Találatok a következő kifejezésre: Ha a egy hetes, és (186 db)

Utolsó vagyok, "nem túl jó kockázat" -ezt akartam írni.
Én is ilyen voltam, túl aggódtam magam. Minden rendben lesz ne izgulj.
Szerintem is minden rendben lesz! Egyébként én azt hallottam, hogy gondolkodnak, hogy eltörlik ezt az AFP vizsgálatot! Ne aggódj!
Nem lesz rossz az eredmény, de még ha pici eltérés is volna, semmit sem jelent. Az AFP egy elavult, gagyi vizsgálat, sokszor fals eredményt mutat. De szerintem jó lesz az eredményed, ezen nehogy görcsölj
A kérdező hozzászólása: Köszönöm, aranyosak vagytok, csak annyi rémtörténetet hall az ember a fals eredményekrõl, hogy én is attól félek, hogy ha rossz eredmény fog kijönni, akkor én megõrülök, hogy lehet, hogy mégis beteg lenne, pedig tényleg láttam, hogy szépen mozog, a szonográfus azt mondta, minden rendben van vele. Próbálok nem aggódni, de nehéz.
Nekem rossz lett az afp-m, pedig elõtte minden rendben volt. Viszont a dokim is mondta, hogy sok-sok fals eredmény születik az afp-n, és ha elõtte jók voltak az uh eredmények, akkor aztán ne aggódjak! Lányom 2 éves, makk egészséges, köszöni nagyon jól van! :) Az afp arra jó, hogy kikergesse a kismamákat a világból, úgyhogy bármilyen eredmény is lesz, akkor se aggódj, hiszen eddig minden uh tökéletes volt!
Ne haragudj, de ez nem garancia, hogy jó afp lesz.DE remélem, hogy igen és ezt is kívánom.:D Mert jól fel tudnak vele hergelni.Ugyanebben a cipõben járok, minden oké, 16 hetesen 4D, ahol minden ok, aztán a 18 hetes UH-on is minden rendben, de a hülye afp miatt nem túl (bár negatív) kockázat...és magzatvízvétel.Ez utóbbi természetesen az én döntésem volt.Tényleg nem rémisztésként írom.Ne haragudj 20 hkm

Ha a magzat egy hetes, és előtte volt az utolsó menstruációm, ki van zárva, hogy azelőtt egy héttel fogant volna?

Az Uh-k pontosak, s akkor a szulesi idopont is 3 hettel elobb lenne, mint amit mondanak.

Legjobb válasz: Egy hetes terhességrõl még nem tud az ember általában.UH-val sem lehet kimutatni.Amikor már látható az embrió,azért hozzávetõlegesen meg lehet állapitani a korát a terhességnek.

Egy hetes terhességrõl még nem tud az ember általában.UH-val sem lehet kimutatni.Amikor már látható az embrió, azért hozzávetõlegesen meg lehet állapitani a korát a terhességnek.

Igény szerint szoptatok, nem fejek. Babám 6 hetes, és 2 -3 napja egy-egy szoptatásnál kevesebbet eszik. Kb felét, mint szokta. Normális ez? Ha eltelik egy óra és felkel és éhes adjak neki? (kb beállt a 3 óránkénti evés)

Lehet az 1.oltás miatt? (6 hét után mondták,hogy bepirosodik) Vagy az id?járás? Bealudt,10 perc szopi után.Eddig híztunk egy hét alatt 30 dekát,(de nagyon le is fogyott szülés után).

Legjobb válasz: Teljesen normális! Te sem mindig ugyanannyit eszel, gondolom... :) A jövõben is hagyatkozz a babád igényeire, meghálálja!

