Találatok a következő kifejezésre: Férjem hétvégeken a (38 db)

A családtagok leginkább hétvégenként jönnének babázni. De én a hétvégéket a férjemmel és a babával szeretném hármasban tölteni. Más hogy van ezzel?

Tudom, hogy hétközben nehezebben teszi szabaddá magát a család, de ha minden hétvégén látogatóink vannak, úgy érzem, hogy nem lenne "nyugalmunk". Csak én gondolkodom így, vagy ez lenne a természetes?

Legjobb válasz: Nem kell minden hétvégén látogatókat fogadnotok. Osszátok be a férjeddel a szabadidõtöket úgy,hogy nektek is jó legyen,tudjatok együtt lenni csak Ti. Ha

Nem kell minden hétvégén látogatókat fogadnotok. Osszátok be a férjeddel a szabadidõtöket úgy, hogy nektek is jó legyen, tudjatok együtt lenni csak Ti. Ha
Teljesen jogos az igényed. Próbáljátok ezt a családnak is megmagyarázni: Számoljanak utána: egyik hétvége az egyik nagyszülõpáros, másik a másik nagyszülõpáros, gondolom mindkettõtöknek van testvére, s már el is telt a hónap. S akkor még nem beszéltünk a dédikrõl és az egyéb rokonságról. (Meg a nagybevásárlásról, amit egyedül hétköznap a babával nem biztos, hogy meg tudsz oldani, így az is csökkenti az együtt töltött "nyugodt" idõt.)Én 3 hós koráig zokszó nélkül viseltem el az állandó jövés-menést (vagy mi voltunk hivatalosak valakihez, vagy a rokonok jöttek hozzánk), aztán megelégeltem. Ráadásul ahogy nõ a picur, egyre kevesebbet alszik nap közben, illetve egyre többet kell vele foglalkozni, így a házimunkára sem fog idõd jutni. Szóval valahogy magyarázzátok meg ezt a rokonoknak. Ti egy új család vagytok, s hogy szokjatok össze, ha sosem lehettek hármasban. Gondolom, az apuka sem tud úgy játszani a babával, ha a rokonok kikapkodják a kezébõl. Én - bár kimondatlanul - leginkább ezt fájlaltam. Hogy hogy fogja így õ is átélni mindazt, amit én nap mint nap csodálhatok. Meg mellesleg apára is szüksége van egy babának, õ pedig a mai világban igazán csak hétvégén lehet együtt a gyermekével. Szóval találjátok meg az arany középutat, ahol ti is együtt lehettek, de a közvetlen rokonoknak sem kell több hónapra nélkülözni a babát. Mi úgy oldottuk meg, hogy a testvérekkel, dédikkel legtöbbször a nagyszülõknél találkozunk, 2-3 havonta azonban külön is meglátogatjuk õket. A nagyszülõkhöz viszonylag sûrûbben járunk: akikkel egy városban lakunk, azokhoz 2-3 hetente átszaladunk egy-egy délutánra, akik 100 km-re laknak, hozzájuk havonta 1* lemegyünk egy egész hétvégére. Unokatestvérekkel, távolabbi rokonsággal 3-4 havonta találkozunk egy fél délután. Így minden hónapban marad 2, 5-3 szabad hétvégénk. Igaz, a mi kisfiunk már 7, 5 hós. Ezt szerintem egy 1-2 hós babával még nem tudjátok megtenni. Kell egy kis idõ, míg a rokonok is "megnyugszanak". Boldog babázást!
A kérdező hozzászólása: Sziasztok! Köszönöm szépen a válaszokat! Megnyugodtam, hogy nem csak én gondolkodom így... Olyan hamar elmennek a hétvégék, a férjem korán reggel elmegy és 18h körül ér haza. Tehát hétköznap semmire nem jut idõnk hármasban. Ezért lenne fontos a hétvége, de ha állandóan átjáróház van nálunk nem tudunk együtt lenni. Nehéz lesz majd megértetni a családdal - de remélem sikerül... :-)

Hogyan lehet azt elintézni, hogy a volt férjem ne vihesse el egy egész hétvégére a gyerekeket?

