Találatok a következő kifejezésre: Hogy tervezzem az (63 db)

Mi a véleményetek? Hogyan tervezzem az életem az alábbiak szerint?

Nos! 26 éves lány vagyok. Idén diplomáznék az egyetemen. Szerettem volna egy jó diplomát írni, de sajnos egyéb családi és magánéleti okok miatt nem fordítottam rá annyi energiát amennyit kellett volna és már nem sok van a leadásig. (Apukám munkanélküli lett majd depressziós. Egy hosszú kapcsolatom ért végett, úgy hogy engem hagytak ott...)Magyarán egy elég összecsapott munka lesz, ha megcsinálom. Viszont pont azon gondolkodom, hogy elhalasztom jöv?re a szakdolgozat-írást. Egy évet már így is csúsztattam az egyetemen, mert kimentem külföldre tanulni. Tehát ha ezt is elcsúsztatom akkor már 7.-ed éves leszek és már perkálnom kell a tandíjat ami több 100 ezer forint. De! Egy külföldi ismer?söm most májustól talált nekem munkát, plusz még laknom is lenne hol. Takarítási munkáról van szó, viszont elég jól fizet. Szezonális munka Májustól Októberig. Ha kimennék tudnék egy kis megtakarítást félretenni, viszont van néhány félelmem is: Én igyekeztem mindig komolyan venni az egyetemet, minden évben rendesen tanultam, félek, hogy kiesek ebb?l a körforgásból, nehéz lesz majd újra nekiállni a tanulásnak. Félek, hogy ez a munka kicsit ledegradálna, nem sok ismer?söm van kint, eléggé egyedül lennék, teljesen magamra lennék utalva. Társasági meber vagyok, az egyedüllét eléggé leamortizál. Nem tudom, hogy így éljek-e ezzel a lehet?séggel? Majd valamikor a szakmámban szeretnék elhelyezkedni, nem az a célom, hogy takarításból éljek meg, de ez a pénz igencsak csábító... A leírtak alapján mit tennétek? Köszönöm, ha elolvastad?

Legjobb válasz: májustol van a munka...diplomamunkád ugyahogy kész,elvileg már vizsgáid sincsenek,csak államvizsga... add le a szakdogád,menj ki dolgozni,tanulni melo mellett is tudod az államvizsga tételeidet,és gyere vissza arra a 2 napra,amig leállamvizsgázol... kivitelezhetõ,hidd el...énis most államvizsgázok,összecsapott egy szakdogát adok le hamarosan,12órázok,de inkább egy 2-3-as diploma,mint hogy kifizessek halom pénzt...

