Találatok a következő kifejezésre: Hogy tudassam párommal (12 db)

Hogyan tudassam párom rokonával, hogy unom, hogy dajkának használ?

Párom nagybátyja és az ? felesége is eléggé fiatalok. A férfi 36 a lány 28. Van két gyerekük. Számtalanszor el?fordult az, hogy meghívtak minket vendégségbe, aminek a vége az lett, hogy a leányzó lepasszolta nekem a két gyereket, hogy "játssz velük", "rakd tisztába", "etesd meg". Konkrétan abba a pár órába, amíg ott vagyunk mást se csinálok csak a gyerekek után rohangálok, nehogy valamelyiknek baja legyen. Anyuka leül a gép elé és WoW-ozik... Azt hittem, eldobom az agyam, amikor láttam, hogy a két gyerek (1 és 3 évesek) mellett az az esti program, hogy anyuci-apuci játszik és a két gyerek visít, mert le se sz*rják ?ket. Múltkor is letámadtak a gyerekek, hogy játsszunk, és még én lettem leb*szva, hogy figyeljek már oda, mert annak a játéknak nem hajlítható a karja. Természetesen szívesen foglalkozok velük, de kicsit unom, hogy odaérek, kiosztja a feladatokat, és utána pattog, ha valamit nem jól csinálok... Volt egy olyan eset is, hogy párom szülei "kerti-partit" rendeztek, meghívták a rokonokat és a n? ott is kiakadt hogy "jajj én úgy gondoltam, hogy lepasszolom a gyerekeket és pihenek". A nagyobbik gyerek kezelhetetlen, ha valamit nem kap meg, akkor rúg, karmol, harap, visít. Nekem ehhez nincs idegem... Mit csináljak, hogy ne legyek bunkó? Párom már szólt a nagybátyjának, az annyit mondott, hogy ne foglalkozzak vele, de hát anyuci simán kisétál a szobából a két gyerek meg azt csinál amit akar...

Legjobb válasz: ha megint meghívnak elmentek és ha leakarja passzolni a gyerekeket akkor mondod, hogy bocs de nem ezért jöttél így mentek is vagy el se kell menni,és még elõtte mondod, hogy nem mentek mert akkor úgy is az lesz, hogy te vigyázol a gyerekekre még õ játszik Neked így nincs kedved hozzájuk menni

ha megint meghívnak elmentek és ha leakarja passzolni a gyerekeket akkor mondod, hogy bocs de nem ezért jöttél így mentek is vagy el se kell menni, és még elõtte mondod, hogy nem mentek mert akkor úgy is az lesz, hogy te vigyázol a gyerekekre még õ játszik Neked így nincs kedved hozzájuk menni
Szerintem az a legdurvább ebben az egészben hogy õ Wowni leül a gép elé. Még ha mosogatna, vagy valami, próbálná utolérni magát....Nekem is egy 1 évesem és egy 2, 5 évesem van és tényleg borzaszto nehéz néha velük, ki van merülve az ember, stb, ugyhogy egy részt megértem, de szerintem sem egy félig iegent kéne igy befognia, ilyenre használja az anyját, vagy a tesóját.Vagy ne menjetek annyiszor, vagy mondd meg neki nyugodtan hogy segitesz neki szivesen, de ez igy nem pály hogy ugy kezel mintha az alkalmazottja lennél.
Minek mész ezekre a bulikra? Mert megsértõdnek, ha nem mész? Ki nem [email protected] le? Te is megsértõdhetnél, mert dadának használnak. Régen én is minden hülye családi összejövetelen ott voltam, de ma már tanultam az esetbõl. Ha nem érzed jól magad, akkor ne menj. Párod menjen, aztán mindenki boldog. Ha meg mégis mész, akkor mondd meg, hogy vendégségbe jöttél, és nem bébiszitterkedni. Ne hagyd magad, mert a fejedre fognak nõni ezek a kedves rokonok. 24/n
Valószínû, azért is hívnak meg, mert úgy gondolják, hogy ingyen bébicsõsz leszel nekik. Egyébként nem fiatalok már a fiatalok, ideális koruk van két gyerekhez.Ha meghívnak, én a helyedben elõre kijelenteném, hogy elmentek, de nem a gyerekekhez mentek, hanem a felnõttekhez. Vannak helyzetek az életben, amikor nem lehet úgy nemet mondani, hogy ne bántsunk meg valakit. Ez most egy ilyen helyzet. Nézd nagy bunkóság játszani kezdeni akkor amikor vendégeket hívtunk és nálunk vannak. Te még udvarias leszel, ha elõre közlöd, hogy nem vigyázol a gyerekekre, s ha ezért kell menned, felejtsenek el.
Én legközelebb ha szólna, hogy tegyem tisztába, válaszolnék, hogy tedd tisztába te, te vagy az anyja, a te kötelességed. És szépen arrébb mennék 3 méterrel.
Hát, elõszöris ha vendégségbe hív valakit, tisztelje már meg a vendégeket a jelenlétével, és ne a gép elõtt üljön olyankor. Ezt szerintem bármelyik ilyen alkalommal elmondhatod neki, hiszen ez nem sértés, hanem érthetõ elvárás. A másik pedig szintén ehhez kapcsolódik. Ha legközelebb mentek, és rányomja a gyerekeket, udvariasan, de egyensen megmondhatod neki, hogy kedveled a gyerekeit, de te most azért jöttél, hogy ti, felnõttek beszélgessetek (a látogatásotok oka ide tetszõlegesen behelyettesíthetõ) egy jót, és nem azért, hogy õk beszélgessenek, te pedig a gyerekeket tutujgasd. A másik, h ha legközelebb legorombít valamiért (pl a játék épsége stb), említsd meg, h neked nem kötelezõ a gyerekekkel foglalkozni, õ kért meg rá. Ha nem tetszik, õ is figyelhetne.
Sokkal hatásosabb, ha legközelebb megkérdezed, hogy a babysittelésért óránként vagy egy estére akar fizetni, mert meg kellene az árat beszélnetek. (Érdeklödj elötte, hogy a környéken mennyi a megszokott óradij, hogy tudj valamit mondani, ami nem túl kevés és nem túl sok.)
Nyugodtan legyél bunkó, veled is az ez az "anyuka". Mondd meg neki, hogy nem neked szülte a gyerekeket, hanem magának, legyen kedves õ foglalkozni velük, vagy pedig fizessen neked, ha baby sitternek használ. És ez még nem is bunkóság...
Ne legyél bunkó vele. Csak olyan, amilyen õ veled szemben.
A kérdező hozzászólása: Köszönöm a tanácsokat! Egyszer volt, hogy úgy gondoltam, lesz*rom mit csinálnak, hát a nagyobb 2 perc múlva a vizes ruhával teli szárító alól visongott, mert magára borította... Anyuka egyébként elég durván bekavart nekem anno, olyan hazugságot terjesztett rólam, hogy a mai napig szégyellem magam, holott nincs miért. Amikor vizsgára készültem és hónapokig nem mentem (persze a kavarás miatt sem), akkor meg hozzámvágta, hogy szombatonként csak ráérek. Mondtam, hogy persze, csak nekem is van családom... Jó ideig nem megyünk - legalábbis én biztos, hogy nem -, de legközelebb alkalmazom a tanácsokat!:) Kiváncsi vagyok a reakciójára:D:D
tuti nem mennék. És most közlöm: anyuka ott van, a gyerek az õ felelõssége. Ha valami baja van a gyereknek, mert ráborult a szárító, anyuka a hibás, nem te. Meg persze apja is van a gyereknek, ugye?? Igenis közöld velük, hogy tedd tisztába, te vagy az anyja. Náluk meg pláne hadd csináljon a gyerek amit akar, visítson, esetleg figyelmeztesd apukát-anyukát, hogy figyeljen oda rájuk, mert valami kínja van a gyereknek. Ne akard megoldani az õ családi problémájukat.

Hogyan tudassam párommal hogy csináltassa meg a fogát, anélkül, hogy megbántanám?

Páromnak sajnos elég hiányos a fogszerkezete,de nem merem neki mondani hogy menjen el fogorvoshot,mert félek hogy megbántom.Jó ember különben,ennyi hibája legyen.De már zavaró,mert rossz a szájszaga emiatt csókolózni se nagyon csókolózok vele,nem tudja hogy miért,mert neki ez "természetes" hogy ilyen hibás a foga.Persze nekem is van meg másnak is hibás foga,de neki szinte foga sincs,elöl 3 foga van de az is romlik.És még csak 31 éves.Mit tegyek?Bánt egy kicsit a dolog.

Legjobb válasz: Hát itt vagyok én is tele rossz fogakkal... nem bántana meg ha valaki azt mondaná csináltassam meg. Megértem, mert tudom hogy nem szép, nekem sem tetszik csak ha nem lökdös el senki a fogorvoshoz akkor én magamtól nem fogok odamenni. Talán neki is csak ennyi kell. Rángasd el, mondd hogy tudsz egy jó fogorvost, kísérd el. Ne hagyd annyiban.