Jó apuka, de rettenetesen szétszórt. A hétvége neki egyszerre túl sok odafigyelés szempontjából, ezt persze soha nem ismerné el. Õ ragaszkodott a 2 hetente hétvégéhez, ami akkor jó ötletnek tűnt, mert megígérte, hogy jobban figyel a gyerekekre. Ez működött is az első néhány hónapban, de aztán minden visszatért a régi kerékvágásba. Nem szívesen bízom rá a gyerekeket egy egész hétvégére. A gyerekek 3,5 és 5 évesek.

Legjobb válasz: Az elég kizárt, hogy ilyenbe belemenne a biróság. Mellesleg ha ö a gyerekek apja, akkor azért ennyi idö jár neki a gyerekekkel. Az, hogy szétszórt, nem indok arra, hogy ne lehessen legalább hétvégén a gyerekkel együtt.

Az elég kizárt, hogy ilyenbe belemenne a biróság. Mellesleg ha ö a gyerekek apja, akkor azért ennyi idö jár neki a gyerekekkel. Az, hogy szétszórt, nem indok arra, hogy ne lehessen legalább hétvégén a gyerekkel együtt.
Én is kíváncsi lennék arra mi az hogy szétszórt? Az én volt férjem is az egyébként, a barátnõje is. Volt már, hogy az oviba hagyták a gyereket (nem csak hétvégén van velük), úgy oldom meg, hogy hússzor felhívom õket. Mindkettõt. Így van eredménye :) Kárt nem tesznek benne, szeretik ez a lényeg. Kicsit legyél lazább te is. (de ha példát mondanál okosabbak lennénk, ha esetleg tényleg veszélybe kerülhetnek)
Sajnos amíg a gyerekek be nem töltik a 18-at addig kötelezõ odaadni nekik õket. Ha testi kárt nem tesznek benne akkor a Bíróság nem fog neked igazat adni. Megértem a problémádat hiszen én is elvált szülõk gyereke vagyok és öcsém is.Nekünk apánk második felesége tett pokollá minden látogatást, de mikor anyu megfenyegette, hogy megveri akkor befogta a száját. Beszélgess el az apával, legyél vele szigorú és következetes.Hívd fel õt telefonon ha a gyerekek nála vannak.Emlékeztesd az apai kötelességeire.Sok sikert.
Kérheted a láthatas ujraszabalyozasat. Mi az hogy szétszórt?
Mi a volt ferjemmel megegyeztunk egy egesz hetvege tul hosszu a gyerekek meghulyultektole amasritmus mas szabalyok. Igy eldontottuk kozosen legyen minden heten egy nap szombat egesz nap koran reggeltol este alvasidoig. Ez nalunk bejott nemmentunkbirosagra hiszen ketfelonott szulo vagyunk ebben csak meg tudunk egyezni biro nelkul is. A gyerekek jobban szeretik a heti talalkozast mert az jobban ritmusba tartja oket.
Két éven belül is lehet módosítást beadni, ha bármilyen változás történik vagy a gyermek érdeke megkívánja. Jelen helyzetben véleményem szerint megkívánja mivel az apuka a gyermekeket veszélyezteti a láthatás ideje alatt.
Ha közösen egyeztetek meg a kapcsolattartásban, akkor a határozatot követõen 2 évvel nem adhatsz be módosítást, amúgy pedig simán, bármikor.
Nem lehetne úgy megoldani, hogy hétköznap néha értük megy az oviba, majd hazaviszi este? És akkor hétvégén nem kellene ott legyenek. (mert ezt a játszótereset én sem értem/tolerálnám) Viszont kéthetente egy nap semmi. Szerintem próbáld meg elõször vele megbeszélni, bíróság nélkül. Aztán hátha észhez is tér idõvel :)
hát ez nem szétszórtság... Ez kiskorú veszélyeztetése bárhogy nézzük. Két ilyen kicsi gyereknek nem ad enni és ott felejti a játszótéren az nagyon nagy baj! Bíróságra készülj fel, mert ezeket a dolgokat neked bizonyítanod is kell.
A kérdező hozzászólása: A szétszórtság nála már régi probléma, a házasságunk alatt is ilyen volt, de azt mondta a hétvégéken jobban oda fog figyelni. Elfelejt nekik enni adni, volt, hogy csak félúton hazafelé kapcsolt, hogy 2 gyerekkel indult el a játszótérre, de csak egy van vele hazafelé. Ha csak néhány órát vannak vele akkor nincs gond, de egy teljes hétvége már túl soknak bizonyult. Én is hívogatom, csak az a baj, hogy telefonon mindig azt mondja, hogy minden a legnagyobb rendben, de utána kiderülnek az elfelejtõdött dolgok.
Ha az apuka nem veszélyezteti a gyerekeket akkor nem fogják ezt megváltoztatni.
Mi lenne kérdezõ, ha a volt férjeddel megbeszélnéd. Megegyeztek egy másik felállásba és akkor a íróságon nem kell semmit bizonyítani, meg vádaskodni.

