Találatok a következő kifejezésre: Ha egyetlen egy másik (9 db)

Akár FormatFactory is. Vágni is lehet vele, összefûzni is.
A kérdező hozzászólása: köszönöm utána is nézek
A kérdező hozzászólása: hát ez nem valami jó sajnos. egyéb ötletek? sony vegas vagy valami?
Mi a gond vele?

Ti is gondolkoztatok már el azon, hogy egyeseknek miért jönnek olyan könnyen a kapcsolatok össze, míg másoknak meg jó, ha egyetlen egy tartós kapcsolat is összejön az életben?

Én például határozottan tudom milyen külsej?, jellem? lányra vágyom. Mégsem találok olyan lányt, aki aranyos, bájos, alacsony, vékony alakú és egyben jellemre is megért?, kedves, h?séges, humoros, szeximádó, odabújós, kicsit félénk lenne. Ha van is ilyen lány, akkor meg már tuti foglalt. Sajnos épp ez az egyik legnagyobb akadály, amiért nehezen találok párt magam mellé. Mert tudom milyen lányt szeretnék és eszerint keresgélek. De mégsem hazudtolhatom meg milyen lány vonzó a számomra. Hiába kedves egy lány, ha küls?re nem tudok vonzódni hozzá. Az a legrosszabb, hogy mindig rossz lányokba ütközöm, aki küls?re vonzó, aranyos, pici, bájos lánynak t?nik az jellemre sokszor épp ellentéte. Pedig láttam már kedves, rendes alacsony, vékony, szép lányokat is, de ?k persze foglaltak voltak. Olyan ördögi kör ez. Mert hiába jönnék össze olyan lánnyal, aki okés jellemre, ha testileg nem érezném a vonzalmat, akkor kb. mindegy lenne, ha egy fiúval járnék. A másik problémám, hogy én inkább csendes, gátlásos, kicsit félénk, önbizalomhiányos fiú vagyok. Tetszem lányoknak, de mivel csak neten ismerkedme, így él?ben esélyem sincs. Csak néhányszor próbálkoztam él?ben, de mindig elutasítást vagy látszólagos érdektelenséget kaptam, de legtöbbször foglaltak voltak a lányok és tényleg így volt, mert fb-t megadták és láttam a többségnél. Aztán az aranyosnak t?n?, alacsony, vékony lányokból is pechemre él?ben nem a jellemre is szerethet? jobbakat sikerül kifognom, hanem a rosszabbakat. Sokszor úgy érzem el vagyok átkozva, mintha az élet úgy akarná alakítani, hogy még véletlen sem találjam meg az álatam keresett küls?re és jellemre vonzó lányt. Olyan rossz, hogy én csak egy láynra vágyom egy életre, akivel szeretjük egymást, míg másnak meg mindne héten más n?je is lehet. Õk aztán biztos megbecsülik azokat a lányokat, de mégis kelend?bbek ezek a fiúk, mint én.

Legjobb válasz: Az, hogy valakinek lesz-e kapcsolata, férfiak és nõk esetében is leírható két nagyon egyszerû tényezõ segítségével: - mekkora részben tetszik az illetõ az ellenkezõ nem tagjainak? - az ellenkezõ nem tagjainak mekkora része tetszik az illetõnek? Minél nagyobb ennek a két halmaznak a metszete, annál nagyobb valószínûséggel lesz emberünknek kapcsolata. Ha tehát kevés csajnak tetszel, és ráadásul a te elvárásaid is magasak (egész konkrét típusú csaj jó csak neked, olyan, amilyen több százból talán egy ha akad), akkor kevés az esélyed egy kapcsolatra. Ha valaki sok mindenkinek tetszik, és õ sem olyan válogatós, mint például te - na, az ilyenek azok, akik egy-két nap (vagy óra, perc:)) alatt is simán bepasiznak/becsajoznak.

