Találatok a következő kifejezésre: Ha a semleges, (33 db)

Meg kell-e várni a 4 évet, ha a semleges politikusok, politológusok, pénzügyi- és gazdasági szakemberek is ugy vélekednek a jelenlegi kormány munkájáról, hogy hatalmas károkat okoznak?

Tehát jót nem is hallani a fidesz 2 tv csatornájában elhangzottakon kívül, mégis zömében csak a rossz, elhibázott, hozzá nem ért?, rövid id?n belül helyre nem hozható olyan kormánydöntések születnek, amire pl nekem egyb?l az jut az eszembe, hogy akkor mire kell várni ! Hát nem a mi b?rünkre megy ki fidesz játéka.Miért kell még további több mini t két évre várni, mivel nekem már ez is sok, hiszen a megélhetésünk ugy is nehéz. Nem az mszp -t várom vissza s?t a jelenlegiek közül egyiket sem. Szerintem az elkövetkez? 2,5 évre S?RGÕSEN egy szakért?i kormányt kell életre hozni a mostani helyébe.

Legjobb válasz: Hát ha vigasztal,hogy bajaiddal nem vagy egyedül,akkor gondolj erre.És még valamire. - A magamét adom:Engem valamelyest nyugtat,hogy ha a földi számonkérés elmarad is,az égi nem. Hiába gondolják némej vezetõk: úgy vezetjuk a közebereket orruknál fogva ahogy nekünk teszik,mert a földi léten túl találkopznak majd Valakivel Aki rákérdez: Mit tettél azzal az éettel amit tõlem kaptál ajándékba?

Hát ha vigasztal, hogy bajaiddal nem vagy egyedül, akkor gondolj erre.És még valamire. - A magamét adom:Engem valamelyest nyugtat, hogy ha a földi számonkérés elmarad is, az égi nem. Hiába gondolják némej vezetõk: úgy vezetjuk a közebereket orruknál fogva ahogy nekünk teszik, mert a földi léten túl találkopznak majd Valakivel Aki rákérdez: Mit tettél azzal az éettel amit tõlem kaptál ajándékba?
A négy évenkénti választás a normális. De ha elég sokan belátják, hogy tévedtek, és sürgõs új irányra van szükség, és ezt a rendelkezésre álló eszközökkel nyomatékosan akarják, akkor akár március 15-én is más olvashatná fel az ünnepi beszédet. De nem akarják elég sokan. Csak siránkozni szeretnek sokan, és mástól csodát várni. Így hát marad a "zömében rossz...".
Mibõl gondolod, hogy egy ún. "szakértõi kormány" nem szorítana meg? Még drasztikusabban... Mondasz nekem egy semleges politikust? :)
A kérdező hozzászólása: Egyetértek, hiszen normális esetben tényleg 4 évente adunk lehetõséget a tényleges munkára. De - itt azt látom és tapasztalom, sõt ezt tõlem sokkal nagyobb emberek is megerõsitik bennem, hogy a jelenlegi kormány ÚJ csinálás gyanánt fenekestõl felforgat mindent minden elõzetes hatástanulmány nélkülözésével és mint egy kisérleti nyulat felhasznál. Mondhatjuk, hogy a sír szélén állunk és ugy néz ki, hogy ez senkit nem érdekel. Az egyik mai ujságban olvastam, hogy 56-ban is zömében a fizikai munkások gondolták ugy, hogy itt a szép szó nem használt, maguktól nem lépnek félre és keményebb eszközökkel kell fellépni. Véleményem az, hogy majális jellegû demonstrációval már semmire nem megyxünk, mert õk még mindíg a 2/3-ban élnek, ami ma már csak max.1/4
A kérdező hozzászólása: Én belemennék egy vegyes politikai szakértõi kormányba is, hiszen elviekben mindenki megbékélésrõl beszél, mert ennyire széthúzni ilyen vészhelyzetbe szinte öngyilkosság, hacsak nem szándékosságról van szó. Hogy akkor is lenne megszorítás ! Persze, de idõben annak lenne hozama, és belátható idõn belül remény. Hozzászoktunk, hiszen ez megy 21 éve, nekem 44 , mivel 63 vagyok és azért számolom így, mert ennyi idõ óta kell gondoskodni a családról.
Nincs, nem lesz olyan kormány soha amely kikerülhetné a kritikát. Jobb idökben sem.A mostani körülmények kötz meg plámne nem. Nem most lett ez elszúrva Már az is nagy hiba volt, hogy néhányan hittek Marx Károlynak, s aztán meg a hatalom ránk-erõltette.."Mindig így volt e világi élet, egyszer fázott, máskor lánggal égett."
A kérdező hozzászólása: Miklós! Akkor neked is az a véleményed, hogy menjünk a saját utunkon és ne vegyük figyelembe a világban zajló azon törvényszerûségeket, amiket Marx ugyan összegzett és Õ nem is mondta, hogy mindenki a gazdasági fejlõdésétõl függetlenül kövesse. OV és kabinettje valami hasonló véleményem van és valamikor a román komm párt vezére vélekedett így, ugyan ki is fizették a saját tartozásukat, de a szocializálóstól messze lemaradtak és a harmadik világgal versengtek.
A kérdező hozzászólása: Szerintetek az egész világ a fidesz ellendrukkerei, vagy olyanok vagytok , mint a cigány lova. Igaz, ha Kerényit látom mindjárt jobb kedvre derülök, mert õ meg tud nevettetni.Úgy hülye ahogy van és a többikkel elmehetne a csába.
A kérdező hozzászólása: Persze és teljes mértékben igazad van, de ami az országban folyik persze az elõzõ 8-cat hozzáadva és az azelõttieket, akkor igen csak tele van a hócipõm. A türelem elfogyott meg a pénzem is.