Ugyan ilyen helyzetben vagyok, de én már mondtam neki. ' hónapja nincs munkája, úgyhogy mostanában biztos, hogy nem tudja megcsináltatni. 160ezerért csinálná meg neki a doki, porcelánból a teljes felsõ fogsort. Addig pedig nem tudja kezeltetni, mert ha megcsinálják a rossz fogait, akkor ha lesz pénze protézisre, akkor nem tudják mihez rögzíteni. Így marad a sok rossz fog és rossz szájszag. Együtt élünk és alvásnál hátat fordítok neki, mert az orrából is ömlik a bûz. :( ez normális?
Hát itt vagyok én is tele rossz fogakkal... nem bántana meg ha valaki azt mondaná csináltassam meg. Megértem, mert tudom hogy nem szép, nekem sem tetszik csak ha nem lökdös el senki a fogorvoshoz akkor én magamtól nem fogok odamenni. Talán neki is csak ennyi kell. Rángasd el, mondd hogy tudsz egy jó fogorvost, kísérd el. Ne hagyd annyiban.
Ez elég ciki helyzet! Az igénytelensége nagyon durva!! Mondd meg neki, legalább azt vegye már komolyan, hogy fogak nélkül mégis hogy fog kinézni nemsokára?! Mondd meg neki, hogy "fogatlanul" tuti nem kell neked. A rossz fogak miatti fájdalom nem rettenti vissza a rendszeres szájhigiéniától???? A fogászati kezelés pláne magánorvosnál drága, a fájdalom sem elhanyagolható, szóval sok érvet fel lehetne sorolni....
Nem akarlak megbántani, de ha ennyit nem tudtok megbeszélni, hogy csináltassa meg a rossz fogát, akkor nem áll valami stabil lábon a kapcsolatotok. Az, hogy három foga van és azok is rohadnak, nem természetes, hanem beteges. Nem csak a te érdekedben kellene megcsináltatnia. Nem hiszem el, hogy neki nem kényelmetlen. Állj elé, és kérd meg, hogy csináltassa meg. Ha megkérdezi, hogy miért, mondd meg neki, hogy azért mert nem túl esztétikus. Ha megkérdezi, hogy így miért nem szereted, mondd meg neki, hogy a szerelem egy olyan dolog, aminek a hibás fogakhoz semmi közük. Ha nem érti meg, hogy ez téged miért zavar, hagyd ott!
Szerintem ha nem mered neki elmondani, akkor a legjobb barátjának mondd el hogy mi a problémád és hogy segíthetne neked. Remélem érted mire gondolok :-)
Tuti, hogy a fogai miatt rossz a szájszaga? Ugyanis apámnak is volt egy idõben, és neki gyomorfekélye volt, amiatt volt, igaz, a fogai se voltak jók, már egy se saját foga, de a valódi kellemetlen szagot a gyomorproblémája okozta, amióta azt kezelik, elviselhetõre csökkent.
Off: miért pontoztad ki a cigány szót? hülye e vagy?
A kérdező hozzászólása: Jó persze értelek...és igazad van.Tudom hogy ez az õ hibája, de én attól szeretem, ezért is vagyok bajba hogyan mondjam neki.Nem dialógusokat kérek, csak tanácsot, szerintem holnap össze szedem az összes bátorságom és közlöm vele a tényt.
A kérdező hozzászólása: Azért pontoztam ki mert senkit sem akartam megsérteni. Amúgy nem vagyok hülye, azt hiszem én kulturáltan válaszolok nektek és senkit sem hülyézek ismeretlenül.
nem csak cigányok szerepelnek ott, de ez most mind1. nem értelek, hogy mit vársz de tényleg. Itt kínéódsz, hogy mennyire megbántalak, ennyire fáj az igazság? A barátod elcseszte. kizártnak tartom, hogy annyira gáz lenne a génkészlete, hogy minden küzdelme ellenére 30éves korára elrohadtak meg kihullottak a fogai. Gondolom nem mosott fogat, dokihoz nem járt amikor kellett, fosott a fogtöméstõl, stb. Vagyis kifejezetten õ tehet arról, hogy most ide jutott. Igenis igénytelenség. Te ezt veheted sértésnek, de ettõl még ez az igazság. Segíteni pedig mi nem tudunk. Nem ismerjük a srácot, nem fogjuk tudni rávenni, hogy csináltassa meg a fogait. Ha te nem vagy képes rá, hogy kinyissad a kicsi szádat, akkor nem is fog menni. ennyi. Vagy azt várod, hogy írjunk ide le komplett dialógusokat, hogy hogyan beszélj vele, amit betanulsz? Ha ennyire nem vagy képes, ennyi kommunikáció sincs köztetek, akkor tényleg gáz a kapcsolatotok. Legközelebb majd arról írsz, hogy szex elõtt nem izgatott fel , száraz vagy és ezért neked fáj de hát nem tudod megm
Vegyél neki egy fogkefét, egy fogmosópoharat és egy tubus fogkrémet. Mindezt egy kedves mosoly kíséretében add át neki: "Drágám, tudom, hogy ezekre nagy szükséged van." Valahol el kell kezdeni a nevelést :D
A kérdező hozzászólása: Köszönöm a választ!MIndenképp megírom hogyan reagált!
A kérdező hozzászólása: Köszönöm a linket!
A kérdező hozzászólása: Húhhh, mondtam neki.Úgy megkönnyebbültem, ez teher volt nekem.Nagyon jól fogadta, tudja hogy meg kell csináltatni csak nincs pénze rá.Mondtam neki hogy semmi gond, közös erövel gyüjtünk rá és majd szép lassan megcsináltatja.Oly annyira jól fogadta hogy már el is ment meg kérdezni, gogy mikor rendel a fogorvos. Köszönöm, sokat segítettetek!
Látod, hogy nem volt nehéz:) Bár szerintem nyilvánvaló volt, hogy zavarja, de sajnos tényleg nem két fillér a kezelések. De örülök, hogy tudtál vele beszélni, és remélem ennél nagyobb gondotok nem lesz majd az életben:)
Örülök, hogy megoldódott. A pénz sajnos nagy úr. Én egyetlen fog pótlásan depressziózok már egy ideje. Egyébként azért is fontos, hogy az anyagi beruházasok között is elõre vegyétek, mert ha nincsenek, illetve rosszak a fogai, akkor a rágási nehézségek miatt elõbb-utóbb gyomor és emésztési problémái is lesznek. Minden jót!
A kérdező hozzászólása: Nem fikázni kell hanem nekem segíteni hogyan közöljem vele...amúgy nem ci...ny hogy a Mónika showba menjen(bocsi de igy kell írni), viszont másban igényes ha annyira tudni akarod.Lehet ez a véleményed nem érdekel, de attól engem ne bánts meg ezzel.
maónika só töltelék a srác. amúgy ha rohadna a fogai, akkor attól leeht rossz szájszaga, blöe... ez tényleg igénytelenség, másban is ilyen? koszos, büdös, nem öltözködik rendesen stb?
Igen, sajnos ilyen árak vannak. (azt sajnálom, hogy addig míg nincs rá pénze a többit nem tudja megcsináltatni. mert annyire lereszelik tömésnél, hogy amikor pótoltatni akar nem lenne mihez) én már szinte mindennap mondom neki, de nem tud mit tenni mert nincs rá pénze :S gondolom, hogy a páros is megcsináltatná, ha lenne rá keret. biztos, hogy zavarja. az én barátomat is zavarta, de addig míg nem említettem neki, õ nem hozta fel! 2 vagyunk együtt azóta nagyon sokat romlott.. :(
A kérdező hozzászólása: Na igen...tudom, hogy nem olcsó, de azt sem tudom hogy kezdjek hozzá hogy ezt mondjam neki.Szeretem de egyszerûen már nem tudok vele csókolózni, se puszi...és rosszul esik ez nekem.Mondanám neki hogy gyütsünk rá pénzt, hogy kezeltesse...de nem tudom, tanácstalan vagyok.
A kérdező hozzászólása: Igen értem. Még csak fél éve vagyunk együtt...kellemetlen
A kérdező hozzászólása: Nem tudom, de gondolom hogy amiatt ha szinte nincs is foga.
A kérdező hozzászólása: Félek mégis megsértödik.
Mint írtam, apámnak sincsenek már saját fogai, neki is mind rossz volt, de a szájszag nem amiatt volt elsõsorban, tehát nem biztos, hogy a valódi probléma az, ami szemmel látható. Persze ettõl függetlenül elrángathatod fogorvoshoz (neked nincs véletlenül okod fogorvoshoz menni valamiért, ahova elkísérhetne?). Én egyébként évekig utáltam a fogorvosokat, tavaly találtam egy jó fogászatot, 24 évesen, de én máshoz nem vagyok hajlandó menni, csak hozzájuk, mivel más fogorvosokban nagyot csalódtam, lehet, hogy neki is hasonló rossz tapasztalatai vannak a fogorvosokkal, az ilyent meg csak gyakorlati jó példával tudod megtörni.
Fél évvel ezelõtt amikor összejöttetek akkor is hiányosak voltak a fogai? Ha igen, akkor nem zavart téged?Egyébként valószínû, hogy tisztában van vele, hogy nem jó, hogy rosszak a fogai, de lehet, hogy nincs 3-400 ezer forintja megcsináltatni..mert ez a pénz másra kell.Tudom, mert nõ létemre sajnos nekem is 4 fogam hiányzik(hátul), és 300 ezer forintba kerül fogpótlással együtt...nem olcsó, és ezért nem tudom megcsináltatni, pedig csak én látom, hogy hiányos...
A kérdező hozzászólása: Mi is együtt élünk, délután pihentünk az ágyban és én is elfordultam töle.:( Ez sem normális.160 ezer csak a felsõ fogsor?
A kérdező hozzászólása: Nekem kiváló fogorvosom van és ráadásul nem magán orvos.Sosem fáj ha elmegyek hozzá, tudja mit kell csinálni.Most nincs okom elmenni.
A kérdező hozzászólása: De tudtam fél évvel ezelött is hogy ilyen a foga, de akkor azt gondoltam hogy majd hatással lesz rá az hogy új társa van és majd miattam kicsit kikupálja magát....eddig nem.
Jesszus, hogy lehet ilyen igénytelen egy fiatal ember? Már bocsi. Ha ennyire elhanyagolta magát és még csak le sem esik neki magától, hogy ez így nem jó, akkor nem fog menni az óvatos rávezetés. Egyszer, mintha egy spontán beszélgetés lenne, mond neki, hogy mész átnézetni a fogaidat és hogy menjen veled õ is, mert ráférne egy tatarozás az õ fogaira is. Így picit viccesen hangzik legalább, nem olyan parancsszerûnek.
A kérdező hozzászólása: Köszönöm szépen:)

Hogyan tudassam a legjobb barátnőmmel hogy a párja szét akar minket választani? Rossz hatással vagyunk egymásra ezt találta ki, meg azt hogy a háta mögött kibeszélem de ez nem igaz! Konkrétan nem akarom kimondani hogy a pasija az.