Elképzelhetőnek tartotok egy olyan kapcsolatot, hogy válás helyett a férj és a feleség külön költözik és csak hétvégén találkoznak?

A kapcsolatban még nincs harag, de a férjem már "túlérzékeny" rám, és ezt el is ismeri. Én szeretem és azt hiszem, ő is szeret,bár ezt nem mondja, de ad még egy esélyt a házasságnak. Viszont betegesen irtózik a vitától, még a megbeszélésétől is. Én pedig így nem akarok élni, szabadságra vágyom, hogy ne kelljen attól rettegnem, mikor bántom meg valamivel. Külön akarok költözni, de ha lenne kedvesem, őt szeretném.

Legjobb válasz: Egy ideig lehet de hosszútávon biztos, hogy nem.

Egy ideig lehet de hosszútávon biztos, hogy nem.
elképzelhetõ, ha mindkét fél kölcsönösen tiszteli egymást. ezzel azt akarom mondani, hogy nem lépne félre sem az egyik, sem a másik. bár ennek nagy az esélye. ha férj és feleség külön költözne, annak általában az lenne a vége, hogy találnának másikat maguknak. csak 2 nagyon toleráns, lelkiismeretes embernél müködne a dolog.
Igen, anno a szüleim is ezt csinálták. Nagyon sokáig külön éltek, aztán jöttek a gyerekek (én és a bátyám) és azóta is együtt vannak. Voltak közben is hullámvölgyek, de mióta már csak kettesben vannak azóta minden rendben van. Õk 7 éve voltak házasok mire jöttünk és azidõ alatt egy párszor eljátszották ezt, de mostmár több mint 30 éve házasok és minden eddiginél szilárdabb a kapcsolatuk.
Semmi értelme:)
A kérdező hozzászólása: Jaj, ne haragudj. Írhatsz privit is.
Még mindig 9-es és most még jobban nem értem az egészet.
A kérdező hozzászólása: Bocs, lehet nem voltam érthetõ. Az utolsó esély a házasságra egy féléves "különélés" a házon belül elszeparálódva, és ha "nem lesz cirkusz és veszekedés" akkor folytatjuk. DE õ mindenen megsértõdik, ezért ezt nem látom reális esélynek. Mondok egy példát: megegyeztünk, hogy külön mosunk, de 2 hete hozzá sem nyúlt a szennyeshez, a szennyes-kosár dugig, én ma kimostam a cuccait, és azt mondtam: Látom, kicsit el vagy maradva a mosással, kimostam egy pár cuccod. Erre megsértõdik, hogy nem elmaradt a mosással, hanem én foglaltam le ma a mosógépet.
9-es vagyok.Ha a másik opció csak és kizárólag a válás (ebben egyeztetek meg?) akkor természetesen meg kell próbálni így rendezni a kapcsolatotokat, de ez csak akkor fog menni, ha mind a ketten ragaszkodtok a másikhoz.Szóval rizikós, de ha más megoldás nincs(?), akkor hajrá. Egyébként ezt sem értem "õ is szeret, bár ezt nem mondja, de ad még egy esélyt a házasságnak" - kontra - "Én pedig így nem akarok élni, szabadságra vágyom...Külön akarok költözni" Most akkor ki akarja ezt? Leírásod elején Te szereted, a Férjed meg az utolsó esélyt még megadja ennek, a végén meg már úgy írod Te akarsz külön költözni.