Teljesen normális! Te sem mindig ugyanannyit eszel, gondolom... :) A jövõben is hagyatkozz a babád igényeire, meghálálja!
Mindenképpen fejjél!! Mert ha kevesebbet akkor kevesebb is fog termelõdni és a végén még kevés lesz. Ha meg éhes persze, hogy adjál neki enni!! Nem mindíg az órát kell nézni, hanem a baba igényét.
Szerintem fejjél mert akkor több tejed lesz érdemes ráfordítani azt a fél órát.Azon hogy nem eszik annyit a baba mint kellene ne görcsölj lehet a következõ szopinál meg többet eszik mint kellene mi sem mindíg úgyanannyit eszünk meg, neki is lehetnek olyan periódusai amikor kevesebbel is beéri.A lényeg ott van hogy ha fejlõdik és gyarapszik rendesen noncs semmi gond.
én is igy voltam vele mire rájöttünk hogy szegénynek nem elég táplálo a tejci és bizony éhes volt 1-1, 5 ora után potolom neki tápszerrel vagy éppen 1 etetés tápszer.Általában éjszakára adok neki tápszert nappal ráérek szoptatni éjjel meg inkább pihenjen jobban ö is és én is
nálam is volt ilyen. én akár fél ó múlva is attam neki újra cicit, ha kért. igaz, eltelt jó 1, 5 hét, mire abbahagyta, de azóta rengeteg tejcsim lett, fejnem nem kellett soha, most sem kell, és a tápszert is kihagytuk. ha csak szoptatni akarsz, akkor nyugodtan add a cicit, bármennyiszer kéri, be fogja állítani magának a tejtermelést

Meddig véreztetek szülés után? Már 5 hete szültem és még mindig vérzek egy picit. Mi van akkor, ha a hat hetes kontrollig még mindig vérzek? Lehet úgy menni vizsgálatra?

Legjobb válasz: Nekem 3 hétig tartott, de olvastam, hogy van akinek hosszabb. A hat hét nem szentírás, lehet egy-két héttel késõbb is menni kontrollra. Az orvos nem tud megvizsgálni, amíg vérzel, de én mindenképpen felhívnám, hogy õ is tudjon róla.

Nekem 3 hétig tartott, de olvastam, hogy van akinek hosszabb. A hat hét nem szentírás, lehet egy-két héttel késõbb is menni kontrollra. Az orvos nem tud megvizsgálni, amíg vérzel, de én mindenképpen felhívnám, hogy õ is tudjon róla.
Szerintem várható, hogy addigra megszûnik. Ha mégis marad még addig, már csak amiatt is jó, ha elmész, hogy hátha kell valami ahhoz, hogy elálljon, bár nem hiszem. Lehet, hgy ha vérzel, nem vizsgál meg a doki, de az is lehet, hogy csinál egy uh-t, hogy kizárja azt, ha gond lenne. A legjobb meg az lenne szerintem, ha felhívnád a saját dokidat, akinél szültél és Tõle kérdeznéd meg.
Ha nem szûnik meg addig, akkor majd mész késõbb. Én is 5 hétig véreztem, aztán mire eljött volna a 6 hetes kontroll ideje, megjött a menzeszem :-) Szóval 7 hetes kontrollra mentem.
Szia! Én már nem véreztem, csak pecsételtem, de elmentem hat hetesen a kontrollra, ahol a doki észre is vette, hogy pecsételek.Írt fel fogamzásgátlót, másnap elkezdtem szedni, két nap múlva megszûnt a pecsételés. 7 hetes kisfiú anyukája
6 hetes kontrollon még enyhén véreztem. A doki nem mondta, hogy baj lenne. Rögtön utána, hogy elállt úgy 6 és fél hetesen, megjött a menszi is. Az elsõvel. A másodikkal még 5 hetet sem véreztem. 6 hétig mindenképp normális.

S. O. S Mennyi esélye van egy 30 és fél hetes babának a túlélésre ha megszületik?

Legjobb válasz: Nézd! Az orvosok az anya és a bab aéletét nézik, ebben a sorrendben. Ha császárról és és nem gyógyszerrel beszélnek, akkor nyilván az a legjobb megoldás. A 20 hetes baba még nagyon pici, viszont a 30 hetes már sokkal nagyobb. Rengeteget számít az a 10 hét! Nagyon nagy esélye van a babának. Unokatesóm kislánya 29. hétre, két jó imserõsm gyereke pedig a 27. héten született. A gyerkek 4,5 3,5 és 1,5 évesek. A két nagyobb szemüveges lett. Aranyosak jól áll nekik. A 4,5 éves kislány szinte biztos, hogy a koraszülés miatt szemüveges, õ született a 29. hétre. Ennyi problémája lett. Tény, hogy születése után inkubátorban volt és 6 hetet volt kórházban nem epdig 3 napot. Viszont most már egészséges és nagyon eleven nagylány. Telejsen beérte a kortársait!

