Találatok a következő kifejezésre: Hány éves hogyan mondjam (9 db)

Hány éves korig mondják egy gyerekre, hogy kislány? És azt, hogy kisfiú?

Inkább megnevezésre gondolok.

Legjobb válasz: Én a 8 éves lányomat még kislányomnak tekintem, a 11 évest már kamaszodónak, tininek:)

Én a 8 éves lányomat még kislányomnak tekintem, a 11 évest már kamaszodónak, tininek:)
Ez vicces kérdés.26éves vagyok van egy 4hónapos kislányom de édesanyám a mai napig van hogy ugy szólit meg hogy kislányom:DDD
A kérdező hozzászólása: Épp erre gondoltam, hogy ha megszólítasz egy gyereket, akkor meddig nevezzük "kicsi"-nek.
2 év
"Emlékeztetnélek, hogy a wikipediát sima mezei emberek szerkesztik és nem véletlenül nem lehet felhasználni szakdolgozatban sem!!! Tehát rohadtul nem olyan, hogy oroszlán jegyûvel nem barátkozom:) Ez tény." 1) Attól hogy valamit három felkiáltó jellel írsz, még nem lesz kevésbé blõd baromság. Évekkel ezelõtt is kihangsúlyozták ezt a tanintézményekben, de nem azért, mert zsigerbõl invalid információ lenne ott, hanem mert minden egyéni munka lényege a több forrásból táplálkozó utánanézés. Egy internetes lexikon, ahol mindent csettintésre, pár másodperc alatt megtalálsz, nem egyenértékû egy adott témában való elmélyüléssel. 2) Tisztán látszik, hogy nem vagy tisztában a wiki oldalak (tehát nem csak wikipedia, de minden más szabad hozzáférésû lexikon) használatával. Egy szócikk szerkesztése nem úgy néz ki, hogy odamegy Jocika, belepiszkít, hasra ütve beleírogat, és minden ami addig ott volt, menthetetlenül elvész. Minden szócikk kezdetétõl fogva naplózva vannak a különbözõ állapotok, és egy-egy szerkesztés után végignézik, és ha nincs forrásmegjelölés, ha vandalizmus volt, akkor visszaállítják az elõzõ állapotot. Ha az hiányos, az is fel van tüntetve. Ha bõvítésre vár, az is fel van tüntetve. Sokszorta kevesebb esélyed van egy internetes, folyamatosan bõvülõ és javított enciklopédiában hibába botlanod, mint egy nyomtatásban megjelent (fix, nem változó) könyvben találni téves adatot. Aki pedig wikipediát magyar nyelven böngész magyar szócikkek között, az számíthat rá, hogy sokkal silányabb változatot fog kapni - csakhogy ez már nem a wikipedia mint jelenség hibája. Picsogni ugyanis ezerszer könnyebb, mint valamit konstruktívan hozzáadni. Ez tény. A kérdezõ feltesz egy kérdést, a válaszom megegyezett volna a másodikéval, így ugyan az az én válaszom is. Margón megjegyzem, leparasztozol másokat, miközben hát-tal kezded a mondatod, majd leírod, hogy te nem hiszel a wikipediában, tehát nem hiszel abban, hogy létezik olyan, hogy wikipedia - amit te ki akartál nyögni, az a "nem hiszel a wikipediáNAK". Ha pedig megcáfolod mások válaszát, akkor teljesen felesleges fennakadni, ha ugyanígy téged is cáfolnak. Elvekkel pedig olyan emberek dobálóznak, akik képtelenek túllátni a sztereotip és berögzült hülyeségeiken, erre volt a példa, de úgy látszik túl magas volt neked felfogni. Ha adhatok egy tanácsot, most próbálkozz azzal, hogy "hát mennyi energiát beleöltél röff röff", de megsúgom, 5 perc sincs ezt így legépelni annak, akinek munkaeszköze a számítógép.
Hát én elvbõl nem hiszek a wikipádiában
A kérdező hozzászólása: Köszi!
"Hát én elvbõl nem hiszek a wikipádiában" Ez nagyjából olyan szemellenzõ, mint az "én elvbõl nem barátkozom oroszlán csillagjeggyel", vagy az "én elvbõl nem ülök buszon borostás férfi mellé". Arról nem is beszélve, hogy ki a búbánatot érdekel? :-)
Emlékeztetnélek, hogy a wikipédiát sima mezei emberek szerkesztik és nem véletlenül nem lehet felhasználni szakdolgozatban sem!!! Tehát rohadtul nem olyan, hogy oroszlán jegyûvel nem barátkozom:) Ez tény. Amúgy kérdezd már meg, hogy érdekel?! Ha ugatni tudsz csak, hozzá se szólj a témához.
Igen, és eközben elhisztek egy csomó ****ságot hobby-honlapokról, amit szintén mezei parasztok szerkesztenek, csak azokon még utána sem lehet nézni, honnan van az anyag. A wikin sem mindig, de legalább általában. Elég sok dologról kerestem már anyagot a weben, de a legtöbb oldal messze nagyobb baromságokat ír a wikinél, fõleg a magyar weben.....

