Találatok a következő kifejezésre: Elevitet szedek mellette (8 db)

Szerintetek az elég ha a 17. héttől 2naponta szedem az elevitet? Persze mellette eszem gyümölcsöt is. Ti hogy csináltátok. Van olyan aki egy bizonyos idő után semmit sem szed?

Legjobb válasz: Az én dokim azt mondta 20. héttõl nem kell szednem Elevitet, mert addig amiben igazán fontos volt a benne lévõ vitaminok segítsége, megtette. Sok gyümölcsöt, zöldséget eszem helyette. 38 hetes kismama

Az én dokim azt mondta 20. héttõl nem kell szednem Elevitet, mert addig amiben igazán fontos volt a benne lévõ vitaminok segítsége, megtette. Sok gyümölcsöt, zöldséget eszem helyette. 38 hetes kismama
Én a 16. héttõl nem ettem. (orvos azt mondta, nem kell.) Gyönyörû, egészséges kislányom van.
Én sem szedtem vitamint, egészségesen kajáltam, néha még a nagy kedvencembõl is lecsúszott egy pohárkával (coca-cola) és teljesen egészséges, jól fejlett nyugodt kisbabám született. Nem vagyok vitaminpárti, és ellenállok a sok reklámanyagnak, ami azt sugallja, hogy egy utolsó senkiházi vagyok, mert sajnálom azt a pár ezer forintot a vitaminra.
Az Elevitet én sem szedtem 16-20ik héttõl sem a fiammal, sem most.Viszont nekem Vas-at muszákûly szednem mert vérszegény vagyok, a fiammmal is kellett szednem. ûMeg kálciumot szedtem a fiammal is meg most is. Most még annyi hogy napi 3x1 magnéziumot kell szednem, mert 24 hét óta vannak keményedéseim. Egyébként meg azért sem ajánlják 12-15 hét után az Elevitet, mert állÍtólag 300-500g-al növelheti a baba súlyát.Legalábbis a védõnõm, meg a dokim is ezt mondta. :) Jó baba várást! 33h kismami
Én a 12. héttõl kétnaponta szedem, és a 20. hét után abba is hagyom a dokim javaslatára. Viszont vasat és magnéziumot fogok még szedni. Meg persze sok gyümölcs, zöldség.
Én is csak a 16. hétig szedtem kb... Most 23 hetesen megkérdezdte, az orvosom, hogy szedek-e vitamint, mondtam, hogy abbahagytam az ELEVIT-et és helyeselte is a cselekedetem, mert felesleges ilyenkor szedni, itt a nyár sok zöldség, gyümölcs tessék azokat enni! A folsav bevitele viszont hasznos a terhesvitamin szedése után is. Illetve én még omega 3-6-9-et is szedek. Kellemes babavárást!
Én most kezdetem a 18dik hetet és megkérdeztem a dokimtól, hogy kell-e még szednem a terhes vitamint. Igaz, én Femibiont szedek, de az orvos szerint most a nyári idõszakban elég heti egyszer bevennem. Inkább egyek sok zöldséget, gyümölcsöt. Mikor jön az õsz és a rossz idõ, emeljem majd újra az adagot.
A kérdező hozzászólása: Nagyon köszönöm a válaszokat.

Elevitet szedek, nem sok ha mellette még folsav és jod tablettákat is? terhességre valo felkészités céljábol?

egy helyen azt olvastam, hogy pótolni kell a jódot az elevit mellett mert azt nemtartalmaz... de a patikus ezen meglepödött, és azt kérdezte, hogy van e palyzsmirigy problémám... mekkora adag jod kell egy napra?

Legjobb válasz: Semekkora! Az szed jódot aki pajzsmirigy beteg. Az elevit is felesleges, drága is. Ha pozi a teszted akkor esetleg heti 2 bevehetsz. De naponta hülyeség, ha csak nem indokolt!

