Találatok a következő kifejezésre: Egy házasságban év (88 db)

Fél éve vagyok együtt párommal, ő már nagyon szeretne babát, a házasságot még korainak találja. Azt mondja, hogy nagyon szeret, és én vagyok a mindene. (Amúgy neki már volt egy házassága, gyerek abból nem született) Nem csak a babát szeretné inkább?

Legjobb válasz: Én nem szülnék házasság nélkül gyereket. Ráadásul fél év nagyon kevés idõ, szerintem inkább csak babát szeretne. Vigyázz vele nagyon, nehogy bekavarjon a védekezésbe, hogy baba legyen. Sajnos vannak akik képesek ilyenre.

Én nem szülnék házasság nélkül gyereket. Ráadásul fél év nagyon kevés idõ, szerintem inkább csak babát szeretne. Vigyázz vele nagyon, nehogy bekavarjon a védekezésbe, hogy baba legyen. Sajnos vannak akik képesek ilyenre.
Házasság nélkül nuku gyerek! Bár valószínû fél a házasság ötletétõl, ha més nem a rossz tapasztalat miatt is. Legyél vele türelmes, megértõ, még változhat a dolog pozitív irányba :) . Egy ismerõsöm barátja elejében össze sem akart költözni az ismerõsömmel, pedig már jó ideje együtt voltak, aztán mégis, õ hozta fel végül, és most minden ok. Türelem a kulcs.
Én se szülnék házasság nélkül.
majd elhagy, azért nem akar elvenni
A kérdező hozzászólása: Azt mondta, hogy nincs a házasság ellen, csak most még közömbös neki ez az egész nõsülés dolog, talán mert nem szereti a lakodalmakat.

Meddig tart egy házasság? Mikor van az, hogy azt érzitek már nem megy tovább? ez rossz ha öt év után egy viszonylag jól működő házasságban az eszembe jut?

Legjobb válasz: Szerintem változó,hogy kinek mikor jut ilyen az eszébe,sõt van akinek az eszébe se jut.Persze szerintem az utóbbi elég ritka.Igazán nem értem,ha jól mûködik a házasság,akkor miért is jut ilyen az eszedbe?Valami csak nincsen rendben...!

Szerintem változó, hogy kinek mikor jut ilyen az eszébe, sõt van akinek az eszébe se jut.Persze szerintem az utóbbi elég ritka.Igazán nem értem, ha jól mûködik a házasság, akkor miért is jut ilyen az eszedbe?Valami csak nincsen rendben...!
Akkor igen csak bajok vannak már abban a házasságban és még magadnak sem mered bevallani. Ha jól mûködne, nem gondolnál ilyenekre.

Működhet úgy egy házasság, hogy a férfi teljesen irtózik a síeléstől, a nő viszont minden évben elmegy egy hétre síelni?

Szerintem igen. Szerintetek?

Legjobb válasz: Gáz lenne ha ennyin múlna egy házasság.. Szóval igen. Ha mégse mûködik na az nem a síelés miatt lesz. 24/N

