Találatok a következő kifejezésre: Boldogabb ember akinek (2 db)

Boldogabb ember az, akinek nagyon sok pénze van?

Nem úgy értem, hogy jól keres, hanem hogy pl annyira gazdag, hogy akár dolgoznia sem kell, mégis luxusszinten meg tud élni.

Legjobb válasz: ez attol függ mi teszi öt boldoggá. van olyan ember aki a pusztán azért mert sokat vásárolhat mindent megvehet boldog, még ha mellette rosszul bánnak vele vagy rengeteg problémája van. aztán van olyan akit az tesz bolldoggá hogy pénzért hatalmat vehet. aztán van akit maga a pénz nem tezs boldoggá, de kialakított egy olyan környezetet maga körül hogy boldog benne (pl család) ez csak is egyén függö. pl én nem a pénztöl vagyok boldog hanem az anyagi biztonságtol. a családom egész gyerekkoromba mindent biztosított nekem. nem voltunk gazdagok de nem fájt a fejem hogy mit eszünk, és mindeig kaptam szépruhákat külföldre is eljutottunk többször nyaralni- aztán férjhezmentem egy férfihoz akit elöször szerettem de rákellett jönnöm hogy nem tudja azt az anyagi feltételt megteremteni nekem amit a szüleim adtak. nem volt ambiziózus, nem akart több lenni, neki elég volt hogy panelben lakik és szakmunkásként másnak dolgozik. (én többet kerestem mint ö) és ez egyre kiábránitóbb volt, egyre éreztem hogy nekem ez nem kell, nem akarok állandó pénzbeli gondot, én utazni akarok, olyan életet ami gyerekkoromban is megvolt. erre jött a mostani párom fehér lovon és könnyedén elrabolt. ö sem gazdag, de 28 éves korára közép vezetö egy multi IT cégnél, és vannak ambiziói. egy évig míg nem találtam magát simán eltartott semmi gond nélkül 8most már én is dolgozok) de ö rá feltudok nézni büszke tudok rá lenni. tudom ha gyerekeink születnek akkor ö meg tudja adni nekik azt amit én megkaptam. hogy nem kell azon aggódnunk mit fogunk enni és évente egyszer nyaralásra is jut. ez tesz engem boldoggá. sokan a vállásomkor azt mondták mert mekkora köcsög vagyok mert csak a pénz miatt hagyom el a férjem. de bennem a pénztelenség kiölte a szeretetet is. a mostani páromat nagyon szeretem és mindig olyan büszke vagyok rá (2 év után is).

ez attol függ mi teszi öt boldoggá. van olyan ember aki a pusztán azért mert sokat vásárolhat mindent megvehet boldog, még ha mellette rosszul bánnak vele vagy rengeteg problémája van. aztán van olyan akit az tesz bolldoggá hogy pénzért hatalmat vehet. aztán van akit maga a pénz nem tezs boldoggá, de kialakított egy olyan környezetet maga körül hogy boldog benne (pl család) ez csak is egyén függö. pl én nem a pénztöl vagyok boldog hanem az anyagi biztonságtol. a családom egész gyerekkoromba mindent biztosított nekem. nem voltunk gazdagok de nem fájt a fejem hogy mit eszünk, és mindeig kaptam szépruhákat külföldre is eljutottunk többször nyaralni- aztán férjhezmentem egy férfihoz akit elöször szerettem de rákellett jönnöm hogy nem tudja azt az anyagi feltételt megteremteni nekem amit a szüleim adtak. nem volt ambiziózus, nem akart több lenni, neki elég volt hogy panelben lakik és szakmunkásként másnak dolgozik. (én többet kerestem mint ö) és ez egyre kiábránitóbb volt, egyre éreztem hogy nekem ez nem kell, nem akarok állandó pénzbeli gondot, én utazni akarok, olyan életet ami gyerekkoromban is megvolt. erre jött a mostani párom fehér lovon és könnyedén elrabolt. ö sem gazdag, de 28 éves korára közép vezetö egy multi IT cégnél, és vannak ambiziói. egy évig míg nem találtam magát simán eltartott semmi gond nélkül 8most már én is dolgozok) de ö rá feltudok nézni büszke tudok rá lenni. tudom ha gyerekeink születnek akkor ö meg tudja adni nekik azt amit én megkaptam. hogy nem kell azon aggódnunk mit fogunk enni és évente egyszer nyaralásra is jut. ez tesz engem boldoggá. sokan a vállásomkor azt mondták mert mekkora köcsög vagyok mert csak a pénz miatt hagyom el a férjem. de bennem a pénztelenség kiölte a szeretetet is. a mostani páromat nagyon szeretem és mindig olyan büszke vagyok rá (2 év után is).
Manapság MINDENHEZ pénz kell. Gondolj bele. Azt mondjuk, nem baj, ha nincs pénzünk, egészség legyen, meg szeretet. A súlyos pénzhiányra hamar rámegy az ember egészsége, jönnek a gondok, a befizetetlen számlák, nincs pénz kezelésre, gyógyszerre..erre aztán a családi kapcsolatok is megromlanak, veszekedések a pénz miatt.. Úgyhogy szerintem mindenképp boldogít a pénz. Nem maga a bankjegy, hanem az, amihez jutunk általa. Ebben élek, tudom, mirõl van szó.