Legjobb válasz: Az én párom is el akart "tiltani" az egyik barátnõmtõl, de hamar a tudtára adtam, hogy õ is az életem része, bár sokkal kisebb része mint a párom, de ezt el kell fogadnia, hogy szükségem van rá. Megértette, mert nem hülye. Annyi, hogy nem találkoznak így nincs feszkó.

Az én párom is el akart "tiltani" az egyik barátnõmtõl, de hamar a tudtára adtam, hogy õ is az életem része, bár sokkal kisebb része mint a párom, de ezt el kell fogadnia, hogy szükségem van rá. Megértette, mert nem hülye. Annyi, hogy nem találkoznak így nincs feszkó.
Márpedig, ha ért magyarul akkor érdemesebb lenne úgy beszélni. Miért nem lehet kimondani valamit? Gondolod, ha utalgatsz az jobb? Vagy kitalálja és akkor olyan mintha megmondtad volna (csak így kavarásnak hat, ha pedig megmondod, akkor egyenes beszéd), vagy nem találja ki és akkor marhára nem fogja érteni, hogy mi a csudát akarsz. Miért nem lehet egyenesen beszélni?
A kérdező hozzászólása: Mert rosszul jönnék ki belõle.Így is valakinek a baráti társaságból elmondtam konkrétan valamit egy személyrõl, és engem hoztak ki szarkavarónak.Vagy inkább "nyeljem" le a dolgot?
Egy dolgot tehetsz, megmondod neki, hogy szerinted nem vagytok rossz hatással egymásra, és nem beszélted ki a hátad mögött. Ha jó barátnõ, akkor hisz neked. Ha nem hisz, akkor ennek a barátságnak annyi, de nem a pasi miatt, hanem a barátnõd kételkedése miatt.
kb az én legjobb barátnõmmel így ment tönkre a kapcsolatunk.A barátja mindenféle hülyességel tömte a fejét, kevert-kavart és az lett a vége, hogy immár két éve nem beszélünk.Idõközben rájöttem, hogy az ilyen b.nõ, nem is b.nõ.Elejinte nagyon fájt, de ma már nem érdekel egyáltalán
Mond meg neki, hogy úgy érzed a pasija szét akar titeket szedni és neked ez rosszul esik, mert fontos neked. Ha neki már nem vagy fontos és csak a pasi a mindene (akik jönnek mennek, de õ tudja) akkor sajnos vége lehet a barátságotoknak, de még mindig jobb mintha a pasi teljesen megutáltat a barátnõddel a kavarásaival.

Hogyan tudassam a párommal kíméletesen, hogy nem tudok már elélvezni?

Kapcsolatunk elején szinte mindig volt hüvelyi orgazmusom, de most csak csiklóból tudok elélvezni. Tudom, hogy lehetnek lelki okai is ennek egy nőnél. De szerintem nem erről van szó, hanem sokkal kevesebbet csinálja a ki-be húzogatást, mert érezhetően hamarabb elmegy, mint régebben. Nekem meg több idő kéne, hogy elélvezzek. Inkább nagyobb hangsúlyt fektet az ujjazásra, illetve a franciázásra mostanában. Szerintem az lehet az oka, hogy abbahagyta a sportolást és az állóképessége romlott és nagyon sokat felszedett, így hamarabb is fárad. Persze, nem kell arra gondolni, hogy én csak ott feküdnék...csak hát akkor tudtam mindig is elélvezni, ha a férfi csinálta és nem én. Igazából ő is szokott arra utalni, hogy ismét sportolnia kéne, mert már nem bírja annyira a szexet sem. De mégis, hogy mondjam el neki kíméletesen, hogy abszolút nem tud kielégíteni? Már odáig jutottam, hogy olykor színlelem az orgazmust, mivel semmi esetre sem szeretném megbántani Õt. :( Iszonyatosan kényes arra témára, ha szóba kerül a teljesítménye, ill. a pénisz métere...teljesen maga alá szokott zuhanni, pedig EGY SZÓVAL SEM mondtam Neki, hogy kicsi lenne a pénisze...vagy, hogy rossz lenne az ágyban, mert egyre több alkalommal nem élvezek el. Tudtommal egy nő sem mondott Neki ilyeneket, akivel korábban volt. Ezeket Õ képzeli be magának. :( Annyiszor dicsértem már Õt ebben a témában, ill. szex közben is szoktam pozitív mondatokkal illetni a péniszét és Õt magát is, hogy egy kosárlabda csapatnyi férfinak is elég lenne szerintem. De mintha Õ meg sem hallaná. Ezeket azért írtam le, hogy lássátok mennyire kényes erre a témára. Hogy lehetne beadagolni ezt Neki?

Legjobb válasz: Hat, nehez eset... Mindig ilyen volt? En elmondtam Paromnak, hogy nagyon szeretem, de lenne valami amit helyre kene hozzunk. Elmondtam neki, hogy az az ido amig o birja nekem nem ad teljes kielegulest (nem magyaraztam tul, azt mondtam, hogy a testi-lelki kieleguleshez ettol tobbre vagyom), es en vagyok-e az ok amiert nem birja sokaig, vagy ritkan vagyunk egyutt, vagy jatszuk azt, hogy elelvez szex elott? Stb... Vettem neki egy konyvet a korai magomlesrol ami annyit segitett (koncentralas es legzes technikain), hogy 3het alatt minimum a 40 perc! :) Mar tokeletes szinte, de a legjobb akkor lesz, ha mar erezni fogom, hogy nem a legzesre figyel hanem arra, hogy milyen erovel, gyorsasaggal nyomja! Mert igy meg nem az igazi de alakulunk!

