Találatok a következő kifejezésre: Felnőtt fejjel meg lehet (3 db)

Felnőtt fejjel meg lehet tanulni énekelni?

Olyan (táncos) közösségbe járok, ahol majd' minden lánynak/n?nek jó hangja van. Szeretnék én is úgy énekelni... feln?tt embert meg tudnak tanítani (még) jól énekelni? Vagy ez nem a kortól függ? Nincs azért bot fülem teljesen :)

Legjobb válasz: Ha nincs botfüled, az még nem azt jelenti, hogy hangod is van. Azt kell tudnod, hogy van-e elfogadható hangod az énekléshez, mert akkor tanulással, gyakorlással lehet valamit kihozni belõle.

Ha nincs botfüled, az még nem azt jelenti, hogy hangod is van. Azt kell tudnod, hogy van-e elfogadható hangod az énekléshez, mert akkor tanulással, gyakorlással lehet valamit kihozni belõle.
Szerintem kellõ elszántsággal és gyakorlással bármilyen hangot sikerre lehet vinni, csak meg kell találni a megfelelõ mûfajt. Lásd pl. Hernádi Judit, Amanda Lear, Kern András... messze nem azok a hangok, amikre általában azt mondaná az ember, hogy ez igen!, és mégis, megtalálták a maguk kis niche-jét, ahova pont az õ hangjuk passzol. Ha meg tényleg nagyon durva hangja van az embernek, még akkor is elmehet egy black metal bandába hörögni vagy károgni. Ha meg nagyon magas, akkor tárt karokkal várja az opera. Szóval csak nézelõdni kell, hogy hova is való az ember hangja. :)

Hogy lehet az, hogy valaki felnőtt fejjel, apaként jön rá arra, hogy a férfiakhoz vonzódik és még kapcsolata is van?

Én hetero vagyok, és nem értem.. Volt nővel dolga, ha születtek gyerekei, de miért mégis a férfiak jönnek be neki? Valaki témához értő? Nem ítélem el, csak egyszerűen nem értem..

Legjobb válasz: Ötös nagy igazságokat írt, valóban. Félelmetes számomra, hogy az emberek mennyire nem képesek szabadulni a tökéletes jóság és a puszta, merõ gonosz berkeibõl. Ez egyszerûen azért van, mert a konzervatív nevelés idomítás, nem más. Az önálló döntés egy gyereknél kizárva, helyette beléjük van verve, hogy amit apa és anya csinál, az a jó, és azt kell követni, mert a gyerek alsóbbrendû. A szerencsétlen ebben nõ fel, és ha apa és anya értékrendje nem terjed ki valamire, akkor a gyerek megkergül, mert képtelen újat befogadni. Jelen pillanatban a magyar társadalom ebbõl áll. Csak jó van meg rossz, fekete és fehér. A b*ziság az rossz, a nem b*ziság az jó. Egy férj akkor rossz férj, ha ver és/vagy iszik, egyébként jó férj. A feleség akkor rossz feleség, ha nem fõz és költi a pénzt, amúgy jó. Ha valami miatt kisiklik az életed, az csakis azért van, mert mások rossz körülményeket tettek köréd - puszta gonoszságból persze -, te biztosan nem hibáztál. Ennek megfelelõen itthon a cigányok miatt rossz a közbiztonság, a zsidók miatt nincs munka, a kommunisták miatt adósodott el az ország, a bankok miatt adósodott el a lakosság és persze a média és a b*zik miatt hülyék a gyerekek. A válság csakis zsidó összeesküvés eredménye lehet, az AIDS egy biológiai fegyver, a kiszámíthatatlan idõjárás azért van, mert a tõkések mérgeket permeteznek ránk, a népet meg szándékosan butítja a kormány - mintha nem lenne magától is épp elég sötét mindenki. Egyszerûen olyan értékrendre vannak nevelve az emberek, hogy képtelenek kettõnél több színben nézni a világot. Ha azt mondom neki, ez itt piros, akkor elbizonytalanodik és dühös lesz, mert a világa arra épül, hogy minden vagy fekete, vagy fehér. Aztán egyszer születik egy lila gyerek. Azt mondják neki, legyen fehér, mert a fekete az rossz. Õ elkezd gondolkodni, hogy õ lila, erre szúrós szemmel ránéznek: - FEKETE AKARSZ LENNI FIAM? - Neeem, apa, dehogyis. A gyerek megveszekedetten igyekszik fehér lenni, de attól õ még lila marad mindig is. A szép az, hogy apa sem volt fehér, senki sem fehér, mint ahogy senki sem fekete. Gyönyörû színpompában élnénk, ha nem akarnánk folyton egymásra és önmagunkra fekete és fehér zsákokat húzogatni éjjel nappal. A legnagyobb baj az, hogy a nevelési probléma tranzitív reláció, mert amit kaptál, azt adod tovább. Ha az életed arra a frusztrációra ment rá, hogy megveszekedetten hipózod a bõröd, nehogy a valódi színed meglássák, akkor te is éppúgy fel fogsz háborodni, ha a gyerekednek zöld színe van, mert a te fiad ugyan nem lesz zöld, de legalábbis szakadjon bele a birkaságba pont úgy, ahogy a fater. És egyszerûen a hideg ráz, amikor ezek a végletekig frusztrált, lelkileg megnyomorodott emberek meg akarják neked magyarázni, hogy a szabadság rossz dolog, mert alapjaiban remeg meg az egész életfelfogásuk, és ezt nem bírják feldolgozni. Õk már egyszerûen színvakok, olyanok, mint az egész életükben láncon tartott kutyák: leveheted a láncot, akkor sem KÉPESEK messzebb menni, és nyüszítve küzdenek, nehogy el kelljen hagyniuk az életterüket.

