Találatok a következő kifejezésre: Hogy lehet feldolgozni, (186 db)

Hogyan lehet feldolgozni?

Anyukám párja ma halt meg! :( hogyan tudok neki segiteni? édesapámat 10 éve temettük el, a mostani párjával nagyon jól megvoltak, 1 hónapja került kórházba és ma halt meg :S milyen szar igy kezdeni az újévet!!! nagyon nagyon rossz érzés!

Legjobb válasz: Õszinte részvétem! Ezt feldolgozni soha nem lehet de tovább kell tudni lépni majd az idõ segíteni fog édesanyádnak törõdj vele ne engedd neki,hogy depresszióba essen! Feldolgoznia még nehezebb lesz talán hiszen édesapádat is elvesztette, tehát most a második embert veszítette el így még nehezebb de "túl fog tudni lépni"

Õszinte részvétem! Ezt feldolgozni soha nem lehet de tovább kell tudni lépni majd az idõ segíteni fog édesanyádnak törõdj vele ne engedd neki, hogy depresszióba essen! Feldolgoznia még nehezebb lesz talán hiszen édesapádat is elvesztette, tehát most a második embert veszítette el így még nehezebb de "túl fog tudni lépni"
A kérdező hozzászólása: kedves elsõ. köszönöm "kedves" szavaid, inkább nem reagálok rá. második: igen ez a legborzasztóbb hogy már másodjára... mellette vagyok, segitek mindenbe, de mindenkit nagyon megvisel!
Légy sokat anyukáddal! Próbáld elterelni a gondolatait! Segíts neki amiben csak tudsz! Kedveskedj neki! Mondd el neki hogy nagyon szereted, és hogy mellette állsz! Most ennyi amit Te megtudsz tenni! Sajnos mást, nem... :-( Részvétem Nektek!

Hogyan lehet feldolgozni egy édesapa elvesztését?

Amikor elment még csak 6 éves voltam de nem beszéltünk róla soha.Ez 10 éve volt de az utóbbi id?ben egyre jobban hiányzik.

Legjobb válasz: 2. Lehet. Mindnet lehet, csak akarni kell. Aki viszont nem akarja feldolgozni a gyászt, annak mindig kényelmes azt mondnani, hogy nem lehet. Hogy fájdalmas? Természetesen az. Utána viszont tiéd az Élet. :)

2. Lehet. Mindnet lehet, csak akarni kell. Aki viszont nem akarja feldolgozni a gyászt, annak mindig kényelmes azt mondnani, hogy nem lehet. Hogy fájdalmas? Természetesen az. Utána viszont tiéd az Élet. :)
Annak kell felfogni ami, tragédia, amin nem lehet segíteni. Az én véleményem az, hogy az a nem normális ember, aki az ilyen eseményeken könnyen túl teszi magát. Még állatban is van olyan ami élete végéig szomorkodik, ha elveszti párját. Én mindig úgy voltam vele, hogy ha kicsit összetöri magát az ember, elveszti munkáját, évek munkájával megkeresett vagyonát ... azon még túl lehet lendülni, egy halál azonban megváltoztathatatlan. Szerintem az egészséges hogyha erre gondolsz, mély szomorúságot érzel. Ebben a korban személyiség fejlõdés szempontjából is lényeges lenne egy példaként követhetõ apa. Viszont ha teljes életet élsz, akkor nem fog mindig e körül forogni a gondolatot. És amikor feleséged és gyerekeid lesznek, akkor õk kerülnek a fontossági lista elsõ helyére.
Nem egyszerûen, de lehet. Mivel a gyásznak már régen fel kellett volna benned dolgozódnia - rendes körülmények között- , ezért azt mondom, hogy most már csak egy jól képzett pszichiáter vagy klinikai szakpszichológus tud neked segíteni ebben. Elég szomorú, hogy az édesanyád eltabusította a gyászt, ezzel megrekesztette a normális gyászfolyamatot (azzal tabusította el, hogy nem beszélt róla, és nem engedett beszélni róla). Rengeteget ártott neked, a testvérednek és önmagának is. Nektek a legtöbbet. Ha családterápiát nem vállal a tesóddal együtt és veled, akkor menj el egyedül egy szakemberhez.
Szerintem nem lehet. Én 12 voltam és hamar fel kellett nõnöm. Én sem tudtam senkivel beszélni errõl mert ugyanez volt nálunk is, bár nekem 2 kisebb tesóm van akik nem annyira emlékeznek rá mert csak 3-6 évesek voltak. Most 22 vagyok de még mindig hiányzik fõleg hogy mindig vele csináltam mindent és hirtelen halt meg, tehát idõm se volt felkészülni. De hát ez van... talán így jobb nekik. Azért remélem egyszer még találkozhatunk velük :)
Nekem két éve halt meg apám, túltettem magam rajta, úgy élek, mint annak elõtte. Persze, néha belém nyilall az, hogy nincs itt, de sokmindent nem lehet tenni. Ha nagyon úgy érzem, átadom magam a gyásznak, de az is csak egyszer volt. Utána minden megy tovább, egyedül az zavar, hogy itthon halt meg, az ágyán feküdt holtan 2 óra hosszáig, anyával a teste mellett kerestük a papírjait, amíg el nem vitték. Akkor a sokk miatt szinte tudomást se vettünk róla, de ez a mai napig egy igen rossz élmény... 24/N
A kérdező hozzászólása: köszönöm a válaszokat :) )

Hogyan lehet feldolgozni azt, ha valaki elveszti a kedvesét?

