Találatok a következő kifejezésre: Elfogadnál 20 teljes boldogságot, ha azután (1 db)

Elfogadnál 20 év teljes boldogságot, ha azután meghalnál, ahelyett, hogy 40 évig élhetnél?

Legjobb válasz: hát inkább húsz év teljes boldogság mint 40 év ezzel is azzal is

Halál mindenkit elvisz. Teljesen mindegy hogy mikor jön el szerintem, ha szar az élet, akkor ugy sem jó sokáig kihúzatni. Én a rövidebb de boldogabbra szavazok. Ez az ésszerû. De ha a hosszabban is van számos elszort bár nem annyira kiemelkedõ örömforrás, a rövidebben meg kevesebb de kiemelkedöbb, akkor azér átgondolnám a dolgot.
hát inkább húsz év teljes boldogság mint 40 év ezzel is azzal is
Inkább 20 év boldogság, mint 40 boldogtalanul, magányosan! De szerintem ez egyértelmû, ilyen buta kérdést... (Már bocsi)
igen!!
szeretem a váratlan pillanatokat 20 boldog, gondtalan év+még-mondjuk úgy-az istennél is jó 2000 év...hát persze!HA.magammal vihetem a szereteimet!
jah elõzõ vok: nem akarok korán meghalni 13+40 év sokkal jobb mint 13+20 év több tapasztalat , élmény meg minden kituggya lahat az a 40 is végig boldog lenne csak sok sok szerencse kéne hozzá XD az is lehet lottót nyernék, vagy báármi ......jó dolog élni
Igen:)
Nem!!Az élethez igenis hozzá tartozik a csalódás, boldogtalanság melyet mindig a boldogság követ...:)
Mindenképp 40 év. Az ember nem örök boldogságra van kárhozva.Az élet mindenképp szép, és sohasem okoznék olyan bánatot a szüleimnek hogy 20 évesen elhagyom õket.
simán :)
Sya!
Sya! Én elfogadnám...Néha egy perc boldogságot is többre értékel az ember, mint egy évet...
simán ez olyan jól hangzik persze csak mértékkel semmi gonosz dolog csak ami másnak sem árt.
Szerintem unalmas az élet, ha tökéletes, ráadásul nem tudnám igazán értékelni a jót, ha nem történne velem semmilyen kellemetlenebb élmény. Szóval inkább a második.
40 év !!!!!! sokkal jobban járnék tudnék értékelni boldogság6talansgot is XD
ha húsz évig boldogságban élnék és 20 éves korunkban meghalnánk inkább a 40-et választanám, mert ha csak boldog vagyok nem tudom igazán értékelni. Pl.ha csak fonom , számunkra kellemes illatokat éreznénk biztos nem tudnánk értékeni annyira mint így h nem csak azt érezzük szoval a 40-re szavazok
Húsz év boldogság! volt már éppen elég szar évem.
Igen 20 év az így renben lenne.
igen!! elfogadnám, mert 20év az nagy idõ, fõleg boldogan leélni
Mindenképpen elfogadnám a 20-at, hiszen egészen biztosan jóval tovább tartana. Azt hiszem nincs ember, aki a 19. évben annak tudatában felhõtlenül boldog tudna lenni, hogy ezt a sok gyönyörûséget és örömet már csak x ideig élvezheti. Akkor pedig jár még neki 1 év, ami boldog... Szóval igencsak sokszor lenne prolongálva az utolsó év. Összességében lehet, hogy még 40-nél is tovább tartana (s legalább volt benne jó pár tuti boldog esztendõ is). üdv.: hegedor
én a 40évet választanám. Hogy miért? Az ember nem értékelné a boldogságot, ha nem lenne boldogtalanság. Tehát szerintem ez is- az is kell az életbe, hogy kiegyensulyozott legye. Vajon ha ugy volna feltéve a kérdés, hogy mit választanál: a párod éljen veled 20év boldog évet, utána haljon meg, vagy 40év normál évet. Biztos vagyok benne, hogy senki nem szeretné ha 40év helyett 20évig élhetne a párja! Meg még annyit, hogy az sem mindegy, hogy látom még amint a gyerekem iskolába megy, vagy látom amint az unokám iskolába megy!
40év :) )
Ezzel a kérdéssel Akhilleusznak is meg kellett küzdeni...õ a rövidebbet, de a dicsõbbet vaáslztotta! És lám - tényleg fennmaradt a neve :D
Ha ügyesen élek, a 40 évben több, mint 20 évnyi boldogság van. Inkább a többet kérem.
40
Inkább nem mondok semmit, mert lehet hogy csak 20 évig fogok élni.
20 év boldogság. Az üres, boldogtalan élet semmit sem ér, ha 20000 évig tart is...
Attól függ, mikortól van számolva ez a 20 év. Minimum 20 éves kortól számolva igen, mert ez 20 év fiatalságot és boldogságot jelentene egyben, tehát 40 éves korig élnék. Viszont ha születéstõl van számolva ez a 20 év, tehát 20 éves korig élnék, akkor nem.