Nem véletlenül mondják, hogy a pénz nem boldogít. Csomó dolognak csak akkor van értéke ha keményen megdolgoztunk/megszenvedtünk érte. Mondjuk tény hogy aki gazdag az sokmindent megtehet amit más nem, többek közt sok olyat ami örömet szerez neki, és ezzel akár boldog is lehet. Érthetõ példával élve mondjuk szívesen elmennék 1szer egy trópusi szigetre, nemtom valaha összejön-e, egy gazdag meg bármikor megteheti. (De ugyanezért lehet hogy nem is jelent számára akkora örömet)
kizárt, hogy boldogabb!!!!
a pénz nem szószerimt boldogít!!inkább jó ha van, ugyanis a milliomos családokba álltalában a túlnagy kényelem a túlkönnyen megkapok mindent érzés egyszerûen szétbombázza az igazi érzelmeket...inkább azt mondanám, dolgozzunk meg azért amink van és legyünk beosztóak, aki csak a mának él az pedig azért nem boldog mert, romokban az élete, sosincs semmije.vagyis pillanatnyi öröm...na ezt most jól elmagyaráztam!!!!ez egy nehéz kérdés...
a 8:36-os válaszoló vagyok, és igen, igaz az, amit irtam. És most sokkal boldogabb vagyok, mint eddig valaha. Novemberben babánk születik, a védönö lehülyézett, mikor elmondtam neki a storyt.Azt mondta, hogy milyen jó lett volna annak a kisgyereknek, meglett volna mindene.Ez lehet, lehet, hogy igy sporolnunk kell majd bizonyos dolgokra, hogy meglegyen neki mindene, de sokkal nagyobb szeretetet fog kapni, ebben biztos vagyok.
A pénz nem boldogít. De nem árt, ha van belõle, jó sok.
Én sokáig azthittem hogy a pénz majd boldogít, ha megvehetem azokat a dolgokat, amikre annyira fájt a fogam régebben. Most hogy nagyrészt már megvannak, elmondhatom hogy nem lettem boldogabb. :D Szóval én is úgy vagyok vele, hogy jó ha van pénz, de nem szükséges a boldogsághoz. Az pedig maga lehet a pokol, ha valakinek úgy van pénze, hogy nem is dolgozott meg érte. Akkor még a vásárolt cuccokat sem tudja értékelni.
ha ha ez igaz, akkor nagyon edes, bar kisse keseru tortenet. mindenesetre buszke vagyok rad:D
Az én családom elég gazdag, bár mondjuk dolgozik mindenki.Nyáron 1hónap nyaralás külföldön, visszük a jachtot is, télen 4-5-szöri sielnés, tavasszal, összel pedig marad Disneyland, vagy éppen külföldi élményfürdök meglátogatása, ilyesmik.5-6 autó, motorok, jetskik, szép, nagy ház...És sznob barátok, még több pénzzel. Egy darabig azt hittem ez az élet, meg a boldogság. Pár éve egy barátném elvitt egy "csóró"helyre mulatni(ahogy akkor hivtam), ahol megismerkedtem egy nagyon helyes fiuval.Párszor még mentem erre a helyre, aztán összejöttünk a sráccal, egymásba szerettünk.Minden tök jó volt addig, amég kinem derült, hogy elég szegényecske a családomhoz képest.De nem mondtam a szüleimnek.Viszont meghivást kaptunk egy sznob haver tóparti bulijára.El is mentünk a srác kocsijával, ami bizony szurta a szemét mindenkinek, mert CSAK egy Opel Astra volt, abbol sem a legujabb.A társaságban a hasonló koru srácok mind vadi uj bmv-vel, vagy Alfa Romeoval viritottak.A párom az Opelt hitelre vette, de a saját pénzéböl, nem ugy, mint a léhütö fiatalok a jó nverdákkal, nekik apuci megvette. Mikor fény derült a szüleim elött arra is, hogy a párom családja tanyán lakik, akkor már végleg vége volt a jovilágnak, mert ha valaki"parazst"az az ö szemükben hatalmas bün...megtiltották, hogy találkozzunk, mi titokban mégis megtettük.Most pár év utráûn kiderült a dolog, elkergettek itthonról, azóta a tanyán lakom a párommal és a családjával, és ilyen boldog még soha nem voltam...
Jó ha van pénz, de nem boldogít szerintem!
A pénz nem boldogít, bár nekem nem ezért nincs... :-)
Sajnos, saját tapasztalatból erre a kérdésre nem tudok válaszolni!
Amint meghal valaki olyan, akit nagyon szeretsz, rájössz, hogy a pénz csak papír. pénzen nem kapsz igazán fontos dolgokat. lehet, hogy egészséget még úgy-ahogy, de életet vissza már soha többet... odaadnám az összes pénzemet, ha még egyszer átölelhetném a nagyikámat :(((
Nekem nem volt pénzem, majd egyszer szerencsém lett egy állással és rövid idõn belül lett ház, autó meg minden, amire vágytam. Aztán rájöttem , hogy álmodni ezekrõl sokkal édesebb volt, mint a valóság. Most kiléptem abból a munkából, kevesebb lett a pénzem, de most vagyok a legboldogabb. Az igazi boldogságnak nem a pénz a mércéje. Nap mint nap érzem, hogy sok gazdag irigyem van. :)
Lehet, hogy boldogabb is, de hogy jóval könnyebb az élete az biztos. Pl. gondolj bele, hogy egy súlyos betegség ne adj isten, mekkora összegeket felemészt egy család életében, ebben az extrém esetben biztos boldogabb. Boldogabb lehet azért, hogy mindent megengedhet magának, amit szeretne, viszont fogalma sincs arról, hogy mi az , megdolgozni valamiért, és ha megvan, úgy boldognak lenn és örülni neki, vagy milyen az, vágyakozni valami után, ami nem lehet az övé....
Naná, sokkal boldogabb, bármit megtehetsz, én voltam szegény ma már tehetõs, de olyan dolgokat megtehetek amit eddig nem.

"Boldogak a lelki szegények". Az egyszerűbb, elvekhez nem ragaszkodó, esetleg butább emberek sokkal egyszerűbb, boldogabb, könnyebb életet élnek, mint az, aki nagyon sokat tud és vannak elvei. Akkor mi értelme van az utóbbi életstílusnak?