Biszex fiúk! Nektek is teljesen semleges érzés ha a mellbimbótokkal játszanak/játszotok?

Csak azért kérdem, mert nekem és a pasimnak sem jelent egy mellbimbótépés, vagy egy kis rádiózás különösebb fájdalmat vagy jóérzést, mint bármely más b?rfelületen.

Legjobb válasz: Én biszex vagyok, szerintem teljesen semleges.

Én biszex vagyok, szerintem teljesen semleges.
Szerintem is.
én nemtudom..de pornóban amikor láttam h szopikálják akkor nagyon nyögtek meg az arcukon is látszódott...de amikor én magamnak dörzsölgettem semmit nem éreztem..meg nemtudom ellképzelni h mi abban a jó..bár ha szopják az nemtudom milyen érzés
én imádom. :)
én is szeretem :)
Csatlakozom 4-es, 5-öshöz :)

Ha a teszveszen semleges értékelést kapok, mert nem jött létre az ütlet, akkor kell jutalékot fizetnem?

Vagy ilyenkor mindenképpen negatívot kell, hogy kapjak, hogy ne kelljen fizetnem?

Legjobb válasz: Én semlegest kaptam, és pozitívat adtam, és nem jött létre az üzlet. Nem kellett jutalékot fizetni. Csak jelölni kell, hogy nem jött létre az üzlet.

Én semlegest kaptam, és pozitívat adtam, és nem jött létre az üzlet. Nem kellett jutalékot fizetni. Csak jelölni kell, hogy nem jött létre az üzlet.
A kérdező hozzászólása: Köszönöm!
Feltételezem, hogy a vatera és a teszvesz egyezõ szabályok alapján fut, én vaterán árulok (és egy clickkel feltöltöm teszveszre is a termékeket). Alapfelállásban semleges értékelésnél, ha nem történt adásvétel nem kell jutalékot fizetni. Viszont a vatera újabb szabályzata alapján a 2 hétig nem történik meg az értékelés, akkor automatikusan felszámítja a jutalékot, akkor is ha késõbb kiderül, hogy nem történt meg az adásvétel.

Ha Magyarország semleges maradt volna az első világháborúban, akkor is elvették volna a győztes hatalmak az ország nagy részét?

Legjobb válasz: Nem valószínû. A semleges országokat nincs oka büntetni a gyõzteseknek.

Nem valószínû. A semleges országokat nincs oka büntetni a gyõzteseknek.
Akkor elméletben nem vettek volna el tõlünk területet. De mivel a történelemben nincs olyan hogy HA meg HA máshogy lett volna, így ezt szinte lehetetlen megmondani. Ha akkor nem léptünk volna be a háborúba és megmaradtak volna a területeink akkor Hitler a 2. vh alatt tuti megfingatott volna minket is és akkor vagy az õ oldalára álltunk volna abban az esetben is, vagy pedig a ruszkik oldalára már az elején de akkor tuti jobban szétzúzták volna ezt az országot mint ahogy eredetileg történt és a végén úgy is lett volna szovjet megszállás, tehát ha belegondolunk és tovább visszük a történelmet akkor sem jártunk volna jobban.
Nem feltétlen. Hitler megfingatott volna az lehet, de a szovjetek nem hiszem, h megszálltak volna. Egy fokkal talán jobban jártunk volna. Az 1. vh-ba viszont muszáj volt menni a monarchia miatt. Tehát ha nem lett volna 1848-49, meg korábbi események, akkor lehetne ilyenrõl gondolkodni, h semlegesek maradhattunk volna.
Micsoda hülyeség ez? Hogy maradhatnánk ki abból a háborúból, amit mi kezdtünk? Ne felejtsük már el, hogy Ausztria- Magyarország egy állam volt! Persze nagy, Európából kiinduló háború akkor is bekövetkezett volna, ha nincs a szarajevói merénylet, esetleg Németország kezdte volna. Ám ennek nincs nagyobb jelentõsége, mert akkor is a németek oldalán lettünk volna, akik akkor is vesztettek volna. Magyarországot nem büntetésbõl csonkították meg, hanem nagyhatalmi érdekek, elsõsorban Franciaország biztonsági érdekei miatt, akinek egy európai német dominancia elviselhetetlen nemzetbiztonsági kockázat lett volna, mely egy erõs középeurópai középhatalom, az OM Monarchia támogatásával még veszélyesebb lett volna. Ezért elemi érdeke lett volna a franciárnak ezt megakadályozni akkor is, ha nem haragszik az egész, idõközben pacifistává lett világ ránk.

