Találatok a következő kifejezésre: Beköthetem-e a 5 pontos övvel rendelkező (1 db)

Beköthetem-e a saját 5 pontos övvel rendelkező gyerekülést a kocsi kétpontos övével hátra?

3 gyerekülést kell elhelyezni, és hátul sajnos középen csak 2 pontos övünk van.

Legjobb válasz: Sajnos nem szabad, csak három ponton rögzített övvel lehet a gyereküléseket bekötni. De én láttam már olyat, hogy fel lehet szereltetni három ponton rögzített övet középre is, a plafonra van szerelve középen.

Sajnos nem szabad, csak három ponton rögzített övvel lehet a gyereküléseket bekötni. De én láttam már olyat, hogy fel lehet szereltetni három ponton rögzített övet középre is, a plafonra van szerelve középen.
HIVATALOSAN NEM szereltethetsz be biztonsági övet olyan autóba hátra (sem), amiben gyárilag nem volt! Jogszabály tiltja! Ezt biztosan tudom, mert én végigjártam ennek a kálváriáját! Egy Zastava GTL55-be szerettem volna hátra GYÁRI ÖVEKET beszereltetni szintén gyerekülés miatt, hosszas levelezés, az autóval a Gépjármûfelügyeletre járkálás, vizsgálódás, fejvakarás után hivatalosan kimondták, hogy NEM. Pedig az autóban gyárilag MEGVOLT A HELYE a hátsó öveknek, egyedül a padlólemezre nem volt behegesztve a meglévõ lyukba a fogadócsavar. Én mindent megpróbáltam, de azt mondták, hogy a mûszaki vizsgán nem fogják elfogadni. Ennek ellenére én szabályosan beszereltem, használtuk is, mûszakira mindig kiszedtem. Szerencsém volt, a rendõrök nem vacakoltak ezzel ellenõrzéskor. "KRESZ 48. §. (5). ... Becsatolt biztonsági övvel rögzítettnek minõsül a biztonsági gyermekülésben rögzített gyermek is. " "48. § (1)...(4) (5) Olyan gépkocsival, amelynek meghatározott üléseit biztonsági övvel kell felszerelni, továbbá olyan gépkocsival, amelynek hátsó üléseit biztonsági övvel szerelték fel, csak abban az esetben szabad közlekedni, ha a biztonsági övvel felszerelt ülésen utazó személy becsatolt biztonsági övvel van rögzítve. A személygépkocsi hátsó ülésén utazó, 12. életévét még be nem töltött és 150 cm-nél alacsonyabb gyermeket biztonsági gyermekülésben kell rögzíteni. a) Nem kell becsatolni a biztonsági övet: aa) a hátramenetben közlekedõ gépkocsi vezetõjének; ab) a taxi gépkocsi vezetõjének, ha taxi üzemmódban utast szállít; ac) a mentõ gépkocsi betegellátó terében utazóknak, ha a becsatolás a beteg állapotának romlását okozhatja, a betegellátást akadályozza; ad) a jármûvezetés oktatása és az azt követõ gyakorlati vizsga során az oktatónak. b) A személygépkocsi hátsó ülésén utazó 12. életévét még be nem töltött és 150 cm-nél alacsonyabb gyermeket nem kell biztonsági gyermekülésben rögzíteni, ha: ba) a biztonsági gyermekülés beszerelésére a személygépkocsi gyári kialakítása alapján nem alkalmas; bb) a gyermek az üléshez beszerelt biztonsági övvel megfelelõen, biztonságosan rögzíthetõ; bc) a 46. § (2) bekezdése alapján és a szállított személyek számából következõen egy ülõhelyen két gyermek foglal helyet; bd) az egyidõben szállítani kívánt gyermekek száma miatt a biztonsági gyermekülésben történõ rögzítés nem oldható meg; be) a szállítás taxi üzemmódban használt taxi gépkocsival, személygépkocsis személyszállítást végzõ gépkocsival, rendvédelmi szervek gépkocsijával vagy a mentõgépkocsi betegellátó terében történik. (6) A személygépkocsi elsõ ülésén 150 cm-nél alacsonyabb gyermek csak akkor szállítható, ha az üléshez légzsákot nem szereltek fel, és a gyermeket biztonsági gyermekülésben helyezték el. (7)... " Nincs kitétel arra, hogy 3 vagy 2 pontos övvel lehet-e bekötni a gyermekülést. Nyugodtan kösd be a 2 pontossal, ha be tudod, sok ülés alkalmas rá, nem tudom a Tied milyen. Még mindig jobb, mintha nem lenne bekötve.
Hátsó ülésen olyan jármûben amelyben csak 2 pontos biztonsági öv van 135 cm nél magasabb gyermeket be lehet kötni.Nekem is ilyen autóm van. Buszvezetõként tovább képzéseken le adták ezt az anyagot. Ha két pontos övvel rögzíted a gyermekülést az is meg tartja és a rendõr sem szól emiatt csak legyen bekötve. A Jogi kérdés az persze más lapra tartozik.
Kicsit régi bejegyzés, de engem is ez a téma érdekel, és akadtam valamire, ami egy késõbbi böngészõt érdekelhet: http://www.babakocsivasarlas.hu/index.php?inc=oldal&tipus=2&.. a szöveget nem tudtam kimásolni, de középtájt van 1 megjegyzés, miszerint a nagy széles talp miatt viszonylag könnyen rögzíthetõ 2 pontossal is a gyermekülés. Van benne valami. Ha a háttámlát rögzíted, akkor a becsapódáskor nem tud elõre indulni az ülés, visszacsapódáskor meg talán elég széles a nagy mûanyag talp, és beékelõdik. Talán.


