Találatok a következő kifejezésre: Ha valaki csak a (1374 db)

Ha valakinek csak a szexre kellettem, ha most úgy viselkedem, mintha ő is csak arra kellett volna, akkor lehet, hogy észhez tér?

Tudom, hogy hülye kérdés, és pláne, hogy valaki, akinek csak a szexre kellettem, egyáltalán nem érdemel meg engem, ennek ellenére érdekel, hogyha én lefeküdtem valakivel szerelemb?l, de rájöttem, hogy ?t csak a farka hajtotta, akkor ha most úgy viselkedek, mintha nem fájna a helyzet, és tök oké, hogy mások el?tt szimplán barátként kezel, és a szex óta nem keres semmilyen formában, akkor lehet hogy rájön, hogy nem csak a szexre kellek neki? Értitek, ugye?:S nem tudom csak úgy teljesen figyalmen kívül hagyni, mert az egyetemen nap mint nap látom, együtt vannak óráink, tehát minimális kontakt mindenképpen van... most legyek ?szinte és közöljem vele, hogy fáj, amit csinál, vagy tegyek úgy mintha minden oké lenne?:S

Legjobb válasz: Értem. Úgy, hogy elmondod. Viszont borítékolom, hogy ezzel nem érsz el semmit. Tanulság: ha valakibe bele vagy zúgva az nem jelenit, hogy egybõl oda kell dobnod magad neki.

Értem. Úgy, hogy elmondod. Viszont borítékolom, hogy ezzel nem érsz el semmit. Tanulság: ha valakibe bele vagy zúgva az nem jelenit, hogy egybõl oda kell dobnod magad neki.
Nehogy ezt elmondd neki.Legyél közömbös, mosolyogj mindig, és szerválj be egy új pasit akit melletted lát.Ez se biztos hogy célba talál, de nem fogja azt gondolni, hogy megzuhantál, ami ez esetben a lényeg.
Ne csináld azt amit leírtál, bár nem biztos, hogy értem. Az azért biztos, hogy nem Magyar szakra jársz. Mindezt két mondatban és egy két szavas mondatban írtad. Nehéz megérteni. Azért tegyél úgy, mintha minden oké lenne.

Melyik a jobb eset, ha valakit CSAK a pénzéért szeretnek, vagy ha valakit CSAK a külseje miatt? Vagy esetleg egyformán rossz vagy jó dolog mind kettő?

Legjobb válasz: olyan nincs hogy valakit a pénzéért szereted... csak olyan hogy a pénzéért vagy vele de az nem szerelem/szeretet

olyan nincs hogy valakit a pénzéért szereted... csak olyan hogy a pénzéért vagy vele de az nem szerelem/szeretet
7-esnek igaza van. De olyan sincs, hogy csak a külseje miatt szereted, mert akkor nem szereted, csak tetszik.
Egyformán rossz mind a kettõ. Szerencsére nálunk ilyen nincs. :D
Inkább a külsõért szeressenek, mert ott még van akkor valós vonzalom...
hát ez hülyeség a pénz attól vonzó amit ezáltal kap egy magabiztos embert akivel bármit szabadon tehet utazás szép ház vásárlás gondtalan élet ez nagyon is vonzó tudd lenni
Egyformán rossz mind a kettõ. Más kérdés hogy manapság kb. csak ilyen lányok vannak...
szerintem jobb ha csak a külseje miatt. mert he csak a pénzéért szeretnek valakit, akkor az azt jelenti, hogy sem a külseje sem a belsõ értékei nem tetszenek.
Egyik sem jó. Valószínûleg ha valaki olyan gazdag, hogy életében nincs gondja a megélhetéssel, meg a párjának sincs, tovább maradnak mellette, mint akit a külseje miatt szeretnek, mert hát a szépség iszonyat múlandó. De nyilván mindkét esetben elõbb-utóbb más karjában keresi a szerelmet vagy egyik, vagy másik, vagy mindkettõ.
Bölcs emberek szerint a két legmúlandóbb dolog a világon a szépség és a divat.HA csak a külsejéért szeret valaki, akkor meddig?Ameddig szerinte jól néz ki? A pénz nme állandó dolog, bárki tönkremehet egy pillant alatt. Ha nem saját magáért szeretünk valakit, akkor megette fene az egészet.

Hogyan lehet észrevenni, ha valaki csak a pénzemért van velem?

