Találatok a következő kifejezésre: Felesége volt de (36 db)

A párom azt álmodta, hogy a volt feleségével szeretkezik, de megzavarták őket, és a dolog nem teljesült be. Miért álmodta ezt? Még mindig vágyik rá?

Eddig biztos voltam benne, hogy engem szeret, ez az álom viszont összezavart, mert már 2szer is el?fordult.

Legjobb válasz: Dehogyis. Álmodik az ember olyan dolgokat, hogy csak na. Képzeld el, ha mind jelentene valamit. Ne aggódj ilyes miatt, azért álmodhatott Vele, mert álmunkban az emlékképek is elõjönnek. Én álmomban szexeltem már az egyik munkatársammal, pedig szegénnyel épp csak köszönõviszonyban vagyunk és eszembe sem jutna, hiszen nagyon jó kapcsolatban élek, de soha még gondolatomban sem volt és mégis ezt álmodtam.

Dehogyis. Álmodik az ember olyan dolgokat, hogy csak na. Képzeld el, ha mind jelentene valamit. Ne aggódj ilyes miatt, azért álmodhatott Vele, mert álmunkban az emlékképek is elõjönnek. Én álmomban szexeltem már az egyik munkatársammal, pedig szegénnyel épp csak köszönõviszonyban vagyunk és eszembe sem jutna, hiszen nagyon jó kapcsolatban élek, de soha még gondolatomban sem volt és mégis ezt álmodtam.
Ilyen néha velem is megesik, pedig évek óta külön vagyunk, és nem mondhatnám, hogy gondolok rá. Mégis néha elõfordul, hogy vele álmodok ilyet. Mindent nem lehet elfelejteni nyomtalanul.
Ha nem szeretne téged igazán, nem lenen biztos az érzelmeiben, akkor nem mesélte volna el neked, hogy mit álmodott. Nincs baj :)
A kérdező hozzászólása: De jó, hogy ezt írtátok. Közben gondolkodtam, hogy én is álmodtam ilyeneket régen, többnyire olyanokkal, akikkel sosem tenném meg, mert nem kívánom õket.

Felesége volt előttem, de engem választott. Akkor miért nem engedi el?

Ezt az írom, mert eltelt egy év és most a névnapjára olyan képeslapot küldött, melyre az volt írva: tartsd tükör elé ezt a képeslapot és meglátod ki lakozik a szívemben.A lgdurvább és amiért a legjobban fáj, az az hogy terhes vagyok t?le!Most mit tegyek?Haggyam el csak ugy, terhesen?Teljesen összevagyok zavarodva!

Legjobb válasz: Mielõtt döntenél elhagyd e vagy se beszéld meg vele az észrevételeidet és döntse el õ kit szeret.Ha az exet akkor engedd el,ha téged akkor kérd engedje el az exet és rátok koncentráljon.Ha téged választ és az exet mégsem tudja elhagyni akkor szakíts vele,mert akkor sosem lesz,és tán nem is volt a tiéd.De nem vagy köteles az ex árnyékában élni.

Mielõtt döntenél elhagyd e vagy se beszéld meg vele az észrevételeidet és döntse el õ kit szeret.Ha az exet akkor engedd el, ha téged akkor kérd engedje el az exet és rátok koncentráljon.Ha téged választ és az exet mégsem tudja elhagyni akkor szakíts vele, mert akkor sosem lesz, és tán nem is volt a tiéd.De nem vagy köteles az ex árnyékában élni.
Beszéltél vele errõl?Honnét tudsz a képeslapról?Csak nem az ex mondta el neked?Vagy netán valami rosszakaró?Nem akarok rémeket láttatni veled, de mióta babát várunk azóta próbál minket szétszedni a szülõk egy része.Hazugságok jönnek mennek, csak hogy összeveszejtsenek.Amikor ilyen pletyi jutott el valamelyikönkhöz, akkor elmondta a másiknak, és nem volt bebõle gond, mert mindig megbeszéltük.Ha nem benne bíznék hanem hallgatnék másokra, akkor már rég nem lennék mellette.Gondold ezt végig.

Volt Deák Ferencnek felesége? Ha igen, ki volt az?