Itt f?leg olyan esetekre gondolok, ha már pár éve házasságban él az illet?, esetleg van már pár kisebb gyerek is, és ez a haláleset egyik napról a másikra hirtelen következik be (pl. autóbaleset). Szóval valakinek az élete hirtelen összeomlik... Az ilyenen hogy lehet túllépni? Akinek esetleg van ilyesféle története, vagy valamely ismer?sének a példáját el tudja mondani, annak nagyon köszönöm a válaszát. Remélem nem tolakodó a kérdés, csak kíváncsi vagyok, hogy az átlagember hogy tud feldolgozni (már ha fel tudja) egy ekkora traumát... Köszönöm el?re!

Legjobb válasz: Tudod szerintem a szeretet lehet a kulcsszó. Épp oly nehéz egy szülõ halálát is feldolgozni, ha nagyon-nagyon szeretted. Gyakorlatilag lehetetlen dolog. Egy idõ után elérsz arra a szintre, hogy a hétköznapi közhelyek válnak a legidegesítõbbé. "Neki már jobb" stb. Egyszer mondta nekem valaki, hogy az elsõ idõben borzasztó, hogy bármire ránézel a lakásban eszedbe jut róla. Borzasztó, amikor tudod, hogy õ már nincs, mégis hívnád telefonon, mégis érzed az illatát, lehunyod a szemed és tisztán látod. Néhány év múlva (és itt jön a következõ közhely: "az idõ megoldja") viszont az lesz a borzasztó, hogy már nem.... Már nem érzed az illatát, már el tudsz menni egy toll mellett a lakásban úgy, hogy nem jut róla eszedbe, lehunyod a szemed és egyre nehezebben tudod magad elé idézni az arcát. Igen, ez is borzasztó.

