Találatok a következő kifejezésre: Ha valakinek a nem (4195 db)

Mit gondoltok arról ha valaki a "nem szólok a másikhoz" taktikát alkalmazza?

Összeszólalkoztam a tesómmal, mert hihetetlenül értetlen...Mindig visszakérdez, nem érti meg amit mondok. Néha úgy érzem magam mint egy papagáj, mert mindent 2-3szor meg kell ismételnem. Mindezek mellett mintha nem is hallana rendesen, és mikor harmadik alkalommal sem érti meg, akkor már kiabálva mondom. (Tudom nem így kellene, de kihoz a sodromból) Õ ezen megsért?dött, ma reggel óta nem szól hozzám. Egyszer?en nem bírom, hogy nem szól hozzám, utálom ezt. Ez nem gyerekes kicsit, hogy nem szól hozzám, pedig próbáltam kiengesztelni?

Legjobb válasz: Még nem kérdeztél rá, hogy miért nem hall? Rossz a hallása, vagy csak nem figyel rád? Ha neki így jó, akkor hagyjad majd megnyugszik és kibékültök.

Még nem kérdeztél rá, hogy miért nem hall? Rossz a hallása, vagy csak nem figyel rád? Ha neki így jó, akkor hagyjad majd megnyugszik és kibékültök.
ez nagyon dedós viselkedés sztem :/
Az én férjem már több, mint 30 éve ezt a taktikát alkalmazza. Rémes. Ha nagyon megsértõdik, képes hetekig nem szólni hozzám.
Szerintem a tesódnak valóban megromlott a hallása. Nagyon érzékenyen érinti a nagyothallókat, ha hülyének nézik õket és türelmetlenül kiabálnak velük, holott csak a hallásuk gyengébb, mint másoké. Nagyon sértõ tud lenni a gorombaság akkor, ha önhibáján kívül bántják az embert. Sürgõsen vigyétek el a tesódat hallásvizsgálatra!
Igen, sokkal türelmesebbnek kellene lenned, és ha nem tudod elviselni, akkor maradj csendben. De ne haraggal, csak úgy, duzzogás nélkül, békességgel. A tesód nem tehet róla, hogy nem ért meg, akár füle, akaár agya nincs hozzá, nem az õ hibája. Fogadd meg az elõbbiek tanácsát a nagyothallással kapcsolatban.
Legyél türelmesebb vele. Menjetek el fülészetre, nincs e tényleg hallásproblémája. Nekem sajnos elég erõs hallásromlsom van, és bizony roppant rosszul tud az ilyen viselkedés esni. Nem direkt kérdezek vissza, hanem mert nem értem. Rossz, hogy idegenek hülyének, ostobának néznek hogy mindig visszakérdezek, de õk nem tudhatják. De amikor hozzám közel álló ember mond olyat pl, hogy süketvagy?Vagy idegesen, ordítva mondja ll 2.x, amit mondott, bizony borzasztó érzés.Én se örülök neki.
Az én húgom pont ilyen majd 17 éves létére. Csak õ nem rosszul hall, hanem egyszerûen semmi nem jó neki. Elképesztõen gyerekes...
Gyerekes, de ált. ha összeveszek valakivel, úgy vagyok vele, hogy nekem jó, ha nem beszél velem, franc se akarja hallgatni, rám nem hat ez a technika. Tipikusan azt hiszik, hogy hej, de szar, amikor nem beszélnek, holott nem az. Ha téged zavar, tégy még egy kísérletet a bocsánatkéréssel, ha nem megy, majd jön õ pár nap múlva, ne félj!

Lányok! Kinek mit jelentene, ha valaki a nemi tájaitok mellett izgatónak tartaná karjaitokat, combjaitokat is?

Szeretitek, ha egész testeteket izgatónak tartják? És Ti a másikon miket néztek meg?

Legjobb válasz: Kicsit felszaporodtak a hozzád köthetõ azonos témájú kérdések a napokban...

Kicsit felszaporodtak a hozzád köthetõ azonos témájú kérdések a napokban...
Ember! Heti minimum kétszer jön az értesítõ, az általad feltett ugyanazon kérdésekrõl. Nem unod még?

Ha valaki a nem várt mesi előtt pár nappal esik teherbe akkor megjön a mesi vagy sem, hanem akkor a nem várt mesi után mennyi idővel lehet uh-n látni vmit?

Legjobb válasz: szerintem nem jön meg,mert megtermékenyült a petesejt.és ugye azért van a menstruáció mert azzal távozik el az a pete amelyik megérett,de nem termékenyül meg.kitisztul a méh és folyamatát veszi a felkészülés az újabb peteérésre.

