Találatok a következő kifejezésre: Ha jókor együtt már (34 db)

Szerintem ha nem érzi azt a bizonyos pluszt, akkor már fújhatod.
Mióta vagytok együtt és hány évesek vagytok?
A kérdező hozzászólása: Barátok vagyunk, évek óta ismerjük egymást és egy fél éve másképpen nézek rá meg talán õ is de pozitívan indult el a dolog kettõnk között és hirtelen egyik napról a másikra meg közölte ezt velem.
Jobb ha nem erõlteted, ennyi ismeretség után ezek a dolgok már nem változnak sajnos.
eeehhmm, neem, ne erõltesd. Ez bonyolut, ha nincs meg akkor nincs meg, ez így van, talán még változnotok kell, tapasztalatokat szerezni, stb. de akármiért is, kettötök közt ez nem fog müködni

Ha jókor vagyunk együtt már hónapok óta, akkor miért nem sikerül?

Mindig érzem a peteérésem, de azért vettem egy ovu mikroszkópot is. Páfrányos volt félid?ben. Szeretkeztünk. Most 26. napnál tartok, nyilván nem bírtam ki, csináltam tesztet, mert 2 napja barnás pecsételésem volt, aztán elmult. De természetesen negatívA férjemet már megvizsgálták, nálam citológia, ultrahang volt, ezek okék. Ha már abban sem bízhat az ember, hogy peteéréskor összejön, akkor miben? (és eddig igazán nem görcsöltem, csak most vhogy elken?dtem).9 hónapja próbálkozunk.

Legjobb válasz: Hát sajnos sokan vannak így... Mi is több, mint fél éve próbálkozunk. :-( Gyakran elõfordul, hogy a dokik mindent rendben találnak mind2 félnél, és mégsem jön össze. Sokak szerint, ha már nem foglalkozunk ezzel a témával, akkor fog sikerülni. Hát nem tudom, azért reménykedjünk! :-)