Tudod szerintem a szeretet lehet a kulcsszó. Épp oly nehéz egy szülõ halálát is feldolgozni, ha nagyon-nagyon szeretted. Gyakorlatilag lehetetlen dolog. Egy idõ után elérsz arra a szintre, hogy a hétköznapi közhelyek válnak a legidegesítõbbé. "Neki már jobb" stb. Egyszer mondta nekem valaki, hogy az elsõ idõben borzasztó, hogy bármire ránézel a lakásban eszedbe jut róla. Borzasztó, amikor tudod, hogy õ már nincs, mégis hívnád telefonon, mégis érzed az illatát, lehunyod a szemed és tisztán látod. Néhány év múlva (és itt jön a következõ közhely: "az idõ megoldja") viszont az lesz a borzasztó, hogy már nem.... Már nem érzed az illatát, már el tudsz menni egy toll mellett a lakásban úgy, hogy nem jut róla eszedbe, lehunyod a szemed és egyre nehezebben tudod magad elé idézni az arcát. Igen, ez is borzasztó.
egy idõre azt hiszem mindenki összetörik. aztán, hogy mikor tud rajta továbblépni az egyéni. nekem volt egy viszonylag közeli ismerõsöm akivel ez megtörtént (még nem volt házasság, kb. egy éve jártak csak). nála kb. fél évig tartott a kritikus idõszak. ezalatt értsd azt, hogy nagyon különbözõ helyzetekben jött rá a sirógörcs, amit képtelen volt kontrollálni, depresszióba esett, munkaképessége jelentõsen csökkent arra az idõre. õ pszichológushoz is járt, aztán, hogy az segitett-e neki vagy csak az idõ azt nem tudom.
Idõt és teret kell adni magunknak, az érzéseinknek. Muszáj nyitottnak maradni, és muszáj kiadni magunkból.
Azt szerintem itt a legtöbb úgy írt, hogy úgy nagyjából f*ngja nincs mirõl beszél. Nekem gyerekként kellett ezt megélnem, hogy apám meghalt. 7 éves voltam... A legvadabb rémálmaimban se jöjjenek el azok az évek amik utána következtek. 29 éves volt mint most én és egy anyák napján autóbalesetet szenvedett. 29/N
A lényeg annyi, hogy sose maradj egyedül, hanem új emberek társaságát keresd akiknek még véletlenül sem beszélsz errõl az egészrõl, mert akkor egybõl elkezdenek sajnálni és csak gerjesztik az egészet feleslegesen. Szóval érdeklõdõnek kell maradnod, és nem magadba fordulnod.
Ja igen amit kihagytam az egészbõl, ajánlott új helyre költözni, hacsak albérlet szintjén is, a régi házat meg ki kell adni vagy eladni ahogy jobb...
Összeszorított foggal, és kisebb napi célok kitûzésével. Továbbá nem szabad temetõbe járni, és lehet hülyén hangzik de arra gondolni sem, hogy meghalt, helyette képzeld azt, hogy megcsalt és elhagyott egy braziliai fickóval. Én a temetésére sem mennék el, és azokkal az emberekkel is megszakítanám a kapcsolatot akik rá emlékeztetnek, kivéve persze a gyereket. Úgy nem lehet levegõt venni, ha mindíg a víz alá nyomják a fejed.
Idõvel úgyis feljönnek kisebb nagyobb dolgok, és részleteiben szépen feldolgozódik magától. Senki sem pótolhatatlan.
A múltat soha nem lehet teljesen feldolgozni, de van amivel el lehet róla vonni a figyelmed! Ha gyerekei vannak, akkor fontos, hogy a gyerekekkel foglalkozzon és õk ne érezzék, hogy állandóan bánkódik. jó lehet nekem még nincs feleségem se gyerekem, de nekem is van olyan személy, akinek a halálát nem tudom feldolgozni, de régen mindennel amivel csak tudtam el akartam vonni a figyelmemet, most pedig pár hónapja hívõ lettem. megértettem a dolgok lényegét és végre tisztán látom, hogy Amit isten adhat azt el is veheti. de ezzel nem bántani akar minket, hanem próbára tenni a hitünket. Próbáld ki: menj el templomba, beszélgess egy kicsit a pappal, és legfõképp foglalkozz a gyerekekkel és ne mutasd nekik, hogy bánkódsz!!!!
09:08 ahhoz képes, hogy 29 éves vagy, elég éretlen a gondolkodásmódod. a többihez meg nem fûznék kommentet, mert az ilyenek úgyse fogják fel, hogy mit akar mondani a másik.
a 17 éves srác sokkal értelmesebben (helyesbitek: õ értelmesen) irt, mint te
34 évesek voltunk, mikor a barátom meghalt szívinfarktusban. 1 évig se élõ, se holt nem voltam. Minden nap a temetõben voltam zokogtam, sírtam egész nap. Minden pénzemet virágra költöttem, minden szabadidõmben rohantam a temetõbe, és ott ültem órákig. 2 év kellett hozzá, hogy felfogjam, õ már soha nem ölel át. Azóta férjhez mentem, de szinte nincs nap, hogy ne gondolnék rá, pedig ennek már 20 éve.
09.01 vagyok. Lemaradt, hogy nekem sokat segített az, hogy azt gondoltam/ hittem, hogy nekem nem az az út volt kijelölve, amit a férjem mellett kellett volna megtennem. Ha nem hal meg, akkor talán ma már külföldön élnék, máshol dolgoznék, mások lennének a barátaim. Talán nekem itt van dolgom, ahol most lakom, lehet a gyerekem jövõje miatt, lehet az enyém miatt, majd kiderül. Ezek a gondolatok voltak azok, amik erõt adtak és képes voltam tovább lépni.
A kérdező hozzászólása: Köszönöm szépen a válaszokat! Továbbra is várom még õket. Akik pedig saját esetet meséltek el, Nekik õszinte részvétem, és köszönöm, hogy megosztották velem/velünk ezeket a dolgokat.
Tovább kell lépni a megfelelõ pasit csak úgy találod meg ha társaságba jársz és ismerkedsz. Van még legalább (szerintem)17-éved egy tartós kapcsolatra. Tanulj, tanulj és pasizz elvégre fiatal vagy...élvezd az életet!


Hogyan lehet feldolgozni azt, ha beteg a babád? Olyan betegsége van, amit még nem tudnak gyógyitani, csak kezelni!

Legjobb válasz: Sehogy nem lehet feldolgozni,viszont meg lehet tanulni együttélni vele.Saját magatok és az Õ érdekében is. Kitartást kívánok,sok erõt!

Sehogy nem lehet feldolgozni, viszont meg lehet tanulni együttélni vele.Saját magatok és az Õ érdekében is. Kitartást kívánok, sok erõt!
Szia Ugyanebben a cipõben járunk sõt nekünk még azt sem tudja senki megmondani pontosan, hogy mi a betegség és pontosan mi várható. Járunk orvosokhoz mindenki leírja az elõzményeket és ezzel ennyi:-(
Nekem az a legrosszabb, hogy nem tudok felhõtlenül boldogan babáznia, mint más. Nme értem miért velünk történt. Megijedek minden szokatlantól amit a babám csinál.Nem szeretem azokat a kérdéseket se, hogy:ésjól vagytok?Ilyenkor persze azt mondom igen.
Ezzel eggyütt kell élni! Én 12 éves vagyok és másfél éves korom óta vagyok cukorbeteg. Mára már megszoktam! Sok sikert, kitartást!