Hat, nehez eset... Mindig ilyen volt? En elmondtam Paromnak, hogy nagyon szeretem, de lenne valami amit helyre kene hozzunk. Elmondtam neki, hogy az az ido amig o birja nekem nem ad teljes kielegulest (nem magyaraztam tul, azt mondtam, hogy a testi-lelki kieleguleshez ettol tobbre vagyom), es en vagyok-e az ok amiert nem birja sokaig, vagy ritkan vagyunk egyutt, vagy jatszuk azt, hogy elelvez szex elott? Stb... Vettem neki egy konyvet a korai magomlesrol ami annyit segitett (koncentralas es legzes technikain), hogy 3het alatt minimum a 40 perc! :) Mar tokeletes szinte, de a legjobb akkor lesz, ha mar erezni fogom, hogy nem a legzesre figyel hanem arra, hogy milyen erovel, gyorsasaggal nyomja! Mert igy meg nem az igazi de alakulunk!
Vàrj 1 2honapot....ne istenitsd addig. És csak ezutàn mond el neki. Talán igy kiméletesebb lesz. De mindenképpen tudasd vele mert ez tönkreteszi a kapcsoltatot.
a sok pozitív szöveg után sehogy
választhatsz az önérzete és a kielégülésed között. kár volt isteníteni, kénytelen leszel neki bevallani hogy ez is kamu volt, és már egy ideje nem jó neked vele a szex, na ettõl fog összezuhanni.
Mondd neki hogy nem azért nem tudsz már elélvezni tõle mert kicsi a farka és hamar elmegy.
Szia! 5. Vagyom! Nalunk Parom az elhagyott gyerek...anyja razarta az ajtot.mikor az apjuk dolgozni ment reggel, persze a hazat kiuritette teljesen es lelepett egy masik pasival!! Paromat este talalta meg az apja, 8 eves kisfiu volt ;( Ment az anyjahoz ra nehany evre (tobbszor is) az anyja mig ott volt az anyja volt, mikor kilepett az ajton olvasatlanul torolte a mail-jeit, nem valaszolt sms-re, telefont nem vette fel... Itt voltak tole 30km-re es nem kerestek! 10 eve nem lattak egymast, az anyja azota nagymama! Fb-n bejelolte a fiat ismerosnek az unokaja kepehez annyit se irt hogy gratulal... Egy gusztustalan r...anc! Megszaggatnam stivem szerint, de nem lehet! A parom meg agyal rajta, hogy miert hagyta el, miert nem szereti, miert nem kellett neki, miert nem akarja latni stb... A dokirol meg nem tettem le! Szrretnem, ha segitenenek neki ezt feldolgozni, kezelni! Mar 29 de meg mindig faj neki :( A konyvet atkuldom, ha adsz egy mail cimet! Nekunk segit :)
A kérdező hozzászólása: Uhh, szerintem ez még rosszabb helyzet :( ha valamelyik szülõ ennyire faképnél hagyta a gyermeket, mint az, hogy "csak" elveszi az önbizalmát, mint a párom esetében. A pároddal meg kéne értetni, hogy ne keressen válaszokat rá saját magában, mert NEM Õ A HIBÁS! Õ "csak" az elszenvedõ alanya a szülei kapcsolatának. Remélem sikerül túltennie magát ezen. Mindenesetre a 8 éves gyermek bezárása tûnhet rossz dolognak is, de legalább annyiban védte az anya a gyermekét, hogy nem akarta a halálát, így bezárta...mert egy ilyen idõs kisfiú simán elcsászkálhatott volna, és az apja Õt is kereshette volna kétségbeesetten égen-földön :( Kívánom, hogy feldolgozza a történteket, bár egy anya vagy éppenséggel apa hiányát egy élet is kevés lenne feldolgozni. Max. enyhíteni lehet a fájdalmon, de örökre nem fog eltûnni. :(
Egy férfinek hogy lehet egymás után 3 orgazmusa ejakuláció nélkül?Kiürül a pasid mina a benzintank?:) A férfiaknál az ejakuláció egyen az orgazmus.De lehet hogy a te párod egy ûrlény.MIB
tantrikus lököttek lehetnek, bekamuznak sokat
A kérdező hozzászólása: Létezik ejakuláció nélküli férfi orgazmus... és azt nem írtam, hogy egymás után jött volna Neki! hanem hogy egy aktus alatt...régebben egy-egy orgazmus között eltelt 10 perc is... nem akarok senkit sem kioktatni, de a Google a barátod :) aki nem hiszi, az vegye már a fáradtságot és olvasson már egy kicsit utána tudományos lapokban az ejakuláció nélküli férfi orgazmusnak! De ne járassa már le magát fölöslegesen... a párom az élõ példám erre... és itt is már sokan feltették a kérdést erre vonatkozóan, olvassátok el a válaszokat. egyébként semmilyen intim tornát és gyakorlatokat sem végezünk se tantra, se kegel stb.
ismerem, de nem sokat értek ezzel se :D
A kérdező hozzászólása: Egyébként nálunk régebben az volt a megszokott, hogy nekem 4-5-ször volt hüvelyi orgazmusom és emelett számtalan csiklós, és Neki is 2-3-szor volt orgazmusa ejakuláció nélkül egy aktus alatt. Na ezek a számok mára eléggé lecsökkentek. Számunkra ez nagyon fura, nem ehhez vagyunk/voltunk hozzászokva, hogy el is maradjon. Tudom, hogy Neki ez a szám lecsökkent és olykor a végsõ löket utáni ejakuláció során sem volt orgazmusa, elmondta nekem, mivel tudta, hogy én ezt nem veszem majd magamra. Én viszont Neki nem mertem megemlíteni, hogy egy sem volt, mert ez teljesen kikészítené. Ez nálam eddig 2 alkalommal fordult elõ. Viszont azt tudja, hogy mostanában kevesebb van, bár ezt is nehezen sikerült feldolgoznia. Egyébként megtaláltam a választ a kérdésemre, mivel ma sajnos volt egy szörnyû felismerésem. A páromat hallottam az apjával beszélgetni, azt tudtam, hogy nincsenek jóban, de az engem sokkolt, hogy milyen szavakkal illette a páromat a saját apja!!! „szaralak vagy, egy semmirekellõ” „nem vagyok büszke rád, sosem leszek és azt várhatod, hogy dicsérjelek” „nem fogod semmire sem vinni az életben, mert én ilyen idõsen már 2 gyereket is neveltem” „semmihez sem értesz, semmiben sem vagy jó” „egy kudarc vagy” és stb. Többit nem írom le, mert már ezek is kellõképpen felb*szták az agyamat. Egyszerûen beleégtek a szavai az agyamba. Érdekes, ha annyira nagyra tartja magát a „kedves apa”, akkor elõttem miért nem mer ilyeneket mondani Neki??? Elõttem máshogy beszél Vele! No mind1. Így belegondolva, akkor kezdtek csökkenni az orgazmusok számai, mikor a párom elkezdett újból az apjával együtt dolgozni egy vállalkozásban és egyre több idõt töltöttek együtt. Úgy döntöttem, hogy elõször is rendezni fogom az apja és az Õ viszonyát az édesanyjával együtt. Mert ha én odaállítok Neki, még azzal is, hogy gond van az orgazmusommal, akkor még képes lenne megölni saját magát. (Sajnos már sokszor közel járt az öngyilkossághoz régebben, most már legalább az igazi okát is tudom) Ha nem sikerül felfogniuk a szüleinek, hogy mit mûvelnek a fiúkkal, akkor minket soha többet nem fognak látni, mert azt nem hagyom, hogy tönkretegyék a páromat…legalábbis az apja. Bár az anyja is érdekes számomra, mert nem hiszem, hogy õ ne tudna errõl. Ha sikerült valahogy lecsökkenteni az apja befolyását, akkor megemlítem, hogy gondom van, persze, ha még lesz, mert erõsen úgy érzem, hogy az apja viselkedése miatt lett ez a helyzet. Ráadásul amikor még az apja ismét fel nem tûnt, érdekes, de úgy látszott, hogy a párom kiegyensúlyozottabb, elfogadja a dicséreteimet és sokkal több orgazmusa is volt. Hmm…szerintem ebbõl pszichológus lesz, mert érzem, hogy sokkal súlyosabb dolgok fognak még kiderülni. :( 5-ös válaszoló: Köszönöm az ötletet. Eddig nem hittem ezeknek a könyveknek a sikerében, de kipróbálnánk majd. Leírnád a könyv szerzõjét/címét, kérlek!?
A kérdező hozzászólása: Köszönöm azoknak, akik normális válaszokat adtak itt és privátban is. :) A következõ soraimhoz elõzetesben csak annyit fûznék hozzá, hogy akinek nem inge, az ne vegye magára :) Szerintem nagyon szánalmas, hogy másokat leminõsítünk pár mondatából és messzemenõ következtetéseket merünk levonni... „hûdejó emberismerõ” itt pár egyén… de ha már ennyire jól megy, akkor remélem, kamatoztatják páran ezt a „tudást” :) de miért csinálja ezt az ember? mert ez könnyebb, mint normális választ adni? nagyon megerõltetõ lenne általánosítgatások és degradálások nélkül normálisan válaszolni? Valamint a gyermekkori szocializáció során talán lemaradtunk az empátia képességének az elsajátításáról? Hm? Jó lenne ezeken elgondolkodni, szerintem. Mindenestre nem ártana gyakorolni némi empátiát és elfogadást az embertársaink iránt. Felteszem sokan bele sem gondoltak abba, hogy talán erõsen altruista viselkedés lenne jellemzõ a kérdezõre!? De! tisztelet a kivételnek. És igen, talán én hibám, mert lehetséges, hogy nem volt megfelelõ a kommunikációm. Elnézést kérek, elég fáradt voltam. Párommal sikerült már azt felfognunk, hogy emberek vagyunk és olykor hibázunk, akár egymás ellen is követünk el hibákat bármennyire is szereti két ember egymást, megesik az ilyen. Sokkal nagyobbnak tûnõ hibák elkövetése után is képesek voltunk megbocsátani és változtatni. Persze aljas szándékú hibák után mi is képtelenek lennénk megbocsátani. Szóval ilyenért nem fogjuk kidobni egymást, ha esetleg valaki ezért szurkol… Jövõre összeházasodunk, és tényleg mindent meg tudunk egymással beszélni, kivéve az orgazmus témát. Sok pár életében akad olyan téma, ami már-már tabu. :) Na mivel félreértette sok ember, így elmondom, hogy az „istenítésem” nem hamis tényeken alapult, hiszen attól is lehet valaki jó az ágyban, ha gyengéd, finom, érzéki, figyelmes, odaadó, jól tud nyalni, csókolni stb. azt az embert már lehet ezekért „isteníteni” az ágyban. ;) Az megint más kérdés, hogy ezek ellenére is kevés az orgazmus, vagy egyáltalán nincs.
Hogy dontottel? Beszeltetek rola mar?
Szerintem meg meg is érdemled, ha becsaptad, és megjátszottad neki az orgazmust. Másrészrõl viszont, az már rég rossz ha egy pasi nem veszi észre a csaján hogy csak megjátssza. Itt más baj van elsõ sorban szerintem. Mondjuk talán õszintének kellett volna lenni. Amit még mindig megtehetsz, de lehet hogy kidob amiért hazudoztál neki, és igaza lenne. 27/N
mekkora párod pénisze?
Hát, kár volt túldicsérned, és eljátszanod az orgazmust azért, hogy nehogy megbántsd. Szerintem ezt meg kell beszélni, nem megjátszani magad, mert csak egyre rosszabb lesz így minden. Szerintem mostantól kezdve ne színlelj, hanem ha észreveszi, hogy nem volt jó neked, akkor mondd el a problémád. Nem tudom mennyi idõs, de ha átmenetileg szedne rá gyógyszert az segítene(andrológus, vagy urológus felírja).
Szerintem tedd lapátra.
utolsó, mi a könyvnek a cime?
Nem tudok elélvezni.
És te mindent elhiszel amit a neten írnak?:) Én elélvezés közben vissza tudom tartani az ejakulációmat.Elhiszed?

Hogyan tudassam a párommal (tettekkel), hogy ha nem változik én sem teszek semmit, és már nem könyörgök?

Sziasztok!

Legjobb válasz: Fogd meg magad, aztán minden délután menj el valahova. Smink, csinos ruha. Tök mindegy, hogy a városba mész, vagy kávézni a barátnõkkel, neki ne mondj semmit, csak hogy majd jössz. Talán megijed, és rájön, hogy bizony könnyen lecsaphatnak a kezérõl.