szerintem nem jön meg, mert megtermékenyült a petesejt.és ugye azért van a menstruáció mert azzal távozik el az a pete amelyik megérett, de nem termékenyül meg.kitisztul a méh és folyamatát veszi a felkészülés az újabb peteérésre.
ha a nemvárt menzi elõtt esel teherbe akkor vagy méhen kivüli lesz, vagy elmegy, mert mwegsem bir tapadni.ugyanis 7 nap a beágyazodás és ha ez nemtörténik meg akkor elmegy mert nembirja ki a menzit.De ha tényleg megtermékenyült akkor is elmegy mert csak akkor nemenne el ha beágyazodna a méhnyálkahártyába de mivel nincs rá ideje a menzi miatt ezért lelöködik a megtermékenyült petesejt.De egyépként a méhenkivüli terhesség is igy jön létre.Ha ilyenkor van peteérésed akkor ajánlatos orvoshoz fordulni.
azért vannak kivételek!például én... mensi elött kb 4-5 nappal termékenyült meg.és egészséges!mostmár 8 hónapos!
Én is mensi elõtt fogantam 2-3 nappal, és a bátyám is! :)
de ez nagyon ritka.
A bátyád is teherbe esett?Hûha:) No de komolyra fordítva a szót, mi is mensi elõtt néhány nappal babásodtunk meg.(Mivel a hónapban csak akkor votunk együtt a párommal, sajna messzevoltunk egymástól végig, így nem nehéz kitalálni, hogy mikor történt.)De nekem nem jött meg, és a mensi kimaradásától számítva 3 hét múlva már dobogott a szive.
Úh, én ma voltam nõdokinál, mert nem jött meg, a teszt szerint nincs baba. Doki kézzel nem érzett semmit, ha még két hétig nem jön meg, akkor uh. Én gyógyszert szedek, de vmikor elfelejtem. Sokszor van hasmenésem is, amikor ugye nem hat a gyógyszer. Mi is menezesz elõtt 5 nappal voltunk együtt, én biztos voltam benne, hogy nem lehetek babás, de most amiket írtatok, már nem vagyok biztos benne. Én szeretném ha az lennék, a párom viszont nem.
az elõzõ írónak!sztem ha a párod nem akarja akkor magadnak kár babát vállalnod.lehet hogy még nem komolyodott meg.nem tudja az apa" szerepet"

Ha valaki még nem élt nemi életet lehetséges hogy utánna ha elsönek lefekszik valakivel késik neki? Csak mert a szervezete nincs hozzászokva?

Legjobb válasz: Szia. Igen elõfordul pár nap késés, nem mindenkinél, de elõfordulhat. Ha védekeztetek nincs miért aggódnod.

Szia. Igen elõfordul pár nap késés, nem mindenkinél, de elõfordulhat. Ha védekeztetek nincs miért aggódnod.
Anno velem is ez történt. Bár védekeztünk, egy terhességi tesztet csináltam a biztonság kdvéért. Nem lettem terhes. Valószínû a hormonok játéka volt.
nagyon sokan vannak így. nincs miért aggódnod. én pl mikor elvesztettem a szüzességem, akkor nem véreztem, hanem rá 2 napra...szal változó, ki hogyan reagál...

Szerintetek ha valaki otthon nem kap szeretet, elfogadást, bíztatást, és egy önbizalomhiányos, szorongó, önmagában folyamatosan kételkedő valaki lesz belőle, akkor azon hogy lehet segíteni? Egész életében cipelnie kell majd ezt a súlyt?

Legjobb válasz: Kell valaki, aki szeret. Más nem segít. Én is ilyen vagyok, kielégíthetetlen szeretetéhséggel, ilyenkor már muszáj a külsõ megerõsítés, kell valaki, aki érzékelteti és elhiteti veled, hogy értékes vagy. De sajnos ezt csak mondani könnyû.

Kell valaki, aki szeret. Más nem segít. Én is ilyen vagyok, kielégíthetetlen szeretetéhséggel, ilyenkor már muszáj a külsõ megerõsítés, kell valaki, aki érzékelteti és elhiteti veled, hogy értékes vagy. De sajnos ezt csak mondani könnyû.
A kérdező hozzászólása: Itt most az ember párjára, szerelemre gondolsz?
Az is lehet, vagy egy jó baráti közösség se kutya elindulásnak. Ha elég fiatal vagy hozzá, pl. ez: htmlhttp://www.speakout.hu/SpeakOut2012/SpeakOut2012/HOME. Amúgy idõvel az ember változik, és ha tudatosan kezeli a gondjait, szépen faraghat le belõlük.
Azok aki nem kapják meg ezeket a belsõ érzelmi tölteteket azoknál általában személyiségzavar alakul ki. Kérdés hogy önnek miben van hiány érzete, és milyen a magatartása?
Én is ilyen vagyok, jól leírtátok.. Engem több kórházban is kezeltek. Nagyon érdekes, hogy egy ilyen "pici" probléma miatt mennyire elfajulhatnak a dolgok. Én 2 éve vagyok együtt a barátommal, egyszer estem csak vissza az elején, azóta nagyon jól érzem magam. Arra kell figyelni, hogy szerintem nálunk nagyon hamar kialakulhat a társfüggõség, hisz mindig megerõsítésre, szeretetre van szükségünk.
biztos te vagy olyan normális, hogy megbízzanak benned
Mert ezen kívül unalmas lennél és nem tudnak másképp dumálni veled.
A kérdező hozzászólása: akkor tenyleg unalmas vagyok?
Ha, sokat nevetsz a többiekkel, mondasz néha viccet és látod, hogy nevetnek is. Vagy ha van valami "akció" mondják neked, hogy jajj gyere nézd meg. Akkor nem hinném, hogy unalmasnak tartanak. Ha, pl közös programokat csináltatok akkor biztos nem vagy az. Meg ahogy mondta az elsõ kommentelõ, hogy megbíznak benned. Talán még jó válaszokat is adsz.
A kérdező hozzászólása: Gyakran megyunk suli utan setalni, vasarolgatni, fagyizni. Strandon is voltunk egyutt, sot kozos taborba is emgyunk, de megis tartok attol, hogy unalmasnak tartanak.

Nem ciki ha valaki a pasija pénzére felvágóskodik?

