Találatok a következő kifejezésre: Egy hete doki szerint (23 db)

Két hete még volt miómám, ma meg már nincs? Két hete egy fiatal doki szerint 21 mm-es miómám volt, most meg egy másik doki azt mondta, semmi ilyen nincs nálam.

A második orvos aki nem látott semmit, 40 év tapasztalattal rendelkezik, osztályvezet? f?orvos, természetesen szívesebben hiszek neki.

Legjobb válasz: MEgnézetném magam egy harmadik orvoassal is - lehet, hogy a fiatal jól látta, csak az idösebb féltékeny, lehet, hogy egy kisebb ciszta volt és felszivódott, stb. Egy újabb vélemény tisztázhatná a helyzet. Az, hogy egy orvos idösebb, még nem jelenti azt, hogy tévedhetetlen, elvégre ha 40 éve orvosként dolgozik, akkor már lehet szenilis is (40+30=70).

MEgnézetném magam egy harmadik orvoassal is - lehet, hogy a fiatal jól látta, csak az idösebb féltékeny, lehet, hogy egy kisebb ciszta volt és felszivódott, stb. Egy újabb vélemény tisztázhatná a helyzet. Az, hogy egy orvos idösebb, még nem jelenti azt, hogy tévedhetetlen, elvégre ha 40 éve orvosként dolgozik, akkor már lehet szenilis is (40+30=70).
A fõorvosnak.Egy ismerõsömnél egy fiatal orvos kezdõdõ daganatot állapított meg.A vizsgálat kiderítette, hogy csak kemény székletet gondolt daganatnak a fiatal.
A kérdező hozzászólása: A fõorvos azt mondta, hogy vannak olyanok akiknek jól jön, hogy ijesztgetik a nõket, visszahívják kontrollra, további vizsgálatokra, hogy fizessenek...
Nézesd meg egy harmadikkal anélkül, hogy elmondanád neki az elõzményeket. Két különbözõ szakvélemény esetén mindig ez a teendõ korra való tekintet nélkül.

Mire számítsak? Menszi szerint a 11. hetet kezdem ma, doki szerint késői pé miatt egy héttel kisebb a baba.

Szerdán megyek dokihoz megint (4hete voltam). Milyen adatokra számítsak? Mekkora lesz? Mit fogok látni? A könyvek, net elég eltér? adatokat írnak. Ti mit láttatok ebben az id?ben?

Legjobb válasz: Amikor mentem a 12 hetes genetikai szûrésre, akkor mondta a dokinõ, hogy kisebb a baba, a méretei alapján 4 nappal voltam kisebb terhes, mint a menszim alapján. mondta, hogy akkor egy hét múlva kéne visszajönni a genetikai vizsgálatra, és ezután az uh alapján megállapított kort kell majd számolnom, és orvoshoz is így kell majd járnom. azóta minden adatom stimmel, és így már jók a méreti. egyébként már látni a babát. láttam én is a kis fejét, a testét, a kezeit, a gerincét. olyan volt, mint egy kis ufo.

Amikor mentem a 12 hetes genetikai szûrésre, akkor mondta a dokinõ, hogy kisebb a baba, a méretei alapján 4 nappal voltam kisebb terhes, mint a menszim alapján. mondta, hogy akkor egy hét múlva kéne visszajönni a genetikai vizsgálatra, és ezután az uh alapján megállapított kort kell majd számolnom, és orvoshoz is így kell majd járnom. azóta minden adatom stimmel, és így már jók a méreti. egyébként már látni a babát. láttam én is a kis fejét, a testét, a kezeit, a gerincét. olyan volt, mint egy kis ufo.

Utolsó mensi szerint 7 hetes vagyok, Ma voltam UH-on, a doki szerint maximum 5 hetes és még csak petezsák látszik. Egy hét múlva kell újra mennem. Lehet, hogy még se vagyok terhes?

Legjobb válasz: Ne aggódj! Biztos ott van a baba, csak még nagyon pici! Jövõ héten már biztos többet lát a doki, esetleg már szívhang is lehet!