Legjobb válasz: Deákné, akinek a vásznánál kevesen különbek.

Deákné, akinek a vásznánál kevesen különbek.
Wikipédia.
A kérdező hozzászólása: Nagyon vicces...én komolyan kérdeztem. A wikipédiában pedig nem találtam semmit. Talán nem is volt felesége...(?)
Nem volt neki, a birtokait is eladta, és az Angol Királynõbe költözött.
Az Angol királynõ

Mitől van hogy a feleségemmel régebben szexközben mikor beraktam neki olyan kellemes lágy és meleg érzés volt de most szülés után szintén kellemes de már nem érzem olyan melegnek őt odabent?

Ez hozzá tartozik a szülés utáni változásokba a női testben ( mert ugye a melle alakja és mérete is megváltozott 2 számmal kisebb lett mint szülés elött volt)?

Legjobb válasz: Mikor szült?

Mikor szült?
A kérdező hozzászólása: 2 nap mulva lesz 3 hónapja
szülés után ez nem ettõl függ a Te agyadban tegyél rendet, eleve elkezdtél agyalni valamin, Te benned van jelenleg változás, ugyan olyan meleg bent, mint volt, a hõmérséklete nem változott, nekem 3 gyerekem van, ilyen gond nem volt
vagy nem szeret, vagy frigid... de semmiképp nem normális. Bár... mindenkinek más a szexuális étvágya... lehet hogy rád unt?
Szerintem ez nem így megy.Mármint hogy megõrül az meber, h 10évig egy pasival kell lennie.Én szeretem a páromat már rég együtt vagyunk.Nekem sem volt sok pasim, és nem tudnám elképzelni hogy más pasival legyek.Se most se még 10év múlva.Arra nem gondoltál, h megcsal?Vagy olyan típus, h akkor sem kezdeményez, hogyha szenved tõle?Az én barátom is ilyen.Pedig fiú.Tudom hogy szeret, de hiába kíván megvárja míg én közeledek.Soha nem kezdeményez.De megszoktam.Ha kívánod õt, akk kezdeményezz te.Vagy a legjobb az lenne, ha beszélnél vele.Együtt biztos meg tudjátok oldani a dolgot.Sok sikert.:)
Szerintem azért párkapcsolat egy PÁRkapcsolat, mert két ember él együtt, van együtt és mindkettõjükön múlnak a dolgok.Nem éppen kellemes ha folyton az egyik fél próbálkozik...
Egyértelmû, hogy csak a gyerekért volt veled. Szerintem próbálj meg beszélni vele. Mondd meg, hogy hiba lenne csak a gyerekre koncentrálnia. Másrészt lehet, hogy neked is újítani kéne. Nem mindig csak szex - egy kis romantika sem ártana. Ha magatok nem tudjátok megoldani, menjetek el családsegítõhöz.
Szerintem normális esetben a nõnek kellene kezdeményeznie, mert ha a nõ kezdeményez, az jó jel, mert kívánja szexet a férfival!! Mivel a feleséged nem kezdeményez, valószínû, hogy unja veled a szexet, nem élvezi a szexet (nem frigid, csak nem illetek össze, vagy rossz a kommunikáció közöttetek ezen a téren).Vagy esetleg gátlásos. egyik sem jó. Kellene a szexrõl beszélgetni. Lehet, hogy veled nem volt sikerélmény a szex (okozhatja orgazmus nélküli szex okozta frusztráció is) Amúgy ha az elsõ 2-3 évben is nagyon élvezte volna, máig is kezdeményezne! Gyereket akart, azért hagyta magát megdu*atni, mert máshogy nem lehet gyereket csinálni. Szerintem nagyon problémás a kapcsolatotok, próbáljatok errõl nyíltan beszélni, hogy mi a baj! Nehéz lesz, de talán õ is elmondja majd, hogy mi az amit hiányol, vagy miért nem kívánja. L/27
hát ha 16 éves kora óta veled van, gondolom, nem volt más pasija rajtad kívül. én biztos megõrülnék, ha 26 évesen már 10 éve ugyanazzal a férfival lennék együtt... bocs...
A kérdező hozzászólása: Bocsi, én irtam el.26 éves, és kb. az utolsó 6-7 évben nem volt semmilyen látszat hogy akarna valamit.Már unom, hogy mindig nekem kell szólni!!!Kivéve, mikor gyereket akartunk, akkor mindig jött magától, utánna viszont minden visszaállt a helyére.Semmi kezdeményezés.
A kérdező hozzászólása: A gyereket 8 év együttlét után vállaltuk.Ezt én kizárnám.Csak a szexualitása nagyon frigidnek tünik.Eleinte jó volt, amig ujdonság volt számára a szex.
szerintem újítsatok be valamivel.Ami nagyon izgalmas.Je meg kérdezd meg tõle ahelyzet.