májustol van a munka...diplomamunkád ugyahogy kész, elvileg már vizsgáid sincsenek, csak államvizsga... add le a szakdogád, menj ki dolgozni, tanulni melo mellett is tudod az államvizsga tételeidet, és gyere vissza arra a 2 napra, amig leállamvizsgázol... kivitelezhetõ, hidd el...énis most államvizsgázok, összecsapott egy szakdogát adok le hamarosan, 12órázok, de inkább egy 2-3-as diploma, mint hogy kifizessek halom pénzt...
El sem olvastam a válaszokat, így mondom azt, hogy ha kedved van hozzá, mindenképpen menj, egy év nem számít annyit az egyetemen, én is 2 évvel késõbb fejezem be...ami nem jó, de a lényeg, hogy ha kedved van hozzá, és csak a félelmeid tartanak vissza, ki e hagyd, mert lehet, hogy meg fogod bánni!az egyetem így is be lesz fejezve, ez viszont egy óriási tapasztalat lehet, mind külföld, mint egy teljesen más munka területén, ami megtaníthat arra, hogy lazábban vedd a dolgokat!persze csak akkor, ha a munkát biztonságosnak ítéled meg!!
Írd meg, add le, s majd a bizottság eldönti, megfelelõ-e. Ha igen, egy teher esik le a válladról. Különben minden nap fog nyomasztani, hogy jaj, dolgozni kellene rajta, s lehet, hogy még rosszabbul állsz majd, mint most. A szakdolgozat sok helyen formalitás, 5 könyv alapján egy hatodik összeollózása./Persze vannak komoly vizsgálatok, kutatások, elemzések, de azon évken át dolgozik a delikvens. Te biztos nem ilyenre készülsz./ Én egyszer halasztottam egy vizsgámat nyár utánra. Végig szorongtam a heteket. Akik idõben elmentek, falkában levizsgáztak, a tanár kituszkolta õket. Minket meg augusztusban kipihenten fogadott, kifacsarta belõlünk a lelket. Szóval én letudnám a gondját.
Szerintem most csak a diplomádra koncentrálj! Ezt letudod, és utána már azt csinálsz amit akarsz. Ha ezt a munkát esetleg ki is hagyod, lesz másik. De a diplomát, ha már csak egy karnyújtásnyira van, azt mondom jobb lesz nem halasztgatni! Szóval fejezd be! És csak utána foglalkozz ilyesmikkel. Nem tudom, hogy meddig kell befejezned, de azt az idõt maximálisan szánd rá! Nem hiszem hogy más téren sok múlna ennyi idõn! És legalább le is foglalod magad.
Az nem mûködik, hogy kikéred az abszolútóriumot, és legfeljebb hallgatói jogviszonyon kívül záróvizsgázol és védesz szakdolgozatot?
Attól függ. A végzettséged szerinti szakmákban szoktak kérni a CV mellé index/diploma másolatot? Ergo számít az eredmény? Ha egy piacképes szakon vagy, ahol csak a diploma ténye számít, add be a rossz szakdogát is. Ha a szakma túl van telítve, akkor inkább várj a jobb eredmény érdekében. Ha a szak nem piacképes, hanem érdeklõdésbõl végezted el, akkor viszont csak jót adj ki a kezedbõl. Tudom, hogy ez paradoxnak hangzik - de ha csak az öröm végett csináltad a szakot, igenis élvezd ki a szakdogaírást is! Takarítási munka. Attól függ, mit kell takarítani. Ha csak irodát, talán elvállalnám. Ha kocsmát, beleértve pl. a mellékhelyiségeket is, akkor nem. Pénz ide vagy oda, nem azért tanultál, hogy aljamunkát végezz! Bár ideiglenesen bármit meg lehet csinálni, ha megéri. 29/n
Én a helyedben csak egyre koncentrálnék. A fontosabbra. Az pedig a diploma megszerzése. Tudod, egy fenékkel két lovat megülni...
Te most hamisítani akarod a diplomád vagy mi? Mit kell azon írni? :D:D. Majd azt kitöltik neked ne aggódj :D, ha megérdemled...
A kérdező hozzászólása: Köszönöm a válaszokat! A külföld Dánia és egy istállóban kellene dolgozni, lovakat takarítani. (6 évig lovagoltam, úgyhogy ezzel nem lenne probléma) A szakterületem pedig eléggé túltelített, számít diploma milyensége... Kudarc is számomra, hogy így elcsúsztam, pedig elõtte mindig jól teljesítettem. :(
A kérdező hozzászólása: Ráadásul nálunk olyan hülye rendszer van, hogy a szakdoga leadást, a védést és az államvizsgát egyben kell megcsinálni. Nem lehet áttologatni.
En befejeznem a diplomat es utanna mennek kulfoldre dolgozni. 1. sosem fogja nezni senki h hanyassal diplomaztal, sosem fogja toled senki sem kerdezni. a lenyeg h megvan. Betolthetsz magas poziciot 2-es diplomaval is. A lenyeg a tudasban rejlik nem az osztalyzatok milyensegeben. Ismertem jo tanulo emberket megis csapnivalo szamviteles volt mert nem ertette az alapconcepteket, mert csak bemagolta. Hidd el a gyakorlatban erteni kell amit csinalsz, nem bemagolni. 2. egy ev alatt ki lehet zokkenni a tanulasbol. amig benne vagy konnyu taposni a malmot de mihelyst kijossz belole nehez abba visszamenni. tapasztalatbol mindom. amikor masoddpilomaztam konnyu volt megcsinalni, de most mar 10 ev utan vissza nem ulnek az iskolapadba semmi penzert sem, pedig vonz a doktori letetele. de annyi minden mas van az eletben h ezek hatterbe szorulnak. 3. most 26 vagy, jovore 27. Palyakezdonek gyaksi nelkul mar igy is oreg vagy. Foleg ha telitett az a szakterulet amit tanulsz, akkor mennel fiatalabb vagy annal jobb. konnyebb fiatalabbakat betanitani. 4. takaritas nem egy eletcel. az a legkulibb munka amit egy kulfoldi bevandorloval elvegeztetnek. 5. befelyezetlen diplomaval semmit sem tudsz kezdeni magaddal kulfoldon, mert nem fogadjak el. 6. most meg marcius van boven belefer a szakdoli megirasa. En ketto szakdolit is irtam, ucso pillanatban kb 3 hetet forditottam raja egyenkent es megis 5-os lett, es 5-osre vedtem mind a kettot. Nem kell rajta sokat ulni, csak irni kell, lenyeg h legyen logikai levezetese. az allamvizsgaimra kb masfel hetem volt keszulni es 4 es atlaggal diplomaztam, mind a ket egyetemen... tehat meg lehet csinalni, csak oszpontositani es akarni kell. egy kulfoldre vandorolt senior manager
Én is olyan területen dolgozom, amelyik telítettnek számít, de nem tapasztaltam, hogy a vezetõ megnézi, hogy milyen a diploma minõsítése. Sõt! Kiválasztja a híveket-volt tanítványokat, barátnõk gyermekét, így be van a szájuk fogva, s nem lázadnak a közepes diplomával a vezetéssel szemben. A színjeles meg kilincsel, és még tartanak is tõle: biztos valami buzgókám.Én anno vörös diplomával zártam. Semmi elõnyöm nem származott belõle. Persze a tudás, ami mögötte van, adott egy magabiztosságot pályám során.
Én 30 éves vagyok kettõ diplomával. Csak azt tudom tanácsolnia hogy add le azonnal a diplomamunkád. A leveledbõl nekem az tûnik ki hogy már eldöntötted magadban hogy nem is akarod leadni. Nekem 3 héttel lépett le a leadás elõtt az apám, az elsõ diplomamunkám megírása elõtt pedig a testvérem halt meg. Szóval ha valaki én tudom mennyire nehéz mégis ötöst írtam. Ha kizökkensz, sokkal több munkával fogod tudni letenni, ha lesz valaha diplomád. Mert ugye már csúsztál így is. A tapasztalat az hogy csak halogatja az ember és kidobhatod az egészet az ablakon mert nem csinálod meg!!!

A barátommal most tervezzük az elsõ együttlétet. De van egy kis gond. ( többi lenn) Szerintetek hogyan lépjek túl ezen?