Egy furcsa csodabogár vagyok, aki sehogy se találja a helyét. Érzem, hogy messze meghaladtam a koromat gondolkodásban, önismeretben. Tudom, hogy erre az lesz a válasz, hogy "minden ifjú így gondolja", de én tudom, hogy ez több ennél. Az elismer? visszajelzéseket többek között olyan emberekt?l kapom, akik mögött egy egész leélt élet van és akikkel sokkal jobban el tudok beszélgetni, mint a kortársaimmal. Eleve inkább feln?ttek között n?ttem fel, mint gyerekek között és nagyon sokat olvastam. Talán kijelenthetem, hogy feln?ttek között keresek inkább barátokat. Amikor kortársakkal beszélek, a legtöbbször egyszer?en érzem, hogy ? még nem tart "itt", hogy nem érti azokat a dolgokat, amikr?l beszélek, mert még annyira nem fejl?dött ki az önismerete, meg egyáltalán a lelkisége.

Legjobb válasz: Nos, fiatalember, sajnos teljesen jól látod. A jelenlegi társadalom azoknak a konzumidiótáknak kedvez, akiknek se szavuk, se becsületük, és az életben csak egy dolgot tanultak meg rendesen: hogyan kell a saját érdekeiket minden más elé helyezni. Nem újkeletû a dolog, valamikor a '80-as évek elején kezdõdött, és a gengszerváltás után teljesedett ki. Ebben nagy szerepe van a médiának, amely kiirtotta a gondolkodás képességét a társadalom jelentõs részébõl a "nem kell gondolkodnod, csak fogyassz, neked minden jár, és mindent készen megkapsz" sulykolásával. Már felnõtt így egy (de)generáció elõtted, a 90-es évek gyerekei pedig már ezt látták természetesnek. Mára a polihisztorok kivesztek a kreativitással, értékteremtéssel, alkotás vágyával együtt, helyette a pénz istene lett az úr: vedd meg, add el, nyerészkedj, gázolj át máson, neked jó lesz. El foglak keseríteni: az írásodból látszik, hogy az intelligencia-szinted magasan az átlag fölé emel, de ez egyben ki is zár a társadalomból, mert az "átlag" nem fog téged érteni. Ami neked természetes összefüggés, azt õk még nyomokban sem ismerik. Csak felszínesen látják a világot, és nem is akarják máshogy nézni, mert számukra ez a kényelmes. Ahogy nagyon helyesen fogalmaztad: életképtelenek. Tökéletesen kielégíti õket, hogy reggel felkelnek, 8 órát gályáznak, locsognak egy sort a sekélyes kis életükrõl, lötyögnek egy sort a diszkóban (vagy csak simán [email protected] valahol), lefekszenek (hol aludni, hol egymással), és másnap kezdik az elejérõl. "Élvezik" az életet, de tartalmas életük nem lesz. Élik a "társasági életet", pedig valójában a társaságuk és életük pont annyi, mint tenyésztett pontynak a haltartályban. Tenni nem sokat tudsz. Színészkedéssel, intelligenciád és ezzel a személyiséged eltitkolásával lehetsz része az "átlagnak", de nem fogod magad benne jól érezni. Ha szerencséd van, találhatsz pár embert, akik hozzád hasonlóan éreznek és gondolkodnak. Ha nincs szerencséd, akkor elég, ha felismered a helyzetedet, onnan már egyenesen következik, hogy a tartalmas életet nem az "átlagban" elmerülve, hanem a társadalom mellett, azzal párhuzamosan élve tudod elérni. Az átlagos "társadalmi elvárások" csak azokat kötelezik, akik fel tudnak és fel akarnak oldódni a társdalom csordájában. Neked csak azt kell átgondolni, hogy a felszínes emberi kapcsolatok, kétes és apró örömök megérik-e, hogy erõszakot tegyél saját magadon?

Nos, fiatalember, sajnos teljesen jól látod. A jelenlegi társadalom azoknak a konzumidiótáknak kedvez, akiknek se szavuk, se becsületük, és az életben csak egy dolgot tanultak meg rendesen: hogyan kell a saját érdekeiket minden más elé helyezni. Nem újkeletû a dolog, valamikor a '80-as évek elején kezdõdött, és a gengszerváltás után teljesedett ki. Ebben nagy szerepe van a médiának, amely kiirtotta a gondolkodás képességét a társadalom jelentõs részébõl a "nem kell gondolkodnod, csak fogyassz, neked minden jár, és mindent készen megkapsz" sulykolásával. Már felnõtt így egy (de)generáció elõtted, a 90-es évek gyerekei pedig már ezt látták természetesnek. Mára a polihisztorok kivesztek a kreativitással, értékteremtéssel, alkotás vágyával együtt, helyette a pénz istene lett az úr: vedd meg, add el, nyerészkedj, gázolj át máson, neked jó lesz. El foglak keseríteni: az írásodból látszik, hogy az intelligencia-szinted magasan az átlag fölé emel, de ez egyben ki is zár a társadalomból, mert az "átlag" nem fog téged érteni. Ami neked természetes összefüggés, azt õk még nyomokban sem ismerik. Csak felszínesen látják a világot, és nem is akarják máshogy nézni, mert számukra ez a kényelmes. Ahogy nagyon helyesen fogalmaztad: életképtelenek. Tökéletesen kielégíti õket, hogy reggel felkelnek, 8 órát gályáznak, locsognak egy sort a sekélyes kis életükrõl, lötyögnek egy sort a diszkóban (vagy csak simán [email protected] valahol), lefekszenek (hol aludni, hol egymással), és másnap kezdik az elejérõl. "Élvezik" az életet, de tartalmas életük nem lesz. Élik a "társasági életet", pedig valójában a társaságuk és életük pont annyi, mint tenyésztett pontynak a haltartályban. Tenni nem sokat tudsz. Színészkedéssel, intelligenciád és ezzel a személyiséged eltitkolásával lehetsz része az "átlagnak", de nem fogod magad benne jól érezni. Ha szerencséd van, találhatsz pár embert, akik hozzád hasonlóan éreznek és gondolkodnak. Ha nincs szerencséd, akkor elég, ha felismered a helyzetedet, onnan már egyenesen következik, hogy a tartalmas életet nem az "átlagban" elmerülve, hanem a társadalom mellett, azzal párhuzamosan élve tudod elérni. Az átlagos "társadalmi elvárások" csak azokat kötelezik, akik fel tudnak és fel akarnak oldódni a társdalom csordájában. Neked csak azt kell átgondolni, hogy a felszínes emberi kapcsolatok, kétes és apró örömök megérik-e, hogy erõszakot tegyél saját magadon?