Ne aggódj! Biztos ott van a baba, csak még nagyon pici! Jövõ héten már biztos többet lát a doki, esetleg már szívhang is lehet!
tuti hogy terhes vagy.
En is az utolso mensim szerint mar 13 hetes terhes vagyok, viszont a doki szerint csak 12 hetes. Tudom, h nekem ossze vissza jott meg nem volt az utobbi ket evben normalis ciklusom hol 30-33-36 napra jott meg.Es vszinu, h emiatt nem akkor fogant mint akinek 28 napos a ciklusa. Szoval ne aggodj, van ott baba, ja es En is 5 hetesen mentem el eloszor, es nekem is petezsak latszodott meg csak.Ne izgulj minden rendben van!!! Gratulalok a babahoz
Csatlakozom az elõttem szólóhoz...Nekem 31 napos a ciklusom a 28 helyett, és a némely doki csak megijeszt nem mondja, hogy ez befolyásolná...pedig IGEN.Viszont most próbáld magad lenyugtatni, mert az idegesség kihat az embrióra is.Egy kalappal!! 15 hetes kismama

30 hetes vagyok uh szerint a babám 1225 gr. Doki szerint egészséges. Egy kicsit aggódom mert itt azt olvasom mindenkinek majdnem két kilós babája van ezen a héten. Szerintetek nem túl pici?

Legjobb válasz: http://www.szuloklapja.hu/baba/body/hetrol_hetre.php?HETEK=30 Itt meg tudod nézni, hogy nagyjából mekkora a baba az adott héten.

http://www.szuloklapja.hu/baba/body/hetrol_hetre.php?HETEK=30 Itt meg tudod nézni, hogy nagyjából mekkora a baba az adott héten.
A súlybecslés nagyon viszonylagos, ne aggódj.A sógornõmnek 36 hetesen mondták, hogy 1700gr, majd 39hetesen 2850gr egészséges kislányt szült.Nyugi, minden rendben, ha kisebb a babó, könnyebb a szülés:) )
36 hetesen azt mondták, hogy a babám súlya 1771g.3500g -al született 41.hétre. Nyugi, ez valóban csak becslés, elég durván el is tudják becsülni.
Nekem csak az átlagot mondta a doki, nem mérte le, de 4d-n becsülték 1560 grammra. Nagyobb baba...
Nekem 27 hetesen volt 853 grammra becsülve, 2800 grammal született 38 hétre. Egészséges, okos 16 hós kiscsaj
nekem 32 hetesen volt 1700 gramm.szerintem normális.
Én most voltam 32.hetesen nekem 2100 gr. De nekem az elejétõl mondták hogy nagyon nagy baba.

Iker terhességem volt vagy van. Most 14. héten járok. A dokim szerint 5 hetesen mindkét babócának már dobogott a szíve, majd a 13 héten a kombinált teszt alkalmával az ultrahangos doki azt mondta, hogy az egyik már nem él. Lehetséges ez?

Nagyon szomorú és csalódott lettem. Összehasonlítottam a képeket az első terhességemmel és most akkora a pocakom, mint az elsővel 24 hetesen. Lehetséges ez? Hiszen amelyik elméletileg nem él az nagyon picike. Mitől nő ennyire a hasam?Olyan sok minden kavarog a fejembe. Már arra is gondoltam, hogy benézett valamit az ultrahangos doki és lehet, hogy mégis él mindkét baba és szépen fejlődnek, aztán azért ilyen nagy a hasam. De olyan sok köztük a különbség. Az élő az 68mm volt a másik amelyik a doki szerint nem ad életjelet az pedig 14mm. Várom a tapasztalatokat!

Legjobb válasz: Minden terhesség más, a hasad se lehet ugyanakkora. Láttam én már olyan 15 hetest is, hogy azt hittem menten megszül, meg olyan 20 hetest is, hogy nem is látszott még mindig. Sajnos biztos nem nézte be az orvos. Persze, hogy lehetséges, hogyne lehetne lehetséges?

