Találatok a következő kifejezésre: Ha valakinek lehet (3328 db)

Ha valaki (lehet rosszakaróm) azt mondja, hogy a tesója meghalt (aki nekem tetszik), mert lehet a tesója se akar velem dumálni, akkor annak hogy lehet utána járni, hogy igaz-e, amit mondott (mármint, hogy halott)?

Legjobb válasz: Esetleg tájékozódj a közösségi oldalakon, hogy mikor jelentkezett be utoljára, hivatalos iratot errõl nem kérhetsz ki.

Esetleg tájékozódj a közösségi oldalakon, hogy mikor jelentkezett be utoljára, hivatalos iratot errõl nem kérhetsz ki.
A kérdező hozzászólása: És a gyászjelentésekkel mi van? Az esetleg fenn van neten?

Ti mit tennétek ha valaki (lehet az volt párotok) aljas módon hitegetne titeket és áltatna?

Mit tennétek, ha úgy éreznétek, hogy a "volt párotok" azt mondja hogy szünetet kér, meg blabla és mikor elvileg lejár a szünet nem azt kapjátok amit akartok? TEgyük bele a történetünkbe még azt is, hogy nagyon ki vagytok, mert nagyon szeretitek ezt az embert(mindegy hogy fiú-e vagy lány), de ő erre nincs tekintettel valamilyen oknál fogva és csak hiteget hogy újrakezditek ha megváltoztatok, miközben hiába faragtatok magatokon, hiába mentetek el mindenhová segítségért,hiába beszélgettetek emberekkel, hiába fizettetek is másnak, hiába éheztetek a stressz miatt, hiába fogytatok, stb hiába küzdöttetek a párotokért( sőt olyat is átmódosítottatok a személyiségeteken, amit a legtöbb ember nem tenne meg,mert monduk ahogy volt úgy volt a jó ,de szeretetből megtettétek ezt és mert hiányzik nektek az illető), végülis nem akar összejönni , randizni veletek, nem akarja megtekinteni a saját "eredményét", ami miatta formálódott és alakult ki illetve át. MOndjuk mert nem vállalja fel hogy már nem kelletek neki sehogyan sem, még úgysem ha egy teljesen új színterű kapcsolat lenne a szünet utáni dolog.(Bocsi munkahelyi gépnél vagyok, és bocsi ha elírhattam valamit,de kicsit remeg a kezem a stressztől, meg mert nem bírtam ki hogy ezt ne kérdezzem meg) Szóval ti mit tennétek ebben az esetben?

Legjobb válasz: Sosem kértem senkitõl szünetet egy kapcsolatban, és ha tõlem kértek, ott fejeztem be az adott kapcsolatot.Egyetlen egy embernek adtam, aminél pillanatnyilag pozitiv lett a dolog, de hosszútávon buktam lelkileg 2x többet mint ahogy gondoltam. Pontosan ezért 18 év óta nem adok ilyenre, hogy ne járjak így ahogy te.

