Találatok a következő kifejezésre: Hányszor ébrednek éjszaka a (5 db)

Mennyit esznek a 4 hós babák? Hányszor ébrednek éjszaka?

A kisfiam eddig nagyon jó ev?/alvó volt. Napközben minden rendben, de éjszaka már egy hete másfél, két óránként kel. Ilyen s?r?n nem is tud enni, szerintem "üres" a mellem. Tegnap lemértem a napközbeni evéseit is a legtöbb 100g volt, de ez csak kétszer volt egész nap, a többi 50,70,20. Összesen egész nap 510-et evett. Ez normális ebben a korban? A véd?n? szerint ez kevés napközben is, ezért pótol éjszaka. Most kaptam egy Motilium nev? gyógyszert, amit hét napig kell szednem, meg igyekszem minél többször mellre tenni. Tehetek még valamit, hogy több legyen a tejem, és hogy jobbak legyenek az éjszakák? A kislányomat 14 hónapig gond nélkül szoptattam (egy mellgyulladást leszámítva), sohasem mértem, mindig biztos voltam a gyarapodásában, most meg teljesen elvesztem a számokban, mérlegelésekben. A kisfiam súlya egyébként szerintem jó, a havi egy kg-ot most is meghízta. Kérlek, írjon, akinek van tapasztalata! Köszönöm szépen!

Legjobb válasz: Szerintem nem a tejed kevés, hanem jön a foga, legalábbis ha a mi esetünkbõl indulok ki. Az addig jól szopizó és alvó babám 4 hósan egyik napról a másikra jóval kevesebbet kezdett enni, kb 300 ml-rel kevesebbet és éjszaka is sokszor felébredt, pedig volt tejem rendesen (napi400 ml fölösleg volt lefejve). 5 hós korára 2 foga kint volt.

Szerintem nem a tejed kevés, hanem jön a foga, legalábbis ha a mi esetünkbõl indulok ki. Az addig jól szopizó és alvó babám 4 hósan egyik napról a másikra jóval kevesebbet kezdett enni, kb 300 ml-rel kevesebbet és éjszaka is sokszor felébredt, pedig volt tejem rendesen (napi400 ml fölösleg volt lefejve). 5 hós korára 2 foga kint volt.
Én is inkább a fogra tippelnék. Ha gyarapszik rendesen, akkor elég a tejed. ne aggódj, nem szabad. Nekünk fogzásra nagyon bevált a homeopátiás chamomilla vulgaris 9 ch, napi 1 golyócska, kanál forralt vízben feloldva. Kérdezd meg a védõnõt errõl, vagy a gyógyszerészt. Van 15ch is, de nekünk a 9-est ajánlották. Azóta újra átalussza az éjszakát. 6 hónapos és 2 foga most bújt ki, mindenféle nyûgösség nélkül. Én a kamillának tudom be.

5 hónapos babátoknak milyen a napirendje? Este mikor alszik el, illetve hányszor ébred éjszaka?

nálunk egy ideje átalakultak az esték ,éjszakák,elég korán,7-fél 8 körül elalszik,majd 11 körül eszik,azután felkel 2 majd 5 körül,azután reggel 7.Már egy kicsit kivagyok ett?l az éjszakázástól,nem tudom miért csinálja,akármivel próbálkozom ,mindig a cici nyugtatja meg.

Legjobb válasz: Az én babám 9, negyed 10 fele alszik el és reggel 6-kor eszik,utánna még alszik egy-másfél órát. Lehet a foga miatt nem alszik,vagy csak anya hiánya van.Esetleg már nem elég neki csak az anyatej.Az én babám is azóta alszik ilyen jól mióta mást is eszik,szopi után még valami fõzelék,este is.

Az én babám 9, negyed 10 fele alszik el és reggel 6-kor eszik, utánna még alszik egy-másfél órát. Lehet a foga miatt nem alszik, vagy csak anya hiánya van.Esetleg már nem elég neki csak az anyatej.Az én babám is azóta alszik ilyen jól mióta mást is eszik, szopi után még valami fõzelék, este is.
Fiam este 8fél 9 körül vacsizik utána alszik reggel 6-7 ig van, hogy tovább. akkor reggeli, majd megint alvás. tízóra valamikor 10 és dél közt, ebéd 12-3 között, attól függ mennyit csúszik a napirend, vagy elalszik e. változó. amúgy sajnos már egy hónapja tápszeres, illetve hozzátáplálunk napi 3x.