Minden rendben lesz, ne aggódj. Elég erõs már ahhoz a pici hogy életben maradjon. Viszont ha kell, akkor minél hamarabb császározzák, mert abból is baj lehet ha húzzák és nem veszik ki idõben. Nagyon sok erõt, egészséget nektek, és írj kérlek hogy mi lett veletek :)
Nézd! Az orvosok az anya és a bab aéletét nézik, ebben a sorrendben. Ha császárról és és nem gyógyszerrel beszélnek, akkor nyilván az a legjobb megoldás. A 20 hetes baba még nagyon pici, viszont a 30 hetes már sokkal nagyobb. Rengeteget számít az a 10 hét! Nagyon nagy esélye van a babának. Unokatesóm kislánya 29. hétre, két jó imserõsm gyereke pedig a 27. héten született. A gyerkek 4, 5 3, 5 és 1, 5 évesek. A két nagyobb szemüveges lett. Aranyosak jól áll nekik. A 4, 5 éves kislány szinte biztos, hogy a koraszülés miatt szemüveges, õ született a 29. hétre. Ennyi problémája lett. Tény, hogy születése után inkubátorban volt és 6 hetet volt kórházban nem epdig 3 napot. Viszont most már egészséges és nagyon eleven nagylány. Telejsen beérte a kortársait!
Én 31. hétre születtem. Jelentem, egészséges vagyok. Van még az ismeretségi körben 31. hétre született baba, vele sincs semmi gond. Talán 4-6 hetet volt kórházban, de nem kellett kezelni, csak figyelték. Szerintem 1 héttel korábban sem nagyon lehet kisebb az esély. Valahol volt errõl egy hivatalos táblázat, de most sajnos nem találom.
A túlélésre? Rengeteg, szinte 100% Ami szinte biztos, hogy fejlesztésre szorul majd, meg eleinte inkubátorra stb. Barátnõm kislánya a 28. héten született, már elmúlt 4 éves, makk egészséges. A Te babád lenne? Terhes vagy? VAgy ismerõsé?
Már elég sok, de pár hétig kórházban kell maradnia felügyelet mellett.
Nyugi semmi baj nem lesz.
A kérdező hozzászólása: Hát 2 orvos is tanácskozott, hogy mi legyen, és azt mondták neki, hogy ha ez a vérlelete is kimutatja a magas májfunkciót akkor átviszik másik kórházba és ott megcsászározzák, mert ahol most van, ott nincs koraszülött osztály.Nem is tudom mit élhet át szegény, ez már a második terhessége, az elsõnél 20 hetesen elvették tõle a babáját, az kislány lett volna.Most meg megint jönnek a gondok, szegény már sír a szülõszobán, mert nem akarja, hogy ez a babája is meghaljon.A család sem szeretné!!! :( Én is csodálkozom, hogy nem kap rá gyógyszert meg semmit, hanem egybõl ezt mondták az orvosok, hogy császár. :(
Lehet, hogy off, mert nem vagyok orvos, de nekem terhességi cholestasisom volt, a normálisnál többszörös májfunkciós értékekkel (testszerte nagyon viszkettem tõle), de megvárták a császárral a 38. hetet. Addig persze minden nap volt NST, 2naponta ultrahang, vérvétel. Az Ursofalk nevû gyógyszert is lehet szedni ilyen esetben (segíti az epesavak kiürülését).
A kérdező hozzászólása: A tesómék babájáról van szó.Tegnap került be a kórházba a sógornõm magas vérnyomással, azt sikerült lehúzniuk, viszont a vérlelete meg úgy jött vissza, hogy magas a májfunkciója..fél óra múlva jön a következõ vérlelet és ha azon is magas lesz, akkor viszik császározni, mert a szervezete mérgezi a kisfiát. :(
Kérlek írd meg mi lett, nagyon drukkolok nekik.

Félek.5 hetes terhes vagyok. Mindennél jobban vágytam erre a babára. Régebben volt egy vetélésem. És félek, hogy nehogy most is igy járjak. Nagyon aggódom. Ha már egy picit szúrkál a hasam megijedek. Mit tegyek?

Már itthon vagyok táppénzen,nem dolgozom.Nem emelgetek stb.e azért fözök,mosok,takarítok stb....félek....mivel tudom a legnagyobb biztonságot nyújtani a pocaklakómnak?