Hasonló válaszok

A kérdés szövege Válaszok száma

Hogyan legyek lázadó?

2

Lusta vagyok és motiválatlan. Hogy másszak ki ebből?

Már ott tartok, hogy szeretnék ebből az állapotból kikerülni, de egyelőre a lustaságom erősebb.
Hiába határozok el valamit (pl. hogy elkezdek edzeni) valahogy mindig elmarad... Nincs erőm és kedvem küzdeni, inkább legszívesebben feküdnék, aludnék egész nap. Elkeserítő, mert az eszem tudja, hogy elpocsékolom a napjaimat, mégsem tudok ráparancsolni magamra. :(
Boldog kapcsolatban élek, van munkám, bár az nem ad túl sok sikerélményt... de megvan mindenem és minden emberi számítás szerint boldognak kéne lennem.
Csak a lustaságom miatt nem tudom legyőzni a lustaságot. 22-es csapdája. Mit tegyek?

6

Miért nem megy a beilleszkedés a velem egykorúakkal?

Szeptembertől kollégiumba fogok járni, valószínűleg nálam fiatalabbakkal és félek, hogy nem ki fognak közösíteni.
Oviban még népszerű voltam, alsó tagozatban elfogadtak az osztálytársaim olyannak amilyen vagyok. De pl. a nyári táborban már nem. 7 évesen küldtek először táborba. Átlag kislány voltam (csak gomba hajam volt és a bátyám kinőtt ruháit viseltem, amikért külön csúfoltak mindig), mindenkire mosolyogtam és mindenkivel beszélgetni akartam, de mindenki sokkal idősebb volt nálam, és mind hátat fordítottak nekem. Senki sem akart szóba állni velem, sokszor kizártak a szobából, megvertek és eldugták a ruháimat. Ez még két nyárig ment így.
4.-ben már elég visszahúzódó és félénk lettem. Ráadásul a régi sulimban nagyon elszaporodtak a "rómaiak" és a magyar gyerekeket tömegével íratták át máshova. Ahogy engem is. 5.-ben egy másik iskolában kezdtem, ahol az egyik barátnőm tanult egy osztállyal felettem. Az első napon rögtön oda mentem az osztályomba járó többi lányhoz, akiknél már elkezdődött a "ku *válkodás-alkoholizmus" időszak. Nem voltak rajtam divatos ruhák, csak az amit kényelmesnek találtam: mackóegyüttes, mert azt szerettem. Az arcom pedig pattanásos volt, hisz akkor serdültem. Próbáltam beszélgetni velük, de kiközösítettek és 8.-ig ment a bántalmazás és a piszkálódás.
Gimiben, az első nap az fogadott, hogy az osztályomban mindenki ismer legalább egy embert, csak én nem ismerek senkit. A saját tagozatomból próbáltam ismerkedni, de beszéd közben az emberek mindig egyre hátrébb léptek tőlem. 3.-ban azért már a rajzosokkal jól kijöttem, 3 barátom is lett, ma már csak az egyikkel tartjuk a kapcsolatot. 3.-ban átmentem másik iskolába, hogy inkább szakmát tanuljak. (A gimiben a tanárok azt mondták, hogy nem vagyok okos emberek közé való). A szaksuliban egy csomó rib anc közé jártam. Ott nem is tudtam beszélni senkivel, mert olyan emberekről dumáltak feszt, akiket nem is ismerek, vagy a dug*sról.