Minden terhesség más, a hasad se lehet ugyanakkora. Láttam én már olyan 15 hetest is, hogy azt hittem menten megszül, meg olyan 20 hetest is, hogy nem is látszott még mindig. Sajnos biztos nem nézte be az orvos. Persze, hogy lehetséges, hogyne lehetne lehetséges?
Hogy vagy? Van valami fejlemény?
Sajnálom hogy meghalt de tényleg örülj annak hogy nem akkor halt meg mikor már megszületett es ha megkérdezhetem hogy 1 vagy kétpetéjüek es milyen nnemûek??
Az ikres vagyok, talán 8-as. Bármi is lesz, gondolj arra, amit írtam, és te is. Egy nõnek velem együtt volt ikerterhessége, mint az enyém, olyan, 1 dokink volt. Neki ki is alakult a 20. héten, amitõl félt, a babákat meg kellett szülnie, meghaltak. Én annyira sajnáltam. Gondold el, hogy nem kívánta-e volna, hogy olyan helyzetben legyen, min te? Hogy nem baj, ha nem 2, de egészséges legyen az az 1! Gondolj erre, hogy az egyik mindenképp él, egészséges, semmi baja! Majd írd meg, hogy mi volt? De az a doki többet nem mondott? Hogy mi van ilyenkor? Hogy mi lesz? Nagyon átérzem a helyezetedet, én tavaly ilyenkor voltam terhes, és 2 hetente kellett uh-ra menni...
A kérdező hozzászólása: Köszönöm szépen! :) Majd, hátha megtudom írni neked, megkérdem az orvosomtól. NAgyon rendes mindenre válaszol.
Koszonom szepen, eleg gyorsan szivodott fel a 16. Heti uh-n mar nem lehetett latni, csak annyit montak, hogy az a terulet echo szegeny a mehembe. Sajnos nem tudom mi az pedig erdekelne. Kitartas es boldog babavarast :)
A kérdező hozzászólása: 23:03-as Nagyon sajnálom ami történt, akkor Te tudod, hogy most mit érzek. Gratulálok a kislányodhoz és nagyon sok boldogságot és jó egészséget kívánok nektek. Mennyi ideig tartott neked a felszívódás? CSak ultrahanggal ellenõrizték azt? Remélem holnap csinál a dokim ultrahangot és csak pozitív eredményekkel szolgál majd. Remélem a másikkal minden rendben van. Jaj már olyan jó lenne érezni, hogy mocorog, akkor azért egy kicsit megnyugtatna, hogy jól van.
A kérdező hozzászólása: Egyébként meg az orvosokról csak annyit, hogy aki az ultrahangot csinálta a tök bunkó volt. Annyit mondott, hogy tudja, hogy ikerterhességet hord? Válaszom igen. Erre a doki: és azt is tudja, hogy az egyik már nem él? Hát erre én már nem tudtam mit mondani, csak sírtam és teljesen össze törtem, még jó hogy a barátnõm velem volt, és próbált vigasztalni, nyugtatgatni. Szóval nagyon megértõ és együtt érzõ volt a doki. Lehet, hogy neki ez mindennapos dolog, de nekem nem és engem nagyon szíven ütött. Azért talán lehetnének kicsit kíméletesebbek is, hiszen mégiscsak egy apró kicsi emberkérõl beszélünk akinek már dobogott a szíve! Szóval megtudom érteni, hogy mit érzel
A kérdező hozzászólása: 8/9. Gratulálok a babáidhoz és nagyon sok boldogságot és jó egészséget kívánok neked. Igen, arra próbálok gondolni, hogy tényleg így a jobb, mert ha ez késõbb történik, akkor sokkal rosszabb, akkor a másikat is jobban veszélyezteti, vagy ha mondjuk betegen születik. Csak nagyon fáj és nehéz beletörõdni, valószínû, hogy idõvel enyhülni fog a fájdalmam és könnyebb lesz. Azért kíváncsi vagyok mit mond a dokim holnap. A genetikai tesztem eredménye elméletileg negatív lett. Most próbálok koncentrálni és nagyon vigyázni a meglévõ egészséges picikémre, és csak abban reménykedek, egészségesen fejlõdik majd tovább.
nekem 10 hetesem halt el az egyik babam.. Semmit nem vettem eszre belole csak a 12. Heti uh-n mondta a doki :( felszivodott es semmilyen komplikacio nem lett kiveve annyi, hogy az AFP-m joval magasabb lett a kelletenel..genetikan kiderult, hogy az ikerterhesseg miatt. Ne ijedj meg, hogy ha veled is ez tortenik. Engem is ijesztegettek, hogy beteg a babam stb. Makk egeszseges kislanyom szuletett :)
A kérdező hozzászólása: Köszönöm szépen a válaszaitokat. Persze, hogy örülök a megmaradt babára és lehetõ legjobban megpróbálok rá vigyázni, mert abba belehalnék, ha annak is valami baja lenne.
A kérdező hozzászólása: Próbálom elfogadni, de nagyon nehéz. Az ultrahang után felhívtam az orvosom, azt mondta, hogy mivel még nagyon picike, ezért nem kell semmilyen mûtét, sem gyógyszeres kezelés, mert fel fog szívódni magától. Viszont a felszívódás miatt kockázatosabb a másik egészséges baba vetélése. Úgy hogy ha vérzek, akkor azonnal kórház. Kedden délután megyek a dokimhoz és remélem akkor csinál egy ultrahangot és akkor kiderülhet, hogy mi a helyzet pontosan. Ha tényleg úgy van, ahogy az ultrahangon látták, akkor csak remélem, hogy minden szövõdmény nélkül felszívódik hamar és a másikban nem okoz semmi problémát. Akkor szerintetek arra ne is gondoljak, hogy lehet, hogy hárman voltak és mondjuk az egyik elhalt és a másik kettõ meg szépen fejlõdik. Olyan azért lehet, hogy az egyik takarja a másikat és nem veszik észre?! A felszívódás meddig tart? Egyébként két hét múlva kell ellenõrzõ ultrahangra mennem, hogy hogy áll a felszívódás.
ha lenne rá lehetõségem elmennék egy újabb ultrahangra, nehezen bírnám ezt a bizonytalanságot
Sajnos ilyen elõfordul. Nem feltétlenül lökõdik ki az élettelen baba, szépen felszívódik, vagy betokolódik és nem okoz semmi gondot a terhesség alatt. A has mérete a többedik terhességnél jobban változik, mint az elsõ terhességnél. Próbáld meg elfogadni ezt az új helyzetet. Örülj ennek a babának.
"2 embrióból az egyik nagyon nagy görcsök és rengeteg vér kíséretében fogant." ?? Hogyan?
Szia, tapasztalatom nincs, de ha elhalt a magzat, akkor annak szerintem ki kéne lökõdnie. Egy ismerõsöm úgy járt, hogy 2 embrióból az egyik nagyon nagy görcsök és rengeteg vér kíséretében fogant. Azóta egy 2 éves egészséges kisfiú anyukája. Sajnálom, és kitartás!
Mi újság kedves Kérdezõ?