Kb 2-2, 5 év korkülönbséggel otthon lenni két kisgyerekkel, hogyan bírtátok nappal, ha éjszaka kelni kellett? Hányszor kellett kelni, a nagyobb gyerek nem ébredt?

Tapasztalatokat várok mindenkitõl

Legjobb válasz: 1 év korkülönbség volt. Én elsõ nyöszörgésre ébredtem, rögtön megszoptattam, tisztába tettem, de csak egy kislámpa fényénél, majdnem sötétben. Nem ébredt fel rá se az apjuk, se a másik pici és az egész mûvelet max. félóra volt. Eleinte kétszer kellett kelni a picihez, a nagyobbhoz akkorra már csak egyszer. A nagyobbnak az ágya mellettem volt, ha éjszaka nyöszörgött, csak bedugtam a földrõl felvett cumit a szájába és aludt tovább. Szerintem az volt a lényeg, hogy sötét legyen és síri csend és szokják meg, hogy olyankor nem verünk zajt.

1 év korkülönbség volt. Én elsõ nyöszörgésre ébredtem, rögtön megszoptattam, tisztába tettem, de csak egy kislámpa fényénél, majdnem sötétben. Nem ébredt fel rá se az apjuk, se a másik pici és az egész mûvelet max. félóra volt. Eleinte kétszer kellett kelni a picihez, a nagyobbhoz akkorra már csak egyszer. A nagyobbnak az ágya mellettem volt, ha éjszaka nyöszörgött, csak bedugtam a földrõl felvett cumit a szájába és aludt tovább. Szerintem az volt a lényeg, hogy sötét legyen és síri csend és szokják meg, hogy olyankor nem verünk zajt.
Három lányom van, másfél év a korkülönbség a két nagyobb, és 20 hónap a középsõ és a legkisebb között. Az elsõ három hónap mindig kicsit nehézkes volt, bár csak 2x keltek éjszaka a kicsik. A nagyobbat nem zavarták, mert nálunk a kicsi mindig külön szobában van, de ahogy nyekkent, én már mentem. Három hónapos koruktól viszont átaludták az éjszakát.
Másfél év a korkülönbség közöttük. Külön szobában alszanak. A kicsi velem aludt a nappaliban a elsõ pár hétben, utána tápszeres lett így ha éjszaka ébredt, gyorsan megcsináltam a tápszert evet és visszaaludt. Nekünk nem az eleje volt nehéz hanem a második félév, amikor a picinek ezerrel jöttek a fogai és folyton ébren volt. Nappal sajnos bírni kellett strapát, sokszor 2-3 óra éjszakai alvással is ugyanúgy menni kellett sétálni, takarítani, fõzni, nem volt segítség soha. A férjem késõ este, hulla fáradtan zuhan haza, úgyhogy fáradtság ide, kialvatlanság oda, a gyerekeket el kellett látni. Most 2, 5 a nagy, 1 éves a pici és már sokkal könnyebb. Egyforma a napirendjük, úgyhogy délután mikor alszanak, én is lefekszem.
Két év korkülönbség van a fiaim között. A nagy már 14 hós, még mindig kel éjszaka. Össze kell hozni valahogy az alvásukat, így én is akkor pihemnek, mikor az õ nappali alvásuk van. Most már sokkal könnyebb, mert a nagy ovis. Igazából nekem inkább az volt a nehéz idõszak, amikor a kicsi a 3 nappali alvás helyett 2x aludt. Gyakorlatilag 10-15-ig valamelyik aludt, elég nehézkesen oldottam meg a csöndet, illetve a napi teendõket. Egy szobában vannak amúgy, éjszaka hiába kel fel valamelyik, általában a másikat nem zavarja.
2 év 4 hónap van a gyerekek között, a nagy soha nem ébredt fel a kicsire, igaz én a legkisebb neszre is felkeltem. Kb. három hónapos korától végigalussza mindkettõ az éjszakát, persze azért vannak kivételek. Ebbõl a szempontból szerencsésnek érzem magam. A másodiknál már nem görcsöltem azon, hogy a saját ágyában aludjon éjjel, magam mellé tettem úgy szoptattam, ha elaludtam, akkor maradt mellettem, ha nem, akkor betettem az ágyába. De volt olyan is, hogy reggel négyen ébredtünk egy ágyban. Délután pedig igyekeztem úgy igazítani a nagy alvását, hogy akkor fektettem le, amikor a kicsi szopott, így a kicsit fekve szoptattam, a nagynak meséltem és így mindkettõ elaludt. Most már külön altatom õket délután, a nagy négy éves lesz, addig mesét néz, amíg a kicsit elaltatom, utána pedig õ következik. Általában fél óra különbséggel alszanak el. Persze csak ha a nagy is otthon van, nem pedig az oviban. A veszélyesebb idõszak akkor volt, amikor a kicsi elkezdett kúszni-mászni, megfogta a nagy játékait és akkor voltak csaták, meg ordítás. A kisebbik most másfél éves és eléggé megtanulta megvédeni magát, ha a nagy nyúzza, akkor egyszerûen beleharap. De már egész jól eljátszanak együtt is.


