Találatok a következő kifejezésre: Ha nagyon van (4264 db)

Ha nagyimnak van ikertestvére, jó esélyem van nekem is ikerbabákra?

Legjobb válasz: Szerintem elõfordulhat,úgy tudom a második generációnál nagyobb az esély.

Szerintem elõfordulhat, úgy tudom a második generációnál nagyobb az esély.
Attól is függ, hogy egypetéjû, vagy kétpetéjû ikrek, mert inkább az utóbbira való hajlam örökölhetõ. Anyukád vagy apukád anyukája? Azt nem tudom, hogy konkrétan jó esélyed van-e, de valamivel több, mint alapesetben. Az pedig tévhit, hogy 2. generációra öröklõdik a hajlam. Azért terjedt el, mert ez nõi ágon öröklõdik, hiszen csak a nõ termel petesejtet, a nõnek lesz több petesejtje egy hónapban. Ha egy ikernek fia születik, akkor õ nem tud élni ezzel a lehetõséggel, viszont ha õneki lesz lánya, és õ örökölte az apjától ill. a nagyanyjától a hiperovulációra való hajlamot, akkor lehetnek ikrei. És így úgy tûnik, mintha kimaradt volna egy generáció.
ha anyai ágon van akkor azt hiszem akkor igazán nagyobb az esély.
Lehet, de nekem nem jött össze.
A kérdező hozzászólása: Igen anyai nagyimnak van, vagyis volt csak már meghalt, dde én inkább nem szeretném, bizti cukik, de azt hiszem elég lenne egyenlõre egy is :)

14-17 év körüli Fiúk! Szerintetek egy 14 éves lánynak gáz ha nem nagyon van melle? Mikor mondjátok egy lányra, hogy szép vagy, , jó csaj''?

14 éves lány vagyok. 170 cm 59 kg. Nem nagyon van mellem, ezért csak cicifixet hordok. Melltartót nem gondolom,hogy kéne hordanom mivel nincs mit beleraknom:// Annyira utálom,hogy alig van mellem.. 8.-os vagyok és az osztályba szinte mindenkinek nagyobb a melle az enyémnél.. szerintem egy lány sokkal jobban néz ki ha van melle..:( Fiúk nektek fontos,hogy egy lánynak legyen melle?:SS Biztos lesz nekem is vmennyi, de nagy az biztos,hogy nem..:SS De sajnos evvel nem tudok mit kezdeni.. nem tehetek róla..://

Legjobb válasz: Ha nem gond, egy régebbi ilyen kérdéshez írt komenteimet bemásolom be ide Neked. Továbbra is így gondolom, ahogy kb 2 hónapja. "Minden ilyen kérdéshez oda írom, hogy Én a kis mellû Lányokat szeretem! Azt is mindig elmondom, hogy ezen az oldalon két táborra oszlik a csapat: azok akik a nagy mellûeket szeretik -akik folytonosan leminõsítik, bántják ezeket a lányokat-, a másik csoport akik a kis mellûeket szeretik. Az eloszlás kb ilyen lehet: 70%(Nagy)-(Kicsi)30° Bármilyen jó is ez az oldal, de nem a világ közepe, itt inkább bunkókból van több, mint értelmes emberekbõl, szóval lehet, hogy itt többen mondják az oldalon itt-ott, hogy a kis mellûek nem jók, de ez nem igaz! :) Nem utolsó sorban; Te még csak 14 vagy, a biológiakönyvünk szerint 24 éves korunkig fejlõdünk, szóval papíron van még 9 éved, hogy fejlõdj. És, ha nem lesznek nagyok a melleid, akkor mi van? Semmi. Egy olyan embernek fogsz tetszeni, mint amilyen például Én vagyok. :D Szóval fel a fejjel, szuper vagy így! :)" " Az a lényeg, hogy a barátodnak/férjednek tetsz, az igazi férfi nem azt fogja nézni, hogy mekkora melled van, hanem az öszképet; belsõ, külsõ. Meg hidd el, hogy nagyon sokaknak a kismell tetszik! Ha emelett csinos testalkatod van, akkor az nagyon tuti! :)" "Egyébként, ha kérdésed megírásának motivációs oka az volt, hogy kortársaidnak olyan nagy melleik vannak, mint a 26 éves érett nõknek, akkor annyit tudok mondani, hogy: igen 11 éves korukban kezdenek el fejlõdni a lányok biológiailag, de ez nem azt jelenti, hogy 4 év múlva már kifejlett melleid lesznek, tudod van egy betegség; pubertas precox (korai nemi érés), azok a kortársaid akik azzal hencegnek, hogy nekik milyen nagy melleik vannak és neked milyen kicsi, akkor világosítsd fel õket, hogy lehetséges, hogy az imént megnevezett betegségben szenvednek és sürgõsen menjenek orvoshoz. Tudod, mondtam, hogy 24 éves korunkig fejlõdünk, akkor "áll" be a végsõ méret. " Remélem érthetõen írtam. :)