Hogyan lehet feldolgozni, tullepni az apakomplexuson? Szuleim 6 eves koromban elvaltak. Ezutan szinte sosem talalkoztam edesapammal. Most 21 eves vagyok es egy 42 eves ferfivel elek egyutt. Mar ket eve vagyunk eggyutt eddig minden jol mukodott.

Legjobb válasz: Lehet, hogy akkor nem sirattad meg a szüleid válását, mert nem értedted pontosan mi történik. Nincs más meg kell siratni magad, aztán túllépni a múlton. Azt nem értem igazán miért akarod feldolgozni, mert rendben a kapcsolatod és tudod is miért van idõsebb társad.

Lehet, hogy akkor nem sirattad meg a szüleid válását, mert nem értedted pontosan mi történik. Nincs más meg kell siratni magad, aztán túllépni a múlton. Azt nem értem igazán miért akarod feldolgozni, mert rendben a kapcsolatod és tudod is miért van idõsebb társad.

Hogyan lehet feldolgozni egy testvér halálát?

Pènteken temettèk, de mèg mindig nem tudom felfogni. Viràgom mèg csak 10 èves volt. 17/f

Legjobb válasz: Õszinte részvétem!! Sajnos sose lehet feldolgozni,csak elfogadni. Az élet megy tovább,nélküle.Neked pedig erõsnek kell lenned. Kitartást kívánok neked és családodnak! Megkérdezhetem mi történt?Miért hunyt el?

Õszinte részvétem!! Sajnos sose lehet feldolgozni, csak elfogadni. Az élet megy tovább, nélküle.Neked pedig erõsnek kell lenned. Kitartást kívánok neked és családodnak! Megkérdezhetem mi történt?Miért hunyt el?
Feldolgozni nemigen lehet esetleg elfogadni
Szerintem sehogy. Most 29 éves vagyok, az öcsém 22 éve hunyt el. Sose fogom elfelejteni, a miért pont õ kérdéseket mai napig felteszem akár hányszor templomban járok. Fáj, néha a düh a harag csak ugy elõjön pedig kicsi voltam. De sose felejtem el az elsõ karácsonyt aminek szomorú vége lett. ; ( õszinte részvétem
Idõ-idõ-idõ!!!!! Elmondhatatlanul sajnálom, igy ismeretlenül is!
A kérdező hozzászólása: Agydaganatos volt ès agyhàrtyagyulladàst kapott. Egyszerü megfàzàssal mentünk be a kórhàzba, de 1 hèt múlba megtörtènt a tragèdia.
Õszinte részvétem! A saját tapasztalatom alapján ( 2 gyerekem halt meg), ezt feldolgozni, elfelejteni sosem fogod. Egy idõ után megtanulsz vele együtt élni. Célokat, feladatokat kell keresni, hogy ne csak ezen rágódj! Máshogy nem megy. Nagyon sajnálom!
Õszinte részvétem! Sok erõt kívánok a családnak! Az idõ majd segít egy kicsit.
Feldolgozni szinte lehetetlen... Az én bátyám 17 éve halt meg, én akkor 10 éves voltam, de a mai napig nem tudtam feldolgozni. Sajnos örökké egy ûr marad benned, mindig érezni fogod a hiányát. S most talán a sors fintorának nevezhetném, hogy a kisfiam azon a napon született mint mikor bátyám meghalt... Kitartást kívánok, hosszú évek múltán talán enyhül a fájdalom.

Ezt, hogy lehet feldolgozni?

Sokszor olvasom, hogy egy tinédzser öngyilkos akar lenni ill. lesz. Ezt egy szülő ezt, hogy tudja megemészteni? Hisz a saját gyermekét veszíti el... aki ráadásul önszántából távozik az élők sorából. Valakinek lett itt már öngyilkos a gyermeke?? (egy ismerősömnek nem régibben a lánya akart öngyilkos lenni ez alkotta meg a kérdésemet)

Legjobb válasz: Nem lehet feldolgozni. Egy egész életen át a gyász, a tehetetlenség és az önmarcangolás sújtja szegény szülõket.