Gáz lenne ha ennyin múlna egy házasság.. Szóval igen. Ha mégse mûködik na az nem a síelés miatt lesz. 24/N
?????? én utálok síelni, nem is szoktam párom viszont minden évben elmegy egy hetet olaszországba sõt!!!! minden évben egy hetet külön nyaralunk a barátainkkal is :O:O borzasztó, mi?
ma 17:39 Távol álljon tõlem, hogy belekössek a nagyszerû eszmefuttatásodba, de kérdezõ férfi, nem hinném, hogy lesz jövendõbeli férje. :D A kérdésre: miért nem mûködhetne? Egy évben csak egy hétrõl van szó, elég baj lenne, ha ez gondot jelentene egy kapcsolatban. Addig szervezz magadnak valami jó kis programot te is.
. . . .. . . . . . . . . . . , .-‘”. . . . . . . . . .``~., . . . . . . . .. . . . . ., .-”. . . . . . . . . . . . . . . . . .“-., . . . . .. . . . . . .., /. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . ”:, . . . . . . . .. ., ?. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .\, . . . . . . . . . /. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . , } . . . . . . . . ./. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . , :`^`.} . . . . . . . ./. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . , :”. . . ./ . . . . . . .?. . . __. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . :`. . . ./ . . . . . . . /__.(. . .“~-, _. . . . . . . . . . . . . . , :`. . . .. ./ . . . . . . /(_. . ”~, _. . . ..“~, _. . . . . . . . . ., :`. . . . _/ . . . .. .{.._$;_. . .”=, _. . . .“-, _. . . , .-~-, }, .~”; /. .. .} . . .. . .((. . .*~_. . . .”=-._. . .“;, , ./`. . /” . . . ./. .. ../ . . . .. . .\`~, . . ..“~., . . . . . . . . . ..`. . .}. . . . . . ../ . . . . . .(. ..`=-, , . . . .`. . . . . . . . . . . ..(. . . ;_, , -” . . . . . ../.`~, . . ..`-.. . . . . . . . . . . . . . ..\. . /\ . . . . . . \`~.*-, . . . . . . . . . . . . . . . . . ..|, ./.....\, __ , , _. . . . . }.>-._\. . . . . . . . . . . . . . . . . .|. . . . . . ..`=~-, . .. `=~-, _\_. . . `\, . . . . . . . . . . . . . . . . .\ . . . . . . . . . .`=~-, , .\, . . . . . . . . . . . . . . . .\ . . . . . . . . . . . . . . . . `:, , . . . . . . . . . . . . . `\. . . . . . ..__ . . . . . . . . . . . . . . . . . . .`=-, . . . . . . . . . ., %`>--==`` . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . _\. . . . . ._, -%. . . ..` Tehát még nem vagytok házasok? A jövendõbeli férjed érdekében remélem nem is lesztek. Komolyan ilyen gyökér kérdést, ha már csak fel merül benned ilyen talán el kéne gondolkozni azon, hogy ne házasodjatok.
a nyaralást nem ugy kell felfognihogy 3 hét, 3 különbözö szaftos helyen.elmész nyaralni a felségeddel egy tuti helyre. de az is nyaralás utána ha ö elmegy vmelyik bnöjéhez, ott alszik egy hétig. vagy leutaznak valami rokonhoz.mert mittomén nagy kertje van lehet grillezni mittomén, van medence. még egyik páromnál nekem is az volt a nyaralás hogy leutaztunk unokatesojáékhoz és ott voltunk. én nem ismertem öket de istenien éreztem magam. ugyanezt lehet barátnö barátnöjével vagy mittomén. és akkor csak utazási költség van. meg ugye egy haver balcsis nyaraloja. van akinél vannak ilyesmik.de nyilván ha ti nem vagytok a külön nyaralás hivei akkor lényegtelen. de ha én is ugy lennék mint ti, tuti nem adnám fel a sielést csak mert te nem szereted. önmagam nem adom fel senkiért. de a lényg hogy ha ez nem szül feszkót akkor müködik nyilván:)
A kérdező hozzászólása: Várjál, még egy dolog eszembe jutott. Vele mindenképp szeretnék nyaralni menni, na most ha elmegyünk külön-külön a barátainkkal, meg együtt is, az 3 nyaralás, ami õrült drága. Szerintem úgy jó, ha nincs szükség arra, hogy egymástól távol kapcsolódjunk ki. És úgy a jó, ha egymás barátai között tökéletesen elvagyunk. Nem jó elkülönülni. Jó, összenõve se kell lenni, de a kettõ között van sok fokozat. A síelés azért más, mert oda õ mindenképp menne, én meg nem. Nem azért megy nélkülem, mert az a cél, hanem mert én nem szeretnék.
A kérdező hozzászólása: Nem zárom magam aranykalitkába és a feleségemet sem akarom. Jól írtad, ez felfogás kérdése, és az egyhetes nyaralásról a barátokkal nekem ilyen a felfogásom. Én nem érezném jól magam, ha egy hétre elutaznék, és a feleségem nem lenne ott, de akkor se, ha õ nélkülem menne egy hétre.
szerintem a barátokkal valo nyaralás is fontos. nem lehet mindig ugyanazt a pofát bámulni. néha jo kikapcsolodni és ugyanugy elmész kettesben a bnöddel vásárolgatni meg a haveroddal sörözni, és ha ugyanezt egy hétig csinálod? nem értem mi roszs van bene. én uutálom ha éjjel nappal a nyakamon lognak imádom egyedül is lenni én simán elmennék nyaralni a barátaimmal..felfogás kérdése. nem jo ha aranykalickába zárnak...
miért gondolod hogy az más, és miért nem jó ötlet? tényleg csak a véleményedre vagyok kíváncsi m szeretünk egy hetet külön nyaralni, együtt is van idõnk máskor
A kérdező hozzászólása: A barátokkal való nyaralás szerintem más, nem tartom jó ötletnek az ilyen elkülönülést. A síelés viszont miért ne?
. Egyetértek, ha már felmerült benned a kérdés, az azt jelzi tudat alatt, hogy nem fog ez menni. Ilyen egyértelmû jelek esetén jobb inkább, ha minél elõbb szétválnak útjaitok. Tudom, hogy ilyenkor és "így" ilyen alapon nehéz, mert még látszólag nem érett meg a (szét)válás, de hidd el, jobb korábban mint késõbb.Meg amúgy is, az ellentétek vonzzák egymást, de nem ilyen szempontból. Lehet pl introvertált-extrovertált páros, akik kiegészítik egymást. DE: De az érdeklõdési körök ilyen mértékû különbözõsége már nem elfogadható. Ne hallgass azokra, akik azt mondják, hogy ez "no problem", mert õk külön kirándulnak, külön buliznak, alszanak, másokkal szexelnek, más várfosban is dolgoznak és csak évente egyszer találkoznak, "mégis tökéletesen mûködik náluk minden". Ez nyilván sarkítás, de már a kérdésedbõl is látszik, hogy te ennyivel nem elégednél meg. Te az a típus vagy, aki szeret együtt lenni a férjével, feleségével, és együtt 'megélni' dolgokat, és nem pedig a tisztán anyagi/szexuális érdekbõl mûködõ kapcsolat híve vagy. .

