Találatok a következő kifejezésre: Ha egy közben vagy utánna (1 db)

Ha egy terhesség közben vagy utánna kiderülne hogy a gyerek súlyosan fogyatékos, vagy képtelen normális életet élni majd a jövőben, akkor folyamodnátok abortuszhoz vagy ha már megszületett elvetetnétek az életét?

Legjobb válasz: Ha már megszületett, hogy lehetne elvetetni az életét?????? Megölni????? Vagy hooogy???? Ha terhesség közben derülne ki, akkor persze, elvetetném. Az vetheti rám az elsõ követ, aki ennek tudatában megszült és nevel egy súlyosan beteg gyermeket.

Ha már megszületett, hogy lehetne elvetetni az életét?????? Megölni????? Vagy hooogy???? Ha terhesség közben derülne ki, akkor persze, elvetetném. Az vetheti rám az elsõ követ, aki ennek tudatában megszült és nevel egy súlyosan beteg gyermeket.
Szintén az utolsónak: úgy gondolod, hogy az illetõ bûnei miatt volt 5 vetélése? Nem semmi ember vagy.
Az utolsónak: szép kis hozzáállás. Ha minden oké, akkor kell a gyerek, de ha valami beüt, akkor már nem? Lehet, hogy nem véletlenül nem akar egy baba sem hozzád kerülni..., már bocs.
Nagyon érdekes kérdés és elgondolkodtató kérdés, mert ugye mindenki egészséges gyermekre vágyik. Ha terhesség ideje alatt derülne ki természetesen a vetélés mellett döntenék. Ha megszületne....azt hiszem beadnám a számára legmegfelelõbb intézetbe. Most biztosan sokan elitélnek, csak még egy megjegyzés5 vetélésem volt örülten vágyom EGÉSZSÉGES gyerekre!
Elvetetném...és abban reménykednék, hogy a következõ gyerek egészséges lesz.
A kérdező hozzászólása: Nagyon szépen köszönöm a válaszokat! Szerencsére ez csak egy sima feltett kérdés volt, ahol megtudtam az emberek véleményét. Remélem hogy ilyen helyzetbe senki se kerül. Mindenkinek a válaszát hasznosnak találtam mert errõl mindenkinek megvan a maga véleménye amit nem szabad figyelmen kívül hagyni és elitélni.
ha elvetethetem, én sem tartom meg, de nem hiszem, hogy ez az õ érdekük, inkább magunkat szabadítjuk meg a plusz terhelésektõl. Az sem igaz, hogy õk csak szenvednek, ha tényleg súlyosan fogyatékos, és nem azt látja, hogy anyuci, meg apuci ránéz, és sírógörcsöt kap (ezt mindenki megérti), igenis boldog emberek. Nem fogják fel, ami körülöttük történik, nem érzik az élet bajait, nem fogják fel azt a gonoszságot, ami az emberekben van. Ja és már csak azért is felnevelném, mert sokkal, de sokkal több szeretet van bennük, mint bárki másban.
Szia.Én ilyen területen dolgozom, halmozottan fogyatékos gyerekeket ápolok.Már több éve, és ha esetleg nekem is ilyen születne, akkor tuti egy szoc intézménybe adnám, nagyon jó helyük van, mindenük megvan, bármikor látogathatóak hiszen nem börtönben van, és a leges legjobb ellátást kapják.Sok szülõ aki halmozottan sérült gyermeket nevel otthon nem is tudja milyen valójában egy ilyen intézmény.A közhiedelemmel ellentétben mindenbõl a legjobbat kapják, állandó felügyelettel.Vissza a kérdésre , ha még abortálható akkor nem tartanám meg.
Utolsó válaszoló véleményét osztom..
emlekszik meg valaki tajgetosz hegyere? innen dobtak le a spartaiak a sulyosan deformalt gyermekeket. lehet, hogy most ganenak tunok, de nem volt rossz megoldas. a modszernek koszonhetoen hihetetlen sokra vittek!
Sztem minden ép eszû ember igy cselekedne ahogyan az elõttem szólók. Én is felnevelném ha már megszületett, még ha kínszenvedés lenne akkor is mivel az én gyerekem. Ha pedig a terhesség alatt kiderülne hogy baj van vele, persze hogy elvetetném, ne kelljen neki szenvedni.
Én is elvetetném. Osztom a véleményeket. Ha terhesség után derülne ki, akkor felnevelném.
Ha már megszületett, felnevelném. Ha a terhesség alatt kiderülne, akkor elvetetném. Lehet szidni, de gondoljatok bele, neki is jobb így, szenvedne egész életében, és másokra lenne utalva...
Én megtartanám... Mi van akkor, ha benézik az orvosok és mégis egészséges? Van néhány olyan ismerõsöm van, akit tévesen mûtöttek meg, ebben is simán tévedhet bárki. Az orvosok is emberek.