Ha a vaterán semleges értékelést adok, kell jutalékot fizetnem?

Egy babakocsit vettek meg tőlem,de a vásárló meggondolta magát és mégsem kell neki.Õ pozitív értékelést adott nekem,én sem szeretnék negatívot adni neki.

Legjobb válasz: Kell. De lehet választani, hogy létrejött-e az adásvétel, vagy sem Ha azt választod, hogy nem jött létre, akkor nem kell fizetni.

Kell. De lehet választani, hogy létrejött-e az adásvétel, vagy sem Ha azt választod, hogy nem jött létre, akkor nem kell fizetni.
Ilyenkor soha ne adj pozitívot! Akkor fizetsz jutalékot, ha azt írod: az adásvétel létrejött!
Semlegest adj, de mihamarabb, ugyanis változtatott a vatera, idézek: "- Ha a vevõ sikeres visszajelzést adott és az eladó ezután 21 nappal sem készített visszajelzést az adásvételrõl, úgy a jutalék kiszámlázásra kerül! A tranzakciót és partnerét az eladó ezután késõbb is minõsítheti, akár sikertelenként is megjelölve az adásvételt, azonban ez a felszámított sikerdíjat nem befolyásolja."

Lányok nektek tetszene ha a barátotoknak 20centise lenne vagy az már túl nagy? Esetleg semleges?

És kérlek a kérdésre válaszoljatok, ne kitérõ választ, hogy a technika/érzelem/vastagság stb számít.

Legjobb válasz: hmm az enyémnek annyi van, és tetszik. :D jó sz**pni is. :$

hmm az enyémnek annyi van, és tetszik. :D jó sz**pni is. :$
Mindenképp jó érzés hüvelybe ha NEM TÚL VASTAAAG és nem püföli vele a méhszájamat. Volt már ilyen barátom, és vele kutyapózban fájt ott... tehát ez kellemetlen. Sz--pni ugyan csak lehet kellemetlen, ha hozzá vastag is, és alig bírok vele mit kezdeni. Pont azért jó egy közepes-kicsit nagy méret, mert az sosem okoz gondot, és elég is.
Nekem már túl nagy lenne. Volt már hasonló méretekkel rendelkezõ pasim és fájt vele a szex bizonyos pózo
Nekem már túl nagy lenne. Volt már hasonló méretekkel rendelkezõ pasim és fájt vele a szex bizonyos pózokban.
A kérdező hozzászólása: Sok embertõl hallottam már, hogy ez az húdejó méret. Én nem ezt tapasztalom. 4barátnõm volt és mindegyikkel vigyázni kellett, fájt nekik mindegyik pózban ha bedurvultam és tövig ment. Persze elõször mindnek tetszett, mert esztétikus, ilyen szempontból valóban elõnyös. De jobban örülnék egy 18asnak vagy akár 16osnak. A vastagsága rendben van szerintem, az 5cm.

Ha a fiú semleges egy lánnyal az kizárja hogy tetszik neki?

Legjobb válasz: nem zárja ki lehet hogy csak töketlen

nem zárja ki lehet hogy csak töketlen

Ha egy semleges helyen megpróbálnám őket újra összehozni két hörimet, lehet megint verekedés lenne a vége?

Van két n?stény dzsungi hörim, régebben szét kellett ?ket szedni verekedés miatt. Volt már akinek újra összeszoktak? Egyébként testvérek.

Legjobb válasz: Nem fognak békességben meglenni egymás mellett.

Nem fognak békességben meglenni egymás mellett.
Sajna nagyon csekély a valószínûsége, hogy meglesznek egymás mellett. Hiába tesók. Ha a tesvéreket akár csak egy kicsi idõre is különválasztja az ember, aztán újra összerakja, nem fogják elviselni egymást (kivéve, ha külön nemûek, és a nõstény éppen fogamzóképes). Tapasztalatból mondom, de olvastam is róla.
A kérdező hozzászólása: Köszönöm, én is így gondolom!
A kérdező hozzászólása: Csak olyan édes volt a két gombóc összebújva:)
hívd el és meglátod! ;) szerintem nem fog nemet mondani!
szerintem nagyon örülne!!!
dee cuki vagy? :)
na, mit szólt?
A kérdező hozzászólása: Már nem aktuális.
sav:HCl, H2SO4, HNO3 stb lug:NaOH, KOH stb
semleges:H2O, NaCl stb
A kérdező hozzászólása: KETTTEEEEEES LEEEEEET YEEEE:D:D

Ha éttermek, kávézók, bankok, okmányirodák, földhivatalok, posták, takarékszövetkezet, áruházak nyitvatartása érdekli, kattintson ide!