Legjobb válasz: Igen! Az nagyon eredeti ötlet, hogy ne költsön rá egy fityinget sem! Sõt étterembe is és máshol is mindent a nõ fizessen! :D Van erre egy sztorim. Annak idején megismerkedtem egy fiúval. Az elsõ randi során felajánlotta, hogy el visz engem egy nagyon nívós étterembe. Õ AJÁNLOTTA FEL!Én helyismerettel sem rendelkeztem. Így gõzöm sem volt arról, hogy milyen ez a hely. Bementünk, leültünk és a srác elképedt, hogy milyen drága ez a hely. Természetes jó hangosan fejtette ki a véleményét úgy hogy a pincér is hallotta. Szóval hangosan ki ecsetelte, hogy neki csak ennyi pénze van, szó szerint azt mondta: ENNYIBÕL KELL GAZDÁLKODNI! Kérjünk inni valót és felesbe fizetjük. Mondtam neki rendben tegyen úgy ahogy neki jó. Mivel én is önálló jövedelemmel rendelkeztem, volt is nálam elég pénz és ha már étterembe vagyok , fõleg egy I. osztályú helyen én is igen is kifogom élvezni a gasztronómia adta lehetõségeket így én a saját költségemen rendesen megvacsorázok. Láttam a srác arcán a megkönnyebbülést, a pincérrel összenéztünk hát soha nem felejtem el az arcát. Mindketten egymásra néztünk mosolyogtunk. A következõ megdöbbenésem akkor volt amikor kihozta a pincér az ételt. Elkezdtem enni és a srác szokásához híven hangosan megjegyzést tett hogy mennyire finom lehet amit eszek meg stb... Szó szerint kinéztem a számból az ételt. Felajánlottam neki mert iszonyatosan kínosnak tartottam, hogy rendeljen õ is, biz Isten kifogom helyette fizetni. Csak rendeljen és ne beszéljen hülyeségeket egyfolytában, fõleg úgy hogy a pincér láthatóan ezen a kínos szituáción szórakozott, mosolygott rám meg sorolhatnám. A srác nemet mondott azzal a kijelentéssel hogy õ bizony nem éhes! Mikor befejeztem az evést. Ki kellett mennem a mellékhelyiségbe. Vissza fele a srác arcát figyeltem, megkönnyebbülést láttam rajta. Erre hangosan beszólt. Húúú már azt hittem, hogy leléptél és nekem kell kifizetni mindent. Erre intettem a pincérnek, hogy fizetnénk. Kihozta a két külön számlát, mindenki a sajátját kifizetve távoztunk... Úgy megfogalmazódott bennem, hogy lehet valaki ilyen fa.z fej ha valahová elhív egy nõt olyan helyre amirõl jól tudja, hogy egy I osztályú hely, meg azt is tudja, hogy õ egy csórikám, akkor mi a fenéért viszi olyan helyre? Elmehettünk volna sétálni is. Vagy beülünk a mekibe. Bekapunk egy pár százas ajánlatot azt jó van! Vagy még az étterem elõtt megmondhatta volna, hogy nincs sok pénze és fizesse mindenki a saját maga fogyasztását. De könyörgöm! ne járasson már le engem is a pincér elõtt amikor hangosan kijelenti hogy milyen drága ez a hely és neki nincs pénze. Szóval kedves kérdezõ! Úgy gondolom ha egy lányt elviszel étterembe (csak nézd meg elõtte az ár kategóriát,melyikbe viszed. :D)vagy kifizetsz helyette egy színház jegyet az még nem a világvége és nem biztos hogy a pénzedet akarja a nõ! Ha meg nincs rá keret akkor sincs semmi.. lehet sétálni is... Én az igazi kihasználást ott értem a nõ részérõl amikor nagyon drága ajándékokat vesz valaki a nõnek és az el is fogadja azokat! Vagy vannak olyan nõk is akik kifejezetten elmondják mit szeretnének! Ez már kimeríti nálam a gusztustalanság és a kihasználás kategóriáját! Én egyetlen egy pasimtól sem kértem semmit. De a legtöbbje igen is nem s.arozott azzal, hogy õ fizessen egy éttermet, színházat, nyaralást..... De kiemelem, hogy EZEKET SOHA NEM ÉN KÉRTEM! Tõlük volt egy gesztus! Én beértem egy tábla csoki, vagy egy szál virággal, vagy éppen egy kellemes sétával is.

