Találatok a következő kifejezésre: Ha két kapcsolatom van (16 db)

Mit jelenthet ha álmomban párhuzamosan két kapcsolatom van, de ugyanazzal az emberrel (a párommal)?

Álmomban együtt voltam az egyikkel, és közben b?ntudatom volt hogy a másikkal nem foglalkozom és régen találkoztam vele. De mindkett? ugyan az a személy, és egyformán szeretem ?ket. Mit jelenthet ez az álom?

Legjobb válasz: És a napokban a párom is ugyan ezt álmodta, csak velem!

A kérdező hozzászólása: És a napokban a párom is ugyan ezt álmodta, csak velem!
skizofrén énetek kivetül az álmltokra. Egyikõtöknek sem jó, nem kell igazán a másik a való életben, ezért ott a másik, aki azért ugyanolyan, mert ragaszkodni ragaszkodsz a megszokotthoz annak ellenére hogy nem kell. Szakítani kellene, mert megcsalás lehet a vége. Dr. Prof. Kramliwzsernyinsky Ödömérné Dr. Cseperlyes Rosalinda
Nem jelent semmit, csak szereted a párod, és félsz, hogy megcsal, vagy attól félsz, hogy te vetsz hamarabb szemet egy másik pasira, de az is lehet, hogy csak egy szimpla álom értelem nélkül.
Igen, valami ilyesmi gondolatok foglalkoztatnak, amit a 3. válaszoló ír.

Mi értelme van annak ha két ember többször újrakezd egy kapcsolatot?

A volt barátomról van szó, aki kb 2 hete szakitott velem, elötte volt egy 2éves kapcsolata és azért lett annak is vége mert a fiu megunta és ellaposodott a kapcsolatuk.Meg már régebb ota én tetszettem neki, mi összejöttünk, de a volt bnöje továbbra is hivogatta és irt neki.Nem tartott csak kb 2 hónapig a kapcsolatunk, de most ugy néz ki megint összejöttek.Csak nem értem h nekem is mondott rola mindent (a lányrol)közbe a lány meg összejött a fiu un.tesojával, amikor meg mi szakitottunk egyböl ? is otthagyta, azt is eltudom képzelni h megint visszakönyörögte magát hozzá, de nem gondoltam h vissza is veszi.

Legjobb válasz: Hány évesek vagytok? A leírtak alapján gyerekek. De legalábbis a barátod mindenképpen az. ha még mindíg a régi nõjével kavar, érzelmileg nyilván nem szakadt el tõle, nincs lelkileg felkészülve egy új kapcsolatra, és te sem jelentettél neki túl sokat. Ha neked sem jelentett sokat, valószinüleg csak azért érzed rosszul magad, mert a hiúságodat bántja a dolog. Felesleges foglalkozni a dologgal, nem voltatok egymáshoz valók, ennyi. Amíg nem lépsz túl ezen a dolgon, Te sem leszek alkalmas arra, hogy új kapcsolatot kezdj.

Hány évesek vagytok? A leírtak alapján gyerekek. De legalábbis a barátod mindenképpen az. ha még mindíg a régi nõjével kavar, érzelmileg nyilván nem szakadt el tõle, nincs lelkileg felkészülve egy új kapcsolatra, és te sem jelentettél neki túl sokat. Ha neked sem jelentett sokat, valószinüleg csak azért érzed rosszul magad, mert a hiúságodat bántja a dolog. Felesleges foglalkozni a dologgal, nem voltatok egymáshoz valók, ennyi. Amíg nem lépsz túl ezen a dolgon, Te sem leszek alkalmas arra, hogy új kapcsolatot kezdj.
Ha nem is jelentett neked semmit, akkor ne aggodj. talan nem lesz akkora lelki seb, mintha õ lett volna a nagy szerelem. ha a pasi ennyire nem tudja h mit akar akkor meg sem érdemel egy komoly kapcs.ot. nyugi, van még sok rendes pasi.
gyerekszerelem. Ne keress értelmet benne.

Elmagyaráznátok azt hogy ha két vektor merőleges vagy párhuzamos akkor milyen kapcsolatban vannak és hogy miért semmisítik meg egymast vagy miért 0?

