Találatok a következő kifejezésre: Hogy tudnám elfogadni párom (4 db)

Pornó függő a párom leszoktassam? De hogyan? Vagy hogy tudnám elfogadni?

Pornó függő a párom naponta 2órát nézi. Próbáltam megbeszélni vele de tagadja, pedig már több alkalommal is lebukott. Vo lt mikor ő is be ismerte. De szerinte ez egészséges és nem az én dolgom az ő magán ügye és nagyon mérges ha erröl beszélünk. Sajna nem csak nézi de magához is nyúl persze ezt is tagadja. A szexuális életünk tökéletes, de engem zavar hogy egy nap 2.5 órát gepezik aminek pornó a nagyrésze, és mindig rohan munkából is haza hogy nezhesse, minden szabad idejében csak nezi. Velem közösen nem akarja sőtt arra azt mondta undorító ő nem akar ilyet nézni. Mindenre nyitott vagyok. Valami ötlet vagy megoldás?

Legjobb válasz: Legyél még nyitottabb, és meríts ihletet a mûalkotásokból. Aztán majd kialakul. Ha nem segít, gyere vissza egy hét múlva :)

Legyél még nyitottabb, és meríts ihletet a mûalkotásokból. Aztán majd kialakul. Ha nem segít, gyere vissza egy hét múlva :)
Téged elõbb cserél le, mit a pornót. Ennek az azok az, hogy nem vagy olyan jó, mint a legtöbb színésznõ (egy nõ se olyan), és így értelemszerûen nem tudsz annyit adni nekik, mit azok. Inkább örülj annak, hogy még mindig csak beléd dörrent, és csak "nézi", ahogy más nõk csinálják.
A kérdező hozzászólása: Sok helyen utánna olvastam és a legtöbb helyen azt írták hogy egy idõ után merevedési zavarok vagy korai mag ömlés fog kialakulni. Nem szeretnék eddig el jutni szeretném ezt meg elõzni, vagy valahogy az egészet meg oldani.
Na akkor nekem azt magyarázza meg valaki, hogy az esetek többségében mikor valakinek baja van az állóképességével akkor mindig a pornóra fogják, mikor valaki sok pornót néz és tanácsot adnak neki akkor mindig azt mondják, hogy nem lesz baja az állóképességével hanem javulni fog. El kellene már dönteni. Elsõnek is mikor az ember egy ilyen filmet néz a szemnek tetszetõsek a nõk és a férfiak, ha a férfi nézi akkor nehezen bírja ki hogy ne csináljon bármit is. Na most mikor végzi a dolgot akkor nem azzal fog foglalkozni, hogy sokáig nyúzza a kígyót, így ahhoz fog hozzá szokni, hogy gyorsan elmegy. A nõknél más, õk nem fognak tudni elmenni, mert a saját kezükhöz lesznek szokva, ez ugyan az mikor vibrátorozik a nõ. Természetesen a kivétel erõsíti a szabályt, elõfordulnak kivételek de igen kevés százalékban. És a kérdezõnek mondanám, hogy nem 1-2 alkalom után lesz önzõ, hanem sokadik alkalom után, illetve a szexuális állóképesség csökken nagyon sokat. Úgy hogy tiltsd meg és tegyél valamit annak érdekében, hogy ez abba hagyódjon.
"Ha én néznék pornót és rám nyitva oltári cirkuszt csinálna, hogy miért kell ez nekem és hogy biztos õ kevés nekem stb" Akkor mirõl is beszélünk?
inkább jó hatással lehet a szexre, mert tovább fogja birni!!!
A kérdező hozzászólása: Azt nem mondom hogy szívesebben csak szívesen.
A kérdező hozzászólása: László22 szerintem jól látod a dolgokat egyenlõre a páromnál még nincs ilyen sok ötletet szerez onnan de nem önzõ inkább pont fordítva. Viszont a függõség egy káros dolog és biztos hogy nem vezet jóra, idõ vel biztos jó fog alakulni valami baj. És nem szeretném hogy a tökéletes szexuális életünk a pornó rovására mennyen. Meg engem zavar is hogy ilyen mennyiségbe nézi :(
A kérdező hozzászólása: Dolgozik nehéz fizikai munkás de ha hajnal kettõkor érne haza is meg nézné. És elég szomorú hogy magához nyúl mert ennek hosszú távon rossz hatása is lehet a szexuális életünkre. A függõség és a mennyiség a gond.
A kérdező hozzászólása: Ha én néznék pornót és rám nyitva oltári cirkuszt csinálna, hogy miért kell ez nekem és hogy biztos õ kevés nekem stb
Biztos hogy el kell fogadni azt, hogy a párunk szívesebben élvezkedik más nõk testére, mellére, nemi szervére, valószínûleg jó alakjára, mint ránk? Nem az a normális, mikor alig várjunk, hogy a szerelmünkkel összebújhassunk, és oda vagyunk érte, igényeljük vele a testiséget? Mit fog ez tenni az önérzeteddel hosszútávon? Õ mit szólna hozzá, ha te napi több órát simogatnád a nemi szervedet arra, ahogyan 190 magas, kigyúrt, 25 cm-es pénisszel rendelkezõ alfahímek fél óráig rendületlenül döngetik a csajt? Én így ismeretlenül azt javaslom neked, hogy ha jót akarsz magadnak, akkor lépjél ki ebbõl a rémálomból, amiben benne vagy. Vannak rendes, jó érzésû férfiak, keress olyat. A párodnak legalább annyi esze lehetne, hogy az elõzményeit kitörli. 22/l
Ez egy ugyan olyan függõség mint a cigi, az alkohol vagy a drog és észre sem veszi, hogy függõvé vált. Csak akkor lesz esélye leszokni ha õ is akarja, anélkül nem fog menni. A pornó nézése viszont nem ártalamatlan szokás. Undorító dolgokat hoz elõ az emberbõl, mivel egy olyan szituációt játszanak el benne ami nem igazán a való életben fordul elõ. Ennek hatására van az a téves elképzelése sok fiúnak, hogy a nõk pisilés közben maszturbálnak, vagy hogy az ápolónõk arra várnak hogy a magukévá tegyenek, és ehhez hasonló sztereotípiák amiket a pornó filmek alakítanak ki az emberekben. És a legfontosabb szempont az hogy magához fog nyúlni ami azt fogja takarni, hogy önzõvé válik, és benned csak a szexuális kielégülését fogja látni. Tudom sokan bele fognak ebbe kötni, hiszen sokan ezeket a dolgokat nem látják be hiszen nem is akarják. De sajnos ez van. 24/f.
Ez is csak egy függõség, biztos le lehet szokni róla. Neki is akarni kell, ami szerintem nem megy hiszen függõ.
h ér rá arra, h 2órát nézze? nem tanul, vagy dolgozik? amúgy meg mi van abban, ha nézi? és mi az, h magához is nyúl? megsúgom, minden pasim magához nyúl!!!!! és? engem ez nem zavar.. még el is mondja a pasim h mikor önkielégített:)
Nézzél te is pornót és ha rád nyit mond azt -Ha bejössz csinálhatjuk élõben is!! :D
Utolsó, ez egy nagy hülyeség. Már elnézést a kifejezésért. De ha tudod hogy egy szakadék felé tartasz akkor nem fogsz bele rohanni. Ha tudod hogy ártalmas és hosszútávon csak árt nem használ akkor abba kellene hagyni nem gondolod? Még elmegy ha nagyon néha egyszer kétszer nézelõdik, és kiveri. De az hogy folyamatosan ilyen nagy számban nézi az már egészségtelen. Szólj rá, valahogyan próbáld meg elintézni, hogy rájöjjön, egészségtelen amit csinál.

Hogyan lehet elviselni a párom családját? Hogyan tudnám elfogadni, hogy részei lesznek az életemnek?