ez nem igaz! csak legyen igényes és ne legyen csúnya.
Az, hogy valakinek lesz-e kapcsolata, férfiak és nõk esetében is leírható két nagyon egyszerû tényezõ segítségével: - mekkora részben tetszik az illetõ az ellenkezõ nem tagjainak? - az ellenkezõ nem tagjainak mekkora része tetszik az illetõnek? Minél nagyobb ennek a két halmaznak a metszete, annál nagyobb valószínûséggel lesz emberünknek kapcsolata. Ha tehát kevés csajnak tetszel, és ráadásul a te elvárásaid is magasak (egész konkrét típusú csaj jó csak neked, olyan, amilyen több százból talán egy ha akad), akkor kevés az esélyed egy kapcsolatra. Ha valaki sok mindenkinek tetszik, és õ sem olyan válogatós, mint például te - na, az ilyenek azok, akik egy-két nap (vagy óra, perc:) ) alatt is simán bepasiznak/becsajoznak.
ELõször is tiszteletem Uram! :) Másodszor ugyanebben a cipõben járok mint Te, annyi különbséggel, hogy én 190 cm magas vagyok, kb 5-7 kiló súlytöbbletem van, tehát olyan 93 kg körül vagyok. De nem is ez a lényeg. Szerintem Te is elgondolkodtál már a körülményeiden. Én kisvárosban élek, eleve kevés ismerõsöm van, úgy értem potenciális jelöltek társaságokban, mert visszahúzódó srác voltam már kamaszkoromban is. Szóval igenis számítanak a körülmények. Tudom, hogy nehéz ezzel a gondolattal kelni, feküdni, hogy nem találod meg, de minél erõsebben gondolsz erre, annál jobban elmélyíted az agyadban ezeket az idegi kapcsolatokat és már már szokásoddá válhat, hogy pesszimistán ébredj és így éld az életed. Próbálj meg keresni valamit, amiben jó leszel és csináld. Eleve több önbizalmat fogsz nyerni. S ha több lesz az önbizalmad, eleve többet mersz majd ismerkedni élõben. A nettel az a baj (én is megjártam már), hogy teljesen más képet ad, mint a valóság, ezt mindenki tudja nyilván. Minél jobban belemerülsz a netbe, annál antiszociálisabb leszel és még csak azok a gesztusok, mondatok, sem fognak eszedbe jutni élõben történõ ismerkedéskor, amik alapok Nálad. Szóval hagyj fel a netes ismerkedéssel, járj el szórakozni, sportolni, színjátszó körbe vagy valamilyen klubba (pl tánc) és kezdj el élni. Zenélj vagy bármi mást csinálj, csak csináld! :) Nem vagy elátkozva, csak még nincs itt az idõ, de amíg várakozol, lehet színesen, pozitívan is eltölteni a felesleges idõt! Hajrá! :) 24 F
Ismét pusztít Debrecen!
Mert a lanyok gonoszak és maguknál jobb státuszú, jobban kinézõ diszpintyet vakarnak ossze, ha törik ha szakad.
forever alone?! ha magadon nem segítessz nem lesz jobb a helyzeted, hiába rinyálsz az interneten... erre nem lehet mit mondani:)
Dokié a pont!
Igaza van az uccsó válaszolónak
A válasz erre igazán egyszerû: a nõknek a full lóvés, sportkocsis csávók kellenek. Ha kificcen pár Deák Ferkó a zsebedbõl, borítékolva van hogy mindig lesz csajod. Ha meg akad egy jó kis BMW is, akkor meg aztán abszolút nyerõ vagy a nõknél. Anyagias, öntelt kis libák, ez a nagy harci helyzet.
nekem se megy :( még nemvolt tartós kapcsolatom sõt kb. nemis volt és tuti szülõk hibája! ráadásul nem a pasikank kéne rinyálni hanem a csajoknak mert pasi kevesebb van.. 17/L