Feleségem 17 hetes és 2 napos iker terhes. Az ultrahangokon minden rendben volt de még nem érzi, hogy mozognak a babák! Mikortól lehet érezni?

Legjobb válasz: Ne aggódjatok, ez normális. Alkatfüggõ ki mikor érzi. Elvileg az elsõ babás kismamák a 18-20. hét körül kezdik érezni, van aki elõbb, 16 hetesen és van aki késõbb, akár 21 hetesen. Sõt az is lehet hogy nem tudja hogy õket érzi-e, nem feltétlenül buborékolás vagy pillangószárny, össze lehet téveszteni a bélmozgással. Gratulálok a két babához! :)

Ne aggódjatok, ez normális. Alkatfüggõ ki mikor érzi. Elvileg az elsõ babás kismamák a 18-20. hét körül kezdik érezni, van aki elõbb, 16 hetesen és van aki késõbb, akár 21 hetesen. Sõt az is lehet hogy nem tudja hogy õket érzi-e, nem feltétlenül buborékolás vagy pillangószárny, össze lehet téveszteni a bélmozgással. Gratulálok a két babához! :)
Szia! Én majdnem 19 hetes voltam, mikor elõször éreztem, de azóta folyamatosan. Nem kell izgulni, olyan bunyók lesznek még odabenn, hogy hajjaj...:) Gratula az ikrekhez!
Én 21+2 hetes vagyok. 18+1 voltam, amikor elõször éreztem õket, de akkor még csak pici, apró "pöckölgetéseket", a hasam két oldalán. Olyan erõsebb, rúgásnak már inkább nevezhetõ mozgást 20+5-tõl érzek, de olyan keveset, hogy Apának még nem is sikerült "elkapni". Szóval ne aggódjatok, rövidesen bejelentkeznek, és egyre jobban érezhetõek lesznek.
A kérdező hozzászólása: Köszönjük az infókat!

Volt barátom felesége bankban dolgozik, és szerintem visszaélt a banki titoktartással. Nem tudom bizonyítani, de legszívesebben jelenteném a főnökének. Foglalkozzak a dologgal, vagy hagyjam a csudába?

A komplett történet:

Legjobb válasz: Azon kívül, hogy a barátod (aki nyíltan csalt téged) szakított veled, származott valami kellemetlenséged az ügybõl? Más területen érintett hátrányosan az ügy? Ha nem, szerintem hagyd a fenébe a dolgot, és inkább örülj, hogy kiderült, milyen is valójában a volt barátod meg a kedves mostani felesége, egyben régi szeretõje... Persze, lehet piszkoskodni, talán még peres úton bizonyítani is tudod, hogy a lány adta ki az adatokat, de komolyan megéri ez neked? A volt barátoddal ilyen módon már nem tudsz kiszúrni. Meg egyáltalán: legyen boldog együtt ez a két szemétláda, te ne is törõdj velük többet!