Tömören szeretném megfogalmazni az egyébként nem egyszer? dolgot. Sajnos akaratomtól függetlenül nem alakult jól a viszonyunk a barátom semelyik családtagjával sem. El?ttem egy ideig jópofiztak, majd kezdtem visszahallani dolgokat, aztán már a szemembe is megmondták, hogy megtesznek mindent azért, hogy ne legyünk együtt a párommal. Sok sértés érte ?t is, illetve engem is. El?ttem is már rossz viszonyuk volt a barátomnak a családjával, de igazán rosszra csak kb. fél év együttlét után fordult - ekkor mentünk a gyámhatósághoz. (Még csak 17 éves volt.) Az anyja nem engedte, hogy elmenjen onnnan, a helyzet nagyon elmérgesedett. Végül odáig fajult, hogy nem látogatott haza. (Sok információ tartozna még ide, pld. milyen körülmények között élnek és milyen életstílusban, de a lényeg, hogy ?k megelégednek egy kevésbé igényes életmóddal, csak legyen alkohol és cigaretta és mulatós zene, addig minden rendben van. A mi családunk viszonylag konzervatív és m?velt, csak úgy, mint a barátom nagyszülei.) 1,5 után megint el kezdett hazajárogatni. El?ször csak a kocsiját kérték el, majd neki kellett fát vágnia, pénzt kértek el, egyre több minden történt - mindez a hátam mögött. Teljesen véletlenül tudtam meg a mamájától ezeket. Természetesen rosszul esett, hogy nekem ezeket nem mondja el és hogy ebb?l megint viták keletkeznek. Rengeteg összet?zésünk van, mert ? ragaszkodik hozzájuk, annak ellenére, hogy hogy bántak vele és én ezzel nem tudok megbékélni. Nagyon elszomorít, hogy én próbálom felhívni a figyelmét ezekre, miközben ? mindezt uszításnak vagy ellenségeskedésnek veszi (persze eddig az ? családja nem fogadott el engem...). Nem tudom magam arra kényszeríteni, hogy mindent csak nyeljek le, amit a fejemhez vágtak és vágjak jóképet mindenhez. Pedig nem mondhatom azt, hogy ne menjen ki hozzájuk... El?re rosszul vagyok, ha arra gondolok, hogy majd egyszer az ? gyermekét tartva a kezembe beállítok és úgy bánnak vele, mint egy ism?rük gyerekével (akibe alkohol akartak iktatni és úgy megnyavarták, hogy 5 perces bömbölés szólt karácsonyi zene helyett a vacsoránál). Borzalmas érzés, hogy a párom biztonságban tudna egy gyereket mellettük. Õ nem hajlandó megérteni, pedig ott n?tt fel és ?t is bántották eleget, hogy én nem szívesen tervezném meg így az életemet el?re. Mivel ? nem hajlandó semmiféle kompromisszumra, tudna valaki segíteni, aki hasonló helyzetben van? Hogyan tudnék nem ezzel foglalkozni, könnyedebben és nem idegesen kezelni ezt az egész ügyet? A barátomra ilyen téren nem számíthatok - a tipikus 'megszoksz vagy megszöksz' esete. Nekem az el?bbit kell választanom. Segítenétek, hogy ezt mégis hogyan tudnám elrendezni magamban? Köszönöm el?re is!

Legjobb válasz: Tipikus vagy megszoksz vagy megszöksz eset.