Igen! Az nagyon eredeti ötlet, hogy ne költsön rá egy fityinget sem! Sõt étterembe is és máshol is mindent a nõ fizessen! :D Van erre egy sztorim. Annak idején megismerkedtem egy fiúval. Az elsõ randi során felajánlotta, hogy el visz engem egy nagyon nívós étterembe. Õ AJÁNLOTTA FEL!Én helyismerettel sem rendelkeztem. Így gõzöm sem volt arról, hogy milyen ez a hely. Bementünk, leültünk és a srác elképedt, hogy milyen drága ez a hely. Természetes jó hangosan fejtette ki a véleményét úgy hogy a pincér is hallotta. Szóval hangosan ki ecsetelte, hogy neki csak ennyi pénze van, szó szerint azt mondta: ENNYIBÕL KELL GAZDÁLKODNI! Kérjünk inni valót és felesbe fizetjük. Mondtam neki rendben tegyen úgy ahogy neki jó. Mivel én is önálló jövedelemmel rendelkeztem, volt is nálam elég pénz és ha már étterembe vagyok , fõleg egy I. osztályú helyen én is igen is kifogom élvezni a gasztronómia adta lehetõségeket így én a saját költségemen rendesen megvacsorázok. Láttam a srác arcán a megkönnyebbülést, a pincérrel összenéztünk hát soha nem felejtem el az arcát. Mindketten egymásra néztünk mosolyogtunk. A következõ megdöbbenésem akkor volt amikor kihozta a pincér az ételt. Elkezdtem enni és a srác szokásához híven hangosan megjegyzést tett hogy mennyire finom lehet amit eszek meg stb... Szó szerint kinéztem a számból az ételt. Felajánlottam neki mert iszonyatosan kínosnak tartottam, hogy rendeljen õ is, biz Isten kifogom helyette fizetni. Csak rendeljen és ne beszéljen hülyeségeket egyfolytában, fõleg úgy hogy a pincér láthatóan ezen a kínos szituáción szórakozott, mosolygott rám meg sorolhatnám. A srác nemet mondott azzal a kijelentéssel hogy õ bizony nem éhes! Mikor befejeztem az evést. Ki kellett mennem a mellékhelyiségbe. Vissza fele a srác arcát figyeltem, megkönnyebbülést láttam rajta. Erre hangosan beszólt. Húúú már azt hittem, hogy leléptél és nekem kell kifizetni mindent. Erre intettem a pincérnek, hogy fizetnénk. Kihozta a két külön számlát, mindenki a sajátját kifizetve távoztunk... Úgy megfogalmazódott bennem, hogy lehet valaki ilyen fa.z fej ha valahová elhív egy nõt olyan helyre amirõl jól tudja, hogy egy I osztályú hely, meg azt is tudja, hogy õ egy csórikám, akkor mi a fenéért viszi olyan helyre? Elmehettünk volna sétálni is. Vagy beülünk a mekibe. Bekapunk egy pár százas ajánlatot azt jó van! Vagy még az étterem elõtt megmondhatta volna, hogy nincs sok pénze és fizesse mindenki a saját maga fogyasztását. De könyörgöm! ne járasson már le engem is a pincér elõtt amikor hangosan kijelenti hogy milyen drága ez a hely és neki nincs pénze. Szóval kedves kérdezõ! Úgy gondolom ha egy lányt elviszel étterembe (csak nézd meg elõtte az ár kategóriát, melyikbe viszed. :D)vagy kifizetsz helyette egy színház jegyet az még nem a világvége és nem biztos hogy a pénzedet akarja a nõ! Ha meg nincs rá keret akkor sincs semmi.. lehet sétálni is... Én az igazi kihasználást ott értem a nõ részérõl amikor nagyon drága ajándékokat vesz valaki a nõnek és az el is fogadja azokat! Vagy vannak olyan nõk is akik kifejezetten elmondják mit szeretnének! Ez már kimeríti nálam a gusztustalanság és a kihasználás kategóriáját! Én egyetlen egy pasimtól sem kértem semmit. De a legtöbbje igen is nem s.arozott azzal, hogy õ fizessen egy éttermet, színházat, nyaralást..... De kiemelem, hogy EZEKET SOHA NEM ÉN KÉRTEM! Tõlük volt egy gesztus! Én beértem egy tábla csoki, vagy egy szál virággal, vagy éppen egy kellemes sétával is.
Ne vegyél neki semmit. Ne vidd el éttermekbe és egyéb drága helyekre, csak szimplán sétálgassatok parkokban, bár most jön a tél tehát ésszerûbb lenne valami kávézó/teázó de határozottan NE! --> inkább nálad/nála legyetek, dvd-zzetek, minden ami ingyen van. Egy idõ után úgyis kiderül. De valami oka csak van, hogy megkérdezted itt. :)
Ha fiú vagy, akkor onnan, h nem nézel ki jól.
Kérdezõ, fizethet a nõ is nyugodtan. Pont az ilyen gondolkodás miatt kényelmesednek el a nõk (vagy éppen ellenkezõleg, kényelmetlen nekik és lépnek). Nem értem mi ez a lovagisasság megjátszása. Ma cirka 3 millió ember él a létminimum alatt. És mégis mennyi a lovagias ember. Nem értem egy csóró minek játszik bárót? Tehát mindent fizetnek a nõknek, maguknak meg semmit, mert nem jut rá. A csajod meg pont a lehúzósak fajtájából való. Heti nyavalygás hogy ráköltsd a pénzed. Legalábbis ahogy elõadtad. Utána meg mész haverokkal sörözni és össze kll dobni a lóvét mert már nem maradt.
akkor tényleg hülye vagy :) hetente ajándékot venni teljesen felesleges. akkor inkább abból a pénzbõl szervezzetek valami jó programot, az örök emlék marad, az a felsõ vagy akármi amit mgveszel neki viszont 2 hónap múlva a szekrény mélyén végzi.