Hány éves korban, hogyan mondjam el a gyerekemnek, hogy nem az igazi apukája neveli?

Az igazi apjával is tartja a kapcsolatot, lassan 2éves, nem hiszem, hogy még felfogná, hogy mi a helyzet. Persze élvezi, hogy amikor minden második hétvégén vele van, sokan körberajongják, de szerintem lassan nem fog tudni mit kezdeni a szituval.

Legjobb válasz: Az én páromék 3 éves volt a gyerek mikor elváltak. A gyerek kezdettõl fogva tudta ki az igazi apukája, bár a csajnak egybõl lett új párja, és zegényt úgy nevelik hogy 2 apja van. Bár már 9 éves de eleinte kb 1 évig nagyon nehéz volt neki össze volt zavarodva, úgye én is ott voltam és hirtelen 4 szûlõje lett, de én nem engedtem neki soha hogy anyának hívjon, és nem is fogom.

Az én páromék 3 éves volt a gyerek mikor elváltak. A gyerek kezdettõl fogva tudta ki az igazi apukája, bár a csajnak egybõl lett új párja, és zegényt úgy nevelik hogy 2 apja van. Bár már 9 éves de eleinte kb 1 évig nagyon nehéz volt neki össze volt zavarodva, úgye én is ott voltam és hirtelen 4 szûlõje lett, de én nem engedtem neki soha hogy anyának hívjon, és nem is fogom.
Én úgy gondolom, hogy az ilyet nem jó egyszercsak elmondani. Szerintem úgy a legjobb, ha folyamatosan, mindig a korának megfelelõ módon beszéltek róla. Újra és újra. Nem úgy, hogy mindig leülsz vele beszélni, csak mindig megemlítve. Az sem baj, ha még nem is egészen érti. De néha jó úgy említeni a nevelõapukát, hogy õ a "Nevelõapuka", a vér szerintit, pedig "a vér szerinti apuka". Nem szeretem azt a szót, hogy igazi. Attól a másik nem igazi? Dehogynem, csak nem a nemzõ. Csak emlegetésszinten jó szerintem ezt mindig felszínen tartani, mert akkor nem lesz trauma, amikor megtudja. Maga sem fogja tudni, mióta tudja, egyszerûen csak tudni fogja mindig. És természetesen, ha kérdez, a korának megfelelõen az iagzat kell neki válaszolni. Én így tartom jónak, mégha megvalósítani nem is a legegyszerûbb.

Hány évesen jött meg az elsõ mentruációd? Mondj el mindent róla! A történetet, hol voltál, hogyan mondtad el anyudnak, örültél neki, vártad, tampont vagy betétet használtál, erõs volt a vérzésed, hány napig tartott. Stb.

