Találatok a következő kifejezésre: Elvileg 5 4 (14 db)

Ha leírod, segítünk.
A kérdező hozzászólása: Fel kellene töltenem egy 2 dimenziós tömböt számokkal. Aztán végig kellene menni a tömbön és megkeresni azt a két értéket hol a legnagyobb a különbség (de ez lehet felette is és alatta is a tömbben) Végül pedig rekurzióval el kellene jutni a legkisebb elemtõl a legnagyobbig, úgy hogy csak mindig nagyobb értékû helyre léphetek.
A kérdező hozzászólása: Igen:D Ilyesmit szerettem volna:D Köszönöm szépen!:D Megérdemelsz ezért akár még két dobozzal is:D

Május 29. -én volt utolsó mensim. Juli 3-án voltam hüvelyi UH-n és nem láttak semmit, 4 tesztem pozitiv lett. MNYH. :13mm Miért nem látták, elvileg 5. héten vagyok. Ilyenkor már látni nem?

Legjobb válasz: Én is ugyanígy voltam mint ahogy írod, még az idõ is stimmel. Másfél hét múlva hivtak vissza, akkor már volt szívhang is :) Nekem is azt mondta a doki, hogy már látnia kéne, de nem lát semmit a megvastagodott nyhártyán kívül..az az érdekes h ahogy haladok elõre a terhességgel, nem bizonyosodott be, hogy késõi peteérés miatt lett volna, hisz pont a meni alapján számitott terhességi kornak megfelelõen haladok. Talán azért lehet, mert a dokim gépe egy elavult leselejtezett kórházi gép...vagy nem tudom.Ne izgulj, türelem :)

Én is ugyanígy voltam mint ahogy írod, még az idõ is stimmel. Másfél hét múlva hivtak vissza, akkor már volt szívhang is :) Nekem is azt mondta a doki, hogy már látnia kéne, de nem lát semmit a megvastagodott nyhártyán kívül..az az érdekes h ahogy haladok elõre a terhességgel, nem bizonyosodott be, hogy késõi peteérés miatt lett volna, hisz pont a meni alapján számitott terhességi kornak megfelelõen haladok. Talán azért lehet, mert a dokim gépe egy elavult leselejtezett kórházi gép...vagy nem tudom.Ne izgulj, türelem :)
A kérdező hozzászólása: Köszönöm szépen, igazatok lehet!
Nyugi, nekem csak 9 mm volt a "megvastagodott nyálkahártya", ami ahogy utánaolvastam, nem is volt nagyon megvastagodva. utána egy héttel szép petezsák volt, két héttel 1 élõ embrió a maga 11mm-vel, most meg már 25mm. :)
Gratula!!Sebaj, képed lesz késõbb, az akkori mini állapotról nekem sincs képem! :) ) 2.vagyok
késöbb lehetett ovud és fiatal terhes vagy 2 hét mulva több minden látni
Majd írd meg, hogy mi volt :) 2.vagyok!
A kérdező hozzászólása: Sziasztok! Most már megnyugodtam, kedden voltam uh-n és kimutatták az élõ embriót 5 mm hosszu.Csak kár hogy fényképet nem kaptam :( 6hgv

Elvileg 5 hetes 4 napos terhes vagyok. Jövő héten tudok menni dokihoz, hátha akkor már lesz szívhang is. Viszont borzasztóan görcsöl a hasam. Ez mitől lehet? Főleg ma éjjel fájt, mintha meg akarna jönni.

Valaki járt már így?Mert már 4 vetélésem volt,viszont van egy 3 éves kisfiam.Nem tudom mit tegyek.

Legjobb válasz: Szia!Szerintem teljesen normális a görcsölésed, mivel én amikor még nem tudtam, hogy terhes vagyok, még görcsoldót is vettem be...mert annyira fájt, mint amikor meg akar jönni!!!SZÓVAL SZERINTEM NYUGODJ MEG!!!De ha neked megnyugtatóbb, akkor kérdezz meg egy orvost!:D Boldog és problémamentes babavárást:D 32hetes kismama

Szia!Szerintem teljesen normális a görcsölésed, mivel én amikor még nem tudtam, hogy terhes vagyok, még görcsoldót is vettem be...mert annyira fájt, mint amikor meg akar jönni!!!SZÓVAL SZERINTEM NYUGODJ MEG!!!De ha neked megnyugtatóbb, akkor kérdezz meg egy orvost!:D Boldog és problémamentes babavárást:D 32hetes kismama
Szerintem is minden rendben, a "mindjárt megjön görcs" érzés teljesen normális. Ám ha barnázást, vagy vérzést tapasztalsz azonnal menj orvoshoz, ne várj jövõ hétfõig!
SZIA!SZERINTEM NEM NORMÁLIS HA GÖRCSÖLSZ, FÖLEG HA MÁR 4 VETÉLÉSED VOLT.SZERINTEM ILYENKOR A BÉBIKE NEHEZEN ÁGYAZODIK BEFELÉ.MINÉL HAMARABB MENJ ORVOSHOZ.
Szia! Szerintem is menj minél elõbb orvoshoz, ne várd meg a jövõ hetet! És addig is szedj MagneB6-ot a görcsökre! Ha barnázol vagy vérzés jelentkezik irány az ügyelet!
Szia!Én napra pontosan annyi idös terhes vagyok, mint Te!És ugyanugy görcsöl a hasam, mintha meg akarna jönni.Jövöhéten megyek én is dokihoz, remélem, igazuk van az elöttem szoloknak.

