Találatok a következő kifejezésre: Hogy lehet rokonok (54 db)

Hogyan lehet valakit jogi úton kitagadni a családomból? Bármelyik rokonomat, rokonaimat kitagadhatom?

Legjobb válasz: Ezt hogy érted? Szakíts meg velük a kapcsolatot és annyi. Ha olyan a rokoni szál, hogy örökölnének utánad, akkor ügyvédnél lehet végintézkedést tenni (öröklési szerzõdés vagy végrendelet) és ott megteheted ezt.

Ezt hogy érted? Szakíts meg velük a kapcsolatot és annyi. Ha olyan a rokoni szál, hogy örökölnének utánad, akkor ügyvédnél lehet végintézkedést tenni (öröklési szerzõdés vagy végrendelet) és ott megteheted ezt.
Konkrétan kitagadni csak végrendeletben lehet. Méghozzá ezekben az esetekben: "Kitagadásnak van helye, ha a kötelesrészre jogosult a) az örökhagyó után öröklésre érdemtelen lenne; b) az örökhagyó sérelmére súlyos bûncselekményt követett el; c) az örökhagyó egyenesági rokonainak házastársának vagy bejegyzett élettársának életére tört, vagy sérelmükre egyéb súlyos bûntettet követett el; d) az örökhagyó irányában fennálló törvényes eltartási kötelezettségét súlyosan megsértette; e) erkölcstelen életmódot folytat; f) jogerõsen öt évi vagy azt meghaladó szabadságvesztésre ítélték. (Ptk. 663. § (1) Házastársát vagy bejegyzett élettársát az örökhagyó házastársi, bejegyzett élettársi kötelességet durván sértõ magatartása miatt is kitagadhatja. (Ptk. 663. §(2)" De nem is mindig szükséges, engem is "kitagadott" anyám, csak mert nem tetszik neki a párom. Eszem ágában nem lenne az örökségem után kajtatni, egye meg mindet.
Kitagadni nem lehet, akármit csinálsz, jogilag családtag marad. Az egyetlen, ahol ki lehet valakit tagadni, az az örökösödés, de ott meg igen nyomós ok kell hozzá, az nem elég, hogy nem szereted.

Valaki meg tudja mondani, hogy az miért van, hogy ha Facebookon kitörlök valakit, és a rokoni kapcsolatokból is kitörlöm, akkor az hogy lehet, hogy én nála még mindig szereplek, mint rokon? Hogy tudnám elérni, hogy ne jelenjek meg az oldalán?

Nagyon fontos lenne, nem is értem hogy lehetséges, hiszen azzal, hogy eltávolítottam a rokoni listából, nyilván nem akarom, hogy én is szerepeljek nála, nem tudom miért nem tüntet el automatikusan a facebook....

Legjobb válasz: illetve most azt írja ki a nevem mellé az õ oldalán a rokoni kapcsolat mellé zárójelben hogy függõben...

A kérdező hozzászólása: illetve most azt írja ki a nevem mellé az õ oldalán a rokoni kapcsolat mellé zárójelben hogy függõben...

Hogyan lehet vissza fejteni a család fát, hogy minden rokonod meg legyen?

Legjobb válasz: Elõször is, ha megvannak az ilyen anyakönyvi (vagy halotti) kivonatok, akkor abból szülõkre vissza lehet keresni. Egyedül elég nehéz megcsinálni, esetleg segítségedre lehet egy családfa-kutató, de ezt meg kell természetesen fizetni. Biztos nem olcsó. Esetleg kell egy jó emlékezetû nagymama (pl mint páromé :D; õ pl 4 A/4-es oldalnyi apró betûvel írt családfát vázolt fel), de édesapám meg alig emlékszik, nagyszüleim meg már nem élnek. Szóval így elég nehéz. Talán a népességnyilvántartónak van leltára, nem tudom :S

Elõször is, ha megvannak az ilyen anyakönyvi (vagy halotti) kivonatok, akkor abból szülõkre vissza lehet keresni. Egyedül elég nehéz megcsinálni, esetleg segítségedre lehet egy családfa-kutató, de ezt meg kell természetesen fizetni. Biztos nem olcsó. Esetleg kell egy jó emlékezetû nagymama (pl mint páromé :D; õ pl 4 A/4-es oldalnyi apró betûvel írt családfát vázolt fel), de édesapám meg alig emlékszik, nagyszüleim meg már nem élnek. Szóval így elég nehéz. Talán a népességnyilvántartónak van leltára, nem tudom :S


Hogy lehet megbocsájtani fél évvel ezelőtt meghalt rokonunknak, ha addig sem sikerült, amíg élt?

Papámról van szó, szörny? élete volt nagymamámnak mellette. Mire sikerült mamámnak elválnia, mondhatni belerokkant. Folyamatosan jöttek a rákos betegségek, alig, hogy leküzdötte, jött a másik. Több, mint 1 éve meghalt a mamám, nem tudtam magam még túltenni rajta. Amikor már tudtuk, hogy nem lehet rajta segíteni, nincs tovább (ez az utolsó fél évben volt), egyre csak er?södött bennem az érzés, hogy mindezt papámnak köszönheti, azel?tt is haragúdtam rá, soha nem néztem rá úgy, mint egy igazi nagypapára. Ma volt az els? alkalom, hogy mióta papám meghalt, megfordult a fejemben, hogy bemennék a templomba, ahol az urnája van. De valahol azt érzem, hogy soha nem fogok tudni neki megbocsájtani. Anyukám is hasonlókat él át, ? sem tudott még neki megbocsájtani. Volt valaki hasonló szituációban? Sikerült neki végül megbocsájtani?

Legjobb válasz: Az, hogy meghalt vagy sem nem érdekes megbocsátás szempontjából. Én a szüleimmel vagyok így. Apám meghalt már régen, de még utána is gyûlöltem. Egyszer csak elmúlt. Az iránta és az anyám iránt érzett is. Rájöttem, hogy csak magamnak ártok vele, egyszerûen elmúlt. Maradt a közöny. Nem tudom mennyire megbocsátás ez :) Arra, hogy hiányozzanak, szeressem õket nem várok. Nem fog bekövetkezni, nem is kell. Mindenki a saját boldogságáért felel, ennek gyûlölet nem lehet rész.

