Találatok a következő kifejezésre: Ha úgy a mellem mint (32 db)

Nem tudom, hogy terhes vagyok vagy sem. Ha fájnak a melleim és minden nap úgy érzem, hogy rögtön megjön, és 6 napja nem jött meg, valamint a 6. késési napi teszt negatív lett, akkor van esélyem, hogy terhes legyek?

Tehát 13. kellett volna megjöjjön, de nem jött és fájnak a melleim. 17. csináltam egy tesztet és az egyik csík teljesen bevörösödött, de a másik csak halvány, látható egész jól, de nem annyira intenzív, mint a másik, a 19. teszt pedig negatív. Na ebb?l most mi derül ki???

Legjobb válasz: Nekem pontosan ugyanezek voltak a kezdeti tüneteim. A melleimet legszívesebben alátámasztottam volna, mert annyira fájtak, és minden órában úgy éreztem, most megjön. Rendszeres a menstruációd? Mert ha igen, akkor bizony nagy esélyed van. Egyazon márkájú teszteket csináltál? Állítólag némelyik érzékenyebb, másikak meg a korai terhesség kimutatásában megbízhatatlanabbak. Szerintem csinálj még egy harmadikat, az talán döntõ lesz. Szívbõl kívánom, hogy minden úgy alakuljon, ahogy szeretnéd!

Nekem pontosan ugyanezek voltak a kezdeti tüneteim. A melleimet legszívesebben alátámasztottam volna, mert annyira fájtak, és minden órában úgy éreztem, most megjön. Rendszeres a menstruációd? Mert ha igen, akkor bizony nagy esélyed van. Egyazon márkájú teszteket csináltál? Állítólag némelyik érzékenyebb, másikak meg a korai terhesség kimutatásában megbízhatatlanabbak. Szerintem csinálj még egy harmadikat, az talán döntõ lesz. Szívbõl kívánom, hogy minden úgy alakuljon, ahogy szeretnéd!
hát, a halvány csík is csík, viszont a másik negatív??? Elég fura. Szerintem várj 4-5 napot, és akkor tesztelj újra (ha addig nem jön meg, én sajnos a múlt hónapban úgy jártam, hiába reménykedtem hasonló szituációban). Ha pedig negatív, akkor irány a doki. Persze ha pozitív, akkor is (remélem, az lesz, az esély megvan!)
Szívbõl gratulálunk.Várjuk a fejleményeket.
A kérdező hozzászólása: Amint megígértem írok ha van valami......csináltam egy tesztet és pozitív lett. Holnap megyek dokihoz és többet tudok majd. Remélem nincs, nem lesz semmi baj. Köszönöm mindenkinek a hozzászólást és a kedves szavakat. puszi mindenkinek, jó éjszakát majd még írok :) )
drukkolunk..
A kérdező hozzászólása: Ja és ma olyan fejfájással ébredtem, hogy mindjárt kiugrik az agyam.
A kérdező hozzászólása: Sziasztok!!!! A két teszt nem volt egyforma, és az elsõt délután csináltam meg, a másodikat (negatív) pedig a reggeli vizeletbõl. A havim ezelõtt két hónappal 4 nappal hamarabb jött meg, és a múlt hónapban pedig 1 nappal. de ebbõl azt veszem, hogy akkor 26-27 nap az átlagom. De most már egy hete késik. A tesztek márkáját nem tudom, mivel már eldobtam. Úgy gondoltam, hogy pénteken reggel megint csinálok egyet és akármi jön ki, megyek dokihoz. Köszönöm a válaszokat, véleményeket. Amint tudok valamit írok nektek :) ) puszi mindenkinek és szép napot
Mi újság teszteltél?
van olyan, hogy egy poz teszt után a másik nem mutat semmit, mert nem egyforma érzékenységû, vagy a pisi koncentrációja más... amit írsz abból még semmi nem derül ki, kérj egy érzékeny tesztet a patikában és csináld meg reggeli vizeletból, úgy hogy nem iszol elõtte sokat.
hát nagyon esélyes h babás vagy, mivel volt egy pozi teszted.milyen márkájú teszt volt a pozi?és milyen a nega?mert lehet h másmilyen érzékenységûek voltak.de én csinálnék még egy msáikat is.nekem a gravi hcg 3 nap késés után délutáni pisibõl erõs pozi lett.sztem az nagyon jó teszt, csak ajánlani tudom.majd ha teszteltél írd meg mi lett.szorítok h baba legyen.
A kérdező hozzászólása: Köszönöm. Voltam dokihoz és 3 hetes terhes vagyok. :) ) Sajnos még sok mindenünk nincs meg a gyerekvállaláshoz, de ha Õ akart jönni, akkor Isten hozta. Sokat kell küzdenünk ebben a 8 hónapban, mert még nincs ház, anyósékkal lakunk, ami nem nagyon jön be nekem, de csak lesz valahogy. Még egyszer köszönök minden hozzászólást, és mindenkinek kívánom, hogy érje el azt, amit akar. Jó éjt puszika