Ne add fel, ha nem görcsölsz rá akkor meg fogod találni :)
Utolsó a lúzer a 43%-ával :)
Ilyeneken csak a lúzerek gondolkodnak.
Volt már pár nõ a életemben. Megszámlálható véges. De legutóbb úgy döntöttem, hogy csak akkor állok össze valakivel, hogy tényleg úgy érzem, õ az igazi. Folyamatosan ismerkedtem. Egyik lány valamiért nagyon tetszett. Közben rámstartolt egy másik. Olyan mellei voltak, hogy nem lehet leírni... aztán egy másik lánynak is tetszettem. Õ volt az ideálom. Mégis maradtam az elsõnél, pedig külsõre csak a haj- és a szemszín passzolt az ideálomhoz. Ha társkeresõn látjuk meg egymást, akkor semmi sem lett volna köztünk. Én sem feleltem meg az elképzeléseinek. Ennyit arról, hogy tudod, kit keresel.
a média és a szülök hibája , hogy ilyen a társadalom ...
Igen, gondolkoztam. A legszebb, hogy jutottam is valamire. Vegyük például legjobb barátomat, legyen mondjuk Géza. Géza átlag magas, nem kigyúrt, szerintem (amennyire meg tudom ítélni) nem egy férfiszépség. Ehhez képest különösebb nehézség nélkül elegyedik beszélgetésbe bármely nõnemû egyeddel (eddig nekem is megy) és ha úgy alakul könnyedén tudja a megfelelõ irányba csavarni a beszélgetés fonalát. (Itt vérzek el én.) Ennek következtében villámgyors csajfelszedési sztorijai voltak (nem sok, egy-kettõ). Mindemellett nem nõfaló, õ is komolyban gondolkozik, nemrég megtalálta a párját (legyen Ilona), 2 hónapig csak kerülgették egymást, mivel Ilona elég érdekes jellemmel bírt ilyen téren. Sajnos nemrég kiutazott tíz hónapra, így a románc véget ért, de amíg tartott öröm volt nézni. Ehhez képest én nagyon jól elbeszélgetek a lányokkal, de tipikusan csak úgy megy, ami csak a friendzonera elég. Ez nyilván abból adódik, hogy én is kissé önbizalomhiányos és gátlásos vagyok (nem tartom magam szép embernek, mert mások se mondták), de már felismertem, tehát valahogy majd orvosolni is tudom a problémát. Ami sürgetõ is lenne, mert van egy lány aki nagyon tetszik, de eleve (a hozzám hasonlóak számára)félreérthetõ jelzéseket ad mindenkinek, szóval gondolom az õ ingerküszöbe is magasabb. Hogy közvetlen is segítsek, próbálj baráti körrel ismerkedni, ne félj új emberekkel találkozni, sosem tudhatod kivel futsz össze! És légy optimista, hiába fáj, ne azon gondolkozz, hogy hol rontottad el, hanem, hogy hogyan csinálhatnád jobban!:) 18F
A kérdező hozzászólása: Én csak tisztában vagyok, hogy mire vágyom. Sok ember ész nélkül össze-jön fûvel-fával csakhogy legyen párja, aztán meg csak szenvednek egymás társaságában. Én tudom milyen lánnyal tudnék boldog lenni és próbálok eszerint keresgélni, ismerkedni. Ha most összejönnék egy számomra nem vonzó lánnyal, aki még hisztis is akaratos. Találkoztam már olyan lánnyal, akinek én voltam a legjobb pasi, tényleg rajongott értem, de jellemre annyira akaratos, parancsolgatós volt, hogy inkább tûnt egy idegesítõ diktátornak. Mellette még levegõt sem kaptam volna.