Húgomék váln (án) ak, 2 év házasság után. Testvéremnek van egy házasság előtt szerzett lakása. A házasságkötés után férjével vettek egy kertes házat, hitelből. Válás esetén hogyan történik a vagyonmegosztás?

A hitel a férj nevén van, mivel neki volt egyedül munkahelye,keresete,de húgom a hitelszerz?désen adóstársként szerepel.Jelzálog került húgom lakására,és a közösen vásárolt családi házra is.A családi ház nem fele-fele arányban van, hanem húgom nevén van a nagyobb rész.

Legjobb válasz: jogiforum.hu kerdezzetek meg egy ugyvedet

jogiforum.hu kerdezzetek meg egy ugyvedet
Amit a házasságban szereztek, az közös vagyon, és ha nincs gyerek, akkor fele-fele arányban szokták megosztani, illetve olyan arányban, ahogyan a felek beletették a pénzt. Ha pl a feleség több pénzt tett bele, akkor hiába a férj nevén van a hitel és a ház, a belefektetett pénz akkor is kamatostul visszajár a feleségnek a válás után. Szerencsére a pénzmozgásokat a banki kimutatásokból meglehetõsen precízen vissza lehet követni. A házasság elõtt szerzett vagyon (a lakás) nem lesz megosztva.

Ha harminc éve jól működik látszólag egy házasság, akkor ott biztos van máig ölelés, puszi, simogatás, esetleg szex is?

Legjobb válasz: Ha jól mûködik, akkor igen. De sok házasság csak kifelé mûködik jól.

Ha jól mûködik, akkor igen. De sok házasság csak kifelé mûködik jól.
Nem! Akkor a férjnek van egy külön szobája ahol tv-zhet sörözhet pornót nézhet, és a mami sem akar mindig dugni és nem szól bele ha a férje néha elmegy a haverokkal berugni.

20, 30 év után is működhet egy házasság?

Hogy ennyi id? után sem csak az anyagiak és a gyerekek az összetartó er?, hanem van szex, kettesben eltöltött napok, ahol mindkét fél jól érzi magát..