18/L vagyok, az elõzõ barátommal vesztettem el a szüzességem de nem vagyok túl tapasztalt. A mostani barátom se szûz már, de szerintem õ sokkal magabiztosabb ebben a témában. Félek hogy nagyon rágörcsölök majd hogy minden jól menjen, nem akarok csalódást okozni, de az elõzõ barátommal is amikor együtt voltunk ( összesen 4-szer ) vele se voltam túl aktív, kicsit féltem, annak ellenére is hogy nagyon kívántam õt.. félek hogy most is nagyon zavarba leszek láthatóan és kínos lesz

Legjobb válasz: Csak hagyd hogy magával ragadjon a vágy, a hév és akkor nem lesz gond. Ne gondolkozz semmin, csak hagyd hogy az ösztöneid irányitsanak és ne azt nézd hogy mit szabad vagy nem, mi illik vagy nem, hanem engedd el magad és hagyd hogy minden ami jólesik az jöjjön :)

Csak hagyd hogy magával ragadjon a vágy, a hév és akkor nem lesz gond. Ne gondolkozz semmin, csak hagyd hogy az ösztöneid irányitsanak és ne azt nézd hogy mit szabad vagy nem, mi illik vagy nem, hanem engedd el magad és hagyd hogy minden ami jólesik az jöjjön :)
A megoldás: akkor feküdj majd le vele, ha már érzed, hogy fel tudsz szabadulni. Beszélgessetek errõl, nem hajt a tatár, a szex nem valami kötelezõ szolgáltatás, amit a párodnak nyújtasz, hanem a legintimebb szeretetkifejezés.
Ez tipikusan az a gond amit te okozol magadnak. Kell ez neked? 18 évesen 4 bas-ás után miért kellene neked olyan gyakorlottnak lenni mint egy sokat probált 50 éves qrvanéninek?

Szeretnénk második babát. Úgy tervezzük hogy mire az első betölti a 2 évet addigra jó lenne ha megszületne a második. Annyit olvastam hogy már nem vagyok tisztába hogy mennyi tgyást vagy gyedet kapok 2. után?

Határozatlan szerződésem van.El kellene mennem táppénzre terhesség alatt

Legjobb válasz: Ha az elsõvel gyes-en vagy akkor jobban megéri ha elmész táppénzre és a nagyi meg megigényelheti a gyest.

Ha az elsõvel gyes-en vagy akkor jobban megéri ha elmész táppénzre és a nagyi meg megigényelheti a gyest.
Persze ha a nagyi nyugdíjas vagy nincs munkája.
Ha a 2 gyerek születése közt nem mész vissza dolgozni és nem lesz 180 bérezett napod, akkor a tgyás alapja a szerzõdés szerinti béred lesz, a gyed alapja pedig ugyanaz, mint a tgyás alapja, vagyis szintén a szerzõdés szerinti béred. De ha az elsõ gyerekeddel elmész gyesre, de még nem szülsz meg vagy még nem vagy terhes és több mint 180 napot leszel gyesen, akkor a gyed alapja a minimálbér lesz.
A kérdező hozzászólása: Nekem azt is mondták hogy ha gyed alatt szülök akkor a tgyás és a gyed is marad ugyan annyi a második babával is illetve azt is amit az elõzõ hozzászóló írt!

Nagyon nagy kérés lenne, ha nem akarnám levenni a felsőmet? Holnapra tervezzük az elsőt, és félek, hogy mit szól.

Én még sz?z vagyok, barátom tapasztaltabb, jóval több élménnyel - én 16 éves vagyok, ? 21, szóval ez nyilván a korból is adódik.

Legjobb válasz: 1. Minek kell egy dugást elõre eltervezni? Miért nem akkor csináljátok, amikor mindkettõtök felkészült rá? Te még biztosan nem vagy kész rá, a kérdésedbõl látszik. 2. Gondolod, hogy eddig nem vette észre, hogy nem vagy vékony? Azt hiszed, hogy most fog meglepõdni? 3. Ha nem vagy biztos abban, hogy így is szeret, akkor meg mi a szarnak fekszel le vele??????