Azon kívül, hogy a barátod (aki nyíltan csalt téged) szakított veled, származott valami kellemetlenséged az ügybõl? Más területen érintett hátrányosan az ügy? Ha nem, szerintem hagyd a fenébe a dolgot, és inkább örülj, hogy kiderült, milyen is valójában a volt barátod meg a kedves mostani felesége, egyben régi szeretõje... Persze, lehet piszkoskodni, talán még peres úton bizonyítani is tudod, hogy a lány adta ki az adatokat, de komolyan megéri ez neked? A volt barátoddal ilyen módon már nem tudsz kiszúrni. Meg egyáltalán: legyen boldog együtt ez a két szemétláda, te ne is törõdj velük többet!
Szerintem se törõdj velük! Csak magadat idegesítenéd fel mégjobban, azt meg gondolom nem szeretnéd! Persze be kellett a pasidnál vágódnia valahogy hogy tudósított rólatok, és persze jobb egy bankos pénzes csajszi neki. Elég szemét dolog! Annyit mondok, ha találkozol a pasival ha még beszéltek említsd meg neki hogy tudsz mindenrõl, és szándékodban áll jelentést adni az ügyrõl. Hagy fõjjenek egy kicsit. Amugy meg ne csinálj semmit! Nevesd ki õket! Ha ennyire fontos az a q...va pénz, akkor egymáshoz valók!
Ja és kihagytam: talán ha pénzügyi zavarok támadnak elválnak?????
Én inkább azt mondanám, hogy óvatosan az agarakkal! Semmi DE TÉNYLEG SEMMI bizonyítékod nincs arra, hogy Andika volt az aki személyes adatokat adott ki. Egy telefon a fiókvezetõ felé igencsak lehet rágalmazás, ráadásul, mivel a te oldaladon lesz a bizonyítási kényszer, így jogtalan, mert ezt bizonyítani te nem igazán fogod tudni, hogy Andikától tudja-e vagy sem. (A feltételezésre alapuló rágalmazást a köznyelv "pletykának" is hívja.) A fiókvezetõ, mivel hitelt érdemlõen nem fogod tudni bizonyítani a dolgot jó esetben is kiröhög. Ilyen dologgal NEM FOGLALKOZHAT, hiszen semmilyen bizonyítékot nem mutattál, ráadásul (!) a te oldaladon hajthat a bosszúvágy is (ez perben igencsak jó indíték a piszkoskodásra, ezzel elég rendesen sárba tudnak tiporni.) Úgy gondolom, hogy a legjobb amit tehetsz: kifizetted a tanulópénzt. További dolgod ezzel addig nincs, amíg egyértelmû bizonyítékod nincs a történetre. Mert addig te jöhetsz ki rosszul, ráadásul addig ez csak [email protected]ás. Ettõl függetlenül szinte biztos, hogy Andika volt a "hunyó" és az informátor. De az erkölcsök, a logika és a jog nagyon messze áll egymástól. (Sajnos...) Emellett én úgy gondolom, hogy egy négy éves kapcsolatban azért te is hunyó voltál, hogy egy szót nem mondtál a párodnak a történetrõl. Nem mondom, hogy az baj és ok lehet szakításra, hogy segítesz a szüleidnek. Csak azt mondom, hogy négy év alatt már ki kell, hogy alakuljon egy olyan bizalmi kötés is, amely lehetõvé teszi, hogy ilyenrõl beszéljetek. Hozzáteszem: a párodnak ok kellett, hogy "érezd magad rosszul", hogy õ szakít veled. És ez a banki hiteles dolog nagyon jó volt, hogy még egy kicsit "meg is alázzon" a szakításkor. Vannak ilyen emberek, el kell õket kerülni. Javaslom, elõre tekints. Ami volt, elmúlt. Jobban jársz, ha azt nézed, hogy mi lesz, nem azt, hogy mi volt.
Hagyd a csudába, semmi értelme harcoskodni, akkor csak megutáltatod magad..hagyd õket ez van. Vond le a tanulságot, mert lehet, hogy a barátodnak igaziból az volt a problémája , hogy nem voltál vele õszinte , mert máshonnan tudta meg az anyagi dolgaidat, ami a csaj részérõl tényleg nem volt szép, de ez van, innen már csak hátatfordítva tapasztalatokkal mehetsz tovább. A következõ kapcsolatodban mindig légy õszinte akkor is ha milliokról van szó..hidd el az õszinteség csak jót vált ki hosszútávon. A másik dolog az, ha belekötsz valaki munkájába ilyen téren panaszolod és nincs elég bizonyítékod, fõleg ha nem is téged ért a sérelem, az már rágalmazásnak számít, mint pl ha azt mondod egy péztárosnak, hogy csak egy hülye pénztáros-ez is épp elég hogy rágalmazásért bepereljen és meg is nyerheti a pert, úgyhogy szerintem élj tovább és ne keveredj ilyen fajta bonyodalmakba..akkor a végén kikötsz a Mónika show-ba ugye nincs erre szükséged? Tudod jól kik szerepelnek az ilyen mûsorokban. Sok sikert és boldogságot kívánok a további életedhez, fel a fejjel!
Örülj neki, hogy megszabadultál tõlük!

