Találatok a következő kifejezésre: Ha a várt (1169 db)

Eger nagybetû! Olvasd el a regényt, akkor tudsz válaszolni a kérdésekre is. Senki nem fogja helyetted elolvasni, hogy válaszoljon neked.

Ha a várt menstruáció előtt 3 nappal, , barnáztam" egy kicsit és apró vérdarabkák voltak benne, az mire utalhat?

Együtt voltam a barátommal, és nem védekeztünk, de nem volt orgazmusa előtte sem és közben sem, erre odafigyeltünk, de az előváladék miatt mégsem vagyunk nyugodtak, főleg miutan a naptár szerint aznap volt peteérésem. Lehetséges-e, hogy a fentebb említett barnázás beágyazódási vérzés volt, és hogy az csak most következett be? (december 11-én kell megjönnie a menzeszemnek)

Legjobb válasz: gratulálok anyuka leszel

gratulálok anyuka leszel
A kérdező hozzászólása: megjött tegnap, köszi :)

Ha a várt fogantatástól számított néhány napon belül egészen sötét sárgára színeződik a vizeletem, az jelent valamit pro vagy kontra? (Felfázva nem vagyok, mert annak más tünetei is lehetnek. )

Vagy ne keressem magamon ilyen lelkesen a jeleket, hanem üljek a fenekemen nyugodtan addig, míg tesztelni lehet végre? (Első próbálkozásunk babára.)

Legjobb válasz: Én is drukkolok,de nyugi.Ez még csak az elsõ hónap,ne keress mindenben tünetet,mert be fogsz kattanni(nem rosszindulat:)).Ha nem jön meg idõben,tesztelj,addig felesleges,és ha nem jön össze,ne borulj ki.

Én is drukkolok, de nyugi.Ez még csak az elsõ hónap, ne keress mindenben tünetet, mert be fogsz kattanni(nem rosszindulat:) ).Ha nem jön meg idõben, tesztelj, addig felesleges, és ha nem jön össze, ne borulj ki.
Ne keress magadon jeleket, mert mindet rá lehet fogni. Tudom nehéz, de türelem, majd tesztelsz ha nem jön meg!!! Drukkolok!!!
A kérdező hozzászólása: Igyekszem nem görcsölni a dolgon, mert tudom, hogy a lelki görcsölés is gátolja a beágyazódást. (És igen, tudom, hogy a görcsös igyekezet a nemgörcsölésre is görcsölés... :D) Köszönöm a drukkokat. :) Tudom, hogy a baba úgyis akkor fog jönni, amikor itt lesz az ideje. :)

Miért sértődik meg egy csomó ember a Honfoglalón, ha a várukat támadják?

Elkezdtem a vára felé haladni, ? meg elkezdte az önsajnáltatást, hogy már az elején tudta, hogy várazni fogok. Nem is váraztam, csak felé mentem. Aztán a végén a várát megtámadtam, és megsért?dött, hogy ? átengedi nekem, ? nem várazik, biztos valami szar ember vagyok, aki ott éli ki magát. Mit lehet kezdeni az ilyen mizantróp hülyével? Mit nyápickodik? Játékról, versenyszellemr?l még nem hallott? Miért baj az, ha várazok? Nekem ez a taktikám, mindig, minden egyes játéknál arra törekszem, hogy az egész ország az enyém legyen. A játékban benne van az, hogy várazhatunk, nem értem, mit kell ezen kiakadni. Én támadok, mert ez a dolgom, ? meg védekezzen, mert az a dolga. Várazhat ? is. Én úgy játszom, hogy mindig várazok, de számolok vele, hogy cserébe én is ugyanezt kaphatom. Tiszta sor, ilyen a játék. Az életben is az visz mindent, aki kockáztat.

Legjobb válasz: Igen, az sértõbb, ha hagyod nyerni az ellenfelet.