Ötös nagy igazságokat írt, valóban. Félelmetes számomra, hogy az emberek mennyire nem képesek szabadulni a tökéletes jóság és a puszta, merõ gonosz berkeibõl. Ez egyszerûen azért van, mert a konzervatív nevelés idomítás, nem más. Az önálló döntés egy gyereknél kizárva, helyette beléjük van verve, hogy amit apa és anya csinál, az a jó, és azt kell követni, mert a gyerek alsóbbrendû. A szerencsétlen ebben nõ fel, és ha apa és anya értékrendje nem terjed ki valamire, akkor a gyerek megkergül, mert képtelen újat befogadni. Jelen pillanatban a magyar társadalom ebbõl áll. Csak jó van meg rossz, fekete és fehér. A b*ziság az rossz, a nem b*ziság az jó. Egy férj akkor rossz férj, ha ver és/vagy iszik, egyébként jó férj. A feleség akkor rossz feleség, ha nem fõz és költi a pénzt, amúgy jó. Ha valami miatt kisiklik az életed, az csakis azért van, mert mások rossz körülményeket tettek köréd - puszta gonoszságból persze -, te biztosan nem hibáztál. Ennek megfelelõen itthon a cigányok miatt rossz a közbiztonság, a zsidók miatt nincs munka, a kommunisták miatt adósodott el az ország, a bankok miatt adósodott el a lakosság és persze a média és a b*zik miatt hülyék a gyerekek. A válság csakis zsidó összeesküvés eredménye lehet, az AIDS egy biológiai fegyver, a kiszámíthatatlan idõjárás azért van, mert a tõkések mérgeket permeteznek ránk, a népet meg szándékosan butítja a kormány - mintha nem lenne magától is épp elég sötét mindenki. Egyszerûen olyan értékrendre vannak nevelve az emberek, hogy képtelenek kettõnél több színben nézni a világot. Ha azt mondom neki, ez itt piros, akkor elbizonytalanodik és dühös lesz, mert a világa arra épül, hogy minden vagy fekete, vagy fehér. Aztán egyszer születik egy lila gyerek. Azt mondják neki, legyen fehér, mert a fekete az rossz. Õ elkezd gondolkodni, hogy õ lila, erre szúrós szemmel ránéznek: - FEKETE AKARSZ LENNI FIAM? - Neeem, apa, dehogyis. A gyerek megveszekedetten igyekszik fehér lenni, de attól õ még lila marad mindig is. A szép az, hogy apa sem volt fehér, senki sem fehér, mint ahogy senki sem fekete. Gyönyörû színpompában élnénk, ha nem akarnánk folyton egymásra és önmagunkra fekete és fehér zsákokat húzogatni éjjel nappal. A legnagyobb baj az, hogy a nevelési probléma tranzitív reláció, mert amit kaptál, azt adod tovább. Ha az életed arra a frusztrációra ment rá, hogy megveszekedetten hipózod a bõröd, nehogy a valódi színed meglássák, akkor te is éppúgy fel fogsz háborodni, ha a gyerekednek zöld színe van, mert a te fiad ugyan nem lesz zöld, de legalábbis szakadjon bele a birkaságba pont úgy, ahogy a fater. És egyszerûen a hideg ráz, amikor ezek a végletekig frusztrált, lelkileg megnyomorodott emberek meg akarják neked magyarázni, hogy a szabadság rossz dolog, mert alapjaiban remeg meg az egész életfelfogásuk, és ezt nem bírják feldolgozni. Õk már egyszerûen színvakok, olyanok, mint az egész életükben láncon tartott kutyák: leveheted a láncot, akkor sem KÉPESEK messzebb menni, és nyüszítve küzdenek, nehogy el kelljen hagyniuk az életterüket.