Sosem kértem senkitõl szünetet egy kapcsolatban, és ha tõlem kértek, ott fejeztem be az adott kapcsolatot.Egyetlen egy embernek adtam, aminél pillanatnyilag pozitiv lett a dolog, de hosszútávon buktam lelkileg 2x többet mint ahogy gondoltam. Pontosan ezért 18 év óta nem adok ilyenre, hogy ne járjak így ahogy te.
ugyenez volt velem is... a végsõkig elmentem érte a szünetben is küzdöttem feláldoztam érte mindent mire benyögte, hogy bocsi de beleszeretett másba
akkor bocs, és annak a hozzászólónak is akinek írtam, ugyanis nem jutottam végig a kérdés mellé kitett magyarázatodon.. bocsi kérdezõ
Lehet a két perc, felért egy nagy vallomással: Kamu a kérdésed, bár jót mosolyogtam a végén:D
A kérdező hozzászólása: Õ is szenvedett, mert én voltam a legtöbbször abalhészító :( beismerem. DE megváltoztam tényleg, csak adjon még egy esélyt nekem. Szükségem van erre az esélyre.
mégis mit szerettél rajta? Látszólag csak kín és gyötrelem mellette az életed. Ezen mit szerettél? Miért hiányzott?
30 Szerintem te kamuzol, mert nem adod a nevet, és szerintem jókat nevethetsz, legalábbis az irásod alapján simán átjön.. Na ha 2 percen belül nincs név-akkor kamu a kérdésed:D
Már bocs, hogy megkérdezem, de minek g*ciskedtél vele, ha most meg ennyire kikészültél, hogy esetleg buktad a kapcsolatot?
A kérdező hozzászólása: HA tényleg az ex van benne, akkor ez így nagyon nem jó, mert én meg kikészülök, tudnom kéne hogy mi van és akkor nem küzdenék tovább. Ilyen egyszerû. DE ha lát engem ISten, akkor megszán talán, és kapok majd valamit ezért a sok szenvedésért és bánatért. VAgy õt kapom vissza, vagy egy másikat, aki ugy ahogy vagyok szeret.
27 Szerintem te az exével beszéltél:xDDDDDD apuci gyanánt:DD Nem papát mondott véletlenül?:xDDDD ui: Ember légy már észnél, nincs olyan felnõtt nõ, aki a hozzájárulását adná, hogy az apja cselekedjen helyette bármit is. Nem hogy pasis dolgot, hanem bármit:DD Szépen benyelted az elõadást. Na lökd a nevet, meg a kort:DD
Azért az is erõs, hogy az apa (vagy bárki) diktál a lányának, hogy most mi történjen. :( Én is hittem, hogy rossz, szemét vagyok, de nem, nem ez volt, a jelenlegi párom felhomályosított, miután mindent elmeséltem neki, hogy velem minden rendben van, csak az exnél hiányzik egy fogaskerék. És pont az, amelyik a többit hajtja.
A kérdező hozzászólása: NEm mondom meg akeresztnevét, mert azzal a maradék utolsó kis esélyem is elszáll. ÉS igen az apja volt a telefonban. Bûnhõdtem, megbántam amiket tettem vele, és vissza szeretném kapni õt. MEgváltoztam komolyan, olyan dolgok mint voltak már nem lesznek.
Isten nem letezik..
A kérdező hozzászólása: Egyáltalán nem kamu kérdés ez. -.- NEm kívánom neked kedves 49 százalékos, hogy átéld azt amit én. DE itt most nem részletezném, ha megengeded.
hány éves vagy?? ebben a történetben valami nem stimmel...
szegedinek?
nem álltat téged. Ú.F.
A kérdező hozzászólása: Még egy utolsó kérdés, és tényleg törlöm magam, egy szegedi , normális férfi tud találni Szegeden magának egy normális hozzá illõ lányt? És nem , nem vagyok az a "parasztos" fiú.
A kérdező hozzászólása: ÉS te kivagy? , meguntam a kérdezést, mert nem lehet itt normális válaszokat találni, fõleg nem egy szegedinek -.-
ja persze utolsó... :'( :'( el sem olvastam még miket írtál, de már most kikészültem
A kérdező hozzászólása: CSak mert már unom a gyakorit, nagyon unom, egy nagy hülyeség.
A kérdező hozzászólása: EZ az utolsó kérdésem, többet nem gyakorizok. Viszlát.
39 Útólag ennyire fiatalitani magad, nem ér:DD
A kérdező hozzászólása: 18 és 21 közötti vagyok.
24 Szerintem a nõ exe kavar a háttérbe, hogy eltakarítson..
20 Biztos hogy az apja szólt be neked? vagy az exe volt, csak az apjának álcázta magát, akinek te vetélytársa vagy?
A kérdező hozzászólása: Siralmas, hogy férfiként kihasználnak anõk csak. És nem szeretnek igazán. Én is hibás voltam, oké beismerem. De miért kell ezt csinálni velem? Mivel érdemeltem ki ezt a fajta "kezelésmódot"? MIndenhová elmentem, még templomba is nem is egybe.
100%-ot akartam írni bocs
A kérdező hozzászólása: Én e egy férfi vagyok, méghozzá érzékenyebb az átlagnál és komoly férfi. Mit tegyek most akkor?!
Ugyanezen mentem át 15 kg-t fogytam bekerültem a kórházba ott eldöntöttem hogy köszönöm nekem ebbõl elég. Kizártam az életembõl végleg, eldöntöttem hogy itt és most én továbblépek. El kell engedni lelkileg.. Ismerkedni továbblendülni rajta..
4 Miért kért szünetet egyáltalán? mit kellett változtatnod?
Hát keress másik pasit!Aki olyannak szeret amilyen valójában vagy.Én senki kedvéért nem változnék meg.Szeressen úgy ahogy vagyok.Soványan, kövéren, teljesen mindegy.Tuti van olyan ember akinek te jössz be 1005-osan.És akkor majd ha az ex látja, hogy boldog vagy rájön mit veszített.
A kérdező hozzászólása: JEsszusom, velem is ez lesz? Fuhh bele sem merek gondolni mi lesz akkor, te jó ég!
Nézd, én már ott feladtam volna, hogy szünetet kér az illetõ.A szünet egyenlõ a szakítással, a jellemtelen emberek takarója.Szóval nem találom meglepõnek, hogy ez lett a végkifejlet, én egyszerûen semmibe venném ezt az alakot ezek után.Csak azért sem merülnék depresszióba, elvégre nem is érdemli meg az illetõ, akkor meg minek tegyem magam tönkre?Ha valaki változni akar, önmagáért változzon, ne másért, aki ráadásul játszadozik más ember érzéseivel.Az egészet el kell felejteni, bedobni a kukába.
A kérdező hozzászólása: Rajtam soha semmi nem fogott így ki, mint a szerelem, egyszerûen megbetegít. A szerelem rossz dolog. DE nem tudom megállni hogy ne szeressek valakit( a családomon kívül) Én amugy is egy szerelmes típus vagyok, nem tudok mit tenni ez ellen, ilyen az alapom. Sajnos :(
:-)bocs akkor ne pasit keress hanem csajt:-) Tényleg bocsi, azt hittem csaj vagy:-) A lényeg ugyan az.Ennek a nõnek sose leszel jó.Tök mindegy mit csinálsz!Ha valamit véghezvittél az õ terve szerint kitalál mást.Hidd el!!!
Nagyon nehéz dolgod lesz a felejtéssel ha ennyire szereted de nem érdemli meg hogy nem egyél meg ilyesmi tudom milyen rossz ez sokszor át életem én is de ne tedd magad tönkre és ez egy veszett ügy sajnos ne szomorkodj ...!!!!
A kérdező hozzászólása: Figyeljetek, mikor találom meg azt a nõt, aki értékelni tud engem igazán, aki értékeli azokat a dolgokat amik nincsenek meg más fiúkban és férfiakban, aki fülig szerelmes belém és én is belé. Mikor? mikor?
A kérdező hozzászólása: Higgyétek el hogy én nagyon rosszul bántam a párommal, nem csaltam meg semmi ilyen, de nagyon förtelmes volt a viselkedésem. DE másokon keresztül azt mondta ha megváltozom akkor szeretné folytatni, ez nem elég remény nekem???
20 Nyögd ki a keresztnevét.
hú papám, ha apuka diktál a lányának akkor te elveszett ember vagy már ... tovább kell lépned mielõtt belezavarodsz ... a templom meg minek ide?
ha az apja beleszólt, akkor baj van sajnálom, de a szülõ beleszól, ott azonnal fejezd be, ezt nem tartottam soha normálisnak nem formáljuk át a másikat, találkozol vele, úgy fogadod el, hát itt nem ez van, Te tudod mit teszel, de ebbõl amúgy se lenne semmi jó N
A kérdező hozzászólása: Figyeljetek nem õ mondta ki konkrétana szünetet, hanem az apja, és ebbe maradtak. ÉS õ s zigorúan tartja magát ehhez( a párom). EL sem tudtam nélküle képzelni létezni. ÉS most nem beszélhetek vele. Borzasztóan fájdalmas ez nekem. FÕleg hogy nem érzi át a dolgot, miközben pont ugyan ezt tette vele az elõzõ barátja is, szünetet kért majd dobta, és a párom öngyilkos akart lenni fájdalmában. Most õ teszi ezt velem. ÉS fogadok hogy valamelyik kommentelõ között van vagy éppen most nézi ezt akérdést. DE nem szakad meg aszíve. NEm szakad meg a szíve.
Én tovább lépek. Mi az, hogy "újrakezdjük, ha megváltoztál"? Hülyeség. Hiszen annak idején -elvileg- azért szeretett belém, aki, és ami vagyok.Megismerte minden tulajdonságomat, és úgy fogadott el, ahogy vagyok. Az most hirtelen hogyan lehet "rossz"?
Mit kerestél te egy templomban? egyáltalán minek teszed be a lábodat ilyen helyre??????
Én azokat az embereket és legyen fiú vagy lány akinek azt mondják hogy legyen egy kis szünet, nem fogja fel, hogy ez nem jelent mást mint egy kíméletes de végleges szakítás, nem tudom megérteni hogy miért nem vették az adást. Ha két ember szereti egymást ott nincs helye a szünetnek. A legtöbb ember csak kíméletes akar lenni, vagy gyáva megmondani az igazat, hogy már nem szeret, nem akar veled járni. Így jön a szokásos szöveg aminek bizony megvan az értelmezése. - Legyen egy kis szünet köztünk, hogy gondolkodni tudjak a jövõnkrõl (értsd: nem akarok már veled járni, de megbántani sem akarlak..szóval vége) - jobbat érdemelsz nálam( értsd: nem jössz be nekem) Kedves kérdezõ: Nem árt tudni hogy bizonyos mondatokat nem kell szó szerint értened. Ha valaki szeret az veled marad. Ha nem szeret akkor szakít veled..ennyi.
10 Igy konkrétan tényszerûen szünetet kért a nõ, vagy te gondolsz szünetre? vagy te kérted a nõtõl a szünetet. Egyáltalán az illetõ hány éves? te hány éves vagy? Szóval többet kéne tudni..
keress egy jobb embert, aki megbecsül. de komolyan. velem is volt ilyen. és sokat szenvedtem. ne ess bele a csapdájába.

Mikor jelentkezik elöször a mellfeszülés, ha valaki lehet, hogy babás, de még nagyon az elején van?

Legjobb válasz: Szia!Én úgy tudom.hogy a mellfeszülés az elsõ jelek közé tartozik.Babára gyanakszol?

Szia!Én úgy tudom.hogy a mellfeszülés az elsõ jelek közé tartozik.Babára gyanakszol?
Szia! Nálam is pont ez van. Bár nekem jövõ szombaton kéne (ill. nem kéne!) megjönnie, viszont tegnap óta feszül a mellem. Én úgy tudom, hogy a peteérést (ill. megtermékenyítést) követõ 5. napon kezdõdik a beágyazódás, és 7 napig tart. Ennek is jele lehet a mellfeszülés. Neked mikorra lenne esedékes a mensid?
A kérdező hozzászólása: Igen, de nem feszül a mellem egyáltalán. A mensimnek máj.18-án kellett volna jönni, de azóta se jön, szerencsére. Asszem holnap reggel tesztelni kéne.
Drukkolok Neked nagyon! Olvastam már olyan válaszokat is, hogy egyáltalán semmit sem éreztek, és babásak lettek. Úgyhogy van remény:) Sok sikert!!
A kérdező hozzászólása: Köszi....drukkoljatok!!!!
Drukkk!!! És tényleg semmi változást nem észlelsz magadon semmit? Van ilyen mondjuk. Szokott máskor is késni a mensid?
Nekem egyik terhességemnél sem feszült a mellem. Tesztelj! Drukkolok!
A kérdező hozzászólása: Semmi különös érzés nincs, de a mensim még sose késett ennyit. A hangulatom változó, néha fura a hasam, talán kicsit ég a gyomrom. Pár napja volt, megjövös érzés, de csak gyengén.
Érdekes dolgok ezek. Nekem mindig feszül a mellem mensi elõtt, de most egyszerûen elmaradt :O De mégsem hiszem , hogy baba, semmi mást nem érzek bár nem is figyelem a jeleket, mensi elõtt 2 nappal azért mégis feltûnt hogy nem fáj a mellem :) Mégis nem merek reménykedni , mensire készülök. Neked megy a drukk :)

Hogyan lehet kideríteni, ha valakinek PCOS betegsége van? Milyen vizsgálatokat kell elvégezni?

A nõgyógyászom mondta,hogy lehetséges hogy ez a bajom, mert több apró hólyagot látott a petefészkemben.