Legjobb válasz: Wat. Ha két vektor párhuzamos, egyenlõ hosszú és ellentétes írányú, akkor összegük 0/nullvektor. Ez azért van, mert a vektorra kb. gondolhatsz úgy, mint mozgásra, elmozdulásra. Gondolj arra, hogy egy vonalban lépsz x-szer elõre, majd x-szer hátra. Visszajutsz az eredeti pozicióban, tehát az öszelmozdulás 0. Ha két vektor merõleges, akkor skalárszorzatuk 0. Szerintem erre nincsen nagyon szép gyakorlati ok. Egyszerûen ha a definció szernt elégzed a szorzást, akkor 0-t kapsz, hisz valami*valami*cosalfa-t kapsz, ahol alfa a bezárt szög, ami 90, de cos90 pedig 0.

Wat. Ha két vektor párhuzamos, egyenlõ hosszú és ellentétes írányú, akkor összegük 0/nullvektor. Ez azért van, mert a vektorra kb. gondolhatsz úgy, mint mozgásra, elmozdulásra. Gondolj arra, hogy egy vonalban lépsz x-szer elõre, majd x-szer hátra. Visszajutsz az eredeti pozicióban, tehát az öszelmozdulás 0. Ha két vektor merõleges, akkor skalárszorzatuk 0. Szerintem erre nincsen nagyon szép gyakorlati ok. Egyszerûen ha a definció szernt elégzed a szorzást, akkor 0-t kapsz, hisz valami*valami*cosalfa-t kapsz, ahol alfa a bezárt szög, ami 90, de cos90 pedig 0.
A kérdező hozzászólása: koszonom a válaszod , megértettem mind kettot :D Van egy pelda ami miatt felmerult bennem ez a ketto lehetoseg a vektroknál. Ez a példa: http://i.imgur.com/R39UBFq.jpg A kérdés hogy mekkora ero hat az q1 toltesre. Felirtak vektorossan hogyan hatnak egymasra a toltesek, majd a magyarazatban leirták hogy egymást hogyan "semmisitik " meg a vektorok. De van a vegso lepes amiben csak azt irjak hogy az F1 ero (a vegso ero) párhuzamos a F16 erovel, ezert ezt F1 = f16 - 2*F13 erovel kapjuk meg a vegeredmenyt. Nem ertem miert 2*F13 mal számoltak, miert vettek bele a számításba ha azt az F13 at elozoleg azt irtak ra hogy semmisiti a F15 os ero. Tudnal ebben segiteni. Koszonom

Miert van az, hogy a fiuk megvesznek az analis szexert, de ha a sajat popojukrol van szo, akkor mar undorodnak tole? Es miert elvezik, ha ket lany nyalja-falja egymast, de elutasitjak ket fiu kapcsolatat?

Miert fogadjak el konnyebben a lanyok az egynemuek szexszualis kapcsolatat?

Legjobb válasz: Mert ameddig nekik nyújt perverz élvezetet (másnak meg a legtöbb esetben szenvedést), addig rendben van, amikor viszont fordul a helyzet, akkor persze hogy nincs rendben. :) Egoizmus, csak magukat nézik. F/26