Tegyük fel, van egy anci pár (télleg van), akik egyszer már leikráztak. Másik aksibe van egyetlen egy lány anci. Ha összeengednénk őket attól még a pár leikrázna vagy a másik nőstény miatt nem?

Legjobb válasz: Valószínûleg a két nõstény felváltva ikrázna, a hím meg szépen lassan kikészülne a sok munkától, mivel amikor a petéket õrzi, nem eszik rendesen.

Valószínûleg a két nõstény felváltva ikrázna, a hím meg szépen lassan kikészülne a sok munkától, mivel amikor a petéket õrzi, nem eszik rendesen.
A kérdező hozzászólása: akkor ne engedjem össze õket ? am 112literbe lenne

Ha egyetlen napra egy másik ember bőrébe bújhatnál, megtennéd-e? Ha igen, ki lenne az az ember?

Legjobb válasz: az a kutyám aki szabad,egyésznap azt csinál amit akar,mindi a friss levegõn lehet és még játszhat is a másik kutyival...

az a kutyám aki szabad, egyésznap azt csinál amit akar, mindi a friss levegõn lehet és még játszhat is a másik kutyival...
A télapó bõrébe
a fõnököm bõrébe:) alá is írnék néhány számomra kedvezõ papírocskát.
anyáméba. õ már halott, s bizton mondhatnám, hogy mi van odaát!
en az apam borebe bujnek es mindent megendednek magamnak vagyis a lanyomnak h pasizzon, h keson jarjon haza...
Oszi társaméba akit utálok és beégetném!
Én egy kis gyerek börébe bujnék olyan 3évesébe mert kiváncsi lennék mire gondolhat néha!Vagy a pasiméba de ez ugy lenne jó ha csak a gondolatába és közben a saját testemböl tudnám kérdezni és hallanám az igazi válaszokat!Lehet hogy csalodnék egy picit de az is lehet hogy meglepödnék
kipróbálnám, sok emberre kíváncsi vagyok, de fõleg arra a másik nem mit érez szex közben?!
A ferjem borebe bujnek :DD
A jövõbeli énem bõrébe...:P :D
Persze hogy megtenném. A fõnököm bõrébe bújnék, õ 62 éves, de nem értem a gondolkodásmodját, mert nem áll ki mellettem, mikor tudja hogy igazam van. Jó volna tudni mi ennek az oka, ezáltal hogy a bõrébe bújhatnék megérteném a mindennapjait, szenvedéseit, dühét, es szeretetét az emberek iránt.
Anyám bõrébe. Érdekelne, hogyan bírnám elviselni saját magamat. És egy napig mindent megengednék annak, aki az én bõrömbe bújt:)
azt nem tom k kiébe, de az bizti h egy fiúéba, kíváncsi lennék mit érez az adott helyzetekben :) Bár inkább senkiée xDmaradok magam...
A pároméba, hogy még jobban megértsük egymást.
egy modellébe aki lezbikus is
Hmmm...Egy olyan srác bõrébe aki nagyon bejön. És leszólítanám magam...Vagy inkább ráébreszteném abban az egy napban hogy szüksége van rám...:P
a pasim. és úúúúúgy megdugnám magam..:d
A másik nem bõrébe, azonbelül mind1
Barangólnék más ember testében!!Kiváncsi lennék mire gondol, mit érez egy adott helyzetben!
Mindig érdekeltek a nagy kalandok, ezért kalandvágyból megmaradnék a saját bõrömben. üdv.: hegedor
Az én bõrömet már magszoktam, nem kell másé még 1 napra sem.
Egyszer élünk, és egyszer mindent ki kell próbálni, ha csak a képzeleteinkbe is!!! Vagy az ellenségem bõrébe, hogy egy-kát dolgot elszúrjak ez életébenXDXDXD...Vagy a barátom bõrébe, de ha nem is oda, legalább egy másik nembe!!! És szerintem magamat nézegetném, aztán kipróbálnám mijen ugy a sex XD
Én egy napra Gyurcsány Ferenc bõrébe bújnék, hogy tudjam MI JÖHET MÉG EZEK UTÁN!!!!!!
Egy gyönyörû lezbikus lányéba:D
Simán ! De az biztos hogy valami nagyon gazdag emberébe aki jól is néz ki és elszórnám a pénzét...
Az adósom bõrébe, hogy megnézzem, miért nem akar fizetni.
A fõnököm bõrébe, hogy megértsem, mi az oka annak a sok baromságnak, amit kitalál.
Egy csinos bisex lány bõrébe. :D
a dalai láma bõrébe, hogy megszabaduljak a létforgatól és elérjem a nirvánát
Persze. Kísérleteznék sok személlyel.