A kérdező hozzászólása: A másik alternatíva a válás.
Én ezt nem értem: "de ha lenne kedvesem, õt szeretném." A többi ok.Vagyis egyet nem értek a leírtakkal, de értem.Csak amit idéztem azt még magyarázd el. Én addig is azt mondom, hogy jól gondold át, hogy mit is akarsz valójában és gondolj bele abba is, hogy lehet, hogy már nem lesz visszaút.Biztos, hogy ritka élõ példa van a 3-as válaszában, de van.De mi a garancia, hogy Ti túlélitek?
Akármi is lesz a vége, de EZ MOST nem házasság.
Attól függ, milyenek a hétvégi találkozások, bár ez csak akkor derül ki, ha megpróbáljátok. Lehet, a férjed 5 nap után azt fogja gondolni, "de jó, hogy végre látom" és lehet, hogy azt, hogy "kár, hogy véget ért a hét, olyan sok nyugalmam volt nélküle". Nem tudom, több örömöt lelnétek-e egymásban, ha ritkábban találkoznátok.
A kérdező hozzászólása: Az elõbbi válaszom a 2-nek ment.
A kérdező hozzászólása: Mivel a válás esélye reális, ez amúgy is elõfordulhat, ha együtt gyötrõdünk...
Az én értékrendszerembe nem fér bele a szétköltözés, távolról szeretés, néha találkozás. Pláne nem házasságon belül. Vagy teljesen akarjon engem a férfi és én õt szintén, vagy sehogy. Ettõl függetlenül el tudom képzelni a felállást akkor, ha mindkét félnek megfelel ez a megoldás, mindkét fél tudja kezelni ezt a helyzetet és több boldogságot hoz az új formula mint a régi.


Helytelen dolog tőlem, hogy nem megyek le a férjemmel és a kisfiunkkal az anyósomékhoz hétvégére? Még nem válunk, de már párként nem vagyunk együtt.

Havi 1X megy a férjem le, én meg szeretek egyedül lenni. A kisfiunk persze kivétel, de a nagyszül?k csak ilyenkor láthatják, ezért leengedem.

Legjobb válasz: Dehogy helytelen (mi egy pár vagyunjk mégsem járok hozzá) Aki szereti és szeretne vele lenni az lemegy -fia+unoka- aki nem az meg nem.

Dehogy helytelen (mi egy pár vagyunjk mégsem járok hozzá) Aki szereti és szeretne vele lenni az lemegy -fia+unoka- aki nem az meg nem.
Nem. Minek jó pofizni anyukáékkal, ha úgy is válni készültök? Az más kérdés, hogy nélküle elmész e? Nem kell azért velük megszakítani a kapcsolatot, mert elváltatok.
Tekintve, hogy már nem alkottok egy párt, neked õk tulajdonképpen senkik. Úgyhogy tényleg nem gáz szerintem, sõt, talán nekik is könnyebb így.
3. Azért egyáltalán nem senkik! Õk a gyerek nagyszülei. Amúgy kérdezõ, nem gáz, hogy együtt nem mentek hozzájuk, miért is tennétek? Viszont, ha jó a kapcsolatotok a nagyszülõkkel, akkor ne habozz ezt megõrizni, nekik nem kell azért sérülniük, mert ti váltok. A gyereknek s fontos, hogy tartsa a kapcsolatot a nagyszüleivel, nincs ebben semmi rossz, sõt.

