Találatok a következő kifejezésre: Ha valaki nincs férfival (6 db)

Lányok! Ha valakinek nincs nagy izmos teste, és markáns férfi vonásai akkor már labdába sem rúghat? (már teljesen elvesztettem az önbizalmam)

Szóval a helyzet a következő. Én 173 cm vagyok. Szóval nem túl magas. Ellenben vékony - 62kg. Már egy ideje edzek, bár ez külsőre sajnos annyira nem látszik. A konditeremben az edző azt mondta, hogy mivel genetikailag nagyok a csuklyás izmaim és vékony vagyok így aránytalan a testalkatom és nem látszik a vállam szélesnek. Szóval nincs meg ez az arányos "V" alkatom. Elméletileg helyes pasi vagyok mert sok lány illet a "cuki" jelzővel. Ami tudtommal azt jelenti, hogy helyes vagyok, de nem férfias :( Egyébként minden lány szerint kedves, udvarias és intelligens pasi vagyok. Még is azon kevés esetekben amikor egy lány észrevesz és sikerül randizni és már úgy látszik, hogy lesz a dologból valami, akkor mégsem :( A legtöbbször az a tapasztalatom, hogy csak élvezik a figyelmet és, hogy elhívod őket jobbra balra. Mert x randi után, ez ugye változó egyszer csak azt veszem észre, hogy se szó se beszéd és már jár is valakivel. Persze nekem nem mondaná, hogy "ne teperj nem jössz be". Hanem csak egyszer közli, hogy már jár valakivel. Na bumm... szuper. Ja és pont az "i"-n, hogy aztán rövid időn belül kiderül, hogy az a pasi egy bunkó tapló és megcsalta és szakítottak...mi van a mai lányokkal?? Plusz, hogy legyen így kapcsolatom? Ja és 28 éves férfi vagyok, nem vagyok már kisgyerek.

Legjobb válasz: Elárulok egy óriási titkot: neked, illetve a hozzád hasonlóknak nem az a bajotok, hogy alacsonyak vagytok, dagadtak vagytok, szeplõsök, kapafogúak, kopaszodtok, kicsi a farkatok, csórók vagytok, stb indokok, amikkel itt nap mint nap 300an sajnáltatjátok magatokat, meg szidjátok a "mai lányokat", hanem az, hogy sugárzik rólatok, hogy képtelenek vagytok (akár ezen tulajdonságaitok miatt, akár egyébként) szeretni, elfogadni saját magatokat...És aki magát se szereti, az valószínûleg mást se fog tudni. Summa summarum, nem azért nem találsz/találtok nõt, mert a felsorolt negatívumok valamelyike (vagy több is) passzol, hanem az "elnézést, hogy élve jöttem ki anyámból", "alacsony vagyok, nincs 18 centis f#szom és még Aston Martinom sem" kisugárzásotok miatt.

Elárulok egy óriási titkot: neked, illetve a hozzád hasonlóknak nem az a bajotok, hogy alacsonyak vagytok, dagadtak vagytok, szeplõsök, kapafogúak, kopaszodtok, kicsi a farkatok, csórók vagytok, stb indokok, amikkel itt nap mint nap 300an sajnáltatjátok magatokat, meg szidjátok a "mai lányokat", hanem az, hogy sugárzik rólatok, hogy képtelenek vagytok (akár ezen tulajdonságaitok miatt, akár egyébként) szeretni, elfogadni saját magatokat...És aki magát se szereti, az valószínûleg mást se fog tudni. Summa summarum, nem azért nem találsz/találtok nõt, mert a felsorolt negatívumok valamelyike (vagy több is) passzol, hanem az "elnézést, hogy élve jöttem ki anyámból", "alacsony vagyok, nincs 18 centis f#szom és még Aston Martinom sem" kisugárzásotok miatt.