Az nem baj ha a szoptatások után a következőig nem keményednek be a melleim? 13 napos a babám és 2 óránként eszik. Csak éjjel kel egyszer, akkor reggelre olyanok a melleim mint a kő. Ugye ettől még van elég tejem? Ha eszik a szája mellett folyik ki.

Bocsi ha buta kérdés, de els? babás kezd? anyuka vagyok.

Legjobb válasz: Szia! Nem baj, mindenet jól csinálsz, erre utal az is, hogy ilyen szépen alszik éjjel. Én a Suttogó "beosztása", napirendje alapján kezdtem el, és minden rendben van a mai napig is (ha érdekel, olvasd el te is). Már négy hónapos a pici, szépen szopik, úgy, ahogy a nagy könyvben meg van írva. Csak így tovább, egyél-igyál rendesen, ne hagyd, hogy begyulladjon a melled, ezért epdig annyit tehetsz, hogy sokat szoptatsz és ha kell, fejsz. Utóbbival szaporíthatod is a tejed, de arra még millió más módszer is van :)

Szia! Nem baj, mindenet jól csinálsz, erre utal az is, hogy ilyen szépen alszik éjjel. Én a Suttogó "beosztása", napirendje alapján kezdtem el, és minden rendben van a mai napig is (ha érdekel, olvasd el te is). Már négy hónapos a pici, szépen szopik, úgy, ahogy a nagy könyvben meg van írva. Csak így tovább, egyél-igyál rendesen, ne hagyd, hogy begyulladjon a melled, ezért epdig annyit tehetsz, hogy sokat szoptatsz és ha kell, fejsz. Utóbbival szaporíthatod is a tejed, de arra még millió más módszer is van :)
A kérdező hozzászólása: Köszönöm a válaszodat, megnyugodtam hogy nincs gond. :)

Az rosszabb ha a sport miatt lett kisebb a mellem mint a fogyás miatt? Úgy értem, Ha fogyás miatt akkor vissza lehet hízni a mellekre, na de mi van ha a sporttól lett kisebb?

Konditerembe jártam pár hónapig.Súlyzóztam főleg , de volt hogy ugráltam is,sportmelltartóval mindig, tehát nem ereszkedett meg, de azt vettem észre hogy kisebb lett.Elvileg nem fogytam, legalábbis a mérleg szerint nem és én sem látom magamon csak a mellemen:S Vissza tudom szerezni a melleimet? Van akinek van ebben tapasztalata már?

Legjobb válasz: biztos hogy fogytál másként nem lenne kisebb. másik variáció hogy nem is lett kisebb csak te látod kisebbnek. vissza szerezni hízással lehet mivel hogy a nõi mell zsírszövetbõl van,csak mellre zsírosodni pedig nem lehetséges. azért vess rá még egy pillantást hogy tényleg kisebb lett e.