A barátomnak volt felesége de elváltak, és van egy közös kis fiuk, mit tegyek? Lent a többi inform.

a barátom már nem lakik velük, és messze laknak egymástól, amikor vipen nézem a róluk készült közös képeket, és a kis babáról, akkor miért van az hogy el nyomottnak érzem magamat, és miért fordul fel a gyomrom, és ideges leszek, ez miért van?légyszi irjatok minél többet hogy ez miért van, jó lenne ha olyan is irna aki volt már hasonló helyzetben, hogyan viszonyuljak a helyzethez hogy semmiségnek vegyem azt hogy neki babája van? egyébként én szeretnék babát, de ? még nem akar, lehetséges hogy ezért is van az hogy rosszul leszek ha a közös fotóikat nézem? segitséget kérek, mert meg fogok ?rülni, egyébként nekem minden vágyam egy gyerek, de ö még nem akar, :(

Legjobb válasz: "hogyan viszonyuljak a helyzethez hogy semmiségnek vegyem azt hogy neki babája van?" Az a helyzet, hogy az a "semmiség" egy életen át ott lesz a barátod mellett, a mindennapjaitok része lesz az a gyerek, majd késõbb felnõttként családostól, tehát ne akarj úgy hozzáállni hogy csak egy "apróság". Ha nem tudod elfogadni, hogy a párodnak volt elõtted is élete, volt felesége, van és mindig is lesz egy veled nem közös gyereke, akkor azt tanácsolom, hogy keress egy olyan férfit, akinek nincs ilyen múltja. Nem lehet könnyû ezt a helyzetet elfogadni, együtt élni vele és van olyan, aki erre nem alkalmas. Még ne tervezz közös babát, mert egyáltalán nem biztos, hogy Te alkalmas vagy rá, hogy elfogadd, a párodnak fel kell nevelnie az elõzõ házasságából egy gyereket.