A kérdező hozzászólása: Hát én személy szerint SOHA az életben nem tudnám elnézni, hogy egy nõ fizessen, vagy beleadjon... Inkább nemmegyek sehova de nekem ilyen gondjaim eddig nincsenek :) Mindig kitudom fizetni, hát sajnálom ate helyzetedet, amikor elvitt a pasi és nemvolt pénze :D ez már azért szívás :D meg egy f...fej már neharagudj de ezt kell mondanom :D Amúgy nem úgy értem, hogy mindig amikor megyünk valahova kér valamit, csak egy héten egyszer mondja h teccik neki ez az, és nem mondja ki, de valahogy érezteti h vegyem meg :D És én még megis veszem :D Tiszta hülye vagyok :D
elsõ kettõre értettem, hogy el van tévedve :)
el vagytok kissé tévedve. a pénzre hajtó nõk nem egy éttermi vacsorára menek rá, hanem hogy a pasi tartsa el õket. szóval a cechet adott esetben simán kifizetik, hiszen a befektetés reményeik szerint megtérül (pénzre hajtó pasik stratégiája ugyanez). szóval tévúton jártok, ha azt hiszitek, ilyennel ki tudjátok õket a szûrni. a legbiztosabb: nincsen sem önálló egzisztenciája, sem jövedelme, és nem is igyekszik azon, hogy legyen. vagy abszolút nem tud arra a kérdésre válaszolni, hogy "mit szeretnél csinálni 5 év múlva?" vagy teljesen ködös, ábrándozás szintû "tervekkel" jön elõ. nem egy vacsorameghíváûs elfogadása a "pénzre hajtás", kivéve ha az illetõ konkrétan éhezik. egyébként behúzni pont az olyan kicsinyes embereket a legkönnyebb, akik azt hiszik, attól, hogy a pincér elõtt fillérezgetnek, ki mennyit fizessen, megkímélik magukat a kihasználós nõktõl/pasiktól. pedig dehogy :D
8:51-es válaszát elolvastam...mit ne mondjak, megdöbbentõ!!! Remélem nem volt 2. randi.:) Párom mesélte, hogy a volt barátnõje olyan volt, hogy apró megjegyzéseket tett, hogy mit szeretne. Például, hogy nincs egy ruhája se amit felvegyen egy elegánsabb helyre, és kicsikarta páromból, hogy vegyen neki egy méregdrága koktélruhát. Az ilyenekbõl lehet szerintem kikövetkeztetni, hogy kihasznál. Nem biztos, hogy csak a pénzedért van veled, mert attól még lehet, hogy szeret. Ha csak a pénzedért van veled, akkor mindent megvetet magának, kiharcolja, hogy elvidd a legdrágább helyekre, nyaralni és egy ft-ot se fizet. De más az, ha te ajánlod fel neki. Akkor szexel veled, ha megkapta amit szeretett volna, mondjuk egy drága óra után stb. Szerintem ezekbõl észrevehetõ, hogy csak a pénzedért van-e veled.
Milyen hülyeség, "ha nem nézel ki jól " ... Hát basszus ha csak ilyen barátnõket találtatok akkor én kérek elnézést! Minden nõnek más az ideálja, valaki az izmosat, más a mackósat és valaki a 40 kg - os srácokat kedveli... Azon gondolkozom , hogy amikor bármilyen kérdés felmerül, miért nem kérdezitek meg a barátnõtöket, mert mi semmit sem tudunk így válaszolni, magyarázat vagy akármi nélkül.
„vagy kifizetsz helyette egy színház jegyet az még nem a világvége és nem biztos hogy a pénzedet akarja a nõ! Ha meg nincs rá keret akkor sincs semmi.. lehet sétálni is...” De arra sincs ennyi erõvel garancia, hogy nem a pénzre hajt. Azért a negyedik randin nem lehet csak sétálni, mert gondolom a csaj már húzza a száját, hogy már megint csak séta. „De más az, ha te ajánlod fel neki. Akkor szexel veled, ha megkapta amit szeretett volna, mondjuk egy drága óra után stb.” Furcsa, hogy ezen az oldalon is lenézik és megvetik a prostikat, holott ez azért simán kimeríti a k.rvaság fogalmát. Rendben van. Vannak olyan férfiak, akik tele vannak pénzzel és azt hiszik, hogy ezzel meg lehet venni a nõket, de a nagy többség nem ilyen, így a csajok azért ne várják már el mindenkitõl, hogy vagyonokat áldozzon rá. Ha pedig én egy lóvés f*szi vagyok, akkor az a minimum, hogy a csaj akkor, annyi ideig, olyan pózban dug velem, ahogy akarom. Persze erre ott vannak a kis tiniribancok is, azokra meg nem kell sokat költeni. „a legbiztosabb: nincsen sem önálló egzisztenciája, sem jövedelme, és nem is igyekszik azon, hogy legyen.” Ez sem feltétlen 100%. Simán lehet valaki, akinek mondjuk van egy kisebb lakása, de tele van adóssággal és úgy gondolja, hogy jól jönne egy szerencsétlen, aki megkönnyítené az életét. Ez nemtõl független dolog. „Hát én személy szerint SOHA az életben nem tudnám elnézni, hogy egy nõ fizessen, vagy beleadjon...” Na ez a legnagyobb baj, a probléma forrása. Miért lennétek ti különbek, mert nõk vagytok. Az udvariasság és a lovagiasság kimerül abban, hogy az ember kinyitja az ajtót, vagy lesegíti a kabátotokat, de az, hogy mindig mindent fizessen, azért már egy kicsit sok. És a sokadik randi után jön a legyünk csak barátok én nem érzem a szikrát baromságok. Ma már nem az a nõ életpályája, hogy fiatalon hozzámenjen valakihez, szüljön pár gyereket, vezesse a háztatást, hiszen már dolgozhattok, lehet felelõsségteljes beosztásotok, így jó fizetést is kaphattok, akkor meg nem értem, hogy miért derogál, hogy kiperkáljátok a saját részeteket. Ha egy férfi pedig nem akarja eljátszani a fejõs tehén szerepét, akkor egybõl jön az, hogy ez mekkora egy f*szfej, aki ennyit sajnál a barátnõjétõl, holott lehet, hogy csak elege van már a sok lehúzós, pénzéhes ribancból és így akarja kiszûrni õket.