Ha nem gond, egy régebbi ilyen kérdéshez írt komenteimet bemásolom be ide Neked. Továbbra is így gondolom, ahogy kb 2 hónapja. "Minden ilyen kérdéshez oda írom, hogy Én a kis mellû Lányokat szeretem! Azt is mindig elmondom, hogy ezen az oldalon két táborra oszlik a csapat: azok akik a nagy mellûeket szeretik -akik folytonosan leminõsítik, bántják ezeket a lányokat-, a másik csoport akik a kis mellûeket szeretik. Az eloszlás kb ilyen lehet: 70%(Nagy)-(Kicsi)30° Bármilyen jó is ez az oldal, de nem a világ közepe, itt inkább bunkókból van több, mint értelmes emberekbõl, szóval lehet, hogy itt többen mondják az oldalon itt-ott, hogy a kis mellûek nem jók, de ez nem igaz! :) Nem utolsó sorban; Te még csak 14 vagy, a biológiakönyvünk szerint 24 éves korunkig fejlõdünk, szóval papíron van még 9 éved, hogy fejlõdj. És, ha nem lesznek nagyok a melleid, akkor mi van? Semmi. Egy olyan embernek fogsz tetszeni, mint amilyen például Én vagyok. :D Szóval fel a fejjel, szuper vagy így! :) " " Az a lényeg, hogy a barátodnak/férjednek tetsz, az igazi férfi nem azt fogja nézni, hogy mekkora melled van, hanem az öszképet; belsõ, külsõ. Meg hidd el, hogy nagyon sokaknak a kismell tetszik! Ha emelett csinos testalkatod van, akkor az nagyon tuti! :) " "Egyébként, ha kérdésed megírásának motivációs oka az volt, hogy kortársaidnak olyan nagy melleik vannak, mint a 26 éves érett nõknek, akkor annyit tudok mondani, hogy: igen 11 éves korukban kezdenek el fejlõdni a lányok biológiailag, de ez nem azt jelenti, hogy 4 év múlva már kifejlett melleid lesznek, tudod van egy betegség; pubertas precox (korai nemi érés), azok a kortársaid akik azzal hencegnek, hogy nekik milyen nagy melleik vannak és neked milyen kicsi, akkor világosítsd fel õket, hogy lehetséges, hogy az imént megnevezett betegségben szenvednek és sürgõsen menjenek orvoshoz. Tudod, mondtam, hogy 24 éves korunkig fejlõdünk, akkor "áll" be a végsõ méret. " Remélem érthetõen írtam. :)
Én meg lassan 18 éves leszek és még most sincs szinte semmi... De még azért reménykedek, hátha :')
Kis mell általában vékony alkatot is jelent, ami sokkal fontosabb nekik, mert azt szeretik. Szóval ne izgulj...
Talán ez megnyugtat: van egy 20 éves lány barátom, és szinte semmi melle nincs, mégis az egyik legaranyosabb, legszebb lány akivel valaha találkoztam. Fölösleges azon idegeskedni, hogy mekkora a melled (pláne 14 évesen) vagy hogy mekkora lesz. Akinek majd tetszeni fogsz, az nem a melleid miatt fog szeretni. 20/F (Igen, látom, 14-17 év közöttieket kérdeztél, de bátorkodtam válaszolni.)
Én is hasonló helyzetben voltam ennyi idõs koromban ...de idõvel rájöttem , hogy ha magabiztos vagy jó a kisugárzásod elhiszed , hogy jó csaj vagy nem a melledet fogják nézni ...de ha nagyon zavar ne vegyél elõnytelen ruhákat amik hangsúlyozzák a kis melledet !! És csak , hogy mondjak valami jó hírt is ...már nem divat a nagy mû mell ..újra vissza jön a kicsi pici cici !!Nézd meg keira knightley néhány képét egyáltalán nincs nagy melle mégis iszonyat szexi !!
14 évesen még nem gáz, de ha késõbb se fog nõni akkor...SZILIKON!:D 16/f
Idióta sztereotípia, ahol a kis p*csöktõl azt hallod csak úgy csöcs, meg így csöcs. Nem ezen fog múlni
No para. :D Csak ha nem nõ akkor ne pakkold tele szilóval ._. Az kur.va ronda, amúgy is a fiúk nem nagyon csípik a mû csajokat. Meg még van olyan tévhit is a lányok közt hogy a fiúk a cerkavékony csajokra buknak, de sokak szerint cukibb a pici poci :D És még fog az nõni.
Szeretem a kicsi és lapos mellkas lányok. Ez szerény.

Mi az alapja annak, hogy a tej nagy része szoptatás közben termelődik? Ha így van, szoptatás előtt miért van tele érzés, utána meg üres érzés?

Meg akkor miért nem tud a baba bármennyit szopni, miért nem tud a mama bármennyit fejni?

Legjobb válasz: Szeretem az ilyen kérdéseket, én is ilyeneken agyaltam anno. :) Az anyatej folyamatosan, 24 órában termelõdik a nõi mellben, vélhetõen részben azért, hogy a baba számára mindig készen álljon némi biztonsági tartalék, ha épp "soron kívül" szüksége lenne rá. A tejbelövellést követõen különbözõ okokból eleinte még több tej is termelõdhet, mint amennyire konkrétan szükség van. (Illetve a belövellést kísérõ ödéma miatt is nagyobb, teltebb ilyenkor a cici, mint késõbb.) A következõ napokban-hetekben azonban, ahogyan a baba rendszeresen (értsd: a saját igénye szerint!) szopizik, a szervezetünk kvázi megtanulja, hogy kb. mikor és mennyi a baba szükséglete. Ez persze nem percre és grammra kimért adagokat jelent, de egy körülbelüli szintet mindenképp. Ez azért ésszerû, mert ha a testünk non-stop termelné a tejet nagyon nagy mennyiségben, az mindenképp pazarlás lenne, a Természet viszont nem pazarol, mert az nem hatékony. ;) Ezt takarja a kereslet-kínálat elve is: annyi tej termelõdik, amennyire a babának szüksége van, pontosabban, amennyit rendszeresen magához vesz. Ehhez jól alkalmazkodik a testünk. Tehát, mindig van valamennyi tej a mellünkben, ugyanakkor az adott "adag" legnagyobb része valóban szopi közben termelõdik meg. Ennek a jele a szoptatás elején érezhetõ tejleadó-reflex, a baba ritmikus szívása-nyelése, esetleg a szopi elején a mell kismértékû térfogat-növekedése is. Ilyenkor a szopómozgás hatására egyrészt nõ a prolaktin hormon szintje, ami hirtelen és nagymértékû tejtermelést okoz a tejmirigyekben. A szervezetbõl villámgyorsan odaáramlik a mellbe a vér, amibõl a sejtek kivonják a vizet és a különbözõ tápanyagokat, összetevõket stb. Azaz ott és akkor gyártódik le a tejmennyiség legnagyobb része. Másrészt, beindul az oxitocin hormon mûködése is, ami összehúzza a mellben lévõ simaizmokat, ezáltal a mellben tárolt ÉS aktuálisan megtermelt tej könnyebben kiürül. (Ez az ún. tejleadó-reflex.) A szoptatás elõtti telt-érzés leginkább az elsõ idõkre jellemzõ, amikor egyrészt a baba még csak szopizik, vagyis viszonylag sok anyatejet vesz magához, tehát több is van a mellben szopik között is, meg alatt is. Másrészt, a fentebb írt korai ödéma is belejátszik ebbe. Harmadrészt pedig - fõleg, ha idõnként picit több idõ telik el két szoptatás között - a folyamatosan termelõdõ és tárolódó anyatej nyilván feltelítheti a melleket is. Viszont, minél tovább szoptat valaki, annál inkább azt tapasztalhatja, hogy a hónapok múlásával egyre plöttyebb, puhább marad a mell a következõ szopi idejére is - de a tejmennyiséget ez nem befolyásolja negatívan. Ilyenkor csupán az történik, hogy a testünk teljesen rááll a szoptatás alatti termelésre, míg a köztes idõkben szinte nullára csökken. (Itt hadd meséljem el a saját élményem: 2,5 éves volt a lányom, amikor esti suliba mentem, kéthetente 3-4 napig voltam távol. Ekkor õ még reggel-este szopizott. Ahogy elkezdõdött a tanév, eleinte még fejnem kellett, hogy ne telítõdjek túl, késõbb azonban már nem volt erre szükség: arra a pár napra, amíg nem szoptattam, teljesen leállt a mellem, de amikor hazaértem, mindig ott folytattuk, ahol elõtte abbahagytuk. Az elsõ tanévet még végig tudtam így szoptatni. - Vagyis ennyire rugalmasan is mehet a dolog!) A szopi végére jellemzõ "üres" érzést is tulképp csak idézõjelesen mondhatjuk, hiszen a mell sose üres teljesen, mindig tart a termelés. Mindössze arról van szó, hogy az aktuálisan megszokott tejadag (= a köztes tárolt + a frissen termelt) a szopi végére rendszerint kiürül a mellbõl. Ugyanakkor, ha valaki ilyenkor is tovább szoptat ill. fej, idõnként újra és újra észlelheti, hogy megint meg-megindul a tejleadás. Ez "teljesen üres" mellnél kb. 15-20 percenként szokott bekövetkezni, de ez persze csak egy átlag. Gondolom, mostanra már érted, hogy ez honnan következik. A babák nyilván nem tudnak bármennyit szopizni, hiszen nem feneketlen az õ bendõjük sem, meghát idõvel elfáradnak õk is, kemény munka a szopizás. ;) A bármennyit fejés elvileg lehetséges, pontosabban, kitartó és rendszeres fejéssel elvileg elég rendesen meg lehet növelni a tejmennyiséget. Persze ehhez még más dolgok is kellenek, de az alap az ingermennyiség növelése. De ugye arra se nagyon szokott szükség lenni, hogy valaki naponta több liter tejet fejjen vagy adjon le. (Meg azért van egy felsõ max. kapacitásunk is valószínûleg.) Remélem, így már érthetõbb. :)