Tipikus vagy megszoksz vagy megszöksz eset.
Nem értem min csodálkozol ennyire. Õ ebben nõtt fel, õ tudja legjobban, hogy mit tettek ellene a szülei, nem hiszem, hogy neked kellene ezt megmagyarázni neki! Maximum a saját sérelmeidet hozhatod fel indokként, minden mást támadásnak vennék én is. Ha a gyerekkora ellenére, õ még sem szeretne örökre megválni tõlük, akkor nem tehetsz mást, minthogy lenyeled és nem szólsz bele, hogyha õ ki akar menni a családjához, bármiért is megy oda... Ha közös gyereketek lesz, akkor pedig egy ebédet, vagy egy délutánt kibírtok közösen a nagyiéknál, aztán 3 hónapra ismét el lehet felejteni a nagy családi összeborulást. Szerintem túl bonyolítod ezt... Ha a gyerekkori traumákat megélt párod képes ott állni a szülei mellett, akik mindezt okozták neki, akkor te miért nem vagy képes legalább annyiban támogatni a párodat, hogy elfogadod, hogyha õ kijár hozzájuk!? Igaz, hogy nem a családját választottad, hanem õt, viszont így vagy úgy, de a családja vele jár. Õ hozott egy döntést, szeretné tartani velük a kapcsolatot. Neked illik ehhez alkalmazkodni! Hogy elutasítja a törõdést, az pedig nyilván egyértelmû, hogyha egyszer nem olyan környezetben nõtt fel, ahol ez megszokott volt. Mindig mehetett a saját útján. Az hogy most valaki törõdésbõl tanácsokat osztogat neki, valószínûleg nem látja azt hogy miért teszi, csak azt hogy nála mindenki mindent jobban tud!
Sehogy vagy megszokod így ahogy van vagy lelépsz. A barátodat õk nevelték fel soha nem fog rájuk úgy gondolni mint te, fõleg hogy írtad hogy a nem hajlandó kompromisszumra.
Költözés nagyon messzire? (lehetõleg másik kontinens) Évente egy látogatást meg kibir mindenki
Mit akarsz tulajdonképpen? A párodat akarod a családja ellen nevelni? Felejtsd el! Te akarsz hozzájuk idomulni? Azt is felejtsd el. Olajat keversz vízzel. Sok fáradsággal, lemondással ideig-óráig látszateredményeket elérhetsz(a mellékelt ábra is mutatja)de végül marad minden a régiben és te feleslegesen ölted bele az idõdet, energiádat. Suba subához, guba gubához! Na, legyetek jók!
Sehogy nem tudod megszokni. A barátodnak kéne végre döntenie, hogy veled akar-e élni, vagy a szüleivel? El kéne már határoznia magát, hogy végre leváljon a szülõkrõl. Az ilyen férfiakkal nem tudsz mit kezdeni. Ha nem válik le róluk, akkor ez így marad. Te leszel a rossz-gonosz aki ellopta az õ kisfiúkat és õ ezt meg szó nélkül hagyni fogja. Barátnõm szintén ilyen kapcsolatban volt. A hapsija amikor szabadnapos volt, akkor a nagyszüleit látogatta, meg vérnyomást mért nekik, bevásárolt, meg ilyenek. 35éves volt. Nem tudta elhatározni magát, hogy egyszer a talpára álljon és NEMet mondjon. Így barátnõm szakított vele.
Nem véletlen van a régi mondás, hogy nem a férfivel, hanem az egész családjával házasodsz. Ma divat az ellenkezõjét állítani, de ez egész egyszerûen nem igaz. Ha nem bírod elviselni a családot, akkor okosabb lehet megszökni. Már csak azért is, mert ha most nem teszed meg, megteszed öt vagy tíz év után, csak akkor már egy-két gyerekkel sokkal nehezebb dolgod lesz.
A kérdező hozzászólása: Igen sok minden kavarog a fejemben, az említett 5-10 év múltával kialakult események is. Ha kérdezem, hogyan tervezi, akkor nekem azt mondja, amit hallani szeretnék, míg egy közös ismerõsünknek teljesen mást állít. Nem tudom, hogyan kezelhetném ezt, hogy megbízzon bennem annyira, hogy velem is ossza meg a gondolatait, ne csak kényszerbõl válaszoljon, hogy picit megnyugodjak.