Igen, az sértõbb, ha hagyod nyerni az ellenfelet.
Ja, és honfin lehet úgy is gyõzni, hogy nem várazzuk le a másikat :) Sõt, szerintem az sokkal jobb, mintha 3 perc alatt a 3 közül az egyik végigrohan a pályán... még ha néhány esetben meg is tehetné.
Nos, én úgy vagyok vele, hogy ez egy játék, és azzal szerzek magamnak sikerélményt, ha minél messzebbre jutok. Én is védekezek, ha kell, õ is tegyen úgy. Legközelebb õ juthat oda, ahova én. Mindig vannak vesztesek, és elfogadom, ha valaki "bosszúból" engem leváraz, mert ellenem fordítja a taktikámat. Én így játszok. Hozzáteszem, hogy azért mindig elnézést kérek attól, akit levárazok.
Ja, még annyit: ha átgázolunk és csak törtetünk, kétségtelenül sikeresebbek lehetünk és gyorsabban. De nem az elért végcél a fontos, hanem az oda vezetõ út. Lehet, hogy gazdaságilag, pontokat, faluszámokat, stb tekintve szegényebben "halok meg", mint a törtetõk, de szellemileg, lelkileg sokuknál gazdagabban.
Én sosem szoktam várazni, sõt, igyekszem megakadályozni más várazását is. Persze, tudom, hülye vagyok, de ez van. Az életben is mehetünk úgy elõre, hogy átgázolunk mindenen és mindenkin, nem nézve, milyen kárt okoztunk, mit hagytunk magunk után. Vagy haladhatunk úgy, hogy útközben meg-megállunk, segítünk, legalábbis nem akadályozzuk egymást. A játék mutatja meg az ember valódi énjét, azt hiszem. Mindazonáltal ha valakinek sikerül leváraznia, nem sértõdöm meg, és nem játszom el a hattyú halálát, gratulálok neki. Ha olyan, akkor meg is köszöni. Ha nem, akkor nem. A sértõdés sok, én nem szeretek sem a túl érzelmes, sem a túl törtetõ fajtával összefutni sem játékban, sem az életben.
jesszus, ki nem szarja le, h megtámadják a váram xD Én max röhögnék egyet, h elcsesztem ezt a kört, azt játszanék egy újat:D:D Szerintem ezek kb. 12-13 évesek lehetnek, azt dfölött igen gáz ez a viselkedés. Amúgy 2. válaszolónak, mi az a kopi?:)
Az ilyenek nem tudnak veszíteni, ne is foglalkozz velük. Én még hate-maileket is kaptam, bemásolom az egyiket a poén kedvéért: ROHADT SZEMÉT KÖCSÖG ERÕSZAKOS ÁLLAT VAGY!!!NINCS ITT HELYED!! ITT BARÁTOK VANNAK!!! TE NEM TARTOZOL IDE!!!TAKARODJJ!!!MEG JEGYEZLEK!!ÉS EL ÜLDÖZLEK!!ÉN SOHA ILYET NEM TESZEK!!!MÉG HA KOPIM IS VAN AKKOR SE!!!BUNKO KÖCSÖG ERÕSZAKOS ÁLLAT!!NINCS SZÍVED!!!!ROHADÉK!!! Ha tudnád mennyi idõ eltelt mire leesett mit jelent a kopi.. :) ))
Az ilyen típusú játékok arra épülnek hogy verd meg, rabold ki a nálad gyengébbet. Biztosan van aki szereti, én nem tudom élvezni.
Na az tényleg fura, alapvetõ, hogy a legértékesebb megyét kell támadni, mégiscsak pontszámra megy a játék.
Valaki meg azon sértõdik meg hogy ha 400-as megyéjét támadom meg, én olyanokkal találkoztam.
Ja, és mindezt úgy, hogy SENKI nem is várazott senkit.
Na, most kíváncsiságból játszottam egyet, mert már régen voltam fent, és nem emlékeztem, hogy tényleg ennyi sértõdõs nyomi lenne, azt hittem, ez ritkán fordul elõ. Hát nem. Basszus, még csak nem is én nyertem, nem is én vezettem, erre elkezd NEKEM nyafogni az egyik, hogy "már te is engem támadsz!!!" és amikor visszaírtam, hogy "ne nyafogj, hanem játssz", akkor még én voltam a "bunkó gyökér". Hát, a színvonal megvan :)
Ilyenrõl még nem is hallottam! O_o Ez egy játék, nem az élete függ tõle. ccc. Néha én is játszom, néha vesztek, és akkor mi van?
Megsértõdni nem kell rajta, de várat támadni amúgy egyszerûen udvariatlanság, unfair. Arra törekszel hogy kiüsd az ellenfelet, amikor úriemberek módjára is megküzdhetnétek. Esetleg elgondolkozhatnál, hogy mit akarsz kompenzálni ezzel az agresszivitással :) (Egyébként ha valaki várazik, onnantól kezdve csak õt támadom, függetlenül attól hogy engem pécézett-e ki :)
Jaj, ilyenekkel én is találkoztam már. És nem lehet nekik megmagyarázni, hogy ez egy JÁTÉK, és nem maga az élet. Azért vagyok ott, hogy játsszak, nem azért, hogy az õ lelki világukat pátyolgassam. Ha le tudom várazni, hát akkor ez van, védje jobban a várát. Épp úgy benne van a pakliban, hogy legközelebb nekem veszik el a váramat. Nekem különben volt olyan, hogy utolsó helyen álltam majdnem a játék legvégéig (pechem volt igazából, nem vagyok ennyire mulya), aztán az egyikük levárazta a másikukat, az utolsó körben meg én foglaltam el az egyetlen megmaradt ellenségem várát. És akkor megkaptam, hogy milyen kis korcs vagyok. Hát bocsi, de ha már volt rá lehetõségem, miért is ne próbáltam volna meg? Megpróbáltam, és sikerült, ez van.
A kérdező hozzászólása: "Mindenki, aki magasra jutott, így csinálja." Most látom, hogy ez is félreérhetõ... szóval a játékra gondolok, nem az életre. Nekem is fontosabb a lelki élet, mint az anyagi, de ez egy olyan játék, ahol jól esik rágondolni, hogy azért tartok ott, ahol tartok, mert mûvelt vagyok és jól tudok taktikázni.
Nem ítélem el, de amikor már egy extramagas fokozatú jelvénnyel rendelkezõ egybõl levárazza mondjuk a 6000 JEP alattit, az szánalmas. Az erõsebbel meg - aki nála szintén gyengébb - meg inkább nem kezd, vagy csak késõbb. Ez milyen jellemre vall? Bántja a jóval gyengébbeket a való életben is? És még ezeket tiszteljük meg ne háborodjunk fel még ha csak játék is? Nem megy.
A és C között. Ha B és C között kell, akkor jelentkezz ki a tartózkodási helyedrõl.
A és C, illetve B és C között is. Miért kellene kijelentkezni?