Szeretem az ilyen kérdéseket, én is ilyeneken agyaltam anno. :) Az anyatej folyamatosan, 24 órában termelõdik a nõi mellben, vélhetõen részben azért, hogy a baba számára mindig készen álljon némi biztonsági tartalék, ha épp "soron kívül" szüksége lenne rá. A tejbelövellést követõen különbözõ okokból eleinte még több tej is termelõdhet, mint amennyire konkrétan szükség van. (Illetve a belövellést kísérõ ödéma miatt is nagyobb, teltebb ilyenkor a cici, mint késõbb.) A következõ napokban-hetekben azonban, ahogyan a baba rendszeresen (értsd: a saját igénye szerint!) szopizik, a szervezetünk kvázi megtanulja, hogy kb. mikor és mennyi a baba szükséglete. Ez persze nem percre és grammra kimért adagokat jelent, de egy körülbelüli szintet mindenképp. Ez azért ésszerû, mert ha a testünk non-stop termelné a tejet nagyon nagy mennyiségben, az mindenképp pazarlás lenne, a Természet viszont nem pazarol, mert az nem hatékony. ;) Ezt takarja a kereslet-kínálat elve is: annyi tej termelõdik, amennyire a babának szüksége van, pontosabban, amennyit rendszeresen magához vesz. Ehhez jól alkalmazkodik a testünk. Tehát, mindig van valamennyi tej a mellünkben, ugyanakkor az adott "adag" legnagyobb része valóban szopi közben termelõdik meg. Ennek a jele a szoptatás elején érezhetõ tejleadó-reflex, a baba ritmikus szívása-nyelése, esetleg a szopi elején a mell kismértékû térfogat-növekedése is. Ilyenkor a szopómozgás hatására egyrészt nõ a prolaktin hormon szintje, ami hirtelen és nagymértékû tejtermelést okoz a tejmirigyekben. A szervezetbõl villámgyorsan odaáramlik a mellbe a vér, amibõl a sejtek kivonják a vizet és a különbözõ tápanyagokat, összetevõket stb. Azaz ott és akkor gyártódik le a tejmennyiség legnagyobb része. Másrészt, beindul az oxitocin hormon mûködése is, ami összehúzza a mellben lévõ simaizmokat, ezáltal a mellben tárolt ÉS aktuálisan megtermelt tej könnyebben kiürül. (Ez az ún. tejleadó-reflex.) A szoptatás elõtti telt-érzés leginkább az elsõ idõkre jellemzõ, amikor egyrészt a baba még csak szopizik, vagyis viszonylag sok anyatejet vesz magához, tehát több is van a mellben szopik között is, meg alatt is. Másrészt, a fentebb írt korai ödéma is belejátszik ebbe. Harmadrészt pedig - fõleg, ha idõnként picit több idõ telik el két szoptatás között - a folyamatosan termelõdõ és tárolódó anyatej nyilván feltelítheti a melleket is. Viszont, minél tovább szoptat valaki, annál inkább azt tapasztalhatja, hogy a hónapok múlásával egyre plöttyebb, puhább marad a mell a következõ szopi idejére is - de a tejmennyiséget ez nem befolyásolja negatívan. Ilyenkor csupán az történik, hogy a testünk teljesen rááll a szoptatás alatti termelésre, míg a köztes idõkben szinte nullára csökken. (Itt hadd meséljem el a saját élményem: 2, 5 éves volt a lányom, amikor esti suliba mentem, kéthetente 3-4 napig voltam távol. Ekkor õ még reggel-este szopizott. Ahogy elkezdõdött a tanév, eleinte még fejnem kellett, hogy ne telítõdjek túl, késõbb azonban már nem volt erre szükség: arra a pár napra, amíg nem szoptattam, teljesen leállt a mellem, de amikor hazaértem, mindig ott folytattuk, ahol elõtte abbahagytuk. Az elsõ tanévet még végig tudtam így szoptatni. - Vagyis ennyire rugalmasan is mehet a dolog!) A szopi végére jellemzõ "üres" érzést is tulképp csak idézõjelesen mondhatjuk, hiszen a mell sose üres teljesen, mindig tart a termelés. Mindössze arról van szó, hogy az aktuálisan megszokott tejadag (= a köztes tárolt + a frissen termelt) a szopi végére rendszerint kiürül a mellbõl. Ugyanakkor, ha valaki ilyenkor is tovább szoptat ill. fej, idõnként újra és újra észlelheti, hogy megint meg-megindul a tejleadás. Ez "teljesen üres" mellnél kb. 15-20 percenként szokott bekövetkezni, de ez persze csak egy átlag. Gondolom, mostanra már érted, hogy ez honnan következik. A babák nyilván nem tudnak bármennyit szopizni, hiszen nem feneketlen az õ bendõjük sem, meghát idõvel elfáradnak õk is, kemény munka a szopizás. ;) A bármennyit fejés elvileg lehetséges, pontosabban, kitartó és rendszeres fejéssel elvileg elég rendesen meg lehet növelni a tejmennyiséget. Persze ehhez még más dolgok is kellenek, de az alap az ingermennyiség növelése. De ugye arra se nagyon szokott szükség lenni, hogy valaki naponta több liter tejet fejjen vagy adjon le. (Meg azért van egy felsõ max. kapacitásunk is valószínûleg.) Remélem, így már érthetõbb. :)
És még: Nem véletlen, hogy ha valóban kevés az anyuka teje, gyakran javasolják például, hogy az anyuka hagyja a babáját szopizni akkor is, ha (mindkét) mellet már teljesen kiürítette, de még vidáman elcumizgat rajta. Ennek az ún. komfortszopizásnak nemcsak nyugtató funkciója van, hanem szükség esetén - a fenti meg-meginduló tejleadás miatt - a tejet is meg tudja növelni. Minél több inger éri a mellet (gyakrabban és/vagy hosszabban), annál több tej fog termelõdni, hiszen a kereslet növekedése magával hozza a kínálat növekedését is. (Persze nem azonnal, de ideálisan pár nap alatt.)
Szerintem nem igaz. Amikor telinek éreztem a mellem, rendszerint teli is volt, amikor meg üresnek, akkor valóban nem volt 30-40-nél több benne. Miután elfogyott, a fiam se kérte, nyilván észrevette... Lehet, hogyha még 40 percig csócsálgatja, akkor kijött volna még 5 csepp.A komfortszopást nem ismeri, szerencsére. Komfortnak ölelés, puszi, bújás, dajkálás van. A kereslet-kínálat elvben sem hiszek. Biztos vannak nõk, akiknél mûködik, de tökre nem érzem fair-nek tényként hangoztatni.
Szerintem nem igazán van alapja. Esetleg a tejtermelést serkentõ hormon fokozódik, de a tej nagy része nem akkor termelõdik.. Gondolj csak a fejõs tehenekre, õket is naponta fejik, 10 perc alatt lemegy a fejés, ha közben folyamatosan termelõdne a , , nagy része", akkor folyamatosan lehetne fejni és ne m fogyna ki a tejük..
A kérdező hozzászólása: Köszi az eddigieket. Várok még véleményt, tapasztalatot.
Kedves kérdezõ! Ennek biológiai alapja van :) Valóban sok édesanya akkor gondolja úgy, hogy nem elég már a tej, amikor megszûnik a feszülés a mellében. De igazából ez azért van, mert beáll a kereslet-kínálat egyensúlya. A mell nem olyan, mint egy cumisüveg, ami kezdetben tele van, aztán kiürül. Bonyolult hormonális szabályozás alatt áll a tejtermelés. Amikor szopik a bab, egy olyan információt küld az agynak, hogy "fogy a tej, kell még termelni!" A megtermelt tej a tejleadó reflex, vagy oxitocin reflex hatására ürül. Egy szoptatás alatt ez a reflex többször is kiváltódik. Amikor hagyják a babát annyi ideig szopni, ameddig szeretne (ami nem azt jelenti, hogy egész álló nap mellen lóg), akkor azt lehet látni, hogy vannak aktívabb szakaszok, amikor hallhatóan nyel, és vannak "cumizósabb" szakaszok, amikor látszólag már "csak" komfortszopik. No ekkor küld még az agynak jelzést, hogy itt még több tejre van szükség. A szoptatás nem csak etetés, és nem csak éhség miatt szopnak a babák, sokszor "csak" biztonságért, megnyugvásért bújnak az anyához. Ezért sem érdemes mérni az adott mennyiségeket, hiszen a tej összetétele egy szopás alatt, napszakonként, a gyermek korától függõen stb. változik. Amikor meghatározott idõnként szopik a baba, túltelítõdés alakul ki a mellben, ezért érzi a mama, hogy nagyon feszül és ezért gondolják sokan, hogy akkor van tej, a laposban pedig nincs. Holott a túltelítõdés pontosan ellentétesen hat: olyan jelet küld az agynak, hogy állítsa le a tejtermelést. Ezért a legtöbb idõre szoptató anyuka nem tud hosszú távon szoptatni. Persze erre is vannak kivételek, de igen ritkák, viszont az a tapasztalat, hogy pont emiatt a negatív visszacsatolás miatt kb. 4 hónapos korra csökken a tejtermelésük. A baba képes lenne bármennyit szopni, de nem akar. Erre is voltakkutatások, hogy a kizárólag és igény szerint szoptatott babák maguk szabályozták a táplálékfelvételüket, és a rendelkezésre álló tejnek kb. a 75%-át szopták ki a mellbõl. Ezzel ellentétben a cumisüvegbõl szinte bármennyit képesek megenni, meg lehet õket konkrétan tömni. Ezek a vizsgálatok azt is kimutatták, hogy pont emiatt a szabályozás miatt a kizárólag és igén yszerint szoptatott babák között sokkal kevesebb volt késõbb az elhízott gyermek és felnõtt. Sokat lehet ezekrõl olvasni, rengeteg komoly cikk van a http://www.szoptatasportal.hu honlapon, angol nyelvû, neves folyóíratokból idézve.
Szerintem van valóságalapja. Amikor elkezdett a babám szopizni, és a másik mellembõl elkezdett folyni a tej, akkor megfogtam azt amelyikbõl szopizott és kõkeményre feszült, sokkal több tej lett benne hirtelen. Kiszívta a baba az összes tejet, és puha lett a mellem. Próbáld ki, a szopi elején tapintsd meg a melledet hogy milyen, és a tejleadó reflex közben/után is!