1. Minek kell egy dugást elõre eltervezni? Miért nem akkor csináljátok, amikor mindkettõtök felkészült rá? Te még biztosan nem vagy kész rá, a kérdésedbõl látszik. 2. Gondolod, hogy eddig nem vette észre, hogy nem vagy vékony? Azt hiszed, hogy most fog meglepõdni? 3. Ha nem vagy biztos abban, hogy így is szeret, akkor meg mi a szarnak fekszel le vele??????
Hát igen, gáz lenne. Miért nem egybõl kabátban várod, és csak a bugyidat tolod le, hogy bedughassa? :D Mivel kb. 80% hogy csak megdugni akar, nem fogja érdekelni a hasad. Felesleges ezen parázni.
Jaaaj... Egy meztelen nõ, mindegy milyen, önmagában fõnyeremény :D Ne stresszelj ezen, magadért szeret, pocak vagy akármilyen husi ellenére is. Hidd el nem akarna megdugni, ha nem. Én olyan férfit nem láttam még, aki attól elmenekült volna, hogy meglátta meztelenül a barátnõjét. Sõt... Egyébként petting nem volt, hogy elõbb szóba került volna a dolog? Tudod, az fontos és jó dolog :D
ha valóban szeret nem azt fogja nézni hogy milyen a hasad vagy akármid !:) ne foglalkozz a csak meg dugni akar kérdésekkel :) mert ha csak meg dugni akarna akkor már rég meg tette volna és utánna dobott volna:) de amugy ha meg értõ akkor ha kérdezi vagy próbálja leszedni a felsõd mond meg , hogy nem szeretnéd levenni ! biztos vagy amugy a dologban? hogy le akarsz vele feküdni ? nagy lépés ez fõleg ha õ az elsõ :)
Holnapután már érteni fogod.
:D Hát kb.
utolsó!de gondolom neked az nem tetszett , hogy "csalt"
engem sose csaltak meg, és nem is érdekelne ha megtennék:)
"ha valóban szeret nem azt fogja nézni hogy milyen a hasad vagy akármid" ... és ha csak meg akar dugni, akkor sem fogja azt nézni... De utána kiderül, hogy mi a terve veled...
És ha ö nem venné le az alsogagyáját?
Attól függ mennyire "van húsod" nekem pl tetszik hogyha 1 csajon van mit fogni(persze nem kell túlzásba esni)15/F
Csajszi, a pornófilmekben hagyják rajta a lányokon a ruhát. :) ahol tényleg csak az a lényeg, hogy megtalálják a lukat és hadd menjen. Az meg elég rossz hozzáállás, hogy csak miatta, hogy neki jó legyen. Te nem akarsz semmiféle romantikus dolgot-dehogynem akarsz. Csak már annyira beparáztál a levetkõzéstõl, hogy minél hamarabb túllennél rajta. Hidd el, mi nõk teljesen más szemmel nézzük magunkat, mint ahogy a fiúk/férfiak teszik. Azt hiszed, hogy melléd csap egy Cosmo magazint és összehasonlít a címlaplánnyal? Elárulom, rólad is készülhetnek olyan képek. Megfelelõ smink, fény és digitális utómunka... úgyhogy nyugi. És igenis tessék élvezni a dolgot. Annyi jár neked is ;)
nekem volt olyan barátnõm aki push up melltartóban járkált aztihttem hogy nagyon a csöcsei és amikor levetkõzött hát hogy is mondjam.. ráadásul a hasa is elégnagy volt. Bár ettõl még megdugtam:D de nem tetszett
Mért nem hiszel a barátodnak, ha szépen mondja? Neki te tetszel, mi ebben a hihetetlen? Talán tudja, hogy mit szeret? Azzal törõdj, hogy élvezd a dolgot, mert ha nem ezt lássa a pasid, akkor elmegy majd neki is a kedve, és nem a hasadtól.
Kedves kérdezõ! Légy kreatív és meny bele kompromisszumokba, leveszed a ruhát ha sötétben csináljátok! Amúgy meg szerintem már csak a párod tapasztalataiból ki indulva, alkatilag ismer már téged annyira, hogy nem lesz baj ha megszabadulsz a ruháidtól. Szerintem tudja, hogy a testalkatú milyen, és szerintem pont ezért választott téged!!! Még az is meg eshet, hogy csak te látod kövérnek magad! És ezért vannak ilyen gátlásaid!
Drága, nekem olyan 16 éves lányzót nem tudsz mutatni, akitõl elmenne a kedvem, és ne dugnám meg, ha leszedném a ruháját (extrém esetek kivételével). Pedig nem vagyok rossz pasi én se. Sok sikert, VEDD LE a felsõt!
ha "gyözköd" az már régen rossz :( nem csak miatta hanem magad miatt is akarnod kell és igeis valami csodásra kellene számitanod nem csak valamire ami meg történik
A kérdező hozzászólása: *fél éve vagyunk együtt, bocsánat A válaszokat pedig köszönöm :)
A kérdező hozzászólása: Hát, az elsõ szerintem mindenképpen valamiféle tervezést igényel. És nyilván tudja, hogy nem vagyok vékony, de azért ruhában más a helyzet. Más tekintetben készen vagyok a dologra, nem várok valami nagy, romantikus, csodás dolgot, csak azt szeretném, ha neki jó lenne. Fél éve vagyunk, fél éve gyõzköd. Szerintem normális, hogy beadtam a derekam, és most már nem mondhatom, hogy ne, biztos nagyon csalódott lenne. Nem akarom hitegetni.
A kérdező hozzászólása: Volt már petting, de valahogy olyan spontán volt a dolog, meg szerintem látta rajtam, hogy nem akarom levenni a felsõm, és nem erõltette, elég feszült voltam. Ezeket, hogy csak megdugni akar, nem igazán értem.
Biztos hogy nem CSAK megdugni akar?
Írd már meg légyszi, hogy mi történt, nagyon érdekel: - Mit történt? Mondott valamit? Levetted? Nem vetted? - Együtt vagytok még?

A barátnőm nagyon fél a sextől. Holnapra tervezzük az elsőt. Mit hogy csináljak hogy biztos hogy tökéletes legyen? 22/f 21/l

Legjobb válasz: Elõször is: ne erõltess semmit, szentelj neki nagy figyelmet. Hangolódjatok rá egymásra (ilyenkor különösen fontos a gyöngéd és hosszan tartó elõjáték), utána csak óvatosan! Tekintsd ezt a napot úgy, mint ha ajándék lenne a lánynak, a saját szükségleteid/igényeid most legyenek másodlagosak! Ne feledd, a barátnõdnek ez egy életre szól!