Legjobb válasz: Kigyenesúlyozott élet: azaz ne aggodalmaskodj. Tudom, könnyebb ezt mondani, mint megvalósítani. Én is rettegtem 5 hetesen a picikémért (erõsen véreztem), nagyon féltem, hogy elveszítemõt, akit annyira vártunk. Mégis nyugalmat kellett magamra erõltetnem, mert az idegeskedés csak ártott. Szedj terhesvitamint, Magne B6-ot, igyál elegendõ vizet, és pihenj sokat, ha a tested ezt mondja.

Kigyenesúlyozott élet: azaz ne aggodalmaskodj. Tudom, könnyebb ezt mondani, mint megvalósítani. Én is rettegtem 5 hetesen a picikémért (erõsen véreztem), nagyon féltem, hogy elveszítemõt, akit annyira vártunk. Mégis nyugalmat kellett magamra erõltetnem, mert az idegeskedés csak ártott. Szedj terhesvitamint, Magne B6-ot, igyál elegendõ vizet, és pihenj sokat, ha a tested ezt mondja.
Semmi baj hogy elmúlt a hányingered, még visszajöhet, de ha nem lesz az sem baj.Nekem sosem volt, most vagyunk 24 hetesek.Beszélgess a babádhoz, én az elején mindig kértem hogy maradjon itt velünk, szerintem jót tesz Neked is:-) nem lesz semmi baj, pihenj sokat, a magnéziumot szedheted nyugodtan, legalább nem fog annyira szurkálnia hasad.Mikor kell visszamenned a dokihoz?
Szia Nekem 2 vetélésem volt a 3. terhességemet új dokinál kezdtem aki egybõl utrogestant írt fel, a 8. héten vérezgetni kezdtem a pánik egybõl megvolt a doki felemelte az adagom. Lehet, hogy a gyógyszernek köszönhetõen vagy csak mert gyerekem velem akart maradni ......most már 10 hónapos :)
szedjél vitamint, folsavat, de gondolom ezt már szeded. ne stresszelj, ne izgulj. tudom könnyû ezt mondani, de van egy határ amin felül te már többet nem tudsz tenni a babád érdekében, ezt el kell fogadni. velem is megtörtént, most próbálkozunk újra, és én ilyen gondolatokkal készülök a babára. szerintem jól tetted, hogy már nem dolgozol, ha sikerül a baba én sem fogok egy percet sem. pihenj, élvezd ki az otthonlétet, nyugalmat, hallgass zenét stb. kiderült, hogy az elõzõ baba miért ment el? és gratulálok :D
Szia! Azzal ha nem stresszeled tul magad! Mult év májusban volt egy missed-em, most 14 hetes vagyok, és minden rendben a picivel.Nem szabad butaságokon agyalnod!!!Nincs azzal a picurral semmi gond, növekszik, ezért érzed néha a szúrkákat.Pihenj minél többet, ne emelgess, és ne idegeskedj hisz õ is megérzi.Végezd el az otthoni dolgaidat, és du. pihenj.Én is ezt teszem.Gondolom magazatvédõ vitamint szedsz, és ajánlott a Magne B6 is.Én még ezen kivül C vitamint, és Kalcium pezsgõtabit szedek, ezt nem a magnéziummal egy idõben, mert üti egymást a két "gyógyszer". Nyugalom, nem lesz semmi baja a kicsidnek! Boldog Babavárást!
A kérdező hozzászólása: Nem derült ki végül az ok...azt hiszem nem volt életképes. Szedem az Eleveitet.Magne B6-ot még nem mondta az orvos, addig nem merem. 2 napig volt hányingerem, de most elmúlt és nem tudom mire vélni.
A kérdező hozzászólása: Most megyek még csak elöször 3 órára...már izgulok:) Olyan hihetetlen hogy van babám...alig akartam elhinni...4 tesztet is csináltam, mire felfogtam:)
Szia kedves kérdezõ! Mintha én írtam volna a kérdést... Ma teszteltem pozitívat. Van már két gyermekem, akikkel nem tudom miért a 8 héten vérezni kezdtem, de szerencsére a magzatvédõk megtartották õket:) Most hiába kéne nagyon örülnöm a pozi tesztnek, nem merek, mert félek a továbbiaktól. Én is próbálok pihenni, nem agyon dolgozni magam, még 2 nap múlva megerõsítem magam még egy teszttel és utána jöhetek táppénzre egészen szülésig.(fegyveres erõknél így van) Hogy utána mi lesz még fogalmam sincs. Remélem írsz még, vagy dumcsizhatnánk privátba valahogy, ha van kedved.
A kérdező hozzászólása: Szia elözö válaszoló! Van kedvem, jó ötletnek hangzik.Szerintem próbálj meg privát üzenetet küldeni és akkor emailben fogom megkapni a leveled.
Okés, megy az e-mail!