Legjobb válasz: Nekemmost 12 évesen2013 dec. 6. Mikulas hozta :) elõjel volt barna folyas mar majdnem fekete volt es ez 5. Vartam nagyon szoltam anyumnak mikor hazaért de õ azt hitte mikor irtam neki hogy a nadrág megfogta a bigyit oszt nem is na igen tettem be betétet persze mivel pénteken jott meg elõször nagyon fajt aznap a puncim de nagy szerencsémre szombaton be kellett menni a suliba es aznap rengeteg volt fel oranként kellett cserélnem... aztan 5. Csütörtök volt ra 1 hétre fejezõdött be 8 nap volt! most kènne valamikor megjönnie de még nem jött meg :( legyen nalad mindig betét

Nekemmost 12 évesen2013 dec. 6. Mikulas hozta :) elõjel volt barna folyas mar majdnem fekete volt es ez 5. Vartam nagyon szoltam anyumnak mikor hazaért de õ azt hitte mikor irtam neki hogy a nadrág megfogta a bigyit oszt nem is na igen tettem be betétet persze mivel pénteken jott meg elõször nagyon fajt aznap a puncim de nagy szerencsémre szombaton be kellett menni a suliba es aznap rengeteg volt fel oranként kellett cserélnem... aztan 5. Csütörtök volt ra 1 hétre fejezõdött be 8 nap volt! most kènne valamikor megjönnie de még nem jött meg :( legyen nalad mindig betét
Nekemmost 12 évesen2013 dec. 6. Mikulas hozta :) elõjel volt barna folyas mar majdnem fekete volt es ez 5. Vartam nagyon szoltam anyumnak mikor hazaért de õ azt hitte mikor irtam neki hogy a nadrág megfogta a bigyit oszt nem is na igen tettem be betétet persze mivel pénteken jott meg elõször nagyon fajt aznap a puncim de nagy szerencsémre szombaton be kellett menni a suliba es aznap rengeteg volt fel oranként kellett cserélnem... aztan 5. Csütörtök volt ra 1 hétre fejezõdött be 8 nap volt! most kènne valamikor megjönnie de még nem jött meg :( legyen nalad mindig betét Ja és suliba jött meg
11 éves voltam, szeptemberben jött meg egy úszós tesiórán. Úszás után az öltözõben vettem észre, átszóltam a barátnõmnek, hogy csajszi, tudsz adni egy betétet? Nem örültem neki, anyáék tortával ünnepelték, aminek méginkább nem örültem, a szüzességem elvesztéséig 13-15 napig tartott és minden hónapban megjött, erõs vérzésem volt akkoriban... Mióta nem vagyok szûz kb 7 napig tart, kb 8 hónapja használok tampont, a vérzés közepes.
Kedves elsõ Válaszoló! Ha decemberben jött meg az elsõ menstruációd, akkor az sem baj, ha a következõ júniusig nem jön meg.
Én nekem szeptember 2-án jött meg 12 évesen. mázlim volt, hogy nem évnyitón, mert akkor ciki lett volna. Reggel, mikor öltöztem, akkor éreztem, hogy a bugyival nem stimmel valami, így lehúztam és láttam, hogy véres. Nem nagy sztori XD kimaradt a következõ hónapban, de azóta folyamatos
13 évesen, egy lovastáborban.Azt hittem, hogy belsõ vérzésem van.:D

Szerintetek hány éves korában szüljön egy nő? (hogy ne mondják róla a háta mögött, hogy felelőtlen, mert fiatalon szült)?

19 éves vagyok, és korán szeretnék gyereket.

Legjobb válasz: Úgy nem fog menni, hogy senki ne szóljon meg valami miatt. Ha pont azt akarod kikerülni, hogy "felelõtlen, fiatal" anyának tartsanak, akkor 25-28 között. De akkor már sokan fanyalogni fognak, hogy a 2. gyerek már késõn jön majd.