Ha a Várban az Oroszlános udvarba szeretnék eljutni, akkor a várbusz melyik megállójában kell leszállnom?

Legjobb válasz: Dísz tér (ott fordul) majd séta tovább, át a hollós fekete kapun, onnét már látszik is.

Dísz tér (ott fordul) majd séta tovább, át a hollós fekete kapun, onnét már látszik is.

Lehetek-e terhes, ha a várt menzeszem 20 napot késett, akkor rendesen megjött, 6 napig tartott, elmúlt?

Miel?tt megjött voltam dokinál,UH nem mutatott babát.3 teszt is negatív lett.Vérzés elmúlása után 5 nap múlva újra megjött.Viszont produkálok hányingert,mellfeszülést,émelygést,ingerlékenységet.

Legjobb válasz: En nem eertem miert nem kerdezted meg a dokid???..szerintem erre o tudna a legpontosabban valaszolni.....

En nem eertem miert nem kerdezted meg a dokid???..szerintem erre o tudna a legpontosabban valaszolni.....

Mit csinálnátok, ha a pasi akivel ismerkedtek csak egy hét után jelentkezne, miután megkapta az üzenetet, hogy ajándéka várja egy közös ismerősnél?

Akihez csak hetente jár, és az üzenet elolvasása után 1 hétre megy el az ajándékért, amit ti hagytatok ott neki.

Legjobb válasz: Pasinak nem adnek csak ugy ajandekot. Egy hosszabb kapcsolatban igen, az mas. Gondolom nem igazan erdekled ha egy hetett var...

Pasinak nem adnek csak ugy ajandekot. Egy hosszabb kapcsolatban igen, az mas. Gondolom nem igazan erdekled ha egy hetett var...

Mikor érdemes csinálnom terhességi tesztet, ha a következő menzimet 5-re várom? Mikor lehet észlelni az első tüneteket?

Legjobb válasz: Ha 5-re várod akkor most lesz peteérésed, (kb. 7végén lesz) ergo még semmi nem történik. Terhestüneteket az ovuláció/peteérés után 8-12 nappal érezhetsz kb. elõször, naptár szerint: 30-tól. Egy hét ovu után amíg beágyazódik , az alatt még semmit nem érzel, beágyazódás után kezdhetsz csak tüneteket érezni. Tesztelni május 1-2-tõl érdemes legkorábban, de inkább 4-5-én

Ha 5-re várod akkor most lesz peteérésed, (kb. 7végén lesz) ergo még semmi nem történik. Terhestüneteket az ovuláció/peteérés után 8-12 nappal érezhetsz kb. elõször, naptár szerint: 30-tól. Egy hét ovu után amíg beágyazódik , az alatt még semmit nem érzel, beágyazódás után kezdhetsz csak tüneteket érezni. Tesztelni május 1-2-tõl érdemes legkorábban, de inkább 4-5-én
5-e elott en nem tesztelnek a helyedben....de 19.-en errol gondolkodni? :O Eloszor csinaljatok meg azt a gyereket!