Gengigél mikor kezd el hatni? Egy hete használom, de lassan kifogy.2 kis elmozdítható góc féleség van a számban ezért irták fel. A másik doki szerint nyirokcsomó duzzanat. Volt már valakinek ilyenje?

Legjobb válasz: Ha nyirokcsomó duzzanat, akkor nem sokra mész a gelgigellel, arra gyógyszer kell, illetve annak az okát kell megszüntetni. Mitõl lehet? Nincs rossz fogad? Nekem ínygyulladásra ajánlotta a doki, azt kb 2 hét után szépen rendbe hozta a Gengigel gél.

Ha nyirokcsomó duzzanat, akkor nem sokra mész a gelgigellel, arra gyógyszer kell, illetve annak az okát kell megszüntetni. Mitõl lehet? Nincs rossz fogad? Nekem ínygyulladásra ajánlotta a doki, azt kb 2 hét után szépen rendbe hozta a Gengigel gél.
Nekem akkor írtak fel GengiGél-t amikor nõtt a bölcsességfogam, és az alulról növõ fog lyukat fúrt a felsõ ínybe:S Akkor ott kenegettem ezzel a géllel az ínyemet és azonnal hatott, kellemes, hûsítõ érzés. Semmiképpen nem gyógyszer, a gócot biztosan nem szünteti meg.