Már a hasam nő? 12 hetes 3 napos kismama vagyok és ha be is húzom a hasam a köldöktől lefele dudorodik. Nektek is volt így? Fáj a derekam is egy kicsit és enyhén néha a hasam. Ez normális ilyenkor?

Nem korai a derékfájás? Vagy csak alakul a szervezet, tágul a medence?

Legjobb válasz: en 11 hetes vagyok ugy erzem nekem is a poci kezd dudorodni,en lattam sok kepet 11-12 hetes kismamakrol nekik mar siman latszott hogy az nem hizas jele.szerintem lehetseges.a derekfajas nekem is van,nekem az elejetöl van,es a hasam is gyakran fajdogal azt mondjak ez termeszetes,alakul a mehed. hiaba faj nekem olyan jo erzes:)

en 11 hetes vagyok ugy erzem nekem is a poci kezd dudorodni, en lattam sok kepet 11-12 hetes kismamakrol nekik mar siman latszott hogy az nem hizas jele.szerintem lehetseges.a derekfajas nekem is van, nekem az elejetöl van, es a hasam is gyakran fajdogal azt mondjak ez termeszetes, alakul a mehed. hiaba faj nekem olyan jo erzes:)
Az már a pocak!Én 13 hetes vagyok és szép pocim van, nem bírom már behúzni!Nem is értem ezért, hogy akik titkolni akarják a babát, hogy tudják...
A kérdező hozzászólása: De jó! Jaj már úgy várom hogy szép nagy pocim legyen! :) Csak ez a derékfájás és enyhe alhasi fájdalom idegesít kicsit. Mintha az egész medencém szét akarna szakadni (csak enyhébben).
Én is 12 hetes vagyok. Ha hanyatt fekszem, akkor érzem a legjobban a hasam. Érzem ott a dudort, ami egyre jobban kiemelkedik:) Ez már tuti az, nõ a hasunk:)
szia! én még pontosan nem tudom mennyi idõs vagyok majd hétfõn derül ki de nekem is nagyon látszik és elvileg 6 hetes vagyok.az elsõ terhességemnél még 16 hetesen sem volt ekkora :) nem értem pedig vékony vagyok.

5 hetes kismama vagyok, állandóan fel van fújódva a hasam mintha 5 hónapos lennék, és nagyon feszül, viszont még mindig tudnék enni, pedig Kb 10 perce ettem de még szeretnék, viszont ugy érzem ha még egy falatot eszek szétrepedek!?

Mit lehet ezzel tenni,nagyon kellemetlen!Ez normális,hogy így feszül a hasam?Mondjuk rengeteget ettem ma,de hát örülök hogy tudok enni a hányinger mellett.

Legjobb válasz: Szia! Ne aggódj ez teljesen normális. Igaz elég kellemetlen, de normális. Nekem ilyenkor az segített, ha egyszerre keveset ettem, de naponta sokszor. Ha elmész valahova vigyél magaddal egy pár szem kekszet és azt eszegesd, hidd el sokat segít. Felszívj a savat, és segít le küzdeni a hányingert is. Naponta legalább 6-7x egyél, de keveset. Igyál sok ásványvizet. Ha nem javulnak a dolgok 1 hét alatt akkor még mindig szedhetsz valamilyen emésztést elõsegítõ bogyót, de szerintem ez legyen az utolsó. Inkább próbáld meg magad kezelni ezt a problémát, hidd el jobb mintha gyógyszert szednél. Minden jót! 21 hetes pocis