Van egy rokonom aki összejött egy nagyon gazdag pasival, és kb 1 hónap múlva születik meg a gyerekük. Folyton azzal dicsekszik, hogy a babakocsit Milánóból rendelték, most kapott egy BMW-t mert a vadiúj Opeljába nem férne be a babakocsi, 300 nm-es házat vettek, úgy öltözik mint egy r*bi és dáma keveréke.

Legjobb válasz: "nagyon elfelejtette azt hogy egy kõbányai 10 emeletes panelban lakott még 1,5 évvel ezelõtt" Nem értem, miért kellene beleragadni abban, ami másfél éve történt. Elmúlt. Már nem ott lakik. Ha van mibõl vegye, ha el kell mondania fûnek-fának, tegye, ha neki ettõl jó. Én nem értem mi bajuk van az embereknek, hogy folyton olyan kérdések kerülnek ki ide, hogy nem ciki-e, hogy xy ezt meg azt csinálja. NEM, nem ciki, hacsak õ nem tarja, annak, más véleményére meg sz*rni kell, különben az ember még levegõt is csak akkor vehet, ha elõtte megkérdezi, hogy bocs, nem ciki, ha lélegzem??? :S

"nagyon elfelejtette azt hogy egy kõbányai 10 emeletes panelban lakott még 1, 5 évvel ezelõtt" Nem értem, miért kellene beleragadni abban, ami másfél éve történt. Elmúlt. Már nem ott lakik. Ha van mibõl vegye, ha el kell mondania fûnek-fának, tegye, ha neki ettõl jó. Én nem értem mi bajuk van az embereknek, hogy folyton olyan kérdések kerülnek ki ide, hogy nem ciki-e, hogy xy ezt meg azt csinálja. NEM, nem ciki, hacsak õ nem tarja, annak, más véleményére meg sz*rni kell, különben az ember még levegõt is csak akkor vehet, ha elõtte megkérdezi, hogy bocs, nem ciki, ha lélegzem??? :S
Egyáltalán nem értesz a babakocsikhoz. Milánóból jóval olcsóbban meg lehet hozni, mint itt ugyanazt megvásárolni a Brendonban. Egy jobb kocsinál 100ezret is lehet spórolni.
Mindenki változik valamilyen szinten ha kitör a szegénységbõl. Én is egy nagyon gazdag ember vagyok, a feleségem szegény volt mielõtt hozzám jött volna. Azóta másként gondolkodik õ is az életrõl, más társaságokba jár, mások az értékrendek. Természetes számára ha valami olyanról beszél, amit más nem tehet meg, mert ebben él. A két fiunk is más világban nevelkedik mint az átlag, ebbe születtek bele. Ez az egész addig teljesen természetes, amíg nem kezd valaki nagyon bunkón viselkedni másokkal csak mert gazdag. Én itt nem ezt látom, a kérdés alapján legalábbis.
Lehet, hogy mindketten úgy gondolják, hogy nem én pénzem te pénzed, hanem a mi pénzünk. Amúgy nem, nem ciki. Õ dolga.
Valószínû pont az az oka, hogy nélkülözött, talán nem megbántani akar, csak örömmel tölti el, hogy most jól él és ezt veletek is meg akarja osztani. Az meg hogy hogy öltözik hát istenem, mindenkinek más tetszik). Ne haragudj rá:)
Ja, nem vagy irigy, csak annyira foglalkoztat, hogy még ide is kiírogatod...;)
Most mondd már, az a gyerek nem a pasié is? Vagy úgy tette volna jól, hogy a gyerekkocsi egyik oldalát õ vette volna a bizományiban 3500-ért, a másik felét a pasi 350 ezerért? Nincs egy csipetke lenézés ebben a kérdésben? Ha nem így lenne, kiírtad volna ezt a kérdést? Az öltözködésrõl pedig: a pasijának biztos így tetszik, különben nem õt választotta volna.
Szerintem ez gusztustalan a részérõl. Oké, örül, mert ki ne örülne annak, ha bármit megengedhetne magának-de én óvatosságból inkább tartanám a számat...
Tipikusan az nõi tipús aki kinézi a gazdag csókát, szül neki, aztán használja a lóvét, figyeld meg ha valamiért a pasi majd elveszti a pénzét a csaj otthagyja egy másikért, a gyerek csak eszköz nekik... ÉLÕskõdõ r*bancok...Én is ismerek ilyenekett, nincs gerincük, csak számológép a fejükben...
10:17: ezeket a kovetkezteteseket mibol vontad le? A kerdezo nem is irt azota. Egyebkent nekem joval nagyobb kocsim van, mint egy BMW es ha ezt mondom vkinek, nem azert van, mert dicsekedni akarok, hanem azt mondom, hogy kenyelmes. Persze nem hozom fel, csak ha a kocsikrol van szo. Mar lassan le kell tagadni az embernek a sajat dolgait csak azert, hogy masnak megfeleljen? Nem tudom, miert baj, ha valaki megengedheti, hogy az egesz csalad kenyelmesen elferjen a kocsijaban. Nem rendelkezik senki masnak a vagyonaval, mindenki arra kolt, amire akar. Nektek se tobb, se kevesebb nem lesz attol, hogy neki mennyi penze van.
Mindig az ilyet védik, hogy jaj szegényke milyen nehéz neki, irigyek vagyunk rájuk...Persze mikor a hasonló kaliberû nõ megcsalja kifoszja õket akkor sír a szájuk...A nõk többsége meg sajnos könnyen megvásárolható pénzért, anyagi jólétért...
A kérdező hozzászólása: Na igen, tényleg elég komolyan megy az általánosítás... A pasi: közelít a 40-hez, amúgy jól tartja magát: szolizik, gyúr, divatosan öltözik. Nem sokszor találkoztam vele, de köszönt persze, végülis kedves volt. Valami üzletember, bár fogalmam sincs mivel foglalkozik. Tényleg lehet hogy szereti (máskülönben minek hoztak volna össze gyereket) de nekem nem tetszik ez az egész... (Igen a szokásos "mert irigy vagy" szöveg jön most) de nekem ez az egész személyiségváltozás nem tetszik a lány részérõl. Azelõtt sportos volt, farmeros/edzõcipõs, vagány csaj. Most meg... Arról nem is beszélve, hogy nagyon sokat fogyott. Régen sportos volt, most meg csont és bõr. Azt is hallottam, hogy valami drogra rászokott, bár ezt csak pletykálták róla.