"hogyan viszonyuljak a helyzethez hogy semmiségnek vegyem azt hogy neki babája van?" Az a helyzet, hogy az a "semmiség" egy életen át ott lesz a barátod mellett, a mindennapjaitok része lesz az a gyerek, majd késõbb felnõttként családostól, tehát ne akarj úgy hozzáállni hogy csak egy "apróság". Ha nem tudod elfogadni, hogy a párodnak volt elõtted is élete, volt felesége, van és mindig is lesz egy veled nem közös gyereke, akkor azt tanácsolom, hogy keress egy olyan férfit, akinek nincs ilyen múltja. Nem lehet könnyû ezt a helyzetet elfogadni, együtt élni vele és van olyan, aki erre nem alkalmas. Még ne tervezz közös babát, mert egyáltalán nem biztos, hogy Te alkalmas vagy rá, hogy elfogadd, a párodnak fel kell nevelnie az elõzõ házasságából egy gyereket.
A gyerek nem tehet semmirõl, arról sem, hogy van, arról sem, hogy elváltak a szülei és arról sem, hogy az apjának új kapcsolata van. Ha szereted a párod akkor a múltjával együtt kell elfogadni és ehhez ez a kisfiú is hozzátartozik. Egy gyerek azért nem semmiség, az a párodhoz tartozik. A közös gyerek egy másik kérdés, nagyon nem mindegy az sem, hogy mióta vagytok együtt illetve hány évesek vagytok. Egy elvált gyerekes férfi nem feltétlen akar a kapcsolat elején még gyereket, illetve egyetlen férfit sem lehet egy gyerekkel megfogni. Tehát vagy elfogadod a jelenlegi helyzetet, vagy ha ezek a feltételek számodra elfogadhatatlanok akkor lépj ki a kapcsolatból.
Úgy tûnik érzelmileg nem vagy elég érett arra hogy olyan férfival élj akinek ilyen múltja van. Nem kell emiatt rosszul érezned magad, mert kevesen tudják csak elfogadni azt hogy szeretett kedvesüknek olyan ember volt az életében akivel babájuk is született és az a baba továbbra is aktív szerepet fog játszani az életükben, és gyakran azzal is együtt jár hogy a volt kedvessel is gyakran találkozik. Be kell látnod hogy párodnak a kisbaba legalább(vagy még jobban) annyira fontos mint te vagy és ezen soha nem tudsz változtatni. Rajta áll hogy elfogadod -e ezt és megbarátkozol a babával, esetleg még családtaggá is válsz számára, vagy pedig továbblépsz. Egy idõ után, ahogy a baba felnõtt már lehet saját babátok is, de az tény hogy jelen helyzetben nem ideális a párodnak egy második gyerek vállalása. Ha mostanában akarsz gyereket akkor nem biztos hogy ez a kapcsolat neked való.
Azt, hogy gyereke van egy életen át fogja vinni magával. Legalábbis egy felelõsségteljes, normális apa törõdik a gyerekével. Ezt el kell fogadnod, hogy lesznek közös fotóik, kiteszi az asztalára, a számítógépére, szervez közös programokat a gyerekkel. De ez így van rendjén. Ha komolyan elgondolkodsz ezen, akkor ezt el is fogadod. Biztosan nem könnyû, de a barátodat a gyerekével együtt kell elfogadni. És nem tudom mennyi idõs a gyerkõc, de ha már akkora lesz, hogy tudtok együtt programokat szervezni, akkor neked is be kellene kapcsolódni és fontos, hogy jó legyen a gyerekkel a kapcsolatod.
Szia! Egy dolog: a neten a párod, a volt felesége meg a baba van? Mert akkor azt kell írnom, sunyi az ex, mert tudja nektek nincs és úgyis nézegetni fogod a fotókat akaratlanul is!
Ne kezdj gyermekes, elvált férfival, ha nem tudod õt elfogadni mindennel együtt! Ezt azért írom, mert én nem tudtam elfogadni. Csodás ember és kapcsolat is lett volna, ha nem lett volna ott a kisfia.Nincs gyerekem, így teljesen nem érezhetem át ezt az imádatot, csodásak együtt, de én ezt nem tudtam elfogadni, így inkább egyedül maradtam. Lehet sokan ezt önzésnek tartják, de fiatalon nehéz elfogadni, hogy örök 2. maradsz önhibádon kívül.
Mielõtt terhesen maradsz gondolj arra, hogy a párod egy gyermeket már elhagyott. Lehet, hogy nem õ hagyta ott, hanem a volt felesége vetett véget a házasságnak, de akkor is az a helyzet, hogy a párod nem él a gyermekével. Mibõl gondolod, hogy, ha te szülsz egy kisbabát, akkor nem hagy el titeket ? A másik dolog, amin el kell gondolkoznod: mennyire tudod elviselni, hogy a párodnak olyan - remélhetõleg fontos - dolgai lesznek az exével, amihez neked nincs közöd. Az egyik válaszoló már írt errõl, õ nem tudta elviselni és nagyon jól tette, hogy inkább idejében kilépett a kapcsolatból. Ha ebben a kérdésben nem ásol mélyen a lelkedbe és nem vagy õszinte magadhoz, akkor elõbb-utóbb féltékeny leszel a kicsire és ( lehet, hogy tudattalanul ) megpróbálod majd lazítani az apa-gyermek kapcsolatot.Ez pedig mindenkinek csak ártalmára lesz.
Ne nézd a közös képeket, a féltékenységed még a kapcsolatodat is megölheti a barátoddal.Nehogy már azért szülj egy babát, hogy magadhoz közsd, egy gyermeket akarni kell, szeretetben felnevelni, nem lehet egy eszköz.És nem is értem , hogy- hogy lehet egy gyerekre féltékeny lenni.Olyan kötelék van köztük amit úgysem tudsz elszakítani.Márcsak az fog jót tenni a kapcsolatodnak, ha jelenetet rendezel amikor meglátogatja.
sztem ez azért van, amit írtál Te is, hogy Te szeretnél gyereket, õ nem. Együtt vagyytok, szeretitek egymást, de mégsem Te szültél neki babát, hanem egy másik nõ. Ez teljesen érthetõ, én is így voltam vele. Viszont ne felejtsd el, hogy nem a gyerek tehet errõl az egézrõl. Ne haragudj rá és ne légy vele ellenséges, mert az csak megmérgezi a kapcsolatotokat. Várj türelemmel, biztos, hogy hamarosan nektek is közös babátok:-)

