Találatok a következő kifejezésre: Gyermekelhelyezésnél előny hátrány-e, ha (1 db)

Gyermekelhelyezésnél előny vagy hátrány-e, ha én már új kapcsolatban élek?

Van egy 9 hónapos kisfiam, az apjával már akkor szétváltunk, amikor terhes voltam. Csak kétszer látta a fiát, gyerektartást nem fizet, viszont sokszor fenyeget?zik, hogy majd úgyis nála lesz elhelyezve a gyerek, mert neki az ügyvédje azt mondta. Amúgy külföldön dolgozik, az egész családjával rosszban van, egyáltalán nem tudja, mit kell egy gyerekkel csinálni, szóval nem tudom, milyen esélyei lennének. Ellenem azt akarja felhozni, hogy dohányzom, iszom, erkölcstelen vagyok. A dohányzás igaz (nem mintha bármit is számítana), inni nem iszom, max ha egy hónapban egyszer elmegyek szórakozni, ami sztem nem sok. Viszont nekem azóta új párom van, nemrég költöztünk be a saját otthonunkba. Az exem szerint ez is azt bizonyítja, hogy én erkölcstelen vagyok, és úgysem maradhat nálam a gyerek. Ez igaz lenne? Én úgy gondolom, az csak jó egy gyereknek, ha nem egyedül nevelei az anyja, hanem van férfi is a háznál, aki neveli, szereti. Most akkor hogy van ez? Már egyfolytában ezen agyalok, állandóan ideges vagyok, pedig szerintem ebben az ügyben nem én vagyok az, aki nem szül?höz és feln?tt emberhez ill?en viselkedik.

Legjobb válasz: ne légy ideges. a kérdés saját tulajdonu az otthonotok? (neked is rajta a neved)mert ez sokat dob a latba. de ha albérlet is és rendesen fenttudjátok tartani, nincsenek fizetési elmaradások esetleg közmüvek, bank felé tartozás akkor ebbe nem fognak bele kötni. ami tuti mindig a gyerek érdekét nézik. ha az apa nem tartozkodik itthon, pl külföldi bejelentett munkája van akkor semmi esélye. arra viszont van hogy vissza menöleg ki kell fizetnie a gyerektartást, ha ezt nem tezsi akkor beterhelik a munkáltatóját vele és havonta a munkáltatója utalja neked a pénzt. szerintem nincs olyan bíroság aki neki ítélné a gyereket. ha lehet akkor most mellözd a havi 1x-i szórakozást is (késöbb nyugottan). a párod meg tuti nem hßátrány, ha esetleg elvenne még elöny is lenne.

ne légy ideges. a kérdés saját tulajdonu az otthonotok? (neked is rajta a neved)mert ez sokat dob a latba. de ha albérlet is és rendesen fenttudjátok tartani, nincsenek fizetési elmaradások esetleg közmüvek, bank felé tartozás akkor ebbe nem fognak bele kötni. ami tuti mindig a gyerek érdekét nézik. ha az apa nem tartozkodik itthon, pl külföldi bejelentett munkája van akkor semmi esélye. arra viszont van hogy vissza menöleg ki kell fizetnie a gyerektartást, ha ezt nem tezsi akkor beterhelik a munkáltatóját vele és havonta a munkáltatója utalja neked a pénzt. szerintem nincs olyan bíroság aki neki ítélné a gyereket. ha lehet akkor most mellözd a havi 1x-i szórakozást is (késöbb nyugottan). a párod meg tuti nem hßátrány, ha esetleg elvenne még elöny is lenne.
A volt férjed csak fenyegetõzik, de ha minden úgy igaz, ahogy itt leírtad, nem igazán ítélhetik neki a gyereket. Ha a bíróságon elõadod, hogy nem fizet gyerektartást, nem kíváncsi a fiára, ráadásul külföldön él egyedül (tehát õ maga nem tudná nevelni, hiszen dolgozik, valószínûleg bébiszitter vigyázna rá, ha neki ítélnék), nincs az a bíróság, aki elvenné tõled, fõleg nem ilyen kicsi korban! Nyugodj meg, nem vagy erkölcstelen pusztán azért, mert van egy szeretõ új párod, aki a gyereket is a sajátjaként szereti! Gondolom, azért neki is van nõje, akár bevallja, akár nem... Szerintem ne foglalkozz vele, csak a szája jár! Sok sikert a perhez! :)
Minden esetre az is sokat nyom a latba, hogy a gyerekét még csak kétszer látta.Ilyen esetben még az apai jogokat is megvonhatják igaz akkor gyerektartást sem kell fizetnie.Viszont tényleg ne járj addig szórakozni, még havi egyszer sem.Az, hogy új párod van inkább jó pont a bíróság elött.Ez is azt bizonyítja, hogy alkalmas vagy a családi életre.Szóval szerintem nyert ügyed van a perben, az õ ügyvédje (ha létezik egyáltalán)nem sok mindent tehet, mert a törvény rá is vonatkozik.
Ja és még csak annyit, hogy a gyerektartást fél évre visszamenõleg lehet behajtatni rajta, de egy ismerõsömnek a volt asszonya még a szülés költségeit és a kelengyepénzt is bevasalta az ismerõsömön, szóval ha mást nem is , de egy tanácsadás erejéig érdemes elmenni ügyvédhez. Kb 5000 ft.
Szerintem is nálad maradhat a gyermek. Viszont a bagóról a legkomolyabban mondom, szokjál le minél hamarabb!!! A gyereknek nagyon nem tesz jót, és rossz példát mutatsz! (és mellesleg több is marad a kasszában)
A kérdező hozzászólása: Köszi a válaszokat! Ja igen, a lakás a kettõnké, persze hitelre, de hát ki az, aki a mai világban nem hitelre vesz lakást... Szóval akkor amíg le nem zárul a per, ne menjünk szórakozni? Köszi a jótanácsot, ezt megfogadom. Igazából a gyerektartással már régóta nem foglalkozom, inkább ne fizessen az exem, csak ne legyen a gyerek közelében, mert nagyon rossz hatással lenne rá, fõleg a késõbbiekben. Amúgy ha normális ember lenne, akkor nem lenne ez probléma, de teljesen kifordult önmagából. Nem mintha az elmúlt 6 hónapban bármi jelét is adta volna annak, hogy kíváncsi a fiára, inkább arról van szó, hogy engem akar büntetni, amiért már nem vagyunk együtt (én hagytam el, mivel terhesen kezet emelt rám). Az a baj, hogy egy kicsit még mindig tartok tõle, pedig már hónapok óta a színét sem láttam. Ja, és igen, külföldön dolgozik, de készül haza. De remélem így sincs esélye.