Kezdjük ott, hogy a melegek nagy része nõvel kezdi, csak késõbb dõl el benne, hogy neki nem ez való. Eddig egyetlen olyan meleget ismertem, aki azonnal pasival kezdte volna. Ennek viszont szerintem nem az az oka, hogy ez akkor még ne alakult volna ki benne, egyszerûen sokáig tiltakozik ellene. Amit a soviniszta emberek erkölcsös viselkedésnek hívnak, az nem más, mint kényszer. Az emberen fiatal korában akkora alkalmazkodási kényszer, akkora társadalmi nyomás van, amit képtelenség feldolgozni, fõleg, ha nem is ismeri az ember önmagát. A delikvens felnõ, és próbál úgy élni, ahogy elvárják tõle. Iskola, aztán munka, aztán család, lakáshitel. Idáig az út teljesen kikövezett neki, nem is kell gondolkodni. Nem élvezi õ, nem különösebben vonzódik a párjához, de TUDJA és MEG VAN GYÕZÕDVE, hogy ennek így kell mûködnie. Egyszer csak azon találja magát, hogy 25-30 éves, dolgozik, minden ismerõse megházasodott. A szülõk b*szogatják, hogy "jaj, fiam: mikor nõl mán be a fejed lágya". Kényszeresen próbál alkalmazkodni, mígnem talál magának egy nõt. Õ boldog, mert végre mindenki büszke rá, a nõ is boldog, mert végre megkérik a kezét, végre menyasszony lehet - és persze rajta sem kicsike a kényszer otthonról, így õ viszont már õ is megfelel. Nem különösebben jó a kapcsolat, de nem is különösebben törõdnek ezzel, mert így végre meg tudnak felelni az elvárásoknak. Aztán összeházasodnak, a következõ lépés a család. A gyerekek születése általában eleve komoly problémaforrás a szexuális életre nézve (gyakori probléma, hogy a nõ teljesen belefeledkezik a gyerekekbe, és nem foglalkozik a férjjel), itt viszont motiváció egyik fél részérõl sincs, tulajdonképpen teljes békében létezhet a család. Nevelgetik a gyereket, egyengetik a karriert, különösképpen nem hiányoznak egymásnak, de valószínûleg teljesen jól meg is férnek egymás mellett. A szög viszont elkezd kibújni a zsákból. Ennek baromi egyszerû oka van: minden elvárás ki lett pipálva, fel lehet lélegezni. Csóri ember mostanra jutott el odáig, hogy mindent elért, amit MÁSOK vártak el tõle, és most kezd el azon gondolkodni, ki is õ valójában. Ekkor elkezd benne motoszkálni egy gondolat. Telnek az évek, nõnek a gyerekek, így õk is egyre kevesebb terhet raknak apa nyakába. Apa egyre kevésbé tud szabadulni a gondolattól. Aztán a gyerekek kirepülnek, a ház ki van fizetve, az asszonnyal már nem köti össze lelkileg semmi sem. Mondjuk úgy 50 éves korára a faszikám eljut odáig, hogy nem lóg a nyakán senki, elkezdhet ÉLNI. Ha pedig éppen meleg, akkor egyszerûen felszínre tör a dolog. Amit leírtam nem a melegek életpályája, hanem szinte bárkinek, aki ebbe konzervatív közegbe születik. Példát csak a fenti karriermodellre kapsz a szüleidtõl, ha bizonytalan vagy, hogy ez neked való e, akkor a környezeted "jótékonyan" igyekszik meglökni téged a megfelelõ irányba. Tulajdonképpen neked szegezõdik az összes tekintet: mi a baj veled? Miért nem? Mit akarsz? Mikor nõsz fel? Te pedig nem akarsz az az ember lenni, aki nem képes felnõni, nem akarsz az lenni, akivel baj van, meg akarsz felelni. Ezért aztán az életed kétharmadát börtönben éled le, csak ne b*szogassanak. Rémisztõ az egész, és az a durva, hogy azokkal, akik csinálják, nem is lehet ezt megértetni. Csak tolják tovább és tovább: "mikor megyünk már lagziba?", "mikor lesz már unoka?", "kééépzeld, már a Petiék is eljegyezték egymást". Aztán meg jönnek a szar házasságok sorban, mert egyszerûen fellélegeznek az emberek, hogy van kivel házasodni, nem nézik õket selejtnek. Nem nézik, hogy kivel, nem nézik, hogy milyen lesz, csak legyen már. A nõknél ezért tart csak az esküvõig az eufória, a pasik ezért mennek egybõl k*rvázni, ha valami nem oké. És a sok konzervatív gyökér nem képes megérteni, hogy a társadalom nem attól lesz jobb, hogy mindenkit belekényszerítenek a gyereknevelésbe, aki NEM ALKALMAS RÁ. Ezt egyszerûen nem képes az agyuk befogadni. Azon tudnak pattogni, hogy egy b*zinak nem szabad gyermeket nevelni, mert azt hiszik, hogy egy meleg majd meleg gyerekeket nevel (nem tudom felfogni), de azt egyszerûen nem lehet beleverni a sötét fejükbe, hogy ha egy ember - legyen akármilyen trú, kib*szottul, erkölcsösen, árja hetero - frusztrált és kényszerbõl csinál valamit, abba a valamibe bele lehet szarni.
