, stb.... Egész éjjel fent vagyok és játszok, és nappal alszom... El?tte volt életem, hosteskedtem, jártam szórakozni, de mikor a barátom januárban szakított velem, bezárkóztam, és elkezdtem ezzel a játékkal játszani. A volt barátom is játszott vele, azért kezdtem el mert kíváncsi voltam mi is ez igazából, mert ez a játék miatt eléggé elhanyagolt.

Legjobb válasz: uh.hat igen jo jel,h felismerted a jeleket magadon.szerintem.kerd meg szuleidet,h egesz egyszeruen ne engedjenek jatszani csak keveset.es gondolkozz el azon,h virtualis vagy igazi eletet akarsz elni.ez csak rajtad mulik.ne mondd,h nem megy.mert igenis abba tudnad hagyni,ez csak akarat kerdese.sok sikert!;)

uh.hat igen jo jel, h felismerted a jeleket magadon.szerintem.kerd meg szuleidet, h egesz egyszeruen ne engedjenek jatszani csak keveset.es gondolkozz el azon, h virtualis vagy igazi eletet akarsz elni.ez csak rajtad mulik.ne mondd, h nem megy.mert igenis abba tudnad hagyni, ez csak akarat kerdese.sok sikert!;)
A legnagyobb lepest mar megtetted! Hogy felismerted hogy fuggove valtal! Mindamellett hogy en feltetlenul azt javaslom ha jo a viszonyod a szuleiddel szolj nekik!! A masik javaslatom nem lesz tul szinpatikus: szakits meg minden kapcsolatot a jateknal szerzett haverjaiddal! Ez kb olyan mintha le akarnal szokni a dohanyzasrol es korbeveszed magad cigarettazo emberekkel! Es a legfontosabb! Keress magadnak celt pl. nyelvtanulas, vagy jarj moziba, vagy ha egy kutya akivel rengeteget kell foglalkozni es nagyokat setalni! Kezdetben akar a gep eltevese is kellhet ha magadtol nincs onuralmad (marpedig a leirtak alapjan nincs) abbahagyni. Legyel buszke magadra a legfontosabb lepest mar megtetted! Megprobalhatod szakember (pszichologus) segitseget is legvegso esetben! hajra :-)
"Egész éjjel fent vagyok és játszok, és nappal alszom" Ezt a szüleid hogy-hogy nem veszik észre? Nem fogsz örülni, de a legjobb, ha teljesen abbahagyod ezt a játékot. A pszhichológus segíthet, de neked kell elindulnod a gyógyulás útján. Gondolj arra, hogy így az életedet játszod el.
A kérdező hozzászólása: Köszönöm a válaszokat! Szüleim úgy nem veszik észre, hogy apa külföldön dolgozik, tehát nincs itthon, anya pedig du. 6 fele érkezik meg a munkából, addigra meg már felkelek, és elvégzem a dolgom. Sajnos a szüleimmel egyáltalán nincs jó kapcsolatom, fõleg anyával nem, pedig csak õ van itt a közelemben. :( Szerettem volna találni egy elfoglaltságot, ami leköt, és akkor legalább keveset játszok, de minden pénzbe kerül, és anya nem hajlandó befizetni sehova. ( sport kilõve, egészségügyi problémák miatt vagyok magántanuló, egyáltalán nem sportolhatok ) úszni szerettem volna járni, azt lehet, de a közelben nincs uszoda, és nem kapok pénzt bérletre, meg utazási költségre. Mikor próbálok kicsit mást csinálni, esetleg tesómmal játszani, vagy akármi, anya mindig beleköt valamibe, Õ folyton ordibál velem és én úgy érzem, csak elvisel de nem igazán szeret, de mindegy ez egy más téma. Úgy érzem, hogy a család elöl menekülök a játékba. De ezt a szülei, anya pedig végképp nem értené meg. Mindenre csak azt mondja, én kifogásokat keresek. Nem akarja felismerni a saját hibáit ( depressziós, gyógyszereket szed, elég ingatag néha ) Szóval.. :(
A karaktert akár el is adhatod. Megkérheted a társaidat, hogy segítsenek vevõt keresni.
A kérdező hozzászólása: Sosem adnám el a karakterem, rengeteg munka van benne, a horda legjobb guildjában van, top gearben, eszem ágában sincs eladni. Én húztam, én foglalkoztam vele, nem akarom, hogy más játszon azzal, ami az én érdemem. És a játékot sem akarom abbahagyni, csak "csökkenteni kéne az adagot"

Kérdésem a következő:Excel-> A kódszám alapján jelenítse meg a városokat! Ha nem rendelkezik város a hozzárendelt kódszámhoz akkor a "Nincs ilyen város! " szöveg jelenjen meg. Valaki segítene ebben hogyan tudnám ezt megoldani?

