Találatok a következő kifejezésre: Február 3-án a (17 db)

Február 1-én feladtak nekem Magyarországról Németországba ajánlott, de nem elsőbbségi levélben egy telefont. A csomag február 3-án Célországba elküldve üzenettel jelenik meg. Azóta 10 nap telt el, de a levél sehol. Van esély még rá, hogy megérkezik?

A magyar posta mondta, hogy tudakozványt adjak be, a német posta csak annyit mond, hogy náluk iktatva még nem lett a küldemény (de ez azt is jelentheti, hogy még nem is ért ide a csomag). Érdekes, hogy 10 nap alatt nem ért ide a levél. Milyen úton mennek egyáltalán a levelek? Ha Célországba elküldve szerepel, akkor a magyar postás kilpohatta a levelet a kicserél? hivatalban, vagy akkor az útközben veszhetett el, esetleg a német kicserél?s nyúlt le. Amúgy jó biznisz a postának. Feladok egy 35 000Ft-ostelefont, ellopják, és adnak 10 000Ft kártérítést (nemzetközi forgalomra nem a 15x-ös dolog vonatkozik). Vagy van esély a megérkezésre?

Legjobb válasz: Van. Sajnos hiába ezek a számok amiket adnak, egyik a másik országába már más számon veszi be. Ha rossz az irányítószám akko 2-3 hét is mire megjön a csomag. Nekem rossz irányítoszámmal adtak fel levelet és egyhónap után jött meg.

Van. Sajnos hiába ezek a számok amiket adnak, egyik a másik országába már más számon veszi be. Ha rossz az irányítószám akko 2-3 hét is mire megjön a csomag. Nekem rossz irányítoszámmal adtak fel levelet és egyhónap után jött meg.
Remélem a kérdés beküldése óta már megkaptad a csomagot. A küldemény száma nem változik, a másik ország is ugyanazon a számon veszi be. Én elég sok levelet küldök külföldre, és volt olyan, hogy Németországba több, mint egy hónap alatt ért oda az ajánlott levelem. Az egész posta egy vicc...
A kérdező hozzászólása: Igen, megérkezett, két hét kellett hozzá (10 munkanap). A németek új ajánlott számot adnak, emiatt pl. a magyar trackingban még semmi sem látszik a levelemrõl, csak hogy el lett küldve a célországba.

A barátnőmnek február 3-án született a kisfia idén lesz 3 éves. Megkapja még februárban a gyest? Az egész összeget vagy részarányosan?

Legjobb válasz: Épp ezt a kérdést tettem fel az önkormányzatnál anyukám egyik kolléganõjének, aki a pénzügyön dolgozik. Bár nálam a Gyed volt a kérdés lényege, de majdnem ugyanaz. Az én kislányom 4-én született, szintén hónap elején. Azt mondta, hogy egész hónapi összeget nem küldenek, arra a pár napra esõ részét kapjuk csak.

Épp ezt a kérdést tettem fel az önkormányzatnál anyukám egyik kolléganõjének, aki a pénzügyön dolgozik. Bár nálam a Gyed volt a kérdés lényege, de majdnem ugyanaz. Az én kislányom 4-én született, szintén hónap elején. Azt mondta, hogy egész hónapi összeget nem küldenek, arra a pár napra esõ részét kapjuk csak.
Csak a 3 napra kapja.
Február elején a januári gyest fizetik, tehát január 1-tõl 31.-ig. Ezt utalják 2.-án vagy 3.-án februárban. A maradék 3 napot utólag fizetik majd.
A legjobb idõben voltatok eggyütt!!!!
Igen.A teherbeesésre a legalkalmasabb idõpont a peteérést megelõzõ 1-2 nap.
ha nem gond, akkor hagyd ki, ne menjen 140 felé a pulzus, mert az ne jó a beágyazódásnak. Igaz, az csak pár nap múlva lesz, de ha rég vágysz a babára nem árt vigyázni.
A kérdező hozzászólása: Megnyugtató válaszok! Remélem összejött! :)
A kérdező hozzászólása: Egyébkén mennyire ajánlatos ilyenkor sportolni (kézilabda)?

