Találatok a következő kifejezésre: Előfordulhat, hogy veszik (19 db)

A munkáltatók mennyire ismerik el a levelezőn szerzett diplomát? Előfordulhat, hogy inkább olyat vesznek fel helyettem, aki nappalin végezte ugyanazt?

A 2. szakomat levelez?n szeretném csinálni, hogy a mostani (nappali) szakom befejezése után tudjak dolgozni.

Legjobb válasz: szerintem a levelezõnek annyi elõnye lehet, hogy még mielõtt lediplomáznál, talán már találsz is olyan munkahelyet, amit tudsz a suli mellett végezni, lehet hogy az elején nem magas beosztásban, de késõbb ha végeztél már ismernek a cégnél és valószínû, hogy nagyobb esélyekkel indulsz. vagy az ottani munkád által tapasztalatot és gyakorlatot szerzel, amibõl késõbb egy másik cégnél profitálni tudsz. legtöbb álláshirdetésben úgyis elõírják az egy-pár éves szakmai tapasztalatot. ezenkívül, lehet hogy levelezõn összesûrítik a tananyagot és kevesebb elméleti tudást kérnek.. de azért ha belegondolunk, sok nappalistól hallottuk már, hogy amiatt bosszankodnak, hogy felesleges dolgokat kell megtanulniuk. szóval.. szerintem nem hátrány, ha valaki ügyesen dolgozik mellette a karrierjén.

szerintem a levelezõnek annyi elõnye lehet, hogy még mielõtt lediplomáznál, talán már találsz is olyan munkahelyet, amit tudsz a suli mellett végezni, lehet hogy az elején nem magas beosztásban, de késõbb ha végeztél már ismernek a cégnél és valószínû, hogy nagyobb esélyekkel indulsz. vagy az ottani munkád által tapasztalatot és gyakorlatot szerzel, amibõl késõbb egy másik cégnél profitálni tudsz. legtöbb álláshirdetésben úgyis elõírják az egy-pár éves szakmai tapasztalatot. ezenkívül, lehet hogy levelezõn összesûrítik a tananyagot és kevesebb elméleti tudást kérnek.. de azért ha belegondolunk, sok nappalistól hallottuk már, hogy amiatt bosszankodnak, hogy felesleges dolgokat kell megtanulniuk. szóval.. szerintem nem hátrány, ha valaki ügyesen dolgozik mellette a karrierjén.
Tõlem kutya sem kérdezte soha, hogy nappalin vagy levelezõn végeztem-e. Soha nem volt hátrányom a levelezõbõl.
Nálunk most a suliban van pár embernek ütközése az órarendjében. kérelmezték, hogy az egyik tárgyat tanulhassák a levelezõsökkel, de nem engedik nekik, mondván, hogy "ott nem úgy tanítják, ahogy nappalin". állítólag sokkal kevesebb az anyag (nem fedi le az egész tárgyat). szóval lehet, hogy a munkáltatók is tudják ezt, hogy levelezõ "lazább" mint a nappali.
A kérdező hozzászólása: Ez melyik suli és szak?
ÓE-RKK
munkáltató nem is látja, hogy nappalis vagy levelezõs a diploma. pedig közel sem ér ugyanannyit.

A szülés ugye két szakaszból áll? A vajúdás és a kitolási szakasz. Előfordulhat, hogy valaki a vajúdást nem érzi, szóval csak azt veszi észre, hogy jön ki a baba?

ocs a hülye kérdésért, de sok minden eszébe jut az embernek:D

Legjobb válasz: Meg van egy harmadik, a lepény megszületése. Én olyat még nem hallottam, hogy a vajúdás minden fájdalom nélül ment volna. Sokadik babánál elõfordul, hogy megy minden, mint a karikacsapás és a fájdalom is egy átlagos-erõs menzeszesnek felel meg. Szóval, ne reménykedj :-)))) De túl fogod élni és büszke leszel magadra, hogy megcsináltad.