Legjobb válasz: A PCOS-nnél 3 kritérium közül 2-nek kell teljesülnie az alábbiak közül: 1. oligo vagy anovuláció (ez ritka vagy hiányzó peteérést jelent): Ezt sok esetben már az anamnézisfelvétellel ki lehet deríteni, mert sok nõ, akinek nincs rendesen ovulációja, az nem is menstruál rendszeresen. Mondjuk ha vkinek csak 2-3-4 havonta jön meg a vérzése, akkor az már egy jel. Ha vkinek rendszeresen van vérzése, akkor UH követéssel, vagy akár szimpla alaphõ méréssel is ki lehet deríteni, hogy van-e ovulációja. Illetve 21. napon mért progeszteronszint is megmondja. 2. Magas androgénszint klinikai és/vagy biokémiai jelei. A klinikai jeleket látja az orvos (vagy a beteg elmondja), pl. erõs szõrösödés, férfias kopaszodás, olyan helyeken szõrnövekedés, ahol nõknél nem jellemzõ, acnés, pattanásos, zsíros bõr. A biokémiai jeleket meg nyilván vérvétellel lehet megállapítani, amikor is megmérik, hogy pontosan mennyi a vérben az androgének koncentrációja (tesztoszteron, DHEA, androszténdion + SHBG, ami egy androgénkötõ fehérje). Tehát 2 kritériumnak kell meglenni, de elõbb ki kell zárni az összes olyan egyéb betegséget, ami a tüneteket okozhatja. 3. Policisztás petefészek. Ezt nyilván UH-val lehet látni. Emellett egyéb eltérések is lehetnek PCOS-ben, amik nem szükségesek a diagnózis felállításához, de nagyon gyakoriak PCOS-ben. Ilyen az inzulinrezisztencia, amit terheléses vércukor és inzulinszint méréssel lehet igazolni. De lehet már súlyosabb is, amikor nem csak IR, hanem csökkent glükóztolerancia vagy akár cukorbetegség áll fenn (az elõbbi terheléses vércukorvizsgálattal is, az utóbbit meg éhgyomri vércukorvizsgálattal is ki lehet deríteni). Jellemzõ még a betegségre a magas LH/FSH arány a ciklus 3. napján. Ezt szintén vérvételbõl lehet megnézni. Normálisan az arányuk 1:1-hez, PCOS-ben az LH magasabb (többszöröse az FSH-nak). És elõfordul még magasabb prolaktinszint, esetleg alacsonyabb ösztrogénszint is. Gyakori még az alacsony D-vitamin szint is. Szóval ha vki korrekten ki szeretné vizsgálni a betegséget, akkor: - meghallgatja a panaszokat, rákérdez a ciklusra, szõrnövekedésre stb. - elküld (vagy megnéz) UH-val (hüvelyi) - kér egy hormonpanelt (LH, FSH, prolaktin, ösztrogén, progeszteron, tesztoszteron, DHA, androszténdion, SHBG, cortisol, TSH, esetleg T3 és T4, 17-OH-progeszteron) - esetleg D-vitamint szint mérés (de mivel különösen nehéz túladagolni, nem mindig küldenek el mérésre) - terheléses vércukorvizsgálat és inzulinszint mérés (minimum 3 pontos, de nekem pl. 4 pontosat kértek)

A PCOS-nnél 3 kritérium közül 2-nek kell teljesülnie az alábbiak közül: 1. oligo vagy anovuláció (ez ritka vagy hiányzó peteérést jelent): Ezt sok esetben már az anamnézisfelvétellel ki lehet deríteni, mert sok nõ, akinek nincs rendesen ovulációja, az nem is menstruál rendszeresen. Mondjuk ha vkinek csak 2-3-4 havonta jön meg a vérzése, akkor az már egy jel. Ha vkinek rendszeresen van vérzése, akkor UH követéssel, vagy akár szimpla alaphõ méréssel is ki lehet deríteni, hogy van-e ovulációja. Illetve 21. napon mért progeszteronszint is megmondja. 2. Magas androgénszint klinikai és/vagy biokémiai jelei. A klinikai jeleket látja az orvos (vagy a beteg elmondja), pl. erõs szõrösödés, férfias kopaszodás, olyan helyeken szõrnövekedés, ahol nõknél nem jellemzõ, acnés, pattanásos, zsíros bõr. A biokémiai jeleket meg nyilván vérvétellel lehet megállapítani, amikor is megmérik, hogy pontosan mennyi a vérben az androgének koncentrációja (tesztoszteron, DHEA, androszténdion + SHBG, ami egy androgénkötõ fehérje). Tehát 2 kritériumnak kell meglenni, de elõbb ki kell zárni az összes olyan egyéb betegséget, ami a tüneteket okozhatja. 3. Policisztás petefészek. Ezt nyilván UH-val lehet látni. Emellett egyéb eltérések is lehetnek PCOS-ben, amik nem szükségesek a diagnózis felállításához, de nagyon gyakoriak PCOS-ben. Ilyen az inzulinrezisztencia, amit terheléses vércukor és inzulinszint méréssel lehet igazolni. De lehet már súlyosabb is, amikor nem csak IR, hanem csökkent glükóztolerancia vagy akár cukorbetegség áll fenn (az elõbbi terheléses vércukorvizsgálattal is, az utóbbit meg éhgyomri vércukorvizsgálattal is ki lehet deríteni). Jellemzõ még a betegségre a magas LH/FSH arány a ciklus 3. napján. Ezt szintén vérvételbõl lehet megnézni. Normálisan az arányuk 1:1-hez, PCOS-ben az LH magasabb (többszöröse az FSH-nak). És elõfordul még magasabb prolaktinszint, esetleg alacsonyabb ösztrogénszint is. Gyakori még az alacsony D-vitamin szint is. Szóval ha vki korrekten ki szeretné vizsgálni a betegséget, akkor: - meghallgatja a panaszokat, rákérdez a ciklusra, szõrnövekedésre stb. - elküld (vagy megnéz) UH-val (hüvelyi) - kér egy hormonpanelt (LH, FSH, prolaktin, ösztrogén, progeszteron, tesztoszteron, DHA, androszténdion, SHBG, cortisol, TSH, esetleg T3 és T4, 17-OH-progeszteron) - esetleg D-vitamint szint mérés (de mivel különösen nehéz túladagolni, nem mindig küldenek el mérésre) - terheléses vércukorvizsgálat és inzulinszint mérés (minimum 3 pontos, de nekem pl. 4 pontosat kértek)
A "Tehát 2 kritériumnak kell meglennie.... részt a 3. pont után akartam, de remélem így is érthetõ azért:D
A kérdező hozzászólása: Köszönöm az információkat. Sokat segítettél.. :) Minden jót!

Hogyan lehet észrevenni, ha valaki csak a pénzemért van velem?

