Találatok a következő kifejezésre: Hogy lehet hogy ha meg nem (1101 db)

Az hogyan lehet, hogy kb. a 19. századtól ekkora méretű technikai -és más fejlődés történt a világon? Több ezer évvel ezelőtt nem volt képes a világ ilyen gyorsan fejlődni. Tehát hogy-hogy ennyire gyorsan fejlődtünk, ha előtte meg szinte sehogy sem?

Vadászrepülők, televíziók, számítógépek, videófelvevők, fényképezők, telefon, írógép, robbanófegyverek, és még sok minden más, csak nem jut eszembe. Hogy-hogy csak az elmúlt 100-200 évben sikerült ilyeneket feltalálni, előtte meg több ezer évvel nem? Hogy találták ki ezeket az emberek? Valamilyen erő hajtotta őket, hogy világmegváltó dolgokat találjanak fel? Mi kellett ehhez?

Legjobb válasz: > Mi kellett ehhez? Hatékony információáramlás. Az õskorban egymástól viszonylag elszigetelt, néhány száz fõs törzsek éltek. Ha az egyik csoport tagja felfeldezett, feltalált valamit, az csak nagyon nehezen, vagy egyáltalán nem terjedhetett el nagyobb területen, mivel a csoportok között alig volt kommunikáció. Lehet hogy azt a valamit tõle függetlenül feltalálta egy másik csoport tagja is, azonban ha az a csoport a kontinens másik felén élt, a két "tudós" semmilyen módon nem kerülhetett kapcsolatba. A kommunikációs korlátok (különösen a térbeli akadályok) fokozatos megszûnésével kezdett el felgyorsulni a fejlõdés. Mára ez globális szintûvé vált: akár a világ összes kontinensén szétszórt tudósokból, mérnökökbõl is összeállhat egy csoport, amelynek eredményei szintén nemzetközi szinten elérhetõk lesznek.

> Mi kellett ehhez? Hatékony információáramlás. Az õskorban egymástól viszonylag elszigetelt, néhány száz fõs törzsek éltek. Ha az egyik csoport tagja felfeldezett, feltalált valamit, az csak nagyon nehezen, vagy egyáltalán nem terjedhetett el nagyobb területen, mivel a csoportok között alig volt kommunikáció. Lehet hogy azt a valamit tõle függetlenül feltalálta egy másik csoport tagja is, azonban ha az a csoport a kontinens másik felén élt, a két "tudós" semmilyen módon nem kerülhetett kapcsolatba. A kommunikációs korlátok (különösen a térbeli akadályok) fokozatos megszûnésével kezdett el felgyorsulni a fejlõdés. Mára ez globális szintûvé vált: akár a világ összes kontinensén szétszórt tudósokból, mérnökökbõl is összeállhat egy csoport, amelynek eredményei szintén nemzetközi szinten elérhetõk lesznek.
A kérdező hozzászólása: És a többi kérdésre mi a válasz? Ûrlények voltak?
> És a többi kérdésre mi a válasz? Ûrlények voltak? Mivan? Most adtam meg a választ az egyetlen kérdésedre: hogy miért gyorsult fel a technikai fejlõdés a 19. században. Ehhez egyetlen dologra volt szükség: hatékony információáramlásra.

Festés: meszelt falat hogyan lehet festeni, ha meg akarom úszni a kapirgálást, csiszolást? Nem kell felületkezelni, illetve allergia miatt a porolós fázist ki kell hagyni, csak frissítő festésről lehet szó.

A kérdés lényege az akar lenni, hogy úgy hallottam, meszelt falra nem lehet rámenni "sima festékkel", mert ledobja magáról.

Legjobb válasz: Mosd le kenõszappannal a falat, aztán menj rá mésszel! Jó minõségû adalékolt/szinezett mészfestékeket lehet kapni, ha nem akarsz kevergetni!

Mosd le kenõszappannal a falat, aztán menj rá mésszel! Jó minõségû adalékolt/szinezett mészfestékeket lehet kapni, ha nem akarsz kevergetni!
A kérdező hozzászólása: Köszönöm szépen! És van valami hátránya a mészfestéknek, ami miatt újabban már nem divat?
Nem vagyok szakértõ, de úgy hallottam, ha a meszelt fal mélyalapozóval át lett kenve, száradás után diszperzittel is festhetõ.