Legjobb válasz: Aranyos a kérdésed! Én még a saját bõrömön nem tapasztaltam ugyan, de a szüleimen látom, hogy még mindig boldogok és szerelmesek! (Összebújva nézik a tévét mint a tinik...)Apa a minap meg is jegyezte, hogy õ még mindig szerelemes anyuba :) Idén volt 28 éves házassági évfordulójuk :)

Aranyos a kérdésed! Én még a saját bõrömön nem tapasztaltam ugyan, de a szüleimen látom, hogy még mindig boldogok és szerelmesek! (Összebújva nézik a tévét mint a tinik...)Apa a minap meg is jegyezte, hogy õ még mindig szerelemes anyuba :) Idén volt 28 éves házassági évfordulójuk :)
Hát, a miénk 22 éve mûködik. Azt mondta életem egyetlen példaképe, (édesanyám barátnõje, a barátnõm anyukája), amikor férjhez mentem, és ott volt az esküvõnkön, hogy: - hát Mártika, "ez olyan lesz, amilyenre csináljátok..." úgy valahogy
A legjobb infók itt vannak errõl: http://www.pszichoterapia.tenyek-tevhitek.hu/legfeljebb-elva.. Egyébiránt TILOS úgy idealizálni és elképzelni a jó házasságot, hogy többtíz évig változatlan lobognak, mint két fülig szerelmes kiskamasz. Nem. Tudomásul kell venni, hogy minden folyamatosan változik, így a párkapcsolat is. A lobogás egy odaadó szeretetté átalakul, de ez természetes. Figyelmesnek, toleránsnak kell lenni egymással és nem lesz gond. Sajnos az is sok kapcsolatot visz zsákutcába, hogy önzõ módon hajtogatják: "boldog akarok lenni", "szerelmes akarok lenni" stb. Ez elég megrekedt gondolkodás. No nem pártolom az elsivárosodást, de ahogy Lothár, frank király is mondotta: "Az idõ változik és vele együtt mi is"
szerintem még 60 év után is jól mûködhet
apuék 26, anyósomék 29éve házasok...Mindkét kapcsolatban voltak iszonyú mély hullámvölgyek, amiket sokan már rég lezártak volna egy válással.Õk nem ezt tették, tudták, hogy valamikor azért házasodtak, mert azzal az emberrel akarták leélni az életüket...Most pár éve sikerül nekik ismét valóban csak egymás társaságát élvezniük(a gyerekek kirepülése után), és ahogy rájuk nézek nagyon boldogok, nyaralnak, szeretkeznek(errõl mondjuk pont nem akarok tudni, de tudok:P), kézen fogva sétálás, minden játszik... Igaza van annak a válaszolónak, akinek azt mondták, h olyan lesz, amilyennek csinálják, ez nagyon tetszett. Szerencsésnek érzem amúgy magam, hogy ilyen példák vannak elõttem és a férjem elõtt is.Mi ugyan még csak alig két éve vagyunk csak házasok, de remélem ránk is ilyen szép jövõ vár, mint a szüleinkre...Az alapot megkaptuk végülis, csak rajtunk áll, mit hozunk ki belõle..:) sok sikert nektek is.
Igen, mûködhet, ha mind a 2 en akarják!A miénk 25 éve tart, de még fiatalok vagyunk, 43-44 évesek.A szex jobb, és gyakoribb mind huszonéves koromban...Akkor lekötött a gyereknevelés, mára felnõttek, és egymásnak élhetünk szinte... DE! Azt is tudni kell, hogy ennyi év alatt nagyon megváltozhat az ember.Jó, és rossz irányba.Én is elválhattam volna már a férjemtõl. Két alkalommal, két nyomós ok miatt. Volt italozás, és volt egy megcsalás.Szóval, nem fenékig tejföl a házasság.... De megbeszéltük, helyrehoztuk, és boldogabbak vagyunk mint valaha!!:)
A kérdező hozzászólása: Köszönöm minden válaszolónak! Sajnos elõttem nem volt jó példa, és nem akartam naívan azt hinni, hogy majd a miénk jó lesz, ha eddig másnak nem sikerült.. Tudjuk, hogy tenni kell érte, de a válaszok mindenképpen megerõsítenek abban, hogy nem üres szó, ha azt mondom Vele képzelem el az életemet..