Ez a latens homoszexualitás. Az egyén értékrendje annyira elutasítja és annyira fél a társadalmi ítélettõl, hogy az agy "becsapja" magát és heteroszexuális magatartást tanusít. Aztán az életközépi válság alatt átgondolja, felszínre törnek az elfojtott vágyak ...és bummm! Szomorú történet, fõleg, ha egy család megy szét emiatt. Nagyobb toleranciával elkerülhetõ lenne .(((
olyan éles -igaz társadalom kritikát fogalmaztatok itt meg ketten, hogy elevenembe vágott. nem is tudom az elragadtatásom legyen e nagyobb a mélabúnál..-miért is ? mert szívmelengetõ mikor más síkon mozgó emberek klaviatúrát ragadnak!! a fájdalams is mert.. én már csõlakó vagyok. elismétlem nektek: csõlakó. A múltam megaláztatások, rossz döntések érzelmi kérdõjelek sora volt. Megvásárolt bizalommal, elárult hittel, sok félelemmel hiába való feloldási kísérletekkel. a jövõ perspektívája:..szánsájnnn..homokos tengerpartról úszás a gyönyörbe.. reggel egy kis joghurt ((bifiduszesszenzisszel)) -szigorúan a szín miatt.. bár már tévém sincs igy csak emlékbõl idézem a "hasznos"agymosást..-aztán éjszaka valami kis kéjes élvezet felnöttmozi formájában az érzelmi kiüresedés és tehetetlen vákuumban levés kompenzációjaként. ésss a jelenem..- felsejlõ derüvel vegyes nihil. vissza elejére: beszorultam egy csõbe. Végül is arra az álláspontra jutottam hogy csak egy igen szûk mozgás tér az amiben tehetek mert többet már nem bir el a pszichém . próbáltam áttörni a gátakat ..de általában lepattantam. ha mégis sikerült valamicske..már nem tudtam átérezni.., nem volt jelentõsége. nem tudtam miért küzdök, és hakicsit boldog lettem bûntudatom támadt.. vannak társadalmi játékszabályok amik egzisztenciális szinttõl függetlenül adottak igy igazándiból csak azt választhatom meg ha ügyesen cselekszem h ebben a voatkozásban mit változtatok-->trabantban ülök fiatban vagy roverben.(csak a szemléltetés kedvéért) aztán adott a családi hozadék vagyis a sémák..amik valójában nem hiszem hogy felülihatók vagy kitudja milyen áron?! és akkor még nem mentem be dolgozni ahol találkozhatok mindennap az emberek jóindulatával -hm. aztán ..mélyen eltöprengtem h miért ismétli magát a történelem évszázadok óta pl ha valójában van szabad akaratunk? igyhát mivel azért kissé megnyomorodtam már gyermekként lelkileg, most majdnem a 30hoz érve, úgy döntöttem hogy életem kioltása helyett és a mások által elõvetített ideális élet helyett berendezem a kis csövet.Takaros kis csõlakás lesz, ablakot is rakok-rá, h azért lássam a színeket a fényt, befalazom lassan a múlt nyílását és a mások által nekem vagy tévesen maga számára megálmodott jövõjét is. és ebben a kis zárt világban kialakítom a saját kis szférám ami a kinti világban leginkább csak képmutatás, jelentéktelen illúzió lenne, -belül viszont igazi ölelések, beszélgetések és harmóniára törekvés azokkal akik tényleg hozzám tartoznak.. jómagam erre jutottam. öröm volt benneteket olvasni, és a kuszaság ellenére jó volt kiírni magamból ezeket. 'felismerés, elfogadás, kompromisszum vagy megalkuvás? ne leplezz le te elõ nem bújó kinek arca tán önmagam képe víztükrében úszó hullámzó ..ó én! te rémes változó amortizáció..-én! te kiszámítható, rugalmatlan matéria tovatûnõ árny.. de ki így szeret, annak örök.'