Úgy nem fog menni, hogy senki ne szóljon meg valami miatt. Ha pont azt akarod kikerülni, hogy "felelõtlen, fiatal" anyának tartsanak, akkor 25-28 között. De akkor már sokan fanyalogni fognak, hogy a 2. gyerek már késõn jön majd.
Attól is függ, kik mondják, és mennyire adsz a véleményükre. Én 27 évesen is ezt kaptam a karrierista "szinglip.csa" kolleganõktõl. Meg a többiek is, akik vállaltak gyereket. Szerintem érdemes azért huszonéves kor elejét megvárni, ha hamar szeretnéd, akkor is. (Te is sokat változol még, még ha most nem is érzed így).
Akkor szüljön, amikor jobban érdekli az, hogy édesanya legyen, mint a szomszédok és rokonok rosszindulatú megjegyzései. Aki nem a kora, az a körülményei miatt kap megjegyzéseket. Aki emiatt sem, mint mi (29 éves kor, saját lakás, jó állás, stb.), akkor más miatt. Engem a testem miatt szólnak meg, pedig egy dekát sem híztam, de már ketten beszóltak, hogy kövér vagyok. Mindenkinek meg van a maga keresztje. Az más kérdés, hogy nem érdekel mások véleménye.
Szia !én is 19 éves vagyok pár honap mulva 20!a párom 21 lesz, 5éve vagyunk együtt és nagyon szeretnénk kisbabulét :) dolgozunk is rajta már 3honapja de még sajnos nem sikerült , lényeg hogy soha ne mással foglalkozzál és ne másnak a szavára adjál hanem hogy ti mit éreztek ti legyettek boldogak , de ha más néztek mindig nem ti lesztek boldogok hanem az akit figyelembe vesztek! Boldog baba várást :)
Nem korfüggõ szerintem! Ha megvan a kellõ háttér a babához, akkor nem felelõtlenség a gyermekvállalás! Lehet, hogy valakinek ez csak 30-as éveire lesz meg. Én 24 évesen szültem, és tehettem volna már hamarabb is! :)
"Akkor szüljön, amikor jobban érdekli az, hogy édesanya legyen, mint a szomszédok és rokonok rosszindulatú megjegyzései." Egyetértek! Én még épp nem voltam 20 se amikor szültem, és megvolt-van mindenünk, lakás, stb.. Most 9 hós a bébim, egyszerûen imádom, és mindhárman boldogok vagyunk! Igen, megszólnak hogy milyen fiatalon vállaltam babát. És ha ez volt minden vágyam? Nem érdekelnek. Ja és olyan szól meg aki 20 éve 15-16 évesen szült....Haha.. Ha így érzel, ez így van jól, a saját szívetek joga eldönteni hogy érettek vagytok-e egy gyermekáldáshoz, felneveléséhez, ellátásához. Nem az a lényeg, hogy az unatkozók milyen megjegyzéseket tesznek rád! Én csak azt szoktam erre mondani, mindenki a maga portáján sepregessen! :)
Szerintem 25-26 körül az ideális. Addigra befejezheti a tanulmányokat, párt talál közben, és még dolgozik is 1-2 évet.
Szerintem mindenki akkor vállaljon, amikor akar és amikor érettnek érzi magát és a kapcsolatát és anyagilag is van valamennyije, amire gyereket lehet vállalni. Ha ez 19 év, akkor 19, ha 33, akkor 33. Én 22 vagyok, de 25 éves korom elõtt semmiképp nem szeretnék gyereket.
34 évesen szültem mivel csak most jött össze a baba. Nem tudom mondanak-e valamit a hátam mögött, de nem is érdekel. Kivártam, hogy találkozzak a megfelelõ emberrel, az már más kérdés, hogy utána a babára is kellett sokat várni.
nem szabad sokat adni arra, hogy a környezeted mit mond... én 33 vagyok, és most várjuk az elsõ babát, ha tehettem volna, jóval elõbb szülök, de nekünk sajnos ez nem jött össze (sokadik lombikkal, sok év alatt sikerül) most persze én vagyok a karrierista állat, aki most tudott idõt szakítani a gyerekre, és majd késõbb meg babysitter neveli fel :) )) csak mert senkinek nem kötöttem az orrára, hogy évek óta küzdünk :)
Mondani bárki, bármikor, bármit mondhat. Az én anyukám 46 éves, de kb 10 éves korom óta felelõsségteljesebb vagyok nála. Szerintem van aki már 19 évesen is készen állhat rá, és van aki sosem lesz igazán alkalmas arra hogy minden tõle telhetõt megtegyen a gyermekéért sajnos. Ha már nem az a legfontosabb hogy hova járj bulizni, vagy egy stabil kapcsolatod, és megvannak (már amennyire a mai világban meglehetnek) az anyagi feltételek, és minden gondolatod egy baba körül forog, akkor nagy baj nem lehet. Az meg hogy ki mit gondol, teljesen mellékes. Azt úgysem a környezeted dönti el hogy jó anya vagy-e, hanem majd a gyermeked. Minden jót kívánok! (Egy anno 24 évesen babát vállaló anyuka)
Nekem a 23 év az alsó határ. Elõtte azért nem (bár én is nagyon vágytam rá), mert nem fér bele érettségi, felsõoktatás és a két év munka, hogy a két év gyed meglegyen. Ezalatt az idõ alatt ráadásul lehet utazgatni, élni, örülni, hogy a saját keresetbõl lehet ezt-azt csinálni. Én 24 évesen leszek édesanya. Sajnos, a mai világban ez sokak szerint fiatalnak számít. Mi nem akarunk tovább várni, a párom 30lesz és nem csak egy gyermeket szeretnénk.
27 éves vagyok, õsszel születik az elsõ babánk, de így is kapom a lesajnáló pillantásokat és a "hova siettek még?" jellegû kérdéseket. Õszintén, nem értem, de nem is érdekel, akinek úgy tetszik, szüljön 40 évesen, de ne szóljon bele az én döntésembe. Egyébként én kb. 24 éves koromtól éreztem azt, hogy készen állnék egy baba érkezésére.
A kérdező hozzászólása: köszi a válaszokat:) Jennifer, én is boldog babavárást kívánok nektek:)
A kérdező hozzászólása: Köszönöm az eddigi válaszokat..és várom a további kommenteket..:) ))
Úgy kb. 30-tól.
Egy játékos 26-28éves korában szokott lenni a pályafutása csúcsán, utána már öregedõnek mondják. De van aki még utána is játszik 10évig.
35