Azt szeretnem megkerdezni kerdezo, hogy miben tunik ki az, hogy ez a no felvag a ferfi penzere? Ha neked lenne 100 milliod, te is megvenned a dragat, csak azert ilyen a felfogasa annak, aki nincs penzben nagyon eleresztve, mert egyszeruen nem teheti meg. Miert baj az, hogy vettek egy BMW-t meg egy hazat pl.? Lakjanak alberletben vagy egy lyukban? Hulye lenne nem venni normalis, praktikus dolgokat, ha egyszer megteheti. Nem jatekgepbe szorja vagy kokora kolti...dicsekszik is vagy csak egyszeruen latod, hogy mit vesznek es megesz az irigyseg? Azt irod, hogy te jobban ertekeled azt, aki szorgalmasan megdolgozik a penzert. Miert zarja ki az, hogy jo korulmenyek kozt elnek azt, hogy nem dolgozik meg a penzert? Biztos, majd neki is lesz munkahelye meg gyereket vallalnak eppen. Ugyan meg mit csinaljon?? Annyira birom az ilyen embereket. Az en ferjem is nagyon jol keres, masok mondjak, hogy de jo neked, de nem ok vannak egyedul 1 evig, mikor nincs itt velunk a munkaja miatt, nem ok nevelik egyedul a gyereket, nem ok mennek keresztul rengeteg dolgon, amirol kulsoskent fogalmuk sincs. Olyanrol alkotsz velemenyt, amit nem tudhatsz kulso szemlelokent megerteni.
Aztán ha élete végéig nem megy el munkahelyre dolgozni, akkor eltartják? Nem tudom, hogy mikor történt az, hogy ennyire leértékelõdött a háziasszony és az anya munkája.Az nézi le, és kevesli, aki lenézi a gyerekét és "kiteljesedés" címen becsapja a bölcsibe-oviba.Szépen és jól nevelni gyereket az nagyon idõigényes munka, és fontosabb is a kettõs könyvelésnél, butikvezetésnél vagy atomkutatásnál. Miért kellene "dolgozni"ha bõségesen ellátja a családot a pasi jövedelme? Ja, és olyan várandós anyukával mostanában nem találkoztam, aki a terhessége harmadik hónapjától nem babakocsival, rugdalózóval, babaággyal, annak árával, formájával, színével és szagával ismertetett meg. Soha, senkirõl nem gondoltam, hogy ez dicsekvés, pedig majd' félmilliós babakocsit is emlegettek már nekem.
Én értem mi a kérdezõ baja: a dicsekvés. El lehet mesélni azt, hogy babakocsit vett, meg BMW-t kapott normális stílusban is, de valószínûleg nem úgy teszi. Nem is az a baj, hogy nem az õ pénze, még szép, hogy ne járjon bkv-val meg ne menjen panelbe lakni, csak amikor ezekrõl az új dolgokról mesél ne dicsekedjen! Az én barátnõm jóval tehetõsebb nálam, és mégse vagyok rá irigy, sõt! Mikor egy-egy új cuccáról vagy utazásáról mesél, még külön örülök is a legjobb barátnõm örömének, de nem így lenne, ha dicsekedne! Itt csak a hangnem a probléma, értsétek meg! Szerintem a dicsekvés és a beképzeltség a két legundorítóbb emberi tulajdonság, ami csak létezik! Még a világ legtökéletesebb, leggazdagabb, legboldogabb emberének sincs joga dicsekedni és beképzeltnek lenni, mert ezzel akár akaratlanul is lenézi embertársait! A szerénység egy nagyon fontos erény ám!
Ha beképzelt lenne a leányzó, akkor le se ....ná a kérdezõt, átnézne rajta. Csak ez hiányzik, hogy igazán boldog légy?
Ezzel nem értek egyet, a beképzelt dicsekvõnek ugyanis az a lételeme, hogy legyen valaki, aki nála rosszabb helyzetben van, és akinek eldicsekedhet a megszerzett javaival. Ha nem lenne egy ilyen ember, aki meghallgatja, hidd el, nem is élvezné annyira az új cuccait. Aztán kérdés, hogy ez a bizonyos nõ tényleg ilyen hangnemben mondja-e a magáét, vagy csak a kérdezõ érzi úgy.
Dicsekszik a csaj: " kapott egy BMW-t mert a vadiúj Opeljába nem férne be a babakocsi" Egész biztos vagyok benne, hogy az õ szájából ez úgy hangzott, hogy "kaptam egy másik kocsit, mert az elõzõbe nem fér bele a babakocsi". Esetleg azzal a kocsival jött és amikor kiszállt belõle, akkor mondta, hogy ezért vették. Ha nem BMW lenne, vagy ha a kérdezõ is megengedhetne magának egy BMW-t, nem érdekelné. Az meg, hogy örül annak, amije van? Én nem hallottam, hogy beszél a lány, de a kérdezõ semmi olyat nem írt le, ami nem lenne normális emberi tulajdonság. Semmi olyat, ami lejáratná a csajt.
A kérdező hozzászólása: Na visszaolvastam amiket írtatok. Persze lehet jó nevelést kapni panelban is. Nem is ez volt a kérdés... Meg nem is az, hogy miért ne lehetne rá büszke, hogy kitört a szegénységbõl. Hanem az, hogy én jobban becsülöm azt a kitörést mikor valaki szorgalmas volt, tanult érte, hogy jobb legyen az élete. Ez a lány még csak le sem érettségizett, mert idõközben terhes lett és otthagyta a sulit. Jó persze késõbb tanulhat még, de szerintem a pénz megbolondította. Fõleg hogy régen nem ilyen volt. Mondom, az édesanyjával sem beszél már...