Egy házasságban 18 év után is heti 4-5 alkalommal van sex normális dolog ez vagy kivételes ajándéka az Életnek?

Legjobb válasz: hmm...anyamek ket-harom honapban egyszer csinaljak. ugyhogy szerintem nagyon, de nagyon van minek orulnod. igaz az o hazassaguk 27 eves.

hmm...anyamek ket-harom honapban egyszer csinaljak. ugyhogy szerintem nagyon, de nagyon van minek orulnod. igaz az o hazassaguk 27 eves.
A volt barátom szülei is együtt vannak vagy 25 évede ök is sokszore csinálták:) Néha többször mint mi:D:D
nem ez tök normális. Legalábbis nekem az lenne, ha csak egy nõvel foglalkozom és hûséges vagyok.
Biztos nem csal meg :D
Szerintem ez nagyon jó, és elég kivételes eset.Gratulálok!Becsüld meg!:)
19 éves lány vagyok. Én most is örülnék, ha ilyen gyakran lenne ;)
Most panaszkodsz vagy dicsekszel?:D Amúgy gratulálok, becsüld ezt meg sokan irigykednek rád:)

Miért megy tönkre egy házasság már az első 1-3 évben?

Én annyira nem értem az ilyen sztorikat, hiszen ha rövid idővel az esküvő után szétmennek, akkor már az esküvőkor is érezni lehetett, hogy nem minden jó, nem? Tudtok ilyen történetet, esetleg saját tapasztalatot, hogy mi történt?

Legjobb válasz: Ez nagyon össze tett dolog. Rengeteg oka lehet. Szerintem az egyik legnagyobb baj, hogy nagy a nyomás és az emberek nem akarnak egyedül maradni. ìgy ha találkozik valakivel akivel van szeretet, de nincs szerelem azzal is össze házasodik. Csak aztán jön, hogy az élete nagyon öres lesz, hogy már nem tudja a partnere rossz dolgait elviselni, hogy már nem is akarja, és így szétmennek, vagy szenved egy életen keresztül. Èn elöször egy olyan férfihoz mentem hozzá, akivel jól elvoltunk, de az igazi izzo szerelem mindig hiányzott, és miután kihült a szeretet is, akkor csak idegesített. Aztán jött egy férfi akivel 6 év után is igazi szerelemben vagyunk. Felnézünk egymásra, és szeretjük egymást.