Mert ameddig nekik nyújt perverz élvezetet (másnak meg a legtöbb esetben szenvedést), addig rendben van, amikor viszont fordul a helyzet, akkor persze hogy nincs rendben. :) Egoizmus, csak magukat nézik. F/26
Hát... Én részemrõl nem veszek meg az anális szexért. Tulajdonképpen undorodok attól, hogy valaki fenekében turkáljak, még akkor is, ha nõ az illetõ, de ízlések és pofonon ugye... A kérdésedre tudok adni egy pontos, egzakt választ. A férfiak -a nõkkel ellentétben- kialakítanak maguk között egy rangsort. Azt tisztelik, aki ebben a rangsorban valahol helyet foglal. Tulajdonképpen majdnem mindegy, hogy hol, ha megtart bizonyos normákat. Ilyen norma a férfias viselkedés. Ez alatt mit értünk? Törekedni kell a tiszteletre, meg kell mutatni milyen erõsek, ügyesek, okosak vagyunk, stb... Ez a folyamat megy akkor is, amikor a diszkóban hõbörög néhány részeg srác és akkor is, amikor a CERN-ben tudósok vitatkoznak, vagy az olimpikonok egymással versenyeznek. Az elõbbiek elég más szintet képviselnek, de ugyan arra lehet õket visszavezetni. (A férfi versenyszellemre.) Namost: Az a férfi, aki nem viselkedik férfiként, nem érdemli meg a tiszteletet, sõt, a többi férfiben undort kelt. És itt jön a kérdésedre a válasz: Az, hogy a férfi meghódítja a nõt, alapvetõen férfias viselkedés. Az egész szex felfogható egy rituálénak is, melyben a férfi dominanciája (biológiai értelemben) megmutatkozik, a nõ pedig behódol. (Azzal, hogy magába engedi a másikat.) Tehát a férfias viselkedés a hódítás, a nõies pedig a behódolás. Ez egy nagyon leegyszerûsített modell. Nem azt akarom mondani, hogy a férfi magasabb rendû, csak azt, hogy a férfi szeret domináns lenni. Egy olyan férfi, aki megengedi, hogy egy másik belemenjen, ezzel megalázza magát. (A börtönökben is a csicska hajol le a szappanért, a domináns meg kihasználja a helyzetet. A börtönön kívül általában a behatolást is gusztustalannak tartják, de ez már azért van, mert a melegeknél a szerepek gyakran cserélõdnek.) A férfiak pedig undorítónak tartják a megalázkodást. Ez arra a válasz, hogy a legtöbb férfi miért utasítja el két fiú kapcsolatát. Ha két lány nyalja-falja egymást, akkor azzal általában azért nincs gond, mert a nõknek nem feladatuk a dominancia elnyerése, épp ellenkezõleg. Biológiailag pedig kedvezõbb választás egy olyan lány, aki más lányokkal szexuális viszonyt folytat, mert akkor valószínûleg nem fogja bánni, ha a férfi is viszonyt folytat más lányokkal. Biológiai értelemben ez volt a kérdésedre a válasz. Hogy személyes véleményt is hozzáfûzzek: Én undorodom a két férfi közötti aktustól, de addig nem zavar, amíg nem elõttem csinálják. A nõk is azt csinálnak egymással, amit akarnak, bár attól nem undorodok. Van egy barátnõm, akit nagyon szeretek és eszembe sem jut megalázni, bár az ágyban általában én vagyok felül. És nem örülnék, ha más nõkkel keverne. Remélem, sikerült válaszolnom a kérdésedre.
Lehet, hogy bennem van a hiba, de engem egyáltalán nem vonz az anális szex, sõt eszembe nem jutna senkinek a [email protected] végbelébe tenni bármit, még ha a legkedvesebb barátnõmrõl is van szó. Voltam már végbéltükrözésen, nem is egyszer. Hát, inkább egy foghúzás... Két lány közti szexért sem vagyok oda, talán azért, mert kielégít a barátnõm (+ maszturbálok is naponta 2-3 alkalommal). Ha összehasonlítjuk a férfiak közti szexszel, annyit azért beláthatunk, hogy a nõk közötti viszony mindig is intimebb volt, a hétköznapok során, a nyilvánosság elõtt is, mint a férfiak közt. Ennek okai az õsközösségig vezethetõk vissza. A férfiak vadászni, élelmet gyûjteni és harcolni jártak, nem volt alkalmuk nagyon érzelmeskedni egymással. Ha idegenekkel találkoztak, nem lehettek biztosak, hogy azok nem pont a zsákmányra pályáznak-e, esetleg az életükre törnek. A nõk ezalatt odahaza voltak, vigyáztak a gyerekekre, csinálták a ruhákat, õrizték a tüzet, fõzték az ebédet stb. Többet voltak egymás közt, jobban kinyíltak egymás elõtt, és érzelmileg is közelebb kerültek a másik személyéhez. Ez a mai napig megvan valamilyen szinten, gondolj a "kebelbarátnõk" szóra. Ha két nõ karon fogja egymást, vagy idegen nõ megpuszilja a másikat, senkinek sem tûnik fel. Most képzeld ezt el két férfi esetében. Ha beszélgetés közben egyik megérinti a másik karját, vagy a vállát, már bizalmatlanságra adhat okot (tolakodónak tûnhet a szándék). Ezért van az, hogy két nõ közti kapcsolat (bár ugyanúgy homoszexualitásról van szó) általában nem olyan mértékig megvetett, mint a férfi homoszexualitás. Sõt, még a leszboszi szerelem névvel is illetik egyesek költõien. Hát ilyen a mi kis társadalmunk sajátos kultúrája :)