Azt mondják hogy "kisfiús" arcom van :S Szerinted hány éves vagyok? Lányok válaszát várom!

http://iwiw.hu/pages/image/imagedata.jsp?imageID=161647708&u..

Legjobb válasz: az egyetem/fõiskola mióta szakközép?! egyébként szerintem használj alapozót/korrektort. karikásak a szemeid de nagyon. kicsit betegesnek tûnsz ezen a képen. szerintem 18-19

az egyetem/fõiskola mióta szakközép?! egyébként szerintem használj alapozót/korrektort. karikásak a szemeid de nagyon. kicsit betegesnek tûnsz ezen a képen. szerintem 18-19
de qrva jól nézel ki ^^ jó préda vagy :P hehe hol laksz??ha itt laknál, tuti lekapnálak magamnak..csak legyen önbizalmad, mert VAN mire! pux <3
21?:D
Én 19-nek néztelek (: És tényleg kisfiús az arcod.. De sokan ezt szeretik.
A kérdező hozzászólása: 18:23 Lehet szeretik mégis hátrányosnak érzem (eme adottságom) :( bár nem probálkoztam 14-15 éves lányokkal lehet kellene az idõsebbek valahogy "lekezelnek"...
24 :D
én 17-18-nak tippellek:) nagyon helyes arcod van, nem kisfiús...inkább helyes:) amúgy is sokat fogsz még változni, de így is jóképû vagy, hidd el:)
18nak nézel ki sztem
én is 16-17nek tippeltelek elöször :D
20-21
19nek néztelek
Én is fiatalabbnak tippeltelek a korodnál, de ez azért nem akkora tragédia :) A most lekezelõ lányok pedig 10 év múlva összetennék a két kezüket érted :)
18-20közöttinek nézel ki. 18/L
A kérdező hozzászólása: Köszi a válaszokat :) Örülök hogy megoszlóak a vélemények :) arra a "10 év"-re pedig kiváncsi vagyok :D
A kérdező hozzászólása: 17:13-nak :) Köszi :) Lehet télleg kár hogy messze lakok ;):D
17-18 néztelek :D, de sztem nagyon helyes vagy :D kár h messze laksz :D:D 16/L
18-19
16-17évesnek nézel ki!
Megnéztelek, te 30 éves korodra frankó srác leszel, az tuti!
sztem 21. LoL de am tényleg kisfiús az arcod.:D
A kérdező hozzászólása: Gondoltam h megnézi mindenki az adatlapon:D:D DE nem volt kedvem bárhova is tenni csak idebaszni egy linket :D azért köszi a 16-17 -et sokan ennyit néznek ki:S:S Alapozot???:D Egyszer kiprobálom...Hogy érted h "karikásak" a szemeim??...sokan mondják h szépek a szemeim...de sztem épp ellenkezõleg van ez:S ...
Ha normális arcot vágnál a képen jobban néznél ki...19! Amúgy: alapozó meg korrektor egy pasinak????Hol élsz??
A kérdező hozzászólása: Ooohh :$ köszike:D Kicsi önbizalom van csak kiváncsi vagyok véleményekre koromat illetõen :D am ott van h Nyíregyháza de ott csak kolis vagyok :P lakhely sárospataktól nem messze :D
A kérdező hozzászólása: Hát tudom h nem valami normális a arcom rajta de nem vagyok fotogén szóval a képeim közül ez az egyik legtürhetõbb:D
feltöltenéd valahova máshová? nem vagyok iwiwes :\
A kérdező hozzászólása: rendben mindgyárt megteszem:)
A kérdező hozzászólása: http://kepfeltoltes.hu/view/100402/user_9057292_126789349026.. tessék :)
17? (nem néztem meg az adatlapod, csak tippeltem:D)
19-20. Csak azért, mert az én barátom 23 éves és szintén kisfiús: ahhoz viszonyítva.