Miért van az, hogy egyetlen élet tettei döntik el, hogy a halál után az ember örökké szenved vagy örökké boldog? Mi van, ha valakinek kisiklik az élete és megtagadja Jézust/Istent, viszont lehet, egy másik életben előbbre léphetne?

Legjobb válasz: Szia! Én azt gondolom, hogy egy élet elegendõ arra, hogy kiderüljön: valaki alkalmas-e egy örök életre, vagy sem. Az örökké tartó szenvedés nem bibliai tanítás, ez a lélek halhatatlanságának pogány elképzelésével szûrõdött be a kereszténységbe. Meggyõzõdésem és tapasztalatom is, hogy nincs olyan mély válság egy emberi életben, ahonnan ki ne tudná az Isten az embert hozni! Üdv. Péter

Szia! Én azt gondolom, hogy egy élet elegendõ arra, hogy kiderüljön: valaki alkalmas-e egy örök életre, vagy sem. Az örökké tartó szenvedés nem bibliai tanítás, ez a lélek halhatatlanságának pogány elképzelésével szûrõdött be a kereszténységbe. Meggyõzõdésem és tapasztalatom is, hogy nincs olyan mély válság egy emberi életben, ahonnan ki ne tudná az Isten az embert hozni! Üdv. Péter
Nem biztos, hogy így van.Még senki sem támadt fel, hogy elmesélje, mi is van a halál után.
...tisztelt elõzõ válaszoló! Isten munkájában ne keresd az emberi (saját) logikádat!...:)
Andrea Emma Jób története roppant logikus... kinyírja isten a családját Jóbnak, utána meg még õ játssza a hû, de irgalmas valakit. A másik az igaz hitrõl: Ha elhiszed, hogy áldozáskor Jézus testét eszed, akkor az kannibalizmus. De ha nem, akkor továbbra is csak ostyaként nézel rá, ami viszont azt jelenti, hogy nem vagy igaz hívõ. Habár lehet, hogy Jézus testét is a pékek gyúrják.
Ezen már én is gondolkodtam régebben és akkor egy nagyon jó barátom azt mondta, hogy erre a legjobb példa Jób története. Miután megtörténtek vele a bajok, Õ akkor sem tagadta meg Istent... Továbbra is hitt benne és Isten a végén megajándékozta a hûségéért.Mindennek amit elvesztett a többszörösét kapta vissza. Az az ember, aki igazán hisz Istenben, az soha nem fordul el tõle. Ha viszont mégis megteszi valaki, az nem volt igazi hívõ.
Mennyi ember van, aki hívõ, de mondjuk hajléktalan, vagy halva születik a gyereke, vagy aki súlyos beteg és épp vért prüszköl az egyik kórházban, ahol talán egyik rokona se látogatja, s már csak napjai vannak hátra. Nekik mit ajánl az istened? Félre ne érts, nem tudom, hogy van-e tudat, vagy valami a halál után, a világegyetemet ki teremtette és véges-e. De attól még nem kellene belemagyarázni egy mesébe az életet, ráadásul olyanba, ami eléggé bûzlik. Szerinted egy mohamedán, egy zsidó hülyeségnek, vagy ókorban a rómaiak nem épp a te vallásodat tartották szektának (katólikusokat)? Az ember határozza meg az életét, s nem istenek. Én az összes vallást megvetem, mert csak negatív befolyásoló tényezõk.
..hmmm:) ..ugyanaz a kérdés merült föl bennem is , mint az elõzõ válaszadóban...:X ...ha eleve kételkedsz egy bizonyos állításban (amelynek az elsõ része helyes, de a folytatása tõled kíván meg kutatást), akkor kutass fáradhatatlanul, míg olyan válaszra nem találsz, amely már kielégíti szíved, elméd egyaránt...:)