Elõször is: ne erõltess semmit, szentelj neki nagy figyelmet. Hangolódjatok rá egymásra (ilyenkor különösen fontos a gyöngéd és hosszan tartó elõjáték), utána csak óvatosan! Tekintsd ezt a napot úgy, mint ha ajándék lenne a lánynak, a saját szükségleteid/igényeid most legyenek másodlagosak! Ne feledd, a barátnõdnek ez egy életre szól!
#4: nem "aranyosság" kérdése, hanem minimális jóérzésé. Bohó ifjúságomban volt szerencsém néhány szüzikéhez, és bár elég macerás, szinte mindig megéri (ill. régebben még megérte) az odafigyelés.
A szûzlányokkal finoman kell bánni. Kis ékszerdobozok õk. Nagyobb gond ennél, hogy szerintem a kérdezõ is tapasztalatlan. Különben miért tette volna fel ezt a kérdést?
Elõször is mondj le a tökéletességrõl :D Lassan csináljátok és fokozatosan, sok csókolózással, simogatással. Érezze azt h szereted és h kívánatosnak tartod.
Holnap Chelsea-Manchester United, én nem erõltetném a dolgot, nehogy lemaradjak róla.
elõször hosszú elõjáték gyengéd légy és fog neki tettszeni ha fáj akkor álj le és simogasd aztán ha megengedi folytattni tovább
Egyetértek, az elözõ irokkal, hosszú elöjáték, megspékelve, gyertyával egy kis borral, ne tul sokkal egy két pohárkával, hoyg ellazuljon, es te is. Ha már megterveztétek, akkor ezek mind bele férnek, és igy õ is látná, hogy menyire fondtos neked. Az elsõnél ne akard ki probálni a porno filmekben látott dolgokat. Sok sikert
Nem akarlak lelankasztani, de ennek szinte biztosan az lesz a vége, hogy "á, mégse". Ne így legyen, de készülj fel rá, hogy visszamondja.
Kötözd egy fához, korbácsold meg, majd szárazon análba, végül egy cumshot, hogy érezze a törõdést. :D
utolsó aranyos vagy :*
21 éves és nagyon fél a szextõl? Konkrétan mitõl fél? Szerintem addig nem kellene megtörténnie a dolognak ameddig nagyon fél, elõször talán csak csókolózás, elõjáték :) 21N
21 éves? Akkor már biztos távozott vizeletként a puncikoboldja. :D http://www.youtube.com/watch?v=W-LwiZK8WGs
Az olyan lányokkal, akik ennyire félnek az a legjobb megoldás, ha úgy történik meg a dolog, amikor egyáltalán nem számítanak rá! Mert a félelemtõl összehúzódik a hüvely!Száraz marad és az egész dolog vagy teljesen lehetetlenné válik, vagy nagyon fájdalmasra sikerül! Ezért inkább egy nem elõre megbeszélt idõpontban petting közben simogasd a péniszeddel a csiklóját! Ezt élvezni fogja és nedves lesz!Amikor úgy érzed, hogy már jó nedves, akkor meg dugd be egy határozott, de nem túl gyors mozdulattal tövig, amikor már a péniszed is jó síkos. 99%, hogy teljesen simán és fájdalommentesen fog menni!(Nem elmélet!!! Tapasztalat!!!)
Na, megvolt?

Hogy hangzana ha x Kornélné nevet venné fel valaki? A párom azt mondja nevetséges de nekem tetszik aranyos és ritka. Tervezzük az esküvőt és a néven gondolkodom felvegyem e a párom nevét. Tippek?

Legjobb válasz: engem az ilyen elnevezéseknél az zavar,hogy így úgy érezném,hogy: "nincs" nevem. hiszen ha azt mondom bemutakozásnál,hogy: Kis Kornélné vagyok-ebbõl nem derül mi a nevem,és mindig vissza kérdeznek,hogy:és hogy hívhatom? de nem lebeszélni akarlak,csak nekem ez a véleményem

engem az ilyen elnevezéseknél az zavar, hogy így úgy érezném, hogy: "nincs" nevem. hiszen ha azt mondom bemutakozásnál, hogy: Kis Kornélné vagyok-ebbõl nem derül mi a nevem, és mindig vissza kérdeznek, hogy:és hogy hívhatom? de nem lebeszélni akarlak, csak nekem ez a véleményem
Elsõ vagyok. Hány évesek vagytok? Sok boldogságot, kedves x Kornélné. :)
Szerintem a -né végzõdésû nevek kivétel nélkül katasztrofálisak. Angolszász nyelvterületen még a legjobb a megoldás, de szerintem teljesen fölösleges felvenni egymás nevét.
Ha neked tetszik akkor nyugodtan:) Igazából nekem se tetszenek a "né" végzõdésû nevek, de ha neked igen akkor ne törõdj másokkal!:)
Én ki nem állhatom a "né"összes variációját, így ez sem tetszik.
A "nem lenne nevem" eset elkerülésére: xné majd a te teljes neved jobb lenne, de a Kornélné jól hangzik :)
Szerintem aranyos "Kornélné". :) Fõleg ilyen Vezetéknévvel , hogy "x". :)
Gratulálok. Ismét egy kérdés, amiért kár volt koptatni a billentyûzetet...
Jesszusom! A sok ellenszólás miatt, már csak azért is!Hát, te tudod Kornélné, ha nevetséges akarsz lenni, így vedd fel mindenképpen!
A kérdező hozzászólása: De gondolkodtam rajta és a sok ellenszólás erõsített meg benne hogy ennél maradjak.
akkor ezekszerint te nem gondolkodsz, hogy felvegyed-e a leendõ férjed nevét, hanem:fel akarod venni!és inkább csak kiváncsi voltál ki mit gondol errõl..
A kérdező hozzászólása: Az nem olyan.De még az a jó nem vagyunk egyformák, mindenkinek már a véleménye és ez a helyes.Engem nem érdekel régimódi-e vagy, hogy nem derül ki a neven nekem nem esik nehezemre többet beszélgetni, hogy megtudják a neven akinek nehezére esik azt lehet nem is érdekli.De ez visszafele is igaz ha mondjuk 3 testvérek és 2 iker akkor meg azt magyarázza az ember melyikhez ment férjhez??
Nem divat, de én is X Y-né lettem 3 évvel ezelõtt :) Ezzel is kifejezem az összetartozásunkat. Mindenünket egymásnak adtuk/adjuk, a nevet miért ne :) A gyermekünk is a férjem vezetéknevét viseli, így mind a hárman egy névvel élünk, ez a hagyományos családmodell tetszik nekem :) Mindenki úgy csinálja, ahogy akarja, mi nem akartunk csak úgy együtt élni sem, lánynevet megtartani sem. X-né Z W pedig nem lett volna jó, mert nagyon hosszúak a vezetékneveink. Ezek miatt lettem X Y-né, és szeretem :) Kornélné is tök jó :)
mostanság már nemigen választják ezt a megoldást névválasztáskor, mert úgy érzik a nõk, hogy akkor így már nincs saját nevük..! neked csak ezt tetszik? azon nem gondolkodtál pl. hogy: Kisné Nagy Éva (csak mert így is felvennéd a nevét)
Engem egyáltalán nem érdekel, hogy idegenek mit gondolnak, hogy házas vagyok e vagy sem.Én a férjem vezetéknevét vettem fel az Én keresztnevemhez, és ezáltal gyönyörû nevem lett.Ha nem lett volna ilyen szép vezetékneve a páromnak, fel sem vettem volna, maradtam volna lánynéven.nem a név számít, teljesen más.
Mi az hogy minek házasodik az ember ha nem veszi fel a férje nevét? Ez hülyeség. Attól még én is külön egyéniség vagyok, és õ is. A -né toldalék pedig a birtoklást fejezi ki. Engem eleve idegesít ha valaki a x y-né nevet veszi fel, mert így fingom sincs a keresztnevérõl, csak akkor ha külön elmondja.
Fel lehet úgy is venni a nevet, hogy mindkettõtõké benne legyen. Takácsné Nagy Anna, például ilyen formátumban.
A kérdező hozzászólása: Köszönöm, hogy érted mire gondoltam.Akivel meg tovább kommunikálok annak úgyis kiderül ki vagyok.
Én mondjuk nem tudnám elképzelni, hogy úgy mutatkozzak be, hogy pl. Kovács Péterné. Akkor hol vagyok én? De végül is igaz, ha házas vagy, akkor azt fejezd ki a neveddel is. Szép gesztus, mert jelzi, hogy összetartoztok.
A kérdező hozzászólása: De ha belegondol az ember akkor viszont minek házasodik össze ha nem veszi fel a férje nevét.Nekem tetszik és ez mellett döntök.Számomra idegen lenne egy kötõjeles megoldás, vagy ha marad a lánykori név akkor olyan mintha tagadnám, hogy házas vagyok.
A kérdező hozzászólása: Még csak tervezzük de nem tudom vagyis én tudom melyik név legyen csak Kornélnak :D nem nagyon tetszik a Kornélné pedig nekem tetszik.Én 24 vagyok õ meg nem árulja el :D
A kérdező hozzászólása: Ugye szerintem is :D de nem a vezetéknév a fontos azért csak x et raktam.
hát, nehéz kérdés! két példanév, hogy könnyebb legyen magyarázni:) Nagy Péter és Kovács Éva. nekem nem tetszik az, hogy Nagy Péterné, mert elnyomást fejez ki, eldobtam a nevemet, ahogyan hívtak. A legmodernebb és nekem a legtetszõbb, hogy Nagy Éva. Persze csak ha illik a vezetéknév a keresztnévhez. De így meg eldobom apám nevét. És elõbb néznek testvérnek, mint párnak, a bemutatkozásnál:D Az, hogy Nagyné Kovács Éva is szép szerintem. de a legjobb a Nagy Péterné Kovács Éva meg túl hosszú:DD