A kérdező hozzászólása: Ja, a szülei elváltak, 4 gyerek van 3 apától, szóval az apja nem játszik nagyon közre ebben az egész dologban. Nem is láttam még õt soha. Nagyon súlyos sérülései vannak gyerekkorából, amiket elég nehéz orvosolni, nem hogy nekem. Amellett, hogy el kell tûrnöm, hogy piszkálnak és ócsárolnak vagy engem vagy másokat, még egyben pszichológust is játszom, mikor kezelhetetlenné megy át a barátom. Én mindezt vállaltam, de most van egy mélypontom, amibõl ki szeretnék mozdulni. Ezért fordultam ide.
A kérdező hozzászólása: A törõdést nem erre értettem, a tanács nem feltétlenül törõdés. Hanem ha valaki kedveskedik neki, akkor azt mondja, hogy neki erre nincs szüksége. Tehát nem fogadja el. Egyébként nem azért jár ki, mert hiányoznak neki, hanem náluk van egy udvar, ahol gyerekkora óta ügyködött. Eddig elvették mindentõl a kedvét, most hogy a sarkára állt és békén hagyják (ilyen szempontból), nyugodtan tud ott babrálgatni akármivel. Engem az zavar, hogy hagyja magát kihasználni, miközben engem még mindig nem fogadnak el. Természetesen ez zavar. De ha ennyire akarja, akkor nekem ezt valahogy csak el kell fogadnom. Ezt nem tudom, hogyan.
A kérdező hozzászólása: A segítség alatt nem azt értem, hogy válasszon köztünk. Hanem azt, hogy nekem azt mondja, velem akar élni, de a tettei homlokegyenest mást mutatnak A nagyszülei nagyon szeretnek engem, õket rendszeresen látogatom. Velük sem bánik mindig úgy, ahogy megérdemelnék, ahogy velem sem. Valamilyen problémája van azzal, ha valaki törõdni próbál vele, egybõl korlátozásnak veszi. Én szeretném megoldani a problémát, szeretnék vele lenni. Valamilyen módszert keresek, hogy hogyan.
A kérdező hozzászólása: Nem a családját választottam, hanem õt. Szeretem õt és õ is engem, együtt tervezzük az életünket. Próbálom vele szépen megértetni, hogy mi segítene nekem, hogy könnyebben feldolgozzam, ezt néha be is tartja, néha pedig tehernek érzi. Az egyértelmû, hogy velem akar élni és nem velük, csak a lehetõségek nem adottak. Addig viszont valahogy le kell küzdenem magamban ezt a mindennapos feszültséget. Csak azt nem tudom, hogyan. Költöznék én messzire is :) Csak nincsen mibõl. Neki lehet, hogy lesz Németországban munkalehetõsége, de én nem tudok vele kiköltözni csak úgy.
Miért kellene azt választanod, hogy "megszoksz"? Ha igy állsz a dolgokhoz, akkor ne csodálkozzál, hogy igy bánnak veled. En nem maradnék a pasi mellett, ha a családja teljesen kiközösit. Viszont te sem érzed magadat jól egy "müveletlen" családban. Akkor minek maradsz a párod mellett és a családja mellett, ez a késõbbiekben sokkal rosszabb lesz.
A kérdező hozzászólása: Igen, azt tudom. A kérdés arra irányult (lehet nem voltam egyértelmû, kicsit feldúlt vagyok), hogy hogy lehet mogszokni ezt?
Áh, ez már meghalt amikor a párod azt mondta hogy megszoksz vagy megszöksz.MI az hogy nincs kompromisszum? Hagyd el, mert amíg csak ti mentek amikor mentek még jó....de majdamikor beállítanak az egész retyeputy a mulatószenével babátlátogatni, azt viseld majd el. Ne kínozd magad! A párod ezen a téren sajnos nem fog változni.