Egy évet töltöttem ott és átiratkoztam egy gimnáziumba, levelező tagozatra. Ott a felnőttek között jól éreztem magam. Egy olyan osztályba kerültem, ahol mindenki olyan visszafogott, mint én. Bárkivel tudtam beszélni, még a tanárokkal is. Ekkor már két éve lecseréltem a ruhatáramat is divatosabb cuccokra, de az az 1-2 velem egykorú diák, akik még ott voltak, továbbra sem álltak szóba velem. Ellenben a felnőttekkel nagyon jól kijöttem.
Ezt a sulit egyszerre végeztem egy pincér tanfolyammal, ahova szintén felnőttek jártak és velük is megtaláltam a kapcsolatot. Nem volt klikkesedés, kiközösítés. Vizsga után még italozni is elmentünk együtt.
Az első munkahelyemen is hamar összebarátkoztam a kollégáimmal.
A legtöbb barátom 20-30 vagy még több évvel idősebb nálam.
A párom is felnőtt és úgy érezem megtaláltam benne azt a férfit, akit keresek. Intelligens, humoros, becsületes, felelősség teljes, kedves, helyes, érzelmileg stabil, pozitív, kitartó, stb. Néha el sem hiszem, hogy van ilyen ember. :)
(Amúgy meg lett az érettségim és elégedett vagyok vele. csak a matek lett rossz. a többi 4-es, 5-ös)
De most megint arra kényszerülök, hogy velem egyidős, ill. nálam fiatalabb gyerekekkel kell meglennem.
Festem a hajam, szolidan sminkelem magam, úgy az átlagos és a divatos közt vannak a ruháim. Nem vagyok kövér, stb.
Sok könyvet olvastam a társalgásról, kapcsolatteremtésről, pszichológiáról, de még mindig bizonytalan vagyok. Más az elmélet és más a gyakorlat. Nem tudom, hogyan kell egy gyerekes konfliktust kezelni, anélkül, hogy bosszút állnának érte. Mi van ha én pl. lelakatolom a táskám, a szobatársam megsértődik és a többiekkel eldugják és nem adják vissza. Vagy ellopják a holmijaimat, vagy alkoholos filccel összekenik az arcom miközben alszom vagy mindenkit ellen uszítanak. A felnőtteknél mindig használt a logikus gondolkodás és az észérvek, de a fiatalokat nem érdekli semmi, hacsak nem a buli, a pia meg a haverok. Hülyékkel meg nem lehet vitatkozni, mert lesüllyedsz az ő szintjükre és legyőznek a rutinjukkal.
Szeretnék felkészüli a legrosszabbakra. Tételezzük fel, hogy a világ leg_*enyóbb emberei közé fogok kerülök, egy lepukkant helyre. Legfőképp túlélő és beilleszkedési tanácsokra volna szükségem.

1

Lehetséges olyan, hogy valakinek a beszédértési képessége fejletlenebb, de ezzel szemben másban átlagon felüli?

Mindig is nehézségeim voltak a beszédértéssel, de erről semmiféle papírom nincs, ez annál jóval „enyhébb”.
Néha, mikor valaki kicsit zártabban beszél, vagy hadar, akkor képes vagyok ugyan arra többször is visszakérdezni, és hiába koncentrálok teljes erőmmel arra, hogy mit mond, nem értem.
De olyan is van, hogy visszakérdezek, de abban a pillanatban, hogy elhangzott a kérdés, már tudom, mit kérdezett, mert az agyam kiegészítette a meglévő hangokat, és késve „rakta össze” a mondatot.