Virítsd a lóvét meg a Mercit vagy a BMW-t.... de inkább Mercedest mert bmw szar.... és egybõl lesz csajod mai világban nehezen találsz olyan csajt aki azért szeret mert kedves vagy meg odafigyelõ meg minden... Üdv egy elcseszett világban! ;)
http://body.builder.hu/cikkek.htm4?id=619 ha ezt nem olvasod el mindet, ne is várd hogy izmos leszel, amúgy 173 centi az pont elég egy alacsonyabb lánynak az edzõd meg hülyeséget mond :D az aranymetszés arány (keress rá a googlén) az a derék-váll aránya, köze nincs a trapéz izomhoz, max optikailag nem látszik majd annyira, de külön ne eddzél a trapézra oszt kész
A külsõ az csak egy dolog. Vannak olyan nõk, akiknél kimondottan nem jelent elõnyt az, ha csupa izom a srác. Szóval fel a fejjel!!:) 22N
Utolsó: igen valami ilyesmi. Ja azt kifelejtettem az elõzõ hozzászólásból, hogy mindenki jobban járna, ha a saját kasztján belül keresgélne, ez persze nem azt jelenti, hogy neked csak egy zsíroshajú nõ "jár", aki alá két szék kell, mert olyan kövér, de azért ilyen külsõvel ne csurgassátok már a nyálatokat 11/10-es nõk után, és utána fõleg ne sírjatok, hogy nem veletek dugnak.
4-es: Szóval azt mondod, hogy így 167 centisen, pattanásosan és tipikus jófiúként is lehet barátnõm, ha lenne önbizalmam?
Rakj ki egy képet magadról, mert így nem sokat tudunk segíteni. Esetleg PM
4. mit fogsz ezért kapni XDDDDD Amúgy teljesen igazad van.
már kezdtek hiányozni ezek a kérdések. Azon még nem gondolkoztál h rosz helyen usmerkedsz, keresgélsz?
imádom az ilyen kérdéseket.... mégis mit vársz mit mondjunk ? minden nõnek más jön, be van aki a cuki vékony pasikra bukik, lásd Justin Bieber láz, van aki a nagyobb pasikat szereti (és nem mind bunkó tapló) és van aki az átlagos pasikat. Kész ennyi, nem tetszhet mindenkinek mindenki. 19/L
Ez rohadt nagy hülyeség! Vegyük például Matt Smith-t a Doctor Who -ból nem tudom h ismered-e de õ neki sikerült egy fotómodelel össze jönni Daisy Lowe-val pedig õ is csak egy csenevész, nyikhaj gyerek!!!:)

Ha valaki nem cigizik nem alkesz, nem játékgépezik, nincs agyontetoválva és nem tárgyként bánik a nőkkel, akkor az már nem is férfi?

Legjobb válasz: Attól mert nincs barátnõd, az értékeid nem kell átvinni önsajnálatba.. ezekre legyél büszke, ilyen egy normális felfogású férfi. az önbizalmadat növeld és hidd el jön egy lány aki ezeket értékelni fogja. hány éves vagy?

Mégis mire jó, hogy itt sírsz? Nem csak neked szar, hidd el, de attól hogy itt sajnáltatod magad nem lesz jobb. Az olyan csajok között keresgélj akinél lehet esélyed, ne egy modell csajt akarj magad mellé...
Attól mert nincs barátnõd, az értékeid nem kell átvinni önsajnálatba.. ezekre legyél büszke, ilyen egy normális felfogású férfi. az önbizalmadat növeld és hidd el jön egy lány aki ezeket értékelni fogja. hány éves vagy?
Erre csak annyit tudok mondani, hogy szard le azokat akik leszarnak!