Van egy wordpress oldalam. Azt szeretném csinálni, hogy ha valaki csak a sima domaint írja be, akkor ne azt az oldalt hozza be, hanem egy szöveget. Valakinek valami ötlet?

Ezzel nem sikerült megoldanom: <?php if (($_GET["page"]=="") or ($_GET["page"]=="oldal")) { ?> <!-- Oldal megjelenítése --> Valami szöveg és link <a href="index.php?page=blog">BLOG</a> <?php }; ?> <?php if ($_GET["page"]=="blog") { ?> <!-- Blog megjelenítése --> IDE JÖN AZ ALAP WP INDEX.PHP <?php }; ?> Működik, mert behozza a wp-s oldalt, de ha rámegyek egy bejegyzésre vagy lapoznék, akkor ismét az "oldal"-t hozza be. Egyéb ötlet?

Legjobb válasz: https://www.google.hu/search?q=wordpress+intro+page&ie=utf-8.. Szerintem valami ilyesmire gondolsz.

A kérdező hozzászólása: Sikerült megcsinálni vele, köszönöm!

Ha valaki "csak a papírért" házasodik meg, abból mi lesz?

Ez a kijelentés nem valamilyen érdeket takar?

Legjobb válasz: NEm egészen értem, hogy mit is akarsz kérdezni. Ha valaki csak a papir miatt házasodik, akkor annak válás lesz a vége, de nem hiszem, hogy erre lennél kivancsi.

NEm egészen értem, hogy mit is akarsz kérdezni. Ha valaki csak a papir miatt házasodik, akkor annak válás lesz a vége, de nem hiszem, hogy erre lennél kivancsi.
Általában vmien érdekházasságot jelent, de ha tágabban értelmezzük, akkor nem feltétlenül, mert esetleg utalhat arra is, h. vki magát a házasságkötést csak afféle formaságnak tekinti. De h. a kérdésedre konkrétan válaszoljak, amennyiben érdekházasságról van szó, akkor abban az 1ben biztos vagyok nem lesz happy end a vége.:(
"Erzelmek" nelkul, papirok miatt? Ilyenkor szerzodest kell kotni, ami a vagyonra vonatkozik, hogy a kesobbiekben ez ne okozzon komolyabb problemat! "Jobb felni, mint megijedni!"
Ha azt akarod mondani, hogy a házasság csak egy papír, akkor az azt jelenti, hogy a kapcsolatod nem tervezed hosszú idõre. A házasság több, felelõsségteljesebb párválasztás, mint a csak úgy éljünk együtt. A házasságban meg van a szándék, hogy halálunkig együtt akarunk maradni (még akkor is ha késõbb esetlet elválnak), de az élettársi kapcsolatban ez a szándék nincs meg, azért nem merik "papírral" is szentesíteni a kapcsolatot. Lehet, hogy nem tudatosan, de nem biztosak magukban vagy a másik érzelmeiben. Így könnyebb szétdobni a babaruhát, mint egy válás esetén.
Nem értek egyet a második válaszolóval. 6.-án volt 7 éve, hogy együtt élünk, de nem vagyunk összeházasodva. Egyszerûen nem látjuk értelmét. Nem hoz minket "lázba" hogy a házasság után elmondhatjuk magunkról hogy nem csak együtt vagyunk hanem férj és feleség vagyunk. Így is úgy gondoljuk, hogy a halálunkig akarunk együtt maradni. Nekünk a papír nem változtatna semmin, nem érezném jobban magam ha a párom nem a "párom" lenne hanem a férjem. Biztos, hogy nem lennék boldogabb vagy kevésbé boldog. Házasság nélkül született a gyerekünk is, ettõl még mi egy család vagyunk, legalábbis mi így érezzük és szerintem ez a fontos nem a házasság.
pont ma néztem egy filmet, hogy egy jól menõ cég vezetõjét kiutasítják mert nem fogadták el a vízumkérelmét, ezért eszébe jut, hogy a titkárához hozzámegy akinek ezért cserébe feljebb jutást biztosít. épp a hétvégére esett a fiú nagymamájának születés napja ezért az egész rokonság elõtt tudták elmondani a jó hírt természetesen messze a munkahelytõl gyönyörû környezetben, családias hangulatban, nagyszerû élményekkel. aztán a nõ rájött, hogy nem teheti ezt a férfival, és elfogadta, hogy hazautazzon. természetesen a fiú rájött, hogy õ mennyire beleszeretett, ami persze kölcsönös és a végén tényleg eljegyezték egymást... ez persze csak egy romantikus vígjáték, de kitudja... :D
válás

Ha valaki csak a konnektor egyik lyukába dug be egy fémtárgyat, megrázza az áram?

Legjobb válasz: A FI relé sem tökéletes megoldás: ha valaki mindkét lyukba bedug egy-egy fémtárgyat, akkor simán megrázza az áram.