Meg van egy harmadik, a lepény megszületése. Én olyat még nem hallottam, hogy a vajúdás minden fájdalom nélül ment volna. Sokadik babánál elõfordul, hogy megy minden, mint a karikacsapás és a fájdalom is egy átlagos-erõs menzeszesnek felel meg. Szóval, ne reménykedj :-)))) De túl fogod élni és büszke leszel magadra, hogy megcsináltad.
az utcsó válaszoló vagyok. A rendszeresség az a fontos, ha rendszeresek a fájások és nem múlnak el egy jó zuhitól vagy egy kis alvástól (lehetnek azok gyengék is) szerintem el lehet indulni a kórházba (én 10 perceseknél indultam el, a kórházba kiderült, hogy 2 ujjnyira voltam nyitva, és, hogy szülni fogunk).Legfeljebb haza küldenek, de az a lényeg, hogy megnézek. Sok sikert! Könnyû szülést kívánok!
A kérdező hozzászólása: De ha mégse érezném , honnan tudom, hogy jön a baba? Pl. most is elég erõsen be-be görcsölök, a derekam is benyílal, de ez kibírható. Jó még biztos nem szülök, még csak 34hetes vagyok:S
Szió! Szerintem reménykedhetsz, bár ritka! Nekem 2 órát tartott a vajúdás és a fájásokat alig éreztem (erõsebb mensi jellegûek voltak)... már én ézdetem rosszul érezni magam, hogy alig éreztem fájdalmat a vajúdás alatt, mert a nõk 90%-a arra büszke, hogy õ mennyit szenvedett, no én örülök, hogy nem szenvedtem...
A kérdező hozzászólása: ja, én se aggódóm, még gyalog is 10perc:D sok boldogságot
Hihetelen dolgok vannak!Bennem is felmerült a kérdés már.Tesóm este 9 után kezdett érezni valamit, de nem gondolta, hogy szülni fog már.Azért bementek a kórházba.Aznap meglett az elsõ lánya, azaz kevesebb, mint 3 óra alatt.Még a kórházban is úgy gondolta eleinte, ez még nem a szülési fájás.Azt mondják érezni fogjuk ha menni kell.Nálunk szerencsére közel a kórház (3 km), így nem aggódom.:) 39hetes kismami
A kérdező hozzászólása: köszönöm mindenkinek a beszámolókat, igen az elsõ babámat várom, és minden érdekel a szülésrõl.ilyen- is- olyan is:D
Szia én az elsõ babámat a magzatvíz elfolyása után fél órával már a kezemben fogtam. Nekem csak tolófájásaim voltak, a tágulást nem éreztem, annyira rugdosott a pici. Még szerencse, hogy pont a kórházból jöttünk kontrolrol :)
A szomszéd asszonyom 2 hete 8 perc alatt szült meg. 5-kor indultak a 18 km-re lévõ kórházba gyanús fájásokkal, fél 6-kor pedig telefonáltak, hogy kész vannak.
Szia.Egyetértek az elöttem válaszolóval, mert van még a placenta megszületése, ez a harmadik szakasz. Mi hárman vagyunk testvérek és amikor a legkissebbik hugom született, anyának egyik percrõl a másikra elment a magzatvize(majdnem a kiocsiban szült)és 20perc alatt megvolt a kistesó.Olyan erõvel jött a baba, hogy a doki mondta, hogy ne siessen a kitolással, stb., pedig nem sietett:-) Szóval a harmadik vagy a sokadik terhességnél elöfordul, hogy nincs is vajudás. De ha az elsõnél tartasz tuti több órába telik mire meglesz a babád, de ne aggojd, meg tudod csinálni... Sok sikert és jó egészséget!
A kérdező hozzászólása: áh:D nem reménykedem, csak vannak kósza gondolatai az embernek.
A kérdező hozzászólása: nagyon szépen köszönöm :D

Még így is előfordulhat, hogy nem vesznek fel?

51ponttal több pontom van, mint a tavalyi ponthatár.

Legjobb válasz: 51 pontos emelés elég radikális lenne. Az egyetlen ok ami miatt nem vehetnek föl az az hogy nincs meg a pontod.

51 pontos emelés elég radikális lenne. Az egyetlen ok ami miatt nem vehetnek föl az az hogy nincs meg a pontod.
Igen. Milyen okkal? A tobbi felvett szemelynek tobb pontja van.(ha hiszed ha nem de: mindig ez az ok) Kicsi az esely , nagyon kicsi, de nem tudni tavaly hany emebrt vettek fel stb.
Kicsi az esélye, mint az elõttem szólók is írták, de természetesen attól függ, hogy a többiek milyen pontszmokat visznek. Ha 23 embernek több pontja van, mint neked, és vagy elsõ helyesek, vagy épp oda férnek be, akkor téged nem vesznek fel. A nyelvvizsga most nem releváns, hisz az amúgy is benne van a pontjaidban.