Legjobb válasz: Igen! Az nagyon eredeti ötlet, hogy ne költsön rá egy fityinget sem! Sõt étterembe is és máshol is mindent a nõ fizessen! :D Van erre egy sztorim. Annak idején megismerkedtem egy fiúval. Az elsõ randi során felajánlotta, hogy el visz engem egy nagyon nívós étterembe. Õ AJÁNLOTTA FEL!Én helyismerettel sem rendelkeztem. Így gõzöm sem volt arról, hogy milyen ez a hely. Bementünk, leültünk és a srác elképedt, hogy milyen drága ez a hely. Természetes jó hangosan fejtette ki a véleményét úgy hogy a pincér is hallotta. Szóval hangosan ki ecsetelte, hogy neki csak ennyi pénze van, szó szerint azt mondta: ENNYIBÕL KELL GAZDÁLKODNI! Kérjünk inni valót és felesbe fizetjük. Mondtam neki rendben tegyen úgy ahogy neki jó. Mivel én is önálló jövedelemmel rendelkeztem, volt is nálam elég pénz és ha már étterembe vagyok , fõleg egy I. osztályú helyen én is igen is kifogom élvezni a gasztronómia adta lehetõségeket így én a saját költségemen rendesen megvacsorázok. Láttam a srác arcán a megkönnyebbülést, a pincérrel összenéztünk hát soha nem felejtem el az arcát. Mindketten egymásra néztünk mosolyogtunk. A következõ megdöbbenésem akkor volt amikor kihozta a pincér az ételt. Elkezdtem enni és a srác szokásához híven hangosan megjegyzést tett hogy mennyire finom lehet amit eszek meg stb... Szó szerint kinéztem a számból az ételt. Felajánlottam neki mert iszonyatosan kínosnak tartottam, hogy rendeljen õ is, biz Isten kifogom helyette fizetni. Csak rendeljen és ne beszéljen hülyeségeket egyfolytában, fõleg úgy hogy a pincér láthatóan ezen a kínos szituáción szórakozott, mosolygott rám meg sorolhatnám. A srác nemet mondott azzal a kijelentéssel hogy õ bizony nem éhes! Mikor befejeztem az evést. Ki kellett mennem a mellékhelyiségbe. Vissza fele a srác arcát figyeltem, megkönnyebbülést láttam rajta. Erre hangosan beszólt. Húúú már azt hittem, hogy leléptél és nekem kell kifizetni mindent. Erre intettem a pincérnek, hogy fizetnénk. Kihozta a két külön számlát, mindenki a sajátját kifizetve távoztunk... Úgy megfogalmazódott bennem, hogy lehet valaki ilyen fa.z fej ha valahová elhív egy nõt olyan helyre amirõl jól tudja, hogy egy I osztályú hely, meg azt is tudja, hogy õ egy csórikám, akkor mi a fenéért viszi olyan helyre? Elmehettünk volna sétálni is. Vagy beülünk a mekibe. Bekapunk egy pár százas ajánlatot azt jó van! Vagy még az étterem elõtt megmondhatta volna, hogy nincs sok pénze és fizesse mindenki a saját maga fogyasztását. De könyörgöm! ne járasson már le engem is a pincér elõtt amikor hangosan kijelenti hogy milyen drága ez a hely és neki nincs pénze. Szóval kedves kérdezõ! Úgy gondolom ha egy lányt elviszel étterembe (csak nézd meg elõtte az ár kategóriát,melyikbe viszed. :D)vagy kifizetsz helyette egy színház jegyet az még nem a világvége és nem biztos hogy a pénzedet akarja a nõ! Ha meg nincs rá keret akkor sincs semmi.. lehet sétálni is... Én az igazi kihasználást ott értem a nõ részérõl amikor nagyon drága ajándékokat vesz valaki a nõnek és az el is fogadja azokat! Vagy vannak olyan nõk is akik kifejezetten elmondják mit szeretnének! Ez már kimeríti nálam a gusztustalanság és a kihasználás kategóriáját! Én egyetlen egy pasimtól sem kértem semmit. De a legtöbbje igen is nem s.arozott azzal, hogy õ fizessen egy éttermet, színházat, nyaralást..... De kiemelem, hogy EZEKET SOHA NEM ÉN KÉRTEM! Tõlük volt egy gesztus! Én beértem egy tábla csoki, vagy egy szál virággal, vagy éppen egy kellemes sétával is.