Február 3-án megjott a mensim, és 8-án mult el, de 15-e ota nagyon fáj a cicim, fáradékonyabb vagyok. Terhes vagyok?

Legjobb válasz: Én még nem voltam terhes de a múlt hónapban nekem is ezzel kezdõdött majd tohájfehérjés nyákos fojás is lehet és szúrkálhat a petefészked is, ahogy írod középidõben vagy tüszõrepedés lehet szeritnem, ami azt jelenti termékeny idõszakban vagy,hajráááá!!:))) Most próbálkozzatok!!:)) Remélem jól gondolom!!

Én még nem voltam terhes de a múlt hónapban nekem is ezzel kezdõdött majd tohájfehérjés nyákos fojás is lehet és szúrkálhat a petefészked is, ahogy írod középidõben vagy tüszõrepedés lehet szeritnem, ami azt jelenti termékeny idõszakban vagy, hajráááá!!:) )) Most próbálkozzatok!!:) ) Remélem jól gondolom!!
Hát nem tudom ha naptár szerint számolunk akkor most 1 hét és 6 napos kénne legyél ez azt jelenti hogy 15-én még nem lehettél terhes de ha azt nézük hogy nekem sem akkor volt pete érésem ahogy a naptár mutatja hanem 1 hétel késöbb akkor van rá esélj a tanácsom hogy most vigyázz nagyon magadra pihenj sokat és ugy 3- hét mulva ha nem jön meg akkor irány a doki és gratula van
Ja amúgy nekem a cicifájás és folyás szúrkálás, tegnap voltam dokinál õ mondta hogy tüszõrepedés jelei, az elsõ hozzászóló vagyok. Neki csak hihetünk õ jóhírû egyébként, de én mondjuk majd tesztelnék azért, és legalább megtudod ha mégsem az!
A kérdező hozzászólása: Eddig soha nem éreztem ilyet, csakis akkor amikor mensesem jott meg elõtte egy héttel már fájt....de akkor sem ennyire, ilyet még nem éreztem....ha hozzáérek a cicimhez, üvölteni tudnék annyira fáj, és nõttek a ciceim is kicsit duzzadtak...
bocsi én is elirtam a másadik válaszoló vagyok most 2 hét és 4 napos kéne legyél és 17-én kellet volna foganjon azért nem lehetél 15-én már terhes na remélem nem vagyok összezavaró:)
A kérdező hozzászólása: de , vannak vizelési ingereim, fáj a fejem, és elég mozgékony lány vagyok, mégis majd le csukodik a szemem már d.u.4orakkor...mindegy, ha terhes vagyok akkor tutti megtudom majd...csak én is szeretnék már nagyon babaát, és már minden jelet annak hiszek...de azert reménykedhetek az nem kerul pénzbe...ha valaki válaszolna még akkor megkoszonném...
Szia!Én az elsõ napoktól éreztem, csak nem tudtam, hogy miért.Olyan hangulatváltozásom lett rögtön(mensi elött 2 héttel)amilyen még elötte soha.Én ki sem akartam mozdulni otthonról és senkivel nem volt kedvem beszélni.Fáradt voltam és nyomott.Meg lehet érezni rögtön az elsõ napoktól is, de ez a ritkább!Szerintem ne éld bele magad még, mert ha esetleg mégsem, akkor az csalódás lesz!Azért szorítok nektek és remélem a baba jelez neked!:)
A kérdező hozzászólása: nem élem bele már magam, ma reggel megcsináltam egy terhességi tesztet, és az azt mutatta, h nem vagyok, de még ha az lennék sem mutatná ki nekem, mert még 2hét van a mensesig ...sajnálnám, ha nem sikerulne...koszonom a válaszokat

Mikor kell együtt lennünk, ha a barátnőmnek február 3. -án jön meg menzesze?

gondolom,hogy a baba sikerüljön mindenapos együtt lét kell. nem 1-2 nap

Legjobb válasz: Szegény gyerek...