Mit tegyek ha nem tudom kifizetni az orvosnak a várt hálapénzt? Ti mit tennétek?

Kérdezzem meg, h vállal-e kevesebbért, vagy ajánljon másik dokit?

Legjobb válasz: Szerintem akkor keress másikat! Én nem tõle várnék ajánlatot, szimplán érdeklõdnék az ismeretségi körömben!

Szerintem akkor keress másikat! Én nem tõle várnék ajánlatot, szimplán érdeklõdnék az ismeretségi körömben!
Én SZTK-ba jártam terhesgondozásra. Minden alkalommal fél napot ott ültem, aztán meg sem vizsgáltak. Így a 20. héten kerestem egy magándokit, mert nem tetszett ez a hozzáállás. Viszont a szülészeten mindenki nagyon rendes volt. Igaz, a magándokinál szültem, de akkor sem lett volna semmi, ha nem jön be. Az igaz, hogyha nem fizetsz, akkor nem ül melletted szánakozva órákig az orvos, de azért a baba nem marad benn. Ha apás szülésed lesz, akkor majd a párod bátorít. Sajnos igaza van az elõttem szólóknak, ez egy fizetõs szolgáltatás, amit ne vegyen az igénybe, aki nem tudja kifizetni. Mellesleg mennyit kér, ha nem túl indiszkrét? Én 40-et adtam a dokimnak, de nem is mondott összeget. Állítólag van aki 100-at kér, azt tuti otthagytam volna.
Kb. hasonló helyzetben vagyunk. Más városból költöztünk ide, . Ott megszülnék az ügyeleten is. Itt viszont nincs kórház, át kell Debrecenbe. Na most a Kenézybe nem mennék, ezért a klinikáról választottam orvost. A pénzt pedig megelõlegezzük folyószámlahitelbõl, és ahogy meg jön az anyasági támogatás, vissza tesszük... Ha még nem vagy nagyon elõrehaladott állapotban, kereshetsz másik orvost.Szerintem se kérd ki a dokid véleményét. Én még árat sem kérdeztem egyik orvosomtól sem. Csak annyit, hogy elvállalna-e. Így annyit kapott / kap, amennyit gondoltunk/ gondolunk.És amennyire tehetségünk van. Terhesség gondozásra is magánhoz jártam/ járok. Azért írom így, mert a két gyermekemet két orvosnál szültem, illetve fogom szülni. ( a másodikat)
Hát az "szép" megoldás lenne!
én is másikat keresnék
én meg ha nincs pénzem valamire akkor nem "veszem" meg. Menjél ügyeletre szülni, ott is szuperül ellátnak, és ne flancolj. èn is és sok barátnöm ügyeleten szült. tudod mennyi a havi bevételünk, inkább nem mondom meg, de magán klinikán is szülhettem volna simán, de nem tettem. olyan korházat választottam aminél az anyukák azt írták hogy jó volt semmi gond ügyeleten szülni és megszültem ott.
Én is másikat keresnék a helyedben!!!de tõle nem kérnék tanácsot az tuti!!
Ne haragudj de ha nincs pénzed akkor ne szülj magán dokinál.Nekem se volt fogadott dokim, sõt terhes tanácsadásra is sztk-ba jártam.Egy szavam se lehet nagyon rendesen bántak velem.És a kislányom ugyanúgy megszületett.
Nem kötelezõ hálapénzt adni.. :) ))) Válaszomból adódóan, mit tennék?! Szülés után megköszönném, hogy segített benne.
A kérdező hozzászólása: Babi sajnos én is a Délpestihez tartozom, de az egy nagyon rossz. 2010-ben szültem ott, soha többé. Egyébként nekem is mindegyik kórház egyforma távolságra van. Az offolást azt jelenti, h nem konkrétan a témához tartozik amit írnak.
Én nem ismerem azt a kórházat, csak abból gondolom, hogy rengeteg embertõl halottam az egyik legjobb szülés terén. Ez az off-ás nem tudom, mit jelent, de gondolom nem jót, viszont én nem is azért vagyok fent ezen az oldalon, hogy mások véleményét off-am, ha nem, hogy a sajátjaimat megosszam. Biztos vannak extrém esetek a szülés terén amikor mondjuk nem a lakóhelyedhez közel kezdõdik el a szülés akkor ok, hogy nem szállítanak km.ket, de mindenkinek tudni kell melyik kórházba tartozik és oda menni, ha megindul a szülés.