Igen! Az nagyon eredeti ötlet, hogy ne költsön rá egy fityinget sem! Sõt étterembe is és máshol is mindent a nõ fizessen! :D Van erre egy sztorim. Annak idején megismerkedtem egy fiúval. Az elsõ randi során felajánlotta, hogy el visz engem egy nagyon nívós étterembe. Õ AJÁNLOTTA FEL!Én helyismerettel sem rendelkeztem. Így gõzöm sem volt arról, hogy milyen ez a hely. Bementünk, leültünk és a srác elképedt, hogy milyen drága ez a hely. Természetes jó hangosan fejtette ki a véleményét úgy hogy a pincér is hallotta. Szóval hangosan ki ecsetelte, hogy neki csak ennyi pénze van, szó szerint azt mondta: ENNYIBÕL KELL GAZDÁLKODNI! Kérjünk inni valót és felesbe fizetjük. Mondtam neki rendben tegyen úgy ahogy neki jó. Mivel én is önálló jövedelemmel rendelkeztem, volt is nálam elég pénz és ha már étterembe vagyok , fõleg egy I. osztályú helyen én is igen is kifogom élvezni a gasztronómia adta lehetõségeket így én a saját költségemen rendesen megvacsorázok. Láttam a srác arcán a megkönnyebbülést, a pincérrel összenéztünk hát soha nem felejtem el az arcát. Mindketten egymásra néztünk mosolyogtunk. A következõ megdöbbenésem akkor volt amikor kihozta a pincér az ételt. Elkezdtem enni és a srác szokásához híven hangosan megjegyzést tett hogy mennyire finom lehet amit eszek meg stb... Szó szerint kinéztem a számból az ételt. Felajánlottam neki mert iszonyatosan kínosnak tartottam, hogy rendeljen õ is, biz Isten kifogom helyette fizetni. Csak rendeljen és ne beszéljen hülyeségeket egyfolytában, fõleg úgy hogy a pincér láthatóan ezen a kínos szituáción szórakozott, mosolygott rám meg sorolhatnám. A srác nemet mondott azzal a kijelentéssel hogy õ bizony nem éhes! Mikor befejeztem az evést. Ki kellett mennem a mellékhelyiségbe. Vissza fele a srác arcát figyeltem, megkönnyebbülést láttam rajta. Erre hangosan beszólt. Húúú már azt hittem, hogy leléptél és nekem kell kifizetni mindent. Erre intettem a pincérnek, hogy fizetnénk. Kihozta a két külön számlát, mindenki a sajátját kifizetve távoztunk... Úgy megfogalmazódott bennem, hogy lehet valaki ilyen fa.z fej ha valahová elhív egy nõt olyan helyre amirõl jól tudja, hogy egy I osztályú hely, meg azt is tudja, hogy õ egy csórikám, akkor mi a fenéért viszi olyan helyre? Elmehettünk volna sétálni is. Vagy beülünk a mekibe. Bekapunk egy pár százas ajánlatot azt jó van! Vagy még az étterem elõtt megmondhatta volna, hogy nincs sok pénze és fizesse mindenki a saját maga fogyasztását. De könyörgöm! ne járasson már le engem is a pincér elõtt amikor hangosan kijelenti hogy milyen drága ez a hely és neki nincs pénze. Szóval kedves kérdezõ! Úgy gondolom ha egy lányt elviszel étterembe (csak nézd meg elõtte az ár kategóriát, melyikbe viszed. :D)vagy kifizetsz helyette egy színház jegyet az még nem a világvége és nem biztos hogy a pénzedet akarja a nõ! Ha meg nincs rá keret akkor sincs semmi.. lehet sétálni is... Én az igazi kihasználást ott értem a nõ részérõl amikor nagyon drága ajándékokat vesz valaki a nõnek és az el is fogadja azokat! Vagy vannak olyan nõk is akik kifejezetten elmondják mit szeretnének! Ez már kimeríti nálam a gusztustalanság és a kihasználás kategóriáját! Én egyetlen egy pasimtól sem kértem semmit. De a legtöbbje igen is nem s.arozott azzal, hogy õ fizessen egy éttermet, színházat, nyaralást..... De kiemelem, hogy EZEKET SOHA NEM ÉN KÉRTEM! Tõlük volt egy gesztus! Én beértem egy tábla csoki, vagy egy szál virággal, vagy éppen egy kellemes sétával is.
Ne vegyél neki semmit. Ne vidd el éttermekbe és egyéb drága helyekre, csak szimplán sétálgassatok parkokban, bár most jön a tél tehát ésszerûbb lenne valami kávézó/teázó de határozottan NE! --> inkább nálad/nála legyetek, dvd-zzetek, minden ami ingyen van. Egy idõ után úgyis kiderül. De valami oka csak van, hogy megkérdezted itt. :)
Ha fiú vagy, akkor onnan, h nem nézel ki jól.
Kérdezõ, fizethet a nõ is nyugodtan. Pont az ilyen gondolkodás miatt kényelmesednek el a nõk (vagy éppen ellenkezõleg, kényelmetlen nekik és lépnek). Nem értem mi ez a lovagisasság megjátszása. Ma cirka 3 millió ember él a létminimum alatt. És mégis mennyi a lovagias ember. Nem értem egy csóró minek játszik bárót? Tehát mindent fizetnek a nõknek, maguknak meg semmit, mert nem jut rá. A csajod meg pont a lehúzósak fajtájából való. Heti nyavalygás hogy ráköltsd a pénzed. Legalábbis ahogy elõadtad. Utána meg mész haverokkal sörözni és össze kll dobni a lóvét mert már nem maradt.
akkor tényleg hülye vagy :) hetente ajándékot venni teljesen felesleges. akkor inkább abból a pénzbõl szervezzetek valami jó programot, az örök emlék marad, az a felsõ vagy akármi amit mgveszel neki viszont 2 hónap múlva a szekrény mélyén végzi.
A kérdező hozzászólása: Hát én személy szerint SOHA az életben nem tudnám elnézni, hogy egy nõ fizessen, vagy beleadjon... Inkább nemmegyek sehova de nekem ilyen gondjaim eddig nincsenek :) Mindig kitudom fizetni, hát sajnálom ate helyzetedet, amikor elvitt a pasi és nemvolt pénze :D ez már azért szívás :D meg egy f...fej már neharagudj de ezt kell mondanom :D Amúgy nem úgy értem, hogy mindig amikor megyünk valahova kér valamit, csak egy héten egyszer mondja h teccik neki ez az, és nem mondja ki, de valahogy érezteti h vegyem meg :D És én még megis veszem :D Tiszta hülye vagyok :D
elsõ kettõre értettem, hogy el van tévedve :)
el vagytok kissé tévedve. a pénzre hajtó nõk nem egy éttermi vacsorára menek rá, hanem hogy a pasi tartsa el õket. szóval a cechet adott esetben simán kifizetik, hiszen a befektetés reményeik szerint megtérül (pénzre hajtó pasik stratégiája ugyanez). szóval tévúton jártok, ha azt hiszitek, ilyennel ki tudjátok õket a szûrni. a legbiztosabb: nincsen sem önálló egzisztenciája, sem jövedelme, és nem is igyekszik azon, hogy legyen. vagy abszolút nem tud arra a kérdésre válaszolni, hogy "mit szeretnél csinálni 5 év múlva?" vagy teljesen ködös, ábrándozás szintû "tervekkel" jön elõ. nem egy vacsorameghíváûs elfogadása a "pénzre hajtás", kivéve ha az illetõ konkrétan éhezik. egyébként behúzni pont az olyan kicsinyes embereket a legkönnyebb, akik azt hiszik, attól, hogy a pincér elõtt fillérezgetnek, ki mennyit fizessen, megkímélik magukat a kihasználós nõktõl/pasiktól. pedig dehogy :D
8:51-es válaszát elolvastam...mit ne mondjak, megdöbbentõ!!! Remélem nem volt 2. randi.:) Párom mesélte, hogy a volt barátnõje olyan volt, hogy apró megjegyzéseket tett, hogy mit szeretne. Például, hogy nincs egy ruhája se amit felvegyen egy elegánsabb helyre, és kicsikarta páromból, hogy vegyen neki egy méregdrága koktélruhát. Az ilyenekbõl lehet szerintem kikövetkeztetni, hogy kihasznál. Nem biztos, hogy csak a pénzedért van veled, mert attól még lehet, hogy szeret. Ha csak a pénzedért van veled, akkor mindent megvetet magának, kiharcolja, hogy elvidd a legdrágább helyekre, nyaralni és egy ft-ot se fizet. De más az, ha te ajánlod fel neki. Akkor szexel veled, ha megkapta amit szeretett volna, mondjuk egy drága óra után stb. Szerintem ezekbõl észrevehetõ, hogy csak a pénzedért van-e veled.
Milyen hülyeség, "ha nem nézel ki jól " ... Hát basszus ha csak ilyen barátnõket találtatok akkor én kérek elnézést! Minden nõnek más az ideálja, valaki az izmosat, más a mackósat és valaki a 40 kg - os srácokat kedveli... Azon gondolkozom , hogy amikor bármilyen kérdés felmerül, miért nem kérdezitek meg a barátnõtöket, mert mi semmit sem tudunk így válaszolni, magyarázat vagy akármi nélkül.
„vagy kifizetsz helyette egy színház jegyet az még nem a világvége és nem biztos hogy a pénzedet akarja a nõ! Ha meg nincs rá keret akkor sincs semmi.. lehet sétálni is...” De arra sincs ennyi erõvel garancia, hogy nem a pénzre hajt. Azért a negyedik randin nem lehet csak sétálni, mert gondolom a csaj már húzza a száját, hogy már megint csak séta. „De más az, ha te ajánlod fel neki. Akkor szexel veled, ha megkapta amit szeretett volna, mondjuk egy drága óra után stb.” Furcsa, hogy ezen az oldalon is lenézik és megvetik a prostikat, holott ez azért simán kimeríti a k.rvaság fogalmát. Rendben van. Vannak olyan férfiak, akik tele vannak pénzzel és azt hiszik, hogy ezzel meg lehet venni a nõket, de a nagy többség nem ilyen, így a csajok azért ne várják már el mindenkitõl, hogy vagyonokat áldozzon rá. Ha pedig én egy lóvés f*szi vagyok, akkor az a minimum, hogy a csaj akkor, annyi ideig, olyan pózban dug velem, ahogy akarom. Persze erre ott vannak a kis tiniribancok is, azokra meg nem kell sokat költeni. „a legbiztosabb: nincsen sem önálló egzisztenciája, sem jövedelme, és nem is igyekszik azon, hogy legyen.” Ez sem feltétlen 100%. Simán lehet valaki, akinek mondjuk van egy kisebb lakása, de tele van adóssággal és úgy gondolja, hogy jól jönne egy szerencsétlen, aki megkönnyítené az életét. Ez nemtõl független dolog. „Hát én személy szerint SOHA az életben nem tudnám elnézni, hogy egy nõ fizessen, vagy beleadjon...” Na ez a legnagyobb baj, a probléma forrása. Miért lennétek ti különbek, mert nõk vagytok. Az udvariasság és a lovagiasság kimerül abban, hogy az ember kinyitja az ajtót, vagy lesegíti a kabátotokat, de az, hogy mindig mindent fizessen, azért már egy kicsit sok. És a sokadik randi után jön a legyünk csak barátok én nem érzem a szikrát baromságok. Ma már nem az a nõ életpályája, hogy fiatalon hozzámenjen valakihez, szüljön pár gyereket, vezesse a háztatást, hiszen már dolgozhattok, lehet felelõsségteljes beosztásotok, így jó fizetést is kaphattok, akkor meg nem értem, hogy miért derogál, hogy kiperkáljátok a saját részeteket. Ha egy férfi pedig nem akarja eljátszani a fejõs tehén szerepét, akkor egybõl jön az, hogy ez mekkora egy f*szfej, aki ennyit sajnál a barátnõjétõl, holott lehet, hogy csak elege van már a sok lehúzós, pénzéhes ribancból és így akarja kiszûrni õket.

Ez tenyleg ugy van, hogy nincs mindig olyan, hogy valaki tetszik valakinek? Lehet, hogy valaki tenyleg nem tetszik senkinek sem, ha nincs meg benne egyetlen ferfias tulajdonsag sem?

Van.olyan aki senkinek sem tetszik, mert nincs benne semmi vonzo. Ezt irta egy srac ma, sajnos lehet igaza van, en bun ronda srac vagyok, de sajnos lehet forever alone leszek 51 visazautasitassal.

Legjobb válasz: Áh... Szerintem ez hozzáállás kérdése. És a "ronda" srácoknak tényleg tök könnyû dolga van, mert a mai világban az számít hogy nézel ki. Minden "ronda srác" elmehet vágatni egy jó frizurát, használhat arctisztító termékeket, dezodort, figyelhet a megjelenésére, viselkedhet kulturáltan és jólnevelten, lehet igényes, és (akár a turiban, olcsón) ki lehet fogni jó cuccokat. És edzeni is lehet, el lehet menni futni, fekvõtámaszozni, hasazni otthon is lehet, a mama régi szarjait emelgetve súlyzóként... Ha ezeket elkezdi a srác, és nem áll le depizni, akkor jobban fog kinézni testileg, és emiatt nagyobb lesz az önbizalma... Emiatt kevésbé érzi magát rondának. Én ezt gondolom. :) De ha még mindig kétséged van, küldj magadról egy képet, mert felkeltette az érdeklõdésem, hogy hogy nézel ki, ha így állsz a dolgokhoz...

Áh... Szerintem ez hozzáállás kérdése. És a "ronda" srácoknak tényleg tök könnyû dolga van, mert a mai világban az számít hogy nézel ki. Minden "ronda srác" elmehet vágatni egy jó frizurát, használhat arctisztító termékeket, dezodort, figyelhet a megjelenésére, viselkedhet kulturáltan és jólnevelten, lehet igényes, és (akár a turiban, olcsón) ki lehet fogni jó cuccokat. És edzeni is lehet, el lehet menni futni, fekvõtámaszozni, hasazni otthon is lehet, a mama régi szarjait emelgetve súlyzóként... Ha ezeket elkezdi a srác, és nem áll le depizni, akkor jobban fog kinézni testileg, és emiatt nagyobb lesz az önbizalma... Emiatt kevésbé érzi magát rondának. Én ezt gondolom. :) De ha még mindig kétséged van, küldj magadról egy képet, mert felkeltette az érdeklõdésem, hogy hogy nézel ki, ha így állsz a dolgokhoz...