Keresem azt az olcsó és eldugott kis wellness szállodát, ahol kipihenhetnénk magunkat férjemmel egy hétvégén a gyerekek nélkül, mit ajánlanál?

Úgy képzelem el, hogy egy erdei környezetben lév? (de legalábbis nem egy nagyváros kell?s közepén) lév? kis wellness szállodába mennénk. Nagymama elvállalt egy éjszakát, egy hétvégét.

Legjobb válasz: Vagy Szarvas:http://www.ligetszarvas.hu/ Itt az Arborétum,meseszép. Vagy Bikács:http://zichyparkhotel.hu/ Ez is szuper hely.

Vagy Szarvas:http://www.ligetszarvas.hu/ Itt az Arborétum, meseszép. Vagy Bikács:http://zichyparkhotel.hu/ Ez is szuper hely.
Elõzõ vagyok. Ez a wellness szálló Gyenesdiáson van, a Balaton partján, rengeteg kirándulási lehetõséggel, mint pl. Badacsony, Keszthely, környezõ várak, Tapolca, és ha befagy a Balcsi, lehet korizni. Tiszta, rendes, családias szálloda, wellness résszel, svédasztalos reggeli-vacsi az árban benne, de olyan kajákkal, hogy ihaj, csillagos ötöst kapott tõlem, eddig kétszer voltunk, és idén is megyünk.
Nekem két hónap alatt megjött.
A kérdező hozzászólása: Szerencsére nekünk megjött egy hét alatt. Azért köszi!

El merjem vinni most hétvégén a férjem rokonaihoz a 7 hós lányomat?

A 7 hós kislányom még soha nem volt náthás, de nem is nagyon mentünk sehová vendégségbe. A férjem uncsiának 2 gyereke van. Az egyik most ment oviba a másik 6 hós. Múlthéten mindkét gyerek náthás volt. Most már nem, csak a a nagyobbik köhög egy kicsit, de azt mondta az anyuka, hogy nyugodtan menjünk mert már nem betegek. Mit tegyek? A férjem már nagyon vágyik a rokonaihoz, ragaszkodjak ahhoz, hogy maradjunk itthon?Ti mit tennétek?

Legjobb válasz: 7 hónaposan már nem zárhatod el a világtól! Nyugodtan menjetek csak, ha náthás lesz, az még nem világ vége, pár nap alatt rendbe jön! Jó utat!

7 hónaposan már nem zárhatod el a világtól! Nyugodtan menjetek csak, ha náthás lesz, az még nem világ vége, pár nap alatt rendbe jön! Jó utat!
A mi fiunk 5 hónapos, és visszük magunkkal hétvégén rokonlátogatóba. Nyugodtan menjetek!
Menjetek! Esetleg ne puszilkodjanak, és ne nyalogassák egymás után ugyanazokat a játékokat. Ha valamit nagyon akar, elõtte mosd le. Bár garancia nincs, viszont egy nátha nem a világ vége. Mi azt szoktuk még csinálni, hogy kültéri programot szervezünk (séta/játszótér), úgy kevésbé kapjuk el...
Én vinném. Meg amúgy is, ha még nem látott gyerekeket, elég baj az....
A kérdező hozzászólása: Nem zárom el, mert a szüleimhez meg anyósomékhoz elszoktam vinni, csak még kisgyerekes házhoz nem mentünk. Az a baj, hogy õ egy olyan gyerek, hogy ha valami baja van semmit nem hajlandó megenni. Egyszer fogzás miatt kicsit hõemelkedése volt, és több mint egy hétig küszködtem a kaja miatt. Meg nem szeretném hogy a nátha miatt éjszakázzunk, Nagy alvásigényû gyerek.
A kérdező hozzászólása: Az hogy még nem voltunk olyan ismerõsöknél ahol kicsi baba van még nem azt jelenti, hogy nem LÁTOTT kisgyereket. Mit gondolsz egy szatyorban élünk?
Szia! Szerintem nyugodtan vigyed. Ha még szoptatod ellenálló a szervezete a kisebb náthával szemben. Ha meg már nem, akkor is védi az anyatej. Ésha mégis megbetegszik, akkor átestek az elsõ náthás megbetegedésen, és az sem jelenti azt, hogy nem vigyáznál eléggé a kislányodra.