Ha nagy orrom van akkor zsidó vagyok? ! Mert már volt pár megjegyzés az orromra hogy te tuti zsidó vagy. ://?

Legjobb válasz: :DD igen, a zsinagógába is ez a beugró. ha nincs nagy orrod, be sem engednek. lol kérdezd meg a szüleidet, hogy vannak-e zsidó felmenõitek. a nagy orr önmagában nem jelenti azt, hogy zsidó vagy. nekem is relatíve nagy orrom van (szerintem legalábbis) és egy csepp zsidó vér nincs bennem.

:DD igen, a zsinagógába is ez a beugró. ha nincs nagy orrod, be sem engednek. lol kérdezd meg a szüleidet, hogy vannak-e zsidó felmenõitek. a nagy orr önmagában nem jelenti azt, hogy zsidó vagy. nekem is relatíve nagy orrom van (szerintem legalábbis) és egy csepp zsidó vér nincs bennem.
Még ha zsidó is lennél, változtatna bármit? Amúgy nem függ össze az orrméret és a zsidóság.
én öcsém is pont úgy néz ki mint egy zsidó. benne valahogy kiütött ádámról, éváról, hiába a német felmenõk.
Szerinted Julius Caesar zsidó volt? Neki szerintem neki nagyobb orra volt mint Mátyás királynak :D
nekem is nagy orrom van, de tudtommal nem vagyok az ez olyan mintha azt mondanánk, hogy minden szõke ember svéd
"apukámnak van nagyon kampós orra de nem lehet zsidó" - elarulok egy titkot, attol mert apukad nem zsido, te meg lehetsz az :) A zsidosag az anyan keresztul szall at a gyerekre, vagyis ha apukad (pl. kereszteny) felesegul vett egy zsido lanyt, akkor a gyerekek zsidok lesznek! Vagyis ne hireszteld, hogy apukad nem zsido, mert a te zsidosagodhoz ennek semmi koze :) inkabb anyukadat kerdezd meg :)
Jó kampós, mint egy karvajnak, vagy tömzsi, mint egy termetes malacnak? Amúgy egyszerû nagyon.. Nézd meg a tükörben, hogy a szemedben villog-e egy $ jel, mint Dagobert bácsinak. :) )
Engem például körülmetéltek, mert kellett. Szerintem nem vagyok vele egydül ugye... Mégis ha valahol szóba kerül a magas intelligenciájú társalgók reflexkérdése az, hogy "zsidó vagy?.." Nos, nem.
te is utálod õket ezekszerint...
A kérdező hozzászólása: áh nem is tudom semmit nem tudok 14 vagyok.xxdd. csak egyzserûen zavar h nagy az orrom...
" elég szar hogy lezsidóznak" Akinek nem inge nem veszi magára... Amúgy meg ki az a tirpák, aki az orrod miatt zsidóz le? Mondd azt neki, hogy kussoljon vagy õt is bepereli a faterod, mint azokat az ártatlan öregembereket, akiket a TV-ben is mutogatnak, hogy háborús bûnösök. Utána rohadtul befogják a pofájukat majd meglásd. Amúgy meg mi az, hogy mindenki utálja a zsidókat? a fél világ nekik hódol...sõt. Mirõl is beszélünk?
Szefárd, vagy askenázi ? Már megbocsáss, de maga a kérdés is marhaság. Én például, csak a nagyszülõkig visszamenõleg négy alrassz keveréke vagyok. Nemcsak az orromat, de az egész alkatomat illetõen, a Rosenberg féle "fajkönyvben" én lennék az etalon....Édesapámnak az ükszülõkig visszamenõleg igazolnia kellett származását, hogy felvehessék a tartalékos tiszti iskolába 1941-ben. A világon senki nem volt zsidó az õseim között.. Édesanyámat pedig senki ne gyanúsítsa...
A zsidóság éppenséggel apáról is öröklõdhet fiúra, neves színészeink közül is van akinek anyja nem zsidó apja viszont igen. De tény, hogy a matriarchátus prioritást ( anyaközpontúság elsõbbséget-csak azért írom mert egy alkalommal visszajelzést kaptam, hogy nem magyarul írok ) élvez.
És ha zsidó vagy, akkor mi van???
Viszont szr vagyok, mert csupa kis betüvel írtam le, hogy Zsidó most kompenzálom azzal, hogy magyar :) )
Az orr mérete nem mérvadó. Csomó nagy orrú ember van aki más rasszhoz tartozik, pl fullos szõkék mint egy csomó fehérorosz. Hülyeség a felvetés is. A zsidók nagy többségének nem is nagy az orra. Egyébként azt mondják a nagy orrú hapsiknak nagy a farkuk is, én a helyedben ezzel reklámoznám magam :D
A kérdező hozzászólása: csak tudod elég szar hogy lezsidóznak.. mert tuttommal mindeki utálja a zsidókat.. ami szörnyû .
Kedves kérdezõ, és mi van akkor ha zsidónak hisznek? Beesik az esõ? hm?
A kérdező hozzászólása: dee nekem télleg nagy orrom van... és én neem birnám ha zsidó lennék mindenki cikizne.....