Hasonló válaszok

A kérdés szövege Válaszok száma

Ha valaki egy közúti balesetben elalvás miatt életét veszti, a szakértők hogy tudják megállapítani, hogy ő elaludt? Csak valószínűsíteni lehet, nem?

3

Honnan tudok venni motoros ruhát?

Protektoros dzseki,kesztű
Sűrű szövésű nadrág
Bukósisak,magas szárú cipő?

7

Nagyatádról Marcali-ig mennyibe kerül egy diákjegy? Sürgős! 16/L

2

Valóban rá dudálhatok valakire, aki figyelmetlen volt, de elkerültem a balesetet?

Egyszer kijöttek elém körül nézés nélkül mikor fpúton haladtam, és neki elsőbbség adás kötelező táblája volt.
És láttam, hogy el se néznak felém, néznek jobbra, és azzal a lendülettel lazán kijött, és ment.
És rendesen fékeznem kellett, hogy ne csapjam a kocsiját oldalba.
És velem volt az ismerősöm, aki régóta vezet, meg jól is tud, és azt mondta, ilyenkor nyugodtan feküdjek rá a dudára, már csak a sdaját érdekében is.
Mondtam, hogy "de miért, nem volt baleset, meg tudtam állni."
Azt mondta azért, mert hadd tanuljon belőle.
Legközelebb majd egy kamion fog ott jönni, ami 20 tonnás, az majd nem fog így tudni megállni, mint te.
Csak az életét mented meg ezzel, vagy netén másért, ha egy biciglist nem fog észre venni.

De egyfelől az oktatóm azt mondta nem szabad dudálni, főleg nem Magyarországon, ahol utána leszorítanak, és kirántanak a kocsiból, vagy majd a fél tégla fog kierpülni az előtted haladó kocsijából.

Most ha ilyen van, meg tudok állni, ki tudom kerülni, miért dudáljak? Vagy tényleg tanulnak ebből, ha rájuk dudálok 1 nagyot, utána figyelni fognak?

14

A Bakáts téren a Ráday utcából érkezve és egyenesen haladva elsőbbséget kell adnom a jobb felől, a Bakáts utcából érkező autónak? (Egyikőnknek sincs elsőbbségadás táblája, viszont én egyenesen haladok ő meg jobbra fordul egy T-kereszteződésben)

4

Hogy lehet utaztatni egy 9 éves gyereket Magyarországon személyautóval (kis mikrobusz)? Pl. Nyíregyen belül.

Szóval milyen biztonsági intézkedések kötelezőek.

4

Ha még nem telt le a 2 év, de én máris külföldön vezetek, akkor mit tud csinálni a rendőr ha megállít?

Mert amíg nem telik le a 2 év addig a magyar törvények tiltják a külföldön vezetést, de ha egy külföldi rendőr megállít ő nem hiszem, hogy ismeri a magyar törvényeket. Szóval le lehet bukni egyáltalán?

6

Egy korábban felborult autót lehet használni ha működőképes marad?

A szomszédom minden bizonnyal felborult mert a kocsijának be van nyomva a teteje, az első szélvédőn hajszálrepedések vannak végig, a csomagtartó is ragasztószalaggal van leragasztva, hogy ne nyíljon fel, kb minden ablaka le van ragasztva, illetve hát az ablakok helye mert feltételezem,hogy az üvegek betörtek, szóval ilyen Afrikai viszonylatoknak felelne meg amit a külső tükröz, de már kétszer is szembe jött velem főúton is, tehát továbbra is használja.
Ja és a tükrök is hiányoznak, illetve valami házilag barkácsolt Trabant tükörre emlékeztető tükör van felragasztva szigetelőszalaggal.
Egy újabb fajta Subaru Legacyról van szó, így érthető hogy nem akarja letenni, de ha megállítaná a rendőr akkor megbüntethetné?S ha egy kevésbé törött, de borult autót használ valaki azért szólhatnak a rendőrök?
(Belülről is nagyon esztétikus, minden légzsák nyílt kivétel a kormány légzsák, vagy azt kicseréltette, nem tudom, de az rendben van)

3

14 évet betöltött személy milyen kétkerekű motoros járműre kaphat engedélyt?

3

Buszon az emberek miért nem használják a biztonsági övet?

Egyre több buszon van biztonsági öv, a KRESZ szerint a becsatolása is kötelező, viszont a népesség 99%-ka kortól és nemtől függetlenül nem használja. A mikrobuszoknak pedig még a nagyobb százalékában van öv, de ott is ugyanez a helyzet. Miért van így?

9

Ha éttermek, kávézók, bankok, okmányirodák, földhivatalok, posták, takarékszövetkezet, áruházak nyitvatartása érdekli, kattintson ide!