Én élvezem az anális szexet a pasim 28 én 18 vok IMÁDOM amikor úgy vagyunk együtt!! És õ is megszokta engedni h a seggébe nyomjam az újjam és élvezi!! Nem a leghigénikusabb de nagyon élvezzük!!
a magyarok nem arról híresek, hogy nyitottak és elfogadóak legyenek. tehát egyrészt nem nagyon szeretik elfogadni ha vki másképp lát vagy érez bizonyos dolgokat, inkább megpróbálja önzõ módon ráerõszakolni (ebben az esetben a nõre) a saját elképzeléseit. ugyanakkor sokat ad arra, hogy "vajon mit gondolnak rólam" tehát elutasítja azt, amirõl azt hiszi, hogy elítélendõ (homoszexualitás). sokan azt hiszik, hogy a férfiasságukat rendíti meg, ha nyitnak egy olyan irányba, amit õk a homoszexualitással azonosítanak. persze semmi köze az egésznek a homoszexualitáshoz. én személy szerint nem utasítok el semmit, amit mindkét résztvevõ akar, sem a fiúk, sem a lányok részérõl.
Az utolsó kommentelõnek: Ha általánosságban akarsz írni a magyarokról, akkor nem ártana forrással alátámasztanod. Nem igaz, hogy a magyarok általánosságban elutasítóak. Erre az egyik bizonyítékom a számtalan kisebbségi önkormányzat (próbálj csak meg Oroszországban Roma Kisebbségi Önkormányzatot létrehozni...) a másik pedig Szent István intelmei Imre herceghez. Ebben István külön kitér arra, hogy milyen fontos a más kultúrák befogadása. Egyébként meg az se lenne baj, ha egy kicsit körülnéznél a világban, mielõtt ilyen messzemenõ következtetéseket vonsz le a magyarsággal kapcsolatban. Nézd meg a már elõbb említett Oroszországot. Ott is próbáltak melegfelvonulást rendezni, de a rendõrség egyszerûen bevitte õket a sittre. Izraelben pedig a vezetés elvileg liberális, de ott is megvannak azok az ortodox közösségek, amik bizony fegyverrel berontanak a melegbárba és lelõnek néhány embert. Hidd el nekem, nem a magyar férfiak specialitása, hogy nem tolerálják a homoszexualitást. Olvasd el légy szíves az elsõ hozzászólás(oma)t. Ott leírtam a részletes okokat. A magyar emberek meg (legalább is a 21. századig) híresek voltak a vendégszeretetükrõl. (Itt elég szigorúan vették a vendégjogot. Menj el egy eldugott kis faluba, valószínûleg még ma is találni fogsz magadnak éjjelre szállást akkor is, ha egy fillér sincs nálad.) Ami meg az egoizmust és a ráerõszakolást illeti: Bármilyen furcsa (én sem értem), de sok nõ szereti az anális szexet. Az a nõ pedig, akit erre az akaratán kívül lehet kényszeríteni, vessen magára.
A válasz megírásának idõpontja: ma 02:50 lehet, hogy ez meglepõ számodra, de én körülnéztem a világban. persze általánosítottam, hisz a kérdezõ is ezt tette :) mindig az a kérdés, hogy mihez hasonlítunk. ami a melegfelvonulást illeti, nem kell messzire menni, csupán 250 km nyugat irányába. bécsben nincsenek rumlik. de németországben sincs rumli emiatt. persze lehetne iránnal is példálózni, ahol azért dugják seggbe a lányokat, hogy szûzhártyájuk ne sérüljön. hozzám azért közelebb áll a nyugati kultúra, mint a keleti. de nem vagyunk egyformák.
Én egyik kultúrát sem érzem magaménak. Szerintem a nyugat túllépett a toleranciában egy olyan határt, ami már a társadalom alapvetõ szövedékét (család, összetartozás, hagyományok, stb...) A keleti meg a vallási bigottságával pont a másik véglet. Szerintem ahelyett, hogy a nyugatot majmolnánk mindenben, ideje lenne a saját kultúránkat újraéleszteni. Nekem semmi bajom a melegekkel, de ne akarjanak maguknak annyi jogot, mint egy heteroszexuális pár, mert sok dologra képtelenek, amik miatt létrejött pl. a házasság intézménye. (Például egy gyermek felnevelése, és itt nem csak a szülésre gondolok. Ezzel sok meleg is egyet ért. Kérdezz meg néhány normálisabban gondolkodót, de ha akarod, keresek linket.) A bevándorlókkal sincs semmi bajom egészen addig, amíg nem akarják a hazaiakra ráerõltetni a saját kultúrájukat. (Ez Mo-n nem gond, de nézd meg, mi a helyzet a briteknél az arabokkal, vagy a franciáknál. Vagy akár a németeknél, ha már szóba kerültek.) De ez már nagyon erõs off. Az anális szexre visszatérve: Én férfi létemre nem akarom kipróbálni. :D
A kérdező hozzászólása: Koszonom a valaszokat, nagyon tetszett az oskozossegbe visszavezetett valasz. Talan az a leg meggyozobb. Az elso valaszban volna vitatnivalom, de abban is van igazsag. A magyar felfogasrol kialakult eszmecsere sem volt rossz, lehet, hogy legkozelebb kiirom kerdesbe. :)