Hasonló válaszok

A kérdés szövege Válaszok száma

Hogyan tudnék változtatni ezen?

Azok a srácok, akik bepróbálkoznak nálam, nem igazán érdekelnek. Rájuk nem tudok úgy tekinteni, mint egy olyan srácra akivel valami kialakulhat közöttünk (igaz ez sokszor azért van mert nem jön be az adott személy, de volt már, hogy külsőre tetszett, mégsem kellett nekem). Õket mindig visszautasítom.

Nekem mindig azok a fiúk kellenek, akiket én nézek ki magamnak, nekem csakis ők a céljaim. De ha egy fiút kiszemelek, akkor hosszú hónapokig csak érte vagyok oda, viszont az ilyenek meg nem igazán akarnak tőlem semmit. Mégis én azt akarom, hogy én szerezzem meg őket. Persze nem úgy, hogy nyomulok vagy durván kezdeményezek, hanem csak megpróbálom felkelteni a figyelmüket apró trükkökkel. És ha tudom hogy nem kellek a srácnak, akkor ennek ellenére mégis hónapokig csak érte vagyok oda, és csak akkor tudom elfelejteni, ha jön valaki más aki hasonlóan bejön.

Volt már olyan is, hogy egy srác próbálkozott nálam, de én nem akartam tőle semmit, pedig helyes volt. Aztán lekoptattam, és később mikor már nem érdekeltem őt, mikor már ő is leszart engem, na akkor nekem elkezdett bejönni. Miért van ez és hogyan tudnék változtatni ezen?

1

Hogyan legyek lázadó?

2

Lusta vagyok és motiválatlan. Hogy másszak ki ebből?

Már ott tartok, hogy szeretnék ebből az állapotból kikerülni, de egyelőre a lustaságom erősebb.
Hiába határozok el valamit (pl. hogy elkezdek edzeni) valahogy mindig elmarad... Nincs erőm és kedvem küzdeni, inkább legszívesebben feküdnék, aludnék egész nap. Elkeserítő, mert az eszem tudja, hogy elpocsékolom a napjaimat, mégsem tudok ráparancsolni magamra. :(
Boldog kapcsolatban élek, van munkám, bár az nem ad túl sok sikerélményt... de megvan mindenem és minden emberi számítás szerint boldognak kéne lennem.
Csak a lustaságom miatt nem tudom legyőzni a lustaságot. 22-es csapdája. Mit tegyek?

6

Miért nem megy a beilleszkedés a velem egykorúakkal?