Miért nem szeret a párom csókolózni? Hogyan tudnám elfogadni ezt?

Sok éve együtt vagyunk és nekem feltûnt, hogy egyre kevesebbet csókolózunk. Mióta összeházasodtunk és megszületett az elsõ gyermekünk, szinte már egy köszönõ csókot sem kapok tõle. Amikor rákérdeztem, azt mondta, hogy soha nem is szeretett csókolózni, csak a kedvemért csinálta, de már elege van belõle és arra kért, értsem meg. Én meg is próbáltam ezt megérteni és elfogadni, de nekem egyre jobban hiányzik és mostanra eljutottam odáig, hogy már a szexet sem kívánom, nem tudok ráhangolódni, mert nekem az összebújás meghittségéhez a csókolózás is hozzátartozik. Ha mégis ráveszi magát, akkor is úgy csinálja, hogy az egésztõl elmegy a kedvem és ott van még a tudat is, hogy az neki csak nyûg. Mit tudnék tenni?

Legjobb válasz: késõ bánat

késõ bánat
Hát ez igen nagy baj! Ha még nem mondtad el neki te mit gondolsz az egészrõl mindenképpen tedd meg, többet sajnos nem tudsz tenni, max annyit, hogy hozzászoksz! Az, hogy nem akar csókolózni talán rossz élmény ezzel kapcsolatban, vagy valami más. Ha nem oldódik meg a probléma mindenképp forduljatok párkapcsolati tanácsadóhoz!
Büdös a szád.

Hogy tudnám jobban elfogadni párom gyerekeit?

Párommal már több mint öt éve együtt vagyunk, számára sajnos és megértem ?t, a gyerekei (10 éves fiú és 9 lesz a kislány) elégg messzekerültek az anyukkal t?lünk így ahogy az iskola engedi vannak itt 1-2 hétre, napokra. De ez az id?szak engem mindig úgy megvisel... EGyszer?en a gondolat, hogy az ? két gyerekük, ahogy azok készültek (nekünk még nincs közös), aztán mikor f?zök úgy érzem annyira nem szívesen teszem,úgy érzem nekem mi közöm hozzájuk és mert félek, hogy de anya nem így szokta beszólásoktól, meg zavar ha valamit meg kell ilyenkor osztanom velük, amit valójában magunknak szántam...