Előfordulhat, hogy születéskor nem veszik észre, hogy Down-kóros a baba?

Legjobb válasz: Én úgy tudom, hogy azt még születés elõtt meg tudják állapítani. De kérdezd meg az orvosodat, mondd meg neki h nagyon aggódsz, tájékoztasson téged.

Én úgy tudom, hogy azt még születés elõtt meg tudják állapítani. De kérdezd meg az orvosodat, mondd meg neki h nagyon aggódsz, tájékoztasson téged.
A kérdező hozzászólása: Köszönöm a válaszokat! Már megszületett a baba :)
Miért gondolsz ilyenre? Van valami gyanúd?
Szia! A Down-kórnak vannak különbözõ fokozatai. Azért az esetek legnagyobb részében a betegség külsõ jegyei alapján a gyerekorvosban felmerül a gyanú és szûrésre irányítja a babát.
Szia!Nem tudom hányadik hétnél tartasz de 12 hét és még be nem töltött 13.hét között lehet kérni integrált vérvizsgálatot , ott pontosan megmondják mi is így cselekedtünk.
A kérdező hozzászólása: Kicsit ferde a szeme, amúgy semmi más. Olyan mandulavágású. De a kórházban azt mondták, hogy egészséges. Amúgy gyönyörû, formás, 4 és fél kilóval született.
Szia Nekünk 34 hétre született a babánk. Elvileg egészséges. De hordanunk kell korautógonodozóba ellenõrzésre. Egyik ilyen alkalommal közölte velem a doki hogy el kell vinnem genetikai tanácsadóba mert szerinte downos a baba. Na mondanom sem kell. Végül is elvittük a Tûzoltó u-ba, és kiröhögött a doki néni. Keress rá neten mi az aminek még lennie kell illetve ami még a tünete a downnak. Ha tudok segíteni, nyugodtan irj privit. Adok telcsiszámot meg doki nevet, és akkor megnyugszol Te is. Egy kontrolt megér, engem megnyugtatott. Ráadásul 1 hétre rá kaptunk idõpontot, szóval nem is hetek.

Előfordulhat, hogy valaki nem veszi észre, hogy pl. éjszakai pisilésnél elmegy a nyákdugó egy része?

Legjobb válasz: Hááát...igen kicsi rá az esély,mert valami jelét mindenképpen látnod kell.Akár a bugyidon hagyott nyom akár a wc-ben kissé furcsa vizelet.Mert ha jól tudom..márpedig nekem is ilyen volt az kissé véres...

Hááát...igen kicsi rá az esély, mert valami jelét mindenképpen látnod kell.Akár a bugyidon hagyott nyom akár a wc-ben kissé furcsa vizelet.Mert ha jól tudom..márpedig nekem is ilyen volt az kissé véres...
nekem mikor elment a nyákdugóm az olyan volt, hogy pisilés után amikor megtöröltem egy jó nagy adag folyásszerûség jött ki a WC papírra , amiber vékony véres kis csíkok voltak. rögtön tudtam hogy az és még aznap szültem. minden jót.
Tudni kell, hogy a nyákdugo hetekkel elõbb is elmehet amig ténylegesen beindul a szülés.Nem törvényszerû, hogy azonnal szülsz utána.
Szia! Én pont aznaop töltöttem a 37. hetet, és hajnalban pisilésnél véres folyás volt a papíron, a wc-ben meg a többi része. Bementünk a kórházba, és azt mondták nem biztos, hogy beindul, de megfigyelnek. Este 21:18-kor meg lett a baba. Szerintem nézesd meg magad, majd a dokik okosat tudnak mondani. Egyébként ha most megszületnie, már minden ok, Nekem kislányként 3300 g-mal született, mi lett volna, ha végigvárja? :) ) Minden jót!
A kérdező hozzászólása: Most reggel vettem észre, hogy pár csepp vér van a papíron pisilés után, viszont a folyás mennyisége nem volt több. (37. hétben vagyunk)
A kérdező hozzászólása: Köszönöm a válaszokat!