Szeptembertől kollégiumba fogok járni, valószínűleg nálam fiatalabbakkal és félek, hogy nem ki fognak közösíteni.
Oviban még népszerű voltam, alsó tagozatban elfogadtak az osztálytársaim olyannak amilyen vagyok. De pl. a nyári táborban már nem. 7 évesen küldtek először táborba. Átlag kislány voltam (csak gomba hajam volt és a bátyám kinőtt ruháit viseltem, amikért külön csúfoltak mindig), mindenkire mosolyogtam és mindenkivel beszélgetni akartam, de mindenki sokkal idősebb volt nálam, és mind hátat fordítottak nekem. Senki sem akart szóba állni velem, sokszor kizártak a szobából, megvertek és eldugták a ruháimat. Ez még két nyárig ment így.
4.-ben már elég visszahúzódó és félénk lettem. Ráadásul a régi sulimban nagyon elszaporodtak a "rómaiak" és a magyar gyerekeket tömegével íratták át máshova. Ahogy engem is. 5.-ben egy másik iskolában kezdtem, ahol az egyik barátnőm tanult egy osztállyal felettem. Az első napon rögtön oda mentem az osztályomba járó többi lányhoz, akiknél már elkezdődött a "ku *válkodás-alkoholizmus" időszak. Nem voltak rajtam divatos ruhák, csak az amit kényelmesnek találtam: mackóegyüttes, mert azt szerettem. Az arcom pedig pattanásos volt, hisz akkor serdültem. Próbáltam beszélgetni velük, de kiközösítettek és 8.-ig ment a bántalmazás és a piszkálódás.
Gimiben, az első nap az fogadott, hogy az osztályomban mindenki ismer legalább egy embert, csak én nem ismerek senkit. A saját tagozatomból próbáltam ismerkedni, de beszéd közben az emberek mindig egyre hátrébb léptek tőlem. 3.-ban azért már a rajzosokkal jól kijöttem, 3 barátom is lett, ma már csak az egyikkel tartjuk a kapcsolatot. 3.-ban átmentem másik iskolába, hogy inkább szakmát tanuljak. (A gimiben a tanárok azt mondták, hogy nem vagyok okos emberek közé való). A szaksuliban egy csomó rib anc közé jártam. Ott nem is tudtam beszélni senkivel, mert olyan emberekről dumáltak feszt, akiket nem is ismerek, vagy a dug*sról.
Egy évet töltöttem ott és átiratkoztam egy gimnáziumba, levelező tagozatra. Ott a felnőttek között jól éreztem magam. Egy olyan osztályba kerültem, ahol mindenki olyan visszafogott, mint én. Bárkivel tudtam beszélni, még a tanárokkal is. Ekkor már két éve lecseréltem a ruhatáramat is divatosabb cuccokra, de az az 1-2 velem egykorú diák, akik még ott voltak, továbbra sem álltak szóba velem. Ellenben a felnőttekkel nagyon jól kijöttem.
Ezt a sulit egyszerre végeztem egy pincér tanfolyammal, ahova szintén felnőttek jártak és velük is megtaláltam a kapcsolatot. Nem volt klikkesedés, kiközösítés. Vizsga után még italozni is elmentünk együtt.
Az első munkahelyemen is hamar összebarátkoztam a kollégáimmal.
A legtöbb barátom 20-30 vagy még több évvel idősebb nálam.
A párom is felnőtt és úgy érezem megtaláltam benne azt a férfit, akit keresek. Intelligens, humoros, becsületes, felelősség teljes, kedves, helyes, érzelmileg stabil, pozitív, kitartó, stb. Néha el sem hiszem, hogy van ilyen ember. :)
(Amúgy meg lett az érettségim és elégedett vagyok vele. csak a matek lett rossz. a többi 4-es, 5-ös)
De most megint arra kényszerülök, hogy velem egyidős, ill. nálam fiatalabb gyerekekkel kell meglennem.
Festem a hajam, szolidan sminkelem magam, úgy az átlagos és a divatos közt vannak a ruháim. Nem vagyok kövér, stb.
Sok könyvet olvastam a társalgásról, kapcsolatteremtésről, pszichológiáról, de még mindig bizonytalan vagyok. Más az elmélet és más a gyakorlat. Nem tudom, hogyan kell egy gyerekes konfliktust kezelni, anélkül, hogy bosszút állnának érte. Mi van ha én pl. lelakatolom a táskám, a szobatársam megsértődik és a többiekkel eldugják és nem adják vissza. Vagy ellopják a holmijaimat, vagy alkoholos filccel összekenik az arcom miközben alszom vagy mindenkit ellen uszítanak. A felnőtteknél mindig használt a logikus gondolkodás és az észérvek, de a fiatalokat nem érdekli semmi, hacsak nem a buli, a pia meg a haverok. Hülyékkel meg nem lehet vitatkozni, mert lesüllyedsz az ő szintjükre és legyőznek a rutinjukkal.
Szeretnék felkészüli a legrosszabbakra. Tételezzük fel, hogy a világ leg_*enyóbb emberei közé fogok kerülök, egy lepukkant helyre. Legfőképp túlélő és beilleszkedési tanácsokra volna szükségem.

1

Lehetséges olyan, hogy valakinek a beszédértési képessége fejletlenebb, de ezzel szemben másban átlagon felüli?