Legjobb válasz: Nem mindenkinek ilyen rossz: van, aki imádja a gyerekeket. Megértelek téged is: magadhoz akarod kötni a párod - és úgy érzed, a gyerekek ehhez útban vannak. A legtöbb nõ ezért szül gyorsan gyereket - fõleg, ha a párjának ez már nem az elsõ házassága. Az állatvilágban az is gyakori, hogy a 'házasság' az elõzõ gyerekek legyilkolásával kezdõdik. Azért én azt mondanám, hogy ennél neked legyen több eszed. Gondolj arra, hogy a gyerekek felerészben azonosak a párodddal! Ha õt szereted - a fele a gyerekekben is megvan! Próbálj meg jól kijönni velük. Nyilván az anyjukkal sem jönnek ki 100%-ig - és ezt neked sem kell. Oldjátok meg együtt a problémákat, a lehetõ legjobban!

Nem mindenkinek ilyen rossz: van, aki imádja a gyerekeket. Megértelek téged is: magadhoz akarod kötni a párod - és úgy érzed, a gyerekek ehhez útban vannak. A legtöbb nõ ezért szül gyorsan gyereket - fõleg, ha a párjának ez már nem az elsõ házassága. Az állatvilágban az is gyakori, hogy a 'házasság' az elõzõ gyerekek legyilkolásával kezdõdik. Azért én azt mondanám, hogy ennél neked legyen több eszed. Gondolj arra, hogy a gyerekek felerészben azonosak a párodddal! Ha õt szereted - a fele a gyerekekben is megvan! Próbálj meg jól kijönni velük. Nyilván az anyjukkal sem jönnek ki 100%-ig - és ezt neked sem kell. Oldjátok meg együtt a problémákat, a lehetõ legjobban!
Sajnos eljutottunk arra a pontra, hogy szakítani akar velem a párom. Már nem hiszi el, hogy valaha is el tudom fogadni a gyerekét. Pedig mostmár sok mindenre rájöttem, és mindent másképp csinálnék, mert imádom a párom. De õ már nem akarja, mit tegyek? Elvagyok nagyon keseredve, szinte már semmi kapcsolat nincs közöttünk, külön alszik, nem akar tõlem semmit, és azt várja, hogy mikor költözök el...szerintetek van remény??? :(
A kérdező hozzászólása: és szerintem abban bízzunk, hogy a közös baba majd erõsíti a mi kapcsolatunkat, s õ pedig teljes apa lehet, s ezt mi adhatjuk meg neki, hisz elõzõleg ezt a válás révén nem élhette ki...
A kérdező hozzászólása: jó hogy Te érted, ahogy írod "úgy belülrõl jön...", én is így vagyok és igen nehéz azokban a nehezebb napokban az érzéseimet írányítani, látod nekem 5 év sem volt elég a teljes elfogadáshoz... Persze, hogy nekem is megfordultak ezek a fejemben. Hogy neki majd a babavárás, szülés... nem lesz olyan nagy élmény mint nekem, s nem fog úgy örülni... hisz vele ez már megtörtént. Én is gondoltam arra is, hogy az elsõk, s ez fontos biztos, s így õket alapban jobban szereti... De szerintem ezt próbáljátok megbeszélni!! S nehéz, de egymás érzéseit megérteni. Remélem párom ha odajutunk velem fog izgulni, s azt mondta benn akar lenni mindenképp, hogy fontosnak érezné... s hát persze, szereti a korábbi gyerekeket, de talán- s ezt õ mondta, hogy fél attól az érzéstõl-hogy a miénket esetleg majd jobban is fogja szeretni, mert jobban a sajátjának is érezheti majd, hisz többet nevelheti... Meg gondolj arra, ha a negatív gondolataink igazak lennének, akkor nem vált volna el, nem veled lenne, s nem veled szeretné elképzelni a jövõt és babázást. Szóval ezen ne veszekedjetek, az ront, a múlton sajnos nem lehet változtatni, s számomra is néha ez nagyon nehéz elhinni még mindig, mikor ide toppannak, hogy õk vannak, de hát ha Õt szeretjük/szereted a múltjával együtt kell elfogadnunk. Minden jót!