irigy vagy. én is nagyon csóri voltam 2 éve. azelõtt 2 hónapig gyûjtögettem 1 1500ft-os fölsõre, most mindennap vehetnék 1 tucattal. a barátaim mégis u.azok, akikkel felnõttem, akik velem voltak, mikor szegény voltam, és nekem most is fontosak. nem dicsekszek a páromra, az õ révén élek jól, de a pénz csak egy dolog. ha nem szeretném, megette a penész az egészet. van 1 nõ, aki sosem felejti el az orrom alá dörgölni, micsoda értéktelen kis r*ngyó vok...ahogy most te teszed, gyûlölködsz itt erre a nõre, holott neki is meg lehet a maga baja. lehet õ is szomorú, beteg stb. a pénz nem minden. nekünk pl. 2 kisbabánk ment el, csak ezt nem sokan tudják... csak az új aranyláncot látják.
Ne haragudj, de ha a babakocsi csak 20 ezer lett volna akkor szabadna róla beszélni? Vagy mi? Azért mert megengedheti magának, titkolni a kéne? Bocs már, azért mert neked csak margarinra futja, nem fogom magam szarul érezni, meg letagadni, hogy én meg vajat eszek!
A kérdező hozzászólása: De a pasié is a gyerek, és nem kell hogy 3500 Ft-os babakocsit vegyen, de ne mondja már senki hogy csak Milánóból lehet rendelni babakocsit. És tényleg nem vagyok irigy (mégis mit kezdenék egy Milánóból jövõ babakocsival, vagy egy 300 nm-es házzal mikor bõven elég takarítani azt ami nekünk van?) nem errõl van szó, hanem hogy nagyon elfelejtette azt hogy egy kõbányai 10 emeletes panelban lakott még 1, 5 évvel ezelõtt is, és mivel most jól fut neki a szekér, nagyon elszállt. Jó, persze, ez egy tündérmese, de ez minden a pasié. És mi lesz ha szakítanak? Akkor meg majd megy vissza az anyjáékhoz Kõbányára. Azokhoz akiktõl teljesen elfordult, mert õk nem elég jók már számára...
Szerintem kedves kérdezõ bocs, hogy ezt mondom, de te csak irigy vagy. Fordított esetbe szerintem mindenki ezt csinálná. te nem szoktad elmesélni pl. a barátaidnak ha jó melót kapsz amivel jól keresel... õ jó pasit talált jó neki ügyes volt, nem felvág csak mesél és nem kell irigyelni fõleg ha szegény családból jött szerencséje volt, hogy felfigyelt rá a pasi. amúgy meg mi ez ha szétmennek megy vissza, mert minden a pasié. Ha valakivel én gyereket vállalok ott nincs ilyen, hogy enyém tied, olyan van, hogy miénk...és ha a pasi csak egy kicsit is rendes ha szét is mennek mindent megad majd a gyerekének és az exnek...
22:09, te pedig ruppótlan vagy, és savanyú a szõlõ. Honnan tudod, hogy két embert, akit nem is ismersz, mi köt össze?Lehet, hogy olyan mély érzelmek, amit el sem tudsz képzelni, mert a szegénység nem enged repülni.
Hát, szerintem ezt a kérdést feltenni ciki. Inkább örülnél hogy a rokonodnak jól megy, sikerült kikerülnie a szegénységbõl
Mindenkit, aki lenéz egy szegényt, sújtson kétszer nagyobb szegénység...
Ugyan nem ennyire gazdag, de egy rokonom is egy ilyen pénzes pasashoz ment férjhez. Mi sajnos elég szerényen élünk egy keresetbõl, de õt ez cseppet sem érdekli, mindig sorolja, itt voltak, ezt-azt vett. A csaj hol dolgozik, hol nem, a pasasnak van állandó munkája, az õ szülei vettek nekik lakást, az esküvõt is õk fizették, mégis a rokonom vág fel vele, mintha az egész az õ érdeme lenne. Sosem értettem az ilyen embereket és igazságtalannak tartom, sõt, bevallom, kicsit irigykedem is, mivel nekünk a napi betevõért is keményen meg kell küzdenünk, míg a csajnak az a legnagyobb problémája, melyik wellnesshotelbe menjenek.
2209 nem vagyok ruppotlan, sem savanyú, 10 éve élek kapcsolatban, de megdolgozom a fizetésemért tisztességes melóval, nem lábszétevéssel, szüléssel, nem a páromon élõsködõk...De én vagyok a rossz mindig megakpom.Persze a prostikat elhordjátok itt, de szerintem nincs sok különbség az utcán állás és pénzért pasi fogás között...
Amikor a mostani feleségem hozzám jött azt sem tudta rólam hogy gazdag vagyok, majd elájult amikor ezt meglátta. Ma is óvónõként dolgozik mert szereti a munkáját és a gyerekeket, kár itt össze-vissza vagdalkozni prostikról meg mi egyebekrõl, mert enyhén szólva is szánalmas ez a nagy irigység mások szerencséjén. Az emberek többsége borzasztó irigy tud lenni mások sikerére, legyen az munka, tudás, pénz vagy jól sikerült házasság, boldog családi élet, teljesen mindegy. Csak elõtte valamiért mindig elfelejtenek a saját házuk táján szétnézni. Tisztelet a kivételnek persze.
Miért ne lehetne a "proli" környezet ellenére színvonalas nevelést és oktatást kapni? Ez kissé beszûkült szemlélet szerintem, nem kétszáz évvel ezelõtt élünk, hogy aki jobbágycsaládba született az tuti nem tanul meg írni-olvasni... Én születésem óta panelban élek Miskolc egyik lepukkant környékén, mégis harmadéves joghallgató vagyok államin, kapok tanulmányi és szociális ösztöndíjat is, szóval a szüleim kevéske fizetésébõl is kijön.
Aki meg lepontozott, az meg haljon éhen, vagy fagyjon meg.