A kérdező hozzászólása: hehe :DD amugy nem kapmós meg semmi olyan csak egyszerûen nagy.... :// apukámnak van nagyon kampós orra de nem lehet zsidó ... ezzért volt a kérdésem h ha valakinek nagy orra van az zsidó-e ?
A kérdező hozzászólása: jóóó de akkor is .. :DD azért elég szar volt h le zsidóztak..
10-es az nagyon érdekes eszmefuttatás, valami link, amivel ezt alá tudod támasztani? tehát ha apám zsidó, akkor nem vagyok az, csak ha anyám? :O
10-es az nagyon érdekes eszmefuttatás, valami link, amivel ezt alá tudod támasztani? tehát ha apám zsidó, akkor nem vagyok az, csak ha anyám? :O ---- nalad fizetos a gugli??? http://hagyomanyaink.blogspot.com/2011/08/miert-anyai-agon-o..
Nálad csak az fogyatékosabb, aki azt hiszi, hogy attól lesz valaki zsidó, hogy nagy az orra. 2féle képpen lehetsz zsidó, származásilag, és/vagy vallásilag. Gondolkodj el rajta, te melyikbe tartozol ezek közül? ha egyikbe se inkább húzd meg magad!
Barátomnak egy icipicit görbébb, talán, mint egy átlag, de nem vészes, nincs is nagy orra, 100% magyar de mégis lezsidózzák-.- Szegénykém már megszokta:/ :) Pedig tényleg nincs nagy orra. Nekem nagyobb:"D Igaz nem görbe, de akkor is:D
A kérdező hozzászólása: De nekem se görbe meg semmi csak nagy.
Ha ennyire zavar az orrod, miért nem mûtetted meg? Honnan vetted, hogy egy mások által zsidó vonásnak tartott testi jellemzõvel máris zsidó vagy? Egy-két ostoba ember megtalált, és na bumm lezsidózott, de ahogy kommentálod a hozzászólásokat, úgy látom, magadhoz hasonlókat vonzottál be. Bocsánat, de ez van.

Nagyobb esélyem van a bőrrákra ha nagyon sok anyajegyem van?

Hétf?n megyek b?rgyógyászatra megvizsgáltatni az anyajegyeimet,(eddig sosem voltam) nem láttam semmi furcsát rajtuk de azért jobb félni ugye...De viszont nekem tényleg nagyon sok anyajegyem van, de nem ilyen nagyokra meg kidudorodókra kell gondolni hanem egy sok pici apró barnára, több így rá az esélyem hogy lesz egy ami rosszindulatú? Annyira félek, már napok óta ezen filózok, hogy mi lesz ha lesz egy vagy több..akkor mi fog történni!!! Légyszi nyugtassatok meg!!! :'(

Legjobb válasz: nyugodj meg :) nekem tényleg nagyon sok van..van ami nagy és ien dudoros...ahogy írtad. de nincs velük semmi baj. évente járok bõrdokihoz és megnézetem õket. a vizsgálat nem fájdalmas. mondjuk velem a melltartómat is levetették..:S de gondolj arra h õ csak orvos ez a dolga. :) ha nõ bõrdokihoz mész, akkor nem oan izés sztem ha lekell vetkõznöd. :) nyugodj meg tényleg nem lesz semmi baj. :) vizsgáltasd meg õket évente és akkor tuti nem lesz baj. de azért a naptej nélküli napozást, szolit kerüld :) sok sikert :) L/18

nyugodj meg :) nekem tényleg nagyon sok van..van ami nagy és ien dudoros...ahogy írtad. de nincs velük semmi baj. évente járok bõrdokihoz és megnézetem õket. a vizsgálat nem fájdalmas. mondjuk velem a melltartómat is levetették..:S de gondolj arra h õ csak orvos ez a dolga. :) ha nõ bõrdokihoz mész, akkor nem oan izés sztem ha lekell vetkõznöd. :) nyugodj meg tényleg nem lesz semmi baj. :) vizsgáltasd meg õket évente és akkor tuti nem lesz baj. de azért a naptej nélküli napozást, szolit kerüld :) sok sikert :) L/18
Szia! Nekem is sok anyajegyem van, négyet már le is kellett vetetnem. Szerintem picit nagyobb esélyünk van a bõrrákra, de mivel sok van eleve jobban odafigyelünk magunkra. Lehet akinek pár van azt gondolja neki úgysem lesz, és nem is figyel oda a napozásra, és nem is vizsgálja õket. Az, hogy le kell-e vetkõzni attól függ hol vannak az anyajegyek. Nagyítóval mind megnézik, nem fáj esetleg csikiz néha.
ja tényleg. én még nem vetettem le egyet se de párat le akarok majd a nyakamról. azt mondta a bõrdoki h nem muszáj, de ha zavar akkor le lehet. de félek a szuritól meg h kivágják:S (o.társamnak nem lézerrel csinálták hanem kivágták aztán összevarrták :O ) elsõ voltam :)
A kérdező hozzászólása: Köszi szépen a válaszokat! Elsõnek: Mindig naptejezem magam ha strandon vagy bárhol vagyok a szolizni meg sosem akartam... Azért kicsit megnyugodtam, remélem nem lesz semmi baj...Szorítsatok nekem!!!
A kérdező hozzászólása: Ja és még annyit, hogy hogy történik ez a vizsgálat? Le kell vetkõzni? Eléggé gátlásos vagyok... Elõre is köszi!