Mit tennétek? - ha a párotok ( nem férj, de közös gyerek van), a volt feleségének nagyobb összegeket ( százezrek) adna, miközben a mostani építkezés még nincs kész, de annak a másiknak kell, mert öngyilkos lesz, baja lesz, bajba került stb.

mindig tudtam, hoyg az a n? szinte beteg, párom sem tagadta, de hogy ennyire fajul, azt egyikünk sem gondolta. Elmodta mi van, és én meg felhoztam, hoyg nekünk is kell a pénz, mire megkaptam, hoyg akkor ? majd még többet keres. Én most nem tudok keresni, 11 hós a kicsi. jobb ha hallgatok igaz?

Legjobb válasz: Azért kérdeztem, hogy van-e közös gyerek a volt feleséggel, mert ha nincs, akkor hagyni kell és nem adni, de ha van, akkor a gyerek ha ott él, elég xar lehet neki így, és valahogy õt ettõl meg kéne kímélni, vagy akár magatokhoz venni.

Azért kérdeztem, hogy van-e közös gyerek a volt feleséggel, mert ha nincs, akkor hagyni kell és nem adni, de ha van, akkor a gyerek ha ott él, elég xar lehet neki így, és valahogy õt ettõl meg kéne kímélni, vagy akár magatokhoz venni.
Jól értem, hogy a volt feleség azzal fenyegetõzik, hogy öngyilkos lesz, ha nem kap pénzt? A párod nem köteles neki vagy bárki másnak adni fõleg, ha ti is eléggé szorult helyzetben vagytok az építkezés miatt. Ha van közös gyerek a volt feleséggel is és rendesen fizeti a párod utána a gyerektartást, semmivel sem tartozik a volt feleségnek. Engem is zavarna a helyedben és nem állnám meg szó nélkül. Ha most zsarol titeket, késõbb is jöhet azzal, hogy pénz kell neki, mert bajban van.
Ne aggódj nem lesz öngyilkos az ex. És nyelned sem kell. Jogilag semmi közük egymáshoz, nem kell tûrnõd ezt a helyzetet, vess véget neki. A párod adhat százezreket az exének, de akkor a te asztalodra tegyen milliókat. Így korrekt. Egyéb esetekben alkosson életközösséget az exével.
a volt nõ csak ne fenyegetõzzön és ne sajnáltassa magát, ha nekik nincsen közös gyerekük és a férjednek nem kell a gyerektartást fizetni, akkor semmi nem köti ahoz a nõhöz. Fõleg hogy neki veletek kell törõdnie, a saját gyereke legyen az elsõ, és am ostani kedvese, pont msot mikor építkeztek, nehogymár azt a nõt tartsa el, ha meg látja rajta h beteg, akkor vigyétek dokihoz, psychiátriára, vagy keressétek fel a hozzátartozóit aztûn pátyolgassák azok. Pasizzon be, és az tartsa el ne ti. Csináld azt, hogy te fogsz megõrülni ha tovább folytatja ezt a nõ, meg a férjed.
Szerintem nem kell hallgatnod. Ahhoz a nõhöz már semmi köze, ha lelkiismereti kérdést csinál belõle a párod, azt ne a közös kassza terhére tegye.
Köszi a lepontozást a mértéktartó véleményemért.Éljenek a véresszájú hárpiák!
Elküldeném melegebb éghajlatra! Ha annak a nõnek akar pénzt adni, akkor menjen vissza hozzá, de komolyan! gyerek ide-vagy oda. A gyereknek normális család kell. És jelen esetben tök mindegy, hogy a férjed e vagy sem, elvileg ti vagytok a családja. Tudod mit? küldjön nekem is, jól jönne nagyon! És ha a kedves volt nejnek baja lesz? na akkor mi van? Gondolom neki is van családja (szülõk, testvér stb), oldják meg õk!!! Ne hagyd magad!