biztos hogy fogytál másként nem lenne kisebb. másik variáció hogy nem is lett kisebb csak te látod kisebbnek. vissza szerezni hízással lehet mivel hogy a nõi mell zsírszövetbõl van, csak mellre zsírosodni pedig nem lehetséges. azért vess rá még egy pillantást hogy tényleg kisebb lett e.
A kérdező hozzászólása: Hát megkérdeztem hogy szerinte akkor mikor úgy lefogytam akkor is kisebbek lettek e , azt mondta h akkor nem :D...Meg akkor én sem láttam változást.
Nem lehet hogy fekve nyomás miatt kicsit kiszélesedett? a nõknek is ugyan olyan mellizmuk van mint a férfiaknak ha kidolgozzák
ma 20:46 nem tudják kidolgozni kox nélkül mert nõk és nem férfiak.
A kérdező hozzászólása: Nem nyomtam fekve.:/
Akkor kicsit lefogytál
A kérdező hozzászólása: Hàt remèlem hogy tènyleg csak ennyi ès ha hìzok akkor visszaàll minden. Köszönöm a vàlaszokat.
Ne nagyon hallgass rám csak 14 vagyok, de ahova én járok konditerembe, ott minden képen a nõknek olyan mellük van minta férfiaknak, de ahogy olvastam elõttem szólótól, az a kox miatt van, de mivel nem koxolsz nem is tudsz belõle izmot építeni...sõt! Nem is nyomtál fekve, tehát a melleidet nem is terhelted, sem azon részeit...szerintem kicsit lefogytál az edzés miatt :D
nem is rossz egy 14 évestõl. szép válasz!
vagy csak nem mondta barátod.
A kérdező hozzászólása: Igen ezzel tisztában vagyok , de nekem volt már olyanhogy diétáztam és nagyon lefogytam (jó nem olyan nagyon csak 2-4 kg-t) de akkor a mellem nem lett kisebb...
A kérdező hozzászólása: Hát barátom is azt mondta hogy kisebb lett, meg nincs akkora dekoltázsom pólóban , sõt kilátszik a a melltartó szegélye, ami eddig nem látszott ki. És az elvileg azér van mert a kisebb mellett nem tudja ugy feltolni push up..:S Igen, akkor az lesz...Most hízókurára fogok magam , utána meg ugy járok kondizni hogy semmi, futás meg ugrálókötelezés stb...
sporttól nem lett kisebb a melled.. azért lett kisebb, mert nem pótoltál vissza elég tápanyagot, így elkezdett csökkenni a zsírod. ezt fogyásnak hívják.
A kérdező hozzászólása: De akkor miért nem látom magamon hogy fogytam volna ? Egyébként is rengeteget eszek azért nem gondoltam hogy fogytam :S (köszi a válaszokat)
"Hát barátom is azt mondta hogy kisebb lett, " barátod látja helyetted is.
A kérdező hozzászólása: Ezt most nem egészen értettem.
látod, ezt én sem. arról van a téma, hogy kisebb lett a melled, de közben te nem látod hogy fogytál. pedig mégis errõl beszélünk O_o
A kérdező hozzászólása: hát igen.Ezek szerint tényleg fogytam.Csak fura ez nekem. Csak nemtudom, azt hittem hogy magának a sportnak van köze ehhez, nem a fogyásnak.Persze a kettõ fedi egymást, csak mondom...nem látom hogy fogytam volna.
mert amilyen "szerencsések" vagytok, elõször a melleteken látszik meg ha fogytok. bár ez valójában genetika kérdése, és egyénenként eltér.
A kérdező hozzászólása: Köszi :) hàt igen ilyen komolyan azért nem vettem az edzèst.meg direkt figyeltem arra h a testzsírom ne csökkenjen, de ùgytünik nem sikerült :)

Ha puha a mellem úgy értem nem kemény. Általában délután mindig ilyen. úgy félek, hogy nem elég a tej a babámnak. Ez jelenthet kevés tejet?

csak mert babám nem úgy szívja.de ha megnyomom a cicim akkor priccel a tej.feltétlenül kemény a cici ha sok van?úgy félek,hogy nem lesz tejem.

Legjobb válasz: Mennyi idõs a baba? 1.5-2 hós korában áll át a mell a hormonális termelésrõl a kereslet-kínálatra. Onnantól már csak akkor kemény a cici ha nagyon tele van, és ekkortól már fejni sem érdemes.

Mennyi idõs a baba? 1.5-2 hós korában áll át a mell a hormonális termelésrõl a kereslet-kínálatra. Onnantól már csak akkor kemény a cici ha nagyon tele van, és ekkortól már fejni sem érdemes.
Nekem max reggel kemény a mellem, amelyik épp akkor következik a reggeli etetésben, a másik akkor sem. Eddig elég a tej, szerintem ez normális, ne aggódj! Egy 2.5 hós bébi anyukája
A kérdező hozzászólása: köszönöm szépen a válaszokat.megnyugodtam
Én így szoptatok 7 hónapja... :) Ne idegeskedj!!!
A kérdező hozzászólása: 10 hetes a lányom.csak mert megnyomom a mellem és jön a tej.csak akkor nem értem lányom nem úgy szívja.
beállt a kereslet- kínálat. Én is így vagyok, reggel kemény csak a mellem, ha véletlenül a babóm többet aludt mint szokott. (Cici felkészül az esetleges ébredésre). Ne aggódj! üdv:3 hós anyukája

Arra mit reagálnátok, ha a férjetek azt mondaná, hogy remélem nem lesz akkora a melled, mint a lufi és ugye nem nő meg a párizsi? !