Most akkor hogy van? Egy kapcsolatban az a jó ha két teljesen ellentétes gondolkodású ember jön össze vagy amikor két ember teljesen egyformán gondolkodik az életről? Most igaz az ellentétek vonzzák egymást szöveg vagy sem?

Legjobb válasz: Az ellentét ilyen dolgokban, hogy hobbi, zene, ízlés, nem számít. Súlyosabb dolgokban számít. Mondjuk a párom megrögzött panelimádó, én viszont nem akarok olyan helyen lakni, ahol még 100-an laknak és kert sincs, az azért elég nagy probléma,mert egyikünk sem érzi majd jól magát a késõbbiekben. Vagy én nem akarok gyereket, neki ez az egyik nagy álma. Hát, ez is eléggé szívás. De most hol érdekel engem, hogy õ Metallicát hallgat, én meg Eminemet? Egy bizonyos szintig igenis vonzó az, hogy õ nem olyan, mint én, hanem más. Magamat már ismerem, õt nem :)

Az ellentét ilyen dolgokban, hogy hobbi, zene, ízlés, nem számít. Súlyosabb dolgokban számít. Mondjuk a párom megrögzött panelimádó, én viszont nem akarok olyan helyen lakni, ahol még 100-an laknak és kert sincs, az azért elég nagy probléma, mert egyikünk sem érzi majd jól magát a késõbbiekben. Vagy én nem akarok gyereket, neki ez az egyik nagy álma. Hát, ez is eléggé szívás. De most hol érdekel engem, hogy õ Metallicát hallgat, én meg Eminemet? Egy bizonyos szintig igenis vonzó az, hogy õ nem olyan, mint én, hanem más. Magamat már ismerem, õt nem :)
Ez a fizikában, a mágneseknél igaz. Embereknél inkább a hasonló értékrend fontos. Homlokegyenest eltérõ személyiségû ember izgalmas ideig-óráig, de hosszútávon komoly problémák pattanhatnak ki, ha gyökeresen más az életfelfogásuk. Gondolj bele: költekezõ vs. spórolós. Családcentrikus vs. "soha nem akarok gyereket" Rendetlen vs. rendszeretõ. Szétszórt vs. precíz ember. Mélyen vallásos vs ateista vagy más vallású. De még a politikai nézetek is okozhatnak gondot, pláne, ha valaki szeret beszélni róla. Sarkítva, de egy náci és egy kommunista soha nem alkot jó párt.
Embere válogatja. Van, akinek nem jön be az ellentét, mást boldoggá tesz. Gyerek kérdésben mondjuk azért ez elég fontos, de ha nem ilyesmit takar a különbözõ gondolkodás, akkor nem hiszem, hogy probléma.
hasonló a hasonlónak örül. az ellentétek csak ideig-óráig vonzzák egymást...utána már taszítják.
Szerintem az ellentétek apró dolgokban még jók lehetnek, hacsak nem mennek a másik idegeire egy idõ után.... Azonban a fontos dolgokban csakis a hasonló gondolkodás állja meg a helyét. Értem én ezalatt azt, hogy pl. a volt férjemrõl már a házasságunk éveiben kiderült, hogy semmi esetre sem szeretne gyereket. Én pedig pont az ellentétje voltam. Én szerettem volna. El is váltunk, többek között ez volt a fõ ok. Tehát ilyen kaliberû kérdésekben jó, ha egyetértés van a felek között. A második férjemmel már nem volt ilyen nézõpont eltérésünk, 3, 5 éves már a lányunk. :)
Attól függ. Jó, ha te a zsemle tetejét szereted, õ meg az alját. Ha szeretsz irányítani, õ meg szereti, ha irányítják. Zenében, filmekben, könyvekben az a jó, ha ugyanazt szeretitek.