A FI relé sem tökéletes megoldás: ha valaki mindkét lyukba bedug egy-egy fémtárgyat, akkor simán megrázza az áram.
"Ezen a Fi relé sem segít..." Elemezzük: -Egy kézzel dug egy tárgyat egy lyukba. Vagy nullát ér és nem lesz baja, vagy fázist és lekapcsol. -Egy kézzel két tárgy. Ez már nehezebb. Vagy az elõzõekben leírt eset, vagy a rövidzárlat miatti lekapcsolás következik be. -Két kézzel két tárgy. Annak a valószínûsége minimális hogy pontosan egy idõben érjen hozzá, tehát a védelem önidõn belül szintén mûködésbe jön. Összegzés: mindhárom esetben jobban védett az áramütéses baleset ellen mint az áramvédõ relé nélkül. Van még kérdés?
Nem, úgy hogy most még megúsztad.
Ezt csak egy arra való dolog tudja megállapítani, hogy meik ráz, és meik része nem, ugyhogy NE KISÉRLETEZZ!!! Mert minden tévedhet...
Az "arra való dolog" neve fázisceruza.
IGEN!!! Egyébként attól függ, hogy a fémtárgyad vége szigetelve van-e, vagy csak a csupasz fémet fogod... :) )
Csak az egyik lyuknál, amelyben a fázis van, lehetséges az áramütés, de az is csak bizonyos esetekben. Ha egy szeggel nyúlsz bele és a fürdõszobában áll mezítláb a földön és a másik kezeddel éppen egy vascsövet fogsz, akkor biztosítod az áram testeden való áráramlását. Ha viszont ugyan ezt a parkettás szobádban teszed, egy gumipapucsban, vagy gumitalpú cípõben és közben a másik kezeddel sem érsz sehova, akkor talán észre sem veszed. Persze ezzel nem szabad kísérletezni, de azt te is látod, hogy ahol légvezetékben megy az áram ott akármelyikre rászállhat egy madár és nem lesz egyiktõl sem gondja.
A kérdés nagyon jó. Azt hiszem ez fõleg kisgyermekeseket érdekelhet. Szóval: az elõttem szólóknak igazuk van. Sajnos csúnyán végzõdhetnek ezek a próbálkozások. Mert ha az egyik lyukba beledugja a kisgyerek a golyóstollat, és semmi sem történik, akkor lehet, hogy legközelebb a másik lyukkal próbálkozik. De van megoldás. És még csak nem is olyan drága. A lakásban a biztosíték táblába be kell építtetni egy: áramvédõ kapcsolót. Köznapi nevén: "FI-relét" Ha ez megvan, akkor ettõl kezdve lehet a golyóstollat dugdosni a konnektorba, mert ez a berendezés észreveszi és rögtön lekepcsolja a hálózatot. És még azt is észreveszi, ha valaki - teszem azt - a kádban szárítja a haját, és beleesik a vízbe. Szóval sokoldalú és életmentõ szerkezet. Az ára 6-7 ezer forint. Nem érdemes kockáztatni. Fõleg gyermekeseknek.
Megrázhatja, ha fázisba dugja. Ezen a Fi relé sem segít, mert a leoldás csak az áramütés következtében jön létre.(igaz nagyon gyorsan 20 milisec alatt) Persze nagyon hasznos a Fi relé, de nem véd 100%- osan.

Miért lehet az, ha valaki csak a kutyákat nem szereti, a többi állatot viszont igen? Nem volt rossz élménye!

Egyszerűen alapból nem szereti a kutyákat.A többi állatot viszont kifejezetten imádja,tisztelti a természetet. Azt mondja,hogy lassan a kutyák az ember fölé emelkednek fontosságban ebben a mai világban.Hogy semmi nem az ő hiábájuk,ja persze,de annak,akit szédszedett egy,annak mondhatod ezt.Meg hogy ne altassunk el egyet sem,mégha a halálán is van szerencsétlen és még sorolhatnám.Persze ok nélkül nem kell őket bántani,de kezeljük őket egyenrangúnak az emberrel.Talán ez lehet a baja...

Legjobb válasz: http://3.bp.blogspot.com/-01w43U7_0VE/T9OSmnZ38UI/AAAAAAAAF9..