Mindig megérzem ha valaki meghal. Hogy lehet elfogadni a halált?

Tavaly nyáron egy ismerõsöm anyukája meghalt és elõtte egy hónappal amikor találkozott vele mindig az az érzésem volt hogy amikor megöleli, azt hiszi hogy az utolsó alkalom volt (...) nem mondta el szinte senkinek hogy rákos volt, én sosem láttam akkor még igazán gyászoló embert (csak öreg emberek halálát éltem át, de az így van rendjén)... és amikor meghalt ennek a 30 éves nõnek az anyja, akkor olyan lelki állapotot láttam amit el se akartam volna képzelni (pl.ha valaki rosszat mondott rá, akkor jobb esetben függõlegesen belevágott az ereibe, rosszabb esetben valami tisztítószert ivott gyógyszerrel, szegény ma úgy néz ki mint egy 50 éves drogfüggõ de már nem fog ilyet csinálni mert hálistennek már gyereke van.) az elsõ bekezdés hosszúra sikerült :/ Azóta egyre több általam ismert embernek meghalt az anyja, apja és ez mindig úgy felidegesít mintha az én hibám lenne és egyszerûen rettegek attól hogyan fognak továbblépni ezen. (szerencsére jobban bírták mint a nõ) Múlt hónapban kb minden 2.nap azt álmodtam hogy valaki meghal, vagy a családból (pl. nagymamám és akkor anyámat sajnáltam hogy az anyja meghalt) vagy iskolában osztályból (3 nappal ezelõtt be is következett :'( ) pár hónappal ezelõtt amikor megtudtam hogy valakinek az apja beteg egybõl tudtam hogy meg fog halni, pedig már 6 éve folyamatosan volt olyan rossz állapotban mint akkor. Amikor nem gondoltam a halálra olyan volt mintha senkinek nem halna meg senkije most pedig minden hónapban 2x kb. szembesülök azzal hogy valaki öngyilkos lesz szakítás miatt, meghal egy közeli ismerõse stb. Nem tudom leírni hogy milyen érzésem van emiatt, de borzalmas, többször azt kívántam hogy bárcsak az én szüleim haltak volna meg (mindkettõ alkoholista, szinte közutált személy, rajtam kívül ki veszítene azzal valamit...) Tudom hogy hülyén hangzik de nehezen viselem ha másnak meghal valakije (nem önsajnállásból írom, tudom hogy nekik ez milliószor rosszabb). Hogy lehet ezt elfogadni hogy a halál hozzátartozik az élethez?

Legjobb válasz: Ne okold magad. És ha lehet beszélj valakivel, aki tudna neked segíteni; például egy pszichológussal, vagy egy olyan emberrel, akiben megbízol, és komolyan is veszi a tanácsadást. Tudod, ami nem öl meg, az megerõsít! Elõbb vagy utóbb könnyebb lesz szembesülnöd vele, fõleg ha ilyen gyakran találkozol vele. Lehet, hogy ez egy "ajándék", amit azért kaptál, hogy megakadályozd, vagy hogy csak szimplán felkészítsd az "áldozatot" a halálra. Ha szeretnél beszélni valakivel, csak szólj, és én szívesen meghallgatlak. :)

Ne okold magad. És ha lehet beszélj valakivel, aki tudna neked segíteni; például egy pszichológussal, vagy egy olyan emberrel, akiben megbízol, és komolyan is veszi a tanácsadást. Tudod, ami nem öl meg, az megerõsít! Elõbb vagy utóbb könnyebb lesz szembesülnöd vele, fõleg ha ilyen gyakran találkozol vele. Lehet, hogy ez egy "ajándék", amit azért kaptál, hogy megakadályozd, vagy hogy csak szimplán felkészítsd az "áldozatot" a halálra. Ha szeretnél beszélni valakivel, csak szólj, és én szívesen meghallgatlak. :)
A kérdező hozzászólása: Köszönöm szépen ezt a választ, pont arra gondoltam hogy valakivel beszélni akarok mostmár, testvéremnek mondtam el eddig, azt mondta ne foglalkozzak ennyire ezekkel, de ha megmondom az okát hátha megérti, másnak nem igazán mernék errõl beszélni, pszihológusnak sem, de nagyon köszönöm a tanácsot. Arra is gondoltam hogy megakadályozhatnám a halált ezzel hogy megérzem, megálmodom, de a legtöbb eset ami történt rák miatt volt, illetve hirtelen felindulásból öngyilkosság, ez a két helyzet sajnos reménytelen :( mindig csak "végignézem a történéseket". " ami nem öl meg, az megerõsít! " ebben én is egyetértek, de nagyon nehéz látni ahogy mások gyászolnak, hihetlen hogy lehet a halál egy természetes folyamat amit mindenkinek át kell élni...
A kérdező hozzászólása: Köszönöm :)

Tudtok olyan (lehetőleg ingyenes) társkereső oldalt ahol a szexuális résznél be lehet írni, ha valaki még szűz és lehet így is szűkíteni a keresést? (Én ugyanis csak szűz lányokkal szeretnék ismerkedni. )

társkereső, szűz, ismerkedni

Legjobb válasz: Miért csak szûz lányokkal szeretnél ismerkedni? Miért akadály az, ha valaki már tapasztalt? Ezt kb. úgy mondod, mintha akkora istenkirály lennél, hogy ha veled egyszer valaki lefekszik, akkor csak és kizárólag a tiéd és csak veled fekhet le, se elõtted, se utánad nem lehet senkije... Szerintem azért nincs ilyen szûrõ a társkeresõkön, hogy a lányokat megkíméljék az ilyen fazonoktól, mint te. :) 20/F

Miért csak szûz lányokkal szeretnél ismerkedni? Miért akadály az, ha valaki már tapasztalt? Ezt kb. úgy mondod, mintha akkora istenkirály lennél, hogy ha veled egyszer valaki lefekszik, akkor csak és kizárólag a tiéd és csak veled fekhet le, se elõtted, se utánad nem lehet senkije... Szerintem azért nincs ilyen szûrõ a társkeresõkön, hogy a lányokat megkíméljék az ilyen fazonoktól, mint te. :) 20/F
rosszlanyok.hu Máskor ne a bõvítéshez írdd már a kulcsszavakat;)
Hülye vagy...
Gondolod, hogy van olyan, aki felregelne egy ilyenre, és a nyilvánosság számára kiírna egy ilyen infót? Én biztos nem írnám ki.
ne haragudj, de sráccal már találkoztam így, de csajjal nem, az nem is megy fel ilyen oldalra

Szerintetek, ha valaki egyszer elutasít valakit, lehet, hogy évek múlva rájön, hogy mégis volt valami abban az emberben, és tévedett?

Legjobb válasz: Lehet az a valaki évek múlva olyan magányos, hogy már mindegy lesz neki, de a másik valakinek sem ártana egy terápia, ha évek múlva sem tette volna túl magát egy egyszerû visszautasításon. Senki sem ér meg ilyen megszállottságot.

Lehet az a valaki évek múlva olyan magányos, hogy már mindegy lesz neki, de a másik valakinek sem ártana egy terápia, ha évek múlva sem tette volna túl magát egy egyszerû visszautasításon. Senki sem ér meg ilyen megszállottságot.
Nem feltétlenül, de az elutasított fél is változhat közben annyit, hogy már vonzóvá válik a szemében.
Hát simán benne van a pakliban. Ha egy kicsit bõvebben leírnád, hogy mi a helyzet, még értenénk is a szitut :D
A kérdező hozzászólása: még egy év sem telt el azóta.

Honnan lehet felismerni ha valaki leszbikus vannak rá utaló jelek? Miért válik egy lány leszbikussá?

Itt gondolok arra is, hogy ti mit gondoltok arról, hogy egy lány leszbikus, Illetve még szerintetek egy kapcsolatban mennyire baj a nagy korkülönbség pl 12 év? Legyen az akár fiú lány vagy lány-lány kapcsolat!