Én is a véresszájú hárpiák közé tartozom, mégis lepontoztak. Akkor hogy is van ez? Amúgy az elsó vok.
A volt feleséggel van közös gyerek? Mert ha igen, az nem lehet, hogy a gyerek miatt próbálja enyhíteni a helyzetet?
Nálunk is van hasonló szitu.Azzal a különbséggel, hogy anyu a közös lányukat küldi hozzánk pénzért.Nagyon szeretem a leányzót és a zuramat is.Úgyhogy nyelek egy nagyot és odaadom az utolsót.Most született nálunk pici, úgyhogy nem könnyû.De a párom azt látja, hogy nem örömmel, de odaadom és behúzzuk a szíjjat.Õ is érzi, hogy ez nem helyénvaló dolog és egyszer betelik a pohár.Érdekes módon õt jobban zavarja a dolog, mint engem.Szóval kivárom, míg nemet mond õ maga.
Mondd meg neki, hogy ne akarjon többet keresni amiatt a nõ miatt, mert neked egy 11 hónapos gyerek és az építkezés mellett nem egy fáradt, nyûgös pénzgyártóra, hanem egy életerõs férfire, a gyereknek meg vidám, nyugodt apára van szüksége.
LÁnyok , asszonyok , akkor most nézzük máshonnan a kérdést . Ti mit tennétek , ha a pasi helyében lennétek ? Nálunk is volt hasonló szitu , de én akkor még annyira szerelmes voltam az uramba , hogy meg se fordult a fejemben hogy nem jól cselekszik . Különben a fiaival a mai napig ez van , ha nekünk van pénzünk ( ami igen ritka ) akkor jönnek "kölcsön"kérni , most mondjam azt az apjuknak , hogy ne adj nekik mert nálunk is itt vannak a pici gyerekek? Ha abba a helyzetben lennénk mi is adnánk !
A kérdező hozzászólása: most jutottasm géphez köszönöm mindegyik választ senkit nem pontoztam le, azt valaki unalomból teszi, hogy lepontozza a normáûlisakat is, így õ biztosan elõrébb jut. és a kérdésem kapcsán:: van nekik is közös gyerekük egy lány, aki azonban velünk él nem az anyjával, mert az tényleg beteg, de 400 000 ft nem kis pénz. én sem tûrtem szó nélkül, tettem egy megjegyzést, kb 5 mondat erejéigf és azt volt a válasz, hogy látom neked nem leeht seemit mondani. ezért keseredtem neki és írtam ide. , de eleht kellett volna innom egy liter pálinkát. .... ma épp hozott egy finom fehér bort és felvágta a pörköltenek való húst. amúgy normális, de pénz az pénz, nem?

Több napos lázzal járó mumpszom volt 14 éves koromban.1 éve próbálkozunk a babával a feleségemmel, de nem jön. Andrológián voltam, kivizsgáltak, és elvileg rendben van minden. Ez a vizsgálat kimutatná, ha a mumpsz okozott volna bajt?

Az andrológián nem említettem ezt a betegséget, mert nem jutott akkor eszembe, csak most, pár hónappal később.

Legjobb válasz: volt minta vetel ?ha igen renben vagu es felesegeddel van baj

volt minta vetel ?ha igen renben vagu es felesegeddel van baj
A kérdező hozzászólása: volt igen. Köszi a választ!
szivesen tehat egészséges vagy szval feleséged vizsgaltasa ki magt

Ha éttermek, kávézók, bankok, okmányirodák, földhivatalok, posták, takarékszövetkezet, áruházak nyitvatartása érdekli, kattintson ide!