Lehet hogy rendes gyerekek vagytok, de ez az önsajnáltatás nem egy pozitív dolog. Biztos vannak csajok akiknek bejön, de nem hinném hogy sokan erre gerjednének...
az a nem igazi férfi aki itt rinyál és hisztizik....uristennnnn....nem is tudom hogy ez már hanyadik ilyen felesleges kérdés itt a gyk-n....
dehogynem vevõk, , az ugyanilyen, normális felfogású lányok vevõk, csak meg kell találni õket :)
Én is ilyen vagyok, és eddig még egy nõnek sem kellettem. Pedig szerintem ezek értékek, de a mai lányok erre már nem vevõk.
olyan is létezik?
szerintem egyáltalán nem menõ amiket felsoroltál, csak max a 10-zen éves pipiknek, akik mozi filmeken nõttek fel. De ha egy nõnek van magához való esze, akkor rájönnek, hogy az élethez ezek a link alakok alkalmatlanok, csak elrontják az ember életét, ha ilyennel köti össze magát. Tényleg van benne valami persze hogy a nõk a rosszfiúkra buknak, de ez egy nagy csapda, és kb 28 éves korban elmúlik. Aztán egyre vonzóbb dolog lesz a kitartóság, a megbízhatóság, a hûség, az intelligencia, a szakértelem, és fõleg az életrevalóság. Nem életmûvészség, hanem életrevalóság. Pl tudjon vezetni egy vállalkozást, tudjon dötnéseket hozni, esetleg legyen tanult, valamilyen szakmában profi stb. Biztonság, hogy el tudja látni a családját. Ezek a típusok kicsit késõbb érnek révbe, amikor elkezdenek rájuk bukni a nõk. Amikor már saját egzisztenciád van, saját lakásod, vállalkozásod, autód, majd akkor ne félj dögleni fognak érted a csajok, a tetovált macsók meg ráncosan, remegõ kézzel melegítõfelsõben isszák a vizezett pálinkát a talponállóban. szóval ennyit errõl. kitartás.
ja és a kérdezõ egyáltalán nem önsajnálós, csak egy tényt megállapított, ami valóban létezõ dolog, és felmerült benne, hogy miért van ez. Teljesen normális, hogy megkérdezi errõl a nõk véleményét. utolsó voltam.
#20: "Amikor már saját egzisztenciád van, saját lakásod, vállalkozásod, autód, majd akkor ne félj dögleni fognak érted a csajok" - igen, ez a másik csapda. Ugyanis hiába van szakértelmed, hiába beszélsz több nyelvet is akár, nem garancia a fentiekre, amiket említettél. Sõt, pont az ellenkezõje az igaz legtöbbször. Nézd meg pl. a politikusokat, milyen szakértelmük van, illetve több perces videót lehet összevágni abból, amikor angolul nyilatkoznak. Aztán mégis jól élnek, ugye? Továbbá nézd meg a híres költõket, festõket, életükben nyomorognak, haláluk után meg csillióért adják-veszik a képeiket. Kb. 10 éve volt egy olyan eset, hogy a Kelenföldi pályaudvaron agyonvertek a MÁV-os biztiõrök egy hajléktalant, mert nem akart kimenni aludni a váróterembõl a zimankóba. Késõbb megtalálták nála az orvosi diplomáját.
Javítás: több perces videót lehet összevágni az õõõõõõzésbõl, amikor angolul nyilatkoznak
De férfi. Meg kell találnod a hozzád illõ lányt ennyi :)
Nekem Õ lenne a férfi!
Azok a pasik akiket te a kérdésben említesz azok határozottak. Nem fosnak be a nõktõl. Ezért is van sikerük a nõknél. Amíg magadba fordulós kis hisztis kölyök vagy addig lehetsz te akármilyen rendes nem fogsz kelleni senkinek, max vmi lelki beteg csajnak.
De az.
Az a gáz, hogy napiszinten vannak már ezek a kérdések itt gyk-n. -.- Ha nõ az illetõ akkor azt kérdezi, hogy ha nem szupermodell, tötörötööö akkor miért nem kell senkinek, ha pedig férfi akkor ilyen depis emós miért nem kellek senkinek szöveggel. Könyörgöm, miért nem írtok egymásnak privátot? Ja mert ti is az átlagfelettit akarnátok? :) Valami ilyesmit sejtek a dolgok hátterében.. 24 L
17-es. Egy okot kihagytál. Nem két ok van, hanem 3, mégpedig az, ha az illetõ ronda, mint pl. én. :)
"Van egy rendes állása, nagylelkû" - szóval akkor van zseton, és szórja is......