Ez nagyon össze tett dolog. Rengeteg oka lehet. Szerintem az egyik legnagyobb baj, hogy nagy a nyomás és az emberek nem akarnak egyedül maradni. ìgy ha találkozik valakivel akivel van szeretet, de nincs szerelem azzal is össze házasodik. Csak aztán jön, hogy az élete nagyon öres lesz, hogy már nem tudja a partnere rossz dolgait elviselni, hogy már nem is akarja, és így szétmennek, vagy szenved egy életen keresztül. Èn elöször egy olyan férfihoz mentem hozzá, akivel jól elvoltunk, de az igazi izzo szerelem mindig hiányzott, és miután kihült a szeretet is, akkor csak idegesített. Aztán jött egy férfi akivel 6 év után is igazi szerelemben vagyunk. Felnézünk egymásra, és szeretjük egymást.
Azért, mert túl hamar ugranak bele a családvállalásba és nem várnak ki egy bizonyos idõt, amíg meg nem ismerik a párjuk igazi énjét. Sokan igazából ki se jönnek egymással, de hajlamosak addig rejtegetni önmagukat a másik elõtt, amíg egy szerencsétlen helyzet, vagy a gyerekvállalás ki nem hozza belõlük és akkor borul minden.
Figyeld meg, hogy nagyon sokat sok év együttélés után házasodnak, aztán nagyon hamar elválnak, még az a szerencse, ha nem született gyerek. Az okokat csak találgatni lehet, szerintem sokan a romló kapcsolatukat szeretnék megmenteni az esküvõvel. Ennél csak az a rosszabb, amikor azért vállalnak gyereket, hogy az majd közelebb hozza õket egymáshoz, pedig egy csecsemõnek nem ez a feladata, és egyébként sem alkalmas ilyesmire, sõt. Egyszer azt olvastam, hogy a válások nagyobbik része a gyerek kétéves kora elõtt történik, õszintén szólva nem csodálkozom.
Sajnos a maj felfogás a hibás.Szertjük egymást meg minden ez tök szép de az elsõ komolyabb hullám völgy után jön a hütlenség.Mai emberek nem meh javitják az elrontott dolgokat ha nem ki cserélik, ez igaz a párodra is meg egy Tv re is.
"a ferfi csak a nõ nyaráig ássa miatt nõsült meg" Mi bajod van?
:D Szotarprogram van a gépen es nem néztem, hogy mit irt. Azt akartam írni: a ferfi csak a nõ nyavajgasa miatt nõsült meg. :D
Igazabolszerintem manapsag tulgondolkodjak a hazassagokat... Sokaig vannak "csak" kapcsolatban elotte.. A helyes kees szerintem inkabb az lenne, hogy. A kapcsolatok miert mennek tonkre x ev utan...? Szerintem azert jellemzo amugy ez a 3 ev mert ha a kapcsolat utan plusz a hazassag 3 eve utan egyuttvannak, utana mar ritkabban mennek szet, mert a buktatokon is tulvannakm raadasul valoszinu a gyerek is megszuletett a kapcsolatban a kezdeti nehezsegeken ott is tul vannak, ezek utan altalaban akkor szoktak meg szetmenni, amikor a gyerek tini vagy felnott lesz... Egyreszt a kapuzarasi panik miatt a masik, hogy mar nem "kell" a gyerek miatt egyuttmaradni..
A közös kassza teszi tönkre, fõleg, ha üres. Mindegyik fél másról mondana le szívesebben. Ezen már lesznek kisebb vitág, vagy valamelyik fél nem érzi jól magát. Innen kezdve gondok lesznek az ágyban is.
Pl a ferfi csak a nõ nyaráig ássa miatt nõsült meg. Jött a gyerek. A család szerint ideje volt össze házasodni. Nem voltak érettek a házasságra.
Meglátásom szerint azért mert esküvõ elõtt is voltak problémák a pár között amiket inkább a szõnyeg alá sepertek, mint, hogy megoldották volna. Nálunk is voltak problémák esküvõ elõtt olyan 1, 5 évvel akkor megbeszéltük a párommal, hogy vagy megoldjuk, vagy ha ez nem sikerül akkor külön utakon folytatjuk. Nem akartuk az esküvõt csak "elkenésként" használni. Mert sokan úgy gondolják, hogy az esküvõ és egy gyerek mindent megold, ritkán igen, de esetek 90-95% nem. Szerencsése megoldottuk. Megtanultuk, hogy a problémáink vannak azt megoldani kell, nem eldobni. Azóta eltelt jó pár év, boldog házasok vagyunk és van 2 gyönyörû kislányunk.
Egyre nagyobb divat a tisztán szerelmi házasság, ami aztán hamar, amint kihûlt a szerelem, kiüresedik. Másrészrõl szerintem az emberek többsége alapvetõen alkalmatlan arra, hogy fiatalon, élettapasztalat nélkül el tudja dönteni, hogy ki lesz élete párja. És belefut egy rossz házasságba. Vagy többe.
5 éves kapcsolat után mentem hozzá, a föld felett lebegtem fél méterrel. Szerettem. Egy év múlva elváltunk. Csajozott mellettem. Tõle kérdezd, hogy akkor minek vett el, én nem jöttem rá.
9 Azt hittem, ez valami vidéki tájszólás:D 6
Azért mert sokan egy házassággal/esküvõvel akarják megmenteni az amúgy is rossz kapcsolatukat. Sokan azt hiszik, hogy az esküvõvel majd elillannak a problémák, minden öröm és boldogság lesz, happy end, stb...aztán rájönnek, hogy mégse, és már válnak is el. Plusz nagyon sok a meggondolatlan, vagy az én szólásom szerint "felesleges" házasság, mert sokan pl csak rokoni nyomásra házasodnak, tehát úgy veszik, mint egy kipipálandó feladatot...

Működhet-e egy házasság 17 év korkülönbséggel 10-20 év múlva?