Hasonló válaszok

A kérdés szövege Válaszok száma

Gyerektartás szociális segélyből?

iróságon meglett állapitva gyerektartás de szociálisra kerültem ami 22800 ezt két hónapig kaptam és azalatt a két hónap alatt nem fizettem semmit ezt követelhetik rajtam visszamenőleg?mert már most dolgozom

2

Kaphatom a gyerektartást akkor is ha a 18 éves fiam nem végezte el a szakközépiskolát, és most szakmunkásba akar iratkozni?

A volt párom arra hivatkozik, hogy 4 évet kifizetett már,de arról nem tehet, hogy megbukott mindig a gyerek.Ha benyújtja a fizetési kötelezettség megszüntetését, mennyi esélye lehet, hogy el is veszik tőlem?

9

Hogyan tudod 2 gyermeked és magad eltartani?

Van munkahelyed? Hogyan lett? Mennyi pénzed van egy hónapra?

29

Miert van ennyi penzehes ex feleseg, ex baratno?

Miert kell a bort is lehuzni az aparol? Egy anya ugy vallaljon gyereket, ha tud is rola gondoskodni, ne csak a penz lebegjen a szemuk elott.. Irrealis gytartasi osszegeket kovetelnek, 40-50-60-70 ezreket. Ez szinte mar fizetes... Anya vagyok, egyedul nevelem a gyerekem. 15ezres gytartast kapok, de az apuka ezen felul vasarol a gyerekenek, aminek orulok. Sokkal jobb, es nem erhet tamadas.. Ismeroseim korebe olyanok vannak h amulok es bamulok... Lakas koveteles amihez semmi koze az asszonynak stb... Tenyleg erdekelne mire jo, illetve nem lenne jobb bekessegben?? Apak is tobbet tennenek a gyerekekert.. Igy csak marad a negativ kritika es valljuk be, jogosan

26

Ha az ingatlan 50 %-ban az egyik fél nevén van, de ő ténylegesen csak 37, 5 %-át fizette, akkor?

Házasság előtt szerzett ingatlanról van szó.
Az önerőt közösen fizették 50-50 arányban.
Az ingatlan 25 %-át fizették hitelből.
A hitelfelvét a házasság előtt történt.
A hitel csak "A" nevére került, mert "B" épp munkanélküli volt (adóstársként se tudták bevonni).
A hiteltörlesztésre már a házasság alatt került sor (a 10 éves futamidőből 9 a házasság alatt).
"B" ekkor már dolgozott (illetve volt, hogy "A" nem dolgozott), a törlesztőket közösen fizették.