Az, hogy meghalt vagy sem nem érdekes megbocsátás szempontjából. Én a szüleimmel vagyok így. Apám meghalt már régen, de még utána is gyûlöltem. Egyszer csak elmúlt. Az iránta és az anyám iránt érzett is. Rájöttem, hogy csak magamnak ártok vele, egyszerûen elmúlt. Maradt a közöny. Nem tudom mennyire megbocsátás ez :) Arra, hogy hiányozzanak, szeressem õket nem várok. Nem fog bekövetkezni, nem is kell. Mindenki a saját boldogságáért felel, ennek gyûlölet nem lehet rész.
Azt értsd meg, hogy ha gyûlölsz valakit, az olyan, mintha a másnak szánt mérget Te vennéd be. Magadat pusztítod vele. Szóval ne azért akarj megbocsátani, hogy a nagypapádnak jobb legyen (neki már mindegy), hanem a saját lelki egyensúlyodért. Még valami: nekem az a véleményem, hogy minden ember a saját életéért felel, legtöbbször magunk választjuk a sorsunkat. Két ember kapcsolatának alakulása meg MINDIG mind a két ember felelõssége. Biztos, hogy a nagyszüleid kapcsolatában csak és kizárólag a nagypapád volt felelõs minden bajért, nagymamád meg csak a csöndes áldozat volt? Mert gyakran elõfordul, hogy a külvilág számára egyoldalúnak tûnik a helyzet, mert az egyik fél hibái látványosabbak, "belülrõl", a kapcsolatban élve viszont egyáltalán nem ez a helyzet (saját tapasztalat). Ne érts félre, én nem a nagymamádat szeretném elítélni, csak úgy tapasztalom, hogy mindenki a maga sorsa kovácsa. Senki nem tud rákot okozni a másik embernek. Azt mindenki magának okozza.
Ugyanazt tudom ismételni, amit már leírtam: nincs olyan, hogy miatta. Ez kétemberes. Mivel ez se nem vallás, se nem ezo kérdéskör, nem akarok nagyon belemenni a spiritualitásba, de én abban hiszek, hogy mindenki bevonzza a sorsát valamilyen célból. Nagymamádnak valamiért az volt a sorsa, hogy egy ilyen ember mellett éljen. Nem tudom, hogy kerültek össze, de akkor is kiválasztották egymást, nem akarata ellenére történt a dolog. Ráadásul ha már régen elváltak, akkor pláne nem lehet azt mondani, hogy a mamád a papád miatt betegedett volna meg.
Figyelj, azért vagyunk itt a Földön, hogy tanuljunk. Hiszek abban, hogy születésünk elõtt mi magunk választottuk ki, hogy mit szeretnénk ebben az életünkben megtapasztalni. Ami nem feltétlen jelent csak jót.Sõt... Hidd el, muszáj megtapasztalnunk az élet rossz oldalát is, hogy késõbb (akár ebben, akár egy másik életben) lehessen jó is. Az egyik nem mûködik a másik nélkül. Mindenki követett már el kemény hibákat, de azok sem voltak véletlenek. Egyszerûen meg kell, hogy történjenek, hogy tanulhassunk, fejlõdhessünk. Én abban hiszek, hogy minden megbetegedés mögött valami lelki ok áll. De senkit nem hibáztathatunk, mert még ha jelenleg nem is úgy tûnik, mi magunk irányítjuk a sorsunkat. A nagyanyád és a nagyapád úgy döntöttek a születésük elõtt ketten közösen, hogy ezt a negatív tapasztalatot most meg akarják élni. Valamiért szükségük volt erre a tapasztalatra mindkettõjüknek. Pont ezért nem lehet hibáztatni a nagyapád. Az pedig, hogy a betegség is betervezett volt-e (ilyen is van), vagy tényleg lelki okok miatt alakult ki, ezt senki nem fogja tudni megmondani. Az biztos, hogy ami történt azt meg kellett tapasztalniuk, lehet hogy jól oldották meg, lehet, hogy nem. De a nagyanyád kezében is mindig ott volt a választási lehetõség - még ha az nagyon nagyon nehéznek tûnt is - de õ így választott. Igen, nagyon nehéz feladat volt, de ne hibáztasd érte nagyapád. Nagyanyád saját maga döntött így. Mindig mi döntjük el, hogy mi a következõ lépés (mégha borzasztó nehéz is, és millió hátráltató tényezõ van), éppen ezért a másik ember hibáztatása hárítás.
Nekem nagyon sokat segít (nem csak ebben, hanem minden témában) ha leírom, hogy mit szeretnék. Mondhatjuk ezt imának, bár én annyira nem szeretem ezt a szót. Ezt az "üzenetet" az univerzumnak címzem, persze csak képletesen. Ez azt jelenti, hogy hozzá szólok.( Na jó, meg az angyalokhoz, de neked ebben nem muszáj hinned :D) Kb. ilyesmit írnék: " Szeretném ha a nagymamán halála miatt érzett fájdalmam eltûnne. Nagyon szeretem õt, ezért úgy döntök, hogy elengedem. Szeretnék minden segítséget megkapni, hogy ezt az állapotot sikerüljön elérnem." De akármit írhatsz, ami neked tetszik. Úgy szoktam, hogy meggyújtok egy gyertyát és egymás után sokszor olvasom napokon, heteken keresztül. Tényleg nagyon hatásos, annyit segített már ott fent valaki. :)
A kérdező hozzászólása: Köszönöm! :) Megpróbálom én is.
Igen megértelek, de nem mindig tehetjük azt, amit a racionális tudatunkkal akarunk. Az, hogy mit szeretnénk, és mi lenne a lelki fejlõdés szempontjából szükséges, az két különbözõ dolog. Egy halál nem véletlen. És hidd el, a másik oldalon senki nem akar rosszat nekünk, mindenki a fejlõdésünket szolgálja. Nagymamád élni akart, de ez már nem szolgálta volna õt ebben az életében. Újat kell kezdenie, hogy tovább léphessen. És biztos vagyok benne, hogy ezt már õ is tudja. Azzal, hogy meghalt eldobta a racionális tudatát, és ott ahol õ van, úgy látja a dolgokat ahogy vannak. De ezt sajnos nem tudja elmondani neked.
A kérdező hozzászólása: Köszönöm! :) Sokat segítettél!
Nincs mit. :) Remélem sikerül túllépned.
Szia! Szinte minden stimmel...Az én mamám is úgy érzem, hogy miatta halt meg, rákban. Se vele, se anyummal, de velünk, unokákkal sem bánt jól. Én nem tudok neki azért megbocsátani, mert meghalt. Nem szidom, fõleg anyukám miatt, neki mégiscsak az apukája volt, de nem tudom elfelejteni azokat, amiket tett. Erre képtelen lennék. Talán pont azért, mert tudom, hogy életében sem tette jóvá a dolgait, nem hiszem, hogy bármikor is megbánta volna, vagy felfogta volna, hogy mit tett. Így elkönyvelem, hogy anyum apukája halott, és pont. Nagyim nagyon hiányzik, de próbálom nem összekapcsolni a kettõt, rá szeretettel gondolok, papámat próbálom teljesen kiûzni még az emlékeimbõl is. 23/L
magadban kell megbocsátanod. Ami negatív érzések, viszonyulások maradtak az illetõvel ill magaddal kapcsolatban, azt kell rendezni, megérteni ill elfogadni, túllépni rajta. Idõvel lehetséges. Sztem*
Ha meggyászoltad mindkettõt, akkor a gyász végén meg tudsz bocsátani. Ez mindenféle kapcsolatra igaz. Ne azonosulj anyukáddal, mert te egy másik ember vagy, nem õ. Hogy õ hogyan élte meg a szüleivel való kapcsolatát, és miért nem tud megbocsátani nekik, az az õ dolga, nem a tied. De azt mindig tudni kell, hogy a gyûlölet sokkal erõsebben köt, mint a szeretet. Aki nem tud megbocsátani, az odakötözi magát a halotthoz vagy az agresszorhoz. Meg tudsz bocsátani - ha akarsz. Ha viszont gyûlölni akarod egy életen át, és hibáztatni a mama haláláért, akkor tudd, hogy édesanyád életetét éled, nem a sajátodat. Édesanyád nem képes meggyászolni és elengedni az anyját (és az apját sem), és a haláláért az apját hibáztatja. Te ezt vetted át. Azt kérdezd magadtól, hogy te hogyan érzetél a papával kapcsolatban, amikor élt? Neked milyen kapcsolatod volt vele? Szeretted-e õt? És a nagymamával szintúgy. A te gyászod a saját érzédesire és kapcsolataidra vonatkoznak: a nagyszüleid és közted levõ kapcsolatra. Az édesanyjád pedig gyászolja meg a saját kapcsolatát: mint gyerek a szüleivel. Én voltam hasonló szituációban. Leírom privátban, mert másokra nem tartozik.