Fogd meg magad, aztán minden délután menj el valahova. Smink, csinos ruha. Tök mindegy, hogy a városba mész, vagy kávézni a barátnõkkel, neki ne mondj semmit, csak hogy majd jössz. Talán megijed, és rájön, hogy bizony könnyen lecsaphatnak a kezérõl.
A kérdező hozzászólása: Nem élünk együtt. Heti 1-2 alkalommal találkozunk.
Hiába tennéd azt amit az elsõ javasolt, egy ideig lehet javulna a helyzet, de miután látja, hogy újra megadod magad ugyanúgy elhanyagol majd... Ez egy ördögi kör, amibõl te nem jössz ki jól!
Heti 1-2 alkalomnál szeretnél többet? Szerinted mi az oka? Messze laktok egymástól? Ha nem jön össze, akkor szép lassan eltûnik a kapcsolat.Heti 1 max 2 tali szerintem már max barátinak tûnik :S Menj el hozzá, vagy mond hogy jöjjön õ.Ha visszautasít, akkor ennyi...
Én ugyan így vagyok vele!Nekem se ért a szóból. Már annyiszor mondtam neki hogy több szeretgetésre van szükségem, de semmi. Aztán nem mentem hozzá 1 hétig és javult a helyzet :) Ja és mondom neki hogy vannak mások is akik pályáznak a helyére, ettõl helyrejött az esze
A kedves Mamával akarsz egy szobában élni? Vagy mi a terved?
Kedves kérdezõ, ha nem reagálsz a kérdésekre, akkor nem tudunk értelmes és építõ jellegû válaszokat adni... sok a kérdés még mindig...
Mivan? 1szobás lakásba akarsz te is beköltözni a pároddal? hová? A ruhásszekrénybe? menjetek albérletbe. A férjem naponta felhívja az anyját, várja meg amíg az hívja õt, idõs asszony tudni akarja, hogy jól van-e. ez teljesen normális
Ezt nem értem, egy egyszobás lakásban akartok élni hárman azért, mert közösen fizetik a hitelt? Bár ha neked jó lenne... Hívogatni nem szokta a férjemet az anyósom, mert együtt élünk egy nagy családi ház két lakásában, szóval amikor akar, átjön és kérdez :-) hát ez sem sokkal jobb mintha egy nap ezerszer hívná... egyébként érdekes, de engem nem zavar, mert jól kijövünk, sokat segítünk egymáson.
ma 11:44 Már bocsika, de mibõl gondolod hogy az az 1 szoba is nagy szoba?? Apám is 1 szobás lakásban él.A szoba mindössze 2*3-vagyis 6 nm-es.Ha ebbe még válaszfalat s rakna az ember akkor állva aludna mindenki. De látom pontozni nagyon letudjátok azokat akik szerint nem helyes 1 szobában bezsúfolni magunkat (nem rád gondoltam a pontozással kapcsolatban ma 11:44-es) Én azt mondom, hogy ha 2 fiatal össze akar költözni, és nincs meg a megfelelõ lehetõség, akkor ne menjünk már egy kis lukba a másik nyakára, hanem gyûjtsünk pénzt albérletre.Õszintén.Én sem örülnék ha 1 szobás lakásban élnék, és a nyakamban lihegnének.Amúgy is nehéz megszokni a másikat, de helyhiány mellett egyenesen katasztrófa lenne.
Bennem ezzel kapcsolatban több kérdés is felmerült, az elsõ, amit többen is kérdeznek, hogy abba az egy szobába akartok menni az anyós nyakára? Házasok vagytok? Most jelenleg hol éltek? Hány évesek vagytok?
Kérdés az, hogy milyen hitelt nyögnek közösen?? Mert ha olyat amit mindketten feléltek vagyis mindketten kaptak a hitelbõl akkor jogos az is, hogy közösen fizessék vissza. Írod, hogy 1 szobás a lakás.Mégis hogy akartok ott lenni?Feltételezem, hogy felmehetsz a lakásba, nem dob ki téged.Feltételezem, hogy van egy fotel vagy szék ahová te is le tudsz ülni.Végül is ezt nem igazán értem, hogy ti is ott akartok lenni?Hogy? Úgy hogy, ott szexelni vagy 1-2 napot kettesben eltölteni??Akkor az anyja hova menjen??Így ez is érthetõ, hogy ezt nem tudjátok megoldani. Hogy milyen gyakran hívogatja az anyós a páromat?? Hetente kétszer beszélgetnek telefonon.szerdán és vasárnap.De nálunk ez érthetõ, hiszen majdnem 2000 km-re lakunk tõle.
ma 11:53 azt írtam, hogy HA NAGY a szoba Amúgy meg nem véletlenül fizetik közösen azt a hitelt, gondolom közösen is költötték el A kérdezõ meg nem az egy szobán van kiakadva, mert mint írta õ oda költözne és ezt kéne tudatni a mamával.
Van másik helység is abban a lakásban, hogy kicsit el lehessen különülni? Pl. nagy lakókonyha, nappali, szobaméretû elõszoba, nyárikonyha? Mert ha nincs, az katasztrófa lenne, ne csináljátok!Hívogatás: úgy heti 1x volt.
pár házzal arrébb lakik anyós és akkor hívja ha valamit akar de egyébként napi szinten átjön, engem ez nem zavar sokszor én hívom át, mert néha jó mikor õ babázik én pedig tudom csinálni a dolgom vagy a boltba elugrok 1 szoba 1 szoba, jaj de felháborodtak sokan, meglehet oldani, hogy 3 lakjanak ott, ha nagy a szoba akkor lehet venni térelválasztó fala és máris van két kis szoba, vagy ha elég magas akkor garzon
Ezt a külön-külön hitelt nem értem... Vettek fel hitelt, amibõl vették a lakást? Vagy vettek fel hitelt, aminek a lakás a fedezete és mind a ketten költötték amire akarták?
egy ember biztos nem tudott volna annyi hitelt felvenni hogy meg tudja venni a lakást, ezért vettek fel mnidketten akkor.
A kérdező hozzászólása: Mind a ketten vettek fel hitelt és együtt vették meg a lakást, 8 millióért. A párom a haszonélvezõ, az anyja a tulajdonos (párom elmondása szerint).
Szerintem van tulajdonrész. 4 milliót nem hiszem hogy kapott volna, ha nincs semmi a nevén. Ez elég patt helyzet :-( Ha úgysem tartjátok a kapcsolatot, mondjátok anyukának hogy a fiát kirúgták. Kíváncsi vagyok, mit lép erre.
A kérdező hozzászólása: Ez nem rossz ötlet. Bár édesanyámnak az az ötlete támadt, hogy megveszi az 1/4 részt nekem, így a párom ki tudja fizetni a saját részét ami még hátra van a hitelbõl. Így már csak a közös jövõre kell félretenni és láthatom, hogy tényleg hosszútávra tervez. Csak nem tudom, hogy az anyja mit szólna, hogy én is tulajdonos legyek. Biztos lemerevedik ha elõáll a párom. Még neki se mondtuk, majd holnap. Valami kiút kell.
na látom még egy szuper leendõ anyós!!! és csodálkoznak az ilyen jellegû kérdéseken meg vicceken. készülj ha lesznek majd gyerekek, akkor fog igazán szarul esni ha le sem sz. ja hogy van e valami gondotok.
A kérdező hozzászólása: Párom ebben reménykedik, hogy majd megváltoztatja õt, majd milyen szuper nagyi lesz. Na persze. Adja Isten, de kutyából nem lesz szalonna. Amikor váltak párom szülei elõször az apjával akart maradni, vajon miért?! Na mindegy ez a múlt, remélem hamar megoldódik és már csak a kettõnk jövõépítgetésére kell koncentrálni majd. Minden esetre köszönöm az eddigi hozzászólásokat, persze a negatívakat is átgondolom. Bár aki nincs ebbe a helyzetbe könnyen tör a másik feje felett pálcát.
Azzal, hogy te meg akarod venni a párod részét, csak 1 gond van.A párod csak haszonélvezõ, az anyósjelölt a tulajdonos.Nélküle nem tudnád megvenni, ha nem egyezik bele.
a haszonélvezet az erõsebb én úgy tudom. tehát ha akarja a fia kirakhatná a mamit, gondolom erre megvan a jogi kacskaringó. de fene sem tudja jó -e belemenni ilyen dologba, meg belemenne e a saját anyjával.
A kérdező hozzászólása: Igen, a haszonélvezet erõsebb. Azt is tudom, hogy bele kell egyeznie. De ha nemet mond, akkor már gyanút kelthet, hogy az anyja nem akarja, hogy én nekem közöm legyen a lakáshoz. Amihez elvileg ha összeházasodnánk amúgy is lenne némi közöm ha jól sejtem. Meg ha tényleg fontos a fia anyagi helyzete, akkor ez igen nagy segítség lenne, fõleg úgy hogy ott se lakok most, õ lakik egyedül a kecóban. Kapna úgy pénzt az 1/4-ért h a fia adóssága megszûnne és élhetne ott továbbra is, csak tulajdonrészt kéne feláldoznia pénzért. Szerintem ha normális és a fia javát akarja ezt tök korrekt, nem? Fõleg ha Isten is úgy akarja és együtt öregszünk meg a fiával és unokák is lesznek.
Kérdezõ se a párodnak se az anyának nem érdeke hogy neked tulajdon részed legyen ha szakítasz a pároddal õ menne az anyához minek kevernének téged bele a tulajdon részbe. Tudom közös jövõ.... de neked a a házasság után se lenne közöd a lakáshoz szóval a biztos lakhatást nem fogják kockáztatni. Mielõtt bármit terveznél hivatalos papírokat nézd át ne a párod elmondására hagyatkozz. Tudod mekkora összeget vett fel, meddig fizet, biztos haszonélvezete van? Amúgy ha el is megy onnan ti azt a lakást eladni és a pénzbõl nagyobbat venni úgy se tudtok mert az anyósé az egész állítólag 1 szobás lakásba akarsz gyereket vállalni.
A kérdező hozzászólása: Nem, dehogy. A páromnak annyiban érné meg, hogy azonnal ki tudná váltani a hitelét, már csak az anyjának maradna. Felõlem aztán élhet ott az anyja, de a párom akkor adja át neki a hitel részét, ha már egyedül õ használja. Mert ide is és oda is nem tud fizetni. Ha meg akar valamit az élettõl jó lenne elkezdeni azon dolgozni. 32 éves, felnõtt férfi. Nem anyuka által egyedül lakott lakást kéne finanszíroznia, hanem ott ahol és a közös elindulást. Vagy az én dolgom egyedül errõl gondoskodni?
A kérdező hozzászólása: ott ahol él-t akartam írni sorry
Minek kell neked a lakás negyede? Ha az anyóst nem akarod kitenni, akkor semmire nem mész vele. Ha együtt maradtok és késõbb odaköltöztök, akkor tulajdonrész nélkül is ott fogsz lakni. Ha szétmentek, nyûg lesz mindenki nyakán, hogy részed van benne. Ez szerintem baromi nagy hülyeség. Ha az anyja egyedül nem tudja fizetni, nehogy már az utcára kerüljön azért, mert neked fontos, hogy neked is csepegtesse a pénzt a srác. Fõleg hogy a szüleid pénzesek. És mi az, hogy ne fizessen a lakásba, ha ti nem lehettek ott? Vagy hogy gondoltad ezt az ott levést? Hogy amikor Pestre van kedvetek jönni, akkor pár napig anyuka aludjon az aluljáróban? Vagy befekszetek mellé az ágyba? Egyszobás lakásról beszélsz, könyörgöm!
Mi történt azóta?
a hívogatás nála kétnaponta ment, a párom hívta, kéthetente hazamentünk hozzájuk. a párod azért nyögi a hitelt az anyjával, mert szívességbõl teszi, vagy mert jogilag õ is érintett a törlesztésben??
A kérdező hozzászólása: Külön-külön vettek fel pénzt. Próbált már beszélni vele. A válasz erre az volt, hogy mártírkodva visszakérdezett, hogy kiakarod rakni anyádat?! Persze, hogy nem. De néha legalább hétvégére haza utazhatna, ha a szektára van évi 120 ezer forintja erre is lehetne. És van lekötött pénze is. Megoldhatná ha akarná. Nem akarásnak meg... De így tényleg nem lehet, hogy fizet a párom oda úgy hogy nem tudunk soha ott lenni, a mi közös jövõnkre meg nincs már mibõl félrerakni. Úgy hogy ugye nálunk lakik. Múlt hónapban nem kapott fizut, anyjának se volt pénze, én adtam. Nekem ahhoz semmi közöm, mégis a párom néztem. Akkor az anyja miért nem kerített elõ, hiszen õ lakik benne, neki is épp olyan fontos kéne hogy legyen, hogy ki legyen fizetve, nem?
Elõször is a pároddal kell ezt megbeszélni, aztán az anyjával. A fõ kérdés az, hogy az anyja TÉNYLEG nem tudná fizetni egyedül? Ha tudná, akkor nincs kérdés. Ha nem , akkor baj van :-( A hitelt együtt vették fel, a párod is adóstárs. Ha nem fizeti az anyukája, akkor le fogják tiltani a párod fizetésébõl. Arról nem beszélve, hogy ha viszi a bank a házat, akkor senki nem örököl. Verheted az asztalt, hogy "õ már nem lakik ott, oldja meg az anyja", csak ettõl nem lesz jobb.
Szerintem azért pontoz le mert senki nem írta, hogy ki az anyóssal a temetõbe és a fiataloknak az 1 szobás lakást
Hiába magyarázod, galériát akartál írni, nem garzont.
Na ne már! Alul anyuka, felül a fiatalok??? Vagy hogy gondolta a galériás képet küldõ???
azt nagyira ütemesen hullik a vakolat
Kár, hogy a kérdezõ nem válaszol, még csak nem is reagál a lepontozáson kívül semmivel!
Utolsó! Nem csak a kérdezõ pontozhat. A százalékodtól nem lesz se olcsóbb se drágább a kenyér!
Tudom, hogy nem ettõl függ a kenyér ára, csak gondoltam õ pontoz le másnak miért ne tetszene amit írtunk. És csak azért említettem, mert feldobott egy kérdést, de részleteket nem osztott meg velünk, tehát nem tudunk megfelelõ válaszokat adni.
Már anyósnál lakik a galérián, és ott nincs internet.
A kérdező hozzászólása: Na tehát. Van egy pesti lakás, amire mindketten fettek fel kölcsönt. Abban állapodtak meg akkor, hogy amelyiknek hamarabb jön másik lehetõsége az megy, szóval ez ideiglenes megoldás volt. A probléma az, hogy a párom fizeti a törlesztést, de mivel ugye azóta már vagyok én más a szitu. Tehát mi nem tudunk odamenni, mert az anyja van ott. De akkor mire fizet a párom? Nem az anyjának kéne akkor egyedül fizetnie, vagy ha már a párom is fizet akkor mi is lehessünk ott? Párom szerint az anyja egyedül nem tudná fizetni... ez az alap kimentési szöveg. Csak a másik bökkenõ, hogy az anyósjelölt olyan szektába jár, ahol a jövedelme HAVI 10%-át leadja. Akkor most erre van keret? És lemenni haza, ahonnan felköltöztek hétvégére szintén nincs anyagi fedezete, hogy mi is lehessünk a pesti lakásba. Akkor kérdem én, erre a baromságra hogy van?
Ez a párod és az anyja dolga. apárod fizetheti a hitelt, alakást úgyis õ örökli, de ehhez neked az ég világon semmi közöd. Ne erre bazírozz, hanem keressetek önállóan megoldást
A kérdező hozzászólása: Bocsánat a késõi válaszadásért! Jahh és az anyóspajtás 50 éves, tehát még akár egy új kapcsolatot is kereshetne magának. Nem tudom biztos bennem is van hiba, de azért a saját szüleim helyzetét is nézem. Párom ott lakik velünk, anyja ott lakik abban a lakásban amit ketten fizetnek. A családom csak ad. Az anyja még egy ebédre se hívott fel minket. Nem tartom igazságosnak, hogy egyik oldalról mindent, a másik oldalról semmit. Sõt!
ez nem igazságosság kérdése. És aki ad az ne méricskélje, hogy más mit ad, vagy nem, mert akkormár az nem õszinte adás. Nem a te dolgod, hogy a párod hogyan oldja ezt meg az anyjával. Az õ dolguk.
A kérdező hozzászólása: Akkor is õ örökölné ha egy kanyit nem fizetne... és addig hogy kezdje el a saját életét? Hogy tegyen félre? Fizessen oda is, amihez annyi köze van, hogy 40 év múlva így is úgy is az övé lesz?
A kérdező hozzászólása: Nem hiszem, hogy az õ dolga, ha a kettõnk közös jövõjérõl van szó hogy, hogyan oldjuk meg. Én nagyon szívesen adok és a családom is, de az nem normális dolog ha ez csak az egyik család felõl van meg. És az hogy akár egy ebédre meginvitáljon még nem anyagi csõd, ha már a fiáról más gondoskodik. Vagy akkor ne legyenek elvárásai.
Azt nem értem, hogy kérdéseket miért kell lepontozni?? (7. vagyok)