Letezik olyan ember akit nem zavar a horkolas? Hogy lehet elviselni ha meg fuldugon is athallatszik?

Legjobb válasz: Hat en nem vagyok kövér, nem iszom, nem cigizek es nõ vagyok, megis hordozók :)

Miért horkolnának csak a kövér emberek? Férjem apja ösz - visz 60 kiló de mióta él úgy horkol mint ha valami elefánt trombitálna és semmi baja sincs az orrával. Érdekes módon úgy alszok ha egy egy szobában vagyunk vele nyaraláskor mint a tej.
Én egyszerûen megoldom : ha a férjemnek szerencséje van, akkor alszom és nyilván akkor nem zavar. Ha peche van és felébredek, akkor bökdösöm :-) és akkor abbahagyja. Ezért kapcsolatot kár feldobni, kevés ember nem horkol :-)
Hat en nem vagyok kövér, nem iszom, nem cigizek es nõ vagyok, megis hordozók :)
Én horkolok elég gyakran, nõ létemre. Tátott szájjal alszom, az a baj, a levegõ, meg száraz... A párom ilyenkor fordít egyet rajtam, de sosem költ fel és sosem méges emiatt. Sõt, mindig azt mondja, olyan ldes vagyok, hogy hortyogok a fülébe :D:D 22-N
Engem nem zavar, elég melyen alszom hozza.
Szerintem az egészséges vékony emberek nem is horkolnak annyira. Úgy gondolom, ha valaki nagyon horkol, azt meg lehet szüntetni fogyással, mozgással, egészséges ételek fogyasztásával. De nem tudom, hogy ez tényleg így van-e. Szerintetek nem csak a kövér embrek hotkolnak, vagy aki iszik vagy cigizik?
aludni kell, nem hallgatozni :D
A 3. as vagyok, a férjem kimondottan szikár alkat, mégis horkol...Viszont cigizik:(
Az én kedvesem is horkol, nem is kicsit. Akár azt is mondhatom, hogy szeretem hallani a horkolását :)
Szia! Én még olyan horkolást nem hallottam, ami azon áthallatszik. Viszont sajnos ami tényleg olyan hangos, annak már komoly egészségügyi háttere van. A nagyobb mértékû súlyfelesleg és a súlyosabb dohányzás pl. jóval erõsíti a horkolást. Ez egyfajta jelzés, hogy a szervezetben valami nincs rendben. A horkolás maga egyértelmûen annak a tünete, hogy a felsõ légutak szûkek. Ha a horkolás halk, akkor nincs komoly probléma, azonban ha hangosabb, esetleges légzéskimaradásokkal, akkor igenis érdemes felkeresni egy orvost, mert komoly baj is lehet. A horkolás egyébként a horkolónál is gyakori felébredéseket eredményez, amik nagyban rontanak az alvás minõségén és a napi éberségen. Aki szeretne orvoshoz fordulni, az fül-orr-gégészt vagy alvásszakértõt keressen fel.
Szia, az én barátom is horkol. Nekem általában nincs gondom vele. Az a jobbik megoldás nálunk amúgy, ha én alszom el elõbb.