Szegény gyerek...
Kb két héttel elõtte
Tudod mivel jar egy gyerek???? Felneveltel mar egyet is?? Nemhiszem azt hiszed az a gyerekneveles h gugyogsz neki aztan rajossz fel ev mulva h neked erre meg nincs szukseged?! A baratnod meg egyedul marad...tudod en ezt szemetsegnek nevezem nem szerelemnek. sajnos sokan nem tudjak mi az hogy gyereket szulni meg felnevelni..a baratnod 17 evesen pont nincs meg annyira kifejlodve se nem agyilag se nem testileg egy gyerek szuletesere. en csak szerencsetlen gyereket sajnalom aki az egesznek a levet meg fogja szivni
A kérdező hozzászólása: gyerek tudom mivel jár, de aki a ejébe veszi nincs vissza út.kérdésemre akarok választ, nem roszz megjegyzéseket.
Es babaat terveztek???nem akartok ezzel meg varni mig a baratnod leerettsegizik talal munkat dolgozik aztan gyerek.... el fogod tudni tart oket??? tudod mivel jar egy gyerek felnevelese??? Szerintrm inkabb vedekezzetek!!!
A kérdező hozzászólása: a barátnõm 17 lesz én 19 leszek.Ezt én is keveseltem, mert a kalkulátor a neten 21 nap ciklustol-35 ig van
Az a menstruacio hossza nem?? Hany evesek vagytok?! Babat terveztek de a ciklus hosszat nem tudod .... Ciklushossz: a menstruacio elso napjatol a kov. menstruacio elso napjaig hany nap telik el.
A kérdező hozzászólása: elvileg 4-5 naposak a ciklusai a barátnõmnek
Hány naposak a ciklusai?Az változó lehet, nem mindenkinél 28. nap például.
A kérdező hozzászólása: 2013. január 11-12-13.-án együtt leszünk az jó, már a babára?
Nem, tévedsz! Nem "kell" mindennapos, a lényeg hogy peteéréskor legyetek együtt.Nekünk pl. a dokim azt javasolta, hogy p.érés elõtt 3-4 napig apa "tartogassa" a dolgot, hogy amikor kell aktív, gyors spermiumok legyen jókor jó helyen.Elsõre össze is jött a baba, már 11 hónapos. :)
A kérdező hozzászólása: Nem hagyom el babásan, a barátnõmet mint sok fiú teszi. Kiszámoltuk a ciklusai és 25 naposak

Aki BME-re jár vagy járt és játszik a travian nevű online stratégia játékkal, azokhoz forudulnék most. Lenne e kedvetek egy közös bme-s klánt alapítani a következő induló szerveren, ami az S4 február 3-án indul?

Legjobb válasz: Nem akarlak megbántani, de ilyen hülye játék helyett inkább menj el bulizni. Én is játszottam traviannal, csak közben rájöttem, hogy ha komolyan csinálni akarod, akkor rengeteg idõdet elveszi, ha pedig naponta, 2naponta egyszer felnézel, úgy messze nem tudod kihozni a maximumot. Tehát töröld a falvad, s menj bulizni

Nem akarlak megbántani, de ilyen hülye játék helyett inkább menj el bulizni. Én is játszottam traviannal, csak közben rájöttem, hogy ha komolyan csinálni akarod, akkor rengeteg idõdet elveszi, ha pedig naponta, 2naponta egyszer felnézel, úgy messze nem tudod kihozni a maximumot. Tehát töröld a falvad, s menj bulizni

Gyesen vagyok ami április 3. -án lejár. Február 18. -án megszünt a munkaviszonyom. Újra babát várok. Mehetek táppénzre vagy munkanélkülire? Mit kapok szülés után? Csak gyest?

Legjobb válasz: Kérdezz meg tb tanácsadót! Az a lényeg, hogy akkor kapsz tgyást és gyed-et ha a szülés napján munkajogviszonyod van. Jó lenne ha találnál ismerõst aki addig bejelent, azt nem tudom, hogy hány hónapra jár neked a munkanélküli, ha a szülés napjáig akkor az is jó, ha nem lesz munkahelyed vagy lejár a munkanélkülid akkor csak gyes-t kapsz. A táppénz úgy emlékszem ilyen eseteben csak 1 hónapra jár úgynevezett passzív táppénz de inkább kérdezd meg az oep-et.