2010. 02. 02-től itthol vagyok a kislányommal gyeden, és gyesen! 2 év után 30 évesen + az 1 gyerek után hány nap szabadság jár? Kötelezhet a munkáltató arra, hogy gyes alatt fel mondjak?

Legjobb válasz: Nem kötelezhet rá, hogy felmondj. Erre még akkor sem kötelezhet, ha nem vagy védett ( a kicsi 3 éves koráig a rendes felmondással szemben védett vagy), ha nem akarja, hogy ott dolgozz, akkor fel kell neked mondjon, de kötelezni nem kötelezhet. 22 nap rendes éves szabi jár, ha betöltöd a 31-et, onnantól 23. Plusz a gyerek után még 2 nap évente neked is, és az apának is.

Nem kötelezhet rá, hogy felmondj. Erre még akkor sem kötelezhet, ha nem vagy védett ( a kicsi 3 éves koráig a rendes felmondással szemben védett vagy), ha nem akarja, hogy ott dolgozz, akkor fel kell neked mondjon, de kötelezni nem kötelezhet. 22 nap rendes éves szabi jár, ha betöltöd a 31-et, onnantól 23. Plusz a gyerek után még 2 nap évente neked is, és az apának is.
szivesen
A kérdező hozzászólása: oh, sok szerencsét:)
Hát elég magas de még szetnék nõni 5 centit :) A "kiszemeltem" 157 magas :)
A kérdező hozzászólása: hogy jó magas a 192 ^^
Mire írtad, hogy az igen?
Ha szerinted kövér vagy, akkor pszichológusra van szükséged.
A kérdező hozzászólása: azzzzzzigen :DD vörös hajam van meg kék szemem, én nem látom magam annyira kövérnek mondjuk, de azért mégis..^^
Nekem is pici lányok a gyengéim, vagyis csak egy. Én 192 vagyok :)
Basszus. Ne a kilókat nézd hanem a tükröt..ott látod, hogy kövér vagy-e vagy sem. Sportolj, egyél normálisan és jó alakod lesz.
A pici lányok a gyengéim. Alacsony fiú vagyok amúgy is. :D
küldj egy képet az alakodról, úgy meg tom mondani :) meg különben is kíváncsi vagyok egy apró lány milyen is husisabban :D
pont így jó
Én ugyanakkora és ugyanannyi éves vagyok mint te, csak 46 kg.. Szerintem azért 1-2 kg lemehet, persze csak ha te is jónak látod. Amúgy ha zavar a súlyod, akkor meg kezdj el edzeni.
egyáltalán nem sok
A kérdező hozzászólása: jó, de hogy??..
ha soknak gondolod/gondolják menj le 45-50 kiló közé...
Köszi.

Ha éttermek, kávézók, bankok, okmányirodák, földhivatalok, posták, takarékszövetkezet, áruházak nyitvatartása érdekli, kattintson ide!