"Miért van az, hogy egyetlen élet tettei döntik el, hogy a halál után az ember örökké szenved vagy örökké boldog? Mi van, ha valakinek kisiklik az élete és megtagadja Jézust/Istent, viszont lehet, egy másik életben elõbbre léphetne?" Te miért veszed biztosra, hogy így van?
A kérdező hozzászólása: Szerintem nem lazáskodnák el jobban. Akik pedig mégis, azok most is vagy teljesen elfordulnak vagy közömbösek. De lehet, hogy ugyanazok, akik most elfordulnak, egy másik inkarnációban, többet tanulva, esetleg más körülmények között megtérnének. A törekvõknek pedig "mindegy", mert így is úgy is törekednek a Cél felé. De lehet, valami folytán elhibázzák azt egy életben...és akkor nekik is volna lehetõségük helyreállítani azt egy másik inkarnációban. Tehát a reinkarnáció semmiben sem ássa alá Jézus áldozatát. :)
Ha így lenne, akkor a legtöbben ellazáskodnák, és mindig csak halogatnák hogy majd a következõ életben megtérnek. De senki sem tudja teljesen biztosan, hogy holnap is láthatja-e a napot.
Bocs a hibákért, asszem koffein mérgezésem van és megyek aludni xD
Hogy érted, hogy kisiklik az élete??? Attól, hogy kisiklik a szaros kis élete, vagy rájön, hogy az egész világ értelmetlen és ocsmány, még nem kell másokat csonkítani és elvakultan önzõ állatnak lenni. Jézust elõdlegesen tettekben tudod megtagadni. Hiszem, hogy az Úr, hogy igazságos és senkit nem bûntet meg, aki nem érdemli meg vagy becsületes.
A kérdező hozzászólása: Ezt elsõsorban hívõ keresztényektõl kérdezném, azoktól, akik ebben hisznek. De köszönöm az eddigi választ is! :)
"Isten tettébe ne keress emberi logikát." "Isten útjai kifürkészhetetlenek". Blablabla! Az emberek naivak, de azért ez már nekem fáj!
Nem feltétlenül, lucerna még lehet.
és 1x véletlenül le is cumiztad mi? :D
Jo uton halad afele..
Én elhánynám magam ha nekem kellene! De búza aki megteszi ez tuti
Attól még nem buza, de szánalmasnak szánalmas...és esélyes is, hogy buza legyen.
búza :D ez jó hát ha két pali csókolkozik azt nehezebb kibeszélni, mintha két csaj csinálná lehet hogy nem csõköcsögök, de jó uton vannak. gondolom te vagy az egyik. valld csak be :D
Ahh..nem meleg..:) Mindenkiben ott a kíváncsiság hogy milyen az azonos nemmel..vagy megteszi és kipróbálja vagy nem. Akkor vagy már homó, ha tetszett is a dolog és ismétlést szeretnél!
De! Õ is köcsög
dehogynem barátocskám...:D
A kérdező hozzászólása: Ott van pl. Harry herceg, õ is csókolózott egyszer egy fiúval, mégsem köcsög.
dehogynem barátocskám...:D
Kipróbálhatod velem azt majd eldöntöd mennyire búza vagy nem búza :D
Persze, hogy búza!
búza nem biztos, de hogy b.uzi az biztos
meg is ujjaztad kérdezõ?

Ha nincs se gyereke se felesége valakinek, akkor mi az öröklés menete? Szülei sem élnek, testvérei is meghaltak már. Egyik elhunyt testvér özvegye él, és a másik volt testvér egyetlen lánya (én). Egyedül én, vagy ketté oszlik az örökség?