Sziasztok! Én is ebben a cipõben járok. A páromnak is van egy 4 éves fia, és ki nem állhatom a gyereket. Én is szeretnék már közös babát, de arra még nem gondoltatok, hogy ha már hasonlóan éreztek mint én, akkor mi lesz ha lesz közös baba? Akkor meg az lesz bennünk, hogy a miénket nem szereti annyira, csak a sajátját, meg hát az csak az elsõ gyereke, és ráadásul fiú!!! :( hm...erre gondoltatok már? Egyébként én is kétségbe vagyok esve, mert mi is egyre többet vitázunk ezen a dolgon, és kezdek lassan begolyózni. De nem tehetek róla, ez úgy belülrõl jön és kész! De valószínû, hogy a gyerek anyja miatt is vannak bennünk ilyen rossz gondolatok. Félek hogy sosem fogom elfogadni a helyzetet, pedig már lassan 2 éve együtt vagyunk! :(
Szia! Nálunk a férjem kislánya 4 éves volt amikor elváltak, és 5 éves, mikor mi összekerültünk. Nekem is nehéz volt. De mindig úgy gondoltam, hogy mivel már a legelején tudtam, hogy van egy lánya, akkor ezt elfogadtam, illetve ennek ellenére is kellett a párom, hát akkor ezután egy szavam sem lehet! Persze voltak nehéz érzéseim nekem is. De ilyenkor mindig azzal hessegettem el õket, hogy az a kislány nem tehet semmirõl, arról sem, hogy a világon van, és arról sem, hogy a szülei elváltak. Én sem pedáloztam, és szintén nem mutattam az esetleges "nehéz" érzéseim. Próbáltam õt elfogadni olyannak, amilyen. Õ amúgy is nagyon apás volt. Majd minden megváltozott, mikor megszületett a közös gyerekünk, azóta 2 van. Már tudtam, hogy mit jelent egy szülõnek a gyereke. Tudtam, mit jelent anyának lenni. Mindig azt tartom szem elõtt, hogy a kislány ugyanolyan gyereke a férjemnek, mint a mi 2 gyerekünk. Persze valószínû, nem fogom õt soha úgy szeretni, mint a sajátjaimat, de ez nem is várható el szuerintem. A páromnak viszont õ is saját gyereke. Egyébként a kislány átlagos természet, de volt egy-egy nehéz pillanat, ami minden gyereknél elõfordul. Csak az ember a saját gyerekének jobban tolerálja a dolgait. De nem az én dolgom megnevelni, nem velünk lakik, és nem én vagyok az anyja. Az apukája pedig egy pár nap alatt nem is fogja tudni. Viszont az borzasztóan jól esett, mikor a mi gyerekeinket nem féltestvérének mondja mások elõtt, hanem testvérének. Jól kijönnek egymással, szereti õket. És itt a lényeg. Elfogadtuk egymást kölcsönösen. Most 10 éves. Összegezve, én azt mondom: nehéz dolog, de ha már az elején elfogadtad a tényt, hogy vannak, akkor ezután már ( hogy is mondjam) ne legyen ellenvetésed. És erre nagyon igaz, hogy vagy megszoksz, vagy megszöksz. Hisz senkit nem lehet választás elé állítani, hogy "én, vagy a gyerekei". De persze tudom, hogy te ilyet nem is gondoltál, az írásodból úgy tûnik. Csak hallottam már ilyen esetrõl is, elég szomorú... Igaza van az elõttem szólónak, a gyerekek félig a párod. Ez legyen a szemed elõtt, talán könnyebb lesz. De ha megérkezik a közös baba, meglátod, mindjárt másként látod az egészet.
Utolsó válaszoló vagyok. Furi, de én sokszor várom, h a kislány nálunk aludjon. Jól érzni magát nálunk és a párom is boldog ilyenkor. mikor látja, h elszontyolodok, mindig megnyugtat, h nekünk is lesz hamarosan. Szeritnem egy férfinek sem könnyebb a helyzete. Hisz ha szereti a gyerekeit, akkor nagyon tud neki hiányozni és talán még jobban vágyik egy közös babára, ahol , akinél minden mozzanatanál ott lehet, fõleg akkor és ott aminél az elõzõ kapcsolatból született gyerekeknél kimaradt.
A kérdező hozzászólása: igen, kedves utolsó válaszoló én is így vagyok, sok mindent másképp csinálnék, s az a baj, hogy a kislány annyira anyja, fõleg a természete, olyan kis alattomos... hm.. De úgy érzem, fontos, hogy ezt ne sugározzam feléjük, meg kell nyugodnom, mert megérzik, s még ellenségnek is vesznek. Szerencsére azért nem rossz a helyzet, mert igyekszem, csak ott bent úgy vajúdok, és este sírok...