"az ilyen antiszociális, befordult arcok..." No, akkor ki is néz le kicsodát? Az tény, hogy a gyengébb szellemi képességekkel rendelkezõk (többség) a történelem során mindig kiközösítették a kimagasló intelligenciával rendelkezõket. Minél inkább átlag-közeli (vagy alatti) az illetõ, annál markánsabb ellenérzésekkel viseltetik az intelligenciával szemben. A mai életben való boldogulás elõfeltétele a gondolkodás képességének hiánya. Ne kérdezz, ne gondolkozz, ne láss, ne emeld fel a fejed, csak végezd a szûk feladatköröd által behatárolt munkádat. Ha megakadsz, ne csinálj semmit, állj meg rémülten, majd valaki megoldja helyetted. Ez a mai társadalom 85%-a.
"Egyik elõttem szóló írta, hogy ismer PHd-s embereket, akiknek szép feleségük van. Nos közlöm, hogy a diploma és az itelligencia között nem sok összefüggés van." Az a helyzet, hogy ez a valamennyire okos, de leginkább csúnya és alkalmazkodásképtelen emberek sablonszövege. Aki igazán okos, nem feltétlenül szociopata, lehet tök laza, járhat bulizni, de mellette dolgozhat kutatóként, és lehet rendkívül intellektuális hobbija. Nem tudom, hogy milyen körökben mozogsz, én ismerek sok kutatót, és az igazán tehetségesek, fiatalkorukban igazi csajozógépek voltak, és rengeteget buliztak. Az, hogy valaki mennyire képes a társadalomban boldogulni az nem függ az intelligenciától! (Sõt, én inkább azt mondanám, hogy éppen fordítva) Itt a gyerekkor és a család szerepe ami meghatározó, ha van egy viszonylag izoláltan nevelt gyerek, akkor nem tanulja meg a szocializáció alapjait, késõbb szuper gátlásos lesz. Persze a fennmaradó idõben sokat olvas, emiatt nyilván érezheti azt, hogy "felette áll" a többieknek, holott intelligenciája teljesen átlagos. Az meg egyenesen gusztustalannak tartom, hogy az ilyen antiszociális, befordult arcok veszik a bátorságot és 'lenézik' azokat, akik boldogulnak az életben, és jól érzik magukat... valójában ezzel próbálják igazolni szánalmas kis életüket.
Elèg sznob vagy, de jó arc lehetsz :)
A társadalom a totális elbutulás felé halad. Aki nem megy a többi birkával (mint te), az mindig kívülállóként lesz kezelve, de ettõl nem te vagy a hülye. Azt mondják: "ignorance is bliss", de nem biztos, hogy a tudatlan emberek boldogabbak, legfeljebb nem aggasztja õket annyi probléma, mert a sekélyes kis világukban fel sem bírják fogni. Sajnos sok olyan ember van, aki buta és szándékában sem áll fejlõdni, mert kényelmesen elvan a vegetatív kis világában. Valahogy ha valaki manapság használja az agyát, azt csodabogárnak tekintik. Egyik elõttem szóló írta, hogy ismer PHd-s embereket, akiknek szép feleségük van. Nos közlöm, hogy a diploma és az itelligencia között nem sok összefüggés van. Az életben fontos dolgokat az ember NEM az iskolában tanulja. Gondolkodni sem az egyetemen tanítanak meg, azt vagy tudsz, vagy nem. Sajnos a fogyasztói társadalomnak két nagy rétege van. A fogyasztó, aki "akkor jó, ha buta, nem gondolkodik, csak fogyaszt" és a felsõbb réteg, aki mindenkin átgázolva pénzt keres a butákon. Ha te egyik rétegbe sem illesz bele (mert buta nem vagy, de nem akarsz másokon átgázolni), akkor elég nehéz életed lesz. Én régebben sokat segítettem szívességbõl a "butáknak". Most már megtanultam, hogy meg kell kérnem az árát, hiszen idõt és munkát áldozok rá és szívességbõl nem fogok megélni. Próbálj te is valami ilyen irányban haladni. Használd az intelligenciádat a saját hasznodra: indítsd vállalkozást, keress pénzt!
Szerintem elég hiú vagy. Már az ha valaki többre tartja magát másnál, bizonyítja, hogy nem több a "tucatembereknél" szerintem.