Nem lehet feldolgozni. Egy egész életen át a gyász, a tehetetlenség és az önmarcangolás sújtja szegény szülõket.
Nem hiszem, hogy fel lehet. Nekem egyik osztálytársam valószínûleg véletlenül lõtte fejbe magát egy pisztollyal. Az apja rendõr, nyitva hagyta otthon a széfet, nem zárta be véletlenül, a fiú hazament, de vagy egy órát egyedül volt, mert az apja dugóban volt, és nem ért haza. A fiú valamiért összerakta a fegyvert, és fõbelõtte magát, de kizárták az öngyilkosságot. Valószínûleg véletlenül sült el a fegyver. Azthiszem ilyenkor az apa nem tudja feldolgozni ezt, hogy a 13 éves fia ilyen értelmetlen halált halt. Õszintén szólva nem is akarom tudni, fel lehet e dolgozni.
Nekem volt egy ismerõsöm, akiknek a lányánál hosszú évek alatt mániás depressziót állapítottak meg. Elég súlyos volt az állapota, 12 éves korától évente akár többször is próbált öngyilkos lenni. Ezeknek az eredménye az lett hogy szinte folyamatosan orvosi kezelés alatt állt kamaszkorában. A végére annyira rossz állapotban volt már, hogy tényleg borzalom volt látni az anyának azt, hogy a lánya képtelen megbirkózni a saját démonaival... 19 évesen sikerült neki az, hogy egyszer egy kísérlete sikeres lett, és nem tudták visszahozni az életbe. Ennek már jó pár éve, anyuka persze azóta is gyászol, de valahogy az õ szavaival élve mivel a lánya tényleg nem akart élni, és képtelen is volt élni az életét, el kell fogadni azt, hogy nem bírta már itt a földön ebben a testben, és neki tényleg jobb a mennyországban... Érdekes volt hallani ezt tõle, de valahogy az õ speciális helyzetükben ezt én megértettem...
Nem lehet feldolgozni.Tavaly egy osztálytársam akasztotta fel magát. Az anyukáját rögtön azt követõ napon halálosan elgázolták.A kórházba még beértek vele, de már nem lehetett megmenteni.Az apukája szintén felakasztotta magát.Azt mondta, nincs miért élnie.Nincs felesége, fia.Kihalt az egész család.A szülõknek sincsenek szüleik.Az osztálytársam szülei az intézetben ismerték meg egymást. Szörnyû dolgok ezek.
Valóban nem lehet feldolgozni. Csak megtanulni élni a tudattal, hogy a gyereked öngyilkos lett. Nekem a bátyámnak lett a 18 éves érettségi elõtt álló fia öngyilkos. Szörnyû volt az az 1 hét még rábukkantak. Egy erdõben találtak rá. Felakasztotta magát.
Hát nem is tudom...Egy barátom mondta , hogy egy ismerõsét elrabolták és megölték.Szerintem lehetetlen feldolgozni.2Xtalálkoztam vele.Nekem is fájt ahogyan a halálát mesélték...

Késői vetélést mennyi idő alatt, hogyan lehet feldolgozni?

Legjobb válasz: Ezt nem lehet feldolgozni. Egy idõ után enyhül a fájdalom, de nem fog elmúlni. Megkérdezhetem mi történt?

Ezt nem lehet feldolgozni. Egy idõ után enyhül a fájdalom, de nem fog elmúlni. Megkérdezhetem mi történt?
Szerintem mindenkinél más, hogy milyen szinten és mennyi idõ alatt dolgozza fel. Ami segíthet: ha a férjeddel együtt tudsz gyászolni, ha szeretõ rokonok, barátok állnak melletted, ha sorstársakkal beszélgetni tudsz (akár neten - angyalokszulei.hu), vagy akár pszichológussal kibeszéled. Ha hívõ vagy, a papoddal, lelkészeddel is beszélgethetsz, õ is sokat segíthet. Nagyon sajnálom!
Ha eltemeted, így van hová kijárni, meggyászolni!

Missed ab. ezt hogyan lehet feldolgozni? Ha egyáltalán fellehet. Mi ad erőt ilyenkor? Ti hogyan éltétek meg?

Párommal 2 éve vártunk babára-és mikor kiderült, hogy sikerült-én voltam a legboldogabb a világon. A baba szépen fejl?dött-7 hetesen már volt a picikémnek szívhangja is. Aztán 9 hetesen, mikor visszamentem Uh-ra, döbbenten közölték velem, hogy a babának nincsen szívhangja, és nem is fejl?dött a 7. hétt?l... Egy világ omlott bennem össze. Miért pont én? Mit csináltam rosszul? -ezek a kérdések fogalmazódtak meg bennem legel?ször. Következett a missed ab. Azt hittem belehalok.....1 héttel vagyok a m?tét után, és még mindig nem hiszem el, hogy ez velem történt meg....annyira-de annyira vártuk, annyira szerettük volna ezt a babát. Persze bíztatnak, hogy 3 hónap múlva újra lehet próbálkozni-de mi van, ha megint éveket kell várnom a csodára? Ráadásul ha sikerülne is, hogyan legyek nyugodt, hogy megint nem lesz semmi baj?-ezek miatt félek majd belevágni újra a "babaprojectbe". Annyira elvagyok keseredve......tudom, hogy nem vagyok egyedül (sajnos)-mégis hogyan lehet ezt az id?szakot túlélni?-Mi az ami ilyenkor tartja az emberben a lelket?-Ti hogy éltétek meg? Mi segített? -és ha már sikerült-hány hónap múlva lettetek újra állapotosok? (Bocsánat, hogy hosszú lett...)