Jó az nekem, ha én nem engedek be senkit az én sávomba, ha nagy a sor, vagy dugó van?

Bátyám haverja mondta, hogy ne engedjem, hogy ha áll a sor, vagy nagy a dugó, akkor valaki befurakodjon elém. Mert akkor mindenki ezt fogja, és én meg soha nem fogok eljutni időben ahova menni akarok. Õ se enged be senkit, ha át akarnak menni a sávjába, akkor közelebb gurul az előtte állóhoz, akár hogy csak fél méter hely maradjon. Azt mondja, muszáj határozottan és keményen közlekedni Budapesten, főleg forgalmasabb helyeken, mert sok "haszonleső" ahogy Õ nevezi őket, végig mennek egy sávon, ahol kanyarodó lesz, és befurakodnak az egyenesen menőbe, hogy megelőzzenek 20-30 autót akár. És ezeket nem szabad engedni magunk elé. Igaz van? Fogadjam meg ezt a tanácsot? Más is alkalmazza ezt?

Legjobb válasz: Vezess csak bunkón, ha találkozunk, én remélem egy nagy KRAZ-ben ülök. Cipzár elvel meg lehet oldani az ilyen helyzeteket, csak sokan azt sem tudják mi az. Az a helyzet hogy Magyarországon 0 a közlekedési morál. Kintvoltam bécsben, egy sávval balra akartem menni, kitettem az indexet, kb. 15 másodperc múlva már a másik sorban voltam, az elsõ autó beenged, ugyan ez van szlovéniában is, csak hogy olyan helyeket mondjak ahol vezettem már egy keveset. Igaz ott amikor megláttam a rutinpályát, ha jól emlékszem Muraszombat környékén azt hittem eldobom az agyam. Megálltam mellette, és néztem, hogy õk lehet ezért parkolnak normálisan, ezért nem gurulnak hátra emelkedõn indulásnál. Nagy csodálkozásomban mire hazaértem akkor döbbentem rá, hogy nem fényképeztem le. Az viszont igaz, hogy akik csak elõzés céljából elõremegy 20-30 autót az irritáló.

Vezess csak bunkón, ha találkozunk, én remélem egy nagy KRAZ-ben ülök. Cipzár elvel meg lehet oldani az ilyen helyzeteket, csak sokan azt sem tudják mi az. Az a helyzet hogy Magyarországon 0 a közlekedési morál. Kintvoltam bécsben, egy sávval balra akartem menni, kitettem az indexet, kb. 15 másodperc múlva már a másik sorban voltam, az elsõ autó beenged, ugyan ez van szlovéniában is, csak hogy olyan helyeket mondjak ahol vezettem már egy keveset. Igaz ott amikor megláttam a rutinpályát, ha jól emlékszem Muraszombat környékén azt hittem eldobom az agyam. Megálltam mellette, és néztem, hogy õk lehet ezért parkolnak normálisan, ezért nem gurulnak hátra emelkedõn indulásnál. Nagy csodálkozásomban mire hazaértem akkor döbbentem rá, hogy nem fényképeztem le. Az viszont igaz, hogy akik csak elõzés céljából elõremegy 20-30 autót az irritáló.
Mivel én is örülök, ha át kell sorolnom és beengednek dugóban, ezért többnyire én is be szoktam engedni másokat, ha elõttem akarnak besorolni, fõleg ha szerencsétlen már régóta indexel, de mindenki sz*rik rá. Tök mindegy, hogy 5-tel elaraszolok mellette vagy 2 másodperccel tovább állok, amíg bejön elém.
Kedves kérdezõ: Ha mindenki úgy gondolná mint a bátyád haverja, az egyik sáv teljesen beállna, az útakadály megszûnéséig. Ez mondjuk laza 12 óra egy kátyújavításnál. Szóval, lehet nem a legoptimálisabb megoldás. Én egy autót szoktam beengedni, a következõt a mögöttem lévõre bízom.
Ez helyzettõl függ. Ha csak simán dugó van akkor zipzár elv alapján simán be szoktam engedni embereket. Ha a paraszt a balra kanyarodó sávban kikerüli a sort aztán be akar pofátlankodni a sor elejére azt akkor sem engedem be ha egy platós IFA jön szembe fék nélkül.
én beengedem aki kéri..mert én is járhatok így.. néha nem engednek, de fél percnél tovább nem kell várakozni.. mondom fél perc...az semmi.. beengedem, hadd menjen..és akkor? persze egy kamazt, amitõl hullik a sitt, na azt nem...
a tanulság indulj el idõben hogy be tudj mást engedni
A bátyád egy köcsög, ne hallgass rá. Ezzel a morállal nem lehet közlekedni, ezért tartunk ott, ahol. Jó persze, aláírom, hogy van az a pofátlansági szint ahol tényleg ráér várni néhány autónyit...:)
Én is egy autót szoktam beengedni, a következõt a mögöttem lévõre hagyom.

Lányok, van aki nem menne bele közületek egy kapcsolatba pusztán a nagy távolság miatt, ha nagyon tetszik a pasi?

Ritkán találkozunk (2-3 havonta tudunk csak) akkor egyértelmüen látszik a kölcsönös vonzalom. Belátható idön belül elképzelhetö az is, h ez megváltozna, föleg, ha együtt tervezhetö lenne a jövö. Belemennétek a kapcsolatba, ha mindenképp távkapcsnak indul pár hónapig, (de ez esetben nyilván több az esély a közelebb költözésnek), vagy nem? Esetleg elvárnátok, h elöször rendezödjön a távolság? Kort is írjatok.

Legjobb válasz: 16 éves vagyok, lány, és nekem volt már távkapcsolatom. Közös jövõt terveztünk, nagyon szép volt az egész. Ha szeretitek egymást annyira, akkor kitartotok. Nekem van ismerõsöm, aki 400 km-re voltak egymástól, és a fiú felköltözött és azóta együtt vannak. (Én barátommal is ez volt) de mi sajnos különmentünk.. :(