A hallásom TÖKÉLETES, voltam vizsgálaton is, azt mondták, hogy átlagon felüli.
Zenetanárom mondta, hogy a zenei hallásom sokkal jobb, mint a többi diákjának.

Képi memóriám is pocsék, egyszerűen nem tudom felidézni, hogy mi/ki hogy néz ki, csak egy-egy jellemzőt adatbázisszerűen.
Ezzel szemben viszont a japán jelekkel nagyon könnyű dolgom van, térképeket egy pillantásra meg tudok jegyezni, de ez a kettő hogy fér így össze??
Nem értem az egészet

2

Megesz az ideg, leírom mi bajom, csak adnátok valami tanácsot?

16 éves vagyok és nem tudom mi történt velem. Régen az életem jó volt, önfeledt voltam és boldog. De most mintha eltört volna bennem valami. Depressziósnak érzem magam, holott élvezni szeretném az életet.
13 éves koromban derült ki, hogy a szüleim 10 évig csalták egymást, folyton veszekedtek törtek a tányérok, majd elváltak. Anyámmal/Apámmal mindig jóban voltam, pedig apum eléggé sokat ivott (legalább a viszonyom külön-külön jó velük. Anyagilag mindig jól álltunk, eléggé gazdagok voltunk, nyaraltunk, sokat megengedtünk magunknak (amivel sem én sem a nővérem nem dicsekedtünk soha). Jött a válság a házunkon 20millió forint hitel van, szüleim "idegrokkantak" lettek. én még mindig reménykedtem és boldog voltam de körülöttem mindenki depis volt, én is elkezdtem erre hajlani. Nővéremmel akit imádok, minden szaros problémámat meg tudtam vele beszélni, elment Londonba dolgozni, évente 2-3x látom és ez is rohadtul fáj.
Ekkor még általánosba jártam (ahol mindenki egy g*ci volt, szemét, kiközösítő oszttársaim voltak) amikor elkezdtek depressziós bajaim lenni. Minden apróságon rágódtam, ideges voltam, úgy éreztem, hogy a világ összes súlya/problémája rám nehezedik, borzasztó volt. Sírógörcsök, idegrohamok kerülgettek.
Tavaly szeptemberben gimibe mentem, amit imádok. Megleltem az igazi barátaim, akivel jól érzem magamat, a tanárok jófejek, és szerelmes lettem egy csajba, aki a haverom és nem merem elmondani neki mit érzek (de ez mellékes). Kezdtem elfelejteni a problémáim, végre újra boldog voltam, jól éreztem magam, szerettem élni, szerettem bejárni, hülyülni a haverokkal, sőt, még a tanórákat is bírtam. Májusban újra elkezdtem rágódni apróbb dolgokon, mire eljött a nyár, újra kikészültem, mindenen aggódok, megint úgy érzem, hogy bármelyik pillanatban szétrobbanhat a fejem. Egyedül vagyok, a barátaim mind nyaralnak, csajoznak, nem érnek rá. A legjobb barátomnak (ő sulin kívüli) most lett egy csaja, és kb ő is szarik a fejemre, átjött valamelyik nap, és egész este sms-ezett a csajjal ami szintén szarul esett.
Most nem tudok mit csinálni. Csóró vagyok, nincs pénzem elmenni sehova, pl. moziba stb, a barátaim vagy leszarnak, vagy nincsenek itthon, egyedül vagyok a sötét szobában és gépezek, fürdeni is alig lehet, mert nincs meleg víz (mert csórók vagyunk), depressziósnak érzem magam, és állandóan rosszkedvű vagyok. Az, hogy csórók lettünk nem is baj igazán, mert a szüleimet imádom, és ez a lényeg, de jó lenne, ha lenne pénzem erre-arra.
És most lehet nyafogósnak tűnök DE ERRÕL SENKINEK nem beszéltem, jó érzés volt végre kiírni ezt magamból. Már néha az idegösszeroppanás kerülget. Ja és az sem mellékes, hogy kb egy éve rászoktam a dohányzásra a sok stressz miatt.
Tehát a következő van: az önbecsülésem a béka segge alatt van, egy darab szarnak érzem magam, rosszul vagyok attól, hogy most is itt nyafogok amikor ennyi idősen csajoznom kéne, és ésszerű határokon belül élni az életem.