A kérdező hozzászólása: az elsõ válaszhoz kapcsolódóan, hát igen nem csodálom, hogy néhányan hamar babát szeretnének ilyen esetben a már gyerekes párjuktól, bár nem támogatom azt a módszert mikor a leendõ apuka nincs beavatva, hogy akko most lesz baba. Már lassan 6 éve együtt vagyunk, de még legalább 1 évig várni kell a közös babával, de most úgy érzem igenis könnyebben venném ha már lenne. Õ lehetne ezekben a napokban a mentsváram, tudnám, hogy õ ott van nekem, s olyan rossz érzés e két gyereknek pl a szennyeseit válogatni mostni, míg a sájomnak ezt még soha nem tehettem meg...
Szia! Az én páromnak egy 2, 5 éves kislánya van. fél éves volt a gyerkõc, mikor szétmentek és mi összekerültünk. Én imádom a kislányt és Õ is engem.. De ettõl függetlebnül nem könnyû helyzet. Nekem is mindig eszembe jut, . h Õt szerelembõl "csinálták" stb. és én elvettem tõle az apukáját. Mi is szeretnénk már közös babát és ilyenkor pláne rosszul érzem magam. Szerintem próbáld meg magad függetleníteni az anyjuktól. Tudom nem könnyû. nekem sem az, fõleg, h sokmindent máskép csinálnék a kislánnyal. Fogadd el a gyerekeket úgy, h Õk a párod gyerekei és szeresd õket. a gondolatokat meg ûzd el azzal, h Õk is elfogadtak téged és szeretnek.
Helló, megint én vagyok. Az biztos benne van, hogy te is szeretnél gyereket, aztán arra gondolsz, hogy õk is ott vannak.. teljes értem, hogy mire gondolsz mit érzel, de én sem tudom ezt megmagyarázni, csak hogy van három kölyök, akikhez nekem semmi közöm, neveletlenek, annyira, hogy legalább két heti magánzárkát érdemelnének, és mégis jó pofát kell vágnom. Képzeld mikor legutóbb megemlítettem, hogy jó volna, ha az apjuknak boldog névnapot kívánnának, úgy néztek, mintha azt mondtam volna, hogy idén nem lesz karácsony :S:S:S Közben, õk a legdrágább ajándékokat elvárják karácsonyra névnapra stb...Csakhogy szerencsére én észen szoktam lenni..
A kérdező hozzászólása: Jaj de jó, hogy valaki hasonlóan érzem. Úgy azért utálatot nem érzek, csak olyan nem szívlelõs kis indulatok amiket fentebb írtam, de ezt kifelé igyekszem persze nem mutatni. Volt olyan is mikor nem éreztem ezt ennyire így, volt mikor szinte ki éltem rajtuk az anyai hajlamaim, de most valahogy úgy haragszom hogy vannak... Talán mert mostanában többet gondoltam egy közös babára, erre meg betoppannak õk..?
Helló nekem teljesen uez a problémám. Sajnos nem tudok rá megoldást, csak együttérzek veled. DE hátha idetéved valaki aki majd tud okosat mondani. Ezek a gyerekek is borzasztó rosszak, de istennek hála 1000 km-re vannak tõlünk. Az annyuk tehet róla, hogy ilyen borzasztó neveletlen kölykök, és a párom az alatt a néhány nap alatt nem sokat tud rajtuk nevelni. Ronda dolog ilyet mondani, de ki nem állhatom õket :( ......
A kérdező hozzászólása: Szia! utolsóka sajnos mivel részleteket nem közölték, hogy mennyire volt elharapódva ez nálad (nem engedted találkozni pl, vagy folyton piszkáltad vele), hogy hogyan alakult idáig a helyzet, hogy nem alszik veled. Úgy gondolom, próbálj egy alkalmat keríteni, és mondd el, hogy te meg szeretnéd próbálni, most már tudod hogy õ ér neked annyit hogy nehéz érzésekkel de elfogadod a gyerekét... Ha már egyáltalán nem hajtható még egy próbára, (pl ajánld fel hogy menjetek el hármasban valahova), akkor lehet hogy ez csak egy kifogás, s amúgy is szakítana. Tisztázzátok. Szerintem meg lehet tanulni elfogadni, csúnyán mondva elviselni a gyerkõcöt a másikért, de ne is akard totálra soha mert szerintem az nagyon ritka eset, nem fogod tudni sajátodként nézni... s nincs is ezzel gond. De ha szeretünk valakit, akkor ezt is el kell vele fogadni, ha ez valakinek totálra nem megy, nem szabad belevágnia, mert csak örlik egymást. Minden jót!

Ha éttermek, kávézók, bankok, okmányirodák, földhivatalok, posták, takarékszövetkezet, áruházak nyitvatartása érdekli, kattintson ide!