16 éves vagyok, lány, és nekem volt már távkapcsolatom. Közös jövõt terveztünk, nagyon szép volt az egész. Ha szeretitek egymást annyira, akkor kitartotok. Nekem van ismerõsöm, aki 400 km-re voltak egymástól, és a fiú felköltözött és azóta együtt vannak. (Én barátommal is ez volt) de mi sajnos különmentünk.. :(
Na most... 2-3 havonta tudunk találkozni, de ez pár hónapon belül változna? Mindegy... Ha mondjuk 3-4 hónap múlva ideköltözne az én városomba, vagy én az övébe, teljesen mindegy, de a lényeg, hogy 3-4 hónap múlva rendesen mûködõ kapcsolat lehetne, és ez BIZTOS lenne, nem csak ígérgetés, és egyébként minden csodálatos lenne, meg ilyen nagy-nagy szerelem, és megérné rá várni, akkor 3-4 hónapot kibírnék. De úgy, hogy mondjuk a belátható idõ 2-3 évet takar, akkor nem. Hiába tetszene nagyon. 21L
A kérdező hozzászólása: köszi a válaszokat! 2-es: hát konkrétan fél és 1 év között változhatna meg ez a helyzet. De nyilván ha együtt van vkivel az ember, akkor meg akarja oldani a problémát, és többet is tud találkozni, mert a párjáert egyrészt több mindent megtesz az ember, másrészt meg több a közös program is. Szóval itt leginkább ez a gond, hogy ha összejövünk, akkor adottak a távkapcsolat adta nehézségek, ami nem könnyü. Föleg egy így induló kapcsolatnál - a távolság miatti esetleges stresszhelyzetek rossz irányba vihetik el a dolgot. Ha meg nem jövünk össze, akkor kevesebb idö jut 1másra, de lazább is maradhat az ismerkedés, kevesebb elvárás van egymás felé még, ami jó is lehet.
hát ha megbíztok egymásban akkor bele lehet menni..
Ha találkoznék egy pasival, akivel jól kijövünk, mondjuk egy buliban, vagy valami összejövetel alkalmával, de kiderülne, hogy az ország másik végén lakik, akkor inkább azt mondanám, hogy legyünk barátok, tarthatjuk a kapcsolatot, beszélgethetünk, de én nem várok ettõl többet. Az más, hogyha együtt vagyunk, és úgy kerülünk távol egymástól, de akkor is meggondolnám... Nagyon sok mindentõl függ, biztos messze marad-e, vagy visszajön, lehet-e egyáltalán jövõje, stb...
szerintem ha kölcsönös a vonzalom akkor semmi akadálya! barátnõmmel 2 hónapja jártunk amikor kiment külföldre dolgozni, másfél havonta találkozunk és tök jól megvagyunk! lassan 7 hónaposak leszünk tehát már 5 hónapja kint van! nem az a lényeg hogy a kapcsolat elején vagy közben van távol a másik, csak elhatározás kérdése!
nálunk úgy indult hogy heti 1x tudunk csak találkozni, de még ez is kevés. Szerintem úgy kevesen vannak, hogy eleve távkapcsolatot akarjanak, maximum, ha egy már meglévõ kapcsolatban kell valamelyiknek elköltöznie, akkor fér bele kis idõre, de egyébként nem igazán mûködõ dolog

Elég kínos, de van egy kis bajuszom. Nagyon zavar mert elég nagy és más barátnőimnek nem nagyon van, vagy ha van is szőke. nekem pedig sötét. Kozmetikushoz nem akarok elmenni. Inkább valami otthon praktikát szeretnék kipróbálni . Valaki tud segíteni?

Olvasgattam párat... ki is próbáltam egyet a csipesszel való szedést.. ami nagyon fájt és sok időbe tellett.. és viszonylag hamar visszanőtt .. és az a baj hogy nagyon fiatal vagyok ( 13).. de nagyon zavar a bajusz..

Legjobb válasz: Rossmanba lehet kapni arcra való gyantát. Azzal gyorsan és könnyen le tudod szedni, még ilyen aloeverás törlõkendõ is van hozzá, hogy a maradék gyantát le tudd szedni. A fájdalmat ki lehet bírni, mert a szépségért meg kell szenvedni. ;)

Rossmanba lehet kapni arcra való gyantát. Azzal gyorsan és könnyen le tudod szedni, még ilyen aloeverás törlõkendõ is van hozzá, hogy a maradék gyantát le tudd szedni. A fájdalmat ki lehet bírni, mert a szépségért meg kell szenvedni. ;)
a gyanta az jó, de ha egyszer elkezded azt már folyamatosan csinálnod kell és nem hagyhatod abba, szóval gondold meg!
A kérdező hozzászólása: köszönöm a válaszokat :)

Létezik "túl nagy" mellbimbó? Ha igen, van külön technika a szoptatáshoz?

Nekem szinte elképzelhetetlen, hogy a pirinyó baba még kisebb szájába hogyan fog beleférni az átlagnál valószÍn?leg nagyobb bimbó...Múlhat ezen a szoptatás mikéntje/ "sikere"?

Legjobb válasz: Nekem az egyik bimbóm valahogy kisebbre összemegy, mint a másik, a másik ciciben több a tej is és ezért nehezebb bekapni. Elsõ napokban, amikor még nincs tejcsi, akkor nagyon kell gyakorolni a helyes cicire rakást. Vedd ki a könyvtárból A nagy szoptatóskönyvet, és nézd át, hogy biztosan helyesen rakd mellre. Ne a bimbót gyömöszöld a szájjába, bár nekem az elején volt, hogy amikor már tejcsi volt, kicsit ki kellett fejni szopi elõtt, így a bimbó nem olyan kemény, és össze kell csippenteni két ujjal a cicibimbót, attól ügyesen be tudja kapni az egészet. Én nem javaslom a bimbóvédõt, mert ha teli van a cicid az se megy bele, gyakorlás kell ahhoz is, de elõtte nem tudod igazán begyakorolni, ha pedig nincs benne rendesen a cici, nem fogja tudni megtanulni normálisan bekapni, és nem fog elég tejcsi termelõdni, hiszen nem tudja ingerelni kellõképpen. kitartás. A csecsemõsök segítenek, ha más nincs.

Nekem az egyik bimbóm valahogy kisebbre összemegy, mint a másik, a másik ciciben több a tej is és ezért nehezebb bekapni. Elsõ napokban, amikor még nincs tejcsi, akkor nagyon kell gyakorolni a helyes cicire rakást. Vedd ki a könyvtárból A nagy szoptatóskönyvet, és nézd át, hogy biztosan helyesen rakd mellre. Ne a bimbót gyömöszöld a szájjába, bár nekem az elején volt, hogy amikor már tejcsi volt, kicsit ki kellett fejni szopi elõtt, így a bimbó nem olyan kemény, és össze kell csippenteni két ujjal a cicibimbót, attól ügyesen be tudja kapni az egészet. Én nem javaslom a bimbóvédõt, mert ha teli van a cicid az se megy bele, gyakorlás kell ahhoz is, de elõtte nem tudod igazán begyakorolni, ha pedig nincs benne rendesen a cici, nem fogja tudni megtanulni normálisan bekapni, és nem fog elég tejcsi termelõdni, hiszen nem tudja ingerelni kellõképpen. kitartás. A csecsemõsök segítenek, ha más nincs.
A kérdező hozzászólása: Köszönöm! Úgy tûnik, van még aminek utána kell olvasnom és izgulni rajta... Mindenesetre remélem nem (ez )lesz az akadálya, hogy szopizni tudjon a Baba. Hiszen, ugye(?!)"csak" gyakorlás kérdése:)
Az enyém nem ilyen, így saját példám nincs. Viszont a szobatársamé tényleg nagyon nagy volt (nem leskelõdtem, de szülés után egy szobában igen nehéz nem látni a másik anyukát) és kis ügyeskedés után az õ babája is tudott szopizni. A csecsemõsök segítenek, ha megkéred õket! ha végképp nem tudja bekapni, akkor meg bimbóvédõvel is lehet szoptatni.
Nekem éppen ellentétes problémám volt. Viszont a megvásárolt bimbóvédõ (normál)az elsõ probálkozásnál nagynak bizonyult. A nem túl kedves csecsemós ezt bunkó stílusban közölte is. Aztán mire apa hozta a kisméretût, már a normállal is tudott a baba szopizni, pedig elsõre tényleg nagynak tûnik a pici szájához képest.
Nekem akkora bimbóm van (kb mint egy szem cseresznye), hogy a nagy méretû bimbóvédõbe se sikerült belepréselni. A korababám szájába se fért be. :-( Sajna nem sikerült a szoptatás, a csecsemõsök minden igyekezete ellenére sem. Bárcsak tudnám, hogy lehetett volna! Na mindegy... A lényeg, hogy tejem szerencsére van, üvegbõl megkaphatja a fiam.
Szerintem legtöbb esetben gyakorlás és hozzáállás kérdése, biztosan menni fog. Nekünk is rosszul indult, de második alkalommal már tudtam, hogy mi lesz a probléma, így gyorsan átlendültünk rajta. Majd figyeld a cicidet, mert ha éjjelre elviszik a babákat, akkor reggelre nagyon teli lesznek amikor beindul a tejtermelés, nekem is elõször ez okozott gondot. Horror volt a korházi élet, hogy nem kapta be a cicit amikor már volt tejcsi, de 3 óránként hozták, és biztos nagyon teli voltak a cicik, ezért nem tudta úgy bekapni. Fõ, hogy ne stresszelj majd. És tényleg érdemes a könyvet átnézni, mert sokmindenrõl van benne. Sok sikert! :-)