Személyes tapasztalatok érdekelnének. Most házasodtunk össze egy éve, a férjem 40 éves, én 23. Mindenki azt mondja hogy 10-20 év múlva már nem fog működni a dolog. De mi egy hullámhosszon vagyunk, érettebb a gondolkodásom, mindig is az érett férfiak vonzottak, mind gondolkodásban, mind testileg.A minap a férjem kijelentette hogy kezd aggódni a korkülönbség miatt, mert állandóan mindenkitől ezt hallja. Eddig nem zavarta, boldogok vagyunk 4 éve együtt. Tapasztalat valakinek? Akár szüleié, akár rokonságban, akár személyes, kérlek osszátok meg velem!

Legjobb válasz: Szia! Én nem vagyok még házas, annyit tudok neked mondani, párom 10 évvel idõsebb nálam, és nekem is mondják, hogy sok meg kérdezgetik... de szerintem, ha megértitek egymást, és kijöttök egymással, akkor nem lesz gond! csak az számít, hogy mi van kettõtök között, a párkapcsolati dolgokba csak egymás véleményére adjatok!

Szia! Én nem vagyok még házas, annyit tudok neked mondani, párom 10 évvel idõsebb nálam, és nekem is mondják, hogy sok meg kérdezgetik... de szerintem, ha megértitek egymást, és kijöttök egymással, akkor nem lesz gond! csak az számít, hogy mi van kettõtök között, a párkapcsolati dolgokba csak egymás véleményére adjatok!
nézd 2 verzió van v Te idõsödsz hozzá v õ fiatalodik hozzád, azért lesz gond, mert Te a mostani állapotokat nézed, pedig változik mindenki és a körülmények is nem hiszek abban 30 éves korodra, majd jó lesz egy 47 éves, itt semmi köze az érett gondolkodásnak, egyre inkább idõsebb lesz, Neked meg ki nyílik a szemed , nem kell ezzel foglalkozni, de a tény és az élet ezt produkálja N
Igazuk van, amikor te 40 leszel a párod lassan 60 Az anyósom és a férje között11 év van és egy ideje mindenben apósom dönt mivel õ idõsebb jobban tudja, ezzel a jelszóval
nem akarlak elkeseríteni, de most mentek szét ismerõseim. 15év korkülönbség, csávó az idõsebb, meg lett a gyerek, rá 5-6évre el is váltak... a csávó egyre jobban belehülyült a korkülönbségbe, minél idõsebb lett, ugye érthetõen annál féltékenyebb is.. sztem sok ez picit.
A kérdező hozzászólása: Szia! Köszönöm a válaszod. Igyekszem meggyõzni a férjemet, hogy ha eddig nem zavarta, ne zavarja ezután sem! :)
Nagyszüleim között 17 év volt. Mûködött, de nagypapa szegény korán meghalt.
Hát szerintem durva. Most nem az hogy nem mûködhet, de egy viruló 30-as leszel, mikor õ egy majdnem 50-es. Anyukám 47 éves most, és pont panaszkodik, hogy neelõapám- aki most lesz 50- már tök bekényelmesedett, nem akar olyan gyakran kimozdulni...stb. Egyszerûen mindig más életszakaszban lesztek. Abba meg már bele sem mernék gondolni, és adja Isten, hogy ne így legyen! Hogy te egészséges középkorúan, egy beteg öregembert ápolgass. Jézusom, én szó-szerint megrémültem!
Nalunk 25 eve nem mulik, tehat en nem mondanam, hogy el kell mulnia
21:03 - Csak nem csalódtál a szerelemben? Ez még nem jelenti azt, hogy mindenkivel az történik, ami veled.
21:03, neked csak a szõlõ savanyú, én õszintén sajnálom az irigy embereket... Én pont egy pasitól (mit tesz isten, a páromtól) hallottam épp egy hajnalig tartó szenvedélyes este után és közben, hogy azelõtt õ sem hitte, hogy létezik ez, hogy ennyi év után sem múlik, sõt...