Legjobb válasz: Szia! Elõször is ne kérj bocsánatot! :) Én nem pont ezeken mentem keresztül, de vetélésem nekem is volt. Akkor bennem is egy világ omlott össze. Igaz, hogy azt a terhességet nem terveztük, de határtalanul boldog lettem, mikor kiderült, hogy babát várok. Miután hazajöttem a kórházból én is hasonlóan éreztem mint te. Én nem bírtam feldolgozni teljesen, de erõt adott, hogy lesz még egészséges babám, és talpra kell álljak lelkileg. Sokat beszélgettünk errõl a férjemmel, és ez segített át a mélypontokon. Én is féltem, hogy nehogy ez még egyszer elõforduljon, de utána már arra koncentráltam, hogy ez nem fog, nem ismétlõdhet meg soha többé! Kivártuk a 3 hónapot, szeptemberben lehetett újra próbálkozni, de ugye akkor már késõn volt. Az igazi próba ezután jött, és kb karácsonykor megfogant a kislányunk. Nagyon féltem az elején, de próbáltam nyugtatni magam, hogy minden rendben lesz. Ja, szerintem ha fél-1 évig nem esnél teherbe, keresd fel a dokidat. Sok erõt, kitartást, és mihamarabbi + tesztet kívánok!

Szia! Elõször is ne kérj bocsánatot! :) Én nem pont ezeken mentem keresztül, de vetélésem nekem is volt. Akkor bennem is egy világ omlott össze. Igaz, hogy azt a terhességet nem terveztük, de határtalanul boldog lettem, mikor kiderült, hogy babát várok. Miután hazajöttem a kórházból én is hasonlóan éreztem mint te. Én nem bírtam feldolgozni teljesen, de erõt adott, hogy lesz még egészséges babám, és talpra kell álljak lelkileg. Sokat beszélgettünk errõl a férjemmel, és ez segített át a mélypontokon. Én is féltem, hogy nehogy ez még egyszer elõforduljon, de utána már arra koncentráltam, hogy ez nem fog, nem ismétlõdhet meg soha többé! Kivártuk a 3 hónapot, szeptemberben lehetett újra próbálkozni, de ugye akkor már késõn volt. Az igazi próba ezután jött, és kb karácsonykor megfogant a kislányunk. Nagyon féltem az elején, de próbáltam nyugtatni magam, hogy minden rendben lesz. Ja, szerintem ha fél-1 évig nem esnél teherbe, keresd fel a dokidat. Sok erõt, kitartást, és mihamarabbi + tesztet kívánok!
Szia. Idõ kell mire helyre jössz. Nem is igazán fizikailag, hanem lelkileg. Nekem volt két m.ab-om, de van két kisfiam. Szeptemberben mûtöttek a másodikkal, azóta most már rendben vagyok. Szeretnénk harmadik gyereket, most asszem összejött. Bár nem gondoltam volna.. Ne vádold magad, mert nem te tehetsz róla. Jól mondják, hogy a természet szelektál, de én is úgy vagyok vele, hogy inkább most menjen, mint betegen szülessen meg. Kitartást neked!!
Szia. Nagyon sajnálom, de tényleg csak pozitívan szabad gondolkodni. Nekünk 8 hónap után jött össze, és nagyon boldogok voltunk. A szülinapomon mondtuk el a családnak, nagy volt az öröm. Rá 1 hétre mentem megint az orvoshoz, és mondta, hogy nem fejlõdött, és szívhang sincs. Mondta, hogy várjunk egy hetet, hátha csak késõbb fogant, de szerinte mûtét lesz a vége legkésõbb köv. héten. Ekkor 9 hetes voltam, és a vizsgálat után két nappal elkezdtem vérezni, és meg is mûtöttek. Borzalmas idõszak volt, fõleg, hogy körülöttem hirtelen még ketten is így jártak. Próbáltunk egymásba lelket önteni. Mi a férjemmel ezután rengeteget jártunk kirándulni, csavarogni mindenfelé. Ez nagyon sokat segített.Próbáltam lekötni magam már amennyire lehetett, persze annak ellenére ha volt egy szusszanásnyi idõm, akkor máris ezen agyaltam. Lakásfelújításba kezdtünk, és amikor nem is számítottam rá, kiderült, hogy ismét kismama vagyok. Viszont késõbb volt pé-m, és ekkor azt hitték, hogy méhen kívüli. De nekem valahogy olyan érzésem volt, hogy most minden rendben lesz. És szerencsére nekem lett igazam, most pedig itt alszik a kiságyban a 14 hetes kislányom. Igyekeztem nem túlaggódni a terhességet, a második felére már sikerült is megnyugodnom. Nekem tavaly májusban volt a mûtét, és novemberben lettem ismét kismama. Csak arra szabad gondolni, hogy te semmit nem csináltál rosszul, és hamarosan ismét teherbe esel, amikor is minden rendben lesz!
Sajna, úgy látom, sokan küzdünk ezzel a problémával. Nekem 2005- ben volt egy spontán vetélésem, rá két hónapra teherbe estem, õ hála istennek már hat éves. Aztán tavaly nyáron úgy gondoltuk, jöhet a tesó. 2. hóban sikerült is, csak sajnos missed lett a vége októberben. Semmi baj, kivártunk 3 menzit, rá két hóra újabb terhesség, májusban újabb missed. Még mindig semmi baj- orvosom szerint- 3 menzi után újabb terhesség, októberben újabb mûtét. Most már küldenek genetikára, de én nem hiszem, hogy ezzel lenne a gond. Legalább csináltass egy hormonprofilt, hátha" csak " progeszteron pótlás kell. Nekem ugyan nem csinált a dokim, de én inkább erre gyanakszok, meg a sok stresszre, ami mind3 terhességem alatt ért a munkahelyemen. Bocsi, ha hosszú voltam...