A kérdező hozzászólása: Utolsó válaszoló: nagyon köszönöm a válaszod. Pontosan azt érzem, amit írsz. Nem volt semmi látható nélküközésben részem, de tényleg minifelnõttként kezeltek mindig és sosem volt játszótárs, korombeli mellettem, akivel együtt nõhettem volna fel. Aztán jött 14 éves koromban a világégés, amikor rámszállt az akkori osztály keménymagja és idegroncsot csinált belõlem. Nem sajnáltatni akarom magam, hanem megoldást találni erre. Most ott tartok, hogy lehetõségem van kimenni egy hiperjó angliai egyetemre - csak épp foggal-körömmel küzdök ellene, átalszom a fél napokat, depressziós vagyok, és teljesen letaglóz a tudat, hogy ki kell majd mennem. Sosem voltam még ennyire mélyponton. Rettegek tõle, hogy ki kell majd mennem, mert még egy táborban sem tudom feltalálni magam, egyszerûen senki nem figyel fel rám. A szüleim meg nem értik, mi bajom van. Ahog szakemberekkel beszélek, én is kezdem egyre tisztábban látni, hogy mi maradt ki. Például nem kaptam tõlük elég visszajelzést, nem épült ki az önbizalmam, nem érzem a család biztonságát... Úgyhogy teljesen egyetértek veled, nagyon nagy gáz tud lenni abból, ha valaki egyedül nõ fel. Más a helyzet mondjuk, ha a gyerek egy panelba van zárva, ahonnan naná, hogy kimegy mindig, hiszen odabenn a 30 négyzetméteren nincs mit csinálnia, vagy egy tesóval osztozik egy szobán, aztán lemegy és ott a többi gyerek a játszótéren, mindenfelé, akikbõl késõbb banda lesz, majd buliba járós társaság. Én egy óriási házban nõttem fel, a szüleim állandóan dolgoztak, a nõvérem meg mindig ment a maga feje után (õ "lazább", mint én, ég és föld vagyunk. Egymástól gyakorlatilag teljesen külön nõttünk fel, nem is ismerjük egymást, sose beszélgetünk). Ha nyaralni mentünk, mindig az õ munkatársaikkal mentünk, azokat ismertem meg, azokkal haverkodtam - de aztán meg nem nagyon láttam õket. És nem is az én korosztályom. Rengeteg ilyen egykori "felnõttbarátom" van, akikkel kisgyerekként haverkodtam, ma meg nem tudom mit kezdeni. De ezzel együtt amúgy a korombeliekkel sem tudok mit kezdeni. Van pár barát, akiknél leginkább megjátszom magam, van néhány régi haver, akik után leginkább én futok. De gyakorlatilag senki nincs egyébként, akire akármikor számíthatnék és teljesen ismer.
Utolso. Mindenkinek vannak "lelki sebei". Attol, hogy valaki nem birja el a sajatjait, meg nem kell leneznie azt, akinek latszolag nincsenek, csak mert nem rinyal, hanem egyutt el veluk. Es igen, gondolkodtam en is a kerdezohoz hasonloan tinikent, es ha van egy kis esze, o is kinovi, de mivel kerdezett, most valaszolok. Vagy mit szeretnel? Varjak 1-2 evet, es mondjam akkor, hogy en gondoltam am, hogy ez lesz, vagy mi? :D
Ezt a kérdést nem volt jó ötlet itt feltenni, de izgalmas olvasgatni a válaszokat :) Ajánlok neked egy könyvet, egy ilyesmi témát dolgoz fel. Virágot Algernonnak. Hangos könyvként is megtalálod a neten.
A kérdező hozzászólása: Azért akarok fejlõdni, mert nem vagyok elégedett a jelenlegi önmagammal. Nem vagyok elég jó, mint ebbõl a kérdésbõl is kiderült. Nem tudok pl. ismerkedni.
A kérdező hozzászólása: *javítás: "Örökké arra várjak hogy majd egy utópikus világban nekem lesz jobb?"
Nagyon sok "tipikus" dolgot említettél (szülõi felállás, jellemeik, "utolsó év szindróma" [én így hívom]). Viszont: ez egy nyílt oldal, amit akárki olvashat, ezért szerintem már ne ossz meg többet magadról, hiszen az információk egyre bizalmasabbá válnak, és késõbb esetleg töröltetned kell emiatt a kérdést (pedig másoknak még hasznos lehet ez a 4 oldal). Ha úgy érzed, hogy kell pszichológus, ne habozz felkeresni egyet, mert õ (ha érti a dolgát) analitikusan látja és láttatja veled a helyzetet, hiszen pártatlan szemszöge van, érzelemmentes. Ha nem zárkózol el az ötlettõl, akkor szerintem nagyon is érdemes keresned egy olyan szakembert, akit "elismersz" (ha nem, akkor felesleges járni szvsz). Angliában jó eséllyel elõfordulhat, hogy az egyetemen is lesz pszichológus rendelés :) UI: a haverjaidat szerintem ne írd le, sose tudhatod, hogy válságos helyzetben ki fog váratlanul a segítségedre sietni :)
A kérdező hozzászólása: Maradjunk annyiban, hogy nem százötven évvel ezelõtt vagyunk. Nem tudom, te hogy vagy vele, de nem lennék pl. akkori tudós, aki feltalálta a váltóáramot és õrültnek bélyegzik vagy súlyos beteg, akivel semmit nem tudnak kezdeni, mert odáig nem jutottak el, hogy fertõtleníteni kell. Százötven éve, úgy gondolom, egyszerûbbek voltak az emberek, mert kevesebbet tudtak. Nem voltak nagy végletek, nem állt rendelkezésre sok információ, ezért viszonylag egyformák lehettek az emberek (persze közegenként: tehát nem azt mondom, hogy a paraszt meg a báró egyforma volt, hanem azt, hogy külön a parasztok és külön a bárók hasonlóak voltak). Egyszerûek voltak, tehát egyszerûek voltak a gondjaik is. Ma az embert rengeteg információ éri, sokat tud a világról, nagyobb a kollektív felelõssége, rengeteg dolgot várnak el tõle. A világ átalakult. Százötven éve a nõ nõ volt, a férfi férfi. Ma a nõktõl azt várják, hogy férfiként dolgozzanak, a férfiaktól azt, hogy olyan érzelmi szintjük legyen, mint a nõnek; az agressziót nem lehet kiadni, nincs katonaság, nincs jellemformálás, nincs identitástudat. Ezért a lányok fiúsabbak lesznek, vagányabbak, a fiúk lányosabbak. És ezzel párhuzamosan megjelenik az, hogy kevésbé tudnak megbirkózni a mindennapi gondjaikkal, plusz, mivel mûveltebbek, intelligensebbek vagyunk, mint százötven éve, nagyobb az érzelmi intelligenciánk is és valószínûleg mélyebb a lelki életünk. Ma nem egyszerû földmûves alkotja az ország lakosságának 90%-át. Úgyhogy ne állj olyan hozzá ehhez a kérdéshez, mert kifelejtetted belõle, hogy a huszadik században a világ akkori rendje teljesen megváltozott, felborult, felgyorsultunk, megváltoztak a nemi szerepek és sok más is. Amihez az emberiség még nem tudott teljesen hozzászokni.