Tegnap voltunk 4d-n és a picuri combcsontját 4 cm-nek mérték. Elvileg ahogy néztem, 4, 5 cm az átlag. Azért nem lesz törpe, ugye? Vagy még behozhatja a lemaradást?

Legjobb válasz: Az átlag lényege, hogy attól valamilyen irányba lehet eltérés. A babák nem egyforma hosszal születnek, késõbb sem lesznek egymorma magasak. Dehogy lesz törpe.

Az átlag lényege, hogy attól valamilyen irányba lehet eltérés. A babák nem egyforma hosszal születnek, késõbb sem lesznek egymorma magasak. Dehogy lesz törpe.

Ha a hőmérsékletem elég alacsony, 36, 5 °C körül, reggel is, de elvileg most hétvégén (azaz 4-5 nap múlva) kellene megjönnie, az azt jelenti, hogy nem volt peteérésem? S. O. S. !

Félid?ben rendesen feszült a hasam, meg azóta is érzek odalenn furcsa dolgokat. Tudom, hogy a hétvégén minden kiderül, de 7 hónapja, amióta abbahagytam a gyógyszert, minden hónapban mensi el?tt már 37 körül volt a h?m, akkor is, mikor pedig kb. 45 napra jött meg...:-(

Legjobb válasz: Én is alacsony hõs voltam... de nálam ez a hõ, már mensit jelzett! Sajnálom, hogy nem tudok sok jót írni!!! Mennyi volt peteéréskor? De láttam görbét, ahol ez volt a terhesgörbénél a max hõ, és egészséges baba volt! Ne szomorkodj, várd meg azt a pár napot! Drukkolok! és majd írj! Dory

Én is alacsony hõs voltam... de nálam ez a hõ, már mensit jelzett! Sajnálom, hogy nem tudok sok jót írni!!! Mennyi volt peteéréskor? De láttam görbét, ahol ez volt a terhesgörbénél a max hõ, és egészséges baba volt! Ne szomorkodj, várd meg azt a pár napot! Drukkolok! és majd írj! Dory

Hogy lehet egy 4, 5 voltos ellemel meg egy tekercsel megrázni az mbert elvileg müködik?

Legjobb válasz: Csengõreduktor szekunder oldalára kapcsolgasd az elemet, a primer pedig rázni fog.

Csengõreduktor szekunder oldalára kapcsolgasd az elemet, a primer pedig rázni fog.

Elmenne ezen a gépen a gta 4 és majd az 5? Elvileg gamer PC.

processzor Intel Pentium Dual Core G3220 3GHz, 3MB cache, 4. generációs alaplap Intel H81 chipset, S1155, 7.1ch HD Audio, Gigabit LAN memória 4GB DDR3 winchester 500GB 7200rpm grafika nVidia GeForce GT 610 2GB DDR3 ház/táp Cooler Master Elite 241 ház / 500W tápegység optikai meghajtó DVD-író

Legjobb válasz: grafika nVidia GeForce GT 610 2GB DDR3 ez a videokártya már újkorában sem volt Gamer videokártya...

grafika nVidia GeForce GT 610 2GB DDR3 ez a videokártya már újkorában sem volt Gamer videokártya...
GT610-en már egy fullHD film is csoda. Ez valami elõre összerakott szar?
Ez melyik galaxisban gamer konfig? :D
GTA4 -et még elviszi, de ha vennéd, inkább ne! Gondolom valami túlárazott izé. VGA (nem mostani darab, LGA 1150 -rõl meg fogalmam sincs)
A kérdező hozzászólása: sajnos csak erre van pénzem (89 000 FT)
Elõre összerakott gépeket felejtsd el.

Üdv. Van egy notebookom amibe integrált és 1 geforce gt 620m van. Létezik hogy a win élményindexe csak 4.5? A Ghost recon online is alig fut el rajta. Pedig elvileg birnia kéne.

Legjobb válasz: Üdv! Az élményindex az jogos lehet.. mégis notiról van szó. A játékról viszont annyit, hogy optimus technológiáról van szó gondolom, ahol be tudod állítani, hogy egyes programok az integrált vagy a dedikált vga-t használják! Próbálkozz ezzel!