Doki szerint most a 33. héten vagyok, az uh alapján pedig már a 34. héten. Számít a szülésnél egy hét eltérés? Változik a dátum?

Legjobb válasz: A 12. hétig lehet tökéletesen megállapítani ultrahang alapján a baba korát. Utána már egyedileg fejlõdnek attól függõen, hogy milyen géneket kapott tõletek :-) Én tudtam a fogantatást, a 18. hétig tökéletesen stimmelt, utána pedig már elõfordult az uh alapján + 2 hét is. Idõre született, és nagy baba.

A 12. hétig lehet tökéletesen megállapítani ultrahang alapján a baba korát. Utána már egyedileg fejlõdnek attól függõen, hogy milyen géneket kapott tõletek :-) Én tudtam a fogantatást, a 18. hétig tökéletesen stimmelt, utána pedig már elõfordult az uh alapján + 2 hét is. Idõre született, és nagy baba.
Én 36 héttõl, folyamatosan 36 hetes maradtam uh alapján.... Kiírás elõtt 1 nappal császároztak meg, mert a vizsgáló orvos közölte, hogy a baba hetek óta nem fejlõdik. Sajnos igaza volt, szerencsére a kis súlyon kívül más baja nem lett.
Nekem mindig azt mondták, hogy az utolsó hetekben hízik a baba. Minden vizsgálat alapján kihozott a gép egy szülési idõpontot. Az jött be, amit a 4D-s vizsgálaton jósoltak.
szülésnél: egy hét alatt is nõhet a baba. dátum: igazándiból ha Te nem tudod mikor fogant pontosan az ut. vérzés dátuma alapján számolják az meg nem mindig pont két héttel volt a fogantatás elött.. szóval kapásból tévedésre adhat okot. a 12. hét után már nem nagyon változtatnak a kiirás dátumán legfeljebb a baba érettebb.. nem gond.
én uh alapján a 35. héten már meg kellett volna szülnöm:) Az uh csak a baba méretaibõl számol súlyt és várható születési idõt!De a mensis számít igazán, fõleg ha tudod azt is hogy mikor fogant a baba!Én tudtam és mondtam a dokinak, hogy jól számolt õ és nme a gép! Én 39+4 hétre szültem , de 61 centis kislányt!
Nálam pont fordítva volt. Kisebb volt a baba mint az átlag. 3 kg alatti lett a lányom de idöben szültem, a 38. hét végén. Szerintem a méretek nem nagyon változtatnak az idöponton :)
A kérdező hozzászólása: Köszönöm szépen. Igazándiból "mindegy" mikor akar kijönni, mert lehet, h császár lesz õ is, mint a fiam (nem tágultam). Csak kíváncsi voltam, hátha azokra a hetekre ne tervezzek hosszabb kiruccanást.... :) Minden jót. Üdv

A 34. héten a ctg 200 körüli értékeket mutatott, amikor mozgott a baba, nyugalmi állapotban 160 körülieket. A dokim szerint ez teljesen jól van. Én azonban aggódom, nem sok ez egy kicsit?

Legjobb válasz: ne aggódj, ha a dokid mondta, akkor okés minden. Mi nem vagyunk okosabbak, mint a dokid. Boldog babvárást, könnyû szülést kívánok.

ne aggódj, ha a dokid mondta, akkor okés minden. Mi nem vagyunk okosabbak, mint a dokid. Boldog babvárást, könnyû szülést kívánok.

Az egyik ismerősöm 2 hete szült és mesélte milyen iszonyú fájdalmai voltak. Könyörgött EDA-ért de nem adtak mert a doki szerint "Meglesz ez a baba anélkül is!" Lehetséges, hogy ezt tegye egy orvos?

Tény hogy meglett de azokat a fájdalmakat nem kívánja vissza a barátn?m és megfogadta ez volt az utolsó szülése! Lehetséges hogy ezt tegye egy orvos???