Hogyan lehet feldolgozni, ha a kamasz gyerekedet, unokádat elüti egy autó és meghal?

Legjobb válasz: Szerintem vannak dolgok amiket szerintem nem lehet feldolgozni. http://www.libri.hu/konyv/megis-mondj-igent-az-eletre.html ez egy olyan ember könyve akinek meghalt a családja.

Sehogy.
Szerintem vannak dolgok amiket szerintem nem lehet feldolgozni. http://www.libri.hu/konyv/megis-mondj-igent-az-eletre.html ez egy olyan ember könyve akinek meghalt a családja.
Erre a kérdésre a választ akkor tudja meg valaki, ha már áttélte, lehet találgatni milyen érzés, mikor torkod szakadtából üvöltenél, de nem jön ki hang a szádon...
Miért van lepontozva az, aki azt írja, sehogy? Miért, szerintetek az a normális, hogy valakinek meghal a gyereke és pár hónap múlva már szökdel örömében az utcán vagy mi? Egyik ismerõsömnek meghalt a kislánya 9 éves korában, a kislány nagyanyja összeomlott, az anyja meg 10 hónap múlva már az új gyerekével büszkélkedett, vidám, virágmintás ruhákban járt. Szerintem aki igazán normális szülõ, nem tudja túltenni magát ezen, a fájdalom mindig megmarad.
21.50 Igen ez igy van! Csak az tudja, Aki ateli, de egy biztos, hogy kell egy bizonyos ido, hogy "eltudjuk" engedni, azt, akit mar visszahozni nem tudunk. Tudni kell elfogadni azt, ami ellen tehetetlenek vagyunk, s megkell tanulni elni anelkul, Akit annyira szerettunk es fontos volt Nekunk. Igen rajovunk, hogy a halal gondolatavan egyutt kell elni, mivel a kaszas az ugy erkezik, mint a tolvaj!
ma 21:39 KáBé! Sajnos ezt nem lehet feldolgozni 100%-ban sose. Nem megszokott dolog, hogy a szülõ temeti a gyerekét vagy az unokáját fõleg nem a kettõt egyszerre...
Nagyon nehezen, de az ido segit, muszaj feldolgozni es elengedni!
Soha nem lehet feldolgozni. Az én szüleim régóta halottak, de õk életük végéig se tudták feldolgozni azt, hogy a két éves bátyám kiszaladt a busz alá és azonnal meghalt. Hiába születtem én és a hugom, nem tudtuk pótolni Bécit.
A válasz egyszerü és rövid:SEHOGY
A kérdező hozzászólása: Nagyon köszönöm a válaszokat! Ma együtt voltunk a nagyobb unokámmal, legalább kisit beszélgettünk. Mondja, hogy idõnként bemegy az öccse bezárt szobájába, mikor egyedül van otthon, legalább ott érzi az illatát ---még minden úgy van, ahogy az utolsó tanítási napon, oszt. kirándulásból hazajövet hagyta --és ment edzeni ---csak nem tért már akkor haza. Tudom, hogy az élõk felé kell fordulni, próbálom is. Minden este kimegyek felnézek a csillagunkra, amit még kicsi korukban választottunk, hogy ott vannak azok, akiket szerettünk és már nincsenek köztünk. Úgy érzem, hogy most már õ is ott van, és együtt vannak ---remélem!!!!
Nekem a nyugtato tea sokat segitett, es az ima! Az ima az eltereli a figyelmet, es megnyugtatja az elmet, de ugyanakkor nem hiszel ilyenkor sem Istenben, sem emberben, csak ott allsz kegyetlenul kiszolgaltatva a sorsod elott, es tehetetlenul! En sem hordtam feketet, pedig 1 eve halt meg a lanyom 30 evesen, s az Ocsem 3 eve 39 evesen, de meg csak eszembe sem jutott az, hogy feketebe jarjak! Sot meg emberektol is elzarkoztam, hogy Senki ne mondja azt: hogy Oszinte reszvetem! mert meg hallani sem akartam, csak egyedul akartam lenni! Tehat olyan lettem, mint 1 "robot"! mentem dolgozni, a haztartast is vezetni kellett, mivel van meg 3 gyermekem, de ugy ereztem, hogy "kiteptek" a szivemet! S ehhez ido kell, hogy ez az erzes megszunjon, de megszunik ez az "uresseg" s aztan ha lassan is, de visszater az "elet"! Mivel felkell fogni, hogy ELNI kell, es az "eloknek" kell elnunk nem azoknak, Akik mar elmentek. Nekem talan a 3 gyermekem volt az, Aki labra allitott! De ugy, hogy Oket kellett "apolnom", szeretnem, nyugtatgatnom, mivel Ok meg nehezebben tudtak feldolgozni! Te is most probalj segiteni a nagyobbik Unokadnak, mert Te mar tapasztaltabb vagy, s talald meg a modjat, es hidd el, hogy igy konnyebb lesz Neked is. Nem szabad, hogy Mindenki elhagyja Magat, Valakinek tudni kell talpon maradni, es osszefogni meg az eloket. Tudom, hogy nagyon fajdalmas, de hidd el, hogy igy van, En tapasztaltam, s meg kell, hogy mondjam, hogy a mai napig ugy elem meg, mintha "aludtam" volna honapokig, de a gyaszolo gyermekeimnek segitettem feldolgozni a fajdalmukat, En Akit "megszaggatatott" a teremto!! A mai napig hihetetlenul allunk itt, s szinte 2 naponkent mindig megjegyzi valamelyik gyermekem, hogy Anyu, En nem hiszem el.... s Enis mindennap erre gondolok, hogy nem hiszem el, hogy meghalt! Az ido segit csak, de ne hagyd el Magad, allj talpra, mert a megvaltozhatatlant nem fogod tudni megvaltoztatni! "Amikor 1 ajto bezarodik mogottunk a foldi sikon, akkor megnyillik 1 ajto ott fent, es oda bekell lepned, s ott folytatodik az elet!"
A kérdésedre nem tudom a választ és nem is szeretném megtudni!Fogadd õszinte részvétemet!!!!!Én fiatal édesapám halálát sem tudtam feldolgozni még, pedig az három éve történt, de ez, amit te leírsz még borzasztóbb lehet.
A kérdező hozzászólása: Nagyon sokan élünk át ilyen kegyetlen csapást. Van még egy nõvére, aki szintén belerokkan, akár csak én, a nagymamája. Talán az édesapa megy legjobban tönkre. Próbálom úgy felfogni, hogy volt 17 év ajándékunk ---na de miért nem több??? Nem járunk feketében -- egyéb családi okok miatt -- remélem ezért nem szólnak meg. Na de ha igen, akkor magyarázzák el, hogy a feketében nem fáj annyira. Kerékpárversenyzõ volt, és edzés közben ütötte el egy autó, nagy belátható kanyarban!!! ---nagyon nehéz elfogadni!!!! csk nyugtatóval lehet elviselni a napokat.
Nem vagyok fiatal, a szüleim már nem élnek, de amíg éltek, én mindig csak afféle "pótgyereknek" éreztem magam, aki azért született, hogy pótolja az elvesztettett. 13 éves volt, hegedûmûvésznek készült, nagy tehetség, de a perforált vakbél megölte. Anyám élete végig nem heverte ki ezt, fiatalon meghalt, nagymama nevelt fel.
Én azt hiszem úgy próbálnám, hogy arra gondolnék, az élet ilyen körforgás, mindenki meghal egyszer, visszaépül az anyatermészetbe. Kinek mennyi idõ jut, ez kiszámíthatatlan. Naponta eltaposunk több hangyát, bogarat és nem is gondolunk rá, hogy azt is fel kéne tudni dolgoznunk, pedig azok is éltek, lehet, hogy még csak pár napja. A szeretteinket tulajdonnak is tekintjük ezért is fáj az elvesztése. Ez természetes, de az élet kiszámíthatatlan, bele kell törõdni abba, amit hoz.
A kérdező hozzászólása: Igen, én is így érzem, hogy egyre nehezebb, nem hogy könnyebb lenne!! Eddig olyan volt, mintha elment volna hazulról, de hiába várom!4 Ordítani szeretnék, de nincs hang, mint ahogy egyik válaszoló írja. És még csak két hónapja!!!! mi lesz késõbb?, Kerékpárversenyzõ volt, edzés közben ütötte el egy autó. Tegnap majd bele haltam, mert a közelben volt a verseny, és hallottam a felvezetõ motoros rendõr szirénáját!! Neki is ott lenne a helye a versenyzõk között!! Fizikai ez a lelki fájdalom!
A kérdező hozzászólása: Még annyit --hogy lehetõleg én is kerülöm az ismerõsöket---fõleg ha nem álltak eddig sem közel hozzám, és én sem szeretem, ha mondják, hogy "részvétem" , , aki közelebbi barát, az úgy is tudja, hogy mennyire szenvedünk, nem kell azt kifelé is mutatni, és nem kell állandóan rákérdezni, mert még az utcán is elsírom magam.


Ha éttermek, kávézók, bankok, okmányirodák, földhivatalok, posták, takarékszövetkezet, áruházak nyitvatartása érdekli, kattintson ide!