Legjobb válasz: Én ilyen körökben mozgok. Ez most hülyén hangzik, de a legjobb barátnõm elég sok csajos buli szervezõje. Nos, én, mint hetero lány teljesen otthon vagyok a leszbikus szubkultúrában barátaim által és azt mondhatom, hogy már jelentõsen több toleranciát várhatnak el a társadalomtól. Talán ez azért van, mert egyre többen felvállalják a másságukat. Viszont sajnos azt meg kell említeni, hogy manapság tényleg divatos lett leszbiskedni pl. egy legjobb barátnõvel vagy akárkivel, akik miatt a leszbikusok szívnak is eleget. Mondanom sem kell, hogy az ilyeneket a "tõsgyökeres" leszbik is mérhetetlenül lenézik, max egy hancúrra jók. Én már 10 méterrõl felismerem, ha valaki leszbikus. Egyrészrõl megérzem rajta, másrészrõl a rövid haj, fiús külsõ, tetoválások, piercingek, cigi a kézben árulkodhat az illetõrõl. Na ismerek olyat is, akirõl ránézésre abszolút nem lehet megmondani, hogy a saját neméhez húz, de még viselkedésbõl sem nagyon. Volt olyan velem, hogy ültem a villamoson, egy csaj végig bámult, furán végigmért és le mertem volna fogadni, hogy meleg. Aztán igazam lett, mert kiderült, hogy barátnõm ismeri:D 12 év korkülönbség pedig szerintem kissé sok, bár izgalmas lehet. Attól függ, kinek a javára. Gondolom, Te vagy a fiatalabb és szeretnél egy idõsebb nõvel összejönni. Azt elárulom Neked, hogy az olyan 24-30-as leszbikus nõk inkább idõsebb nõt vagy velük egykorúakat keresnek, max 23 éves korig kezdenek fiatalabbal. Ez nem tudom, miért van így, ezt vettem észre. Mondjuk barátnõm a 25 évével 17-18 éves kislányokat próbál befûzni, de Õ más eset:D Na, hát sok sikert, akármin is jár a fejed. Én melegbarát vagyok, tõlem nem kapsz leosztást:) 22L