Basszus, hiába próbálom elmagyarázni, hogy a mellem azért nő, hogy a baba etetését elláthassa + ha a párizsi növekedésének nincs is funkciója, ezzel semmit nem tudok csinálni. :( Volt más is ilyen helyzetben?

Legjobb válasz: Mi ez a párizsi? Ah nekem a párom örült a mell növekedésnek, pedig nem volt kicsi mellem soha sem, de szerinte szuper ha megnönek a cicik. te férjed anti cicis, gondolom eddig is inkább a kismellü nöket nézegette meg.

Mi ez a párizsi? Ah nekem a párom örült a mell növekedésnek, pedig nem volt kicsi mellem soha sem, de szerinte szuper ha megnönek a cicik. te férjed anti cicis, gondolom eddig is inkább a kismellü nöket nézegette meg.
Ú ne haragudj, de én tuti baromira kiakadtam volna egy ilyen mondaton. :( Az én párom azt mondta, mindegy milyen leszek, akkor is szeretni fog, és örül, hogy ajándékozok neki egy babát, amire olyan régóta vágyik. Szerintem ez a normális hozzáállás.
Ne haragudj, de nagyon "értelmes" férjed lehet.... Bele se merek gondolni, mi lesz késõbb. Hogy válaszoljak a kérdésedre, mit is reagálnák: tuti felhúznám magam és jól leteremteném.
Párizsi??? Ez most komoly? Mindjárt leesek a székrõl... Amúgy meg tényleg csúnya, ahogy a férjed gondolkodik. Én jól kiosztanám.
Biztos orrba vágnám! Ilyen kijelentést! A férjem imádta a nagyobb ciciket :)
Párizsi= bimbóudvar???? Vagy micsoda az? Sose hallottam? Nagyobb cicit nem akar? Az én férjem imádta:)
Ne haragudj, hogy ezt írom, de sztem ilyet kijelenteni nagy bunkóság. CSak azért merészelek ilyet írni, mert az én párom, akármilyen legyen is a mellem, sosem mondana olyat, ami tudja, hogy rosszul esne, vagyis mondana, mert ami a szívén az a száján, de alapból nem is gondolna ilyet... Elég szomorú, ha ezt õ így fogja fel. Ha valakit szeretünk azt úgy szeretjük ahogy és amilyen.
Nagyon buta és tájékozatlan vagyok, de mi az a párizsi?!? Fura férjed van, a pasik általában imádják a kismama párjuk nagyobb mellbõségét.
Sziasztok! Én is párizsinak hívom a párizsit már évek óta... Ami a legjobb, h nekem alapból nagy és a terhesség alatt még nõ is a mellemmel együtt, meg persze sötétedik is. Szülés idejére inkább romlott párizsinak nézett már ki olyan barna volt.. :) 4 éves és 23+2 napos kiscsajok anyukája
örülj hogy nõ, remélem jó sok tejci lesz majd szülés után, a férjed meg no comment !
A kérdező hozzászólása: 16.24es, igazad van, talán jobb, ha nem is veszem fel :) Jaj, az elgondolkodás, dehogy, egyátalán nem arra vonatkozott, hanem hogy mi lesz tényleg késõbb, ha most az a legnagyobb problémája, hogy nagy cicim lesz...aminek más pasik hogy örülnek. Remélem csak poénkodott, és nem gondolkozom ezen tovább. :) Köszi mindenkinek a hozzászólást. Remélem nektek nem lesz hasonló sem...
Az én férjecském a pocakommal meg a popómmal szokott cukkolni. Bosszúból meglötyögtetem neki. Megpaskolom, hogy jól beleremegjen az egész! Aztán csak nevet, és én is. A melled talán szoptatás után visszaalakul...:)
Szerintem ne vedd komolyan, nevess rajta egyet aztán fõzz neki egy finom vacsit:) A többi tulajdonságoddal majd lenyûgözöd. Nem kell felvenni, ezt úgyse változtathatod meg. Esetleg kompenzálhatod valami kedvességgel. Mit jelet az hogy elgondolkodtál? Ez ne legyen váló ok, ne is keress más okot se. A gyerekeiteknek 2 szülõ kell, és a vér szerinti szüleire van szükségük, más variáció sosem az igazi. A piszkálódás meg mindenhol elõfordul, komolyan! A sörhasas beszólás jó poén lenne, és kvittek vagytok. Hagyd a csudába és lépj tovább :)