Előfordulhat, hogy normál ultrahangon minden rendbe volt, mert már kétszer voltam, de a 12 hetes genetikain veszik észre, hogy valami nem stimmel?

mindenki azzal nyugtat,(mert nagyon félek a genetikaitól)hogy ha baj lenne,azt már észre vették volna!

Legjobb válasz: Szia! ha az UH-án minden rendben kicsi az esély arra,hogy bármi gond legyen.

Szia! ha az UH-án minden rendben kicsi az esély arra, hogy bármi gond legyen.
A kérdező hozzászólása: szia! köszönöm a gyors, és megnyugtató választ!

Előfordulhat hogy egy 1 hónapos baba annyira sír, hogy közben nem vesz levegőt?

Kisfiam néha annyira sír(ha fáj a pocija),hogy belevörösödik az egész teste. Szinte sikít és közben nem vesz leveg?t,a sírást viszont nem hagyja abba,a végén már hang sem jön ki a torkán. Volt,hogy ráfújtam az arcára és akkor hagyta abba a sírást,utána pedig kapkodta a leveg?t.

Legjobb válasz: Fúj rá,jobb ötletem nekem sincs és igazi bajt nem csinálsz vele.A nagyobbik gyerekemnél kellett ezt alkalmazni,õ se vett levegõt,a szélben kapkodott,azt hittem én tettem ilyenné,a kisebbikre sose kellett ráfujni,õ is ugyan ugy kapkodja a levegõt ha fuj a szél.Próbáljuk ugy fordítani,ha ciupeljük ,hogy ne érje annyira.

Fúj rá, jobb ötletem nekem sincs és igazi bajt nem csinálsz vele.A nagyobbik gyerekemnél kellett ezt alkalmazni, õ se vett levegõt, a szélben kapkodott, azt hittem én tettem ilyenné, a kisebbikre sose kellett ráfujni, õ is ugyan ugy kapkodja a levegõt ha fuj a szél.Próbáljuk ugy fordítani, ha ciupeljük , hogy ne érje annyira.
Szia! Nem tartom valószínûnek, hogy megfulladna a sírásban. Az én kislányom is tud így sírni, én olyankor felveszem a vállamra, attól megnyugszik lassan és ha a pocija fájt, azon is segít a helyzetváltoztatás. Kitartás, szerintem a hasfájósságot ki fogja nõni, addig is fegyelj rá nagyon, ha sír.
A kérdező hozzászólása: Köszönöm szépen a válaszokat!
Az én kisfiam megsértõdött hogy betettem az ágyába (7 hónaposan) és annyira sít hogy a végén nem vett levegõt sem.Hiába vettem fel akkor se vett, sõt elkezdett lilulni a pici szája és ez rohamosan ment fel a homloka felé.Egy pillanatra el is ájult pedig már vett levegõt.Ekkor szaladtam ki vele az udvarra (télen hidegbe).Akkor tért magához.Nagyon megilyedtem és egész nap csak sírtam.Igenis tudnak úgy sírni hogy megfulladhatnak.Nagyon kell rájuk figyelni!Azóta nem hagyom hogy behergelje magát.Tudom hogy csak elkényeztetem, de az nem fog megérteni aki nem élte át. Ha levegõt fújsz rá akkor kialakulhat a légszomj, hiszen akkor nem kap levegõt.Én azóta hideg vízzel fröcskölöm le, ha szükséges.Van hogy vesz levegõt mire kiérek vele a csaphoz. Nagyon vigyázz a babára, ki fogja nõni, csak idõ kérdése!
üzenem az elõzõnek (ha olvassa), azzal, h felveszed és szereted a gyereked, nem kényezteted el! egy percig se legyenlelkiismeretfurdallásod, h nem hagyod sírni a babádat és felveszed, pláne ilyen elõzmények után! nekem egyik gyerekemmel sem volt ilyen jellegû tapasztalatom, de egy tény van: ahogy sírnak, iszonyat kimelegednek (ha beteg, lázas, szokták is mondani, h ne hagyjuk sírni õket, mert mégjobban felszökik a lázuk). szóval a meleg fejecskét hideg levegõ vagy hideg víz éri (ez lehet egy langyos vízes zsepi, vattapamacs is, nem feltétlenül kell fröcskölni), tuti, h meglepi és egy pillanatra kizökkenti az "önsajnálatból". ez pedig éppen elég arra, h levegõt is vegyen! a hasfájásra pedig javaslom a szélcsövet (brutálisnak tûnik), de az én hasfájós törpikéimnél ez volt az egyetlen hathatós megoldás!
A kérdező hozzászólása: Köszönöm szépen . Én sem hagyom, hogy sokáig sírjon, mert utána már nehéz lenyugtatni. Tényleg csak az értheti meg akinek már volt ilyen, mert én is nagyon bepánikoltam.Nagyon ijesztõ volt, fõleg, hogy elsõ baba. Remélem hamar kinövi.