Nem olvastam végig az összes megjegyzést, tehát talán már elhangzott. Ez esetben elnézést. Egy rövid észrevétel: A Biblia szavainak kiragadása sok tévedést hozott már és sokan takaróztak vele. A pontos idézet: "Boldogok a lelki szegények, mert övék a mennyek országa." Mt.5.3. Bár sok mindenben egyetértek azok közül, ami itt le lett írva, de a nagy részének köze sincs ahhoz, amirõl itt a Biblia szól. Ez a rész nem értelmezhetõ anélkül, hogy az ember megtérjen, megismerje Jézust, Istennel járjon. Jézus itt nem egy általános életbölcsességet fogalmaz meg. Nem gondolom, hogy úgy lenne, hogy kiragadok a Bibliából egy "szép idézetet" és a többi résszel nem foglalkozom... Ha valaki értelmet keres a Bibliában, akkor a teljes írást kell nézni... Stb.. Csak röviden: A lelki szegények azért boldogok, mert övék a mennyek országa. Nem ezért mert nekik szép feleségük van vagy sikeresebbek az életben. Mit jelent a mennyek országa? Nem ám a mennyországot, ahogy azt sokan gondolják. Az Isten országát, ami közöttünk van, ahogy máshol olvashatjuk. A "közöttünk" azonban csak azokra vonatkozik, akik már Isten gyermekei. Az Isten gyermeke a megtért újjá született ember, aki meg lett váltva a bûneibõl. Na ha valaki már így bekerült Isten családjába, akkor igaz rá a boldog..., mert ott élvezheti azokat az áldásokat, ami ezzel jár... Ez elég hosszú még, de ez a lényeg kb. A lelki szegény sem hinném, hogy azt jelenti itt, mint amit sokan gondolnak: felszínes, buta, stb. Jézus bizonyára boldog volt és övé volt a mennyek országa, de nem látom, hogy a buta tömeggel sodródott volna. Pont, hogy õ volt aki az egész világgal szembe ment. pjecsai
Ez határozottan off-topic megjegyzés volt. Ezotéria témakörben jobban örülnének neki. Szerencsére így ez is off-topic lett.
Igen, igen értem én. Akkor megpróbálom másként megfogalmazni. Ha egy kérdés, vélemény, hibás alapokon áll, milyen eredményre számíthatunk? Abból indult ki az eszmecsere, hogy a lelki szegények a mûveletlen, buta, tucat emberek. Továbbá abból, hogy az idézet igaz. Vagyis abból, hogy a buta, egyszerû stb. emberek boldogok. De ha nem errõl szól az idézet, akkor nem juthatunk helyes következtetésre. Így már ideillõ?
A kérdező hozzászólása: Értelek, utolsó, de értsd meg, én nem a bibliai értelmezésre gondoltam, még ha rosszul értelmeztem is a dolgot. Szerintem ez egyértelmû a kérdés elhelyezésébõl és a magyarázatból.
Ezt meglehet magyarázni tudományosan is ha már az intellektusról van szó :) Aki többet használja a bal agyféltekéjét sokkal aprólékosabb, okoskodóbb, félõsebb, részletes stb. A jobb agyféltekés ember ezzel szemben érzelmileg irányított, vakmerõbb, a lényeges dolgokra figyel csak, sokkal egyszerûbb lény. Klasszikus szív és ész harca dolog, szerintem valójában a jobb és bal agyfélteke közötti harc. Persze tudományosan.
Miért akarsz mindennel fejlõdést elérni? Mi vagy te valami kísérleti nyúl? Ezt nevelték beléd? Hajszolod a teljesítményt? Az élet lényege a boldogság, normál esetben összekötve a tudományból/munkából származó boldogsággal. De nem teheti ki a fejlõdés az egész életed. Tudom, hogy nem nézel ki úgy, ahogy szeretnél, nem írtad le, de lejött a mondókádból. Amennyiben nem lépsz a társadalom felé, nem alacsonyodsz le egy kicsit, hogy jól érezd magad, addig csak savanyú leszel. Sok sikert a zenéléshez, meg az önfejlesztõ cuccaidhoz 0-24-ben.