A kérdező hozzászólása: 23-as válaszoló! Te el tudtad már engedni a mamádat? Kavarognak bennem a gondolatok, most homlokegyenest mást írok, mint amit tegnap gondoltam, de valahogy most úgy érzem, hogy az egésznek a kulcsa abban van, hogy papámnak meg tudjak bocsátani. Ha ez sikerül, úgy érzem el fogom tudni õket engedni. Érdekes dolog ez, mert amíg papám élt, anyukámban sem voltak ilyen erõsek ezek a negatív érzések irányába. Ápolta, mosott rá, fõzött rá (holott nem is egy háztartásban éltek, papám nagybátyámékkal lakott együtt), tette a dolgát, amit egy "gyereknek" kell az idõs apjával. Inkább valahogy úgy érzem, hogy az én dühömet vette át anyu is.
Nem a te dühödet vette át, hanem fordítva. Egy szülõ -gyerek relációban mindig a gyerek az, aki átveszi a lelki gondokat és nem fordítva. Édesanyád nem képes meggyászolni a szüleit, és ezt átteszi rád. Figyelj magadra, mert ha a gyász nem csillapszik, akkor szakemberre van szükséged. Az ezoterikus emberkének üzenem: egy dolog beszélni valamirõl, és egy másik tudni, hogy annak amit beszélsz, mi a valódi mélysége.
A kérdező hozzászólása: Azért nehéz ez nagyon, mert õ nem készült a halálra, vagy nekünk legalábbis nem mondta, még élni akart. Én még így senkit nem veszítettem el. A dédimnél sokkal könnyebb volt, õ már jó ideje mondogatta, hogy "Mikor mehet már a dédipapám után", õt könnyû volt elengedni, mert õ erre vágyott, tudtam, hogy ott neki jó, ezt akarta régóta. Õt már a temetésén teljesen el tudtam engedni. Vasárnapi napon halt meg mamám, én szombat du. ott voltam nála, akkor már nagyon rosszul volt, de még akkor sem említett semmit. Miután meghalt, felkerestük a pszichológusát (gyógyíthatatlan rákos betegeknek volt egy hospice alapítvány, innen járt hozzá egy hölgy, átbeszélték mamám egész életét), megkérdeztük tõle, hogy neki mit mondott, készült-e rá. Mondta, hogy nem, õ élni akart, az egész küzdelmében az unokái éltették. Amikor ezt megtudtam, innentõl még nehezebb volt.
A kérdező hozzászólása: Tudom és hiszek is ebben, amit írsz, de nem tudom hogy kéne meglépnem. Akárhányszor próbálok teret engedni a gondolatomnak, hogy na most leülök, visszagondolok minden szépre, jóra, elngedem õt, ilyenkor elfog a sírás, majd hirtelen, mintha elvágták volna az egészet, egyszerûen blokkolja az agyam.
Bocsi, most olvastam el újra, hogy már több mint egy éve történt. Ez esetben tényleg itt lenne az ideje.
A kérdező hozzászólása: Ha rólam lenne szó, nekem ártott volna közvetlenül, már megbocsátottam volna. De így, hogy a szeretett nagymamám életébõl vett el hosszú éveket, amit vele tölthettünk volna... Nem tudok mit kezdeni ezzel az érzéssel.
A kérdező hozzászólása: Papám is sokat megélt, hadifogoly volt a 2. világháborúban, tropára mentek az idegei, ezért alkoholista lett. Akkoriban nem volt ez, mint most, hogy lakva ismeri meg egymást az ember, nagymamám is menekült otthonról, bal szerencséjére egy ilyen emberhez, aki minden nap ivott és olyankor agresszív volt, testileg-lelkileg bántalmazta õt, nem csak õt, az egész családját.
A kérdező hozzászólása: Jaj, ne értsetek félre, én nem gyûlölöm õt! 20 év telt el a válásuk és mamám halála óta, látogattam ez idõ alatt a papámat, amiben tudtam, segítettem neki, még sajnálatam is. Onnantól, hogy mamámmal elváltak, rá pár évre elment elvonóra, leszokott a dohányzásról is. Megszabadult minden káros szenvedélyétõl. Én pusztán attól nem tudok szabadulni, hogy miatta veszítettük el idõ elõtt a mamámat :( (Nem pontoztam senkit se le, se fel.)
Ugyanezt éltem meg mint te. Nehéz megemészteni ha valaki olyan szenved akit szeretünk. Nem megbocsájtásról van szó egyszerûen elengedjük a düht és a gyûlöletet, különben megmérgezi az embert. Azért most jött ez az érzés, mert tudod, hogy õ már nem létezik. Így könnyebben engeded el ezeket a dolgokat. Menj el az urnájához, ez is a feldolgozás része.
A kérdező hozzászólása: Igen, biztos igazatok van. A válásuk után jöttek a rákos betegségek sorjában sajnos, miután boldog lehetett volna teljes mértékben (mert szerencsére egy másik ember mellett jutott neki a boldogságból is), közben folyamatosan küzdött a rák ellen. Neked is köszönöm utolsó! Azt hiszem az lesz, rövidesen bemegyek hozzá.
A kérdező hozzászólása: Lehet, hogy az is közrejátszik, hogy mamámat még nem tudtam elengedni. Ha túllennék rajta, lehet a papámra is máshogy gondolnék már.
Mennyire hiszel az ezoterikus dolgokban? Azért kérdezem, mert írnék még, de ha ezeket nem tudod elfogadni, akkor nekem teljesen felesleges írnom.
A kérdező hozzászólása: Nyitott vagyok mindenre :)
meg kel bocsátani mert magadnak ártasz csak engedd el a sérelmeid és megkönnyebülsz addig az UR se bocsát meg neked még te meg nem bocsátasz , másoknak az meg nem tul szerencsés ha nem vayg joba az URRAL
Rendben. :) Általában meg tudom fogalmazni a mondanivalómat hétköznapibb módon, de ez a téma nem olyan. Ezért is kérdeztem rá, ráerõltetni pedig senkire nem akarok semmit. Gondolom, hogy nehéz lehet elfogadni ezt a sok "elvont" dolgot amit írok, de nagymamád érdekében meg kéne tenned. Fél éve történt, lassan el kell engedned. Hidd el, addig nem tud szabad lenni, nem tud továbblépni amíg te, vagy valaki görcsösen ragaszkodik hozzá. Ezzel ideláncolod és megfosztod attól (amíg nem engeded el) hogy egy új életet kezdhessen. Ne haragudj, remélem nem voltam most kemény. Nem is ez volt a célom, mert teljesen normális reakció amit csinálsz. Nekem is fél éve halt meg apukám, de saját maga miatt el kellett engednem. Tudod senkit nem veszíthetünk el, mert nincs is olyan, hogy halál. Mi nem halunk meg, csak a testünk. Örök életû lények vagyunk és szükségünk van arra, hogy újra és újra leszülessünk a Földre, annak érdekében, hogy fejlõdjünk. Gondolj bele, egyetlen életnek mi értelme lenne? Szinte semmit nem lehet megtanulni egy élet alatt. Ha valaki meghal, az nem azt jelenti, hogy elveszítettem. Mindannyian összetartozunk, valahol egyek vagyunk, és a leckék végén ugyanoda is fogunk jutni. De sajnos nem mindig "játszhatunk" együtt. Hidd el, nem a nagymamád halt meg, csak a teste, és éppen egy új, csodálatos kezdet elõtt áll. Engedd ezt meg neki. Engedd el szeretettel, hogy minél hamarabb megtörténhessen a viszont találkozás. :)
El tudtam igen, bár sok év telt el. Eleinte fel sem fogtam, még sírni sem tudtam, sok idõnek kellett eltelnie, hogy egyáltalán elfogadjam. A papámat a nagyi gyászszertartásán láttam utoljára, soha többet nem voltam hozzá hajlandó elmenni. Az õ gyászszertartására elmentem, de csak anyu miatt. Nálunk a dupla csavar az, hogy anyum hugára is nagyon haragudtam, mert õ is szemét volt velünk, szóba sem álltam vele, mikor eljött hozzánk, pedig próbálkozott. Két éve karácsonyra küldött egy saját készítésû képet nekem, nagyon szép volt. Tényleg örültem, ezért küldtem neki egy üzenetet, hogy köszönöm, boldog karácsonyt kívánok. Csak ennyit. Rá pár hónapra balesetben meghalt, pedig alig volt 40 éves. Ezért haragszom magamra, hogy nem tudtam megbocsátani. :(
ezen az oldalon sok minden le van írva http://www.bertok.com/
A kérdező hozzászólása: köszi