A kérdező hozzászólása: Létezik, de le se ... a lányok. Aki normális, az így jár manapság..
"Aki normális, az így jár manapság"...ez tényleg az önsajnáltató kategória, nem rinyálni kell hanem lazán ismerkedni.
"Aki normális, az így jár manapság" Ez nem önsajnáltatás szerintem, csupán egy teljesen korrekt és helyén való ténymegállapítás.
Férfinak férfi, csak nem alfa. És mint tudjuk, a nõk az alfákra buknak, nem ránk.
Add meg nekünk a mindennapi önsajnáltató, igazságtalan élet miatt rinyáló embert. Ááááámen.
Mikor fejezi már be végre a sok idióta ezt az alfa hímes [email protected]ágot?Úgy beszél itt mindenki a nõkrõl, mintha ostoba õsemberek lennének.A kõkorban lehet , hogy a dominancia volt a párválasztási szempont, de tudtommal azóta jó pár ezer év eltelt.Szóval fejezzétek be a rinyálást és felejtsétek el ezt a gagyi kifogást, mert szerintem aki akar talál párt, csak egy kis bátorság és szerencse kell hozzá(pedig nekem sincs barátnõm). 21/F
Jaj nagyon ki fogok kapni, de azért leírom: a párom nem dohányzik, nem iszik alkoholt, sõt utálja az alkoholistákat, soha nem játékgépezett, nincs tetkója és tisztelettel, szeretettel bánik velem. Ezzel együtt igazi férfi, talpraesett, magabiztos, intelligens, céltudatos és biztonságban érzem magam mellette. Pedig kb. olyan magas, mint én és nem kigyúrt, izomagyú alak. Ilyen kell nekünk, nõknek.
16os - Úgy tûnik, nem csak én vagyok ilyen szerencsés :D Szerencsére a páromra mindig támaszkodhatok; nem is jöttem volna össze vele, ha inna, cigizne, és egy bunkó paraszt lenne (nem szeretem az alkoholt, undorodom a cigitõl, és nem hagyom, hogy egy pasi úgy bánjon velem mint egy tárggyal). Férfi, mert tisztelettel és egyenlõ félként bánik velem, mert mindig számíthatok rá, ha problémám van meghallgatja, és nem egyszer állt ki másokért valami paraszttal szemben. Van egy rendes állása, nagylelkû, szerintem ilyen egy igazi férfi. De sokszor az úgymond rendes srácok 2 ok miatt nem találnak lányt: csak a "dögös csajokat" veszik észre (ergo a normális lányok számukra túl szürkék, így nem adnak nekik esélyt), illetve a lányoknak vonzó ha a pasi kezdeményez, nem pedig azt várja, hogy a nõk a lábai elé boruljanak önként és dalolva.
Nos, az én párom, 33 éves 11 évvel vagyok fiatalabb, hát mit is mondhatnék róla, olyan mint "EZEL" (EZEL - Bosszú mindhalálig-ból), engem mindig is az ilyen férfiak vonzottak, határozott, ugyanakkor, él-hal értem, és én is érte, 5 éve vagyunk együtt.

Ha valaki sokáig nincs férfival több hónapig, igaz az hogy utána nehezebb a behatolás?

Vagyis lehetséges hogy a hüvelybemenet összebszükül?Vagy ez nem igaz?

Legjobb válasz: Az sokmindentõl függ! Általában igen, kicsit nehezebb, mert úgymond összehúzodika hüvely, mert nincs hozzászokva, hogy pénisz van benne(szexelsz valakivel)! De fájdalom nemszokott fellépni ilyenkor!