" Szerintetek nem csak a kövér embrek hotkolnak, vagy aki iszik vagy cigizik?" Nem. A férjem nem kövér, nem dohányzik, alkoholt soha nem iszik, mégis úgy horkol, hogy azt tanítani lehetne. :D Nem ám csak elhorkolgat, hanem olyan igazán, apait-anyait beleadva. :D Nem is nagyon alszom ki magam soha. Még akkor is felébredek rá, ha én alszom el elõbb.
Sajnos a horkolás nem alkatfüggõ. Idõvel, és fõleg alvás közben a szájpadlás, a nyelvcsap és a torok megereszkedik, és a beáramló levegõ megrezegteti õket, innen a hang. Persze a túlsúly csak ront a helyzeten, mert a vastag zsírréteg leszûkíti a légutakat, és a mozgásszegény életmód következtében lazább az izomzat. Én sajnos nem tudok olyan ember mellett aludni, aki horkol, de egyáltalán senki mellett sem tudok nagyon, mert rémesen rossz alvó vagyok. Én felkeltek bárkit a forgolódásommal, és nem tudok elaludni, ha nincs minden pontosan úgy, ahogy én elterveztem, és ha más alszik mellettem, ez megesik.. De van olyan házaspár ismerõsöm, ahol a nõ úgy horkol, hogy az üveg is beleremeg, szerintem mondhatnánk, hogy üvöltve, és mégis simán alszik mellette a férje.
Fèrjem is horkolt, de ùgy, hogy zengett a hàz. Mindegy volt, hogy holt fàradt voltam, vagy csak kissè àlmos, akkor sem tudtam aludni mellette, ekkor àtköltöztem a lànyomhoz, de valami oknàl fogva mèg jobban horkolt ès màr a lànyom sem tudott aludni. Nagyon rossz volt màr, aztàn ràkerestem a neten egy orvosra, bejelentkeztem ès elmentünk hozzà, következõ hèten màr meg is mûtötte, utàna mèg 2 hètig horkolt, ès hirtelen abba maradt. Szerintem mindenkèpp èrdemes felkeresni egy orvost vagy egy alvàs centrumot, mert ha valaki nagyon horkol, az nem jò hosszù tàvon, sem a csalàdnak, mert egy hèt nem alvàs utàn màr csak meghalni van kedve az embernek, a munkàjàt se ùgy làtja el, ès a gyerkõc is dekoncentràlt lesz.
Egyáltalán nem zavar. Íg nõttem fel, apukám mindig is horkolt, úgyhogy ez nálunk olyan természetes volt, mint az éjszakai sötétség... Egyébként tavaly februárban apukámnak szívmûtétje volt és azóta rengeteg gyógyszert szed. Na azóta már egyáltalán nem horkol. Nem tudom melyik gyógyszere, vagy maga a mûtét volt-e rá ilyen hatással, de tény ami tény...tehát van rá megoldás. Amúgy a 20 kilós kisfiam és a 3 kilós vézna kandúr macskám is horkol (vagy legalább horkantgat). Úgyhogy a súly nem tényezõ...
A férjem is mindig ezt mondja:) De én se tudok nyugodtan aludni, ha 30 cm re tõlem horkolnak...Én is hallom füldugón keresztül is...:(
Nekem ezen bukott meg egy kezdõdõ kapcsolat. Elõször aludtunk együtt, és úgy horkolt mint egy viziló! Átmentem a másik szobába aludni, persze õ jól megsértõdött, hát nem is lett folytatás...
Be kell fogni az orrát ilyenkor kb. 3 másodpercre, s már nem is horkol. Ha kell, többször megismételni. Nálam bejött. :-)