Két évs házasok vagyunk, még nincs gyerekünk, mert nem tudok teherbe esni. A kedves rokonok meg állandóan a gyerek felől érdeklődnek. Hogyan lehet őket leépiteni?

A helyzet az, hogy medd?ségi centrumba járunk már jó ideje. De ezt nem tudja senki a családban és nem is akarjuk elmondani. Akkor az egész falu rövid id?n belül megtudná és nem akarom, hogy rajtunk csámcsogjanak. Épp elég baj ez nekünk igy is.

Legjobb válasz: Lehet, hogy ennél már az is jobb lenne, ha "bevallanád". Nincs ebben semmi szégyellni való, és max. 2 napig fognak róla beszélni, és utána békénhagynak.

Az jó, hogy nem mondod el mindenkinek. Az viszont NEM JÓ, hogy szégyelled, mert NINCS MIT SZÉGYELLNED!!! Nagyon-nagyon sok pár jár (sajnos) meddõségi központokba, ugyan, ki tehet errõl??? Nem kuplerájba jársz, meg nem kukázni, amit szégyellni kell, egyszerûen babát szeretnél.... Ezt azért is írom, mert ezt az érzést le kellene vetkõznöd ahhoz, hogy sikerrel járj a kezeléseken. Ha szégyenkezel, kialakulhat egy fajta szorongás, ami gátolhatja a teherbe esést. Volt, aki azt válaszolta, hogy mondd el az igazat, jó-jó, de mindenkinek mégsem lehet elmondani, és egy idõ után tényleg borzalmas, hogy kérdezgetik! De ugye, összeveszni se lehet mindenkivel, mert valószínûleg nem rosszindulatból érdeklõdnek.... Falun meg, gondolom, jellemzõbb a pletyka is, valakinek elmondod, másnap már nem úgy hallod vissza... Szerintem egy valamit tehetsz: túléled ezt az egészet, aztán hamarosan úgyis "babás" leszel! :) ) Fel a fejjel!
Igen Ezt Kélném
Bocsánat, rosszul láttam, úgy olvastam, hogy "szégyelled". Azért írtam azt a választ.
èn falun nöttem fel. Az én véleményem is az hogy meg kellene mondani hogy gyártás alatt van, de ti az a tipus vagytok akinek nehezen jön össze és szerintem azt is hogy próbálkoztok már szakembernél is. Ezzel az emberek kiváncsiságát kielégítted, és nem szégyen ez. A baj az amíg te szégyenként kezeled addig mások elött szégyenkezve beszélsz róla. ´Ha valaki nem is rosszindulatként kérdez rá te már negatívan reagálsz. Mond meg öszintén az a legtisztább dolog.
Mi is faluban lakunk a férjemmel, ide születtünk, így mindenki ismer minket. Nekünk sem jön össze a baba, páran kérdezték is hogy mikor lesz már, én mindig csak annyit mondtam hogy nem jön össze. Nem is nagyon "zaklatnak" minket, de a nõvérem mondja, hogy tõle állandóan kérdezik!!! Én pedig megmondtam neki, hogy aki kérdezõsködik, küldje hozzám, hogy a szemembe nézve tõlem kérdezze, a családomat pedig hagyja békén. Tudod én már 32 éves vagyok, emlékszem 10-15 évvel ezelõtt olyan voltam mint te, szégyelltem szinte mindent, csak a falu meg ne tudja stb., de azóta sok víz lefolyt a Dunán, az évek alatt megváltoztam, és nem érdekel ki mire mit mond, a saját életem az enyém, ha arra figyelnék állandóan hogy ki kit mond, ki se mehetnék az utcára sem. Én megmondom mindenkinek a szemébe az igazat, és tükröt tartok eléjük, ha bepróbálkoznak nálam. Természetesen a nénikkel, bácsikkal, akik születésem óta ismernek, tisztelettel bánok, és az õ nyelvükön válaszolok vissza. A pletykafészkek, varjúk, akik még a temetésekre is azért járnak, hogy utána ki lehessen beszélni azt aki nem sírt, vagy éppen nagyon sírt, vagy nem fekete ruha volt rajta stb., rövid úton helyre teszem, persze udvariasan, de élesen és gúnyosan. Hidd el, pár év eltelik és te/ti is másképpen fogtok állni ezekhez a dolgokhoz.
Hát szia! Nagyon sajnálom ami van, velem is ez volt, jártam én évekig mindenhova, mert nagyon akartunk babát, meg a korom miatt is, az elsõt nem akartam késõn. Amit mondanék..fel kell venni a bátorságot, tudom, hogy ez egy faluban sokkal nehezebb, de meg kell tenni , mondjátok szépen azt, hogy elég súlyos problémád van, vagy a párodnak, bár inkább ne a férfi legyen a téma, én is azt mondtam (bár igaz is volt), hogy komoly egészségügyi gondjaim vannak , gyógyszert szedek és hagyjanak, mert majd szólok ha sikerül...addig meg alakitjuk a kis lakásunkat! Egybõl békén hagytak, mert utáltam, hogy mindig megkérdezik, fõleg akik ritkábban láttak. Ez a része a nehezebb, de mondok valamit..annyit piszkáltak és annyiszor bõgtem, hogy mi a fene bajom van, hogy amikor elmondtam, hogy beteg vagyok , békén lehet hagyni, mert már a stressz miatt a fejfájásommal a neurológiára járok és még egy MR-t nem viselek el, akkor kitörtem magamból és annyira sikerült megnyugodni, hogy javult az állapotom is...ebbõl gondolom, hogy nincs szükségetek folyamatos nyomásra, és bármelyikõtöknek is van baja a békénhagyás és a nyugalom sokat segíthet. Nekünk sikerült, tehát nem lehetetlen, de kérlek, értelmezd amit leírtam és ne hagyjátok magatokat lelki stresszben, mert nem éri meg..be kell szólni és kész...sok sikert kívánok nektek. Remélem megoldódik minden.
Szia! Én is falun éltem (már elköltöztem). Tényleg durva ami itt tud menni. 11 éves voltam, hetekig az volt a falubeli téma, hogy már kezd nõni a mellem. Egyszer az osztálytársamnak erre volt dolga, hazakísért, és "én szeretkeztem vele". Ekkor voltam 12. 