Mindig is nehézségeim voltak a beszédértéssel, de erről semmiféle papírom nincs, ez annál jóval „enyhébb”.
Néha, mikor valaki kicsit zártabban beszél, vagy hadar, akkor képes vagyok ugyan arra többször is visszakérdezni, és hiába koncentrálok teljes erőmmel arra, hogy mit mond, nem értem.
De olyan is van, hogy visszakérdezek, de abban a pillanatban, hogy elhangzott a kérdés, már tudom, mit kérdezett, mert az agyam kiegészítette a meglévő hangokat, és késve „rakta össze” a mondatot.

A hallásom TÖKÉLETES, voltam vizsgálaton is, azt mondták, hogy átlagon felüli.
Zenetanárom mondta, hogy a zenei hallásom sokkal jobb, mint a többi diákjának.

Képi memóriám is pocsék, egyszerűen nem tudom felidézni, hogy mi/ki hogy néz ki, csak egy-egy jellemzőt adatbázisszerűen.
Ezzel szemben viszont a japán jelekkel nagyon könnyű dolgom van, térképeket egy pillantásra meg tudok jegyezni, de ez a kettő hogy fér így össze??
Nem értem az egészet

2

Megesz az ideg, leírom mi bajom, csak adnátok valami tanácsot?

16 éves vagyok és nem tudom mi történt velem. Régen az életem jó volt, önfeledt voltam és boldog. De most mintha eltört volna bennem valami. Depressziósnak érzem magam, holott élvezni szeretném az életet.
13 éves koromban derült ki, hogy a szüleim 10 évig csalták egymást, folyton veszekedtek törtek a tányérok, majd elváltak. Anyámmal/Apámmal mindig jóban voltam, pedig apum eléggé sokat ivott (legalább a viszonyom külön-külön jó velük. Anyagilag mindig jól álltunk, eléggé gazdagok voltunk, nyaraltunk, sokat megengedtünk magunknak (amivel sem én sem a nővérem nem dicsekedtünk soha). Jött a válság a házunkon 20millió forint hitel van, szüleim "idegrokkantak" lettek. én még mindig reménykedtem és boldog voltam de körülöttem mindenki depis volt, én is elkezdtem erre hajlani. Nővéremmel akit imádok, minden szaros problémámat meg tudtam vele beszélni, elment Londonba dolgozni, évente 2-3x látom és ez is rohadtul fáj.
Ekkor még általánosba jártam (ahol mindenki egy g*ci volt, szemét, kiközösítő oszttársaim voltak) amikor elkezdtek depressziós bajaim lenni. Minden apróságon rágódtam, ideges voltam, úgy éreztem, hogy a világ összes súlya/problémája rám nehezedik, borzasztó volt. Sírógörcsök, idegrohamok kerülgettek.
Tavaly szeptemberben gimibe mentem, amit imádok. Megleltem az igazi barátaim, akivel jól érzem magamat, a tanárok jófejek, és szerelmes lettem egy csajba, aki a haverom és nem merem elmondani neki mit érzek (de ez mellékes). Kezdtem elfelejteni a problémáim, végre újra boldog voltam, jól éreztem magam, szerettem élni, szerettem bejárni, hülyülni a haverokkal, sőt, még a tanórákat is bírtam. Májusban újra elkezdtem rágódni apróbb dolgokon, mire eljött a nyár, újra kikészültem, mindenen aggódok, megint úgy érzem, hogy bármelyik pillanatban szétrobbanhat a fejem. Egyedül vagyok, a barátaim mind nyaralnak, csajoznak, nem érnek rá. A legjobb barátomnak (ő sulin kívüli) most lett egy csaja, és kb ő is szarik a fejemre, átjött valamelyik nap, és egész este sms-ezett a csajjal ami szintén szarul esett.
Most nem tudok mit csinálni. Csóró vagyok, nincs pénzem elmenni sehova, pl. moziba stb, a barátaim vagy leszarnak, vagy nincsenek itthon, egyedül vagyok a sötét szobában és gépezek, fürdeni is alig lehet, mert nincs meleg víz (mert csórók vagyunk), depressziósnak érzem magam, és állandóan rosszkedvű vagyok. Az, hogy csórók lettünk nem is baj igazán, mert a szüleimet imádom, és ez a lényeg, de jó lenne, ha lenne pénzem erre-arra.
És most lehet nyafogósnak tűnök DE ERRÕL SENKINEK nem beszéltem, jó érzés volt végre kiírni ezt magamból. Már néha az idegösszeroppanás kerülget. Ja és az sem mellékes, hogy kb egy éve rászoktam a dohányzásra a sok stressz miatt.
Tehát a következő van: az önbecsülésem a béka segge alatt van, egy darab szarnak érzem magam, rosszul vagyok attól, hogy most is itt nyafogok amikor ennyi idősen csajoznom kéne, és ésszerű határokon belül élni az életem.