A beágyazódást mindenki megérzi? Törvényszerű, hogy petefészek szúrkálással jár? Előfordulhat, hogy valaki nem veszi észre?

Legjobb válasz: En nem vettem eszre, pedig lestem minden rezduleset a testemnek, mert nagyon tervezett baba volt, tudtam, mikor ovulaltam, mikor voltunk egyutt, azt is, h kb. mikor lehet a beagyazodas, de bizony nem ereztem semmit sem. Nem tudom, meg lehet-e erezni. En csak az ovulaciot ereztem meg, petefeszek-szurkalassal. Beagyazodaskor nem is volt semmi barnazasom, meg semmi ilyen "jel".

En nem vettem eszre, pedig lestem minden rezduleset a testemnek, mert nagyon tervezett baba volt, tudtam, mikor ovulaltam, mikor voltunk egyutt, azt is, h kb. mikor lehet a beagyazodas, de bizony nem ereztem semmit sem. Nem tudom, meg lehet-e erezni. En csak az ovulaciot ereztem meg, petefeszek-szurkalassal. Beagyazodaskor nem is volt semmi barnazasom, meg semmi ilyen "jel".
Én megéreztem valamit a peteérés utána 5 naptól egy-két napig mensis fájdalmam volt.
Szerintem a legtöbb nõ ezt nem veszi észre pl. én sem!
Van akinek van beágyazódási vérzése olyankor.
Én sem éreztem meg.
En sem ereztem meg. Mondjuk azt sem ertem, hogy a beagyazodasi verzes hogy a csudaba lehet. Egy par sejtbol allo blasztocita kemiai anyagokat kibocsatva szepen belesupped a mehfalba, ez oke, keletkezhet mikroverzes, de hogy jut ki az a cseppnek millioszor kevesebb verecske a fehernemuig ugy, hogy nyoma is maradjon?! Ez nem csak varosi legenda? Vagy vmi mas magyarazata lehet?
a beágyazódást szerintem nem lehet érezni!ha lehetne senki sem venne terhességi tesztet!!!viszont a peteérés ha nyomásérzéssel, derékfájással, mindjárt megjön érzéssel jár(bár ez is mindenkinél mást produkál)akkor azt igen.

Előfordulhat olyan, hogy nem folyik el a magzatvíz a szülés előtt és ha igen, akkor hogyan veszem észre?

Legjobb válasz: Nem szentirás hogy a magzatviznek el kell folyni.Ha nem folyik el,akkor görcseid lesznek amik szabályos idõközönként jelentkeznek.Ne izgulj érezni fogod ha eljön az idõ!Könnyû szûlést kivánok! (A magzatviz langyos,és olyan mintha bepisiltél volna de nem tudod visszatartani.)

Nem szentirás hogy a magzatviznek el kell folyni.Ha nem folyik el, akkor görcseid lesznek amik szabályos idõközönként jelentkeznek.Ne izgulj érezni fogod ha eljön az idõ!Könnyû szûlést kivánok! (A magzatviz langyos, és olyan mintha bepisiltél volna de nem tudod visszatartani.)
Pontosan így van. Ha nem folyik el a magzatvíz, akkor úgy indul be a szülés, hogy szabályos 10 malyd 5 és ezután 3 perces fájásaid lesznek. Kezdõdhet szabályos 10 perces keményedésekkel is amihez még nem társul görcs. Nekem pl. egy fél napon keresztül csak 10 perces összehúzódásaim voltak amik este 21:30-re lettek 4-5 percesek és csak ezután kezdetme görcsöket érezni mellé. Szabályos 5 percesekkel már irány a kórház. Könnyû szülést kívánok. Sok sikert.
4 gyerekem van.Mind a 4-nél mgzatburkot repesztettek, ugy folyt el a magzatvíz.Viszont a másodiknál elõtte egy nappal éreztem, hogy szivárog valami, azt hittem folyás, bár azért vizesebb és bõvebb volt.Mikor bementem másnap vizsgáltara(ez kiírás elõtt 3 nappal volt)akkor mondták, hogy már majdnem elszivárgott a magzatvizem.A többi burokrepesztéssel folyt el ennél az esetnél is.Rá két órára kislányom született.