Hát sajnos sokan vannak így... Mi is több, mint fél éve próbálkozunk. :-( Gyakran elõfordul, hogy a dokik mindent rendben találnak mind2 félnél, és mégsem jön össze. Sokak szerint, ha már nem foglalkozunk ezzel a témával, akkor fog sikerülni. Hát nem tudom, azért reménykedjünk! :-)
Szia? Szerintem is korán teszteltél. Egyébként én nagyon hasonlóan gondolkodtam, mint te. Mindig figyeltem mindenre, folyton a netet bújtam, figyeltem a hõmet, nyákot stb. Tavaly volt egy sikertelen terhességem azután lettem "megszállott". Közben a környezetemben másról se kaptam híreket, hogy teherbe esett valaki, vagy most szült. Én pedig egyre elkeseredettebb lettem. Végül a férjem unt belela "most van peteérésem" kezdetû mondatokba. Úgy döntöttünk nem foglalkozunk az egésszel. Nem tudom hogyan, de sikerült meszelni a témát, és láss csodát teherbe estem. Vagyis tényleg igaz, hogy nagyon számít a gondolatok ereje. Kitartás és pozitív gondolatok. Drukkolok.
Mi 16 hónapja próbálkozunk, és semmi. Volt már closti kúrám, hüvelyi uh, hormonvizsgálat, átjárhatósági, laparoscopyám, hyteroscopiám, spermavizsgálat. Ezek szerint képesek vagyunk rá, de mégsem jön össze. Már nem görcsölök "annyira", mint mondjuk egy évvel ezelõtt, csak a menseshez közeledve, de ez sem jó. Próbálom elfoglalni magam, sokat dolgozom, hajtom magam. Ha ott fennt úgy ítélik meg, hogy nem vagyunk képesek és érdemesek arra, hogy egy babát ránkbízzanak, akkor... Egyébként, csak hogy a kérdésedre is válaszoljak, szerintem nagyon hamar teszteltél. Ha nem kezdesz el vérezni, és már késik legalább egy hete, akkor ismételj. Sok sikert és kitartást!
A kérdező hozzászólása: Ez a legyes hasonlat nagyon édes :-) Én mára lehiggadtam, minden pillanatban megjöhet sztem, már mindenem szúr, nyom és úgy döntöttem legyen meg Isten akarata. Egy ref.lelkész feleségeként mi mást tehetnék? :-)) A Kaáliban vizsgálták az én férjemet is ill. a dokim is ott praktizál, de vhogy nem gondolta még hogy 9 hónap utáni sikertelen probalkozás után bármibe bele kéne vágni.
Nálunk ez az 5. hónap, nagyon bízom benne, hogy most sikerül :) De sajnos az biztos, h. mondani könnyû, h. nem stresszeljünk rá, nem akarjuk görcsösen, de tényleg nagyon sokat árt. De még az sem biztos, h. nem sikerült, az a tesztelés még szerintem túl korai volt. De hidd el, nagyon nem vagy egyedül, én pl. minden hónapban, amikor megjön, két napig még a légy küszködése az üvegen is megríkat... Egyébként az egészben azt nem értem, h. hogy van az, h. aki szeretne babát, annak nem sikerül, aki pedig nem akar, annak rögtön! Meg ha csak az a pár nap esélyes a fogantatásra, hogy lehet, h. másoknak 3 és annál jóval több gyerekük születik?? Lehet, h. pont azért, mert õk nem foglalkoznak vele, egyszerûen csak szexelnek és kész??...
Szia! Nekem is mindig azt mondták, hogy ne görcsöljek rá, csakhogy ezt nehéz megtenni akkor ha nagyon akarunk és nem jön össze.Nekem 4 évig tartott a tortúrám, mire sikerült teherbe esnem úgy, hogy minden vizsgálat kimutatta, hogy NINCS kizáró tényezõ sem nálam sem a férjemnél. Végül a KAÁLI intézetbe mentem és elég rövid idõn belül sikerült teherbe esnem. 1 év után ne várjatok a csodára. Üdv.:33 éves és 26 hetes kismami
A kérdező hozzászólása: Nagyon köszönöm a választ! Biztató. Most hogy telik az idõ már higgadtabb vagyok én is:-).
...az elozo valaszado vagyok...kb en is a 26-29.napon csinaltam tesztet de nekem sem mutatott ki semmit meg akkor.....csak 1 hettel az elmaradott mensi utan.... a barnazas lehet a beagyazodas volt....