Bocs, off. Hát én meg tuti, hogy nem akarnék a MÁV-ban szülni, még ha fizetnének érte, akkor se :-)
Hát én ezt az akárhol szülést nem merném bevállalni. Én Pest-megyei vagyok és a Dél-Pesti kórházba tartozom, de a lakhelyemtõl szinte minden kórház ugyan annyira van kb(10-20 perc különbség) Ha ez ennyire egyszerû lenne mindenki a MÁV kórházba szülne, mert mindenki tudja, hogy az a legjobb. Én ma voltam a dokinál és megkérdeztem mi van akkor, ha szeretném, hogy ott legyen a szülésnél. Azt mondta, hogy természetes, árat nem mondott, de mi inkább rákérdeztünk, mint sem, hogy a szülés után legyen kellemetlen a dolog. Én sem örülök, de kb. annyi amennyire számítottunk.
24-es vagyok. EDÁ-val is lehet tudni, hogy mikor kell nyomni, más nem szól a doki. Tudom én is, ennek ellenére nekem ezt mondták a kórházban, hogy 3 ujjnyinál már nem adnak. Én kéjgázt sem kaptam, mert azt mondta a doki, hogy közel a kitolási szakasz.
Szia, valóban nem a kérdésedre a válasz, csak itt már kicsit eltávolodtunk attól :) Én sem akartam ott szülni, de aztán a sógornõm ott szült novemberben és a szülés részéve nagyon meg volt elégedve pedig nem volt se orvosa se szülésznõje. Ráadásul pont az az orvos volt ügyeletes akihez eleinte járt terhesgondozásra, de nagyon nem szerette és orvost váltott. Még császározták is és olyan szépen varrta a doki, hogy szülés után 2 héttel semmi nem látszott. Csak amikor lekerültek a babával akkor volt baj a nõvérekkel :(, de szerintem, ha van orvosa az embernek akkor ez sem gond, legalább is így hallottam. Én is mehettem volna másik kórházba szülni csak az ottani orvos persze jóval többet kért és még csak nem is foglalkozott velem :( Így inkább maradok az én dokimnál :)
de igen bemehet akárhova az ember. Én úgy szültem pl a Pétrffyben, hogy jártam szülésfelkészítõre elõtte. Au is ingyenes. Ott úgy mûködött, hogy bekopogsz a szülõszoba ajtón, és kész. Én fájtam 33 hetesen. Lõrincre jártam terhesgondozásra. Reggel elmentem a dokihoz sztk-ra, hogy fájásaim vannak. Nem nyugtatott meg .Du. bepattantunk a kocsiba bementem a kórházba bekopogtam a szülészetre, hogy fgájásaim vannak. Aranyosak voltak, ctg, vizsgálat be is fektettek visszatartásra. Ennyi. A szülés végén is autómatice mentem. Igen is te választasz.
Én nem kérdezném meg, mert ez olyan ciki. Sajnos a mai világba gondold meg jól hova teszed a pénzed! Esetleg keress másikat. 4 gyerkõc anyukája
Szerintem minden ehetõségre fel kell készülni, ha valakinek megindul a szülés mondjuk Kecskeméten, de pesti akkor nyilván ellátják Kecskeméten, de ha mondjuk a szülés nem jön magától és meg kell indítani vagy valamiért be kell feküdni valahova akkor biztos nem fognak Kecskeméten fogadni csak mert te ott szeretnél szülni. Nekik nézni kell azt is, hogy a kapacitásuk engedi-e, hogy téged ott ellássanak, van több kérdés ezzel kapcsolatban ezen az oldalon. Pl. egy szintén terhes kismama tette fel, hogy ha van szabad kórház választás akkor miért küldik el mindig abból a kórházból ahol szülni szeretne, mondván, hogy nem oda tartozik.Egyébként én már csak amiatt sem próbálkoznék, mert milyen ciki már ha az embert elzavarják??(lehet van akinek bejön és jól jár)
35-ös vagyok. Látod utolsó én pont ilyen voltam. Indítgattak 1 hétig, túlhordással fektettek be, és a vége császár lett.