Az EQ-ddal baj lehet, ha nem vagy képes az általad felsorolt dolgokra pl. a nõknél. Lehet, hogy azt hiszed, hogy te érted az embereket (mert esetleg olvastál valamit), de mivel antiszociális vagy, így kétlem, hogy annyira fejlett lennél érzelmileg. Az érzelmileg fejlett ember képes a saját szintjén is, a saját szintje felett is és a saját szintje alatt is kommunikálni emberekkel. El tudja fogadni mások véleményét és fel tudja használni azt, ami számára elõnyös. Ha te annyira egoista vagy, ahogy az írásaidból látszik, akkor kétlem, hogy erre képes lennél valaha is - többek között valószínû, hogy emiatt nincs sikered a nõknél sem (és nem azért, mert minden nõ buta, ami nonszensz lenne - csak az okos nõk nem állnak veled szóba, a butáknak meg más a zsánerük). Az is nagyon szép dolog, hogy anyukád mellett álltál a nehéz idõkben, viszont nem vált hasznodra az, hogy az õ tehetetlenségébõl merítettél mintákat. Gondolom a szüleid elváltak még akkoriban (talán emiatt volt a rossz korszak), apamintád nem volt, csak anyaminta, aki meg a mindentõl elzárás politikáját választotta, nehogy végleg egyedül maradjon. Ezért tarthatsz ott 20 évesen, hogy nem mersz kilépni a világba, mert az otthoni légkör megmérgezett, tudtodon kívül be lettél zárva, el lettél különítve a világtól. Ebbõl pedig nagyon nehéz kitörni! Csak magadra számíthatsz és kõkemény csatáid lesznek még otthon. Egyke vagy? Mert abban az esetben ez halmozottan igaz. Tetkót valóban nem kéne, sõt cigizni se, nem ezen múlik. Ezek alantas dolgok és aki ettõl várja a társadalom elfogadását az rossz úton jár. A társadalom akkor fogad be valakit, ha értéket teremtõ emberrõl van szó. Amíg se barátaid nincsenek akik értékeljék a személyedet, se munkád amiben értéket teremtesz, de szerelmed, akit boldoggá teszel, addig nehezen leszel a társadalom tagja. Persze nehéz ügy, ha úgy gondolod, hogy te ezen társadalmi normákat nem akarod elfogadni (vagy nem tudod, vagy gyáva vagy belekezdeni és ezért önigazolsz). Továbbra is azt tudom mondani, hogy kezdj el saját erõbõl csinálni mindent, szakadj ki, sportolj, legyen hobbid, keresd meg azokat az embereket, akikkel jól érzed magad, legyél szerelmes, csalódj nagyokat, mert tökéletes ember nincs! A legsikeresebb emberek is úgy emlékeznek vissza mindig, hogy a csalódások és hibák tették õket igazán sikeressé. Olvass könyveket sikeres emberektõl, meglátod!
Barátom, nehogy azt hidd, hogy különleges vagy. Az átlag ember nem gondolkozik, ahogy jól leírtad. De rajtad kívül sok "zseni" van. Ha elmész egyetemre meglátod majd. Fogsz új barátokat szerezni, akivel lehet eszmecseréket folytatni. Mellesleg egy tipikus lúzer vagy. Szerencsétlen külsõvel, mellé hatalmas önbizalomhiánnyal, akit mindig kiközösítettek. Miért nem teszel ellene? Vegyél egy kondibérletet, menj el fodrászhoz, tedd le a szemüveget, csinálj egy tetkót és mindjárt máshogy fognak rádnézni. Menj el k*vázni egyet, tépj be, éld az életed egy kicsit. Az hogy intelligens vagy, nem jelenti azt hogy el kell zárkóznod. Ez egy plusz adottság, amivel irányíthatod a többi embert, ha jól kevered a lapokat. Alacsonyodj le az emberekhez, hidd el magas IQ-val is teljesen be tudsz illeszkedni "az átlag" közé. Legyél kettõs személyiség. Amikor okosnak kell lenni, legyél okos, de amikor lazítani kell és társadalmi rangot elérni akkor a háttérbõl keverd a lapokat és legyél olyan, mint egy átlagos. Ez nagyon jó érzés. Ha több arcod van, jobban meglátod a világ gondjait. Egy könyvkupac nem tanít meg az életre. Az eszed biológiai funkciója, hogy az emberek fölé emelkedj, pl. pénzügyileg. Ez a világ az okosaknak kedvez, fiatal korban nem érzed, de ha bevágódsz és gazdag leszel, akkor tied a világ. Feltéve ha nem maradsz egy antiszociális gyökér. Hidd el, teljesen átérzem a helyzeted. Ha nem teszed meg ezeket a lépéseket, ha nem leszel extrém, kiszámíthatatlan akkor unalmasan fogod leélni az életed. 20/f
A kérdező hozzászólása: Egyetértek az utolsóval. "Itt a gyerekkor és a család szerepe ami meghatározó, ha van egy viszonylag izoláltan nevelt gyerek, akkor nem tanulja meg a szocializáció alapjait, késõbb szuper gátlásos lesz. Persze a fennmaradó idõben sokat olvas, emiatt nyilván érezheti azt, hogy "felette áll" a többieknek, holott intelligenciája teljesen átlagos. Az meg egyenesen gusztustalannak tartom, hogy az ilyen antiszociális, befordult arcok veszik a bátorságot és 'lenézik' azokat, akik boldogulnak az életben, és jól érzik magukat... valójában ezzel próbálják igazolni szánalmas kis életüket." Tök jó, hogy véletlenül idetévedt egy Tökéletes Ember. Akkor te adhatsz is nekem tanácsot, hogy hogyan lehetek én is egy olyan értékes, minden hétvégén hányásig berúgó tenyészcsõdör, akikbõl majd késõbb a zsenik lesznek.
A kérdező hozzászólása: Egyébként még azt hozzáteszem, hogy a legtöbb mindennel egyetértek, amit leírtál, kedves utolsó. Még a következõket emelném ki: Igaz, hogy keresik a kreatív embereket és van lehetõség nagy álmok megvalósítására, jobban, mint bármikor, de ugyanakkor az is igaz, hogy a népbutítás is óriási. Tehát amit valaki írt, hogy egy fogyasztói társadalomba agyatlan fogyasztók kellenek, azzal teljesen egyetértek. A média, a fogyasztói mentalitás a butításra megy. Ezekre a tömegekre van szüksége a multicégeknek és a politikai pártoknak. Persze kreatív, okos emberek is kellenek. " A bölcs és intelligens embernek nem ismérve, hogy nem érzi jól magát a többi ember között és mindig kiközösítették, és állandóan depresszív gondolatok gyötrik, mert õ aztán olyan piszkosul komplex, hogy senki nem képes megérteni." Azt viszont leszögezném, hogy a nagyon befordult emberek (akik nem mind bölcsek, de amúgy sok közöttük a bölcs) valóban nagyon komplexek tudnak lenni és nem nagyon érti meg õket átlagember. Mert befelé élnek, az a világuk teljesedik ki, és az átlagember számára ismeretlen komplexusok és megértés alakul ki bennük.