Semekkora! Az szed jódot aki pajzsmirigy beteg. Az elevit is felesleges, drága is. Ha pozi a teszted akkor esetleg heti 2 bevehetsz. De naponta hülyeség, ha csak nem indokolt!
Ha nincs pajzsmirigygondod, akkor 150 mikrogramm jód kell egy napra. Szerintem, nyugodtan szedheted az elevit mellé, mert az egész ország jódhiányos, a baba fejlõdéséhez pedig szükség van rá, sõt akkor (terhességben) 200-250 mikrogramm is kell.
Szia. Az Elevit mellé ne szedj mást, ha csak az orvos nem javasolta. Ha meg pajzsmirigy gondod van, akkor arra megvan a megfelelõ gyógyszer (Euthyrox, L-Thyroxin), amit csak orvosi felügyelet mellett lehet szedni. Üdv

Elevitet szedek és mellette napi 2 db Magne B6-ot. Mégis gyakran görcsöl reggelente a lábam, miért van ez?

Ha nem lefekvés el?tt veszem be a vitaminokat biztos, hogy hajnalban arra kelek, hogy görcsöl a lábam, s?t még néha ezek ellenére is. Ennél több vitamint viszont már nem szeretnék szedni, szerintem túlzás lenne. Kb 2-3 hónapja van ez így, most 29 hetes vagyok. Köszönöm a segítséget.

Legjobb válasz: Szia!Elsõ terhességem alatt,én is így voltam!!Minden reggel görcsölt a lábam!!Próbáld meg napi 3 szemesével szedni!Bár az utolsó hónapokban már nem ajánlatos szedni!!Most a 2.babámat várom,nem szedek vele semmit!! Üdv.nektek és jó egészséget

Szia!Elsõ terhességem alatt, én is így voltam!!Minden reggel görcsölt a lábam!!Próbáld meg napi 3 szemesével szedni!Bár az utolsó hónapokban már nem ajánlatos szedni!!Most a 2.babámat várom, nem szedek vele semmit!! Üdv.nektek és jó egészséget
szia, most jövök evvel a problémával a dokitol, igyál sok kálciumot, mert kálcium hiány.
szia! én3*2magne b6-ot szedtem és kalciumos pezsgõtablettát napi 1-et.bár a magne b6-ot az utolsó hónapban nem ajánlják.
Úgy tudom, hogy van akinek a magnézium, van akinek pedig a kalcium a jó. Szerintem nyugodtam igyál napi 1 kalciumot, én is iszok, a magneb6-ból pedig 3-szor 2-tõt szedek. 20 hetes kismama.

14+6 hetes kismama vagyok. Mikor és honnan derül ki hogy milyen vitaminokat vagy más bogyókat kell szednem? Most még csak elevitet szedek, de mellette még semmit.

Legjobb válasz: szia! ha egyébként nincs gondod, nem igazán van szükséged más bogyóra. elég ha figyelsz az egészséges táplálkozásra, sokat sétálsz levegõn, kerülöd a stresszt. szóval ha odafigyelsz magadra, minden rendben lesz! jó babavárást!

szia! ha egyébként nincs gondod, nem igazán van szükséged más bogyóra. elég ha figyelsz az egészséges táplálkozásra, sokat sétálsz levegõn, kerülöd a stresszt. szóval ha odafigyelsz magadra, minden rendben lesz! jó babavárást!
Miért akarsz szedni bármit is? Figyelj a táplálkozásra, sokat legyél levegõn, nagy séták, pihenj amennyit tudsz...ennyi :) Jó babavárást
A tea nem, de az elevit igen. Nekem is attól van :( Egyél reggel joghurtot meg mûzlit.
A kérdező hozzászólása: Köszi! Igyekszem sok rostot bevinni, de nem értem, hogy ha 9 hónapig semmi bajom nem volt az elevittõl, akkor most miért van?
Azért mert a szervezzeted másképp raktároz és ürít... Más a hormonháztartás stb... Ugyanolyan mint ha valakinek szép volt a haja, bõre terhesség alatt, most meg hullik, töredezik a haja, kiütéses, zsíros a bõre...

Aki szedi az elevitet annak is kell mellette szedni a vas tablettát?

Ha igen akkor miért? Csak azért nem értem mert gondolom olyan van az elevitben is.