Ennek a projektnek a gorcsosen akaras es a stresz a legnagyobb ellensege! Nekunk eloszor fel ev utan jott ossze, sajnos elveszitettuk 9 hetesen, aztan tartottunk 3 honap szunetet es karacsony ota probalkoztunk......most mar tobb mint 6 hetesek vagyunk, marc 7.volt utoljara.:-) mi is nagyon aggodtunk , h mikor es hogy jon ossze mert sajnos a ferjem rengeteget van uton....vettem ovu tesztet es bevalt!most apr 12. pozitivat teszteltem! Csak nyugi, en sem akartam mar gorcsosen, mondtam is hogy majd jon mikor o akar....es lesz mikor isten akarja..... Amugy azt olvastam valahol hogy minden egeszseges par csak 3 havonta tud osszehozni 1 babat;es ha pe-kor is szeretkeztek akkor is valami 30%alatt van az esely hogy terhes maradsz....es 1 evben nincs minden honapban pete eresed .....csak a szervezet produkalja a mensit ...kb 1x vagy 2x.... Kicsit szomorito ez a dolog....en is majdnem sirtam mikor olvastam.....de ne add fel !es ne stresszelj e miatt! Ugy latszik van vmi igazsag abban, hogy mikor nagyon akarsz valamit akkor nem ugy alakul a dolog ahogy te akarod...... En a folsavat is abba hagytam, annyira nem is koncentraltam mar ra.... Sok sikert!
A kérdező hozzászólása: még egy kérdés: miért pont Dr. Lázár? Õ tud olyat amit más nem ezek szerint? (mert akkor felkeresném én is. pesti?)
A kérdező hozzászólása: nekem most minden válasz nagyon-nagyon jólesik, mert épp le vagyok taglózva. persze az is lehet hogy korán teszteltem, erre is van némi esély, de az a baj, hogy nem bízom benne. miért lenne ez a hónap más, mint az elõzõ..Na befejezem a negativkodást:-) Azt hiszem ha megjön elmegyek egy hormonvizsgálatra mert azt mensi alatt csinálják és utána nyáron ráhangolódok egy petevezeték átjárhatóságira, amitõl eléggé félek.
szia:) ezzel sajnos én is igy vagyok pedig már van egy gyerekem és semmi gond velünk de a második gyerek nem akar jönni több mint fél éve:( tudom nem volt hasznos a válaszom , csak annyit akartam hogy tudd nem vagy egyedül:)
Szia! Én is így voltam ezzel. mindent összevásároltam, amit csak lehet kapni. Mi 14. hónapja várunk. Páromnál rendben volt minden, elvileg nálam is, van pé. is. Ilyenkor mi van??? Elegem lett, elmentem Dr. Lázár Erikához (net), aki megállapította, hogy gyulladásom van egy fertõzés miatt. Elkezdtük a kezelést, és reménykedek. Rendszeresen jártam magánrendelésre és nem vették észre. Most kezdek megnyugodni.
A kérdező hozzászólása: én csak akkor kenõdöm el, ha megjön, de ez is tulajdonképpen 2 hónapja van így.Elõtte betudtam annak, hogy mi pillanatnyilag távházasságban élünk és így nem egyszerû összehozni a megfelelõ idõpontban. De egyre inkább figyelünk arra, hogy peteéréskor együtt legyünk és ezért állok értetlenül most például.
Én sajnos nem tudok nem gondolni a babára. Nem tudom ti hogy vagytok vele, de én csak erre tudok gondolni:(Nem tudom csak úgy kikapcsolni magam és nem foglalkozni a dologgal.
A kérdező hozzászólása: igen, mindenhol olvasom, hallom, hogy pszichésen mennyire lehet akadályozni a fogantatást, ugyanakkor millió egy esetet látok a közvetlen környezetemben, hogy kigondolják, hogy akkor baba és 1-2 hónap múlva össze is jön.
Én is minden hónapban reménykedem... Egyszer csak összejön! Egyébként rám 8 évet vártak a szüleim. Aztán amikor már elindították az örökbefogadást, akkor anyukám megnyugodott, hogy mindenképp lesz gyerekük, mégha nem is saját, de akkor is. Aztán "hirtelen" megfogantam természetes úton, és most itt vagyok lassan 30 évesen...
A kérdező hozzászólása: köszönöm a gyors választ. Igyexem nem görcsölni, csak most elszomorított, mert vhogy bíztam abban, hogy a barna pecsételés esetleg lehet a beágyazódás jele..de ezek szerint nem.
A kérdező hozzászólása: Köszönöm a kedves válaszokat. Igen, én is szeretném elkerülni a "most van peteérés" uccu az ágyba, hisz az vhogy megöli a romantikát és a szenvedélyt is. a férjemet nem is érdekli, õ úgy gondolja, hogyha a baba jönni akar vagy jönnie kell, akkor teljesen mindegy mit számolgatok, mit méregetek megtapad, beékelõdik és ottmarad:-) Ez édes és mázlista vagyok hogy õ ilyen laza pasas:-) Mindenkinek nagyon drukkolok én is! 33 éves kismamának meg gratulálok!! Egyébként olykor az az agyramenõ ebben az egészben ahogy a környezet viszonyul ehhez az egészhez. 30 múltál? férjhez mentél? akkor miért nem szülsz már??? :-/ Nemrég épp az Igazgatóm (ffi) kérdezte meg, hogy bennem nincsenek anyai ösztönök? Ez azért gáz...Mennyiben tartozik vajon rá, hogy x ideje probalkozunk és nem jön össze. Sztem semennyire, ugyhogy csak bután vigyorogtam, hogy gondoljon amit akar.