Az a jó, ha hasonlóan gondolkodnak, és hasonló az érdeklõdési körük. Mûködhetnek az ellentétek is, de ahhoz türelem és elfogadás kell. Én és a párom teljesen különbözünk, és sokat is veszekszünk emiatt, többet, mint az átlagpárok. 6 év után még mindig összebalhézunk kisebb dolgokon is, de már rutinosan kezeljük. Átvészeltük a legnehezebb idõszakokat, és már toleráljuk, ha nem is fogadjuk el teljesen a másik ilyen-olyan dolgait. Ennek ellenére úgy gondolom, hogy nem vagyunk erõsebbek vagy összetartóbbak más pároknál, inkább csak megnõtt az ingerküszöbünk. Szerintem az ellentétek érdekesek az elején, ezért vonzzák egymást, de utána ez gyorsan átfordul taszításba, amint az érdekek komolyabban összekülönböznek.
Én sosem értettem ezt az "ellentétek vonzzák egymás" dolgot. Nekem ez sosem jött be. A mostani párommal olyan szinten egyformán gondolunk és érzünk dolgokat, hogy én rágondolok valamire, a párom már ki is mondja és fordítva is igaz. Sokszor szinte ijesztõ, olyan érzés, mintha a fejembe látna. Az eddigi legérdekesebb történet az volt, hogy egy novemberi nap (nem volt sem szülinapom, sem névnap, semmilyen ünnep sem a közelben) hirtelen annyira vágytam rá, hogy ha jön a párom, hozzon nekem egy szál vörös rózsát. Hogy akkor ez a kívánságom honnan jött, nem tudom, de erõsen gondoltam rá, vágytam rá. A párom akkor még nem lakott velem, tehát mégcsak véletlen sem sejthette ezt az óhajomat. Mikor megérkezett kezében a szál vörös rózsával, majdnem elájultam, levegõt alig kaptam, hogy ezt nem hiszem el, honnan tudta?! Mire Õ: megérzés. Szóval nekem csak az vált be, hogy a teljesen velem egy hullámhosszon lévõ pasi jön be, az ellentétekbõl nem kérek.
Az a jó, ha inkább egyformák. Hiszen együtt kell élniük, így nem kell annyi kompromisszum.De van egy két jellemvonás, ami "kívánja" maga mellé az ellenkezõjét: -visszahúzódó, nehezen barátkozónak kell egy társ, aki beviszi az életbe, -egy lassú, tutyimutyi mellé kell egy határozott, aki dönt, aki megcsinálja az otthoni munkákat. Gondolom, kezdetben izgalmas az ellentétem, de idõvel inkább idegesítõ lesz, közös érdeklõdés híján meg befullad az egész.
Én annak idején egy nagyon más gondolkodású fiúval jöttem össze. Ahhoz képest elég sokáig tartott. (2, 5 év) Ma mégis azt mondom, hogy Isten õrizzen még egy ilyen férfitól. Nagyon sokat veszekedtünk, és õ soha nem volt hajlandó semmibõl sem leadni. Végül megcsalt. Így utólag már nem is bánom, hogy vége lett. 24/n
A kérdező hozzászólása: csak azért kérdezem mert sokan azt mondják az ellentétek vonzzák egymást..de mivel ellentétek eleve nem gondolkodnak egyformán és más az érték rendjük és más iránt érdeklõdnek...és akkor ott vannak azok akik azt mondják hogy fontos hogy egyformám lássák a világot és azonos legyen az érdeklõdés hobbi, tehát ha valaki másképpen gondolkodik más zenét szeret akkor alapban más az ízlése és érdeklõdése és rálátása a világra..akkor most melyik igaz??
Így van! Az ellentétes dolog addig mûködik, amíg megvan a szerelem. Amikor az elmúlik már csak az ellentét marad és utána nehéz szeretni valakit, ha teljesen az ellentéted! Olyan párt kell találni, akivel közel azonos a gondolkodásod és ahogyan élsz, amiket szeretsz, stb, stb...