8 hónapos babát a nagyira bízhatjuk egy egész hétvégére? Nyáron szeretnénk a férjemmel menni a Hungaroringre, de nem tudom, itthon merjem-e hagyni 3 napra?

Legjobb válasz: 3 napra én semmiképpen nem javasolnám, ahhoz még nagyon kicsi, és megzavarná a 3 napos anyanélküliség. Kétgyermekes anyuka

3 napra én semmiképpen nem javasolnám, ahhoz még nagyon kicsi, és megzavarná a 3 napos anyanélküliség. Kétgyermekes anyuka
8 hónaposan nem olyan picike már. Nyugodtam otthon hagyhatod, csak ne az legyen az elsõ alkalom, hoyg nagyival alszik.
Én nem hagynám. Mivel pont abban a korban lesz, amikor csak az anya jó!

Férjem hétvégeken elvitte a három gyermeket mindig vissza is hozta. Husvét elött az egyik gyereket elvitte és nem hozta vissza. Azota oda sem adja nekem. Az elsö tárgyalásunk most lesz. Vissza kaphatom a gyermekem? Mennyire vett ez roszfényt rá?

A férjem édesanja oda költözött hozzá és igy tud neki segiteni.Az mennyire számit?

Legjobb válasz: mi az hogy nem hozta vissza?sajnälom,de én aban a percben hivtam volna a zsarukat nemhogy még ennyi idöt vàrjak....ne ülj a seggeden,bocs de tényleg,hanem tegyel valamit...kb räd is rossz fényt vet sajnos hogy nem léptél mär akkor...de rà mindenképpen hogy igy elvitte..és nem vitte vissza....sztem szämitson arra hogy ha feljelented...nem sokat läthatja agyerekeket,ràadäsul csak felügyelet mellett.pusz