Írnátok véleményeket, hogy lehet-e babó? Még nem tervezzük a babát, de természetesen én lennék a legboldogabb, ha az lenne (megszakítással védekezünk). Szóval szeptember 18-án volt a mensim esedékes, de 15-én megjött, gyenge görcsökkel. De!

Els? nap pici barna, második nap vér, de elég gyenge a megszokotthoz képest, harmadik nap semmi, negyedik nap pici barna. A h?m 37,1-r?l csak 36,9-re esett vissza, pedig 36,6 körülire vissza szokott esni. Az volt a furcsa, hogy miel?tt megjött már 1 héttel éreztem a megjön érzést, pedig máskor csak el?z? nap szoktam. Azóta eltelt két hét, de még mindig szúrkál hol a petefészkem, hol a méhem fájdogál és a cicijeim is érzékenyek. Szerdán megyek orvoshoz, de addig szeretnék véleményeket. El?re is köszönöm.

Legjobb válasz: Én ki se bírnám, hogy ne teszteljek!!!

Én ki se bírnám, hogy ne teszteljek!!!
én a helyedben rohannék egy nagyon érzékeny tesztért a patikába:) ))
A kérdező hozzászólása: Szóval szerintetek van esélyem? Van otthon teszt (Qupidó). Holnap reggel akkor megcsinálom. Esetleg hallottatok ilyen esetrõl?
És azelõtt mikor volt napra pontosan a menszid?
A kérdező hozzászólása: Mindig pontosan 30 napra szokott megjönni évek óta.
Mert akkor nem a mostani menszidet kell nézni, hanem az elõzõt. Mert a mostani azért lehetett ilyen érdekesen meg, mert már terhes vagy. A teszt már a délutáni vizeletbõl is kimutatja, ha az vagy.
én már most csinálnék olyan tesztet ami délután is kimutatja :) nekem esti vizeletbõl mutatta ki elõször, de nem tudom milyen teszt, bocs
Csináltál tesztet? MI újság? A modern tesztek már délután, este is kimutatják! Várjuk az eredményt!
A kérdező hozzászólása: Csináltam, negatív lett. Én nem értem. Nem vagyok rágörcsölve a babára, még ugye nem is próbálkozunk és mégis érzem a tüneteket. Kívános vagyok, vagy éppen émelygek, iszonyúan fel vagyok puffadva, hol megfagyok és melegem van, 9 órákat alszom és álmos vagyok. Nem tudom.
hormonokkal
A kérdező hozzászólása: köszike, ezt egyedül is kitaláltam. arra vagyok kiváncsi, hogy különbözõ rendellenességekre milyen hormont adnak?

Nem tudom mit tegyek, hogy beszéljek vele, vagy még nem!? Értelmes válaszokat, ha lehet.20/L

Együtt élünk a párommal, kb 5 hónópja és mostanában szexpartnerkeres? oldalakt nézeget, én meg nyomozgatok utána, hogy kiket néz, milyen fórumokat olvasgat a "csajokról". Tudom hogy nem szép dolog, de biztosan ti sem örülnétek ennek, ha ebben a helyzetben lennétek. Kb. 2 hónapja tart ez nála és pár napja megtaláltam a telefonkönyvében, pár ilyen csaj ("prostituált")telefonszámát. Nem véletlenül írta bele. Ezek a csajok a megyénkben "tevékenykednek". nem értem miért csinálja ezt, vagy egyáltalán mit akar elérni vele, mert jóra nem fog vezetni. Nemtudom hogy szóljak-e neki, vagy még ne, mert egyre nehezebben bírom lelkileg, hogy ne mondjak neki semmit, másrészt meg várni akarok még vele, mert csak így tudom követni nagyjából hogy miket csinál. Épp ezért fogalmam sincs mit tegyek. Ti voltatok már ilyen helyzetben, vagy mit tennétek? A szexuális életünk eddig jól m?ködött, de mint írtam, kezd elhidegülni, érzelmileg és szexuálisan is.

Legjobb válasz: Hát szerintem meg kéne beszélned vele a dolgokat, mielõtt rosszabbra fordulna a helyzet (ha lehet ennél rosszabb...), nem érdemes nyomoznod utána, mert ha megtudsz valamit, az benned is nagy sebeket ejthet, és te is egyre jobban elhidegülhetsz tõle. Persze ez csak az én véleményem, nem szólhatok bele, de a helyedben én mindenképpen leülnék vele megbeszélni a dolgokat. Persze nem úgy, hogy lerohanod, hogy hogy lehet ilyen szemét, meg ilyenek, hanem egyszerûen megmondod neki, hogy valami komoly dologról kell beszélned vele, és megkéred, hogy ha lehet, ne szóljon bele, hallgasson végig, aztán ha elmondtál neki mindent, hogy hogy jöttél rá, meg hogy tulajdonképpen nem is érted pontosan, hogy mért van ez, akkor megkérheted, hogy mondjon el neked mindent õszintén, mert nem akarod, hogy rosszul süljenek el a dolgok kettõtök között, és ezt is, mint minden problémát, együtt kell megoldanotok. Remélem segítettem, és ha beszélsz vele/beszéltél vele, kérlek írd meg, mi volt.