14 éves korom óta valami nincs rendben velem, ha nincs kedvesem, ha van, akkor meg nem hozzám való. Most 19 éves vagyok, nincs kedvesem, de iparkodjak, és szedjem össze magam, mert lassan ideje lenne "lebabázni", és az udvarló nlkül nem fog menni. Én megtanultam kezelni ezt a helyzetet, élesen kell mindenkinek szólni. Figyelmeztetni kell õket arra, nekik annak idején milyen volt, amikor az ilyen dolgokkal õket szekálták, és rendkívül hálás lennél, ha végre lenne egy kis békétek, mert ez a folyamatos szekálás csak borzolja az idegeiteket, és ha a falu így folytatja, akkor annak csak az lesz a következménye, hogy a stresztõl boldogtalan és nem egészséges kismama leszel, ha ilyen körülmények között egyáltalán sikerül áldott állapotba kerülni. Én õszintén szólva egy falugyûlésen felszóllalnék tisztelettudóan és illedelmesen. "Tisztelt Faluközösség! Immáron hónapok óta megy a susmus meg a kérdezõsködés a babahelyzetrõl a családotokban. Mivel ez csak rám, és a Kedvesemre tartozik, így a továbbiakban ebben a témában senkinek semmilyen kérdésére, megjegyzésére, hozzászólására nem áll módotokban választ adni. Továbbá szeretném felajánlani, hogy a közelgõ téli hónapokkal jelentõs idõjárás-változás következik be, ezért kérem a Tisztelt Faluközösséget, hogy a kizárólagosan a férjemet és engem érintõ témák helyett méltóztassanak errõl beszélni a továbbiakban. Köszönöm." Fel kell venni a mentalitást a viccbõl: "Ha esküvõkön idõs nénik és bácsik elkezdik csipkedni az arcom "Te leszel a következõ!" felkiálltással, én elkezdem velük ugyanezt tenni a temetéseken." Egyébként ha tehetitek, egy-két hét utónászútra menjetek el valami olcsó helyre, a falun kívül, a nyugalom kicsit meg fogja sürgetni a babát, és hamarabb kedve lesz beköltözni a családotokba. Sok sikert a falubéliek leszereléséhez, de fõleg a Gyermekáldáshoz!
A kérdező hozzászólása: Ezen az utolsó hozzászólláson jót mulattam. Elképzeltem, ahogy mindezt a falugyûlésen lejátszom és hogy fognak ott álmulni. Vicces lenne, érdemes lenne megpróbálni. Köszönöm mindenkinek a biztatást és október 3-12-ig megyünk nyaralni is. Hátha ott sikerül!
Lehet, hogy ennél már az is jobb lenne, ha "bevallanád". Nincs ebben semmi szégyellni való, és max. 2 napig fognak róla beszélni, és utána békénhagynak.
Kitartás!Hasonló helyzetben vagyok, bár mi nem vagyunk házasok a párommal.Két éve tart a kapcsolatunk, együtt élünk, szeretnénk gyereket.Igaz csak most kezdtünk el próbálkozni.A vicces az, hogy nekem a hátam mögött megy ez az egész susmus, és sajnos a pletyka:hogy terhes vagyok.Remek, nem?:) Neked van annyi elõnyöd, hogy eléd állnak, és nem mondjuk a párodat zaklatják, hogy mi van.Én már azon röhögtem, hogy ha engem kérdeznének, mindenféle fals infót adnék mindenkinek, hogy mondjuk elõbb kutyát akarok, vagy nem is akarok gyereket mert olyan macerás, vagy egy föld körüli útra gyûjtök, vagy igazából hermafrodita vagyok és nem lehet gyerekem, vagy hogy ebbe a családba/faluba sosem szülnék gyereket, isten ments, csak hogy minél jobban megdöbbenjenek.Aztán mehet a pletyó meg a szájtépés!De hát engem nem kérdez senki.:( De lehet hogy tényleg az lenne a legjobb, ha nyugodtan és higgadtam megmondanád, hogy rajta vagytok az ügyön, ha van eredmény, úgyis szóltok. Addig meg kár folyton kérdezgetni, attól nem jön közelebb a gyermekáldás! Ezzel nem adod ki magad teljesen (tehát hogy kezelésekre jártok, mert ahhoz tényleg senkinek semmi köze)de válaszolsz.Sok szerencsét!
Szia! Hát a falusi "idillrõl" én is tudok mesélni... mindenki 100%-ra tudta, hogy mi van velem, mit csinálok stb. Amikor 18 évesen egyetmre mnetem egy távoli városba, akkor tuti elmentem megszülni a gyerekemet és örökbe adtam ...volt, hogy a postás megállított az utcán, hogy: "nem is mondtad, hogy új barátod van" stb A babatémához: mi kb 1 évig próbákoztunk sikertelenül és nemcsak a falubeliek, hanem a rokonok is mindíg kérdezték, hogy mikor lesz már gyerek. Általában 2 választ szoktunk adni: 1. azon dolgozunk folyamatosan :) ) 2. még várni akarunk egy kicsit, egyenlõre egymással foglalkozni, aztán jöhet majd a gyerek 1-2 év múlva. És egyszer csak az volt a válasz: januárban érkezik!!! Nagyon szorítok nektek!
Egyetértek a "harcias" válaszadóval - meg kéne kérdezni a kötözködõ keresztapát, hány éves volt, amikor az utolsó gyereke született, aztán röhögni azon, hogy csak biztos csak addig tudott szexuális életet élni. Hátha akkro õ is rájön, mekkora hülyeséget mondott!!! :D:D:D Az biztos, hogy egy városban senki nem akadna fent ezen. És tényleg ne szégyenkezz, mert aki szégyenkezik, annál könnyebb, ingerlõbb "céltábla" a gúnyolódásnak.
A kérdező hozzászólása: Nem szégyenlem magam miatt. Miért is kellene? Csak itt olyan maradi gondolkodásúak az emberek, hogy nem is érdemes nekik errõl beszélni. Már magától a szótól, hogy meddõség, is irtóznak. Mintha valami fertõzõ betegség lenne. Bp-rõl költöztünk ide, ebbe a kis faluba, a szép csendes környezet miatt. Nagymamám régi parasztházát ujjitottuk fel, de már igazából megbántuk. Az embernek itt nincs egy perc magánélete sem, mindenki mindent jobban tud és mindenbe beleszólnak. Ha nem zárom be a kertkaput, akkor csak úgy csengetés nélkül bejönnek. Ha meg bezárom, akkor biztos titkolózok. Hát hogy értenék meg ezek az emberek azt, hogy meddõségi központ és hormonkezelés?
Hát sajnálom!:( Talán próbáld meg elöször kicsit határozottabban oda szólni hogy mondjuk "majd mikor itt lesz az ideje" vagy mikor nektek jó lesz!De egy kicsit "arrogánsabban"Remélem érted hogy gondolom! Ha nem megy akkor meg valljátok be az igazat! Minden jót kivánok! Mima
A kérdező hozzászólása: Köszönöm szépen mindenkinek a biztató szavakat. Az igazat biztosn nem fogom megmondani, nem azért mert szégyelném. Anyukámmal próbáltam már a meddõségrõl beszélni csak úgy általánosságban és nem értette. Majd kitalálunk valami hazugságot. Köszönöm mégegyszer a jó tanácsokat!
Mondd azt, hogy még egy ideig kettesben szeretnétek élni. Mondd, hogy szeretnétek babát, de majd késõbb, ha már kiélveztétek a romantikus édeskettest. Ezt végülis bármeddig mondhatod, aztán ha közben terhes leszel, hát Istenem, becsúszott.