Szerintetek hol érdemes körülnéznem ha ketreccel együtt szeretném egy cocát? Már van egy lány malackám Ö 1, 5 éves és Zizi a neve mellé szeretnék barátnőt. Hogy ne legyen egyedül de kicsi ketrecem van két malacnak ezért lenne jó ha ketreccel lenne?

Legjobb válasz: Én malacot tenyésztõtõl vennék, ketrecnek meg utánanéznék neten, valami használt ketrec biztos van feleannyiért, mint állatkereskedésben... Ott ha jól tudom 10esnél kezdõdnek a kétmalacos méretek...

Én malacot tenyésztõtõl vennék, ketrecnek meg utánanéznék neten, valami használt ketrec biztos van feleannyiért, mint állatkereskedésben... Ott ha jól tudom 10esnél kezdõdnek a kétmalacos méretek...
Nekem van egy 1 év körüli lány malackám, hatalmas ketrecben odúval, wc-velés sajnos meg kell válnom tõle. Budapesten lakom. Ha érdekel, írnék privátot. Nem értem, miért ragaszkodik mindenki a tenyésztõkhöz.
A kérdező hozzászólása: [email protected] az email címem.Nekem Budapest mesze van ugyan de lehet hogy össze tudjuk hozni valahogy! Kérlek küldj nekem pár képet a malackádról.
Az én malacomat is Zizinek hívják!.. És õ is kislány.. ;)


Van egy fiú. Régen jóba voltunk. Ugy volt egyutt novünk fel de többet éreztem mint barátság. Bocsánatot kértem de nem sikerült kibékülnöm vele. De én nem adom fel ha neki én már nem is de nekem õ még mindig sokat jelent. Mit kell tennem még?

kicsit nyomultam rá nemtudom mit tegyek...

Legjobb válasz: Nem értem, miért kellet neked bocsánatot kérned? Mert tetszik - tetszett??? Az érzésiedért nem kell senkitõl bocsánatot kérned... Ha nem akar többet, hagyd. Talán keresd fel évek múlva. Lehet, hogy emlékezni fog rád. Úgy látom, most õ csak barátként tekint rád.

Nem értem, miért kellet neked bocsánatot kérned? Mert tetszik - tetszett??? Az érzésiedért nem kell senkitõl bocsánatot kérned... Ha nem akar többet, hagyd. Talán keresd fel évek múlva. Lehet, hogy emlékezni fog rád. Úgy látom, most õ csak barátként tekint rád.
próbáld meg bõ nyállal

Ha az ovuteszten tegnap a tesztcsik sötétebb és jobban láthatóbb volt, mint a controll csik, akkor az jó? Tegmapelőtt meg ma már halványabb volt. Jó időben vagyunk együtt?

hétf?n,tegnap és ma is együtt voltunk.a héten szúrt a bal petefészkemnél,de ma már nem.milyennek kell lennie a folyásomnak?

Legjobb válasz: Az jó. Ha van peteérésed,így mutatja. Elméletileg jó idõben voltatok/vagytok együtt.

Az jó. Ha van peteérésed, így mutatja. Elméletileg jó idõben voltatok/vagytok együtt.
Csatlakozom az elõttem szólóhoz.Nekem is itt adtak tanácsot, hogy aznap és az elsõ negatív nap(mikor halványabb) legyünk együtt.Ma + lett a tesztem.Ha rendben van a ciklusod így hamar sikerülhet.Szorítok!
A kérdező hozzászólása: köszönöm és gratula az utóbbi hozzászólónak :-)

Tudom sok ilyen kérdés van, és már unjátok, de örülnék ha valaki segítene nekem is. Jókor voltunk együtt vajon?

Tudom,hogy ezt senki sem tudja megmondani pontosan, csak véleményekre lennék kíváncsi.

Legjobb válasz: Ez az alkalom is lehet elég jó:) Mivel a hímivarsejtek napokig elvannak odabent, így akár össze is jöhetett, mert elméletileg egybeesett az érett pete érkezésével a hímivarsejtek "állomásozása":D Ha pont jókor vagytok együtt, akkor 305 az esély a babára, így mondjuk 25%. SZóval simán összejöhetett.

Ez az alkalom is lehet elég jó:) Mivel a hímivarsejtek napokig elvannak odabent, így akár össze is jöhetett, mert elméletileg egybeesett az érett pete érkezésével a hímivarsejtek "állomásozása":D Ha pont jókor vagytok együtt, akkor 305 az esély a babára, így mondjuk 25%. SZóval simán összejöhetett.
A kérdező hozzászólása: Köszönöm :) Olyan jó, hogy megerõsítettél benne, nagyon reménykedem, hogy sikerült :)

Ma este pozitív volt az ovu tesztem. Ha holnap du. vagy este leszünk együtt az jó lesz? Tegnap este együtt voltunk. Ja és most este volt tojásfehérje nyálkám. Ma este már palástfű teát kell innom, vagy cickafarkot?

Legjobb válasz: én ma meste is gyakorlatoznék, bár ha tegnap voltatok együtt, akkor elvieleg vannak kis katonák a helyszínen, hogy fogadják a petét, mindenképp drukkolok!

én ma meste is gyakorlatoznék, bár ha tegnap voltatok együtt, akkor elvieleg vannak kis katonák a helyszínen, hogy fogadják a petét, mindenképp drukkolok!