Hát szerintem meg kéne beszélned vele a dolgokat, mielõtt rosszabbra fordulna a helyzet (ha lehet ennél rosszabb...), nem érdemes nyomoznod utána, mert ha megtudsz valamit, az benned is nagy sebeket ejthet, és te is egyre jobban elhidegülhetsz tõle. Persze ez csak az én véleményem, nem szólhatok bele, de a helyedben én mindenképpen leülnék vele megbeszélni a dolgokat. Persze nem úgy, hogy lerohanod, hogy hogy lehet ilyen szemét, meg ilyenek, hanem egyszerûen megmondod neki, hogy valami komoly dologról kell beszélned vele, és megkéred, hogy ha lehet, ne szóljon bele, hallgasson végig, aztán ha elmondtál neki mindent, hogy hogy jöttél rá, meg hogy tulajdonképpen nem is érted pontosan, hogy mért van ez, akkor megkérheted, hogy mondjon el neked mindent õszintén, mert nem akarod, hogy rosszul süljenek el a dolgok kettõtök között, és ezt is, mint minden problémát, együtt kell megoldanotok. Remélem segítettem, és ha beszélsz vele/beszéltél vele, kérlek írd meg, mi volt.
Én elküldeném a fenébe.Ha egy kapcsolatban az egyik fél kikacsingat az már régen rossz.Szerintem már nem kielégítõ számára ez a párkapcsolat.Fiatal vagy még élvezd az életet!Ja és osztom a 16:32 véleményét, ne várd meg azt hogy haza vigyen vmi nemi betegséget.
20 éves vagy, elõtted az élet és örülj, hogy ez még most az elején kiderült, milyen embert választottál. Ha már most ezt mûveli, mi lesz késõbb? Ne akarj te is a keserû sorsú, gyerekeit egyedül nevelõ nõk sorsára jutni. Bármit is érzel iránta, erre nincs magyarázat, ne legyél buta és lépj le minél hamarabb. Semmi hiszti meg tányérdobálás, büszkén húzd ki magad és köszönd meg, hogy nem ba...ta el az életed.
Dobd ki a fenébe!!!!!Magadra vess, ha az elsõ ilyen netes alkalom után is képes vagy vele együttlenni...undorítóak vagytok mind a ketten.23L
Ez kegyetlen xD Elolvastam a kérdést, meg az elsõ pár szót és ugy jött ki, hogy: Szerintetek beszéljek vele? A párommal 5 hónapja vagyunk együtt xD
Szerintem küldd el a p*csába, mert már ebbõl is látszik, hogy mekkora elvtelen p*cs. Most mit gondolsz szólsz neki aztán jobb lesz? A fenét lesz jobb, max még jobban fog vigyázni, hogy ki ne szúrd a dolgot. 20f
A nemibetegség elkerülése végett nem ártana minél hamarabb tisztázni a dolgotokat!
A kérdező hozzászólása: Köszi, de épp ha nem nyomozok utána tovább, akkor ha megcsal valamikor késõbb fogok rájönni. Meg ha beszélnék vele, akkor lehet megígérné, hogy nem fog megcsalni, meg nézegetni õket, de honnan tudjam, hogy nem fogja egy idõ után mégis. Akkor meg már kínosan ügyelni fog minden részletre, hogy rá ne jöjjek valahogy.
Mondjuk az elég kemény ha 5 hónap együtt élés után már megunt volna. Mindenképpen hozd fel ezt a témát. Ezt jobb nem halogatni mert a végén még tényleg prostikhoz fog járni amíg vele vagy.
az utolsó hozzászóló vagyok.Bocsi rossz idõt írtam.A 16:43-al értek egyet.

Ez tenyleg ugy van, hogy nincs mindig olyan, hogy valaki tetszik valakinek? Lehet, hogy valaki tenyleg nem tetszik senkinek sem, ha nincs meg benne egyetlen ferfias tulajdonsag sem?

Van.olyan aki senkinek sem tetszik, mert nincs benne semmi vonzo. Ezt irta egy srac ma, sajnos lehet igaza van, en bun ronda srac vagyok, de sajnos lehet forever alone leszek 51 visazautasitassal.

Legjobb válasz: Áh... Szerintem ez hozzáállás kérdése. És a "ronda" srácoknak tényleg tök könnyû dolga van, mert a mai világban az számít hogy nézel ki. Minden "ronda srác" elmehet vágatni egy jó frizurát, használhat arctisztító termékeket, dezodort, figyelhet a megjelenésére, viselkedhet kulturáltan és jólnevelten, lehet igényes, és (akár a turiban, olcsón) ki lehet fogni jó cuccokat. És edzeni is lehet, el lehet menni futni, fekvõtámaszozni, hasazni otthon is lehet, a mama régi szarjait emelgetve súlyzóként... Ha ezeket elkezdi a srác, és nem áll le depizni, akkor jobban fog kinézni testileg, és emiatt nagyobb lesz az önbizalma... Emiatt kevésbé érzi magát rondának. Én ezt gondolom. :) De ha még mindig kétséged van, küldj magadról egy képet, mert felkeltette az érdeklõdésem, hogy hogy nézel ki, ha így állsz a dolgokhoz...