Miért kell már az első kapcsolatban szexelni, akkor is, ha csak két gyerekről van szó?

Nem értem.

Legjobb válasz: nem értek egyet ezzel. nem minden 14 éves ilyen. én is az vagyok és 1 éve van barátom(17/f) és nem feküdtünk még le, és nem is tervezzük még pár éven belül. azért mert vannak olyan hülye p*csák, én is ismerek sokat akik 13-14 évesek és pár hónap után szétrakják a lábukat, nem kell elítélni az egész korosztályt.. és szerintem azzal sincs baj ha az elsõ randi partnerrel fekszik le valaki, csak nem mindegy hgy 2-3 év után vagy 2-3 hónap után 14/l

nem értek egyet ezzel. nem minden 14 éves ilyen. én is az vagyok és 1 éve van barátom(17/f) és nem feküdtünk még le, és nem is tervezzük még pár éven belül. azért mert vannak olyan hülye p*csák, én is ismerek sokat akik 13-14 évesek és pár hónap után szétrakják a lábukat, nem kell elítélni az egész korosztályt.. és szerintem azzal sincs baj ha az elsõ randi partnerrel fekszik le valaki, csak nem mindegy hgy 2-3 év után vagy 2-3 hónap után 14/l
de 14 évesen azért a 18 éveseknek szóló "szexualitással" foglalkozó topikot olvasgatod.
Gyökerek az emberek:S Szar az oktatás és ott a drága média meg az uninteligens hírességek stb...
Nem érettebbek semmivel. De amíg anyu apuval nevet a TV-ben szereplõ söpredéken, a gyerek példát vesz róla! Azért mert nem veheti meg a pornóújságot/DVD-t, a borítóját még láthatja! Mi van a bulvárújság cím és hátlapján? Minimum csöcsök, vagy több is. Sok kis apróságot sorolhatnék, ami önmagában nem olyan kártékony, de rájuk ömlesztik ebben a fene nagy szabadságban.
Mert testileg tényleg hamarabb érnek, mint régen.
De lelkileg nem! Sõt úgy még késõbb YD 14/F
Tottinnyó:D képzeld nem azokat olvasgatom. az "Egy véletlen kérdés"-re kattintottam.. :/

Két hónapja van egy kapcsolatom, nagyon szeretjük egymást, csak az a baj, nagyon nagy a korkülönbség (15év) az én javamra. Õ szeretné, ha együtt maradnánk, de van értelme?

Ez kivülr?l nem veszélyes(? id?sebbnek néz ki,én fiatalabbnak,mint a való)Futó kapcsinak indult,mivel nekem van egy 7 éves kapcsolatom,de mivel sokszor felszarvazott,egyszer visszavágtam,igy kezd?dött.Azóta egyre bonyolultabb a dolog,próbáltuk,hogy befejezzük,de nem megy.Tuti,hogy jöv?je nem lesz,de mi a csudát csináljak??

Legjobb válasz: Azt nem írtad le, melyikõtök hány éves, ill. hogy milyen nemû, mert szerintem az sem mindegy. Ha te vagy a nõ, akkor elképzelhetõ, hogy lesznek gondok, mert egy idõ után kikacsintgathat fiatalabb nõk után... De ha nagyon szerelmesek vagytok, ki tudja? Lehet akár életreszóló kapcs is:)