A falusi társadalommal az a baj, hogy mindig kell neki valami csámcsognivaló. Tõlem már 13 évesen megkérdezték a falusiak, hogy "beszélgetek-e már fiúkkal". Akkoriban még nagyon nem ezen járt az eszem, és megmondtam, hogy nem, mert nekem a tanulás és a késõbbi diploma elõbbre való. Erre "késõn érõnek", "mulyának", "tudálékos okostojásnak" neveztek el a falusiak. Késõbb elkerültem egy másik városba gimibe, ritkán jártam haza. Ekkor azt találták ki, hogy összevesztem anyámmal, és a pasimhoz költöztem. Itt jegyzem meg, hogy 18 éves koromig még olyan "igazi" barátom sem volt. Kissé meghíztam: biztos terhes vagyok. :P Egyetemistaként még ritkábban jártam haza: kitalálták, hogy külföldre utaztam (az akkor még mindig nem létezõ) barátommal, és "nem merek hazajönni, mert titokban megszültem az ikergyerekeimet, és az egyik fogyatékos lett"... Mindebbõl persze semmi sem igaz, anyám nem gyõzött magyarázkodni, persze eredménye nem volt, mert Mari néni és Pista bácsi jobban tudta a frankót, mint a saját anyám. :) Most hétvégén férjhez mentem: az esküvõ a falutól 200 kilométerre volt, és teljes hírzárlat mellett. Még a faluban lakó távolabbi rokonaim sem tudtak róla, és nem is fognak. Anyám csak "látogatóba utazott hozzánk", a barátnõinek sem mondta meg, hova megy, sem azt, hogy nem lesz otthon a hétvégén. Ezt most csak azért mondtam el, hogy mások tanuljanak az esetembõl. Amikor elõször hazavittem a most már férji minõségben mellettem élõ páromat, a szomszéd pletykafészek megkérdezte, mióta vagyunk együtt, hogy ismerkedtünk meg, mikor lesz az esküvõ, csak nem jön már a baba? Én meg erõt vettem magamon, és annyit mondtam: "Mindez csak és kizárólag kettõnkre tartozik, semmi, de semmi köze nincs hozzá. Ha jön a baba, úgy is ki fog derülni egy idõ után." Azóta én vagyok a bunkó, tahó városi liba, aki megfeledkezett a gyökereirõl, és lenéz mindenkit. Gondolják csak így: engem nem érdekel. Remélem, egy idõ után a kérdezõt sem fogja érdekelni. :)
Nem tudom segít e, én 10 eve elek egyutt a parommal, és az apukaja volt az egyetlen, aki mindig mondogatta, hogy mikor lesz mar unoka, meg hogy "igazabol két gyereket kene szulnod, mert az elsot ugyis elrontjatok" (MIVAN???) És kedvesen mosolyogtam, és közöltem, hogy ugye nem baj, hogy mindezt a párommal fogom megbeszélni, nem vele.. Igazából valami frappánsat kéne mondanod, mert az udvarias mismás egy idõ után gyanus, vagy pedig mondasz nekik (hazugsaag, csunya, tudom) egy fix idopontot, attol befogják (pl. "még nem foglalkozunk babaprojecttel, jövõ júniusban kezdjük el, mert addigra jár le lakastakarekossagi, es tudunk nagyobb lakast venni" (vagy valami kamu duma) . ha meg elobb "becsuszik", senki sem fog kárhoztatni :D A masik megoldas tenyleg az, hogy megmondjátok az igazat. szerintem nem ciki, es nem is a ti hibatok. Bár mondjuk falun (nem sértés, csak ott másképp gondolkoznak), nem biztos, hogy megertik ezt :( Mindenesetre kitartást!
mindenesetre állj ki a férjed mellett, és ha beszól a keresztapád vagy bárki ilyen szinten, meg lehet mondani neki, hogy neki az életben nem volt olyan szexuális élete, mint nektek van, a gyerek meg majd jön, amikor õ akar..kitartás!
A fenébe is, hát a gyereket MAGATOKNAK akarjátok, (nem???) és nem a rokonoknak, nem azért, hogy mosolyra görbüljön a falu szája, stb. Semmi közük hozzá! Úgy lehet õket leépíteni, hogy udvariasan, de nagyon határozottan megmondod, hogy ez Rád és a férjedre tartozik. Alkalmazd a "megakadt lemez" technikát - találj ki egy határozott mondatot, pl. "Ne haragudj, de ez csak ránk tartozik." és akárhonnan próbálnak "támadni", ezt mondd. A végén õk fognak zavarba jönni, és ababhagyják. Micsoda hülyeség ez, hogy mindenkinek valami illemkódex alapján gyártott életterv szerint illik élnie. X évesen megházasodni, x évesen jöjjön a gyerek - na és ha valaki nem eszerint él? Két év házasság az még nem is olyan hosszú idõ, élvezzétek egymást, ne öljétek meg ezeket a soha vissza nem jövõ napokat az azon való keseregéssel, hogy nincs baba! Majd lesz, ha itt az ideje! Ha lesz, az egy csomó kötöttséggel fog járni, és utána szinte soha többé nem lehettek kettesben, csak egymásnak! Így is lehetne nézni, ha szerelmesek vagytok :) Továbbá: Ha Rajtatok is látszik, hogy nem érzitek magatoknak teljes, sikeres embereknek így, és benneteket is fölöttébb zavar, és fõleg, hajt benneteket a megfelelési vágy, rettegtek egy-egy összeráncolt szemöldöktõl, akkor "könnyû célpontok" vagytok a sértegetésre. Több erõt, határozottságot, függetlenséget kéne mutatni. Egyébként meg nem szégyen meddõség-központba járni. Az okostóni keresztapa meg nem tudja, hogy a szexuális teljesítõképesség és a termékenység közt sokszor nincs összefüggés? Õt a saját logikájával kell megverni, arra utalgatni, hogy a vaktölténynek is van hangja, de õ már vaktölténnyel se tud lövöldözni. Éljétek a SAJÁT életeteket, puszi Hypathia.
Szia! Teljes mértékben meg tudlak érteni... Nekünk sem jött össze több éves próbálkozás után sem, majd jelentkeztünk lombikprogramra, ami negyedjére sem jött össze......:((( A hormonkezelésektõl jócskán megnõtt a hasam, kb. mint egy 5 hónapos terhesnek, és nem elég, hogy annyira fájt a szívem a baba után, és teljesen magam alatt voltam, mindenki megkérdezte, hogy hanyadik hónapban vagyok... hát gondolhatod. Volt olyan, aki kétnaponta kérdezte meg, mert azt hitte, hazudok, amikor azt mondom, hogy nem vagyok terhes! Én komolyan úgy kiborultam két év után, hogy egyszer valakinek azt mondam, hogy nem is akarunk gyereket! (ami nyilván nem igaz, csak már utáltam mindenkinek magyarázkodni...) Hát nagyon sok tapintatlan ember van, nem nagyon tudsz velük mit csinálni, az egész világgal meg mégse oszthatod meg a kínodat... Mindenesetre ezen próbálj meg NE idegeskedni, van úgyis elég gond, ne stresszelj még ezen is! Hidd el, összejön a babóca, és akkor nézegethetik majd a pocidat :) )) Sok boldogságot, és mielõbbi babaáldást kívánok! :-)))
Szia! Ez a kis idõre elutazás tényleg jó ötlet. A stresszmentes környezetben hamarabb fogan a baba, ez köztudott. Lehet ha titeket sem csesztetnének feszt a faluban már rég nagy pocival sétálnál. De köztudott hogy a stressz kihat erre is sajna. Füldugókat be, ajtókat bezárni a nyaralásig is!!!! :) Nyugodtan legyetek "önzõk" egy kicsit. Sok sikert!!! :)