Nem olvastam végig az összes választ, de biztos vagy abban, hogy nem szülhetsz a Bajcsy-ban, csak ha fogadott orvosod van? Én úgy tudom, hogy bármelyik kórházba bemehetsz, kötelesek fogadni, ha épp a lakóhelyedtõl távol tartózkodsz, amikor beindul a szülés, akkor sem küldenek vissza, hogy szüljél a saját kórházadban, nem? Utánaolvastál? Bajcsy-ban egyébként nagyon jó szülni, én most másodszor fogok ott, nagyon szépek a szülõszobák és kedvesek az orvosok. Lesz egyszeri anyasági támogatásod is (ha mégis úgy van, ahogy írtad), hatvanvalahány-ezer Ft a szülés után!
Na végre. Én nem azért írtam, hogy nem lehet csak úgy kórházat választani, mert rosszat akartam, ha nem mert ezeket a sorokat már én is olvastam + utána is érdeklõdtem. A Dél-Pestinek sincs jó híre, de oda tartozom és mivel szerencsére megtehetem fogadtam ottani dokit aki nagyon szeretek. Én is a Bajcsiban akartam szülni csak hát az ottani orvosom le se sz..rt és egy vagyont elkért mindig. Amikor megkérdeztem ezelõtt 2 éve, hogy mennyi egy szülés majdem dobtam egy hátast és amikor megkérdeztem mit kapok ennyi pénzért közölte, hogy hajlandó felkelni és bejönni a kórházba, de a szülésnél nem lesz ott végig stb. Akkor döntöttem úgy, hogy marad a kórházam sztk orvossal csak az orvosom idõközben már nem rendelt többet gyálon így kénytelen voltam utána menni a magánrendelésére.
A kérdező hozzászólása: Megkérdezhetem, h ki a dokid? Gyáli voltam én is. Szerdánként jártam oda sztkba, csak az ottani dokim aki végig vitte a terhesgondozást közölte már az elején, h nem tud velem lenni, mert külföldön lesz akkortájt, így nem volt fogadott dokim. A szülésznõvel, meg úgy voltam, h ha szimpi lesz akkor adok neki pénzt. Kegyetlen bunkó volt. A kórház is hatalmas csalódás volt. A két órás megfigyelést pl a szülõszoba bejáratánál a folyoson képzelték el. Ahol mászkált mindenki. Csak engem szartak le.
Én úgy tudom ma Mo.-on ott szülsz ahová éppen bemész. Elvileg persze van ahová tartozol, de nem csak ott szülhetsz! Én pl. kisvárosi vagyok, nincs ínyemre az itteni terhesgondozás és bejárok a megyeszékhelyre sztk-s terhesgondozásra. Sõt, nem is a megyeszékhelyen akartam szülni, hanem egy jó másfél órányi autóútra tõlünk, egy másik kisvárosban de ezt már nem mertem bevállalni. Elvégre nem az út mellett akartam megszülni. Tehát ott szülsz ahová éppen mész vagy ahol rádjön a szülés. Mindenhol kötelesek ellátni, világra segíteni a gyermeket! Ha beindulnak a szülési fájások, bemész valahová és majd azt mondják, bocs nem ide tartozol menj az x km-re lévõ szülészetre mert helyileg oda tartozol, bírd ki odáig!? Szép lenne! És ha valakinek a kiírt szülés elõtt jön a baba, de közben mondjuk elemntek egyet kirándulni és ott nem látnák el??? Ugyan! Nyugi! Ott szülsz ahol akarsz!
Utolsóhoz csak annyit jegyeznék meg: Igen, általában szoktak adni a csecsemõsnõvérnek is pénzt, sõt, hallottam olyat is, hogy ha a papa részt szeretne venni a csecsemõgondozásban, akkor KELL csecsemõsnõvért fogadniuk, persze pénzért. (Ettõl én is ki vagyok bukva, és bevallom, mi sem adtunk pénzt a csecsemõsöknek, sõt, szülésznõt sem fogadtunk, divat ide vagy oda.) Az viszont egy marhaság, hogy EDA mellett nem érzi az ember, mikor kell nyomni. Én végig kaptam, és bár fájdalmat egy dekát sem éreztem, minden egyes összehúzódáskor szuperul tudtam nyomni, nem voltam kimerülve a fájdalmaktól. Amúgy meg a doki keze ott volt a hasamon, legrosszebb esetben Õ "figyelmeztetett" volna, hogy lehet nyomni ... Mindennel együtt 5 óra alatt meglett a Babám EDA mellett, ami elsõ szülésnél azt hiszem, nem rossz. A Férjem aneszteziológus, tudta, mit csinál :-) Bocs az offért, de annyira elterjedt ez a hülyeség még orvosi körökben is ...