Mikor aludta át először a gyermeked az éjszakát? Hányszor ébred éjjel?

Legjobb válasz: Mindegyik már 2 hónaposan átaludta az éjszakákat. Csak akkor ébredtek fel,ha melegük volt vagy szomjasak voltak. Természetesen akkor is,ha betegek voltak,de ez érthetõ volt.

Mindegyik már 2 hónaposan átaludta az éjszakákat. Csak akkor ébredtek fel, ha melegük volt vagy szomjasak voltak. Természetesen akkor is, ha betegek voltak, de ez érthetõ volt.
Hááát. Négy éves a lányom. Elõször 2 éves korában aludta át az éjszakát, de hét éjszakából legalább 4 éjszakán egyszer-kétszer felébred, mert rosszat álmodik, pisilnie kell, vagy szomjas stb.
20.20 vagyok Azenyem 7 honapos kora ota nem szopik, megis ebred.Szoval nem biztos hogy ha nem cicizne, akkor nem is ebredne.Lehet pusztan csak rossz alvo...
A kérdező hozzászólása: köszönöm
5 hetes, és este 8 -tól hajnal fél 5-ig bírja (pár napja) bár õ tápszeres. A nagyobbik lányom (õ is tápszeres volt) 2 és fél hónapos kora óta alussza át az éjszakát
2 hónapos korától átalussza. Elõtte 2x kelt fel.
9 hónapos kora óta, mióta nem cicizik. Addig egyszer, kétszer kelt, de én nem bántam. Sõt! Sokkal jobbakat aludtam akkor... :) Bár mióta nincs cici sokkal könnyebb elaltatni, és nekem ez okozott inkább frusztrációt. Valamit valamiért...
egy hónapos koráig kétszer kelt, két hónapos koráig egyszer, aztán egyszer sem 2, 5 éves, olyan egy éves kora óta teljesen egyedül alszik el.addig meg úgy aludt el, hogy kicsit ringattam, aztán betettem az ágyába, és elaludt
A kérdező hozzászólása: Köszönöm 2 éves a kisfiam és legalább 4X ébred, valószínû, hogy azért mert még cicizik.
20 hónapos és sosem aludt még át éjjel...3x4x ébred minden éjszaka
2 hónaposan 8-tól reggel fél hétig.
Az elsõ fiam 5 hetesen, és azóta is, ébredés nélkül. A másik még most sem, két éves. Minimum 3-4 szer ébred egy éjjel, de van, hogy óránként.
3 hónaposan , elõtte 8-kor vacsorázott, 2-kor szopott, és kibírta reggel 7-ig.
A kérdező hozzászólása: köszönöm reménykedem, hogy javulni fog a helyzetünk...

Hányszor ébrednek fel éjszaka a babák?

ha lehet olyan anyukák írjanak,akinek 4-5 hónapos a babájuk.A lányom egy hónapja 3x,4x felébred.Már kezd nagyon fárasztó lenni.Kiváncsi lennék ez másnál is így van??Barátnöm lánya,(fél nappal fiatalabb)már átaludja az éjjelt.

Legjobb válasz: Így van:) 4 és fél hósak vagyunk. Én elsõ ébredéstõl vele alszom, így nem vagyok annyira fáradt..

Így van:) 4 és fél hósak vagyunk. Én elsõ ébredéstõl vele alszom, így nem vagyok annyira fáradt..
Én a 2. ébredéskor (kb.4 óra) hagyom magam mellett. Általában fél 5 után már fél óránként ébred.
A kérdező hozzászólása: köszönöm a válaszokat.Akkor nem vagyok egyedül...


Ha éttermek, kávézók, bankok, okmányirodák, földhivatalok, posták, takarékszövetkezet, áruházak nyitvatartása érdekli, kattintson ide!