Legjobb válasz: Tyû ember, személyesen el tudnám magyarázni, ha itt ülnél mellettem és tudnám mutogatni. De így neki se állok, ha nem haragszol meg.....

Tyû ember, személyesen el tudnám magyarázni, ha itt ülnél mellettem és tudnám mutogatni. De így neki se állok, ha nem haragszol meg.....
A kérdező hozzászólása: Dehogy haragszom! Annyi hogy fkeres-el ki írattam már, ugye meg is jelent a #HIÁNYZIK, és innen kellene a folytatás.

Nagyon érzékeny vagyok, már egy kis beszóláson is képes vagyok sírni, tippek, hogy hogy tudnám ezt legyőzni?

Legjobb válasz: Figyeld magad, hogy mi történik veled, amikor beszólnak. Mi változik benned, egészen a sírásig. Ha ezt a folyamatot meg tudod figyelni, akkor elõbb-utóbb már a legelsõ tünetnél meg fogod tudni állítani a folyamatot. Elõször persze az is eredmény lesz, ha kevesebbszer fogsz sírva fakadni.

Figyeld magad, hogy mi történik veled, amikor beszólnak. Mi változik benned, egészen a sírásig. Ha ezt a folyamatot meg tudod figyelni, akkor elõbb-utóbb már a legelsõ tünetnél meg fogod tudni állítani a folyamatot. Elõször persze az is eredmény lesz, ha kevesebbszer fogsz sírva fakadni.
Erre én is kíváncsi lennék , mert én is ilyen vagyok.
A kérdező hozzászólása: jolva, köszönöm :) csak az a baj, hogy ezek a folyamatok olyan gyorsan történnek, hogy igazából észre se veszem, és már tiszta könny a szemem :S de meg próbálok, akkor majd jobban odafigyelni :)
Fogj valamit a kezedben és szorosan szorongassad, ezáltal, a feszültséged oda vezeted le, ja és takard olyankor a kezed vagy tedd zsebre hogy ne lássák hogy félsz! Ki szól be és miért?Gyakorolj helyzeteket!Szólsz egy barátodban akiben megbízol hogy néha napján csináljatok szituációs gyakorlatokat amikor õ beszól neked Te meg visszafogod magad! kezdj el sportolni hogy a sport által tanulj egy kis önuralmat!És ne félj !
A kérdező hozzászólása: köszönöm szépen!!! :) akkor, most már jobban fogok figyelni, és szerintem sikerülni fog, hogy ne sírjam el magam mindenen :)

Sokszor vetették már a szememre, hogy amennyire jól nézek ki, annyira üres, senki vagyok. Szerintem pedig legbelül igenis értékes ember vagyok. Hogyan tudnám ezt megmutatni másoknak?

Nem egy plasztikázott ku.vát kell elképzelni, átlagos vagyok. Ez eddig nem foglalkoztatott, úgy voltam vele, hogy van más, aki szeret. Ma viszont egy számomra igen fontos ember bejelentette, hogy többet ?t nem látom, vele többet nem fogok beszélni, nem is érti mit szeretett rajtam. ezek után már komolyan elgondolkozom...

Legjobb válasz: ja, és azt is kéne tudni, hogy mi után jelentette be ezt neked.