Szerintetek normális dolog az, ha valakit a párja nem védi meg a rokonaival szemben?

Mikor összejöttünk és összeházasodtunk, nem tudtam, hogy ilyen. A férjem apjának van egy felesége, aki a szemembe vigyorog arcátlanul de hangoztatja, hogy ö milyen nagyon öszinte. Aztán a hátam mögött olyan undorító dolgokat terjeszt rólam, amik nem is igazak. Én ezt marhára sérelmezem, hogy a férjem ezek után úgy beszél ezzel a k*rvával mintha a legjobb barátnöje lenne. Mikor meg hallgatja a mocskolódásokat, meg nem szólalna egy percig sem, hogy álljanak le vagy hasonlók. Azt mondja kerüli a konfliktust. Istenem de gyülölöm az ilyen típusú embereket! Ha ezt tudom hozzá sem megyek! Ráadásul az a k*rva itt lakik egy házzal odébb és már az egész lakótelep azt hiszi olyan vagyok, mint amilyennek beállít. Ez normális dolog hogy valakit ennyire nem érdekel mit érez a párja? Rokonokkal szemben nem kell egymást megvédeni? Mert ha ez így van, akkor a büdös életbe többet senkit nem engedek magamhoz...

Legjobb válasz: Teljesen megértelek. Nem tartom igazán jó embernek, ha valaki nem védi meg a másikat(fõleg aki az élete párja), pedig tudja az igazságot. Én nem tudnám eltûrni, ha a páromat valaki alaptalan vádakkal illetné, biztosan megvédeném. Ezt elvárom tõle is. Mondjuk ez nem is elvárás, hanem alap dolog kellene hogy legyen.

Teljesen megértelek. Nem tartom igazán jó embernek, ha valaki nem védi meg a másikat(fõleg aki az élete párja), pedig tudja az igazságot. Én nem tudnám eltûrni, ha a páromat valaki alaptalan vádakkal illetné, biztosan megvédeném. Ezt elvárom tõle is. Mondjuk ez nem is elvárás, hanem alap dolog kellene hogy legyen.
Nyilván nem ismerem a helyzeted, annyit viszont mondhatok hogy ha választani kéne pl tesóm vagy a párom között , alap h tesóm mellé állnék. Nem egy olyan esetet ismerek amiben a kiállhatatlan "menyecske" bekerült egy családba és szétzúzta azt, mert a párja inkább mellé állt akkor is ha nem volt igaza, inkább lett haragba mindenki mással. Persze lehet h te nem ilyen vagy csak gondoltam írok h tud sajnos ilyen is van.

Nektek nem visszatetsző, ha valaki a facebook-on kürtöli szét, hogy babát vár?

Valahogy bennem ez rossz érzést kelt. Mi sokáig vártunk a babára és az első babát sajnos elvesztettem. Ezzel valahogy a hitem is odalett, tudom, hogy nem lesz minden terhességből gyermek.:( Nem tudom, amikor valaki így szétkürtöli, az olyan nem is tudom milyen... Mintha előre inna a medve bőrére. Ez így nagyon hülyén hangzik, de nem tudom jobban megfogalmazni. Érdekelne mások véleménye.

Legjobb válasz: Nem mindenki úgy áll neki, hogy vagy megmarad a baba, vagy nem. Sokan számba sem veszik a lehetõséget, hogy esetleg elmegy, vagy gond lesz út közben. Én sem tettem. Nem bánom. Ha baj lett volna, úgyis tökmindegy, hogy a falu hírmondójától tudja meg mindenki, vagy fb-ról értesül. Engem soha nem zavart, ha valaki kiteszi. Sajnálom, hogy elvesztetted a babát. Ennek tükrében érthetõ a kérdéshez való hozzáállásod. Bár akkor ennyi erõvel egy pocakos fotó se kerüljön ki, mert ugye szülésnél is történhet akármi.