Kérdezz meg tb tanácsadót! Az a lényeg, hogy akkor kapsz tgyást és gyed-et ha a szülés napján munkajogviszonyod van. Jó lenne ha találnál ismerõst aki addig bejelent, azt nem tudom, hogy hány hónapra jár neked a munkanélküli, ha a szülés napjáig akkor az is jó, ha nem lesz munkahelyed vagy lejár a munkanélkülid akkor csak gyes-t kapsz. A táppénz úgy emlékszem ilyen eseteben csak 1 hónapra jár úgynevezett passzív táppénz de inkább kérdezd meg az oep-et.
Passzív táppénz már nincs, de munkanélkülin segítenek minden kérdésedben. Viszont április3-án legkésõbb 4-én menj el a munkaügyibe, mert már a jelentkezés napjától fogod kapni a pénzt ha jár (munkaviszony után). Viszont ha csak pl. április 10-én mész el akkor az a pár nap ki fog esni. :( Hány hetes vagy?
A kérdező hozzászólása: Még nagyon az elején vagyok, novemberre vagyok kiirva.Közben beszéltem egy tb szakértõvel és azt mondta lát esélyt arra hogy kapjak tgyást és gyedet is.Majd megyek hozzá megbeszélésre.
Talán a 3-i együttlétbõl lehet valami, a 4-e szerintem már késõ.

Szép napot kívánok! Olyan kéréssel fordulok Önhöz, hogy február óta szedem a triregol fogamzásgátlót és július 17-e helyet julius 20-án kezdtem el a dobozban található második buborékcsomagot, de 3 napig szedtem kettesével azután már utól értem magam és s

Szép napot kívánok! Olyan kéréssel fordulok Önhöz, hogy február óta szedem a triregol fogamzásgátlót és július 17-e helyet julius 20-án kezdtem el a dobozban található második buborékcsomagot, de 3 napig szedtem kettesével azután már utól értem magam és szedtem tovább. 19-én voltam a párommal együtt megszakítással. Azt kérdezném, hogy van okom az aggodalomra terhesség miatt? Most tartok a 7 nap szünetben a 4-ik napon és nem jelentkezett a mensim, mert normális estben már ekkor a 3-ik napom megjön. Köszönöm

Legjobb válasz: Tisztelt Hölgyem! Mivel a gyógyszert nem az előírásnak megfelelően szedte, bekövetkezhetett a fogamzás is. Mindenképpen keresse fel kezelőorvosát. Üdvözlettel: dr. Langmár Zoltán

Tisztelt Hölgyem! Mivel a gyógyszert nem az előírásnak megfelelően szedte, bekövetkezhetett a fogamzás is. Mindenképpen keresse fel kezelőorvosát. Üdvözlettel: dr. Langmár Zoltán

Szép napot kívánok! Olyan kéréssel fordulok Önhöz, hogy február óta szedem a triregol fogamzásgátlót és július 17-e helyet julius 20-án kezdtem el a dobozban található második buborékcsomagot, de 3 napig szedtem kettesével azután már utól értem magam és s

Szép napot kívánok! Olyan kéréssel fordulok Önhöz, hogy február óta szedem a triregol fogamzásgátlót és július 17-e helyet julius 20-án kezdtem el a dobozban található második buborékcsomagot, de 3 napig szedtem kettesével azután már utól értem magam és szedtem tovább. 19-én voltam a párommal együtt megszakítással. Azt kérdezném, hogy van okom az aggodalomra terhesség miatt? Most tartok a 7 nap szünetben a 4-ik napon és nem jelentkezett a mensim, mert normális estben már ekkor a 3-ik napom megjön. Köszönöm

Legjobb válasz: Tisztelt Hölgyem! Mivel a gyógyszert nem az előírásnak megfelelően szedte, bekövetkezhetett a fogamzás is. Mindenképpen keresse fel kezelőorvosát. Üdvözlettel: dr. Langmár Zoltán

Tisztelt Hölgyem! Mivel a gyógyszert nem az előírásnak megfelelően szedte, bekövetkezhetett a fogamzás is. Mindenképpen keresse fel kezelőorvosát. Üdvözlettel: dr. Langmár Zoltán

Ha éttermek, kávézók, bankok, okmányirodák, földhivatalok, posták, takarékszövetkezet, áruházak nyitvatartása érdekli, kattintson ide!