Én konkrétan macskákat nem szeretem. Nem utálom, vagy gyûlölöm õket..szimplán nem szeretem. Ez mellett kígyófóbiám van.. õket sem kimondottan gyûlölöm, viszont én el tudnám képzelni hogy ne is létezzenek.. ez van , ezzel nem tudok mit csinálni.. próbáltam már fokozatosan hogy ez ellen tegyek valamit..elõször csak képek, aztán filmek..dokumentumfilmek.. de esélytelen. Olyan szinten fóbiám van, hogy egyszer testközelben volt egy, és ledermedtem, kivert a víz, remegtem, és olyan halálfélelmem volt hogy az hihetetlen. Pedig ez csak egy sikló volt, és nem lehetett nagyobb 30-40centinél.. Ez konkrétan nem ide vág, de ilyen alapon másnak is lehet az hogy nem szeret egy adott fajta állatot. Van akik a pókokat nem szereti.. van aki a kutyákat. Addig míg valaki csak fél tõlük, vagy nem szereti õket, addig nincs baj. Ha már bántja is õket mert nem szereti..na a baj ott kezdõdik. Szerintem.
Ez csak ízlés kérdése, más meg más állatok nem szeret, vagy színeket, vagy embereket vagy ételeket stb. Gondolom nem bántja õket? Akkor meg meg nem árt senkinek. Én imádom a kutyákat, de abban egyetértek vele, hogy a kutyaimádat nagyon eltúlzott. Most a legújabb divat, hogy a kutyával napi 24 órában együtt kell lenni, emiatt, meg amúgy tilos kint tartani mert akkor csakis egy boldogtalan, borzalmas kutya lehet belõle, és a gazdájával nem lehet jó kapcsolata, és ha a gazdi beledöglik is, a kutyának akkor sem lehet egy darab rossz élménye sem az életben mert az milyen már. Szinte már úgy viselkednek mintha az ember lenne a kutyáért. Nekem tényleg mindenem a kutyázás, de ezt túlzásnak tartom.
én a macskákkal vagyok ugyan így! imádom a kutyákat és minden más állatot, de a macskákat kerülöm, olyan kiszámíthatatlanok... ezt elkell fogadni, senki sem egyforma :)
Én a szúnyogokkal és a legyekkel vagyok így egyszerûen gyûlölöm õket, csípnek és állandóan zümmögnek nem hagynak aludni. De egyébként minden más állatot szeretek, az embereket nem igazán, mert annyi rossz indulatú és szemét ember van, hogy meg se lehet számolni. A kérdésedre a válasz valószínüleg a szülei nevelték bele láttam már olyat, hogy a kisgyerek megakart simogatni egy cuki kutyát az anyja meg ilyenek mondott neki, hogy fúj ne nyúlj hozzá, vigyázz megharap, meg hasonlók. Az ilyen embernek nem is kéne gyereket szülni. Nagyon sok embernek nincs saját véleménye, ha a szülei azt mondják, hogy a hó zöld akkor õ is azt mondja, hogy zöld.
De miért ne lehetne akár ez a saját véleménye? Mi szeretjük a kutyákat, de akik nem ismerik, szeretik õket, azoknak végtére ugyanolyan állat, mint a többi, miért ne irtózhatnának tõle? Akkor a macskautálat, szúnyogutálat is belenevelt dolog lenne? Most ez ugyanaz a kérdés, mint hogy valaki miért utálja a mákosgubát, mikor az összes többi édességet szereti. Millióegy oka lehet, valószínûleg õ sem tudja megmondani. Szerintem egyébként ezzel semmi gond nincs, amíg nem árt a kutyáknak, nem akarja õket bántani. Én részemrõl tiszteletben tartom a véleményét, én pl. a rovaroktól, bogaraktól, békáktól, lepkéktõl vagyok rosszul. Egyszerûen irtózom tõlük, pedig sosem neveltek belém ilyesmit a szüleim.
Én a macskákkal vagyok így, egyszerûen gyûlölöm õket és nem bírok egy légtérben létezni velük, a macskabu.zi embereket pedig szintén kerülöm, mert az összes kb. szentté avatja a macskáját és az összes macskát, és elvárja hogy ehhez alkalmazkodjak én is. Más állattal nincs bajom, sõt, kimondottan állatbarát vagyok és nem irtózom/félek egytõl sem, de a macskákkal kapcsolatban leküzdhetetlen, zsigerbõl jövõ gyûlöletet érzek. Nem érzem magam rossz embernek emiatt, mondjon akárki amit akar.
Az érvelését nem értem :O De miért ne lehetne az, hogy valaki 1-2 állatot nem szeret. Én például kutyás vagyok...a macskákat is szeretem, de attól például agybajt tudnék kapni, hogy orrba-szájba szaporodnak, teleszarnak minden kertet, parkot, játszótéri homokozót...hogy az öregasszonyok kipakolják nekik a kaját a telepen, stb-stb...mondjuk ez mind-mind az ember hibája! Én is a bogaraktól, rovaroktól kapok frászt...darazsaktól-méhektõl-nagyobb pókoktól-CSEREBOGARAKTÓL a sikítófrász jön rám, tényleg...ez van :)
Szerintem lehet van közös ismerös aki megadta neki .
A kérdező hozzászólása: nincs ez biztos, legalábbis én nem tudok róla... az fura lenne...
A kérdező hozzászólása: ja köszi a választ, de más lehetõség nem lehet?
Nem következtethetõ ki a nevedbõl az emailod? pl.: A neved Nagy Eszter, az emailod pedig [email protected]? Vagy vmi hasonló? Am szerintem is a közös ismerõs lehet még 1 lehetõség. Lehet, hogy te nem tudsz róla, de van. Amúgy mi a baj? Zaklat, vagy folyton hülyeségeket írogat? (ui.: Bocs minden Nagy Eszternek, csak példa volt!!!!)
A kérdező hozzászólása: nem kötõdik az emailem a nevemhez, és igaz, hogy be vagyok regisztrálva iwiwen, de csak az ismerõseim látják az emailcímem, és ott nincs közös pont. (távolról van, de az nagyon távol) Nem zaklat, nincs gond vele, csak nagyon furdal a kíváncsiság honnan szerezte meg, és nem tudom tõle megkérdezni (hosszú story :)
Ha ugyanaz az pl az MSN cimed, es azt meg latja. Ha utal az e-mail cim a becenevedre, azt is probalhatta. Vagy egyszeruen megkereste valamelyik ismerosodet, aki elarulta neki, neked meg nem vallotta be, vagy "tavolabbi" ismeros.

Miért mondják azt, hogy ha valaki "csak" a pénzéért van egy pasival, akkor nem is a férfit szereti, hanem a pénzt?

De ha mondjuk egy jóképű pasival van, tulajdonképpen akkor sem "őt" szereti, hanem a megjelenését. Nem értem, hogy miért rosszabb, ha valaki a pénzed miatt van veled, mintha a megjelenésed miatt...

Legjobb válasz: Kizárásos alapon csak is azért, hogy legyen milyen hülyeséget kérdezned.