ja, és azt is kéne tudni, hogy mi után jelentette be ezt neked.
Az attól is függ, hogy mennyi idõs vagy, még suliba jársz, vagy már felnõtt nõ vagy. Mert nem mindegy a szituáció.
Elõször is szögezzük le, hogy aki ilyet mond neked, az nem érdemli meg, hogy beszélgess vele. Másodszor aki meg akarja benned látni az "értékes embert" az megfogja. És persze, ha az egyéniséged, a belsõd tükrözi a kinézeted az még plusz ba rásegít a dolgokra :) .
Sokat kell foglalkoznod, törõdnöd és beszélgetned azokkal, akik fontosak neked. Én úgy szoktam az "üres embereket" észrevenni, hogy csak magukkal vannak elfoglalva, nem érdekli õket sem a környezetük, sem a mások gondjai-bajai, örömei. Szóval nyitni kell, és érdeklõdni mások (dolgai) iránt. Akkor senki sem sütheti rád, hogy üres vagy.
A kérdező hozzászólása: Még iskolába járok, 16 éves vagyok. Semmi rosszat nem mondtam, nem csináltam, csak nem adtam pontos választ egy kérdésére az illetõnek.
Azért ha ezt sok ember mondja én elgondolkoznék a helyedben, és ha zavar akkor kérdezd meg azokat akik így vélekednek rólad, talán meglátod amit most nem látsz, ha van ilyen.
Miért vetik a szemedre, hogy üres vagy?
Sokszor egy nagyon intelligens emberre is rámondják többen is akár, hogy milyen üres/buta/idétlen, stb. Ezek komplikált dolgok, nem is lehet nagyon magyarázni õket. Egy dolog viszont biztos : sosem vagy egyedül a problémáddal, bármi is lenne az. Mindig van ezen a világon legalább 10 ember aki ugyanazzal a problémával küzd, mint te ( 10 csekély szám, de képzelj még egy pár zéróst mellé ) A lényeg az mindigis az, hogy állj ki magad mellett. Hidjél magadban. Próbálj meg kicsit felülkerekedni a helyzeten. Repülj ki Magyarországból ( fejben csak persze ), repülj ki Európábó, repülj ki az egész világból és amikor kiértél az ûrbe nézz vissza : mit látsz ? Egy határtalan, örök világegyetemben, galaxisban, benne egy viszonylag kis bolygócsaládban, annak is a 3. legkisebb bolygójában, ennek a Földnek nevezett kék gombóc egyik kontinensén, azon belül az egyik legparányibb országban ott található egy ember, akinek problémái megegyeznek ugyanazon a bolygón még ezer emberrel. Mennyire nagy katasztrófa ez, igy belegondolva ? És mi a lényege ennek ? Hát az, hogy az élet rövid. Ameddig élsz addig úgy élj, hogy minden percben jól érezzed magad, érezd, hogy élsz és nem csak túléled a mindennapokat. És visszatérve az elõbbi ötletemre, igen, merjél felülemelkedni bármilyen helyzeten, bármikor, és jöjj rá arra, hogy TE nem az vagy, akit a tükörben látsz. Te az vagy, aki képes elvándorolni agyilag és lelkileg ebbõl a világból, mert elõbb- utóbb csak az leszel, a tested csak átmeneti. A saját személyiséged, a saját ÉNED az ami örökre megmarad és ami ha valóban ránéz a külsõdre, mit lát ? Egy lányt/fiút, egy egyszerû testet, aminek csak az a feladata, hogy eszközként szolgáljon ebben az életben, mert ugyebár " pucér " szellemmel nem lehetünk csak, mivel azt mondják, hogy a szellemek nem is láthatóak, tehát elég nagy káosz lenne. Viszont érdemes elgondolkodni, hogy mi is az élet. Az egész annyira komikus, ha jól belegondolunk. Hisz csak egy pont vagyunk most az egész mindenségben és mégis annyit aggódunk, ahelyett, hogy jól éreznénk magunkat. Érezd jól magad és ne törõdj, hogy mások mit gondolnak rólad. Csak olyan dologtól tartózkodjál, amit saját magad elõtt is szégyellnél, de sose tartózkodj valamitõl, amit csak mások elõtt nem mersz. Ezt az egészet azért mondtam el, mert ha tényleg nem vagy üres akkor megértetted. A lényeget összefoglalva : ne érdekeljen mit mond más, mert az emberek rosszak, sokan már romlottak is. Pont, mint egy almás kosárban, ahol az almák sorra romlasztják meg egymást, úgy van az életben is. Csakhogy az emberek nem almák. Az emberek nem romlanak meg addig, ameddig nem engedik, hogy hatást gyakoroljanak rájuk. Tehát maradj mindig önmagad, ne kételkedj magadban és élj úgy, hogy ne legyenek megbánásaid !

Ha éttermek, kávézók, bankok, okmányirodák, földhivatalok, posták, takarékszövetkezet, áruházak nyitvatartása érdekli, kattintson ide!