A kérdező hozzászólása: Igazatok lehet.. köszi szépen, azt hiszem, értem :)
Én bi vok! Szerintem õ is az:) Csak esetleg ez egy kifogás, hogy lelépjen a feleségtõl. Lehet nem kapott már otthon szexet és hát keresett mást. Az, hogy férfinél kötött ki fura, de ha heteró lenne akkor meg egy másik nõnél. A story csak annyiban más, hogy mire cserélte...
Egyeske és hármaska nagyon fején találták a szöget. Óriási nyomás nehezedik mindenkire a kultúra révén. Az emberek általában végletesen gondolkodnak. Vagy szeretnek valamit, vagy utálnak, vagy preferált valami, vagy elfogadhatatlan, stb... az emberekben egyetlen dolog él kristálytisztán kisgyerekkoruk óta, amit a kultúránk nyomat feléjük: az, hogy van jó és rossz. Ha nem jó vagy, akkor értelemszerûen rossz. A neveléssel rögzül, hogy a jót jutalmazzák, a rosszat pedig büntetik, ez pedig késõbb úgy változik, hogy a jót egyre kevésbé vagy ritkábban jutalmazzák, míg a rosszat legalább annyira büntetik mint addig. A kamasz elér abba a korba, hogy ezt felfogja és lássa, hogy hiába teszik azt a felnõttek amit elvárnak egymástól: nem boldogok tõle, mégis azt teszik, mert félnek a mellõzöttségtõl, a büntetéstõl és mert annyira igénylik a törõdést, hogy ha máshol nem megy, olyan kontextusokban is jónak akarják látni magukat, amik elferdült értékrenddel rendelkeznek és egy nagyobb kontextusban kifejezetten rosszak. A háborúban akkor vagy jó, ha megölöd az ellenséget és akkor vagy rossz, ha nem. Egy szektában akkor vagy jó, ha vért iszol és mindenedet nekik adományozod és akkor vagy rossz, ha nem, stb... Minden azon áll, hogy mennyi törõdést és hitet képes egy közeg adni ahhoz, hogy jónak érezd magad az adott kontextusban vagy azt érezd, hogy tendálsz a jó felé. Ezért lehetséges az, hogy míg a kultúránkban magukat jutalmazzák a heteroszexuálisok azzal, hogy a homoszexuálisokat a rossz szerepében tüntetik fel és valaki, aki egyébként meleg lenne: annyira fél attól, hogy nem kap törõdést és "jutalmat", (jelen esetben jutalomnak minõsül a "normális vagy" minõsítés is) hogy inkább magára erõlteti azt a nézetet, miszerint õ akkor jó, ha heteró és akkor rossz, ha homo. Ez egy óriási civilizációs defekt eredménye és példája, mert tökéletesen bizonyítja, hogy amióta az emberiség azt hiszi tudja mi jó vagy rossz / mi helyes vagy helytelen, azóta képtelen magát ezektõl mentesen vizsgálni...
A kérdező hozzászólása: Köszönöm az eddigi válaszokat.
Szerintem ilyen nincs, nem tudom elképzelni, hogy valaki aki egyik nap még a szép nõket nézi meg az utcán más nap hirtelen a férfiakhoz kezd vonzódni. Olyan viszont már igen is lehet, hogy mindig is tudta magáról, hogy meleg hajlamai vannak, de próbálta elfojtani magában és társadalomnak való megfelelésbõl nõsült meg és lettek gyerekei.
Miután csak nemrég, 30+os koromban jutottam el odáig, hogy a férfiak szexuális vonzását beismerjem magam elött, és esetleg még gyakorlati lépéseket is tegyek, természetesen igen tetszettek a fönti válaszok! Csak két linket tennék hozza, hogy az érdeklödö elindulhasson az emberi szexualitás árnyalatainak megismerése felé (nem minthogyha tökéletesen világos lenne a kép a kutatók elött) http://hu.wikipedia.org/wiki/Kinsey-sk%C3%A1la És az angolul olvasóknak link egy ismert intézet híres (ugyan igen régi) tanulmányára: http://www.kinseyinstitute.org/research/ak-data.html