Az sokmindentõl függ! Általában igen, kicsit nehezebb, mert úgymond összehúzodika hüvely, mert nincs hozzászokva, hogy pénisz van benne(szexelsz valakivel)! De fájdalom nemszokott fellépni ilyenkor!
De a hüvely tulajdonképpen csupa izomból áll. Szóval szerintem ez attól is füg h mennyire tudod ellazitani magad
IGEN!!! IGAZ!!! De aktus közben már ellazul, csak a behatolás nehézkesebb.
hat szerintem errol kerdezz meg egy bortonbol szabadult ferfit. szerintem neki nem lesz nehezebb a behatolas :DD
Sok ilyen csajt ismerek, sajnos sok a ribanc csaj manapság..
Majd visszakapja az élettõl.
lóvé+kitartásra megy a lány.
Hogy agyilag zokni.
Azt, hogy ennek a nõnek sosem lesz fogalma az igazi szeretetrõl. F25
Büdös ribanc.
Önzõ alak. Feldúlja egy család életét.
Mondtuk már, hogy hagyd a tanár bácsit békén.
Meg amúgy a férfin nem is múlik igaz? Micsoda hozzáállás már ez? Inkább a csajjal vagy elfoglalva, minthogy azon gondolkozz, mi lehet a gond a házasságotokkal, inkább a csajjal vagy elfoglalva, minthogy azon gondolkozz, hogy beszéld meg az embereddel, inkább a csajjal vagy elfoglalva, minthogy, azon gondolkozz, hogy oldjátok meg a kettõtök közötti problémát, ti ketten. Sajnos, nem a probléma helyes oldaláról közelíted meg a dolgokat, hanem, a rosszról. Nekem nem gond, ismerek ilyen férfit, akinek a felesége nem a problémát akarta megoldani, hanem egészen mással foglalkozott, pedig a pasi mindent megtett volna azért hogy rendbe jöjjenek a dolgok. Tudod, ahová egy harmadik befér, ott már nincs minden rendben... Ebbõl kellene kiindulnod, nem abból, hogyan bizonyítsd be, a csaj rányomult, hogy te aztán ezen indokból kifolyólag jól megtéphesd. Szerintem...
A kérdező hozzászólása: Az, hogy megpróbálom helyrehozni a dolgokat és közben fújok a nõre, kizárja egymást? Érdekes gondolkodás..
Sötét vagy, mint az éjszaka, nincs mirõl beszélni. Egyértelmûen nem nõttél fel lelkileg egy házassághoz. Csinálsz, amit akarsz, úgysem ér semmit, amit mondok/mondunk. Üdv.
Fújjál rá nyugodtan, nyilván én se örülnék neki, nem tapsikolnék, de nekem nem vele kell foglalkoznom, és nem azzal hogy alkalomadtán megtépjem, hanem a férjemmel. Arra talán már teljesen felesleges is rámutatnom, hogy a kérdésed középpontjában a leányzó van.
Az a helyzet, hogy nem valószínû, hogy a férjedet megerõszakolja az a lány, így aztán itt pont, hogy a férjeddel van a legnagyobb probléma. Persze a lány részérõl sem szép, hogy belemegy ebbe, viszont téged nem õ csal meg, hanem a férjed. És, ha valakit megcsalnak, akkor bizony nem a "szeretõ" a fõ vétkes, hanem az, aki szeretõt tart. Én nem hiszek abban, hogy egy szerelmes embert, vagy olyan embert, aki tiszteli és szereti a másikat el tud szakítani egy harmadik fél a párjától. Ha ez megtörténik, akkor ott nincs sem tisztelet, sem õszinteség, ezek pedig alapjai egy normális párkapcsolatnak. Szóval egyelõre szállj le a lányról, és a férjeddel próbáld ezt megoldani, mert õ az, aki felvállalta, hogy veled van és hûséges lesz meg stb (esküvõi duma), és ezt õ szegte meg. Az már csak részletkérdés, hogy ki asszisztált ehhez.