Egy négyszer szülő nőnél előfordulhat, hogy az 5. terhességét csak 6 hónap elteltével veszi észre, egy rutin vizsgálat során?

Terhesség

Legjobb válasz: Háát szerintem akkor már pocakja is van és mocorog is a baba rendesen. Én ezt nem nagyon tudom elképzelni...

Háát szerintem akkor már pocakja is van és mocorog is a baba rendesen. Én ezt nem nagyon tudom elképzelni...
A hat hónapos baba intenzíven mozog, forgolódik, rugdos. Egyszerûen nem hiszem el, hogy ha valaki már négyszer volt terhes, akkor ezt nem veszi észre. Még ha nem is nõ a hasa, vagy rendszertelen is a menstruációja.
Miért kérdezed?
Én azt sem értem, ha valaki az elsõ gyereknél nem veszi észre a 6-8. hétig. 4 gyerekes anyának pedig már bõven van ebben tapasztalata, észre kell vennie a jeleket, fõleg, hogy a szervezete már "emlékszik" a terhességekre, tehát mindent hamarabb produkál. Pl. én az elsõ babámmal a 8. héttõl hánytam, a másodikkal a 7-tõl, a harmadikkal már a 4. hét végétõl émelyegtem. A méh is sokkal gyorsabban nõ, mert lazábbak az izmai, könnyebben alkalmazkodnak a helyzethez, tehát sokkal hamarabb látszik a terhes has.
Nekem egyik ismerõsöm másodjára terhes...3 hónaposan vérzett és állítólag akkor derült ki hogy babája lesz. Szerintem a menszesz elmaradása esetén gyanakodhatna a terhességre...egy felnõtt nõnél, nem megszokott az elmaradás, ésnem is lehetne ilyen félvállról venni. Fél év alatt muszáj volt, hogy észrevegye hogy terhes...
Én ezt már az elsõnél se veszem be. Egy terhességnek azért jócskán vannak jelei.
Van egy sorozat, a nem tudtam hogy terhes vagyok. Ott jópár eset elõfordul. Túlsúlyos is, de olyan is, ahol a szules elott par nappal bikinis fotó keszült a nõrõl es olyan vékony, mint egy cérna szál. Van, akinek rendszertelen a menstruacioja es fel se tûnik, hogy kimarad es olyan is van, hogy rendszeresen megjön neki. A vizelet tesztek pedig nem megbízhatónak, mindig van hiba százalék.
Ki van zárva. Aki már négyszer volt terhes, az egyrészt ismeri a tüneteket. Másrészt a hatodik hónapra már van egy két kimaradt menstruáció, intenzív magzatmozgás, és nagy pocak. Ha ez nem tûnik fel valakinek... Egyébként miért kérdezed, megtörtént eset, vagy csak érdekel?
Hallottam ilyenrõl, de ott vszeg csak azért "vette késõn észre" mert mint kiderült nem az elõzõ 4 apjától van. A környezetének pedig azért nem tûnt fel mert alapból túlsúlyos volt.
Nem valószínû, de például nagy súly felesleg es befele forduló baba eseten elõfordulhat, akkor ugyanis nem látszik a terhesseg es nem érzi a mozgást se.
Egy gyerekem van. Naggyából rendszeres volt a menzeszem. kimaradás után kb 1 - 2 héttel letettem a bagót, zavart, sokkal jobban. Szilveszter éjjel a piától frászt kaptam, szaga is zavart. Inni meg még annyira se mint a bagó.. Ezek már a jelek voltak, pedig talán 4 hetes terhes ha voltam.. gyanús hogy nem vette észre. Szerintem azt a babát nagyon akarta. Csak kifogás hogy nem vette észre.

Ha éttermek, kávézók, bankok, okmányirodák, földhivatalok, posták, takarékszövetkezet, áruházak nyitvatartása érdekli, kattintson ide!