Szia! Ne aggódj ez teljesen normális. Igaz elég kellemetlen, de normális. Nekem ilyenkor az segített, ha egyszerre keveset ettem, de naponta sokszor. Ha elmész valahova vigyél magaddal egy pár szem kekszet és azt eszegesd, hidd el sokat segít. Felszívj a savat, és segít le küzdeni a hányingert is. Naponta legalább 6-7x egyél, de keveset. Igyál sok ásványvizet. Ha nem javulnak a dolgok 1 hét alatt akkor még mindig szedhetsz valamilyen emésztést elõsegítõ bogyót, de szerintem ez legyen az utolsó. Inkább próbáld meg magad kezelni ezt a problémát, hidd el jobb mintha gyógyszert szednél. Minden jót! 21 hetes pocis
espumisan. rennie deflatine
Milyen terhesvitamint szedsz? Engem az elevit és a gravida is puffasztott. Áttértem femibionra, az jó.
Nekem is fel van puffadva a hasam 9 hetes vagyok, de szinte az elejétõl a régi nadrágjaim kényelmetlenek, most már nem is tudom begombolni õket. Nem lehet, hogy azért van állandó éhségérzeted, hogy sok a gyomorsavad? Nekem az okoz sokszor éhségérzetet és ha nem tudok enni, akkor hányingert is miatta. Én Rennie-t vettem, segített, ajánlom neked is! Én még az Elevitre hallottam, hogy enyhíthet a szedése a hányingeren.
A kérdező hozzászólása: Sziasztok.Femibiont szedek, de nem ég a gyomrom, csak feszül, de ma már nem mert ma alig tudtam megint enni valamit.:(

9 hetesen ugye nem árt a babának ha elmegyek egy UH-ra? 7 hetesen voltam, és 11. héten hivott vissza az orvosom. De nem birom addig a bizonytalanságot.

Ezért ugy gondoltam, hogy elmegyek egy magán Uh-ra addig is, hogy megnyugodjak és lássam hogy minden rendben. Lehet ilyen gyakran, nem árt ugye?

Legjobb válasz: Nem árt ne idegeskedj!!!

Nem árt ne idegeskedj!!!
nyugodtan elmehetsz.Én 10, 11 és 12 hetesen is voltam, mert az orvos rendelt vissza.boldog babavárást!
Az ultrahang nem káros, ez nem röntgen sugár.
nem káros az ultrahang, én 2 hetente jártam, mert muszáj volt, és minden rendben volt.szóval ne izgulj, nyugodtan menjél.
A kérdező hozzászólása: Köszönöm a válaszokat! HOlnap megyek. Utána egy kicsit meg fogok nyugodni. De nem akartam többet ártani mint használni.... inkább megkérdeztem.
szerintem is menj, csak lehet hogy az aszisztens meg a doki nemnagyon fog ürölni, engem annó, 30 re hívtak, és véletlen a 28 dikon mentem, majdnem kizavartak, utána meg sírtam, mert nagyon felvettem a dolgot. Menjél, és ha morognak nem kell odafigyelni!:)

35 hetes vagyok, és már egy kicsit izgulok. Egyre nehezehbb a pocakom és nyilalgatni szokott alul a hasam alja, és nagyon izgő mozgó a pici fiu. Van valami jele ha "elakar menni" a magzatvíz?

Legjobb válasz: Szia, én 34 hetes vagyok, és tegnap este tapasztaltam elõször ezeket a dolgokat, amiket te is leírtál. ( nyilalgatott a hüvelyem, megkeménykedett a pocim, de nem fájt, sb.)Engem is érdekelne, hogy ezek esetleg jóslófájások-e?

Szia, én 34 hetes vagyok, és tegnap este tapasztaltam elõször ezeket a dolgokat, amiket te is leírtál. ( nyilalgatott a hüvelyem, megkeménykedett a pocim, de nem fájt, sb.)Engem is érdekelne, hogy ezek esetleg jóslófájások-e?
Szia! Ha el akar menni a magzatvíz azt észreveszed.Elõször is normál esetben ez rettenetes mennyiség és úgy fogd tudni megkülönböztetni a pisiléstõl hogy nem tudod visszatartani. Ez még nem feltétlenül jár fájásokkal.Nekem kb egy órával indultak be a keményebb fájások, persze mindenki más. Most még 4 hetem van de remélem megint elfolyik a magzatvíz az biztos jele annak hogy elindult kifelé a kis jövevény. Ami a nyilalásokat illeti az is lehet hogy a medencéd tágul csak, bár sok már neked sincs hátra lehet hogy készülõdik a pici fiad kifelé! Könnyû szülést!

Ha éttermek, kávézók, bankok, okmányirodák, földhivatalok, posták, takarékszövetkezet, áruházak nyitvatartása érdekli, kattintson ide!