A kérdező hozzászólása: Érdekes, az elején mindenki a lányt szidta, mint a fõ erkölcsi fertõt, a végén meg kiderül, hogy én ugyanolyan rossz vagyok, vagy akár a férjem. A lány áll nálam a középpontban, mert úgy gondolom, hogy a férjemnek ezt meg tudnám bocsátani, viszont az ilyen lányok viselkedése nem fér a fejembe.
Persze hogy a lányt szidta mindenki, mert a társadalmi norma szerint a szeretõ a fõbûnös mindig. Valld be, azért örültél ennek, nyilván ez a kérdés erre ment ki, hogy itt mindenki azt a lányt kezdje el szidni, téged meg sajnálni. Nem mondtam egyébként, hogy teljesen bûntelen a kicsike, és ismételnem kell magam, én se örülnék hasonlónak, annak se örülök ha valaki észrevehetõen szemet vet a páromra. Az a baj hiába tépem a számat, nem akarod megérteni hogy nem azzal kéne foglalkoznod, hogy itt gyûjtöd az olyan hozzászólásokat, amiben a lányt szidják (vagy épp ötletet adnak ahhoz, hogyan gáncsold el, ha meglátod). Ülj le a férjeddel, beszéld meg vele, hogy mi bánt téged, csábítsd el (nyilván nem olyan jó a szex, ha azt írod arra kellhet neki a jány). Ha a férjed is meg akarja tartani a kapcsolatotokat, és javítani, alakítani rajta, akkor nyert ügyed van. Ha, meg nem téged akar már, mert a kapcsolat zátonyra futott, akkor tök mindegy mennyire utálod a csajt, ha nem õ, más úgyis elviszi, mégpedig a hites urad saját akaratából.
te meg gyere ossze velem
A kérdező hozzászólása: Mindkettõjükre, de ilyen esetben az ember ha képes megbocsátani valakinek, akkor az a férj lesz, nem egy idegen. És elsõsorban a lányt hibáztatom, mert szerintem õ szállt rá a férjemre. Bár csak egyszer láttam, de akkor is nyomult.
És akkor komolyan a nõre vagy rászállva, meg kiírsz kérdést, hogy az itt válaszolók pocskondiázzák? :DDDD El van tájolva, drágaság. Ez egy olyan dolog, ami miatt a férjedet kell keményen felelõsségre vonni, nem pedig a szerencsétlen riherongyra rászállni.
A kérdező hozzászólása: A munkahelyén.
milyen új lány?
A kérdező hozzászólása: Én a feleség vagyok. Nem tudok semmi biztosat, de nagyon erõs a gyanúm, hogy az egyik új lány ráhajtott a férjemre.
Buta, nem tiszteli saját magát, nincsenek benne alap erkölcsi normák. Viszont a pasi, aki feleség meg gyerekek mellett ilyet tesz, egyenesen undorító.
minõsíteni nem szeretném, de önértékelés problémái vannak, az egészen biztos, ismerek ilyen lányokat, akik többnek érzik magukat attól, h a feleség/barátnõ helyett õket döngetik...ettõl szebb, értelmesebb azonban senki nem lesz
Te az a kérdezõ vagy akire ráállt egy 40 éves? :) Hát te tudod de már most rossz ha ezen gondokodol!
azt, hogy ez nem az én dolgom
Az ilyen ribanc nem ér többet, mint hogy szeretõ legyen. A pasi se nagyon, de megkérdezném mik e tervei, válni akar, vagy abbahagyni a qrvázást.
na én még ilyent nem halottam
valószínû h a hím megtûr egy másik hím egyedet. Neked lehet jó de ha ez kiderül majd nagyot fogsz koppani.
A kérdező hozzászólása: Hasonló esetekre vagyok kiváncsi....köszike
Igen, lehetséges. És ez a legrosszabb mikor mindegyik kell. Amikor az egyikkel vagy akkor vele jó, és nem hiányzik a másik. De fordítva is így van. Elõbb-utóbb választani kell, de akkor is rossz lesz mivel kiderülhet, hogy volt más is a képben. Bonyolult egy dolog ez.