Mivel nem egyenesági rokon vagyok, és pénz lenne a leendő örökség, nem szeretném egy olyan rokonnal elosztani, akiről azt sem tudom él-e még.(Hogyan tudható meg?) Én gondozom a nagybácsit szeretettel. Mivel idéntől megszűnt a takarékbetét nem egyenesági ajándékozásának az illetékmentessége, ezért ez kilőve. Most az állampapír tűnik jónak, mert az öröklési illeték mentes jelenleg. Vagy a 150.000Ft utalása is még illetékmentes, de be kell jelenteni. Viszont ez mennyi időre vonatkozik? Átküldhet nekem akár 100-szor 150.000-et is? Szeretném a legkevesebb adóval illetékkel megúszni a dolgot, és nem szeretnék osztozni a rég nem látott rokonnal( ha ő is törvényes örökös, akkor hogyan lehet kizárni?(végrendelet pl.)) Ha valakinek van jobb ötlete, vagy tudja a válaszokat a kérdéseimre megköszönném.

Legjobb válasz: Évente kell figyelembe venni az ajándékozható összeget. Nem számít, hány részletben utalod, az egészet kell figyelni. Az értékhatárt most nem tudom, nézz utána vagy majd úgyis megírja valaki. Eltartási szerzõdést nem tudnátok kötni? Az lenne a legegyszerûbb, és akkor teljesen mindegy, milyen örökös jelentkezik. Persze ez is illetékköteles, azt nem úszod meg, de legalább jogtiszta. Illetéket pedig mindenképpen fogsz fizetni.

Évente kell figyelembe venni az ajándékozható összeget. Nem számít, hány részletben utalod, az egészet kell figyelni. Az értékhatárt most nem tudom, nézz utána vagy majd úgyis megírja valaki. Eltartási szerzõdést nem tudnátok kötni? Az lenne a legegyszerûbb, és akkor teljesen mindegy, milyen örökös jelentkezik. Persze ez is illetékköteles, azt nem úszod meg, de legalább jogtiszta. Illetéket pedig mindenképpen fogsz fizetni.
De miért nem köttök eltartási szerzõdést, mely szerint minden hagyatékát te "öröklöd". Ez a legtisztább jogilag. Közjegyzõ elõtt megírjátok, és nem lesz utána problémád.
Ha a másik testvérnek (akinek az özvegye él) nincs gyereke, akkor te vagy az egyedüli örökös. Így nincs szükség trükkök százaira.
A kérdező hozzászólása: Nincs gyereke a másik testvérnek. Akkor megnyugodhatok ezek szerint? Mert azt olvastam valahol, hogyha nincs gyerek akkor az özvegye örököl. Ezek szerint csak az elhunyt után, de a testvértõl már nem?
Pontosan. Az elhunyt házastársa örököl, ha nincsenek gyermekeik. De ha bármely más örökös esik ki az öröklésbõl, azért mert elhunyt az örökhagyó elõtt, akkor csak a leszármazói léphetnek a helyébe.

Mi a véleményetek arról, ha egy feleség úgy gondolja, hogy az egyetlen lehetőség a kilátástalan helyzet megoldására, ha más országban keres munkát míg a férje maradna itthon a bölcsis - ovis korú gyerekekkel, legalábbis kezdetben?

Legjobb válasz: Ha nem "dubajozni" akar, és esélyesebb, hogy õ jobb, fizetõképesebb melót talál, akkor miért ne? Nem lesz neki könnyû érzelmileg és az otthon maradó párjának sem, de a cél világos, sajnos, hogy egyáltalán ezen kell gondolkozni bárkinek is (mindegy, hogy ffi vagy nõ). Erõt, kitartást és mihamarabbi talpra állást kívánok! Sok sikert! :) 32 külföldön élõ N