Ha itt mindenkinek még 25 év után is tart a "rózsaszín köd", akkor itt kb mindenki 50 közelében jár. Nehéz elképzelnem, sõt, felettébb szürreálisnak tetszik ahogy ötven körüli párocskák viháncoló tinik módjára szökdécselnek a parkban kézenfogva, minden tizedik méteren leállnak és egymás szájába bújnak nyalni-falni egymást, meg a padon egymás ölébe ülnek, már-már szexuális aktust imitáló szinten, aztán jön egy féltékenységi roham, meg a hiszti... -.- Na ez a rózsaszín köd, és nem, még a harminc éves párocskákat se tudom így elképzelni... -.-
Na meg a napi 30 sms-t sem, mindent a "énszejetlekjobban!!" szócskákkal, meg ahogy ábrándozva bandukolnak a kis világukban a melóhelyükön, meg a napi 5-6-7 szexet sem, ami nálam alap a rózsaszín köd esetén... ...tekintve hogy most is tart, de még csak fél éve vagyunk együtt >:)
"Na ez a rózsaszín köd" A te világodban valószínûleg ez. Ez nem rózsaszín köd, hanem tiniszerelem. Valamit keversz. Nem kicsit.
A kérdező hozzászólása: Errõl eszembejutott hogy olyanok vagyunk mint a tinik abbol a szemponvtbol hogy óránként hivjuk egymast és igy szeretlek ugy szeretlek a téma.most is olyqn édi amig én alszom fõzi nekem az ebédet boltba ment stb remek férj.
Akkó' papucs.
7 éve vagyunk együtt, mai napig imádom, elolvadok ha ránézek. szóval nem kell elmúlnia, de persze meg kell érte dolgozni :)
ez az édibédi idétlenség nem szerelem, ez marhaság, és max 12 évesen megy. szóval kedves morgó medve, menj máshová piszkálódni, senki sem írta h ez a szerelem :)
A szerelem nem múlik el, csak akkor ha a felek sz*rnak egymásra, vagy ha rosszul választottak. Ez esetben vagy elmúlik és eléldegélnek egymás mellett azzal, hogy már nem szerelmesek, de szeretik egymást (önáltatás), vagy eléldegélnek egymás mellett egymást ölve, vagy elválnak. Ha a megfelelõ társsal vagy és törõdtök a kapcsolattal, akkor nem múlik el. Ami elmúlik az nem volt szerelem soha.
nálunk 8 éve tart, úgyhogy ez csak rajtad/rajtatok múlik....
Ez nem törvényszerû, hogy x év múlva elmúlik. Ez sokmindentõl függ. Nektek jó a kapcsolatotok, szeretitek egymást, ez így van rendjén. xy évig simán lehetsz szerelemes. Vannak párok, akik azt állítják, hogy 25 év múlva is szerelmesek, bár szerintem inkább mély szeretet.
Nem kell elmúlnia. Mint példád is bizonyítja lehet fokozni a szerelmet. Mi már 9 éve vagyunk együtt és minden egyre szebb és jobb.:) A kémiai törvények is azért vannak, hogy néha rácáfoljunk.:)
Na, tessék, itt, az elsõ válaszoló :) 25 év:)
Attól is függ mit hívsz szerelemnek....
A rózsaszín köd a kémia, amikor a realitások nem játszanak szerepet, sokan azt tartják csak szerelemnek, na az nem tart két évnél tovább. A szerelem, a tartós már nemcsak kémia, ott összekapcsolódnak a hétköznapok a kémiával. Ha ott is helytáll a kapcsoltotok, igazi szerelemrõl beszélhetünk.
A kérdező hozzászólása: Nekem meg tart a rozsaszin kod
Az nem baj. Tartson is!De azért gondolom a realitásoknak is van helye az életedben. Munka, csalad, stb. Na az a tartós szerelem kémiával ötvözve. :)
Én is szerelmes vagyok belé! Mint egy kis hülye, álmodozva nézem a karját amivel megsimogat, boldogság önt el ha ránézek...néha úgy érzem tiszta hülye vagyok, pont bennem is felmerült ez, hogy ez mennyire normális, jobban szeretem mint eleinte!
Nálunk már 24 éve tart, nem tudom, el fog-e múlni valaha is.
a napi többszöri szex is megvan-agyban-max 3 gyerek mellett már ritkán hozható össze :)

Ha éttermek, kávézók, bankok, okmányirodák, földhivatalok, posták, takarékszövetkezet, áruházak nyitvatartása érdekli, kattintson ide!