Legjobb válasz: Szia. Ez a vervetel eredmenyetol fugg. Ha nagyon alacsony a vas szinted akkor kell pluszba szedni vasat. Nekem kellet, mert a kismano mindent elszedte tolem. Es sokszor elajultam miatta.

Szia. Ez a vervetel eredmenyetol fugg. Ha nagyon alacsony a vas szinted akkor kell pluszba szedni vasat. Nekem kellet, mert a kismano mindent elszedte tolem. Es sokszor elajultam miatta.
Van benne vas, persze. Csak nem biztos, hogy mindenkinek elég. Nekem is kellett még vasat is szednem, mert mindig is vashiányos voltam.
Nekem is kell vasat szednem Elevitet is szedem.37 hetes km
A vitamin mellett napi 3x2 vastabletta, plusz mikor bekerültem a kórházba, (2 héttel szülés elõtt) még vénásan is adták a vasat, 5 alkalommal. Abszolút vérképtõl függ, ami meg egyéni adottságoktól. Én mindig is hajlamos voltam a vashiányra, de nem gondoltam, hogy egy terhesség (igaz iker) ennyire megviseli a szervezetemet.
A kérdező hozzászólása: Azt nem értem hogy akinek többet kell szedni 1nél az hogy szedi. Mert az van leírva hogy éhgyomorra kell bevenni.
Attól is függ, milyen tablettát kapsz. A legtöbbre ez van írva, meg hogy ha ezt vagy azt eszel, akkor legalább 2 óra teljen el a bevétel elõtt. Nekem gyerekkorom óta kisebb nagyobb megszakításokkal mindig kellett szednem, volt amelyikbõl napi 1, volt, amibõl többet.

Mit jelent az, ha a PG53 ovulációs mikroszkópom 4 hete páfrányt mutat? Közbe egy hétig megvolt, mellette szedek elevitet.

Legjobb válasz: Az elég érdekes! Tesztet csináltál már? Olvastam itt már olyat, h vkinek több hónapig megjött és mégis babás volt. Ha mégsem, rendesen használod a tesztet, azaz nem eszel-iszol elõtte egy órával?

Az elég érdekes! Tesztet csináltál már? Olvastam itt már olyat, h vkinek több hónapig megjött és mégis babás volt. Ha mégsem, rendesen használod a tesztet, azaz nem eszel-iszol elõtte egy órával?

16 hetes kismami vok, ma jött meg a vérképeredményem a hemoglobin érték 106 a hematokrit 0, 332 a koleszterinem pedig egy kicsit magasabb 6, 4 mellette szedem a ferrófol-gammát és az elevitet! A babámnak nem lesz tőle semmi baja?

kérlek irjatok és mindenkinek boldog babavárást kivánok!ja és még annyi h nem szokott fájni sem a fejem és nem is szédülök és a terhesség elött is voltam sokszor vérszegény!

Legjobb válasz: sziaa, megnéztem az én vérképem, aszerint neked csak egy kicsit van a referenciaértékek alatt, ne aggódj emiatt, nem lesz egyikõtöknek sem semmi baja :) boldog babavárást neked is :)