Áh... Szerintem ez hozzáállás kérdése. És a "ronda" srácoknak tényleg tök könnyû dolga van, mert a mai világban az számít hogy nézel ki. Minden "ronda srác" elmehet vágatni egy jó frizurát, használhat arctisztító termékeket, dezodort, figyelhet a megjelenésére, viselkedhet kulturáltan és jólnevelten, lehet igényes, és (akár a turiban, olcsón) ki lehet fogni jó cuccokat. És edzeni is lehet, el lehet menni futni, fekvõtámaszozni, hasazni otthon is lehet, a mama régi szarjait emelgetve súlyzóként... Ha ezeket elkezdi a srác, és nem áll le depizni, akkor jobban fog kinézni testileg, és emiatt nagyobb lesz az önbizalma... Emiatt kevésbé érzi magát rondának. Én ezt gondolom. :) De ha még mindig kétséged van, küldj magadról egy képet, mert felkeltette az érdeklõdésem, hogy hogy nézel ki, ha így állsz a dolgokhoz...

Ha 3. -a és 4. -e körül volt ovum, és 8-án barnáztam, az mitől lehet? Eddig ilyen még nem volt nekem. Babát szeretnénk! Lehet, hogy beágyazódás? Vagy ahhoz még korai az időpont?

Legjobb válasz: Tesztelni csak a nemvárt napján, ha nem jön meg érdemes elõször reggeli pisibõl 10-es teszttel. Lehet, hogy elõbb is kimutatja, de próbálj várni, kevesebb az esély a csalódásra, mert nemvártig talán már lesz annyi hcg,amit a teszt is megérez, elõtte még nem biztos. A tünetek jöhetnek késõbb is, el is maradhatnak. Nekem az elsõvel semmi nem volt, a kisebbel meg már nem várt elsõ napján csak azért csináltam tesztet, mert már 3 napja hánytam mint a lagzis kutya, de a családból senki más, és olyan erõs pozi lett, hogy majd leugrott a csík a tesztrõl, elõbb kint volt, mint a kontrollcsík!:)) Drukkolok neked!

Tesztelni csak a nemvárt napján, ha nem jön meg érdemes elõször reggeli pisibõl 10-es teszttel. Lehet, hogy elõbb is kimutatja, de próbálj várni, kevesebb az esély a csalódásra, mert nemvártig talán már lesz annyi hcg, amit a teszt is megérez, elõtte még nem biztos. A tünetek jöhetnek késõbb is, el is maradhatnak. Nekem az elsõvel semmi nem volt, a kisebbel meg már nem várt elsõ napján csak azért csináltam tesztet, mert már 3 napja hánytam mint a lagzis kutya, de a családból senki más, és olyan erõs pozi lett, hogy majd leugrott a csík a tesztrõl, elõbb kint volt, mint a kontrollcsík!:) ) Drukkolok neked!
Nekem 11-en volt ovum es 16-an, vagyis 5 nappal utana barnazasom volt. Azt hittem, hogy ennyire megzavarodott a ciklusom, es megjon elobb, de nem. Azota 21 hetes kismami vagyok:) pedig elotte a menstruaciom kivul sosem barnaztam, semmi ilyen nem volt, csak akkor egyszer:) Kivanom, hogy neked is sikeruljon!:) ja es en is feltettem itt akkor egy kerdest, hogy mi ez 5 nappal az ovu utan, es mindenki azt mondta, hogy beagyazodasnak meg nagyon korai, biztos csak elobb jon meg. Hat nem igy tortent:) Szurkolok!
Simán lehet beágyazódás. Én is olyan 4-5 nappal késõbb már barnázgattam. 27hkm
A kérdező hozzászólása: Köszi a válaszokat! Akkor reménykedem! Mikor érdemes tesztelni?
A kérdező hozzászólása: A terhességi tünetek mikor jelentkeznek?
2. vagyok Nekem semmilyen tünetem nem volt.
A kérdező hozzászólása: Köszi!
nem lehet belõle bajod...:) fõleg ha csiklózol... meg szerintem akkor se ha ujjazod magad. :)
Inkább csak maszturbálj! Attól semmi bajod nem lesz, ha izgatod a puncidat, de ha nem menstruálsz, akkor még nagyon fiatal vagy a szexhez.
másodikkal értek egyet. masztubálni persze hogy lehet, de a szexhez még fiatal az akinek még nem jött meg.
Második vagyok. Ha majd megjön a menstruációd, nem azt jelenti, hogy akkor feltétlenül szexelned kell! Csak akkor szexelj, ha szerelmes vagy valakibe, kölcsönösen akarjátok és bíztok egymásban és minden tudtok a védekezésrõl, a nemi betegségekrõl és a terhességrõl.
A válaszolok abbol indulnak ki, hogy 9...11 éves közötti vagy. Én inkább megkérdezem, mennyi idös vagy?( Masztizni gyakorlatilag egészen kis kortol lehet, és sokan szoktak is. Nem lett bajuk töle.)
A kérdező hozzászólása: 14 vagyok, de köszi :)