Külföldön élek, és csak a FB van a kapcsolattartásra. nincsenek fent haverok, régi szomszédok, ex-kollégák, hanem csakis barátok és családtagok. Nekem a FB megosztás volt a legegyszerûbb és leggyorsabb módja a hírközlésnek. Egy e-mail vagy sms semmivel sem lenne személyesebb. Nyilván nem a pozitív teszt után szaladnam facére, hanem pár hét után. UH képet nem tettem ki, de ha valaki kitesz mennyivel elítélendõbb, mintha egy "kész" gyerekrõl tenne ki képet? Örül, boldog, és ezt az érzést szeretné világgákürtölni. szerintem bocsánatos bûn egy terhes nõ kontrollálhatatlan boldogsága.
Nem mindenki úgy áll neki, hogy vagy megmarad a baba, vagy nem. Sokan számba sem veszik a lehetõséget, hogy esetleg elmegy, vagy gond lesz út közben. Én sem tettem. Nem bánom. Ha baj lett volna, úgyis tökmindegy, hogy a falu hírmondójától tudja meg mindenki, vagy fb-ról értesül. Engem soha nem zavart, ha valaki kiteszi. Sajnálom, hogy elvesztetted a babát. Ennek tükrében érthetõ a kérdéshez való hozzáállásod. Bár akkor ennyi erõvel egy pocakos fotó se kerüljön ki, mert ugye szülésnél is történhet akármi.
A vetélés nem ezen múlik. Ha az a baba elmegy, akkor is elmegy, ha valaki hosszú ideig nem mondaná el senkinek. Ha egy baba megmarad, akkor az akkor is megmarad, ha világgá kürtölik. Ez egy olyan dolog, ami boldogságot okoz, mint ha valakit eljegyeznek, vagy összeházasodnak és ezt a boldogságot szeretnék világgá kürtölni. Nincs ebben semmi visszatetszõ.
Nekem sem az. En is vesztettem el Babat. Igazabol nem izgat masok mit csinalnak. En tudom, ha jon hozzank meg valaki akkor mar csak a vegen teszek fel kepet magunkrol...kozel a finish-hez. Mindenki a maga hulyesegenek a kovacsa en azt mondom.
Nem. Bátor, merész és személytelen, de a visszatetszõ szót véletlenül se használnám rá.
Engem az ne zavar ha ott osztja meg a hírt....engem inkább az zavar, hogy az egy bensõséges dolog, és kiteszi az uh os képet a gyerekrõl....lassan az is fent lesz facen, hogy hogy csinálták a gyereket, , , , ilyen póz olyan póz lefotózva, és alatta hogy így készült....na ez zavar engem...nem vagyok kíváncsi más belsejére....én soha nem tennék ki ilyen képet....
Nekem az nem szimpi, hogy itt is számtalan panasz van, hogy minek kérdezik, már meg száz szór, hogy hogy van.Közbe meg teli pakolja az oldalát.
Ha valakit zavar egy uh-s vagy pocakos kép, akkor görgesse tovább az egeret. Nem kell leragadni a képnél és dühöngeni. Magyar szokás, hogy nem tudunk örülni a másik örömének. Vagy ha nem is örülni, de legalább elnézõen tolerálni, hogy a másik boldog, és ki is fejezi fb-on. De ha már ez sem megy, akkor be lehet jelölni, hogy XY életeseményei ne jelenjenek meg a falunkon.
Én inkább szétkürtöltem a facebookon. Nem szerettem volna, hogy amikor összefutok az ismerõseimmel mindenki odajöjjön hozzám, amint meglát nagy hassal, hogy "JÉ, TE TERHES VAGY?".
3 és fél év után sikerült teherbe esnem.Az idáig furcsán néztem az fb-n ha valaki rakott ki pocakos képet vagy ultrahang képet.Mióta teherbe estem örömmel nezkedem a facebook-os pocakos képeket.Tudom hogy fogok én is felrakni de majd csak késõbb, szülés elõtt pár héttel.
A kérdező hozzászólása: Nem hiszem, hogy irigység ez 17-es. Én nem kívánom másoknak, hogy éljék át amit én, mert tudom milyen rossz ez... Inkább babona, vagy valahogy úgy érzem kihívják maguk ellen a sorsot. Habár ott volt a sógornõm, õ 5 hetesen közölte a nagy hírt a családdal, és erre pálinkával koccintott. Utána ment el a babám, aki 3 héttel lett volna idõsebb mint az övé. Na akkor volt bennem irigység nem tagadom, pláne amilyen szemét módon viselkedett/viselkedik velem. A facebook-kal kapcsolatban inkább csak irritál, hogy van aki azt is kiírja hogy mikor megy el vécére. Nem vagyunk egyformák, ezért is kérdeztem mások véleményét. Egyáltalán nem vártam, hogy mindenki egyetértsen velem, csak kíváncsi voltam.:) Ezért számomra minden válasz hasznos.:)
Én is azt mondanám, hogy picit irigy vagy. Ennyibõl egy eljegyzési képet sem lehet kirakni, mert a házasság elõtt még szétmehetnek? Vagy esküvõi képet, mert elválhatnak? Az, hogy egy baba meg fog maradni, vagy sem, nem attól függ, hogy mikor jelentik be, vagy ki milyen fotót posztol. Ha nem tetszik, amit a facen látsz, akkor válogasd meg az ismerõseid. Nekem se ismerõsöm boldog-boldogtalan, csak a barátaim és a szûk rokonság.
Engem egyáltalán nem zavar. Sõt, még szeretem is, mikor megtudok valami hasonlót egy ritkán látott ismerõsömrõl. Uh képek sem zavarnak. Sajnálom, hogy ez történt veled, de szerintem téped ezek az infók nem az 'elkiabálás' miatt zavarnak, hanem, hogy nekik megmaradt a baba, neked meg nem. Amúgy meg, ha zavar az ilyesmi, tiltsd le az üzenõfaladról.