A kérdező hozzászólása: Egyébként nem is tudom: mi azon olyan meglepõ, hogy valaki, akinek valamiért nem egészséges az önértékelése, önigazolást keres, hogy valami miatt biztos õ is olyan jó, mint a többiek? Nem ezt látjuk ma mindenhol? Én nagyon kevés olyan embert látok, akinek nincsenek gondjai az önértékelésével. Mindenki identitászavaros. Elfogytak a példaképek.
Ne keresd az "önigazolást", mert nincs rá szükség. Nem tartozol "magyarázattal" a társadalomnak, mert fel képtelenek lennének felfogni. Egyetlen dolgot kell elfogadnod, de azt teljes egészében: kizárólag önmagad számára tartozol számadással. Felejtsd el ezt a görcsös megfelelési kényszert, a társadalmi elvárásoknak nem lehet egy szintet átlépve megfelelni... ... de tudj tükörbe nézni életed bármely szakaszában (ez nehezebb).
Kérdezõ, itt már elég sok minden szóba került. A mai társadalom olyan, hogy látszólag támogatja a buta embereket - de csak azért, mert ezeket tudja 100%-ig irányítani és kihasználni! Az okos és tehetséges ember pedig maga irányítja a sorsát. Neked - talán - megvan a lehetõséged választani a kettõ közül. Egy butának nincs: az úgy él, ahogy megengedik neki.
"Akkor te adhatsz is nekem tanácsot, hogy hogyan lehetek én is egy olyan értékes, minden hétvégén hányásig berúgó tenyészcsõdör, akikbõl majd késõbb a zsenik lesznek." Te aztán tényleg olyan komplexen látod a világot, hogy ihajj.
Megértelek a kortársaim engem sem értenek meg!Szerintem az a te bajod hogy túlzottan is szeretnél minél tökéletesebb lenni.Mindig csak azt keressed hogy hogy lehetnél jobb, holott szerintem az elegendõ ha jó döntéseket hozol az életben és figyelsz arra hogy az utadon maradj.A gátlásokat le kell vetkõzni és csak éld az életed.Ajánlom neked Paulo Coelho Az alkimista címû könyvét. :) 14/L
A kérdező hozzászólása: "Tudod, nem másokat kell utálni a saját kudarcaidért, hanem magadat" Magamat? Azt hittem, hogy magamat soha, semmiért nem szabad utálnom. Egy nagyon jó kis könyvben olvastam: "Az önutálatot el kell kerülni, mint a tüzet."
A kérdező hozzászólása: Kösz a tanácsokat! De egyvalamit azért hadd mondjak: mindössze ennyi információ birtokában elég merész állításnak érzem azt kijelenteni, hogy alacsony volna az érzelmi intelligenciám... talán ha élõben ismernél és látnád az életemet, akkor mondhatnál ilyeneket. De ezt így nem vagyok hajlandó felvenni, mert tudom, hogy baromira nem igaz. A többit elfogadom.
Nem tartanál itt, ha nem úgy lenne, nekem elhiheted. A kommunikációs képességed sincs a csúcson, mert akkor nem így boldogulnál. Nincs abban semmi, nem kell magadra venni, csak fejlõdni kell, belevágni és csinálni! A nõkkel való viszonyodból is egyértelmûen látszik, és náluk jóval nagyobb sikered lesz, ha megtanulod kezelni a helyzeteket.
A kérdező hozzászólása: Még mindig nem értek teljesen egyet, de mindegy. Küldök neked privátot. Addig is, másnak a véleményére is kíváncsi vagyok!
Üdv újra. Utoljára 1 éve válaszoltam erre a kérdésre.Nézzük át még egyszer. Anno azt tanácsoltam, hogy próbálj változni. Ne tedd. Az, hogy ilyen vagy, predesztinált. Ezt nyerted a genetikai lottón, és ezt kaptad a környezetedtõl. Ne hidd azt, hogy egyedül vagy, a hozzád hasonlók alkotják az értelmiséget. Tanulj, érj el szakmai sikereket, olvass sokat és barátkozz össze a hozzád hasonlókkal. Az élet kárpótol a fiatalkori csalódásokért, hiszen egyszer meg fogod találni önmagad, a társadalmi pozícióról nem is beszélve. A te jellemed belefektetett idõ és energia tekintetében igényesebb, mint az átlagé. Ezért miért siránkozol? Ez a legnagyobb szerencse az élettõl. Küzdj és adj tápot lelki vágyaidnak. Azt hozzátenném, hogy a probléma nem a kor vívmánya, genetikai variabilitás, helytelen társadalmi normák következménye ez, amely permanensnek bizonyul a történelemben. És? Ha nem lenne így, nem lenne izgalmas..nem lennél egyedi. Ui: ha ennyire irigykedsz a buták lazaságára és sikerére a nõknél, az a te hibád, ezt továbbra is fenntartom. 2 lehetséges út van: A, ha nem igényed a "kondizás stb.", akkor ne legyen igényed az sem, amelyet az általad lenézett populáció képvisel. B, Ha úgy érzed, hogy te is át akarod élni ezeket, csak bújj egy kicsit más bõrébe, ez nem jelenti azt, hogy szembeköpöd az elveidet... ez csak játék. az egész élet csak egy játék, aminek a lényege, hogy élvezd, amennyire csak lehet. Kifogás nincs.


Ha éttermek, kávézók, bankok, okmányirodák, földhivatalok, posták, takarékszövetkezet, áruházak nyitvatartása érdekli, kattintson ide!