Ha a kalkulátor szerint 4-én van peteérésem, de mi csak 3-án tudunk együtt lenni, az is jó, igaz? Életben maradnak addig a spermiumok.

Peteéréskor mindig van tojásfehérjés váladék?

Legjobb válasz: Persze az is ok,megfelelõ körülmények között életben maradnak.Az lenne a biztos,ha 5-én is együtt tudnál lenni a pároddal,hátha késöbb reped meg a tüszõ.

Persze az is ok, megfelelõ körülmények között életben maradnak.Az lenne a biztos, ha 5-én is együtt tudnál lenni a pároddal, hátha késöbb reped meg a tüszõ.
A kérdező hozzászólása: Köszönöm a gyors válaszod!
sajnos a spermiumok nem ismerik a kalkulátort, így reméljük, tényleg akkor van pé., egyébként, ha igen, lehetséges:)

Szerintetek ez már pozitív ovu teszt? Ha igen és csak ma este tudunk együtt lenni az jó?

http://www.kepfeltoltes.hu/view/110807/Gy_r_2011.8.1_www.kep.. Tegnaptól er?s szurkálásokat éreztem az alhasamban és átlátszó nyúlós folyásom van.

Legjobb válasz: Igen ez már pozitív!A pozitív napokon (valakinek két napig is pozitív), s az azt követõ elsõ negatív napon érdemes együtt lennetek.

Igen ez már pozitív!A pozitív napokon (valakinek két napig is pozitív), s az azt követõ elsõ negatív napon érdemes együtt lennetek.
Igen ez már pozitív. Ma is és holnap is legyetek együtt. Nekem két napig szokott pozitív lenni.
A kérdező hozzászólása: köszönöm a válaszokat, úgy az jó lesz ha ma este és holnaptán este?a spermák mennyisége miatt 2 naponta vagyunk együtt.vagy ha holnap is akkor lehet kevesebb spermánk lesz nem?
Ha mindenképpen ragaszkodsz a két naphoz, akkor inkább ma este, és holnapután reggel, ha megoldható!

Van egy fiu, akivel egyutt voltam egy kirandulas alkalmaval par napot. Koszono viszonyban vagyunk. Mar baratnoje van, de szeretnem, ha beszelgetnenk, joban lennenk, ha tobbet nem is. Szerintetek irjak ra vagy smst, melyik jobb? Ha igen, mit irhatnek?

Ez nyaron tortent,o kezdemenyezett,de aztan jott az atlatszo kifogasaival.O is tudja,hogy szemetul viselkedett velem(nem nekem mondta,csak hallottam).Egy suliban jarunk.

Legjobb válasz: együtt voltál pár napot mit jelent? lefeküdtetek?

együtt voltál pár napot mit jelent? lefeküdtetek?
kizárt dolog mert nem tudom
szerintem ne keresd meg. csak belezúgsz aztán meg szenvedsz
az a baj, hogy tõlünk remélsz megoldást, akik nem éltünk át hasonló helyzeteket. randitanácsokat osztok itt ezerrel, közben meg egyszer sem volt randim. lányoknak adok tanácsokat a hüvelyükkel kapcsolatban, holott fiú vagyok. és még sorolhatnám... ha pedig szemét volt veled, akkor miért akarsz vele barátkozni?
A kérdező hozzászólása: Nem, dehogyis nem fekudtunk le.Csak megismerkedtunk, es osszejottunk, azt mondta, hogy o komolyan gondolja ezt.Mikor mondta, hogy neki nem megy, en is egyetertettem, bizonyos okok miatt nekem sem volt jo az idozites.De ugy gondoltam esetleg kesobb meg lehet valami.Utana mikor beszeltunk a dolgokrol, akkor volt szemet, mert atlatszo kifogasokkal jott.De szeretnek vele beszelgetni, mert amugy nagyon rendes
A kérdező hozzászólása: Ja es az ex pasim pedig felhivta es leallitotta, hogy ne foglalkozzon velem...szerintem ez is befolyasolhatta, abban hogy utana teljesen megszakadt a kapcsolatunk, a koszonesen kivul...nem?


Ha éttermek, kávézók, bankok, okmányirodák, földhivatalok, posták, takarékszövetkezet, áruházak nyitvatartása érdekli, kattintson ide!