A helyzet az, hogy a FB-al kapcsolatban mindenkinek más az ingerküszöbe. Van, aki a sarki zöldségesnél is becsekkkol, és van, akinek profilképe sincs. Nem vagyunk egyformák. Engem nem zavarnak a pocakos, UH-s képek, szívesen nézegetem õket. Még néha ismerõseim ismerõseiét is megnézem :) . Szerintem az lenne a meglepõ, hogy azok után, amin átmentél, nem néznél furán ha valaki rögtön kiposztolja a kétcsíkos tesztjét.
A kérdező hozzászólása: Nem tiltom le. Tudtam, hogy babát vár, örültem is neki, de ez a facebook... Lehet, hogy alapból idegesít az a része, hogy valaki a sarki zöldségesnél is becsekkol.:) Amúgy nem az volt a kérdés, hogy irigy vagyok-e, hanem véleményekre voltam kíváncsi. Azért köszi a válaszokat! :)
Nem visszatetszõ! Egyébként nem vagyok babonás. Igaz a face-re nem raktam ki, amikor megtudtuk, de sok mindenkinek elmondtuk már az elején! Aztán már kb. 16 hetes lehettem, amikor férjem egy terhességgel kapcsolatos cikket posztolt ki az üzenõfalamra! Akkor kérdeztek rá sokan, hogy jön-e a baba! Õszinte leszek, szerintem benned van egy kis "irigység" -ami hozzáteszem teljesen érthetõ- mivel elment a babád!
A kérdező hozzászólása: Igen, ami nincs fent a face-n, az nem is létezik. :)
A kérdező hozzászólása: Nem találtam rá jó szót. Olyan rossz érzést keltett bennem, nem tudtam jobban megfogalmazni. Leírtam miért.
A kérdező hozzászólása: 2-es! Én sem úgy álltam hozzá... Nekem ez nagyon vakmerõ.
A kérdező hozzászólása: Köszi a válaszokat, mentek a zöld kezek.:) Sajnálom 7-es.:( Igen, szerintem is inkább magánügy, ami a családra tartozik. Én sem tennék ki uh-os képet, nem is tettem, még pocakosat sem. Nem vagyunk egyformák.
engem sokáig zavart, volt olyan ismerõsöm, aki naponta tett ki pocakosképeket, és/vagy uh képeket. De akkor már több, mint 4 éve vártunk a babára, és nem jött, meg vetélésem is volt, szóval inkább csak a saját bajomra emlékeztettek, és engem ez zavart. Most babát várok, nagyon a végén, de nincs a facebook-on rólam kép, mert én meg ilyen vagyok, van is, aki élõben rám csodálkozik, hogy de hát nem is tudta, hogy jön a baba, mert nincs kint a fb-n :) valószínûleg a babáról sem lesz, mert a barátokkal-családdal van más hely, ahol meg tudjuk osztani.
Hogy veled is legyen már valaki egy véleményen: igen, bennem is rossz érzést kelt.
Úgy általában véve nem érdekelnek a személyes jellegû facebook kommentek. A számomra fontos emberekkel napi kapcsolatban vagyok, mident tudok róluk ami rám is tartozik. Azt viszont, hogy a valaha volt iskolatársam éppen Madagaszkáron készül az eljegyzésére pont leszarom. Tökéletesen megértelek, ha a Te helyzetedben ez megosztás különösen fájdalmas, de bele kell törõdnöd, hogy egy csomóan arra izgulnak, hogy ilyenekre odaírhassanak mindenféle szépet és jót, és úgy érezzék, hogy ezáltal õk is milyen jó fejek, akkor is, ha csak dicsekvés magamutogatás van emögött mindkét fél részérõl.
A kérdező hozzászólása: Igazad van 9-es, de a legtöbb ember boldog boldogtalant bejelöl. Én is tettem fel babás képeket, mert vannak olyan családtagok/barátok, akik másképp nem láthatják, de van aki itt van helyben, lájkolja ezerrel a képeket, az utcán meg simán elmegy mellettünk anélkül, hogy ránézne a babára (rokon). Persze ez már más kérdés...
én is igy vagyok vele, fõleg mikor már az 5hetes uh képet rögtön fölrakjak, v terhességi tesztrõl képet....na ott kiakadtam világgákürtölik szinte rögtön együtlét után.ugyh megfogadtam h ha nekem babám lesz még pocakos képet sem rakok fel.na így is volt, és aztán lett nagy meglepetés meg számonkérés mikor megszületett h terhesvoltam nem is tudták, hát nemraktam föl képeket facera?
Nem, én is szeretem nézegetni, velük együtt örülni, gratulálni..Ennek ellenére rólam is csak szülés elõtt pár héttel tudták meg a távolabbi ismerõsök, mert akkor kerültek fel kirándulós képek...Sokaknak a mostani terhességem is meglepetés lesz, pedig már 25 hetes vagyok.. Amúgy nem hiszem, hogy az én ismerõseimet zavarják az ilyen dolgok, ugyanis én nem jelölök senkit általában...így aki ismerõsöm, engem jelölt, akkor gondolom kíváncsi is rám... Az meg, hogy elõre inni a medve bõrére..nem ezen múlik, nálunk is sokan tudták már a kezdetektõl, de ezeknek az embereknek elmondtam volna, ha baj történik, azt is...de boldog voltam, h velünk örülnek.

Ha éttermek, kávézók, bankok, okmányirodák, földhivatalok, posták, takarékszövetkezet, áruházak nyitvatartása érdekli, kattintson ide!