Üdv! Az élményindex az jogos lehet.. mégis notiról van szó. A játékról viszont annyit, hogy optimus technológiáról van szó gondolom, ahol be tudod állítani, hogy egyes programok az integrált vagy a dedikált vga-t használják! Próbálkozz ezzel!
A kérdező hozzászólása: Beállitottam, de semmi nem változott, szaggat még low beáll...mellett is.Elõzö gépem sokkal gyengébb volt, azon simán elfotott.
Biztos, hogy jól állítottad be? A notebookod többi paramétereit is leírhatnád. Youtube-on néztem csávó egy ilyen kártyával bf3-at is futtatott élvezhetõ fps-el.
A kérdező hozzászólása: acer aspire e1-531g.a noti tipusa.ezért nem értem én se , simán vinnie kéne. Annyi változás azért van hogy már a geforce karit használja.de a gpu monitoron csak 30.-40% át, mig a word of tanknál a 100%-át.És az baron magas beáll mellett is 25-30 fps-en fut.
Nvidia alkalmazásban nézd meg a 3d-s beállításokat. Azokat a játéktól függetlenül tudod állítani, és ha ott leveszed minimumra de a játékban maximumra akkor az valami elég érdekes középérték lesz de talán jobban fog futni!
A kérdező hozzászólása: Kicsit télneg jobb lett, de sajna még igy is játszhatatlan. Azért köszi.Majd tolom az asztali gépen:)

Szerintetek gáz, ha 5 és fél hónapos kislányom még csak 1x fordult meg hanyatt fekvésből hasra (4 hónaposan)? Pedig elvileg a fiúk a lustábbak.

Azóta csak a kiságyban próbál megfordulni, és úgy sikerül is neki, ha beakasztja a lábát a rácsba és átlöki magát, de akkor meg vergődik, mert nem fér el. Ráadásul kifejezetten utál hason lenni. Ha kirakom a "placcra" mindig csak oldalra fordul (mindkét oldalra), hiába rakom tele játékokkal, annyira nem hatja meg, hogy átforduljon értük. Mondjuk hanyatt fekve megfordul 360 fokban, mindig keresztbe-kasul van.

Legjobb válasz: azt a szót semmiféleképpen nem használnám rá, hogy gáz :) és azt se, hogy lány ezért...mert a fiúk! egyébként pont a mozgásfejlõdésben ügyesebbek a fiúk ;) doki megnézte az izmait, nem feszes-e kicsit vagy nem lazább-e? egy ilyen vizsgálatra mindenféleképpen elvinném, mondjuk még ráér a forgással, 6 hónapos korig "ráér"

azt a szót semmiféleképpen nem használnám rá, hogy gáz :) és azt se, hogy lány ezért...mert a fiúk! egyébként pont a mozgásfejlõdésben ügyesebbek a fiúk ;) doki megnézte az izmait, nem feszes-e kicsit vagy nem lazább-e? egy ilyen vizsgálatra mindenféleképpen elvinném, mondjuk még ráér a forgással, 6 hónapos korig "ráér"
Nekem a középsõm csak 7 hónaposan (annak is a végén!) fordult át elõször!de utána sem vitte túlzásba... majd kimaradt a kúszás, 9 hónaposan mászás jött, 11 volt amikor felállt, 13 amikor elindult. Nincs gond, ne aggódj!! Hármaskám nekem is így volt, Õ is rühell hason lenni- kb 1 percig van el, majd ordít, Õ is bejárja a szobát, ha a földre teszem egy takaróra, akkor a hátán Õ is képes bárhová elközlekedni- úgy látszik, a mi lányaink fordítva "mûködnek" :-D Most 6 hónapos, és pár napja a hasáról a hátára fordult 1x. Azóta semmi. Nem érdeklik a játékok, inkább a hátán közlekedik. Megmutatták a lányaink, hogy képesek rá, nem kell aggódnunk! :-) Szóval nyugi! Jó babázást!! Üdv: 3 lányos
Az én lányom is 4 hónaposan fordult elõször az oldalára, de csak az egyikre.Ez azóta is így maradt.Hasra csak nagyon ritkán sikerül, amikor nagy a lendület, de olyankor alatta marad a fél keze, felidegesíti magát, és vissza kell fordítani.A "keresztbe-kasul" nálunk is megvan.Szerintem nem aggódj, nem "gáz".Kicsit lustábbak a kiscsajaink :) Majd egyszer úgy megindulnak, hogy lesünk utánuk :D
A kérdező hozzászólása: Köszönöm mindenkinek a megnyugtató válaszokat! Csak azért "zavar", mert a fiam sokkal "aktívabb" volt, mint a kiscsajszim. Majd jövõhéten megyünk a védõnõhöz 6 hónapos státusztra, aztán majd megnézik.
A kérdező hozzászólása: Na végre, 6 hónaposan és 1 naposan beindult. Hasról hanyatt, aztán hanyatt fekvésbõl hasra, állandóan gurul, már kicsi neki a szoba. :-)

Imperity hajvilágosító festéket ismeritek? 902 szupervilágosító elvileg 4-5 árnyalatot világosít.

Na most ez egy nagyon sötétbarna hajnál mit jelent? Kb milyen szín lesz az eredmény?

Ha éttermek, kávézók, bankok, okmányirodák, földhivatalok, posták, takarékszövetkezet, áruházak nyitvatartása érdekli, kattintson ide!