Nagyon hosszúra sikerült, de ennyi lenne a történetem, már az is sokat segített, hogy leírhattam.
Ha valaki tud valami tanácsot adni, akkor nagyon várom, köszi, ha végigolvastál.
Ha le akarod írni, hogy eny nyávogós kis b**zi p**cs vagyok, tedd nyugodtam, mert részben igaz is.
16F

3

Milyen alakom van?

http://kepfeltoltes.hu/view/130731/2013-07-31_22.19.36_www.k.. pont jó, vagy fogyni/karcsúsodni/izmosodni kellene? 164 cm 54 kg.

4

Szerintetek szégyellnem kell magamat?

Szeptemberben kezdek bölcsészkaron és nagyon félek, hogy szégyenben maradok, amiatt, hogy sokat felejtettem angolból és németből, habár mindkettőből van nyelvvizsgám. A gimiben német tagozatos voltam és angol volt a második nyelvem, de mivel az angolosok mindig többen voltak, ezért gyakran alakították át a csoportokat úgy, hogy nekik megfelelő legyen. Így jutottunk el odáig, hogy utolsó évben én nekem már nem volt kedvem bejárni A2 szintű német órákra, mert rettenetes szenvedés volt, én meg magamat nem fogok feleslegesen stresszelni. Ráadásnak én gyűlölök nyelveket tanulni, amit eddig elértem, iszonyatos szigor alatt sikerült, most is a szabad időmben nem tudom rávenni magamat, hogy ezzel foglalkozzak. Ezért most nagyon dühös vagyok, mert úgy érzem, hogy feleslegesen töltöttem el 5 évet, azért, hogy nyelveket beszéljek, miközben a papír a kezemben van réges-rég, de ha kérdeznek tőlem valamit vagy elém tolnak egy szöveget, akkor nézek, mint borjú az új kapura.
Történelem-régészet szakirányra megyek és félek, hogy beégek a saját hülyeségem miatt. Szerintetek mennyire kell komolyan venni ezt?

4

Te mit tennél, ha korlátlan hatalmad lenne?

Egész pontosan kaphatnál egy konzolt (olyat, mint egy parancssor), amivel egy kis ügyességgel bármit meg tudsz változtatni a világon. Kicsit olyan lenne, mint amikor csalsz egy játékban (pl. GTA cheat kódok), csak itt a világ sorsa lenne a tét. Ha te ilyen helyzetben lennél, mit csinálnál?

6

Mit tegyek ha fogalmam sincs hogy valósítsam meg az álmaim?

Kisgyerek koromba az volt a vágyam hogy híres legyek és megbecsült, cikkezzenek rólam az újságok, interjút kérjenek a tv-k ilyenek. Mindig irigyeltem mondjuk az ilyen profibb extrémtáncos gyerekeket akik a rendezvényeken felléptek, ilyenek. Most 20 éves létemre is ha látok egy fiatalabb gyereket aki ezeket elérte, akkor az van benne, hogy én erre nem voltam képes, és gyerekként már nem is leszek soha többet. Ez sokáig úgy kiment a fejemből de már egy jó ideje megint elő furakodik a fejemből ez a gondolat. De a leghátráltatóbb hogy ezeket a vágyakat nem tudom hogy teljesíthetném be. Nem tudom mit csináljak, merre induljak az egésszel, mihez lenne kedvem, amivel ezt véghez vihetném...

1

Ha éttermek, kávézók, bankok, okmányirodák, földhivatalok, posták, takarékszövetkezet, áruházak nyitvatartása érdekli, kattintson ide!