Hogy lehet megtanítani a babát egyedül elaludni? Még csak 3hetes, éjjel cici után rögtön lerakom akkor alszik is 3-3órákat, de nappal nem tud elaludni csak ha babusgatjuk, altatjuk. Túl kicsi még, vagy lehet már tenni valamit az ügy érdekében?

Ha leteszem aludni azonnal sír,hiába nyugtatom,addig csönd van,de ahogy távolodom újrakezdi.

Legjobb válasz: Mi 2,5 hósak vagyunk, de sétálni kell vele, napközben, csak így tud elaludni, éjjel nincs ilyen gond. Állítólag mi rontottuk el, de szerintem vannak ilyen babák, akiknek nem megy olyan könnyen, hogy csak úgy lecsukódjon az álmosságtól a szemük. A mienk is sír, ha álmos. Eddig én még nem kaptam használható tanácsot. Nálunk az sem mûködik, hogy a nagy ágyba magam mellé veszem, akkor is sír. Csak a séta, na meg autóban és babakocsiban. Idõvel én bízom benne, hogy változni fog, ahogy nõ. Ha elaludt, várj még 10-20 percet, amíg mély álomba kerül, aztán tedd le, vagy hagyd ott. Én nappal hasra teszem, csak így tud nyugodtan aludni, vagy így sem. De háton felébred 5 perc után. Vagy még nem alszik, úgy értetted a kérdésedben, hogy távolodsz és sír?

Mi 2, 5 hósak vagyunk, de sétálni kell vele, napközben, csak így tud elaludni, éjjel nincs ilyen gond. Állítólag mi rontottuk el, de szerintem vannak ilyen babák, akiknek nem megy olyan könnyen, hogy csak úgy lecsukódjon az álmosságtól a szemük. A mienk is sír, ha álmos. Eddig én még nem kaptam használható tanácsot. Nálunk az sem mûködik, hogy a nagy ágyba magam mellé veszem, akkor is sír. Csak a séta, na meg autóban és babakocsiban. Idõvel én bízom benne, hogy változni fog, ahogy nõ. Ha elaludt, várj még 10-20 percet, amíg mély álomba kerül, aztán tedd le, vagy hagyd ott. Én nappal hasra teszem, csak így tud nyugodtan aludni, vagy így sem. De háton felébred 5 perc után. Vagy még nem alszik, úgy értetted a kérdésedben, hogy távolodsz és sír?
Én ennyi idõs korában az ágyába tettem, símogattam a buksiját, és mellette ültem, míg nem éreztem, hogy tényleg alszik. Cumit is kapott, ha már nem szívta, akkor már aludt, akkor ott hagytam. Egy idõ után már nem igényelte a símogatást, csak a cumit. Most már (3 hónapos) csak akkor van simike, ha valami miatt zaklatott, és egyszerûen nem bír elaludni.
A kérdező hozzászólása: Az a baj, hogy õt megnyugtatni csak úgy lehet ha felveszem, különben sír és ahogy visszateszem bömbõl.Próbáltam magamon altalni járkálok, ringatom..ahogy visszateszem újra sír.Telejesen el vagyok keseredve.

Ha éttermek, kávézók, bankok, okmányirodák, földhivatalok, posták, takarékszövetkezet, áruházak nyitvatartása érdekli, kattintson ide!