Miért kellett lepontozni? Imádom, ha végig sem olvastátok a választ, és úgy csináltátok. Én is lezbikus nõ vagyok! És ott van a 3-as számú válasz, amibe én magamat is és a lezbikusok többségét sorolom, de sajnos az elsõ két csoportból is ismerek embereket. Nem minden lezbikus fiús viselkedésû és kinézetû. Második: Az lehet, hogy lejáratja õket, de én sem írnék ilyeneket, ha tudnám a valódi sztorit. Te is csak annyit írsz, hogy ne írjak ilyeneket, de a valóságot nem közölnéd velünk. Az elsõ voltam
Én ilyen körökben mozgok. Ez most hülyén hangzik, de a legjobb barátnõm elég sok csajos buli szervezõje. Nos, én, mint hetero lány teljesen otthon vagyok a leszbikus szubkultúrában barátaim által és azt mondhatom, hogy már jelentõsen több toleranciát várhatnak el a társadalomtól. Talán ez azért van, mert egyre többen felvállalják a másságukat. Viszont sajnos azt meg kell említeni, hogy manapság tényleg divatos lett leszbiskedni pl. egy legjobb barátnõvel vagy akárkivel, akik miatt a leszbikusok szívnak is eleget. Mondanom sem kell, hogy az ilyeneket a "tõsgyökeres" leszbik is mérhetetlenül lenézik, max egy hancúrra jók. Én már 10 méterrõl felismerem, ha valaki leszbikus. Egyrészrõl megérzem rajta, másrészrõl a rövid haj, fiús külsõ, tetoválások, piercingek, cigi a kézben árulkodhat az illetõrõl. Na ismerek olyat is, akirõl ránézésre abszolút nem lehet megmondani, hogy a saját neméhez húz, de még viselkedésbõl sem nagyon. Volt olyan velem, hogy ültem a villamoson, egy csaj végig bámult, furán végigmért és le mertem volna fogadni, hogy meleg. Aztán igazam lett, mert kiderült, hogy barátnõm ismeri:D 12 év korkülönbség pedig szerintem kissé sok, bár izgalmas lehet. Attól függ, kinek a javára. Gondolom, Te vagy a fiatalabb és szeretnél egy idõsebb nõvel összejönni. Azt elárulom Neked, hogy az olyan 24-30-as leszbikus nõk inkább idõsebb nõt vagy velük egykorúakat keresnek, max 23 éves korig kezdenek fiatalabbal. Ez nem tudom, miért van így, ezt vettem észre. Mondjuk barátnõm a 25 évével 17-18 éves kislányokat próbál befûzni, de Õ más eset:D Na, hát sok sikert, akármin is jár a fejed. Én melegbarát vagyok, tõlem nem kapsz leosztást:) 22L
nekem nincs semmi bajom velük.. mert én is khm... és szerintem 12 év nem nagy kor különbség...
Elõzõ, légyszíves ne hozd fel a tanárnõs példát, mert én ismerem a lányt és jól lejáratja a média õket.
Miért? 1. Divat. Fõleg 20 éves kor alatt. Azt hiszi magáról, azért mert tetszik neki a nagyon jól kinézõ barátnõje vagy ismerõse, már lezbikus lett. Hallotta, hogy ilyen is van, ezért szívesen kipróbálná lánnyal. 2. Volt egy, vagy több rossz élménye férfiakkal, ezért azt hiszi, hogy minden férfi gonosz, rossz, õt akarja bántani, nem tud élvezetesen szexelni velük, de mivel egyedül sem akar lenni, nõt választ társának. 3. Tényleg az, és bárhogy is alakul az élete, õ egy nõt akar majd. Ha pl. lefekszik a tanárnõjével, az meg leszúrja egy késsel, na akkor például az egész ország felismeri, hogy õ lezbikus. A korkülönbség nem zavart, mindig szerettem a nálam idõsebb nõket. 12 év szinte semmi nálam :)
Álítolag a fekete szemüveg keretes csajok azok.
A kérdező hozzászólása: Sziasztok! Hú hát köszönöm a sok tanácsot! Most igazából leírom mi is történik velem bennem hátha konkrétabban tudok segíteni, hogy vajon tényleg leszbi vagy biszex vagyok-e? Sok szempontból nehéz esetû lány vagyok! Most jelenleg 18 éves. S az a helyzet, hogy nem tudom, hogy melyik nap iránt vonzódom! Mert ami azt illeti még sosem volt barátom! S fogalmam sincs milyen érzés szerelmesnek lenni! De az a helyzet, hogy én mindennap járok konditerembe edzeni s régebben arobicra jártam! És akkor megismerkedtem egy lánnyal az edzõmmel s nagyon szimpatikus volt elkezdtem vele levelezni s levélben mindent elmndtam neki magamról stb. . De viszont ha szeméylesen találkoztunk nem mertem hozzászólni, de ezt õ is tudta. És ez a lány 30 éves s a végére már annyira hiányzott, hogy állandóan sírtam miatta, hogy ha nem írt ha láttam õt azért volt rossz, de nem tudom megmondani h miért ha nem láttam akkor meg azért mert hiányzott ! S tulajdonképpen elég furcsa kapcsolatban vagyunk, mert nem vagyunk bnõk meg semmi csak, hogy is mondjam amolyan lelki társam nekem õ! Õ mindenben segít nekem ha tud viszont õ nem ír, ha én nem keresem! És ismét mondom, hogy csak levelezünk, mert rájöttem, hogy ha látom õt utána csak rosszabb, most már próbálok tõle eltávolodni, de még mindig nagyon sokat gondolok rá! :-(! Nagyon sok mindent adtam neki én a 4 év alatt! Elõször is azt szeretném kérdezni tõletek, hogy szerintetek lehet, hogy õ lehetett életem elsõ szerelme vagy milyen érzés szerelmesnek lenni? A szerelem azonos a ragaszkodással és a kötõdéssel nem ugye? Ami még ehhez a történethez hozzá tartozik az az, hogy én a lány miatt tettem egy öngyilkossági kísérletet ami nem sikerült szerencsére, de úgy h mielõtt megtettem írtam neki egy amolyan búcsú smst! De szerncsére nagy mázlim volt s túléltem! De én attól tartok, hogy én nem voltam belé szerelmes csak nagyon sokat törõdött velem és próbált segíteni s olyan volt nekem mint nem is tudom mim. . És így akartam magamhoz közelebb hozni, hogy törõdjön velem mégjobban tudom már h hülyeség volt, de ezt vajon csak szerelem miatt tettem meg vagy pedig más is kiválthat ilyen erõteljes érzést, hogy képes vagyok érte akár az életemet is kockára tenni? Egyébként most pedig van egy barátnõm, de elég bonyolult a helyzet mert én ugye 18 éves lány vagyok a lány 30 éves és mindemellett legalább 60km-re lakunk 1mástól s kéthavonta látjuk egymást! :( S igazából én nem is biztos, hogy leszbi vagyok 1szerûen teljesen össze vagyok zavarodva. . . Mibõl lehet rájönni, hogy valaki leszbi-e vagy sem? Ez a kapcsolat egyéként elég furcsa, mert én nagyon nagyon sokat gondolok rá mindennap írok neki smst, keresem hívom de õ sose jelentkezik magától néha ha hívom nagyon hamar leráz. . . Ugyanakkor tudni kell, hogy ennek a lánynak az életben rengeteg problémjáa van s kezelik is õt pszichológusok s mindig ezzel magyarázza amit én megértek csak néha kicsit bennem van a félsz, hogy mi csan ha csak átver. . De nem tudom képtelen vagyok õt otthagyni mert szeretem valamiért annyira megfogott, hogy nem lehet elmondani. . Ez tipikusan annak az esete, hogy a szívem teljesen mást diktál mint az eszem! Szerintetek idõvel helyrejön a kapcsolatunk a korkülönbségrõl ti mit gondoltok? S még1x mibõl lehet rájönni, hogy az ember szerelmes e vagy sem? Illetve, hogy milyen nemûek iránt vonzódik? Húha így elsõre leírtam röviden az fél életemet! Remélem hogy tudtok nekem segíteni s nagyjából érthetõ voltam! Mert tejesen tanácstalan vagyok! n most egyenlõre általában úgy vagyok vele, hogy az idõ eldönt mindent nem kell sürgetni!! Lesz ami lesz! De remélem minél hamarabb rájövök, hogy milyen nem iránt vonzódom meg ilyesmi! Viszont azt nehéz elfogadni, hogy az emberek szeretnek másnak a dolgaival foglalkozn ia sajátjuk helyett. . Így engem sem kerülne el ez a veszély, hogy az emberek miket mondanának rólam. Bár én úgy gondolom, hogyha igazán szerelmes vagyok most pl ebbe a lányba akkor nem hiszem h nagyon érdekelne, hogy ki mit gondol, ha boldogok vagyunk egymással! Mindenesetre majd meglátjuk! Szerintem egyébént nálam a legnagyobb baj az, hogy nem tudom , hoy ki vagyok szóval nem találom önmagamat s ezt szerintem minden embernek nehéz megválaszolni ezt a kérdést, hogy ki is õ valójában. . . Meg ugye ami nálam elég nagy probléma az önbizalom hiány! :( Egyébként tudod egy nagyon jó és nagyon tanulságos idézetet be is másolom vagy is kettõt szerintem mindkettõ igazán bölcs: Az egyik így szól: "Azt mondod, jó ember vagyok. Köszönöm a bizalmat. De ne mond, mert nem ismersz. Hogy is ismerhetnél!? Hisz csak az egyik arcomat látod nap, mint nap. A többivel még nem találkoztál. Gondolom nem is fogsz. Ha évekig mindenhova követnél, mindent éreznél, amit én, mindent hallanál, amit én, és minden gondolatomat látnád, akkor talán megismernél. De ez lehetetlen. Tehát ne mondd, hogy jó ember vagyok. Ki a jó ember? Olyan nincs is. Vagy te már találkoztál egyáltalán olyannal? Igen? Meséld el milyen volt. . . Na látod, hogy nem megy. Mert mindenkinek csak egy arcát ismerheted, azt, amit feléd mutat. A többi rejtve van elõtted. Csak egy embert ismerhetsz igazán: önmagadat. Még azt sem teljesen. És ha önmagadat is alig ismered, hogy állíthatod valakirõl, hogy jó ember? Mért nem azt mondod: jó az az arc, amit felém mutat. De nem tudom milyen a többi. ? A másik pedig így: “Ne ijeszd el magad az élettõl azzal, hogy csupán a gondokról s a bajokról képzelegsz. Ne vetítsd elõre még nem létezõ, se ne éleszd újra letûnt bajaidat. Amikor gondok kínozzák sorsod, tedd fel a kérdést: mi az, ami most elviselhetetlen? A választ magad elõtt is szégyellni fogod – sem a jövõ, sem a múlt nem nehezedik rád, mindig csak a jelen. Az elõbbi talán be sem következik, az utóbbi pedig már régen elmúlt. A jelen súlya a kisebbik, ha körülhatárolod. Milyen ember az, aki még a jelent sem képes önmagában elviselni? – Ha félreteszed, ami bánt, máris a legnagyobb biztonságban érezheted magad. Vajon ér-e annyit bármilyen dolog, hogy lelked rosszul érezze magát miatta? Találsz-e valamit, ami miatt érdemes a bánkódáshoz lealacsonyodnod; sóvárgó, magába süppedõ arccal csüggedned valami mulandó felett? Emberrel nem történhet meg, ami nem emberi; ahogyan ökörrel, szõlõvel, kõvel nem eshet meg olyasmi, ami ökörhöz, szõlõhöz, kõhöz nem illik. Isten nem sújt olyannal, ami elviselhetetlen. Ha egy külsõ jelenség bánt, tulajdonképpen nem maga a jelenség nyugtalanít, hanem a róla alkotott elképzelésed. Márpedig csak tõled függ, hogy ezt megszüntesd. Ha a rossz érzés oka a lelkedben rejlik – tulajdonoddá, elválaszthatatlan részeddé lett -, ugyan ki akadályozhatná meg hogy hibás felfogásodat magad orvosold? Amikor nem teheted meg, amit helyesnek tartasz, nem okosabb-e megújult erõvel tevékenykedni, mint felette bánkódni? Ha megtetted, amit tenned kell, az eredménytelenség oka nem benned rejlik. A dolgokat elfogadni tudni annyi, mint helyesen értelmezni. Ha ezt megértetted, semmi felett nem kell bánkódnod: az út a te utad, a természet mérte rád – neked csak járnod kell rajta. ” 1ébként néha úgy érzem, hogy én már túl felnõtt vagyok 18 éves létemre túl komolyan veszek mindent, de néha pedig nem érzem magam 15nél többnek. . Tényleg köszönöm mindenkinek aki válaszolt!
A kérdező hozzászólása: Tigger91 voltam!
Szia! Én is hasonló cipõben járok, mint Te. De nekem volt már 1 barátom, és szerettem, de teljesen máshogy. Vele csak fizikailag akartam lenni, nem igazán beszélgettem vele, meg nem rajongtam annyira érte. Nõvel nem jártam még, de általában mindig van egy olyan nõ az életemben, aki úgy fontos nekem, mint neked az a 30 éves, plusz nekem még hozzájön az is, hogy szeretem, ha megérint. Ha van kedved beszélgetni errõl, írj privátban.
Nekem segítsen valaki! 18 éves lány vagyok és nem tudom, hogy most leszbikus lennék-e. Egyébként teljesen heteroszexuális vagyok. 100%-ban a fiúktól jobban elolvadok mint egy nõtõl. De mostanság: Az iskolában ahová már 4 éve járok van egy tõlem 12 évvel idõsebb tanárnõ, aki mostanság egyre többet jár az eszembe. Ez a nõ nagyon csinos, dekoratív és nagyon okos is. Nem tudom, de vannak napok amikor csak így elõ bukkan az arca és nem akar kiszállni a fejembõl. Még nem volt eddig sok kapcsolatom. Egy fiúval jártam nagyon rövid ideig (kb 2 hét vagy annyi se, de nem volt köztünk semmi.) Úgy érezni nem érzek semmit iránta, csak beugrik egyszerûen :/. Ismerõseim azt mondták lehet, hogy azért jár sokat a fejembe, mert hasonlítani akarok rá. (Mivel nekem elég nagy a személyiség zavarom(Pl: én elhízott vagyok, nem vagyok vmi okos). Viszont a nõben pont az én ellenkezõm van, ami én is szeretnék lenni. Valaki segítsen mi velem a helyzet. itt vagy e-mailbe. Köszönöm! e-mail: [email protected]

Ha éttermek, kávézók, bankok, okmányirodák, földhivatalok, posták, takarékszövetkezet, áruházak nyitvatartása érdekli, kattintson ide!