A párommal 2010 nyarára tervezzük az esküvőnket, szerintetek mikor kellene hozzálátni a szervezkedésnek, hogy ne legyen se túl korai, se túl késő?

Legjobb válasz: Attól is függ,hogy hol lesz az esküvõ,és hány embert akarsz meghívni a lakodalomba.Nagy városban legalább félévvel elõbb kell elkezdeni a készülõdést,egy kisebb településen elég 3 hónappal elõtte,de faluhelyen,ahol esetleg a család fõz a vendégeknek,kevesebb idõ is elég.És az sem mindegy,hogy milyen ruhában akarsz esküdni,bérled vagy varratod.

Attól is függ, hogy hol lesz az esküvõ, és hány embert akarsz meghívni a lakodalomba.Nagy városban legalább félévvel elõbb kell elkezdeni a készülõdést, egy kisebb településen elég 3 hónappal elõtte, de faluhelyen, ahol esetleg a család fõz a vendégeknek, kevesebb idõ is elég.És az sem mindegy, hogy milyen ruhában akarsz esküdni, bérled vagy varratod.
Nekünk 4 hónap elég volt (eljegyzés és esküvõ között ennyi telt el) és nem szakadtunk bele, szabira se kellett menni miatta. Ja és megyeszékhelyen volt, 90 fõs.
Attól függ, mennyire nagyok az igényeitek helyszín és zenekar tekintetében. Ezek vannak a leghamarabb lefoglalva. Mi 13 hónappal elõbb foglaltuk le a helyszínt, és így is csak egy héttel késõbbi idõpont volt szabad, mint amit eredetileg szerettünk volna. Zenekart is 9-10 hónappal elõbb foglaltunk, mert nem volt mindegy, hogy ki húzza a talp alá valót :-) A többi (virág, dekor, sütik) ráérnek akár 2 hónappal elõbb is.
Lassan elkezdhetitek szervezni. Elsõsorban az idõpontok leszervezése a fontos az anyakönyvvezetõnél, templomban, aztán természetesen az étteremben.
utolsó vagyok: nem fél 5 hónap, hanem 5 hónap, bocsi.. :)
szerintem nyugodtan elkezdhetitek. nekünk fél 5 hónap nagyon kevés volt! simán rá lehet szánni 9-10 hónapot, akár egy évet is, hogy mindent alaposan körbejárjatok! Sok sikert és sok boldogságot! ;)
Nekünk idén júliusban volt az esküvõnk, január közepén kezdtük el a szervezkedést. Ami fontos volt lefoglaltuk (anyakönyvvezetõ, zenész, võfély, étterem, menyaruha) utána kicsit nyugisabb lett, leginkább én szervezkedtem, sütemény, menyatorta, menyecskeruha, meghívó, dekoráció - de ez szépen lassan az idõ haladtával alakulgatott, nem stresszeltem/tünk rajta. A férjem szerencsére bízott az ízlésemben, igaz hogy nélküle nem döntöttem semmiben, de alapvetõen én irányítottam az eseményeket. Az idõpont elõtti hónap vált sûrûvé ismét.
Hát nem tudom, mi kb. 4 hónap alatt szerveztük meg a miénket. 120 fõs lagzink volt, és mindent le tudtunk foglalni, semmirõl sem csúsztunk le. Ha van idõd ezzel foglalkozni, akkor persze nekiállhatsz hamarabb is, de szerintem egy év nem szükséges.
Általában egy évvel elõbb el kell kezdeni a szervezést. Nekünk is soknak tûnt ez, de amikor érdeklõdtünk a szolgáltatóknál, azt hallottuk mindenhonnan vissza, hogy 2010 nyarára zömmel már most le vannak foglalva (megyeszékhelyeken!). Mi szeptemberben fogjuk tartani az esküvõt, én sejtettem, hogy ez lesz, de võlegényem csak most döbbent rá, hogy ez nem vicc, ha nem sietünk, tényleg lemaradunk a jobb helyekrõl. :(
Hát szerintem november körül. A miénk áprilisban lesz, már megvan a templom, és próbálgatom a ruhákat. Találkoztam egy olyan menyasszonnyal akinek május közepén lesz az esküvõje és már most meg van a ruhája. Picit megijedtem, hogy el vagyok késve...