Nekem mindig is nagy mellem volt, a terhesség elõtt is, de most pf.oltári nagy, és a Férjem imádja.Sõt tetszik neki, hogy van a mellemen egy anyajegy, és ahogy õ fogalmaz a bimbó udvara benõtte. :D Õ nagyon büszke mindenemre, mert mindenem szépen növöget, neki csak az a lényeg, hogy vigyázzak Magamra és a Kisfiúnkra! :D
A kérdező hozzászólása: Hát igen, amiatt aggódok én is, mi lesz késõbb, ha ilyen dolog miatt is "beszól"...amirõl tényleg nem tehetek. És igazatok van, úgy kellene elfogadnia és szeretnie, ahogy vagyok...most nagyon elgondolkoztam... :(( Örülök, hogy örömet okoztam nektek az átnevezésünkkel. :DD
Azt hogy bunkó...már ne haragudj...még azt valahol megértem hogy ha elhízol vagy elhanyagolod magad arra megjegyzést tesz (bár én akkor is rohadt mód megsértõdtem volna a férjemre, és az én férjem nem is mondott ilyet sose, tudta hogy terhességek után visszanyerem a formám mert én se szeretek x kilóval több lenni mondjuk) de egy ilyen dologra amirõl FULL nem tehetsz egyrészt másrészt a babátok érdekét szolgálja (ez már csak így van, tudományos tény hogy nagyobb és sötétebb lesz a cici bimbóudvara meg a bimbó hogy könnyebben odataláljon a baba ezt így intézte a természet ) szerintem halál paraszt dolog beszólogatni. Késõbb ha változik a tested lesz ráncod, megnyúlik a bõröd , karikás lesz a szemed mert az Õ GYEREKÉT hordtad ki és az Õ GYEREKÉVEL éjszakázol akkor is megjegyzéseket fog tenni???
Párizsi? Ezen jót nevettem. :) Az én férjem nem mondott ilyet, csak annyit, hogy õ úgy szerette a kicsi melleimet, mert ezek az újak, már nem férnek el úgy a markában... :) Aztán mikor visszanyerte az eredeti méretét, azt mondta, hogy nagyon örül neki, mert végre elfér rendesen, de ha nagy maradt volna, az sem zavarta volna különösebben. :) Mondjuk ez a kijelentés a férjed részérõl számomra kissé furcsa, mert hát nem te szabályozod, hogy mekkora legyen a melled, és a bimbóudvar! :)
Lehet visszamondtam volna, hogy remélem, 40-50 évesen nem lesz sörhasad mert nekem az nem szexi. Amúgy sztem beszéld ezt meg vele, hogy neked ez rosszul esik, és nem tehetsz arról, hogy milyen változáson megy át a melled. Aprópó én örülnék neki, ha nagy melleim lehetnének szoptatásra, mert az enyém elég kicsi, most vagyok 7 hetes terhes, de remélem, hogy jó nagyra megnõ, hogy legyen kajcsija a gyereknek. Örülj neki, hogy nagy lesz a melled, mert az jó a kicsinek, a férjednek meg megmondhatod, hogy "ezek után ne is várd, hogy megkínállak vele". :)
2. vagyok. Lesznek/lehetnek még cifrább változások is a testeden a terhesség és a szülés során (striák, vágott seb stb.), jó lenne, ha a párod érzõ lényként, és nem kiállítási darabként kezelne.
A kérdező hozzászólása: Hát ez az! Nekem is baromi szarul esik. Mert ha azt mondaná, ne hízzak annyit, oké, azért tudok tenni, kevesebbet enni. De a cicim növekedésérõl nem tehetek :(
A kérdező hozzászólása: A bimbó körüli részt hívjuk mi párizsinak. Egyébként nem, cicimániákus volt eddig, de amióta babát várok és nõl, annyira nem a kedvence, sajnos :((
A kérdező hozzászólása: Kedves E61! Tényleg, Ti is így hívjátok?? Ez tök jó!! :) )) Gratula a kiscsajokhoz, boldog babavárást neked is!!