Egy tapasztalt, jó pár évvel idősebb fiú tetszik nekem. Ez szerencsére kölcsönös. Én még mindig szűz vagyok, 24 évesen. Pedig nincs baj velem, eddig a tanulás kötött le. Hogy tudassam vele, történhetne valami, ha úgy alakul a helyzet?

Az a gond,hogy ? úgy tudja,én is elég tapasztalt vagyok,pedig nincs Így.

Legjobb válasz: Én a helyedben elmondanám neki az igazat. mondd el neki, hogy nem merted bevallani, hogy szûz vagy, mert azt hitted, azzal majd imponálsz neki, ha azt hiszi, tapasztalt vagy. sztem elnézi, és még örülni is fog, hogy egy szûz lányt sodort felé az élet.

Én a helyedben elmondanám neki az igazat. mondd el neki, hogy nem merted bevallani, hogy szûz vagy, mert azt hitted, azzal majd imponálsz neki, ha azt hiszi, tapasztalt vagy. sztem elnézi, és még örülni is fog, hogy egy szûz lányt sodort felé az élet.
Ha igazán szeret, nem az számít neki, hogy milyen fantasztikus vagy az ágyban. A másik, hogy akár hiszed akér nem, egy férfinek jó érzés, sõt önbizalomerõsítõ, ha õ veszi el egy lány szüzességét. A rávezetés miatt ne aggódj, a pasik egy idõ után a te kérésed nélkül is próbálkoznak majd:)
24 vagy...miért viselkedsz úgy, mintha 14 lennél? Nem akarlak megbántani, de egy kapcsolatba csak õszintén lehet belépni és miért kellene azzal hencegni, hogy tapasztalt vagy, mikor nem? Nincs abban semmi rossz, hogy szûz vagy, normális pasi ezt még értékeli is. Én is úgy voltam, mint te, aztán mikor arra került a sor, hogy szexeljünk, nem volt semmi gond, sõt...mondd el neki, hogy nincs tapasztalatod, ennyi. Ebben nincs semmi rossz, hidd el!
Amíg csak kölcsönössen tetszetek egymásnak, és nem alkottok egy párt, addig nem kell neki elmondani, hogy nem is vagy oan tapasztalt, amilyennek gondol. Elõször ismerjétek jobban meg egymást, és ha megbízol benne, mond el neki. Persze, azt az elején is tisztázhatod vele, mármint utalhatsz rá, hogy eddig a tanulás foglalkoztatott, így lehet vele selytetni a dolgokat. Tudod, azt sem illik megkérdezni az elsõ randin, hogy szüz vagy még. Így én inkább még nem avatnám õt se bele mindenbe, fokozatossan ismerjétek meg egymást.
mindegy hogy mit mondasz neki, csak történjen már meg...hát nem vagy te szûzanya...
A kérdező hozzászólása: A fiúval nem járok, csupán kölcsönösen tetszünk egymásnak.Én nem mondtam neki, hogy tapasztalt vagyok, ezt õ gondolja Így, bár én hagytam ebben a hitben. Olyan, mintha mégis félne lépni, pedig egyikünk sem kamasz már
A kérdező hozzászólása: Nem vagyok egy szenteskedõ, de cafka sem. Az a gond, hogy nagyon vonzódom ehhez a sráchoz(õ is hozzám), de szerintem õ csak egy kalandot szeretne(tavaly csak azt akarta).
és az baj egyáltalán teis kapsz tõle meg õis tõled , és lehet hogy emiatt marad veled vagy visszajön, hmm énis rágom magam néha ijen egyszerû dolgokon, ez ez ojan tanult tehetetlenség már énnálam , ne ess ebbe a hibába.. ha hagyod 1szer levadászni magad , rájössz hogy ez kell neked sok bátorságot

Hogyan tudassam a párommal, hogy anális szexre vágyom?