Hogy lehet leállítani a sok kötekedő rokont?

Annyira idegesít?, hogy azt hiszik, hogy mindent jobban tudnak és mindenbe beleszólnak.Én úgy gondolom, hogy ha már én vagyok az anyja, akkor mégis csak jobban ismerem és jobban tudom, hogy mi a jó neki.Szerintetek?

Legjobb válasz: Kezdetben én is kiborultam!!!Mindenki okos volt(néha még most is elõfordul) és mást mondot, de az nén anyai szívem teljes mást mondott!Aztán rájöttem ha minden este kiborulok a hülye rokonoktól, hogy milyen okosak akkor megbolondulok, így mikor jöttek okoskodni meghallgattam majd rájuk hagytam.Egy idõ után vették a lapot hogy majd én tudom mi a dolgom.Ma már (8hós a babám) ha mondják mit hogy kellene, megmondom hogy én hogy szoktam és hogy az én kkislányom ezt szereti.Téma lezárva!!!!:)Én vagyok az anyja, én ,,parancsolok":)

Kezdetben én is kiborultam!!!Mindenki okos volt(néha még most is elõfordul) és mást mondot, de az nén anyai szívem teljes mást mondott!Aztán rájöttem ha minden este kiborulok a hülye rokonoktól, hogy milyen okosak akkor megbolondulok, így mikor jöttek okoskodni meghallgattam majd rájuk hagytam.Egy idõ után vették a lapot hogy majd én tudom mi a dolgom.Ma már (8hós a babám) ha mondják mit hogy kellene, megmondom hogy én hogy szoktam és hogy az én kkislányom ezt szereti.Téma lezárva!!!!:) Én vagyok az anyja, én , , parancsolok":)
A kérdező hozzászólása: Csak néha úgy fel tudnak idegesíteni.Olyankor arra gondolok, hogy jó messzire el kell a közelükbõl költözni.Ugyanis a nagyszüleimmel egy bérházban lakunk, anyáék meg a mellettünk lévõ bérházban laknak.Tehát nehéz elkerülni õket...

Hogy lehet a rokonok értésére adni, hogy terhességem utolsó napjaiban nem akarok látogatókat fogadni?

Eddig persze senkit nem érdekelt, hogy vagyok, most meg, amikor már inkább bálnának érzem magam, mindenki hirtelen kíváncsi rám, a babaszobára stb. Bejelentkeznek, aztán meg vannak sértve, amikor hárítom ?ket. Nem érzem ?szintének az érdekl?désüket.

Legjobb válasz: nyugodtan mondd meg hogy ingerlékeny vagy és nem érzed jól magad, meg hazudhatnád, hogy a doki sok fekvést és nyugit javasolt. Kegyes hazugság nem hazugság.Mondd hogy kerülnöd kell a tömeget.

nyugodtan mondd meg hogy ingerlékeny vagy és nem érzed jól magad, meg hazudhatnád, hogy a doki sok fekvést és nyugit javasolt. Kegyes hazugság nem hazugság.Mondd hogy kerülnöd kell a tömeget.
Én kerek perec megmondtam, hogy most még ne zavarjanak, mert pihenni szeretnék. Ha meglesz a baba, úgyis tudatjuk mindenkivel, és utána, ha kicsit már összeszoktunk a babával, õk is jöhetnek babalátogatóba.
nagyon egyszerü nem kell hárítani, meg leginkább kamuzni. meg kell mondani amit ide leírtál, hogy rosszul érzed magad már, és nincs kedved látogatokhoz. amúgy ez embere válogatja a barátnöm még éppen húsvét hétfön nagy ebédett tartott az egész pereputynak és már folyamatos fájásai voltak, de nem akarta elküldeni öket. aztán este 11-kor már nem bírta és akkor mentek a korházba. de elhiszem hogy már nincs kedved velük bíbelödni és ezt a szemükbe mond.
csak õszintén! :-) Semmi félelem nélkül! Gondolj arra, hogy a gyermeked miatt majd mennyi kínos dolgot kell elmondanod az óvónéninek, a tanítónéninek, ... amikor ki kell állnod magatok mellett... Menni fog! És kitartás!
Szia! Én nagyon megértelek, és nálam nem csak ez a gond. Hanem az is, hogy mikor az ujszülött gyerekemmel végre hazajövünk a kórházból, és csak mi szeretnénk a család együtt lenni, akkor tolakodnak ide az anyósomék.Szörnyû volt a lányom születése után is, fõleg, hogy nagyon rosszul voltam, császároztak sajna.Most akárhogyis, de megoldom, hogy békén hagyjanak.Olyan önzõ leszek, mint õk voltak, akiket egyáltalán nem érdekelt, hogy zavarnak, hogy a fenébe kívánom õket, hogy pihenni szeretnénk.Akkor is a nyakunkra másztak, persze segíteni azt nem akartak, még egy tányér levest sem kaptunk, csak a gyerek körül szerettek volna intézkedni ha hagyom.Mivel kifejeztem a nemtetszésem, állandóan körülöttünk hisztiztek. Hát most nem fognak!!! Sok sikert, és nyugalmat nektek is.
Szia, én is ebben a helyzetben voltam.A barátnõm éjjel nappal itt lett volna a férjével.Eggy darabig ment is a dolog, de aztán nagyon elegem lett.Segítenni nem segített soha, még azt is elnézte hogy a nagy hassal szõnyeget kell takarítanni.1 hete eléálltam mondtam neki hogy én már nem birok annyit fentlenni pihennem is kell néha.Van egy kisfiam anyóséknál van hétvégenként hogy pihizzek, de nem lehetett mert hajnali 1-2 mentek el tõlünk.Õ könnyen volt mert nincs neki gyerek és nem tudja hogy mi az.Most sajnos hogy igazat mondtam, elég heti 1 alkalommal talizni, most megharagudtak.Nekem is az utolsó heteimet nyugalomban szertném töltenni.Ne félj nekik megmondanni töténnyen bármi!!!Ha megértõek akkor megfogják érteni, ha meg nem akkor mit csinálhatsz.Boldog babavárást!!!