Ha úgy fáj a mellem mint mesi előtt, de az még nem aktuális, akkor a fájáska lehet a peteérés jele?

Legjobb válasz: Félidõ környékén lehet peteéréstõl.Nekem mindig akkor kezdõdik és a mensiig tart.

Félidõ környékén lehet peteéréstõl.Nekem mindig akkor kezdõdik és a mensiig tart.
Szia nekem is félidõ után volt pár nappal, de csak akkor tapasztaltam ilyen tüneteket, mikor már élesben próbálkoztunk.elõtte sosem volt ilyen..de nekem csak a mellbimbóm fájt veszettül.

Mar csak 2 nap a nem vartig, de mar napok ota ugy erzem, meg fog jonni. Mielott megjon, vagy egy nap, mikor feszultebb vagyok. Ha most sikerult a baba, ugyanugy feszult leszek egy kicsit? A melleim mint a ko, babas vagyok?

Legjobb válasz: Nem lehet biztosra mondani semmit! lehet hogy igen, lehet, hogy nem! Nekem elõzõ hónapban ezek és hasonló tünetek voltak, és mégis megjött! De neked lehet, hogy nem fog! Szorítok, hogy ne jöjjön meg! Mindenesetre ha késik, és ha a hõmérsékleted is fennt van akkor érdemes lesz csinálni egy tesztet! Szorítok! Sok sikert!

Nem lehet biztosra mondani semmit! lehet hogy igen, lehet, hogy nem! Nekem elõzõ hónapban ezek és hasonló tünetek voltak, és mégis megjött! De neked lehet, hogy nem fog! Szorítok, hogy ne jöjjön meg! Mindenesetre ha késik, és ha a hõmérsékleted is fennt van akkor érdemes lesz csinálni egy tesztet! Szorítok! Sok sikert!
Hat nekem is ket napom van a mensiig de egyaltalan nem faj vagy feszul a mellem, semmi tunet csak puffadt a hasam gorcsol es a hom 37, es nem vagyok meggyozodve hogy most osszejott, a mult honapban ugy feszultek a melleim maj leszakadtak de megjott szoval semmi sem tuti bisztos.Varunk nem tehetunk mast.

Ez már tuti menszi lesz? Nagyon fájnak a melleim, pont úgy mint menszi előtt! úgy tudom h ha babás vki akkor máshogy kell h fájjon a mell!

11.-ére nem várom!

Legjobb válasz: Szia! Nekünk is lesz picink, és nekem egyáltalán nincsenek tüneteim. Nincs hányingerem, nem fáj a mellem, talán egy nagyon picit érzékenyebb a mellbimbóm, és tegnap este elõször 1 óra hosszára fájt a derekam, de ennyi. EZek a tünetek teljesen változóak... van aki az elsõ idõszakban végig úgy érzi, hogy most azonnal meg fog jönni, annyira hasonló tünetei vannak. Nem kell elkeseredned, csak optimistán! Nagyon sok szerencsét kívánok!

Szia! Nekünk is lesz picink, és nekem egyáltalán nincsenek tüneteim. Nincs hányingerem, nem fáj a mellem, talán egy nagyon picit érzékenyebb a mellbimbóm, és tegnap este elõször 1 óra hosszára fájt a derekam, de ennyi. EZek a tünetek teljesen változóak... van aki az elsõ idõszakban végig úgy érzi, hogy most azonnal meg fog jönni, annyira hasonló tünetei vannak. Nem kell elkeseredned, csak optimistán! Nagyon sok szerencsét kívánok!
A kérdező hozzászólása: köszönöm szépen!próbálok optimistán állni a dolgokhoz, de 16 hónap sikertelen próbálkozás után ez már nem annyira megy!és látod neked is a mellbimbód fáj!ezért írtam h ha babás vki akkor máshogy fáj a cici!nekem nem a mellbimbóm fáj hanem az egáész mellem kivéve a mellbimbómat, mert az nem fáj és ha babás lennék szerintem nekem is a mellbimbóm fájna!de hát majd elválik...!gratulálok a babóhoz!
Szia. 7 hetes kismama vagyok. Kb 4 hete derült ki , hogy babát várok. Nekem nem fáj másképpen a mellem csak tartósabb tehát nem múlik el. Nagyon érzékenyek.A derekam és a hasam fájt de akkor még csak sejtettük hogy baba miatt van. De ez mindenkinél más. Azóta társult a mell fájáshoz a hányinger is.
Szia! Nem hiszem, hogy emiatt el kellene keseredned! Tudom, hogy kevés esélyt látsz, de van akinek egyáltalán nem mások a tünetei, mint mensi elõtt, ezért is hiszik, hogy azonnal megjön és futnak wc-re minden percben... én is ilyen voltam. Hidd el, a remény hal meg utoljára! Nagyon szoritok neked!!! Majd írj!!!