Legjobb válasz: Igen, lehetséges, bár törvény szerint nem tehetné meg. Én az elsõt farfekvéssel szültem meg, és a végén már elég nehezen bírtam, kértem a szülésznõt, hogy adjanak valamit, mire az volt a válasz, hogy a szülés fájdalommal jár, és ezzel lezárta a dolgot... A másodiknál már így készültem, hogy tudtam, hogy nem fognak fájdalomcsillapítót adni, de szerintem azért kibírható, csak az utolsó fél óra elég nehéz. Sajnos én úgy látom, hogy sok vidéki kórházban luxus a fájdalomcsillapítás. Akik ugyanakkor szültek, mint én, azok közül sem kapott senki.

Igen, lehetséges, bár törvény szerint nem tehetné meg. Én az elsõt farfekvéssel szültem meg, és a végén már elég nehezen bírtam, kértem a szülésznõt, hogy adjanak valamit, mire az volt a válasz, hogy a szülés fájdalommal jár, és ezzel lezárta a dolgot... A másodiknál már így készültem, hogy tudtam, hogy nem fognak fájdalomcsillapítót adni, de szerintem azért kibírható, csak az utolsó fél óra elég nehéz. Sajnos én úgy látom, hogy sok vidéki kórházban luxus a fájdalomcsillapítás. Akik ugyanakkor szültek, mint én, azok közül sem kapott senki.
Szia! Lehet hogy felháborítónak tartod, de valószínû, hogy az orvos azért mondta hgy meglesz anélkül is, mert az EDA lelassítja a szülés folyamatát, és már lehet hogy úgy látta, hogy nem kellene lassítani. Nagyon sok kórházban még csak lehetõség sincs EDA-ra.A barátnõd biztos elfelejti majd ezeket az élményeket és boldogan nevelgeti majd a babáját...ki tudja lehet egy év múlva jön a másik baba.
Simán ki lehet bírni EDA nélkül is.A barátnõd túlragozza azt a "szörnyû és kegyetlen" fájdalmat, ami akkor van.Majd elfelejti a fájdalmat, és boldogan fog vállakozni egy második babára. Amúgy az EDA tényleg sokszor lelassítja a szülés folyamatát, és ha elég gyakoriak a fájások, és rendben megy minden, nem szeretik alkalmazni az orvosok.
Az orvosnak joga van eldönteni hogy ad-e EDA-t vagy sem, miután az EDA egy idõre megrekeszti a normális vajudás idejét, ezáltal a szülõ nõ ki van téve annak hogy idõ elõtt elfárad nem marad ideje megszülni a babát, ha a szülõ nõ kimerül, elfárad a babát is veszélybe sodorhatja a folyamat természetellenes lassítása, ha gond van az pedig a szülést vezetõ orvos felelõssége. Ha pedig õ úgy döntött nincs szükség EDA-ra akkor nincs, és ez korántsem biztos hogy szívtelenség, vagy felelõtlenség, sokkal inkább következetesség, és valahol a vigyázás a szülõ nõre és a babára.
Na, akkor tisztazzuk a dolgokat: Az EDA LEROVIDITI A VAJUDAST, jelentosen. Viszont MEGHOSSZABBITHATJA A KITOLASI SZAKOT, ezert fontos, h a szulo no egyuttmukodjon, es azt csinalja, amit a doki mond. Ha azt mondja, nyomni kell, akkor nyomni kell, nincs mese. Akkor nem lesz hosszabb a kitolas. Fel kene mar fogni, h nem kene ezekkel a buta dogmakkal ijesztgetni a noket, h fajdalommal szulod meg gyerekedet, mert azt ugy kell, pont. Nem kell, lehet a fajdalmat csillapitani, ezt torveny is szabalyozza, a fajdalom csilapitasara valo jog nem ujkeletu. Nagyon sajnalom azokat, akik olyan helyen szulnek, ahol felresoprik ezeket a jogokat, vagy egyaltalan meg sem teremtik a lehetoseget annak, h a szulo no kerhesse a fajdalma csillapitasat.
Meg vmi, utolso vagyok. Egyebkent az a helyzet, amit a kerdezo ird, lehet helyes magatartas is az orvostol, ugyanis EDA adasara csak bizonyos szakaszaig van lehetoseg a szulesnek, ez 2 ujjnyi tagulas, nem tobb es nem kevesebb. Azert, mert a szules ekkor mar biztosan elindult, de a kitolas nincs kozel. Kozeli kitolasnal, pl. 4 ujjnyi tagulasnal (pont, mikor a legjobban faj) mar nem adjak be, mert akkor valoban nehezebb kitolni a babat, mert a tolofajasokat is elfedi. Ezert jol meg kell gondolni az elejen, es kerni, akkor is, ha a fajdalom nem tul eros, sok kismama elkoveti azt a hibat, h legyint 2 ujjnyi tagulasnal, h ez kibirhato, nem kell EDA, aztan kesobb meg jol jonne, de mar nem kaphat.
nem tudom h lehetséges-e, de én természetesen szültem, minden fájdalomcsillapitás nélkül, nem mondom h nem fáj, mert közben kinomban a falat le tudtam volna kaparni, de ezt a fájdalmat pillanat alatt elfelejted mikor a babóca kijön. és még egyszer is igy szülnék. ne félj a szüléstõl, de ha persze lehetõséged lesz a fájdalomcsillapitásra élj vele!!!! 12 napos kisfiú anyukája
Az elõzõ válaszolónak: Ok, tiszteletben tartjuk, de akkor talán nektek sem kellene kapásból lepontozni azokat, akik azt írják, hogy ki lehet bírni fájdalomcsillapítás nélkül is. (Amúgy nem én voltam, de teljesen egyetértek vele)