sziaa, megnéztem az én vérképem, aszerint neked csak egy kicsit van a referenciaértékek alatt, ne aggódj emiatt, nem lesz egyikõtöknek sem semmi baja :) boldog babavárást neked is :)
Az alacsony hemoglobin szint szülés után okozhat gondot, ha 'neadjisten' bõvebb vérzésed lenne, nem húzódna össze olyan ütemben a méhed, ahogy kellene, esetleg transfúzióra lenne szükséged. Azért ne aggódj, ez elég ritka esetben fordul elõ. Én évekig dolgoztam gyerekágyas részlegen, onnan tudom. A koleszterinre lehet, diétáznod kell majd, de ha eddig nem volt vele problémád, akkor nagyon valószínû, hogy szülés után rendezõdni is fog. Üdv: 32 hetes kismama
Vízhajtó hatású teákkal vigyázz, mert nem lehet minden gyógyteát meginni, én rákerestem a neten, egy csomó tiltott tea-féle van.
Nekem a Hgb 112, a Hct 0.318.Nekem napi egy Tardyfferon folt kell szednem, de azt mondta a dokim nem vészes a dolog, nekem si székrekedésem volt(elevitet is szedek napi egyet), és minden reggel meleg itallal kezdem a napot, és sok megnöveltem a napi foly. mennyiséget, mert elõtte nem ittam eleget.Ha tehetem aktiviát veszek, sajnos a sok gyümölcsöt nem engedhetem meg magamnak, de ezek nekem beállították a székletet.Remélem megnyugszol, nem lesz baj, ne félj.Székletre próbálj ki valamit, hátha segít, és akkor ez sem lesz gond.A sok párolt zöldség, vagy a müzli is segíthet.
Szia! Az alacsony hemoglobin ugyebár a vasra utal a vérben. A kismamáknál azért nagyon fontos, hogy ne essen túlságosan le, mert akkor nem tudja megfelelõen ellátni a funkcióját. Ami legelsõsorban az, hogy az oxigént és egyéb életbevágóan fontos dolgokat eljutassa az anya szervezetében mindenhova, beleértve a picurinak is. A megnövekedett vérmennyiség miatt szinte mindenkinek esni kezd a hemoglobin szintje, de általában félidõ után, sõt, az utolsó trimeszterben válik drasztikussá a folyamat. Ezért a székrekedésed ellenére is én a helyedben mindenképpen szednék sok vasat, mivel ez a szint csak még kevesebb lesz. Megnéztem, és nekem az elsõ vérképnél 116 volt, a másodiknál 102 (na akkor már az orvos édesanyám szörnyûlködött), az utolsónál meg 103 úgy, hogy kifejezetten sok vasat szedtem. A székrekedés ellen meg különbözõ gyógyteákat érdemes inni, mást én nem tennék a helyedben (a kutyabengekéreg nem túl erõs, kismamaként is iható). A petrezselyem is vízhajtó/hashajtó hatású, rágcsálj belõle picit. A koleszterin miatt ne aggódj, bár kicsit sok, ez is elõfordul ilyenkor. Szoptatás alatt amikor a szervezet nem csak elraktározza és "keringeti" a zsírt, hanem azt lebontja és a tejbe "rakja", ez az érték is kevesebb lesz. MIndenesetre kevesebb zsíros, vajas, tejszínes ételt italt fogyasszál, és nem lesz semmi gond. További gyönyörû heteket kívánok Neked!:) 39.kismama
A kérdező hozzászólása: napi egy kapszula volt eddig, de sajnos állandó székrekedéssel küzdök , bármit is eszem iszom, igy csökkentette az adagot másnaponta egyet kellett szedni , de ma azt mondta hogy álljunk át napi 1-re!! ha csökkene az érték akkor kell injekció formájába kapni!De én azért nagyon aggódom!A ti értékeitek milyenek?
Biztosan semmi baj nem lesz! A dokid tuti, hogy tudja, mit kell csinálni, mibõl mennyit kell szedni. Vasat én is szedek, de a kismamák nagy többségének szüksége van az utánpótlásra.
Ha rendesen a kiírt adag vasat szeded, nem lesz semmi baj, rendbe fog jönni a vérképed annyira hogfy a babának semmi baja nem lesz.Az orvosod biztos a megfelelõ mennyiséget írja fel.
hány db-ot szedsz naponta a ferroból? én kettõt. nekem is picit alacsonyabb a hemoglobin és a hematokrit szintem. én elõtte soha nem voltam vérszegény. én is kicsit aggódom.
A kérdező hozzászólása: Nagyon nagyon köszönöm az eddigi válaszokat!nagyon figyelek a vasbevitelre, ezentúl meg mégjobban fogok!nagyon nagyon féltem a picike pocaklakómat!Mindenkinek boldog babavárást kivánok, és nagyon jó érzés h ilyen sokan válaszoltatok nekem és talán egy kicsit megnyugtattatok!:)

Ha éttermek, kávézók, bankok, okmányirodák, földhivatalok, posták, takarékszövetkezet, áruházak nyitvatartása érdekli, kattintson ide!