Szerintetek 30-32 hetes terhességnél teljesen rendben van, ha nagyon sokat és nagyon intenzíven mozog a baba? Hasonló korú kismamák, veletek hogy van/volt ez a kérdés?

A kérdést azért tettem fel - bár tudom, sokak szerint inkább örüljek, hogy érzem -, mert már van egy gyerekem, és amikor vele voltam terhes, nem éreztem ennyire az ? mozgását. A mostani babám rengeteget mozog, szinte mintha nem is aludna. És a mozdulatai kifejezetten fájdalmasak. Olyan, mintha nagyon nyugtalan lenne. Köszi a válaszokat! 32 hetes kismama

Legjobb válasz: Szia! Nekem anno, olyan 28-30 hetesen azt mondta a védõnõm ,hogy a 32-34.héttõl le fog lassulni a babám mozgása.És láss csodát, nem ezt tette, sõt azóta virgoncabb, mint valaha.Tényleg azóta, és még most is 37 hetesen, olyanokat belémrúg, és pont valami ideget talál el, baromira tud fájni.A dokim és a védõnõm is azt mondta erre, hogy ez akkor van ha nagyon jól érzi magát a baba.Ne aggódj, amig sok a mozgás, addig biztosan nincs baj:))) 37 hetes kismama

Szia! Nekem anno, olyan 28-30 hetesen azt mondta a védõnõm , hogy a 32-34.héttõl le fog lassulni a babám mozgása.És láss csodát, nem ezt tette, sõt azóta virgoncabb, mint valaha.Tényleg azóta, és még most is 37 hetesen, olyanokat belémrúg, és pont valami ideget talál el, baromira tud fájni.A dokim és a védõnõm is azt mondta erre, hogy ez akkor van ha nagyon jól érzi magát a baba.Ne aggódj, amig sok a mozgás, addig biztosan nincs baj:) )) 37 hetes kismama
Szia! 34.hetes vagyok, a mi bébink is folyamatosan mocorog, kidugja az egyes testrészeit, kifeszül két oldalra, hatalmasat rúg a bordáimba...néha azt nézem, hogy meddig tud még feszülni a bõröm :-) ...eddig nem lassult le, nem mozog kevesebbet, sokszor én is azon aggódok, hogy pihen-e eleget, de az orvos mindig azt mondja, hogy akkor jól érzi magát, ha sokat mocorog....biztos tudja... Sokszor fáj, de megnyugtat, hogy érzem mocorogni, akkor aggódnék, ha nem mozdulna... Mi se vagyunk egyformák, így vannak mocorgósabb, és kevésbé mocorgós babák...azért örülök, hogy nem csak az én bébim ilyen intenzív ;-)
minálunk is hasonló a helyzet. Állandóan ficánkol, egyszerre érzem lent és fent, vagy 2 oldalt. Én arra gyanakszom, hogy az idõjárástól is függhet, mikor mit csinál. Hétvégén nem volt nyugta, ma egészen kímélõ üzemmódra kapcsolt. boldog babavárást! 33hetes k.m.
Nekem épp a 32. héten volt olyan 2 nap, mintha megállás nélkül akrobatikázott volna odabenn. Most kezdtem a 34. hetet, és nekem tényleg enyhébbnek tûnik a mocorgás.
mintha én írtam volna a kérdést. Én 33 hetes vagyok és nekem is nagyon intenzív, fájdalmas a mozgása. Nekem is 2. baba, és az elsõnél közel sem volt ennyi mozgás, max este amikor lefeküdtem, akkor mozgolódott egy picit. A mostani baba pedig szinte egész nap. Bennem is kettõs érzések vannak, egyrészt örülök, mert így nyugodt vagyok, hogy nincs semmi baja, másrészt meg többet tudnék pihenni, ha nyugisabb lenne. Meg kicsit aggódom, hogy majd ha kijön, akkor is ennyire aktív lesz? Vagy nincs összefüggés?
Detto: az elsõ babánál nem emlékszem ekkora focizásra. Most a második szinte lerúgja mindenemet. De én azt figyeltem meg, hogy inkább a szeles idõben + ha esik, ebbõl meg mostanában akadt részünk bõven. Kitartást mindenkinek. egy szintén 32 heteske
A kérdező hozzászólása: Köszönöm szépen az eddigi válaszokat, kicsit megnyugodtam, hogy nálatok is ennyire aktívak a babák. :-) Az én picimnek teljesen mindegy, ha esik vagy fúj, vagy éppen ezerrel süt a nap. Egyébként azt hallottam, hogy van összefüggés a baba méhen belüli fickándozása és késõbb, a születés utáni nyüzsgésére. Az a baba, aki bent is nagyon mocorog, az kint is aktívabb lesz. Szép kilátások! :-D Tudom, hogy közhely, de tényleg az a legfontosabb, hogy legyen egészséges. Ha addig még szétrúgja az oldalamat, akkor tegye egészen nyugodtan. Mindenkinek további szép babavárást, jó egészséget kívánok!
Nekem mindkét babám nagyon aktiv volt a pocimban az utolsó napig, kint viszont kisangyalok voltak, 1 hónaposan már átaludták az éjszakákat. Úgy hogy nyugi. Mostani babám is nagyon aktiv, szerencsére, igaz éjjel nyugis, de nappal bulizós. Kiváncsi vagyok, hogy két jó baba után a 3. hogy fog viselkedni. 35 km

Ha éttermek, kávézók, bankok, okmányirodák, földhivatalok, posták, takarékszövetkezet, áruházak nyitvatartása érdekli, kattintson ide!