Bnőmmel mostanában tervezzük az első szeretkezést. Hogyan tudnék a lehető legjobb, legfigyelmesebb, legóvatosabb lenni?

Mindkett?nknek ez lesz az els? (20 évesek vagyunk). Már elég sokat pettingeltünk, párszor odatettem a "m?szert", de amikor megnyomta a sz?zhártyáját az eléggé fájt neki. Mit lehetne tenni, hogy a legkevésbé fájjon? Gyorsan vagy lassan kellene behatolni így els?re?

Legjobb válasz: Szia! Nagyon izgasd fel elõtte a lányt, hogy jó nedves legyen és könnyen be tudj hatolni. A misszionárius pózt ajánlom (igaz, sokan mondják a lovaglót is, de szerintem ott nagyon mélyen "benne van" a lányban a péniszed, ez pedig elõször nem biztos, hogy kellemes lenne.) Egyébként nekem is így volt, hogy pettingeknél (ujjazásnál) voltak fájdalmaim, de amikor lefeküdtünk, egyáltalán nem fájt, nem vérzett. Sok sikert!

Szia! Nagyon izgasd fel elõtte a lányt, hogy jó nedves legyen és könnyen be tudj hatolni. A misszionárius pózt ajánlom (igaz, sokan mondják a lovaglót is, de szerintem ott nagyon mélyen "benne van" a lányban a péniszed, ez pedig elõször nem biztos, hogy kellemes lenne.) Egyébként nekem is így volt, hogy pettingeknél (ujjazásnál) voltak fájdalmaim, de amikor lefeküdtünk, egyáltalán nem fájt, nem vérzett. Sok sikert!
az elõzõ elmondott mindent kivéve: szerintem használjatok síkosítót! az sokat segít! És sok sikert nektek és gyönyörû szeretkezést :D 19/L
lassan!!!! és szerintem meg lehetne próbálni a lovaglót akkor a lány irányítja hogy neki jó legyen csak semmi kapkodás!
Szerintem az a legjobb ha határozottan csinálod.Nem kell villámgyorsan, vadul...és ne is lassann...határozottan és ha már elkezdted nehogy meggondold magad mert a lánynak az talán a legrosszabb... :) 23/F
Nekem nagyon fájt az elsõ, pedig alig pár centit volt csak bent.Szóltam is, hogy elég, hagyjuk abba... És akkor jó sokáig csak ujjazás volt, tágultam (szerintem) és amikor késõbb (másfél hónap) múlva megpróbáltuk nem fájt, nem véreztem...sõõõt jó volt :-) Az ujjazás az viszont fájt, de egyben élveztem is.Olyan édes kín volt :-DD Ami a lényeg, hogy jól húzd fel elõtte a lányt, mármint izgatott, nedves legyen.Ha kell, akkor sikosítót is használjatok! Sok ölelés, csók a nyakra, fül mögé, simogatás és puszik..lépésrõl lépésre egyre lassabban lefelé haladva a testén :-) A végén már az lesz, hogy a lány húz magához, és nem bír magával :-) Minél elõbb szeretné, ha benne lennél :-P Én legalábbis így voltam :-) Szép szeretkezést, biztosan nagyon jó lesz! szia!
Szia! Elõször is gratulálok neked, szerencsés vagy, hogy neki adhatod a barátnõdnek a szüzességedet, és õ is neked, nincs is ennél romantikusabb egy párkapcsolatban :) Ahogy elõttem is megmondták, legyen jó hosszú az elõjáték, hogy kellõen felizgult állapotba kerüljön a hölgy. Tegyetek fel valami romantikus, lassú zenét, esetleg néhány füstölõt vagy illatgyertyát is meggyújthattok, hidd el, még az ilyen apróságok is nagyban hozzájárulhatnak, hogy még szebb legyen az elsõ szeretkezés! Fontos, hogy ne kapkodj, szép lassan csinálj mindent, és mondd meg a barátnõdnek, hogy rögtön szóljon, ha valami nem jó! Ja, és ne keseredj el, ha nem sikerül minden tökéletesen, mondjuk egyikõtök késõbb élvez el, vagy esetleg egyáltalán nem, ezt gyakorolni kell, idõvel jobban fog menni! Remélem, minden rendben fog menni, szép együttlétet kívánok :)
A kérdező hozzászólása: Köszönöm a hozzászólásokat és jókívánságokat :P Még azt lécci, hogy gyorsan vagy lassan a bemenetellel? Mer ugye a lassú az gondolom fájhat, meg stressz lehet adott esetben, a gyors viszont mégjobban fájhat, de legalább meg van a dolog. (Gondolom fájdalom szempontjából olyan, mint ha mondjuk valakinek húzzák egy haj/szõrszálát, akkor az fáj ahogy feszül, de ha gyorsan kirántják akkor ugyan egy pillanatig jobban fáj, de utána már nem. Ezért kérdem, hogy hogy lehetne ezt kevéssé fájóan...)