Legjobb válasz: hát a száddal... Az embereknek meg van az a képesége, hogy hangokat préseljen kia torkából, ami a többi ember számára értelmezhetõ hangok sorozata. Ennek segítségével képesek vagyunk megértetni magunkat más emberekkel.

hát a száddal... Az embereknek meg van az a képesége, hogy hangokat préseljen kia torkából, ami a többi ember számára értelmezhetõ hangok sorozata. Ennek segítségével képesek vagyunk megértetni magunkat más emberekkel.
Mond meg neki, ennél egyszerûbb megoldás nincs is. Aztán vagy belemegy, vagy nem.
Ha nõ vagy, szex közben kicsit irányítsd át popóba a játékot. Elõször csak jelzésként. Ha nem tiltakozik, akkor hajrá... Ha férfi vagy, elõször simogasd a popóját, aztán kicsit az ujjaiddal játsz. Ha nem tiltakozik, szabad a pálya, ha elbizonytalanodik, várj! Idõvel ki akarja majd próbálni.
Hát vagy megmondod neki konkrétan, de ha nem akkor meg van másik megoldás is:) Kezd el neki mondani h. az 1ik b.nõd kipróbálta és h.mennyire élvzte, ezért te is szívesen kipróbálnád..és sztem ezután már adja magát a helyzet:) Remélem tudtam segíteni:)
Nézegessetek meleg pornót és jelents ki "Hát ezt kipróbálnám"

Hogy tudassam a párom feleségével, hogy velem csalja?

Ma tudtam meg hogy a párom a feleségét velem csalja 2 éve, de én nem ismerem a feleségét, de azt szeretném hogy megtudja mekkora egy k*cs*g a férje. Gyerekük nincsen. Erről én sem tudtam mindkettőnket átvert ez a rohad*k, de még nem tudja hogy rájöttem erre. Semmilyen közösségi oldalon nincs fent a felesége, hogy adhatnám a tudtára ezt?? Belegondoltam hogy szegény nő, mos főz takarít rá aztán reggeltől estig velem csalja őt. Hogy tudassam vele???

Legjobb válasz: Mintha az én sztorimat olvasnám!! Én voltam a feleség helyében, és a kedves szeretõ engem megkeresett. Ennek már 4 éve, elváltam a férjemtõl, mellettem 3 évig volt azzal a nõvel!!! A nõ nyitotta fel a szemem és áldom azt a napot, hiába utána jött fél év szenvedés, de ma már megtaláltam az igazit! Keresd meg a feleséget mindenképp, mert tudnia kell az igazságról. És egyébként a szeretõt mai napig nem utálom, én sem tudtam róla és õ sem rólam, nem tudom gyûlölni. 35N