Szerintem ez esetben egyik sem az igazi.
Lehetetlen: 1. vagy nemtudod mi a szerelem es osszeteveszted a nemi vaggyal, az pedig tobb ember irant is kialakul 2. nemtudsz donteni kozottuk, de megint ottvagyunk, hogy egyikbe se vagy szerelmes csak azt hiszed 3.gozom sincs olvass utana a neten http://www.nana.hu/nana-klinika/szerelem-es-szex/lehetsz-e-e..
Én is hasonló cipõben vagyok és jó lenne megtudni mi történik velem! Sziasztok! Elöször is jó lenne ha valaki elmondaná nekem hogy mi történik velem mi ez az egész és mit tegyek! Van 1 paim kb7 honapja de rengeteget veszekszünk és egyáltalán nem harmonikus a kapcsolatunk mégis mikor arra kerül a sor hogy szakitunk mindketten könnyes szemekkel válnánk el egymástól és sose kerül erre a sor. Részemrõl azért sem mert egyszerûen nem birom elengedni még akkor sem ha tudom hogy szenvedek mellette! Érzem hogy õ sem szeret ugy engem ahogy azt kellene! Mindennap arra fiura gondolok aki olyan szeretet adott nekem egyszer valaha amit visszasirok mindennap eszembe van hiányzik hiányzik õ vagy talán nem is hanem amit vele átéltem, viszont a mostani pasimnál meg nagyon féltékeny vagyok zavar ha más lány tetszik neki és nem birom elviselni de tudom a szivem mélyén hohy az amit iránta érzek az közel sem olyan mint amilyent érzeztem aziránt a fiu iránt akitõl egyszer valaha a legnagyobb szeretett kaptam! De akkor mégis miért van az hogy nem birom elengedni és õrülten féltékeny vagyok?
Elõtte kell gondolkodni, nem utána...
Ez nagyon nem jó....mi a cél a teherbeeséssel? Magadhoz akarod kötni vele a férfit?
Biztos, hogy nem fog elválni!!! Nekik van már egy felépített életük és ezen tuti nem fog változtatni.A pasik félnek változtatni, és csomagolni sem tudnak...nagy kár!!!Nagyon kell téged szeretnie, ha úgy dönt , hogy elválik esetleg...
Kitalálták már a védekezést, úgyhogy a véletlen szerepe ebben az esetben elhanyagolható.
a gyerek tuti, a többit ki tudja...
A pasi is akarta a gyereket? Miért van veled? Mit kap tõled amit otthon nem? Nem akar válni? Nem a gyerek miatt hanem egyébként, miattad? Elég bonyolult ez így. Ha gyereket vársz tõle netán szerelmesek vagytok egymásba akkor miért nem hagyja el a feleségét? Biztos szerelmes beléd? Elvégre még a feleségével van. ezeket a kérdéseket fel kéne tenni.
Véletlenek nincsenek! Csak te vagy felelõtlen! Hacsak nem szándékos volt. Egy gyerekkel nem lehet férjet fogni, bármennyire is szereted.
A kérdező hozzászólása: Ez csak egy kerdes, nem terv...csak vannak veletlenek...
Hát...Elõször is beszélnék a férfival akitõl van a gyerek. Aztán gondolkoznék rengeteget. De nehéz kérdés, mert az õ családját is feldúlom meg a saját életemet is, mert mi van ha egyedül kell felnevelnem a babát? Viszont elvetetni nem lenne szívem, fõleg ha már 20onéves lennék. Na ezért nem kezdek én nõs pasival:)
Méghogy nem terv... dehogynem.

Ha éttermek, kávézók, bankok, okmányirodák, földhivatalok, posták, takarékszövetkezet, áruházak nyitvatartása érdekli, kattintson ide!