Azt nem írtad le, melyikõtök hány éves, ill. hogy milyen nemû, mert szerintem az sem mindegy. Ha te vagy a nõ, akkor elképzelhetõ, hogy lesznek gondok, mert egy idõ után kikacsintgathat fiatalabb nõk után... De ha nagyon szerelmesek vagytok, ki tudja? Lehet akár életreszóló kapcs is:)
HA valoban be akarod fejezni, akkor be tudod fejezni. Ha latod nem megy az egesz sehova, egyszeruen nem talalkozol, nem veszed fel a telefont nem olvasod el az sms-t vagy az e-mailt. Tudom, hogy nem konnyu de sajnos maskent nem fog menni. A biztos vagy benne, hogy nem akarod, veget tudsz vetni barminek.
Olyan nincs, hogy nem megy.Ha a jelenlegi pároddal akarsz maradni, akkor a másik kapcsolatot be kell fejezni.Nem írsz neki, nem válaszolsz és annyi.Egyszerûen megszûnsz létezni.Tudom, most azt hiszed mondani könnyû, de hidd el, ha valamit be akar az ember fejezni, azt betudja.Csak akkor nem, ha nem akarja.
A kérdező hozzászólása: Én vagyok a nõ(pech), 35éves, õ pedig 20!Befejezni azért nem egyszerü, mert napi szinten jár hozzánk, a páromnak a barátja.Nagyon ugy néz ki, hogy a párommal nemsokára szétmegyünk, akkor lehet, hogy sikerülne vele is megszüntetnem ezt a kapcsolatot, de ha velem szemben áll, nem tudok nemet mondani!

Fiúk! Van olyan, hogy "szex, túl hamar"? Ha komoly kapcsolatot szeretnétek, de az elsõ egy-két randin gyõznek a hormonok?

Néhány érv-ellenérv megfogalmazódott bennem.Egyrészrõl értem én,hogy amiért nem kell megküzdenie az embernek,azt annyira nem is értékeli. Másrészrõl viszont nem értem,hogy ha két felnõtt emberrõl van szó,akik józan ítélõképességüknél vannak (nem állnak alkohol befolyása alatt:) ),akkor ez miért lenne probléma? Volt már valakivel olyan,hogy klappolt minden,de az a bizonyos minden túl hamar derült ki, ezért nem lett folytatás?

Legjobb válasz: Szerintem nincs. Ha egy lány komolyan érdekel akkor ugyan úgy érdekel akár 1 hét után akár 1 hónap után fekszik le velem. Nem ez fog döntõ lenni. 23/F

Szerintem nincs. Ha egy lány komolyan érdekel akkor ugyan úgy érdekel akár 1 hét után akár 1 hónap után fekszik le velem. Nem ez fog döntõ lenni. 23/F
ha gyõznének a hormonok, akkor sem fekszem le senkivel 3 randi elõtt. de inkább 5. egyszerûen azért, mert ha kiderül, hogy egy hülye hárpia, sokkal neccesebb megszabadulni tõle, ha már le is feküdtünk. jobb megismerni némileg az illetõt. 32F
Hát én egyszer nagy farokfej voltam csak azt tudom, és bár bejöttem a lánynak, (aki nekem fontos lett volna) és ez hamar kiderült, én meg gyorsan megdöntöttem, mint Vince Carter a magasugró rekordok a nyári edzõtáborban. Viszont nagyon megbántam utána, mert én szerettem volna, ha tényleg, normálisan összejövünk és annak meg nem ez a menete (esetemben legalábbis, de ez csak én vagyok, általános életigazságot nem tudok mondani, kérem kapcsolják ki :D).
Mi a párommal szexszel indítottunk. Nem lett belõle gond, ugyanúgy tudtunk randizni és ismerkedni. Most már együtt élünk, de még mindig el tudunk menni randizni :) Igazából eleinte csak azért jártunk össze, hogy szexeljünk, és az jó volt, emberileg késõbb kezdtünk érdeklõdni a másik iránt. De ez nem okozott gondot, attól még, hogy szexeltünk már, érdekelhet a másik :) Szerintem az régen rossz, ha valakiben csak az az érdekes, hogy nem sikerült még lefektetni.
Nem a randit mennyisége, hanem a minõsége az ami számít.
3#: egy randiból nem veszed le milyen a másik.
A kérdező hozzászólása: Köszönöm a véleményeket!:)

Ha két internet kapcsolatom van tudom azt valhogy hasznositani?

kb 2 honapig még 2 1mibites kacsolatom lesz tudom azt vhogy használni?

Legjobb válasz: Microsoft környezetben egy számítógéppel nem. linux alatt, vagy több géppel igen.

Microsoft környezetben egy számítógéppel nem. linux alatt, vagy több géppel igen.
OFF: egy linkel megdobhatnátok, h Linux alatt hogy...
elmebeteggel nincs értelme kapcsolatnak

Ha éttermek, kávézók, bankok, okmányirodák, földhivatalok, posták, takarékszövetkezet, áruházak nyitvatartása érdekli, kattintson ide!