Nagyon hosszúra sikerült, de ennyi lenne a történetem, már az is sokat segített, hogy leírhattam.
Ha valaki tud valami tanácsot adni, akkor nagyon várom, köszi, ha végigolvastál.
Ha le akarod írni, hogy eny nyávogós kis b**zi p**cs vagyok, tedd nyugodtam, mert részben igaz is.
16F

3

Milyen alakom van?

http://kepfeltoltes.hu/view/130731/2013-07-31_22.19.36_www.k.. pont jó, vagy fogyni/karcsúsodni/izmosodni kellene? 164 cm 54 kg.

4

Szerintetek szégyellnem kell magamat?

Szeptemberben kezdek bölcsészkaron és nagyon félek, hogy szégyenben maradok, amiatt, hogy sokat felejtettem angolból és németből, habár mindkettőből van nyelvvizsgám. A gimiben német tagozatos voltam és angol volt a második nyelvem, de mivel az angolosok mindig többen voltak, ezért gyakran alakították át a csoportokat úgy, hogy nekik megfelelő legyen. Így jutottunk el odáig, hogy utolsó évben én nekem már nem volt kedvem bejárni A2 szintű német órákra, mert rettenetes szenvedés volt, én meg magamat nem fogok feleslegesen stresszelni. Ráadásnak én gyűlölök nyelveket tanulni, amit eddig elértem, iszonyatos szigor alatt sikerült, most is a szabad időmben nem tudom rávenni magamat, hogy ezzel foglalkozzak. Ezért most nagyon dühös vagyok, mert úgy érzem, hogy feleslegesen töltöttem el 5 évet, azért, hogy nyelveket beszéljek, miközben a papír a kezemben van réges-rég, de ha kérdeznek tőlem valamit vagy elém tolnak egy szöveget, akkor nézek, mint borjú az új kapura.
Történelem-régészet szakirányra megyek és félek, hogy beégek a saját hülyeségem miatt. Szerintetek mennyire kell komolyan venni ezt?

4

Te mit tennél, ha korlátlan hatalmad lenne?

Egész pontosan kaphatnál egy konzolt (olyat, mint egy parancssor), amivel egy kis ügyességgel bármit meg tudsz változtatni a világon. Kicsit olyan lenne, mint amikor csalsz egy játékban (pl. GTA cheat kódok), csak itt a világ sorsa lenne a tét. Ha te ilyen helyzetben lennél, mit csinálnál?

6

Mit tegyek ha fogalmam sincs hogy valósítsam meg az álmaim?

Kisgyerek koromba az volt a vágyam hogy híres legyek és megbecsült, cikkezzenek rólam az újságok, interjút kérjenek a tv-k ilyenek. Mindig irigyeltem mondjuk az ilyen profibb extrémtáncos gyerekeket akik a rendezvényeken felléptek, ilyenek. Most 20 éves létemre is ha látok egy fiatalabb gyereket aki ezeket elérte, akkor az van benne, hogy én erre nem voltam képes, és gyerekként már nem is leszek soha többet. Ez sokáig úgy kiment a fejemből de már egy jó ideje megint elő furakodik a fejemből ez a gondolat. De a leghátráltatóbb hogy ezeket a vágyakat nem tudom hogy teljesíthetném be. Nem tudom mit csináljak, merre induljak az egésszel, mihez lenne kedvem, amivel ezt véghez vihetném...

1

Nagyon félek a nagy dolgoktól, pl az állatkertben van az óriások csarnoka és ott egy nagy bálna szobor attól is félek, nem merek egyszerűen ránézni, vagy lefagyok. Mit tegyek? Ez fóbia?

2

Ha éttermek, kávézók, bankok, okmányirodák, földhivatalok, posták, takarékszövetkezet, áruházak nyitvatartása érdekli, kattintson ide!