Kizárásos alapon csak is azért, hogy legyen milyen hülyeséget kérdezned.
Még annyit. Ismerek egy házaspárt, akik most ünnepelték az 50.évfordulójukat. A férfi diplomás, nagyon mûvelt, mindenkivel barátságos, kedves. A külseje viszont nagyon csúnya. Alacsony, kissé púpos, az arca is csúnya. A felesége még most is szép , magas nõ. Mégis szép a házasságuk. Õk sem a külsejük miatt vannak együtt. Az viszont igaz, hogy akinek sok pénze van, nagyon nehezen tudja eldönteni, hogy miért van vele egy nõ.
Mert a megjelenés a te saját tulajdonod és senki nem veheti el. A pénz pedig egy valós értékkel nem bíró cseretárgy. Ha valaki ilyenbe szeret az beteges. Persze értem mire célzol, de azért még sem ugyanaz a kettõ.
Szerintem se sokkal különb, és egy nõ nem is képes más miatt szeretni egy férfit, csak a külseje v a pénze miatt.
, , Mert a megjelenés a te saját tulajdonod és senki nem veheti el.'' Belelököm arccal az üvegasztalba, tehát elvehetõ, meg úgy is mulandó.
A kérdező hozzászólása: Sajnos csak 180, így ez nem járható út... Viccet félretéve, mert maximalista vagyok. Én inkább vagyok egyedül, minthogy beérjem egy "rosszabbal". Tudom, ez nem egy jó mentalitás, de ilyen vagyok.
több oka is lehet... - ezek a nõk soxor találnak egy hülyét aki megvesz megad nekik mindent eltartja õket a 2 szép szemükért..és cserébe csak néha szexre van szüksége - vagy mert a lánynak nincs hová mennie, se család se barátok és munkája sincs..ergo ha jól néz ki akkor talál egy fazont aki eltartja õt csak a pénzért általában ezért...
figyelj, hamegvagy 185cm, nem vagy girhes, púpos, vagy 30kilós vasággyal, akkor fogorvos csinál neked csodálatos hollywoodi fogsort, elmész fodrászhoz, felöltözöl rendesen és máris jóképû leszel(nekem elhiheted)
19:58: Hát elképzelhetõ, igen. De azért azt is hozzá kell tennem, hogy rengeteg kivétel van. A külsõségeken alapuló kapcsolatok amúgy sem tartósak. A végtelenségig nem lehet rejtegetni a dolgot. De ha már ilyen elméleti síkban beszélgetünk errõl, azt ugyan meg kéne jegyezni, hogy ha csúnya vagy miért a top nõkre hajtasz? El kell gondolkozni ezen... Te csak külsõségekrõl beszélsz, hát vedd úgy hogy veled is csak külsõségesen viselkednek majd.
Egyformán rossz mind a kettõ! Normális esetben azért van valaki együtt a másikkal, mert olyannak szereti, amilyen. A kedvességéért, jó tulajdonságaiért, mert megértik egymást stb. Ezek a tulajdonságok függetlenek a pénzétõl és a megjelenésétõl is!
A kérdező hozzászólása: Szóval magyarul ha én ronda vagyok, de sikeresen gazdag lettem önerõbõl, akkor is csak egy ilyen "álságos" szeretetet kaphatok a szép nõktõl, míg a jóképû (tehát eleve hozzájuk tartozó jó tulajdonsággal rendelkezõ) férfiak megkaphatják a valóságost?
A kérdező hozzászólása: Jogos.

Ha valaki "csak" a polgári esküvői szertartásra hivatalos, mit szokás adni az ifjú párnak?

Legjobb válasz: ilyen esetben szerintem semmit. Nálunk akik csak a polgárira (nem volt egyházi) jöttek általában nem hoztak semmit, vagy a legkedvesebb kollégáim egy poénos hûtõmágnest, egy szép képkeretet. Ajándékot csak azoktól kaptunk, akik a vacsorára is hivatalosak voltak.

ilyen esetben szerintem semmit. Nálunk akik csak a polgárira (nem volt egyházi) jöttek általában nem hoztak semmit, vagy a legkedvesebb kollégáim egy poénos hûtõmágnest, egy szép képkeretet. Ajándékot csak azoktól kaptunk, akik a vacsorára is hivatalosak voltak.
Semmit nem szokás, csak a vacsorára. De, ha szeretnél valamit emlékbe adni, akkor elég valami apróságot.
Sok-sok jó kívánságot. Ajándékot, pénzt csak a lakodalomba is hivatalosak szoktak adni.
A kérdező hozzászólása: Köszönöm a válaszokat! Akkor csak egy gratulációt kapnak :)
Azért tegyük hozzá, hogy bár ilyen esetben nem várják el az ajándékot, DE nagyon szép gesztus. És nem kell nagy ajándékra gondolni. Ha közel állnak hozzád és szereted õket, akkor egy kis aprósággal, egy kis személyes aprósággal meglepheted õket és nagyon fognak örülni! Pláne mivel nem is fognak számítani rá.
Egy jó nagy PUSZIT !!!
Nálunk a nõvéremék esetében aki csak a polgári esküvõn volt, az is adott egy borítékot... valaki tízezerrel, valaki százezerrel. Ez családonként és szokásonként változó.

Ha éttermek, kávézók, bankok, okmányirodák, földhivatalok, posták, takarékszövetkezet, áruházak nyitvatartása érdekli, kattintson ide!