Ha nem "dubajozni" akar, és esélyesebb, hogy õ jobb, fizetõképesebb melót talál, akkor miért ne? Nem lesz neki könnyû érzelmileg és az otthon maradó párjának sem, de a cél világos, sajnos, hogy egyáltalán ezen kell gondolkozni bárkinek is (mindegy, hogy ffi vagy nõ). Erõt, kitartást és mihamarabbi talpra állást kívánok! Sok sikert! :) 32 külföldön élõ N
Nem tetszik az ötlet. Ekkora gyerekkel szerintem az lenne az ideális, ha mind összepakolnátok és kimennétek együtt. Neki külön elõnye lesz, hogy két nyelvet beszél anyanyelvi szinten, mire megnõ. De ha eleve rossz a kapcsolatotok, akkor nyilván ez nem jó ötlet.
Ennek a kapcsolatnak már annyi, ahogy írtad kérdezõ. Nincs mit megmenteni. Menj ki, telepedj le (megvan hozzá a nyelvtudás, más nem kell), aztán gyere vissza a gyerekekért. De csak a gyerekekért. Ugyanis a férjedet is kiviszed, majd ott is folytatja a nagylábon élést.
tudnal a gyerekeid nelkul elni? Azok a gyerekek pont abban a korban vannak, amikor a legnagyobb szukseguk van az anyjukra. Szerintem ezt meg gondolt at parszor....
Hát én speciel tuti nem tudnám megtenni. Nem bírnám itthagyni! Akkor a föld alól is kikaparnám a pénzt!
menj a gyerekeiddel együtt. Hogy van lelked itt hagyni a gyerekeidet? Azt tudd, hogy ha válásra kerülne a sor, akkor ez a férjed mellett fog szólni a gyermekelhelyezési per során.
A kérdező hozzászólása: Köszönöm a válaszod! :) "Dubajhoz" sem testi sem lelki adottságaim nincsenek :D. Annyi az elõnyöm, hogy beszélek angolul és franciául, õ meg nem (bár ha akarna, tudna rajta segíteni...) Valószínûleg ezért van bennem a furcsa érzés, mert õ nem igazán hajlandó erõfeszítéseket tenni afelé, hogy jobb legyen a helyzetünk, sõt igen nagy sara van abban is, hogy most ennyire rossz :S. Emiatt meg már a kapcsolat sem igazán jó, csak a gyerekek miatt próbálunk megoldást találni.
A kérdező hozzászólása: Nekem sajnos nem sikerül a "föld alól kikaparni"... Üldöznek a banktól a behajtók, több havi rezsi elmaradás, ami ugye azt jelenti, hogy kb bármikor kikapcsolhatnak villanyt, gázt... Az apjuk meg várja, hogy majd csak beindul az élet és lesznek megrendeléseik, de közben ugyanúgy folytatja a cseppet sem takarékos életvitelét. Nem vagyok benne biztos, hogy az rosszabb a kicsiknek, hogy pár hétig nem látják az anyjukat, mint ha neadjisten már enni sem jut nekik, mert a papájuk nem hajlandó a realitásokban élni :(.
ha a pénzhiány miatt romlik a kapcsolat, akkor ez megmentheti. de járj gyakran haza és igyekezz minél elõbb elintézni, hogy utánad mehessen a család. sokan vannak mostanában így.

Egy fiúnak/lánynak dicsőség az ha a partnerének ő volt az első és nem is vágyik másra és esetleg ő lesz számára az egyetlen?

Legjobb válasz: Persze, hogy az. Sõt, jólesik az embernek ha tudja, hogy nagyon kell valakinek.

Persze, hogy az. Sõt, jólesik az embernek ha tudja, hogy nagyon kell valakinek.
Egy ideig annak tûnik. Én 11 évig így voltam. Aztán szétmentünk. Most sokkal nagyobb dicsõségnek érzem, hogy egy olyan nõvel vagyok együtt, aki nem egy könnyen elcsábítható szende szûz volt a megismerkedésünkkor. Tudja, mit akar. Van viszonyítási alapja és mégis velem van. Erre igazán büszke tudok lenne. Ha sokáig (örökre) így marad, akkor az az igazi eredmény.

Ha éttermek, kávézók, bankok, okmányirodák, földhivatalok, posták, takarékszövetkezet, áruházak nyitvatartása érdekli, kattintson ide!