mi az hogy nem hozta vissza?sajnälom, de én aban a percben hivtam volna a zsarukat nemhogy még ennyi idöt vàrjak....ne ülj a seggeden, bocs de tényleg, hanem tegyel valamit...kb räd is rossz fényt vet sajnos hogy nem léptél mär akkor...de rà mindenképpen hogy igy elvitte..és nem vitte vissza....sztem szämitson arra hogy ha feljelented...nem sokat läthatja agyerekeket, ràadäsul csak felügyelet mellett.pusz
Itt azért egy nagyon fontos dolgot nem említettél, hogy még NEM VÁLTATOK EL, illetve leginkább azt, hogy a gyermekelhelyezésrõl nincs egyezség és ítélet. Így az apa ugyanolyan jogon "birtokol", mint az anya. Ha egyezség vagy ítélet van, hogy az apának láthatása van, és az anyához ítélik életvitelszerû életre a gyermeket, akkor ez már bûncselekmény, de addig ez "apai szeretet..."
rendõrség nem tud beavatkozni mind addig amig a hivatalos papir nincs róla..menj el család segítõbe , szerintem ott teljeskörû felvilágositást tudnak adni...
A kérdező hozzászólása: Kösz a választ, de én sem ültem a fenekemen.Egyböl hivtam is a rendörséget, de mivel neki ugyanannyi joga van mint nekem nem tehetnek semmit.Megprobáltam mindent, de egyenlöre nem tudok csinálni semmit.
A kérdező hozzászólása: Már ott is voltam.Sajnos ameddig nincs papir addig semmit nem tudok lépni.
szia4 érdekelne h mi történt? Elváltál mér? gyerköcök knél vannak?
Egy albán bérgyilkos sok mindent meg tud oldani...ha nem hiányozna a gyerektartási.
muhahahahahaaaaaa papucsállatka LOL
Feje tetejére állt a világ, de szerencsére az ilyen nõ is megtalálta a neki való pasit.
Aha. Tehát egyetemre is jár, nem csak otthon lógatja a lógatni valóját. Gondolom hétközben meg a nõ fõz mos takarít. Akkor mi a probléma? Hogy a férfi szereti a barátnõjét és szívesen segít neki? Amúgy amíg nem megy oda hozzád, h én ezt nem bírom, segítsz, addig mit foglalkozol velük? Mindenki söprögessen a saját portáján.
Azt hogy a pasi balek hogy megengedi, a nõ meg okos hogy talált egy ilyet...:-) Egyébként az ilyen nõt lustának hívják.
A hét többi napján meg valami mágikus erõ mosogat, fõz, mos, takarít, ugye? amúgy meg semmi közöd nincs hozzá hogy élnek ;)
gáz
Másnak furcsa, de ha õk így jól elvannak, az õ dolguk. Nekik jó így. Gondolom a nõ foglalkozik a háztartással, hétközben, az is elég munka lehet? Ha gyerek is van, akkor pláne. Munkamegosztás lenne normális a hétvégén ilyen esetben.. szerintem. De mivel nem ismerjük a részleteket, nem lehet ítélkezni sem. Lehet lepontozni. :)
Hát így van ez, ha valaki 30 évvel fiatalabb pipit akar. Azért meg kell dolgozni. Keresett volna magához illõt, az biztos nem járna már egyetemre. :-))
Az a kérdezõ baja, hogy nem pumpolhatja a bátyót tovább, mert az asszony nem adja a lóvét + örökölni se fog, ha lesz unokaöccs v húg
Ha a férfinak jó akkor ok. Ha a nõnek jó akkor is ok. Ha mindkettejüknek akkor meg pláne :) . Ha téged zavar, akkor látod milyen párt ne válassz magadnak... Anyuka aki a 4 napot is hajnalban kezdte a babájának és a férjének ágyba vitte a reggelit :D
Mi közöd van hozzá? Õ életük! Egyébként meg megellik? Hogy mit csinál??? A tisztelet szó az neked mond-e valamit?
kicsit úgy érzem, hogy irigyeled. 'megellik' ?? hát akkor legalább lesz segítsége, mert sokan vannak olyanok, hogy ott a gyerek, aztán neveld fel. és ha hétvégén besegít a férfi az csak tiszteletreméltó, én ugyanúgy tanulok, fõzök, takarítok, és semmi segítség nélkül. hidd el jó az, hogy amíg tanulsz, a párod nem döglik, hanem segít amiben tud. és ha ágyhoz viszi a kaját, akkor látszik, hogy szereti, tiszteli, kedvéde jár, amiért nem kellene felháborodni.
Az, hogy te alapból nem kedveled a hölgyet és keresed a lehetõséget, hogy beleköthess. "ha megellik..." - hát, süt belõle az emberbaráti szeretet és a jóindulat...
Inkább arról van véleményem, aki mások magánéletén csámcsog.
A kérdező hozzászólása: igen jól elvannak ez a furcsa hozzáteszem 30al idösebb a pasi
A kérdező hozzászólása: királylányt játszik. mi lesz ha megellik?
A kérdező hozzászólása: a bátyám a pasi ezért bosszant. a nõ nem dolgozik. egész nap fekszik meg egyetemre jár. hétköznap a ffi nincs otthon. de pl a 4 napban most is a férfi fözött a nö feküdt még a kaját is ágybaviteti
"De mivel nem ismerjük a részleteket, nem lehet ítélkezni sem." Ez igaz. De ha a kérdés így szólna: "Mi a véleményetek arrol ha minden hétvégén a nõ föz mosogat mig a férj fekszik tvzik? Es a férfi nem dolgozik a nõ igen de a férfi osztja be a pénzt." akkor biztos, hogy egy nõ se írná, hogy "ne ítélkezzünk, míg nem ismerjük a helyzetet", hanem egybehangzóan hurrognának. Értsük jól!


Ha éttermek, kávézók, bankok, okmányirodák, földhivatalok, posták, takarékszövetkezet, áruházak nyitvatartása érdekli, kattintson ide!