9. hétben járok. Utrogestant kell szednem, mert volt egy kis barnázásom, ami elmúlt. Most sárgás folyásom van, amivel nem kell foglalkoznom a doki szerint! Tudom h a szex is veszélyes, de ritkán belefér azért?

Legjobb válasz: szia én is kaptam utrog.,viszont már leálltam vele.Én 14 hetes vagyok, nekünk sem lehetett szexelni eddig, mi még most sem mertünk kockáztatni, még "ki húzzuk" pár hétig azt beszéltük meg a férjemmel, nagyon nehéz, de én már 2x vetéltem és nem merek kockáztatni. Az orvossal kéne ezt megbeszélned, õ meg mondja, h lehet e vagy sem!!

szia én is kaptam utrog., viszont már leálltam vele.Én 14 hetes vagyok, nekünk sem lehetett szexelni eddig, mi még most sem mertünk kockáztatni, még "ki húzzuk" pár hétig azt beszéltük meg a férjemmel, nagyon nehéz, de én már 2x vetéltem és nem merek kockáztatni. Az orvossal kéne ezt megbeszélned, õ meg mondja, h lehet e vagy sem!!
Én személy szerint hanyagolnám a szexet amíg nincs teljes bizonság, magyarán túl nem vagyok az elsõ harmadon.....olvastam már olyat és nagyon el is szomorodtam a hírekre hogy valaki szex után elkezdett vérezni és el is ment a baba mert nem kapaszkodott elég erõsen. Persze most írhatnám azt is hogy a természet szelektál, és hogy ha a szextõl elmegy amúgy is elment volna mert ezek szerint nem volt elég erõs, na de azért ilyen helyzetben én inkább szeretnék abban a tudatban lenni hogy én vigyáztam rá mint a szemem fényére. Lehet hogy nem lenne semmi ház ha szexelnétek de ha igen, sosem bocsájtanád meg magadnak..
Én Duphaston-t szedtem ugyan ezen ok miatt és mi sem mertük megkockáztatni a szexet a 15. hétig korábbi vetélés miatt. ( Egyébként a 13. héten abba kellett hagyni a gyógyit fokozatosan) Ekkor alakul ki már teljesen a méhlepény, ami átveszi a sárgatest hormontól a szerepet, ami nekünk a gyógyi nélkül nem mûködött volna rendesen. Szerintem valahogy csak ki bírjátok azt a néhány hetet, minthogy ha baj történne, akkor egész életetekbe hibáztatnátok magatokat.
Én 8 hetes vagyok, és is a Duphaston-t szedem, de azt mondta a doki a 13. hétig biztos hanyagolni kell a szexet!el kell dönteni mi a fontosabb!!

Ha éttermek, kávézók, bankok, okmányirodák, földhivatalok, posták, takarékszövetkezet, áruházak nyitvatartása érdekli, kattintson ide!