Az én dokim sem mondott "tarifát". Csak utána jártam, mennyit szoktak adni. 30 ezer sima, 40 ezer császár. Szülésznõt nem fogadok, majd esetleg ott adok a kezébe egy 5 ezrest, a barátnõm is így csinálta. Amúgy ne problémázz ezen! Miért idegesíted magad? Adsz majd amennyid van és kész... nem jelenthet fel, hogy kevesebbet adtál! :) A gyereked szájából csak nem fogod kivenni az ételt (vagy pellust a popsija alól), mert vannak ilyen orvosok. Hidd el keres õ eleget a kismamákkal, ha 30-40 ezerrel kevesebbet adsz, az neki olyan mint 1000 Ft. Csak nyugi! Jó egészséget!
A kérdező hozzászólása: Az elõzõ kislányomat nem magán dokinál szültem. Ahova körzetileg tartozom ott szültem ügyeletes dokinál. Vagyis a 14 óra alatt egyszer láttam. Szar volt ott minden. Máshol meg csak akkor szülhetek ha van fogadott dokim. Szóval elég patt a helyzett: vagy fizetek egy orvosnak, vagy a körzetileg tartozó kórházba megyek, amit még az ellenségemnek se ajánlanék...
Én sztk-s orvoshoz jártam, és ügyeletesnél szültem. Nem tehetek róla, egyszerûen sajnálom kiadni a kezem közül azt a 15 -20 ezer forintot. Lehet hogy azért fél óráig körbe...a fenekemet, de nekem nem ér meg annyit. (Mellesleg sok magándoki is szemtelen a pénz/idõ szempontjából). A kérdésre: Ne kérdezd meg hogy vállal-e kevesebbért, felesleges. Ha épp nem szülés elõtt állsz válts orvost.
Megmondta az orvos konkrétan, hogy mennyit vár? Mert ugye vannak ilyen orvosok is. Akkor nincs mit tenni, ha nem tudod kifizetni, keress másikat, akirõl azt mondják, nem pénzéhes, annyit adhatsz neki, amennyit gondolsz. A dokit semmiféleképpen nem kérdezném, hogy kit ajánl maga helyett. Arra nem gondoltál még, hogy majd a 6 hetes kontrolon adod oda neki? Ha gyorsan megigényelnéd az anyaságit, addigra meg is érkezne. Én is sztk-s rendelésre jártam az elsõvel a 20. hétig. De soha egy kérdésemre sem válaszoltak a dokik, mintha meg sem hallották volna a kérdésem. Besokalltam, kerestem egyet, akirõl azt mondták, nem pénzéhes. HAvonta jártam, 7000ért (2008), de ha másnap gondom volt, mehettem nyugodtan, nem tartotta a markát. A szülésért 20at szántam, de altatni is kellett, ezért 25öt adtam végül neki. Sajna felment az ára a szolgáltatásának, de annyira meg voltam vele elégedve, hogy most, a másodiknál is hozzá járok. Nem kérdezem, mennyit kér szülésért, majd adok, amennyit gondolok. 15 hkm
Utolsó Hát én nem tudom ez pontosan, hogy is van, de én magándokihoz járok terhes gondozásra viszont a szülésrõl még egy szó sem esett, szerintem, ha azt akarom, hogy bent legyen akkor azt meg kell vele beszélni akkor meg már biztos mond egy összeget is. Én még ezelõtt 1 évvel megkérdeztem az akkori orvosomat, hogy mi van akkor, ha szeretném, hogy õ vezesse le a szülést, azt mondta 120.000.- és ez semmi extrát nem tartalmaz csak, hogy bemegy a kórházba akkor is, ha ne õ van ügyeletben. Pedig én a pénzrõl említést sem tettem, õ még is ezt adta válasznak.Azóta persze nem hozzá járok, de abban biztos vagyok, hogy 20.000 ftból nem fogom megúszni. Egyébként, ha sokat mond biztos felállok.