Mintha az én sztorimat olvasnám!! Én voltam a feleség helyében, és a kedves szeretõ engem megkeresett. Ennek már 4 éve, elváltam a férjemtõl, mellettem 3 évig volt azzal a nõvel!!! A nõ nyitotta fel a szemem és áldom azt a napot, hiába utána jött fél év szenvedés, de ma már megtaláltam az igazit! Keresd meg a feleséget mindenképp, mert tudnia kell az igazságról. És egyébként a szeretõt mai napig nem utálom, én sem tudtam róla és õ sem rólam, nem tudom gyûlölni. 35N
Ha tudod hol lakik, akkor menj el hozzá, mikor tudod, hogy a "párod" dolgozik, vagy máshol van. Talán jobb is ezt személyesen megbeszélni, mint facebookon.
Szerintem menj el hozzá, mikor tudod, hogy a hapsi nincs otthon. Mekkora egy szemétláda... hogy jöttél rá, ha meg szabad kérdezni?
Gondolom nem voltàl mèg nàluk.. Deritsd ki a lakcímet, menj el hozzà ès mond el a dolgot.
Tényleg durva :( Én is elmennék hozzá. Vagy kikeresném a számát elõtte a hapsi telójából, esetleg tudakozó....
A pasasnak add ki az útját, a feleséget pedig hagyd békén! Ne te légy a válás okozója.
A 7-nek igaza van, a feleséget hagyd békén!
Tudom, hogy most téged hajt a bosszú, de belegondoltál abba, hogy milyen bánatot okozol a bejelentéseddel, a feleségnek? Miért nem hagyod, hogy egyedül jöjjön rá arra, hogy csalja a férje?
A kérdező hozzászólása: Nagyon ügyesen csinálja a dolgait most jönnek elõ bennem hogy már hányszor észrevehettem volna, de hülye voltam.
Telefonszám alapján. Ha titkos, akkor is valakinek a valakije csak utána tud nézni. A munkahelyén szintén ismerõs ismerõse talán tudja a címet. Rendszám alapján, ugyanez. Nincs valami telke vagy nyaralója? Akkor földhivatalnál a tulaj címe megvan. Ha sportol, akkor az edzõteremben is megvan a címe. Ha igazolt sportoló, akkor ott. Valamilyen irányból csak szerencséd lesz. Arra viszont készülj fel, hogy a pasi azt fogja állítani, hogy bosszút akarsz állni, mert nem kellesz neki. Úgyhogy próbálj még az utolsó pillanatban is sms-t kapni tõle, hogy simán kapcsolatban vagytok, eszében sincs szakítani. És igenis a lehetõ legjobb döntés, ha figyelmezteted a nõt. Volt már itt kérdés, szeretnéd-e tudni, ha csal a párod? Tízbõl tíz ember akarta tudni. Hajrá!
Nálunk bejött a "két szék közül a földre". A feleségnek még magyarázkodnom sem kellett, mert mire én felbukkantam, addigra már elege volt a férjébõl. Úgyhogy szimplán kibeszéltük egymással a fickót, utána már egyikünknek sem kellett.
A kérdező hozzászólása: A telefonját nem teszi le sehova még egy percre se, a lakcím kártyáján meg más cím van ahol már voltam. :( Nem tudom mit tegyek vagy tehetnék.
Ha zsebben hordja az iratait, vagy szimplán nincs nála, az sem nyerõ. :S A telefont meg ha ilyen sunyi, biztos mindig a zsebében tartja. Tényleg valakit rá kéne állítani, hogy kövesse.
Lesd meg a lakcímkàrtyàjàt. Wc-re csak elmegy, annyi idõ elég lesz.
Csak úgy tudod meg a cimet, ha valakit megbizol, hogy kövesse a "párodat", hogy megnézze merre lakik!
A kérdező hozzászólása: Vannak képek is meg sms-ek meg minden, bizonyítani tudom, de hogy keressem fel, nem tudtok ötlete adni, nem tudom kideríteni a címet.
"Igazából hiába mondod el neki, hinni úgy sem hisz, vagy te lennél aki bele akar rontani a kapcsolatban." Miért ne hinne? Két év alatt biztos van annyi közös dolguk, amit prezentálni tud. Közös fotó, sms-ek, e-mailek. Ha a nõ nem hiszi el, akkor nem akarja elhinni. Az meg megint más tészta...
Nem a kérdésre a válasz, de én azért utoljára beégetném a pasit, pl megkérdezném tõle hogy "Szívem, nem akarsz feleségül venni? 2 éve együtt vagyunk már" :) ))) Csak úgy égne a feje! Vagy megkérném poénból nõként a kezét (úgy is mindegy már), hát figyelném hogy hogy reagálna!
Úgy gondolom, ha ezek után szakítani akarsz a "pároddal" elõbb tedd meg azt! Mert ha elõtte tudatod a feleséggel, úgy jön le, hogy azért borítod a birit, mert akarod a férjét...ebbõl csak Te jössz ki rosszul... nehéz dolog.
Történt valami elõrelépés?
Jó nagy marha vagy, nem semmi, azt írod, hogy a feleségével fekszik-kel, Veled meg napközben "elvan". Két évig fel sem tûnt, hogy hol van éjszaka, hol alszik?????? Te jó isten, címeres egy ökör vagy!
Senkinek nem tûnt fel, mert megérteném, ha csak szex kapcsolatod lett volna vele, de így? Nyugodtan le lehet pontozni, de egy 2 éves kapcsolatban, már rég le kellett volna buknia a pasinak, ha valakinél nem, hát olyan is a kapcsolata.
én a feleség helyében szeretnék tudni róla!!! miért vesztegessen egy ilyen emberrel még éveket????
Megkerdezhetem hany evesek vagytok? Ne haragudj, gondolom ezert majd megkoveznek engem, de nekem az egesz sztori santit. Veled van napkozben, majd mit mond hova megy???? Es mikor dolgozik? 2 ev alatt nem voltatok soha egyutt nyaralni, vagy csak egy hosszu hetvegere? Ez mondjuk azoknal is erdekelne, akik azt mondtak voltak mar ilyen szituban. Ezt a tortenetet el tudnam hinni, ha mondjuk pilota lenne, es ket kulon orszagban elne kettos eletet :) Mondjuk az hollywood-i tortenet lenne... :)
A kérdező hozzászólása: Bemutatott a családja egy részének, ismerõseinek csak õk szépen le is tagadtak mindent. Voltám nála, csak más címen ezek szerint nem ott ahol a feleségével lakik, nagyon jól játszotta a szerepét. Természetes, hogy vele beszélek elõször ez nem kérdés.
Miért nem inkább a barátoddal beszélsz elõbb? 2 év nemér meg vele annyit, hogy elõször vele próbáld meg tisztázni a dolgot? Csak úgy mellékesen kérdezem: 2 éven át nem zavart téged, hogy sosem nála vagytok, nem mutat be senkijének? Nem furcsa ez egy kicsit?
kiváncsi leszek a fejleményekre..
Beszélhetsz a feleséggel, de szerintem te lennél úgyis a cafka. Nem értem miért kell lepontozni azt, akinek nem stimmel, hogy valaki 2 évig nem veszi észre, hogy a párja nõs. Én 2 hónap után furcsán néznék, hogy miért nem együtt alszunk, miért nem járok nála. Egyébként mikor dolgozott, ha éjjel feleség, nappal te?
Igazából hiába mondod el neki, hinni úgy sem hisz, vagy te lennél aki bele akar rontani a kapcsolatban.
Furcsa naiv szitu, 2 éven keresztül valakit vakon vezetni!
*Inkább hülyén éljen tovább az a szegény nõ, úgy átverik? Én úgy gondolom, hogy 2 ember kapcsolata csak arra a 2 emberre tartozik, aki benne van. Ez igaz a kérdezõre és a pasasra is, és igaz a pasasra és a feleségére is. Olják meg a problémáikat, ahogy tudják. A kapcsolat elsõsorban a bizalomról kell szóljon. Az biztos, hogy ha felbukkanna egy vadidegen nõ, hogy õ a férjem szeretõje, biztos, hogy ne foglalkoznék vele.
"És a végén úgyis te leszel a rohad* k***a, mert mégiscsak te voltál a szeretõ. Az senkit nem fog érdekelni, hogy nem tudtad." Vagyis csak azért ne szóljon, hogy magát ne keverje bajba? Szerintem meg bátor dolog a kérdezõtõl ez, vállalja, hogy talán õ is el lesz marasztalva a helyzetben, de mégsem akarja, hogy hülyére vegyenek egy nõt. Mert lehet, ha õ szakít vele, utána a férfi keres másik szeretõt, és talán annak is kamuzik és egy további nõt hülyítene talán évekig. Szerinted ezt korrekt dolog hagyni, csak hogy õ mossa kezeit?
Szerintem ha van egy csepp méltóság benned, kidobod a pasit és nem avatkozol bele a kapcsolatukba. Nem a te dolgod. A te dolgod az, hogy rájõjj arra, hogy lehettél olyan vak, hogy 2 évig nem vetted észre, hogy felesége van. Mert az egy dolog, hogy gusztustalan, amit mûvelt a pasi, de sajnos a te felelõsséged is megvan azért. Tedd a szívedre a kezed, nem a feleségen akarsz "segíteni", hanem a pasin akasz bosszút állni. De ezzel lealacsonyodsz a szintjére, és magadat alázod porig. Fõleg ha a feleség nem hisz neked. (Mert én például nem hinnék.) És a végén úgyis te leszel a rohad* k***a, mert mégiscsak te voltál a szeretõ. Az senkit nem fog érdekelni, hogy nem tudtad.
Ha a párod, akkor gondolom néha nálad is alszik. Készítsd ki az ágyban, és ha elaludt, kutakodhatsz a telójában. Hátha...
A kérdező hozzászólása: 17:57 Igazad van, ezt én is így gondolom helyesnek.
Szerintem pedig megérdemli ez a szemét, hogy két szék közt a padlóra zuhanjon, mégpedig minél elõbb! Akik azt mondják: ne, miért mondják? Inkább hülyén éljen tovább az a szegény nõ, úgy átverik? Ti inkább lennétek a tudatlanság állapotában, hogy fenntartsátok a csak képzeletetekben létezõ családi idillt?
És mellesleg, ha akkor az a Nõ nem nyitja fel a szemem, akkor még mindig abban a házasságban lennék, ami már rég nem mûködött, egy ellaposodott volt, én lépni nem mertem volna, a volt férjem meg biztos nem hagyott volna el, úgy hogy szeretõket tart mellettem
A kérdező hozzászólása: 17:47 A felesége gyedül sosem fog rájönni mert a kedves párunk vagyis a párja túl jól kevergeti a lapokat. Nincs bennem semmi bosszú, de ez így nem normális dolog hogy így csalta velem a mai napig és errõl semmit nem tud.
Bár kellemetlen, de valószínûleg én is felvenném a kapcsolatot a feleséggel. tudd meg az állandó lakcímét valahogy: Barátok, munkahely, valami hivatalos irat/számla, lakcím kártya stb. Egyébként biztos, hogy még nõs? nem lehet, hogy elvált vagy valami?
láttál egy videót...és? biztos, hogy most is házas? Biztos, hogy az egy máködõ házasság? Nem tudsz semmit
Bátor? :) Ugyan már! Ez csak duma. A pasin akar bosszút állni. Semmi köze az ismeretlen nõhöz. Vagy itt mindenki olyan jó és tökéletes ember, hogy mindig mindenkinek jót akar, soha senkinek nem árt, még véletlenül sem? Valóban minden pillanatban tökéletesen viselkedtek a párodokkal, szüleitekkel, testvéreitekkel, munkatársaitokkal, barátaitokkal, ismerõseitekkel, szomszédaitokkal? Mert ha nem, akkor miért is kéne egy vadidegen ember érdekében porig alázni magát a kérdezõnek? De ha ti vagytok a tökéletesség példaképei, akkor én kérek elnézést...
Na de valaki 2 éve van valakivel, és soha nem volt még nála, azt se tudja, hol lakik, sosem töltötték együtt az éjszakát, nem akarta megismerni a szüleit, stb.? És ezt kapcsolatnak nevezte? Röhej.
Én leülnék beszélni a férfival. Meghallgatnám, hogy mit mond. Lehet félreértés az ügyben, vagy valami "kedves ismerõs" szarkeverése. Ha a pasi azt mondja, a kapcsolat a múlté, akkor megkérném, hozzon össze a hölggyel, mert kétségeim vannak. Ha nem akar, akkor bûzlik a dolog. Ha teljesen letagadja, akkor is. Dobd az ürgét, és legközelebb légy alaposabb. 2 év alatt gyanakodnod kellett volna, hogy soha nem jártál a lakásán, nem mutatott be a szüleinek, testvéreinek, valszeg nem mentetek közösen nyaralni (hogy maradt volna ki éjjel ennyi idõre?), FB-n nincs veled közös fotója stb.
A lakcímét sem tudnád kipuhatolni? Tényleg legvégsõ esetben követned kéne hazáig a párod. Az, aki megerõsített a dologban, kicsoda a történetben? Nem tud bõvebb infóval szolgálni?
Olyan jól játsza némelyik férfi a szerepét hogy nem lehet rájönni! Az én férjem virágokat küldött a munkahelyemre, másnap hozzám sem szólt, mert épp olyanja volt, vagy épp kiabált, másnap meg sírt hogy imád, mellettem meg ott volt a nõje. Én például sosem gondoltam volna hogy képes megcsalni, az elején még nyáron utazgattunk, gyereket akart, pedig már akkor megvolt neki a szeretõ. Aztán egyre többet bekattant, én azt hittem akkor hogy csak a stressz miatt. Hát nem, csak már nem bírta biztos a kettõs életét.....
A kérdező hozzászólása: Nemrég erõsítették meg ezt az állítást, de nem tudom kideríteni a címét. Igen, mûködõ kapcsolat, vele fekszik vele kel. Reggeltõl estig meg velem volt. :( Nincs bennem bosszú esküszöm.
Jó nagy egy hülye lehetsz, ha két év kellett ahhoz, hogy rájöjj, a "párodnak" van egy felesége is mellékesen. Én a helyedben ezzel inkább nem is nagyon kérkednék.
Pontozzatok csak le, nagy rosszkapcsolat védõk, kívánom nektek hogy a ti férjetek is nézzen titeket hülyének éveken át, tartson szeretõt, és tudjátok meg milyen az amikor nem tudtok semmirõl hosszú ideig...!
És ha a bosszú hajtja a kérdezõt akkor mivan? Engem amikor a szeretõ megkeresett, láttam hogy a bosszú is szerepet játszott nála, hisz õ is át volt verve. És én is. Bizonyított mindent smsekkel, képekkel, olyan meghívókkal ami kettõjüknek szólt, és még egyéb dolgokkal. Beláttam, hogy bármi is hajtotta a szeretõt, nekem ki kell lépnem a kapcsolatból és el kell válnom a férjemtõl, mert ha évekig csalni tudott vele, akkor kitudja még hány nõje lenne vagy volt mellettem. A kérdezõnek a feleséghez meg csak annyi köze, hogy egy pasival hemperegnek mindketten, anélkül hogy tudtak volna egymásról! Nem tenné tönkre a házasságot, mert már ha a férj csalta a feleséget, az a házasság már tönkre van! (Mienk is részben tönkre volt, csaka férjem meg sem próbálta megoldani, mindig én tepertem hogy neki jó legyen, õ sosem vette a fáradtságot arra hogy egy picit legalább a kedvemben járjon) 35N
A kérdező hozzászólása: Köszönöm a válaszokat, kivagyok teljesen. Nem tudom hol lakik, a telefonjához meg nem enged soha hozzányúlni.. Az ismerõsei letagadták, elõttem hogy felesége van, úgy jöttem rá, hogy láttam egy videót róluk.

Hogyan tudassam a párommal, ha megtudom a babánk nemét?

Valami kis ötletes dologra gondoltam. Pl. kék kiscip?, ha kisfiú, rózsaszín, ha lány. Van ennél jobb ötletetek??? Valami más???? 18 hetes kismami.

Legjobb válasz: Én nem is vártam el tõle hogy velem jöjjön az uh-ra. Dolgozik. Felhívtam telefonon és csak annyit mondtam: Viktóriánk lesz!

Én nem is vártam el tõle hogy velem jöjjön az uh-ra. Dolgozik. Felhívtam telefonon és csak annyit mondtam: Viktóriánk lesz!
Ha fiú lesz pl. akkor tedd bele az uh képet egy szép keretbe, és karikázd be valami színessel a fütyit (a gépen képszerkesztõvel megcsinálhatod). Biztos büszke lesz rá! Az én párom is mutogatta mindenkinek a képet, hogy mekkora van neki. :)
nem megy veled uh ra???Sztem az a legszebb ha ketten tudjátok meg egyszerre, nálunk így volt...nagyon gyönyörû élmény volt.
A kérdező hozzászólása: Sajnos pont dolgozik, mikor megint mennem kell UH-ra. :(

Ha éttermek, kávézók, bankok, okmányirodák, földhivatalok, posták, takarékszövetkezet, áruházak nyitvatartása érdekli, kattintson ide!