Nyáron tervezzük az elsőt. Mivel tehetném romantikussá egy lány számára, hogy úgy gondoljon rá, mint egy szép emlékre?

akkor 20hónaposak leszünk. egy közös nyaralás alkalmával. mindketten szeretnénk.

Legjobb válasz: Ebben a sorrendben jó lesz:) Komolyra fordítva a lényeg, hogy TE, akit szeret, és aki viszont szereti, ott legyen. Érezze, hogy most azt szeretnéd, hogy tényleg egy különleges éjszaka legyen, és szép emlék maradjon számára. Zene segíthet ellazulni, gyertya nem muszáj, te ismered a barátnõdet, hogy ez mennyire érdekelné (engem nem különösebben, sõt inkább aggódnék, nehogy felgyulladjon valami:)), sok csók meg tényleg legyen. Izgasd fel kellõképpen, legyen elég nedves, legyél a behatolásnál lassú, kérdezgesd tõle, hogy jó-e így, fáj-e neki, és ha arra kér, hogy álljál meg, akkor tedd meg érte. Érezze, hogy biztonságban van melletted. Kényeztesd sokat, és akkor biztos szép emlék lesz neki, még akkor is, ha esetleg fáj. Jah és el ne feledkezzetek a védekezésrõl. Elõre beszéljétek meg, hogy szed-e tablettát, vagy te viszel óvszert, vagy mi lesz. Ne kelljen a teherbeeséstõl tartania.

Ebben a sorrendben jó lesz:) Komolyra fordítva a lényeg, hogy TE, akit szeret, és aki viszont szereti, ott legyen. Érezze, hogy most azt szeretnéd, hogy tényleg egy különleges éjszaka legyen, és szép emlék maradjon számára. Zene segíthet ellazulni, gyertya nem muszáj, te ismered a barátnõdet, hogy ez mennyire érdekelné (engem nem különösebben, sõt inkább aggódnék, nehogy felgyulladjon valami:) ), sok csók meg tényleg legyen. Izgasd fel kellõképpen, legyen elég nedves, legyél a behatolásnál lassú, kérdezgesd tõle, hogy jó-e így, fáj-e neki, és ha arra kér, hogy álljál meg, akkor tedd meg érte. Érezze, hogy biztonságban van melletted. Kényeztesd sokat, és akkor biztos szép emlék lesz neki, még akkor is, ha esetleg fáj. Jah és el ne feledkezzetek a védekezésrõl. Elõre beszéljétek meg, hogy szed-e tablettát, vagy te viszel óvszert, vagy mi lesz. Ne kelljen a teherbeeséstõl tartania.
Ácsi. Elsõ babát vagy elsõ együttlétet?
20 hónap után? :DDD LOOL, mindjárt ideszarok mint az egyik kérdezõ barátja. :DDD
A kérdező hozzászólása: elsõ együttétet:P de baba nélkül, ha lehet:D
szerintem sehogy. komolyan, nem kötekedésbõl mondom. minnél inkább rákészültök, minnél nagyobb feneket kerítetek a dolognak, minnél tökéletesebbé akarjátok tenni, annál nagyobb az esélye, hogy teljes kudarc lesz. nem attól lesz különleges, hogy gyertya, meg zene, meg selyem ágynemû, meg toronyóralánccal. minnél egyszerûbben, minnél spontánabban, minnél több odafigyelésel. nincs jó recept. figyelj oda rá, kényeztesd, ismered már egy ideje, fogod tudni, mikor léphetsz tovább. lehet, hogy egybõl rápörög a dologra (mert ilyen is van), akkor viszont azzal rontanád el, ha még lenne 22 kiosztandó csók a lista szerint... egyszerûség, odafigyelés, a töbit meg dobd ki a kukába, mert csak akadályoz. 31ff

17 éves lány vagyok, 1 éve vagyok együtt a barátommal, mára tervezzük az elsö együttlétet (még szüz vagyok). hogyan tegyük a legszebbé? Gyertyák stb . egyébként nem vártunk túl sokáig?

Legjobb válasz: Elárulom neked.. az elsõ nem lesz nagy durranás.... majd akkor lesz jó a szex, amikor már megismertétek egymást. Mondjuk nekem sokkal jobb a mostani nem szûz pasimmal, mint amikor én is meg a pasi is szûz volt, és úgy vesztettük el.. de ez csak saját tapasztalat...amúgz rakhattok gyertyákat, ártani nem fog..

Elárulom neked.. az elsõ nem lesz nagy durranás.... majd akkor lesz jó a szex, amikor már megismertétek egymást. Mondjuk nekem sokkal jobb a mostani nem szûz pasimmal, mint amikor én is meg a pasi is szûz volt, és úgy vesztettük el.. de ez csak saját tapasztalat...amúgz rakhattok gyertyákat, ártani nem fog..
Szoktatok pettingelni? Elsõnek azt ajánlom. Nem kell durr bele a lecsóba módon csinálni. Addig vársz, amíg akarsz.

Ha éttermek, kávézók, bankok, okmányirodák, földhivatalok, posták, takarékszövetkezet, áruházak nyitvatartása érdekli, kattintson ide!