A kérdező hozzászólása: Hát össze tudnám szedni rá a pénzt, csak sajnálom. 80 terhesgondozás és 80 szülés, plusz az anesztes meg szülésznõ. 200ba benne lenne. Az elején azt mondta 50 terhesgondozás, mert 10/alkalom 5x. 31 hetet betöltöttem már és eddig 7x voltam terhesgondozáson. Az elején egy szóval nem mondta, h a szülés még plusz 80, csak most. Azt mondta a terhesgondozáson kb 5x kell részt vennem, úgy tud vállalni. Csak ilyenkor ki vesz már át.
Sokan a 6 hetes vizsgálatkor adják oda a pénzt. Akkora már megkapod az egyszeri anyaságit. Abból sem tudnád kifizetni? Én szólnék neki, hogy akkor lesz pénzem. (Bár az enyém nem épp egy pénzéhes doki, sztem megértené)
Szerintem õszintén kérdezz rá, hogy 50-ért is elvállal-e, mert most ennyid van. Ha nem, akkor mondja meg, mit csinálj. Szerintem az 50 ezer sem kis pénz, talán emberséges annyira, hogy beéri vele. Megkérdezhetem, ki a Dokid?
Ha sajnálod rá a pénzt, akkor szülj az ügyeletes orvos/szülésznõnél.
A kérdező hozzászólása: Fábián doktor. Nem szülhetek ügyeletesnél, mert nem ahhoz a körzethez tartozok. Amúgy nem lenne problémám...
12es válaszoló vagyok. Amikor 20 hetesen megkérdeztem a dokit, szülhetek-e nála, a válasza ennyi volt: természetesen. (Szó sem esett a "tarifáról") Tényleg sok, amit mondasz kérdezõ, viszont az anesztesnek én nem adnék. Mi sem ahhoz a körzethez tartozunk helyileg, már másik megyében lakunk, viszont ha nem választottam volna orvost az elsõ terhességem alatt, akkoris oda mentem volna szülni. Anyukám mesélte, h régen, aki a másik körzethez tartozó kórházban akart szülni, az úgy oldotta meg a dolgot, h beindult a szülés, elmentek abba a kórházba és azt mondták, h pl vásárlás közben indult el.
Tudtommal ma Mo.-n nincs ilyen, hogy nem oda tartozok, stb.... Én Bp.-en lakom, területileg a Dél Pestibe kellett volna szülnöm. Én a Pétrfyben akartam. Besétáltam és kész. Oda mész szülni ahova akarsz, ahhoz a fogadotthoz, vagy ügyeleteshez ahova akarsz.
Hát én meg úgy tudom, hogy csak akkor lehet másik kórházban szülni, ha orvosod aki az adott kórházban dolgozik. Én se a Dél-Pestiben akartam szülni, de a másik kórház orvosa olyan összeget mondott, hogy annyit nem adok azért, hogy ott legyen a szülés. Eleve még egy fogfájással se mehetsz sehova nem pedig szülni. Nekem ez tapasztalat, de lehet más szerencsésebb. Egyébként, ha van orvosa valakinek akkor szerintem mindegy hogy hol szül, de anélkül is ellátják.
A kérdező hozzászólása: Hát remélem megoldódik a szitu. A kezelõorvosom abba a kórházba dolgozik, azt hogy nem magánként fogadom fel, attól még csak ellátnak, vagy nem?! Majd kiderül... Mert a dokim szerint csak ha van fogadott dokija az embernek akkor szülhet ott. Max azt mondom a krnyéken lakok albérletbe, de nem jelentettek oda be...
Szia! Dr. Makai Zsolt, elég új volt Gyálon, de aztán végül minden nõgyógyászt elküldtek csak a nyugdíjas Somogyit hagyták itt. Én meg úgy örültem a Makainak, hogy inkább követtem.Fiatal, lelkiismeretes, megbízható, amíg nem fizettem neki addig is nagyon rendes, kedves volt mindig velem ezért követtem. Azért is döntöttünk amellett, hogy felfogadjuk mert én sem halottam sok jót a kórházról viszont a tapasztalatok alapján azt tudom, hogy akinek van orvosa azzal teljesen más hogy bánnak (odafigyelnek).

Ha éttermek, kávézók, bankok, okmányirodák, földhivatalok, posták, takarékszövetkezet, áruházak nyitvatartása érdekli, kattintson ide!