Ha vagyonmegosztásra kerül sor, ki mennyit kap?
A tulajdoni lapon szereplő arány számít vagy a tényleges hozzájárulás?
A kevesebbet hozzátevő (B) követelhet 50 %-ot?

6

Gyerek elhelyezési ügyben miért 99%ban az anyánál helyezik el akkor is a gyereket ha az bizonyìthatóan nem a jó a gyereknek?

Ahogy irták már páran ha nem drogos,alkoholista az anyának itélnek.szerintem sok esetben nem a gyerek érdekében döntenek,hanrm mert valamikor valamelyik idióta ezt elfogadtatta törvényben.
A törvény az apákért semmit nem tesz...

14

Kié lesz a gyerek?

A párom előző kapcsolatából született egy kislány másfé éves koráig együtt laktak de annyira veszekedtek anya,apa hogy elköltözött a nagyi városába ahol mindent az apa,anyòs fizettek múlt hét végén fogta magát és éjjel háromkor meglépett a gyerekekkel,egy váltás ruhát vitt magával a lakás feldúlva és nem mondta el hol vannak.közben született még egy gyerek amit nem akart hogy az "apa" a nevére vegyen.most a gyerek láthatását is megtagadta,ajándékot ami gyümit,joghurtot,kifestőt tartalmazott elutasìtotta.most az anya a szüleinél lakik a gyerekeknek nincs jóformán semmilye.bìrósági eljárás lesz és azt mondták az dönti el igazán kinél marad hogy kihez kötődik leginkább.ìgy hogy láthatást is megtagad hogy kötődjön az apához.a gyereket berángatták a házba és ott sìrt amikor ott voltunk és előre megbeszélt időre mentünk.szerintetek ezek után is az anyánál marad?apa látogatta a gyereket rendszeresen.adott pénzt is pedig nincs semmi bìrósági papìr eddig.nahyon el vagyunk keseredve.anyának nincs pénze csak amit a gyerek után kap,felelőtlen számít ez valamit?segìtsetek

12

Mennyi esélye van apukának a gyermekekre?

Férjem többször is megcsalt a házasságunk alatt most csütörtökön lesz az első tárgyalás apuka és anyós is azzal fenyegetőznek, hogyha magas gyerektartást merek kérni elveszik a gyerekeket. Fiam 15 hónapos második gyermekünk jövő hónapban születik meg. Apuka alig alig látogatja a gyermeket nem igazán foglalkozik vele összevissza jön hozzá folyton könyörgök neki. nem tudnám elviselni ha elvennék a fiamat tőlem csak a gyerektartás miatt. Anyósom is állandoan hívógat hogy mit képzelek magamról hogy nekik viszik a házat meg a kocsikat én meg pénzt merek kérni és még azt is elvárom, hogy apuka látogassa a gyereket.

19

Jogosan várja ezt el a férjem exe?

Eddig a közös gyerek után a párom igényelte a családi adókedvezményt, az előző házasságomból született fiam után én. A férjem fizetett a volt feleségének 20%gyerektartást, ez havonta 20-22000Ft volt, mert vonták az adókedvezményből is a 20%-ot. Most a férjem elveszítette a munkáját és úgy döntöttünk, ő marad itthon a 1,5 éves gyermekünkkel gyes-en és később a kicsivel is ő lesz itthon (9 hetes terhes vagyok), én dolgozok tovább. Emellett abban maradtunk, hogy a gyerekek utáni adókedvezményt ezután én fogom igényelni.
Úgy éreztük tisztességesnek, hogy az ex inkább a férjemtől tudjon ezekről a dolgokról, ezért a hétvégén mikor hazavittük a kislányt, megpróbáltuk ezt megbeszélni vele. Úgy gondoltuk, a gyes öszegét megkapja gyerektartásnak, szóval nem a minimumot adnánk ezután sem, de az exe hatalmas patáliát csapott, hogy mi meglopjuk a gyerekét, mert az általunk kapott családi adókedvezmény 20%-a is őt illetné és kiszámolta, hogy az +20000Ft lenne és ezt is követeli, akár jogi úton is.
Nem vagyunk jártasak ebben a témában, ezért szeretném megkérdezni, hogy ilyet tényleg megtehet? Járt már más is így? Mi lett végül?
Már feltettem ezt a kérdést, de sajnos áttették másik kategóriába, az ott kapott válaszok pedig elég vegyesek voltak, főleg a privát üzenetek.

10

Mi a válás pontos menete? Mennyibe kerül? Közös megegyezéssel hogy kell beadni? Nincs közös vagyonunk se gyerekünk!

0

Ha éttermek, kávézók, bankok, okmányirodák, földhivatalok, posták, takarékszövetkezet, áruházak nyitvatartása érdekli, kattintson ide!