8 hetes állapotos vagyok Aggódom, mert a melleim nem feszülnek úgy, mint idáig Egyébként is kicsik a melleim, de idegesít, hogy most miért nem feszül annyira. Ha elmúlik, vagy minimálissá válik a mellfeszülés attól még lehet minden rendben a babával?

Tegnap voltam UH-n, a babának van szívverése, közel 14 mm-es. Az émelygés megvan. Ennek ellenére aggódom.

Legjobb válasz: Szia! Ezen ne aggódj,ettõl még a babával minden rendben. Nem elõírás hogy egyáltalán érezz valamit is a melleden. Én is igy kezdtem az elején hogy hol feszült meg fájt mintha le akarna szakadni,aztán átváltott és semmit nem éreztem. Nálam mintha hullámokban jönne a mellnövekedés. Mostmár 20 hetes vagyok és a duplájára nõttek pedig én is kis mellû vagyok. Ugyhogy ne aggódj majd beindulnak.

Szia! Ezen ne aggódj, ettõl még a babával minden rendben. Nem elõírás hogy egyáltalán érezz valamit is a melleden. Én is igy kezdtem az elején hogy hol feszült meg fájt mintha le akarna szakadni, aztán átváltott és semmit nem éreztem. Nálam mintha hullámokban jönne a mellnövekedés. Mostmár 20 hetes vagyok és a duplájára nõttek pedig én is kis mellû vagyok. Ugyhogy ne aggódj majd beindulnak.
Minden rendben , emiatt ne aggódj. A mellfeszülés elmúlik, majd késõbb visszajön. Nyugalom! 22 hetes kismama
szia! A cicifeszülés nem kell, hogy állandó legyen. Nekem annyira nem is feszült. Mikor a doki elõször megviszgált , úgy 8 hetes lehettem. Közölte , hogy jók a sejtéseim: terhes vagyok. Erre az asszisztens belekotyogott, hogy milyen tünetei vannak? soroltam , hogy ez meg ez és jött az a kérdés, hogy ..."és mellfeszülés"? Ja, mondom , igen , az is. Tehát nem olyan nagy gond , ha nem mindennap van.Az émelygés se kell, hogy állandó legyen. Én pl. nagyon rosszul voltam az elsõ három hónapban és már örültem neki, ha 1-2 napot "alábbhagyott" a dolog :) Összefoglalva. Nyugi!! :) ) 25 hetes kismami
Ne aggódj! Ha a többi tünet megvan, és tegnap az uh-n is minden rendben volt, akkor nincs gond! Nekem is van hogy egyik nap alig fáj, vagy nem fáj a cicim, a másik nap meg megõrülök! :) Csak jóra gondolj, bár elhiszem hogy idegeskedsz, de az csak árt! Sok boldogságot! 16 hetes kismama
A kérdező hozzászólása: köszi a válaszokat :-) most már nyugodtabb vagyok!
Nekem is kicsik a melleim.Szültem kétszer, (most tervezzük a 3-ik babát).A szülére akkorák lettek a melleim, hogy a tükörbe csodálkoztam is magamon!!!A tejtemelõdésed ha folyamatos és rendszeres lesz, akkor melátod, hogy kár volt izgulnod! Amúgy meg lécci ne idegeskedj ezen a semmiségen, mertazzal még a babának is ártasz! Kellemes babavárást!
Neked egymás felett vannak a melleid, vagy mi ? Mi a a felsõmell?
Általában az emberek azokat a gyakorlatok utálják a legjobban, amelyik a legkevésbé megy. Hülyeséget meg ne csinálj helyette.. Próbálkozz és ha már jobban fog menni majd megkedveled

Ha éttermek, kávézók, bankok, okmányirodák, földhivatalok, posták, takarékszövetkezet, áruházak nyitvatartása érdekli, kattintson ide!