Felnőtt fejjel is meg lehet tanulni korcsolyázni?

Legjobb válasz: brr persze kor nem akadály csak ne tolószékben

brr persze kor nem akadály csak ne tolószékben
Szerezz magad mellé valakit, aki jól korizik, hogy legyen egy kis biztonságérzeted és ne félj az eséstõl, a jég nem üt nagyot (a mûkorcsolyázók is simán felpattannak hatalmas esések után). Kis bátorság és sok türelem kell hozzá és menni fog akárhány évesen. Hajrá :)
jó, én 12 éves vagyok de 5 éve szinkrokorcsolyázom. bármirõl kérdezhettek, én válaszolok rá, mert voltam már sok versenyen és legtöbbször dobogóra is állhattunk. Idén voltunk, Miskolcon, és Svájcban. Miskolon 3.-ak lettünk( kisebb csapat) 4.vagy5. lett a (nagyobb csapat). svájcban a kisebb cs. 1 lett, a nagyobb 7. lett. Én so-sok szerencsét+ patkót+négylevelû lóherét kívánok... ha bármi kérdés:[email protected] vagy [email protected]
Én felnõtt voltam, mikor elõször vettem a lábamra egysoros görkorit, s mégkésõbb sima korcsolyát. Semmi problémám nem volt:) Ha jó egyensúlyérzéked van, hamar jön a sikerélmény is.
hát ha te fejjel akarsz akkor hajrá:D
Ha van hozzá érzéked, meg amúgy a sportokhoz, akkor biztosan. Én sajna mindenben béna vagyok, úgyhogy a kori sem lett a kedvencem, csak szép lassan körbe-körbe a palánk mellett, és megállni is csak úgy tudok, ha nekimegyek. Persze lehet, hogy csak gyakorlat kérdése lenne...
persze, hogy meglehet:) ) "Hisz jó pap holtig tanul":) ))))
miért ne lehetne? meglehet, csak elszántság kérdése, ha a fejedbe veszed -senki sem fogja kiverni belõle :-)) hajrá
Szerintem is. Jobb kesobb, mint soha :) :) sok-sikert!!
ez kortól szinte teljesen független jó persze azért az se mindedj h 35 évesen vagy 75 évesen akarsz meg tanulni de ha elszánt és kitartó valamint nem hátrálsz meg az elsõ eséseknél akkor meg lehet tanulni!!!!!! Sok sikert!!!!!

Ha éttermek, kávézók, bankok, okmányirodák, földhivatalok, posták, takarékszövetkezet, áruházak nyitvatartása érdekli, kattintson ide!