Ennyire törvényszerű hogy beleszólnak a rokonok az esküvőbe? Hogy lehet kikerülni?

Legjobb válasz: Elolvastam az elõzõ kérdésed is. Én nem hívnám meg õket, inkább olyan esküvõt szerveznék, amilyet ti szeretnétek, és a ti elképzelésetek szerint van, nem a családtagok beleszólása szerint. Nagymamám és sok rokon a mi esküvõnk szervezésébe is bele akart szólni vendéglista terén, de sikerült leállítani õket. Próbáljátok meg ti is.

Elolvastam az elõzõ kérdésed is. Én nem hívnám meg õket, inkább olyan esküvõt szerveznék, amilyet ti szeretnétek, és a ti elképzelésetek szerint van, nem a családtagok beleszólása szerint. Nagymamám és sok rokon a mi esküvõnk szervezésébe is bele akart szólni vendéglista terén, de sikerült leállítani õket. Próbáljátok meg ti is.
Nalunk is igy volt, hogy a szulok 837474. mnkatarsat is hivjuk meg, akirol a sarki ABC-s nenitol hallottam meg 5 eves korombab, majd a boltos neni temetesen talalkoztam vele elsonek es latasbol se ismerem. Jo, ez kicsit drasztikus, de erted a lenyeget. Mi annyival megoldottuk, hogy meghivtuk a szertartasra szep meghivot atadtuk/kikuldtuk es a vacsoran a 250 vendegbol (ennyien jottek el a szertartasokra!!!) az a 65 fo volt jelen, akit MI akartunk meghivni, a sajat
*koltsegunkon. Azota se kerdeztek meg, hogy XY miert nem johetett a vacsorara. Ha a szulok fizettek volna, akkoor egyertelmuen "igazodom" par igenyukhoz, .de ez a mi nagy napunk, nem pedig ceges buli.. Rokonoknal pl. egybol tudtuk kit hivunk meg. Felesleges a szaz eve "lesz.rom Mariskat" meghivni.. minek?!
Ha ki akarnának békülni, találnának alkalmat rá egyébként is, telefon van, posta van, írni-olvasni tudnak, nem? Ez csak ürügy, nem ez az igazi ok. Ha a helyedben lennék, egy teljesen más idõpontban megesküdnénk ketten, mindenki nélkül, vessen magára, aki kevert-kavart, az esküvõ a párról szól, nem testvérbékítésrõl, és nem is arról, mit akar a nagymama! Le lehet pontozni, de már rég leállítottam volna, hogy maradjon csak otthon, rendezzük nélküle! Fenének kell belekotyogni, az ifjú pár meg lehet, utána évekig bánni fogja, hogy engedte, hogy beleszóljanak és semmi nem úgy volt, ahogy õk akarták!
Az esküvõ olyan minta temetés, találkoznak végre a rég nem látott rokonok, ha hagyjátok. De a te esküvõd, az meghívásos alapon megy, a temetés arra meg mehet boldog boldogtalan.
Nem olvastam a másik kérdésed, de! Egy esküvõ elõtt általában mindenki fel van ajzva, pláne a közeli rokonok, az idõsebbek meg fõleg, mert az õ idejükben még ez hatalmas eseménynek, összejövetelnek számított, családdal, mindennel. Én azt mondanám röviden: vagy tartsatok tényleg kis esküvõt, a legszûkebb családdal, vagy ha nem, akkor hívjátok meg az összes testvért. Most annak semmi értelme, hogy, amint írtad, ha nem hívjátok meg azt az egye testvért "a többiek sem fognak eljönni". Ha nem tudsz megbocsátani valamiért annak az egynek, akkor szerintem ne ûzzétek-fûzzétek: tartsátok csak meg azt a kis, családi esküvõt, amit eddig is szerettetek volna.
Ha én induri pinduri esküvõre vágynék a párommal együtt, akkor induri pinduri esküvõt szerveznék. A nagymamának pedig az esküvõtõl teljesen eltérõ idõpontban segítenék megszervezni egy családi találkozót, ahol kibékülhet a testvéreivel. Miért kellene ahhoz ürügynek az esküvõ?
A kérdező hozzászólása: Köszi a válaszokat. Még azt is mondta mamám hogy beteg volt amikor ilyen csúnyákat mondott rám és hogy 50x bocsánatot kért TÕLE! Én ilyenkor vissza kérdezek hogy és tõlem nem illett volna? Nincs telefon? Olyankor az a válasz hogy nincs, és hogy mindig üzent.. amit én nem fogok elhinni.. Az igazsághoz tartozik az is, hogy állítólag most is beteg a testvér, de senkinek nem engedi hogy segítsen rajta. És hogy esküvõre, temetésre meg kell bocsájtani mert ezt így kell. Ezt dédim mondta. Egy szerencsém van, hogy anyukám mellém áll. (Természetesen a võlegényem is.) Talán õ letudja állítani a túl buzgó rokonokat.

A Sims 3-ba hogy lehet azt, hogy amiket csinálok simek azoknak legyenek a városba rokonaik?

Pl. hogy csinálok családot - anya, apa, gyerek1, gyerek2 - és mondjuk, hogy csak a két gyereket (egy háztartásba!) akarom irányítani, de azért az anyjuk és az apjuk a városba éljenek és ismerjék is őket! Köszi a segítségeket! :)

Legjobb válasz: Ha úgy gondoltad , hogy csinálsz 2 tinit(vagy kisebbet) azok nem élhetnek külön kell nekik minimum 1 fiatal felnõtt (vagy idõsebb) a háztartásba. Vagy ha a szülõk öregek és a gyerekek felnõttek akkor szét birod õket szedni , elkezded és akkor a 1. két gyerek kiköltözik 2. város szerkesztés és akkor szétvátasztod

Ha úgy gondoltad , hogy csinálsz 2 tinit(vagy kisebbet) azok nem élhetnek külön kell nekik minimum 1 fiatal felnõtt (vagy idõsebb) a háztartásba. Vagy ha a szülõk öregek és a gyerekek felnõttek akkor szét birod õket szedni , elkezded és akkor a 1. két gyerek kiköltözik 2. város szerkesztés és akkor szétvátasztod
A kérdező hozzászólása: Igen, a "gyerek" már felnõttek lennének! Én úgy csináltam, hogy három testvér volt és az egyiket kiköltöztettem a város szerkesztése módban és utána, egyik se ismerte a 3. tesvért! Lehet úgy kéne, hogy ugyanígy van három testvér és a telefon segítségével "elköltözök" és akkor (lehet), hogy úgy fogják egymást ismerni! Vagy nem?
de


Ha éttermek, kávézók, bankok, okmányirodák, földhivatalok, posták, takarékszövetkezet, áruházak nyitvatartása érdekli, kattintson ide!